Számvitel rendjének megsértése

A számvitel rendjének megsértése

Btk. 403. § (1) Aki a számvitelről szóló törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírt bizonylati rendet megsérti vagy könyvvezetési, beszámoló készítési kötelezettségét megszegi, és ezzel

a) a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát idéz elő, vagy

b) az adott üzleti évet érintően vagyoni helyzete áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az egyéni vállalkozó, valamint a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó más gazdálkodó is, aki jogszabályban meghatározott nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettségét megszegi, és ezzel vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja.

(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény vagy szabályozott ingatlanbefektetési társaság körében követik el.

(4) E § alkalmazásában a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló a hiba, ha egy adott üzleti évet érintően feltárt hibák és hibahatások - eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő - értékének együttes, előjeltől független összege meghaladja a hiba elkövetésének üzleti évére vonatkozó számviteli beszámolóban kimutatott nettó árbevétel húsz százalékát és mérlegfőösszeg húsz százalékát is. Minden esetben megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló a hiba, ha egy adott üzleti évet érintően feltárt hibák és hibahatások - eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő - értékének együttes, előjeltől független összege meghaladja az ötszázmillió forintot.

A kerületi ügyészség a vádlott ellen 2010. május 7. napján számvitel rendje megsértésének vétsége miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. december 7. napján kelt végzésével megállapította illetékességének hiányát, és az ügyet áttette a K. Városi Bírósághoz. Döntését azzal indokolta, hogy a vád szerint a vádlott a bűncselekményt a felszámolás alatt álló gazdasági társaság székhelyén, K-n követte el, így az eljárásra a Be. 17. § (1) bekezdése szerint a K. Városi Bíróság az illetékes.

Ez utóbbi bíróság a 2011. április 18. napján kelt végzésével ugyancsak megállapította illetékességének hiányát. Határozatának indokolása szerint a vádlottnak a vád tárgyává tett mulasztása a felszámoló székhelyéhez kötődik, így az elkövetés helye a felszámolóbiztos tényleges munkavégzésének székhelye, azaz B., ennek következtében az eljárásra a K. Városi Bíróság nem illetékes, ezért az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett a Legfelsőbb Bírósághoz felterjesztette.

A Legfőbb Ügyészség átiratában indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az eljárás lefolytatására a K. Városi Bíróságot jelölje ki.

A Be. 17. § (1) bekezdése szerint az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. Emellett a (3) bekezdés szerint az a bíróság is eljárhat, amelynek illetékességi területén a vádlott lakik, feltéve, hogy az ügyész ott emel vádat.

A vádlott a K. székhelyű kft ügyvezetője volt. Miután a megyei bíróság elrendelte a gazdasági társaság felszámolását, a vád szerint a vádlott azzal követte el a vád tárgyává tett bűncselekményt, hogy a felszámoló felhívása ellenére nem teljesítette az 1991. évi XLIX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontjában írt kötelezettségeit.

A hivatkozott törvényhely szerint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet az ott részletezett beszámolót, zárómérleget és adóbevallást a törvény szerinti határidőn belül köteles a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni.

Annak tehát, hogy a felszámolásra kijelölt szervezet székhelye hol van, a bűncselekmény elkövetése szempontjából nincs jelentősége; ugyanis a kijelölt felszámoló a felszámolást a felszámolás alatt álló szervezet székhelyén végzi, és ott kell teljesíteni a törvényben előírt kötelezettségeket, vagyis az ügyvezető mulasztása is ott következik be.

Így a bűncselekmény elkövetési helye a felszámolás alatt álló gazdasági társaság székhelye, azaz K.

Ennek megfelelően a Pesti Központi Kerületi Bíróság helyesen járt el, amikor megállapította illetékességének hiányát, és az ügyet a K. Városi Bírósághoz áttenni rendelte.

A Be. 17.§ (6) bekezdése szerint ugyanis a megye területén elkövetett gazdasági bűncselekmények miatt az eljárásra a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság az illetékes, azonban kivételt képeznek a pénzügyi bűncselekmények (Btk. XVII. Fejezet III. Cím), valamint a Btk. 289. §-ában írt számvitel rendjének megsértése.

Az eljáró bíróság kijelöléséről a Legfelsőbb Bíróság a Be. 20. § (2) bekezdés c) pontja alapján határozott, mivel a hatásköri összeütközés különböző ítélőtáblákhoz tartozó helyi bíróságok között merült fel. (Legf. Bír. Bkk.III.1077/2011.)

A vádlottal szemben a városi ügyészség vádiratával - a Be. 17. § (6) bekezdésére hivatkozással - a városi bíróság előtt emelt vádat 1 rb. a bizonylati rend megsértésével az adott üzleti év vagyoni helyzete áttekintését meghiúsítva, folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntette miatt [Btk. 289. § (1) bek., (4) bek. b) pont].

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott, mint a - j.-i székhelyű - Bt. képviselője 2003-tól 2008. augusztus 27-ig, a Bt. felszámolásának elrendeléséig nem gondoskodott a beszámolók összeállításáról, a bizonylatok könyveléséről, mérleg, illetve eredmény-kimutatás készítéséről. Ezáltal meghiúsította a Bt. tényleges vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének megismerését.

A városi bíróság a 2010. október 12-én meghozott végzésével megállapította illetékessége hiányát és az ügyet áttette a kerületi bírósághoz.

Indokai szerint, bár a Bt. székhelye J.-ben van, a számvitel rendje megsértésének bűncselekménye esetén azonban az illetékességet a felszámoló székhelye alapozza meg. Utalt arra, hogy - mivel a vádlott lakóhelye máshol van - a Be. 17. § (3) bekezdése alapján sem tartozik az ügy a bíróság illetékességébe.

Ezt követően a kerületi bíróság a 2010. október 28-án meghozott végzésével szintén megállapította illetékessége hiányát, és az iratokat kijelölés végett felterjesztette a Legfelsőbb Bírósághoz.

Hivatkozott arra, hogy a vádiratban felrótt bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósítása nem kapcsolódik a felszámolási eljáráshoz. A bűncselekmény elkövetésének helye a Bt. székhelye. Ezért a Be. 17. § (1) bekezdése alapján a városi bíróság az illetékes.

A Legfőbb Ügyészség átiratában - a kerületi bíróság álláspontjával egyetértve - a városi bíróság kijelölését indítványozta.

Kifejtette, hogy a vád szerinti elkövetési idő a felszámolás kezdő időpontjával zárul. A felrótt bűncselekmény tehát - szemben a Btk. 289. § (3) bekezdésbe ütköző magatartással - nem kapcsolódik a felszámolási eljáráshoz. A fel­számolóval szemben fennálló kötelezettség megszegése nem tárgya az eljárásnak. Ennélfogva nem lehet az elkövetés helye a felszámoló székhelye, így utóbbi sem az illetékesség alapja.

A Legfőbb Ügyészség indítványa alapos.

A különböző ítélőtáblához tartozó kerületi bíróság és a városi bíróság között felmerült illetékességi összeütközés esetében a kerületi bíróság álláspontja helyes.

A Be. 17. § (1) bekezdése alapján - eltérő rendelkezés hiányában - az a bíróság illetékes, melynek területén a bűncselekményt elkövették.

A Btk. 289. § (1) bekezdése - és (4) bekezdésbe ütköző minősített esete - eredmény bűncselekmény, elkövetési magatartása a beszámoló-készítési, a könyvvezetési, a könyvvizsgálati kötelezettség megszegése, és a bizonylati rend megsértése. Eredménye pedig ennek révén a vagyoni helyzet áttekintésének meghiúsulása, ellenőrzésének megnehezülése, a (4) bekezdés b) pontja esetében pedig az adott üzleti évet érintő áttekintés, illetőleg ellenőrzés meghiúsulása. A vád befejezett bűncselekményt ró fel.

A bűncselekmény elkövetési tárgya - értelemszerűen - a Bt. (törvényi tényállásban meghatározott) üzleti és hivatalos irata. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 7. § (1) bekezdése szerint a cég székhelye a cég bejegyzett irodája, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak - többek között - az őrzése, rendelkezésre tartása is történik.

Következésképpen az adott bűncselekmény a cég székhelyén valósult meg. Az illetékesség szempontjából - értelemszerűen - közömbös az elkövetési magatartás kifejtésének konkrét helye. Jelentősége annak van, hogy ezen iratok tartása a cég székhelyéhez kötött.

Mindezzel összhangban áll a Legfőbb Ügyészség és a kerületi bíróság álláspontja.

Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy egyik határozat sem tartalmazza a hivatkozott felszámolóbiztos lakóhelyét.

Ennek tisztázatlansága azonban jelen ügyben - a fent kifejtettek folytán - közömbös.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság a Be. 20. § (2) bekezdés c) pontjának zárófordulata alapján eljárva, a Be. 17. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Be. 15. §-ára - a terhelt ügyében való elsőfokú eljárásra a városi bíróságot jelölte ki.

(Legf. Bír. Bkk. III. 1220/2010.)

Az elsőfokú bíróság a 2009. szeptember 25-én kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 28. rb. jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében, mint bűnsegédet [Btk. 318. § (1) bek., (6) bek. b) pontja], 14 rb. nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében, mint bűnsegédet [Btk. 318. § (1) bek. és (5) bek. b) pontja], valamint 1 rb. folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntettében [Btk. 289. § (1) bek. a) és b) pontja, (4) bek. b) pontja]. Ezért őt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra és 4 évre a gazdálkodó szervezet vezetésével járó foglalkozástól eltiltásra ítélte. Ellenben őt 3 rb. jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege szerint az 1949-ben született terhelt magyar és horvát állampolgár. 2007-ben a bíróság sikkasztás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta.

A 2000. évben alakult P.-É. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tagjai H. J., a terhelt és U. J. voltak. A cég önálló képviseletére a terhelt és U. J., mint ügyvezetők voltak jogosultak. U. J.a, a terhelt édesanyja, a társaság tevékenységébe érdemben nem folyt bele, arra rálátása nem volt. A cég tevékenysége - egyebek mellett - ingatlan beruházására, épületek építésére, valamint ingatlan üzemeltetésére terjedt ki.

A Kft. tevékenységének megkezdését követően 2001. évtől N. területén az A. J. utca 6-11., a H. u. 22-25., valamint a Sz. utca 14. szám alatti ingatlanok tulajdonának megszerzésébe fogott annak érdekében, hogy a belterületi telkeken társasházakat építsenek fel és azokat értékesítsék. Az ezzel kapcsolatos szerződéseket a terhelt írta alá a gazdasági társaság képviseletében, míg a tényleges ügyintézési, szervezési és bonyolítási tevékenységet, a cég tényleges irányítását 2005. év végéig (letartóztatásáig) néhai H. J. végezte.

Néhai H. J. a terhelt férje, a terhelt segítségével, az általuk építendő társasházi ingatlanok helyszínéül szolgáló területek felvásárlásába, a lakóházak felépítésének előkészítésébe, illetve a különféle építési munkálatokba úgy kezdett bele, hogy megfelelő saját tőkével nem rendelkeztek. A beruházások lebonyolításához szükséges pénzintézeti hitelek megszerzésére reális lehetőségük nem volt. Az építési telkek teljes vételárát az eladók részére nem fizették meg. A nem N. korábban kötött ingatlanüzletekkel összefüggésben felhalmozott külföldi, osztrák pénzintézetekkel szemben fennálló tartozásaikat sem tudták rendezni. Az építkezéseket jogerős építési engedély nélkül kezdték meg, a H. utca 22. és 25. szám alatti társasházak építésére pedig építési engedély iránti kérelmet sem adtak be.

Néhai H. J. és a terhelt e körülmények ellenére a társasházak felépítésének ígéretével, a lakások leendő tulajdonosait, a kivitelezés pénzügyi feltételeinek megléte tekintetében megtévesztették. Nekik az építendő társasházban lakástulajdonokat ígértek, és erre tekintettel tőlük 2003. és 2005. évek között folyamatosan előleg, vételár vagy foglaló megfizetése címén különböző összegű pénzeket szedtek be. Az egyszerre több helyszínen folyó, ilyen jellegű tevékenység és a hitelfelvétel hiánya miatt azonban az ingatlanok kivitelezésére, a leendő tulajdonosok részére történő tehermentes átadására, az általuk szerződésben vállalt módon reális lehetőségük nem volt.

A terhelt és férje a szerződések megkötésének időpontjában és az előlegek átvétele idején a lakások átadására olyan rövid határidőt vállalt, amelyet tőke és fedezet hiányában teljesíteni nem tudtak. Így teljesítési képességükről tévedésbe ejtették, hitelképességük tekintetében pedig a későbbiekben is tévedésben tartották a sértetteket.

Az egész tevékenységi folyamatot néhai H. J. irányította. Ő határozta meg, hogy mely területen milyen ingatlan épüljön. Ő volt a cselekmények értelmi szerzője, szervezője, irányítója. A terhelt tisztában volt házastársa magatartásával. Az értékesítés során az ügyvédek által elkészített szerződések aláírásában és a lakások vásárlására átvett pénzek bizonylatainak kiállításában H. J. utasításainak megfelelően közreműködött, mivel a P.-É. Kft. nevében aláírási joga neki volt. Annak ellenére írta alá ügyvezetőként a szerződéseket, hogy tisztában volt a teljesítőképesség hiányával, a P.-É. Kft. hitelképtelenségével, így a csalási cselekményeket H. J. együtt közösen követték el.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében összesen 42 pontban rögzítette a terhelt terhére rótt ingatlan adásvételi ügyletek részleteit.

A Z. Megyei Bíróság, mint cégbíróság a 2006. június 15-én jogerőre emelkedett végzésével megállapította a P.-É. Kft. fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását. A gazdasági társaság tényleges képviseletét, a gazdasági tevékenység irányítását, a jogügyletek megkötése során a társaság képviseletét, az árbevételek és kiadások lebonyolítását az adóhatóság és a felszámoló felé a társaság képviseletét, a könyvelővel való kapcsolattartást, a társaságot terhelő számviteli kötelezettségek teljesítését a terhelt látta el.

Az ítélet részletesen rögzítette, hogy a P.-É. Kft.-nél milyen számviteli szabályokat szegtek meg. A Kft. a bizonylati elvet és fegyelmet semmilyen mértékben nem tartotta be. A rögzített pénzmozgások alapján a gazdasági események csak részben rekonstruálhatók. A gazdasági társaság a 2004. és 2005. számviteli években könyvvezetési kötelezettségének nem tett eleget. A beszámolót hitelesen alátámasztó főkönyvet nem készített, beszámolási kötelezettségének a törvényben előírt módon nem tett eleget. 2006. évben főkönyvi könyvelése nem volt. A terhelt, mint a Kft. képviselője a 2002-2006. számviteli évekre az ítéletben rögzített számviteli szabályszegésekkel összefüggésben a gazdasági társaság vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését megnehezítette. A 2004., 2005. és 2006. év könyvelésének hiányossága miatt emelt vele szemben vádat az ügyészség 3 rb. számvitel rendje megsértésének bűntette miatt.

Rögzítette még az elsőfokú bíróság, hogy a P.-É. Kft. 3 millió forintos tőkével alakult. Az évek során törzstőke emelésére nem került sor, így a társaság a tevékenységéhez mérten kis alaptőkével, illetve saját tőkével rendelkezett. A Kft. anyagi helyzete nem tette lehetővé azt, hogy reális esélye lett volna arra, hogy az általa megkötött szerződésekben vállalt társasházi lakások felépítését kivitelezze. E feladatok elvégzéséhez egy jelentősebb összegű banki kölcsönre, vagy egyéb likvid forrásra lett volna szüksége.

A P.-É. Kft. a felelőtlen gazdasági tevékenységével a tényállásban részletezett sértetteket tévedésbe ejtette, mert már a szerződések megkötésekor sem volt reális lehetősége arra, hogy külső forrás nélkül és ilyen tervszerűtlen gazdálkodással a nagymennyiségű lakást megépítse. Ennek ellenére a vele későbbiekben is szerződést kötő személyeket hitegette, továbbra is tévedésben tartva őket az ingatlanok elkészítésével kapcsolatban.

Kifejtette még a bíróság, hogy a bűncselekményeket a szerződések, illetve az előszerződések aláírásával egyidejűleg befejezettnek tekintette, mivel már ekkor (is) egyértelmű volt, hogy a P.-É. Kft. az általa vállalt nagyszámú építkezést teljesíteni nem tudja. Az okozott kár a vevők által befizetett pénzösszeg. Az ingatlanokat rendelkezésre bocsátó - "csereszerződést" kötő - három sértett esetében az általuk meg nem kapott tulajdoni hányad értéke vagy pénzösszeg az okozott kár. A lakásukba végül is többletköltséggel beköltöző Sz. utcai lakókat pedig a többlet áldozatvállalásuknak megfelelő összegű anyagi kár érte.

A kölcsönösen bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság a 2009. július 9. napján megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A terhelt terhére rótt csalási cselekményeket társtettesi minőségben elkövetettnek minősítette.

10 rb. jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettét, valamint 1 rb. nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettét folytatólagosan elkövetettnek, míg az 1 rb. folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntettét 3. rb. bűntettnek minősítette. A börtönbüntetés tartamát 3 évre felemelte.

A másodfokú bíróság az általa módosított és kiegészített tényállás alapján kifejtette, hogy az adásvételi szerződések megkötésekor és az előleg vagy foglaló átvételekor a szerződéseket a terhelt írta alá. Tudatában volt annak, hogy ezen átvett pénzösszegek egy része a P.-É. Kft.-hez bevételezésre sem került. A cég vezetőjeként azzal is tisztában volt, hogy egyes, a tényállásban konkrétan megjelölt lakásokat többször értékesítettek. A sértettek megtévesztésében, majd tévedésben tartásában aktívan részt vett. A teljesítőképesség hiányának tudata folytán a jogtalan haszonszerzési szándék is megállapítható az egyes szerződések megkötésekor és a kár bekövetkezésében ily módon tevékenységével közreműködött.

A terhelt nem hivatkozhat arra, hogy férjének Horvátországi letartóztatása miatt hiúsult meg az építkezésre fordítandó nagy összegű hitel felvétele külföldi hitelintézettel, miután nevezett letartóztatására 2006. év végén került sor, a lakások átadásának vállalása pedig minden egyes esetben az azt megelőző évekre esett 2003-től kezdődően.

A helyesbített tényállásra figyelemmel a másodfokú bíróság a terhelt elkövetési magatartását bűnsegély helyett a Btk. 20. §-ának (3) bekezdése szerinti társtettesi magatartásnak értékelte, mert H. J.-el együtt az ő tevékenységéről tudva közösen valósították meg a csalásokat. [Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alapügyben eljárt bíróságok a terhelt cselekményét az elkövetéskor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján bírálták el, és aszerint a társtettesség fogalmát a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése határozta meg.]

Az ítéletben megjelölt egyes tényállási pontok tekintetében az is megállapítható, hogy a terhelt a férjével együtt, azonos sértettek sérelmére rövid időközökben többször követte el a cselekményt, mert az érintett sértettek több ízben adtak át különböző pénzösszegeket a terheltnek és a férjének, így e cselekmények folytatólagosan elkövetettnek minősülnek.

A számvitel rendje megsértésének bűntette tekintetében a másodfokú bíróság megállapította, hogy a városi bíróság annak ellenére minősítette folytatólagosan elkövetettnek a cselekményt, hogy a rendbeliséget az üzleti évekhez igazodóan kell megállapítani. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a Btk. 289. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott, a (4) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő számvitel rendje megsértésének bűntettét 3 rendbelinek minősítette.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt védője útján a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor és a cselekmény törvénysértő minősítése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.

Az indítvány szerint az elsőfokú bíróság elutasította a védelemnek az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló indítványát és ennek eredményeképpen nem lehetett megállapítani azt a pontos összeget, értéket, amellyel a terhelt gazdagodott. Ennél fogva a vagyon elleni bűncselekmények körében nem határozták meg az okozott kárt, illetve az anyagi hátrányt, ami anyagi jogszabálysértést eredményezett. Emellett a sértettek jelentős hányada kifejezetten előnyhöz jutott, amikor az épülő lakások tekintetében tulajdonjoguk bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba anélkül, hogy a lakások készültségi fokának megfelelő vételárat kifizették volna.

Miután a Kft. gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó ügyintézést ténylegesen néhai H. J. végezte és azt a terhelt nem ismerte, kizárólag az aláírás volt a feladata, ezért anyagi jogszabályt sértettek az eljárt bíróságok, amikor társtettesként elkövetettnek minősítették cselekményeit a bűnsegély megállapítása helyett. Miután pedig a bírói gyakorlat a tényleges irányító munkavégzését a büntetés kiszabása körében értékeli, eltúlzott mértékű a másodfokú bíróság ítéletében kiszabott 3 év végrehajtandó szabadságvesztés. Tekintettel a terhelt igazolt méltánylást érdemlő személyi körülményeire is, a védő elsősorban a terhelt felmentését, másodlagosan a büntetés enyhítését indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.

Álláspontja szerint az indítvány a tényállás megalapozottságát támadja, amikor azt kifogásolja, hogy nincs felderítve, illetve hiányos. Erre azonban a felülvizsgálati eljárásban nincs törvényes lehetőség.

Az irányadó tényállás alapján helyesen következtettek az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségére, a cselekmények jogi minősítése és a büntetés is törvényes. Önmagában az elkövetői alakzat téves meghatározására, társtettesség helyett bűnsegély megállapítására hivatkozással a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján érdemi felülvizsgálatra nincs lehetőség, miután a részesekre is a tettesekre irányuló büntetési tételt kell alkalmazni.

A bíróságok határozatai mentesek a felülvizsgálatot megalapozó eljárási jogszabálysértésektől is, ezért a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat hatályukban tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben meghatározott feltételek szerint van lehetőség.

Az indítvány szerint az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló védelmi indítvány elutasítása folytán nem lehetett megállapítani azt a pontos összeget, értéket, amellyel a terhelt gazdagodott, illetve a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár összegét.

A felülvizsgálati eljárásban - amint arra a Legfőbb Ügyészség is helyesen utalt - a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. A Be. 423. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására ennél fogva nem kerülhet sor és ilyen eltérő tényállás megállapítása érdekében a jogerős döntés hatályon kívül helyezésére sincs törvényes lehetőség. Ezért a tényállást és a bizonyítékok mérlegelését támadó részében a védő felülvizsgálati indítványa a törvényben kizárt indítvány. Rámutat még a Legfelsőbb Bíróság, hogy az egyes tényállás-részletenként pontosan megállapított kárösszeg mellett a terhelt terhére megállapított csalások elkövetése körében - a haszonszerzési célzatot meghaladóan - nincs jelentősége annak, hogy a terhelt gazdagodott-e egyáltalán, s ha igen, akkor mekkora összeggel.

Az irányadó tényállásból valamennyi tényállási pont tekintetében megállapítható, hogy a bíróságok az ott konkrétan feltüntetett összegeket tekintették kárnak. A kár bekövetkezésének időpontja valamennyi esetben a megtévesztésen alapuló szerződések megkötésének, aláírásának a napja. Az okozott kár összegének a kialakulása és ehhez igazodóan a meghatározása alakult eltérően az egyes eltérő szerződéses konstrukciók függvényében. Mindazokban az esetekben azonban, amikor az eredetileg létrejött szerződés keretei között eljárva a sértettek több ízben adtak át különböző pénzösszegeket a terheltnek és a férjének, a Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében meghatározott folytatólagosság megállapítására tévesen került sor. A kárösszeget képező vételárrészletek több alkalommal történő megfizetése ugyanis a természetes egység körébe tartozik. A folytatólagosság téves megállapítása azonban az egyes bűncselekmények különös részi minősítését nem befolyásolta.

Részben ugyancsak a megállapított tényálláson keresztül, valójában azonban a terhelt szándékos bűnösségének a megállapítását sérelmezte a védő, amikor azt állította, hogy miután a Kft. gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó ügyintézést ténylegesen a terhelt néhai férje végezte, a terhelt abba nem látott bele, annak ellenére, hogy valamennyi kapcsolódó dokumentumot aláírta.

Ettől a védői állítástól eltérően az eljárt bíróságok részletesen számot adtak arról, hogy részben a cselekménysorozat külföldi előzményei, részben az éveken keresztül együtt bonyolított vállalkozási tevékenység részletei, e vállalkozás folyamatos finanszírozása, a bevételek terhelt által történő kezelése és összességében a vállalkozás ügyvitelének kizárólagos intézése folytán a terhelt maradéktalanul ismerte a vállalkozás pénzügy-gazdasági helyzetét. Már a szerződések megkötésekor tudta, hogy a lakást vásárolni szándékozó sértettekkel megkötött szerződéseket a szerződésekben vállalt feltételekkel a P.-É. Kft. teljesíteni nem fogja, tehát tudta, hogy a megállapodások szerinti pénzösszegek átvételével kárt okoztak a vevőknek. Cselekményüknek ebbe az előre látott következményükbe belenyugodtak.

A bíróságok helyesen vontak következtetést arra, hogy a terheltek a sértetteket egymással szándékegységben tévesztették meg a teljesítési képességüket illetően és egymás tevékenységéről tudva okoztak nekik kárt. Ezért a csalásokat az elkövetéskor hatályos Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesként követték el.

Megállapította továbbá a Legfelsőbb Bíróság, hogy a másodfokon eljárt bíróság tévesen minősítette a 2004., 2005. és 2006. üzleti években elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntettét folytatólagosan elkövetett 1 rendbeli. bűncselekmény helyett 3 rendbeli bűncselekménynek.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt gyakorlatilag folyamatos magatartással - nap, mint nap - megszegte, illetve elmulasztotta a számviteli és könyvvezetési kötelezettségeit. Ezzel a folyamatos magatartásával idézte elő a számvitel rendje megsértésének egységesen jelentkező eredményét. Miután a vizsgált bűncselekmény elkövetési magatartása folyamatos, önmagában az a körülmény, hogy a sajátos igazgatási jogi konstrukció folytán a rendbeliséget egy évnél rövidebb időszakokra nem lehet megállapítani, nem zárja ki a folytatólagos bűncselekményegység azon feltételének a megállapíthatóságát, hogy "rövid időközökben" követik el a bűncselekményeket.

A számvitel rendje megsértése vétségének e körben téves minősítése azonban a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítását és a büntetés kiszabását - változatlan bűnösségi kör mellett - nem érinti.

A védő hivatkozott végül arra, hogy a társtettesség helyett bűnsegédi bűnrészesség megállapítása mellett a terhelt igazolt méltánylást érdemlő személyi körülményeire tekintettel is eltúlzottan súlyos büntetés kiszabására került sor.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak. Erre a felülvizsgálati okra hivatkozott a védő, amikor az eltérő elkövetői minőség megállapítására hivatkozással kérte a jogerős ítélet felülvizsgálatát, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot ebből az okból is elvégezte. A felülvizsgálat eredményeként azonban már abból indult ki, hogy a terhelt a terhére rótt csalással elkövetett bűncselekményeket nem bűnsegédként, hanem társtettesként követte el. Ehhez képest pedig már nem valósult meg olyan büntető anyagi jogi szabálysértés, amely a kiszabott büntetések felülvizsgálatát eredményezhetné.

A büntetés vagy az intézkedés akkor törvénysértő, ha a kiszabásának, illetve alkalmazásának a feltételeit meghatározó törvényi rendelkezésekkel ellentétes. A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy H. I. terhelttel szemben a fő- és mellékbüntetések kiszabására a törvényi keretek között került sor. E törvényes keretek között viszont már a jogalkalmazói egyéniesítés érvényesül, ezért az elsőfokú bíróság döntését már a másodfokú bíróság sem bírálhatja felül korlátlanul [lásd Be. 371. § (2) bek.].

A jogbiztonság érdekében és "a jogerő tiszteletének" a jegyében a törvény korlátozza a jogerős ügydöntő határozatban megállapított büntetés vagy intézkedés felülvizsgálatát. Ha a minősítés törvényes és más anyagi jogszabálysértés sem történt, a büntetés nemét vagy mértékét meghatározó rendelkezéseket nem lehet megtámadni abból az okból, hogy eltúlzottan - vagy akár törvénysértően - súlyosak vagy enyhék. A büntetéskiszabás önmagában nem képezheti felülvizsgálat tárgyát akkor sem, ha annak során a Btk. 37. vagy 83. §-ának az előírásait nem vették figyelembe.

Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt bűnösségének kimondására és büntetésének kiszabására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor. S miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.1093/2010.)

A városi bíróság a 2009. december 3. napján kihirdetett és - jogorvoslati nyilatkozat hiányában - 2009. december 7. napján jogerőre emelkedett ítéletével az I. r. terhelt bűnösségét 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) és (5) bekezdés a) pont, Btk. 12. § (2) bekezdés], 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [Btk. 317. § (1) és (4) bekezdés a) pont, Btk. 12. § (2) bekezdés], 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §, Btk. 12. § (2) bekezdés] és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének vétségében [Btk. 289. § (1) bekezdés b) pont, Btk. 12. § (2) bekezdés] állapította meg. Ezért őt - halmazati büntetésül - 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 3 év jegyzői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A bíróság döntött a felülvizsgálati indítvánnyal nem érintett a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségéről is.

A rövidített indokolást tartalmazó ítéleti tényállás lényege szerint az I. r. terhelt 2000. október 1. napjától 2007. évig látta el B.-V. Körjegyzőség vezetését, mint a számviteli szabályok betartásáért is felelős jegyző. A körjegyzőség részéről az I. r. terhelt állt üzleti kapcsolatban a P. F. Kft. üzletkötőjével, a II. r. terhelttel. Az irodaszerek és kiegészítők vásárlásáról kiállított számlák ellenértékét az I. r. terhelt átutalással rendezte.

2003-2007. években - a munkáltatója által adott hozzájárulás nélkül - a II. r. terhelt a kft. nevében összesen 4 886 994 forint értékben állított ki irodaszerek, eszközök, tartozékok vásárlásáról valótlan tartalmú fiktív számlákat, melyek mögött tényleges teljesítés nem volt. 2003-ban 4 darab, 2004-ben 3 darab, 2005-ben 10 darab, 2006-ban 14 darab, míg 2007-ben 7 darab fiktív számla került kiállításra. A kiállított hamis okiratokat az I. r. terhelt a körjegyzőség felé pénzfelvétel igazolása céljából felhasználta, a számlán szereplő összegeket a könyvvezetésben rögzíttette, azt a pénztárból felvette, és saját céljaira fordította.

Az I. r. terhelt által okozott 4 886 994 forint kár az eljárás során nem térült meg.

Az I. r. terhelt magatartásával a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 15. § (3) bekezdésében foglalt (valódiság elvét) is megsértette.

Az I. r. terhelt a körjegyzőségnél végzett tevékenységével összefüggésben 2003. évben 568 495 forint, 2004. évben 620 512 forint, 2005. évben 1 024 607 forint, 2006. évben 981 095 forint, míg 2007. évben 422 406 forint összegben állíttatott ki a maga részére olyan kiküldetési bizonylatokat, amelyekről a kiküldetés célja, a kiküldetési rendelvények teljesítése hiányzik, és azok nem igazolják a számviteli szabályok szerinti teljesítést sem. A 2007. évre vonatkozó kiadási pénztárbizonylatok a kiküldetési rendelvény sorszámát nem tartalmazzák, szabályos számviteli bizonylattal nem voltak alátámasztva. Az enélkül kiadásba helyezett kiküldetési előlegek, költségek könyvelési gyakorlata sértette a számviteli törvény bizonylati elvre és bizonylati fegyelemre vonatkozó 165. § (1)-(4) bekezdés rendelkezéseit.

Az I. r. terhelt 2004. év január és 2007. év októbere között a körjegyzőség részére kiállított - és kizárólagosan az általa használt - bankkártyával az OTP Bank Rt.-nél vezetett folyószámlájáról rendszeresen vett fel készpénzt anélkül, hogy ezek pénztárba történő bevételezésére minden esetben sor került volna. 2004. évben összesen 3 020 000 forintot, melyből csak 2 620 000 forintot vételezett be a pénztárba. A különbözetként fennmaradó 400 000 forintot két részletben, 2004. január 10-én és 2004. január 13-án vette fel, a pénztárba történő befizetésükre azonban csak 2004. november 16-án és 2004. november 17-én azonos összegű részletekben került sor.

2005. évben az általa felvett 5 016 000 forint készpénzből szabályszerűen 4 415 000 forintot helyezett a házipénztárba. A 601 000 forint különbözetből 200 000 forintot 2005. április 1-én, 100 000 forintot 2005. április 21-én, 65 000 forintot 2005. április 27-én, 36 000 forintot 2005. április 29-én, 100 000 forintot 2005. május 13-án, míg további 100 000 forintot 2005. május 27-én vett fel. Visszafizetésükre 600 000 forint értékben csak 2005. december 29-én került sor. A fennmaradó 1.000.- forint sorsa ismeretlen.

2006. évben 4 031 000 forintból szabályszerűen csak 3 631 000 forintot vételezett be a körjegyzőség pénztárába. A 400 000 forint különbözet -, melyet 2006. május 11-én és 27-én kétszer 100 000 forint, 2006. június 26-án 200 000 forint részletekben vett fel - visszafizetésre két egyenlő összegben csupán 2006. december 27-én és 29-én került sor.

2007. július 9. és október 1. között hét részletben összesen 547 000 forintot vett fel bankkártyával a körjegyzőség folyószámlájáról. Csak a 2007. július 9-én felvett 100 000 forintot helyezte el a házipénztárban, a fennmaradó 447 000 forinttal az I. r. terhelt sajátjaként rendelkezett.

A bűncselekménnyel okozott összesen 1 848 000 forintból 1 400 000 forint kár megtérült.

Az I. r. terhelttel szemben hozott és első fokon jogerőre emelkedett ítélet ellen a meghatalmazott védő jelentett be felülvizsgálati indítványt, amelyben elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság új eljárásra utasítását; másodlagosan a jogerős ítélet megváltoztatását kérte. Indokai szerint az I. r. terheltnek felrótt mindhárom bűncselekmény folytatólagosan elkövetettnek minősítése a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt. A 2003. és 2004. évben elkövetett részcselekmények élesen elkülönülnek a később elkövetett cselekményektől, sem az egységes akarat elhatározás, sem a szoros időbeli kapcsolat nem állapítható meg. A folytatólagos egység hiányában a 2003-2004. évben elkövetett cselekmények esetében elévült cselekményeket bírált el a bíróság, azok büntethetősége - a 2007. október 15. napján történt feljelentés és az elkövetés között eltelt 3 éves időmúlás miatt - elévült. A büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt a kiszabott büntetés lényeges enyhítését kérte.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartva, a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta. Álláspontja szerint a 2003-2004. évben elkövetett részcselekmények kirekesztése esetén sem törvénysértő a cselekmények jogi minősítése, mert a 2005. és 2007. év közötti időben okozott kár önmagában is meghaladta a 2 millió forintot. Téves jogi minősítés, egyéb anyagi jogi szabálysértés hiányában a büntetés felülvizsgálatára nem kerülhet sor.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapul vétele mellett, a felülvizsgálati indítványban megjelölt, a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott okból bírálta felül.

A Legfőbb Ügyészség elévüléssel kapcsolatos okfejtésével a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett, a védői álláspontot alaptalannak találta.

Az irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt, mint a körjegyzőség jegyzője, munkaköre révén teremtett olyan helyzetet, amely lehetőséget adott arra, hogy a 2003-2007. év közötti időben egyrészt az írószervásárlásokról kiállított fiktív számlák alapján a pénztárból felvett összeget saját céljaira fordíthatta, másrészt a bankkártyát használva, a felvett pénzösszegekkel sajátjaként rendelkezett.

A valótlan tartalmú fiktív számlák számából, azok évenkénti összesítéséből - csupán az egyes cselekmények között eltelt időmúlásra figyelemmel - nem vonható olyan következtetés, hogy az I. r. terheltnél az egységes akarat elhatározás megszakadt, a folytatólagosság egysége megbomlott. Az önmaga teremtette helyzet ismétlődő kihasználása miatt csaknem közömbös a közel 10 hónapos megszakítás. Az azonos módon, ugyanazon helyzetből származó lehetőségek visszaélésszerű sorozatos kihasználása egyértelműen megalapozta a folytatólagosság megállapíthatóságát. A folytatólagosság egységébe tartozó részcselekmények önálló elévülésére pedig nem kerülhet sor.

A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor jogsértőnek találta az I. r. terhelt terhére a vagyon elleni bűncselekmények (folytatólagosan elkövetett csalás, folytatólagosan elkövetett sikkasztás) elkövetéséhez kapcsolódóan a folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének megállapítását.

Az irányadó tényállás alapján az eljárt bíróság - külön vádirat alapján - az I. r. terhelt által az irodaszerek vásárlásáról a fiktív számlák alapján, tényleges teljesítés nélkül átutalt, csalással megszerzett és a bankkártyával feltett és elsikkasztott pénzösszegek lekönyvelésének elmulasztásával összefüggésben is megállapította a számviteli szabályok megszegését.

Helyesen rögzítette, hogy az I. r. terhelt ezekben az esetekben a számvitelről szóló törvény tényállásban megjelölt rendelkezéseinek megsértésén keresztül megvalósította a számvitel rendje megsértésének törvényi tényállását.

A Btk. 10. §-ában meghatározott bűncselekmény fogalomból következően a bűncselekménynek a tényállásszerűségen túlmenően további eleme a társadalomra veszélyesség és a bűnösség. Ezek nélkül a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg. A bűnösségnek egyik alkotóeleme a normának megfelelő magatartás elvárhatósága. Bűncselekmények elkövetésétől ugyan mindenki köteles tartózkodni, de vannak olyan helyzetek, amelyekben ez a büntetőjogi felelősség terhével nem várható el.

A számvitel rendjének megsértése vétségében való bűnösség megállapítása körében a bíróság nem vizsgálta, hogy az I. r. terhelt - a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése során - miként tehetett volna eleget a jogszabályban előírt kötelezettségének. A számviteli törvényben előírt magatartás tanúsítása esetén szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el. Az önfeljelentés "nem elvárható", erre senki nem kötelezhető, ezért bűnösség hiányában e bűncselekmény sem valósul meg.

A bírói gyakorlatban következetesen érvényesülő, helyes jogértelmezés szerint ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak a vagyon elleni bűncselekményben állapítható meg, a halmazat látszólagos (H.Gy.2122.).

A fentiekben kifejtett jogsértés a felülvizsgálat szempontjából közömbös, mert a kiküldetési bizonylatok esetében a számviteli törvény rendelkezéseinek megszegése - és a számvitel rendjének megsértése - vagyon elleni bűncselekmény nélkül önállóan is megállapítható, ezért - a bűnösség körének szűkülése mellett - felmentő rendelkezés meghozatala szükségtelen.

A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontját a pontos jogértelmezés érdekében szükségesnek tartva csupán a határozat indokolásában fejtette ki; a megtámadott határozatot a Be. 426. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.726/2010.)

Az ügyészség a vádlott ellen számvitel rendje megsértésének vétsége miatt emelt vádat 2008. március 27. napján a kerületi bíróság előtt.

A kerületi bíróság megállapította illetékességének hiányát, és az ügyet áttette a városi bírósághoz. Döntését azzal indokolta, hogy a vád szerint a terhelt a bűncselekményt a felszámolás alatt álló gazdasági társaság B. megyében lévő székhelyén követte el, így az eljárásra a Be. 17. § (1) bekezdése szerint a megyei bíróság székhelyén működő városi bíróság az illetékes.

Ez utóbbi bíróság ugyancsak megállapította illetékességének hiányát. Határozatának indokolása szerint a terheltnek a vád tárgyává tett mulasztása a felszámoló székhelyéhez kötődik, így az elkövetés helye a felszámoló székhelye, ezért az eljárásra a B. Megyei Bíróság székhelyén lévő városi bíróság nem illetékes; az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett felterjesztette a Legfelsőbb Bírósághoz.

A Legfőbb Ügyészség - osztva a városi bíróság álláspontját - indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az eljárás lefolytatására a Pesti Központi Kerületi Bíróságot jelölje ki.

A Be. 17. § (1) bekezdése szerint az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. Emellett a (3) bekezdés szerint az a bíróság is eljárhat, amelynek illetékességi területén a terhelt lakik, feltéve, hogy az ügyész ott emel vádat.

A terhelt a Cs. székhelyű betéti társaság képviselője volt. Miután a B. Megyei Bíróság elrendelte a gazdasági társaság felszámolását, a vád szerint a terhelt azzal követte el a vád tárgyává tett bűncselekményt, hogy a felszámoló felhívása ellenére nem teljesítette az 1991. évi XLIX. törvény 31. §-ban írt kötelességét.

A hivatkozott törvényhely szerint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet az ott részletezett beszámolót, zárómérleget és adóbevallást a törvény szerinti határidőn belül köteles a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni.

Annak, hogy a felszámolásra kijelölt szervezet székhelye hol van, a bűncselekmény elkövetése szempontjából nincs jelentősége; a kijelölt felszámoló a felszámolást a felszámolás alatt álló szervezet székhelyén végzi, és ott kell a volt képviselőnek is teljesítenie a törvényben előírt kötelezettségeit. Ez akkor is irányadó, ha a volt képviselőtől a felszámoló azt kérte: az iratanyagot küldje el postán B.-re. Ráadásul abban az esetben sem a felszámoló tartózkodási helye lenne az elkövetés helye, ha a kötelesség teljesítésének módjaként a törvény az iratok postára adását írná elő, miután a mulasztás, azaz a postára adás elmaradása ekkor is a felszámolás alatt álló társaság székhelyén következett volna be.

Így a bűncselekmény elkövetési helye a felszámolás alatt álló gazdasági táraság székhelye.

Miután ugyanez a település a terhelt lakóhelye, a Be. 17. § (3) bekezdése szerinti ok - a terhelt lakóhelye - sem alapozhatta meg a kerületi bíróság illetékességét.

Ezért a kerületi bíróság helyesen járt el, amikor megállapította illetékességének hiányát.

Tévedett azonban, amikor az ügyet a B. Megyei Bíróság székhelyén lévő városi bírósághoz tette át.

Az utóbbi bíróságnak az illetékessége hiányát megállapító végzése érdemben ugyancsak helyes volt, azonban eltérő indokkal.

A Be. vádemeléskor hatályos 17. § (5) bekezdése szerint ugyan a megye területén elkövetett gazdasági bűncselekmények miatt az eljárásra általában a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság volt az illetékes, ez alól azonban kivételt képeztek a pénzügyi bűncselekmények, valamint a számvitel rendjének megsértése.

Így a B. megyében lévő Sz. Városi Bíróság volt illetékes az eljárásra az illetékességi területéhez tartozó Cs.-ben elkövetett számvitel rendjének megsértése miatt folyó ügyben.

Az eljáró bíróság kijelöléséről a Be. 20. § (2) bekezdés c) pontja alapján a Legfelsőbb Bíróság dönt, ha az illetékességi összeütközés különböző ítélőtáblákhoz tartozó helyi bíróságok között merül fel. Ezért a Legfelsőbb Bíróság akként határozott, hogy az eljárást a fenti rendelkezéseknek megfelelően a Sz. Városi Bíróságnak kell lefolytatnia.

(Legf. Bír. Bkk. I. 714/2010.)

Az elsőfokú bíróság a 2009. január 27. napján kihirdetett ítéletével a terhelt bűnösségét számvitel rendjének megsértése vétségében [Btk. 289. § (3) bekezdés] állapította meg, és ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a terhelt a H. Kft. ügyvezetője volt a cég felszámolásának elrendeléséig. A bíróság a 2005. augusztus 23. jogerős végzésével rendelte el a Kft. felszámolását. A bíróság felszámolóként az E. Részvénytársaságot jelölte ki.

A terhelttel a felszámoló felvette a kapcsolatot a cég teljes iratanyagának törvényes határidőn belüli átadása érdekében, de ennek a terhelt a 2006. április 19. napján történt ismételt figyelmeztetése ellenére sem tett eleget. Ezzel a beszámolási, leltárkészítési és egyéb tájékoztatási kötelezettségét megszegte. A cég vagyoni helyzetének áttekintését és a felszámolási eljárás eredményes lefolytatását részben meghiúsította. Ezért a felszámolási eljárás egyszerűsített módon fejeződött be.

A bíróság a terhelt terhére az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 31. §-ában írt rendelkezések megszegését rótta.

A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság a 2009. november 4. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy - az intézkedés alkalmazása helyett - a terheltet 120 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Kiegészítette az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását azzal, hogy a terhelt a felszámolóbiztos felszólító levelét 2005. november 28. napján személyesen átvette; a 2005. december 6. napján tartott nyitó megbeszélésen megjelent, így a felszámolási eljárásról tudomása volt, kötelezettségeiről a felszámoló biztos tájékoztatta. A felszámolási eljárásban a H. Kft.-vel szemben összesen 24 257 125 forint hitelezői igényt jelentettek be.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt - a felülvizsgálat törvényi okának megjelölése nélkül - nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Indokai szerint a cég fizetésképtelenségének megállapítása és ebből következően már a felszámolási eljárás megindítása is alkotmányellenes volt, az minden jogalapot nélkülözött, mert a 2/1999. PJE határozatban megkívánt feltételek egyike sem állt fenn. A D. Zrt.-t a számviteli törvény szerint nem vette át leltárral, semmilyen szabálysértést nem követett el, ezért bűnösségének megállapítására törvénysértéssel került sor.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, érdemben pedig alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta. Kifejtette, hogy a H. Kft.-vel szemben a felszámolási eljárás során bejelentett - összesen 24 257 125 forint lejárt hitelezői igény, - önmagában kizárja a felszámolási eljárás jogalapjának hiányát. Az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül állapították meg a terhelt bűnösségét a Btk. 289. § (3) bekezdése szerinti számvitel rendje megsértése vétségében.

A Legfelsőbb Bíróság -, mivel a védői indítvány a terhelt bűnösségét érintő ítéleti rendelkezést anyagi jogsértés okából vitatta - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra figyelemmel a jogerős ítélet érdemi felülvizsgálatát elvégezte.

Megállapította, hogy a felülvizsgált ítélet tényeit alapul véve a felülvizsgálati indítvány alaptalan.

A Be. 423. § (1) bekezdésének kötelező törvényi előírása, hogy a felülvizsgálati eljárás során a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, az nem támadható.

A terhelt indítványában a megállapított tényállást, a bizonyítékok értékelését támadta, amikor arra hivatkozott, hogy a Kft. tartozása mindössze 6 millió forint volt, amit a cég ki tudott volna fizetni. Ezért minden további döntés (így pl. a felszámolási eljárás elrendelése, a 24 millió forint hitelezői igény befogadása és ennek eredményeként a büntetőeljárás megindítása is) jogi tévedésen alapul.

A felülvizsgálati eljárásban azonban nem tekinthető elfogadható jogi hivatkozásnak az olyan anyagi jogi érvelés, amely valójában nem a jogerős ítélet tényein, hanem az indítványozó által helyesnek és megalapozottnak vélt, ám az ítélettől eltérő, feltételezett tényállás jogi értelmezéséből adódik.

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 31. § (1) bekezdése szerint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője köteles a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal záró leltárt, valamint éves beszámolót, egyszerűsített éves beszámolót vagy egyszerűsített mérleget, továbbá adóbevallást és az eredmény felosztása után zárómérleget készíteni, és azt a törvényben meghatározott időn belül a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni.

A hitelezői igény megtérítésének kötelezettsége alól az iratok elvesztésére hivatkozással nem lehet kitérni. A számviteli törvény a bizonylatkezelés rendjét, az elveszett bizonylatok pótlásának kötelezettségét részletesen rögzíti.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó alapítéleti tényállás szerint a terhelt a felszámolási eljárás jogerős megindítását követően a felszámolóbiztos kétszeri felszólításának a teljes iratanyag átadását illetően nem tett eleget, a számviteli törvény vonatkozó szabályait megsértette. A felszámolási eljárás jogalapjának hiányára vonatkozó érvelés - figyelemmel a bejelentett hitelezői igényre - alaptalan.

Mindezekre figyelemmel az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül minősítették a terhelt cselekményét - az elbíráláskor hatályos Btk. 289. § (3) bekezdése szerinti - számvitel rendjének megsértése vétségének.

Miután a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése szerint hivatalból köteles, a megtámadott határozatokat a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.

A felülvizsgálati eljárásban felmerült bűnügyi költséget a Be. 429. § (1) bekezdése értelmében az állam viseli. (Legf. Bír. Bfv.II.448/2010/5.)

A városi bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki - többek között - jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és számvitel rendjének megsértése vétségében.

A tényállás lényege szerint:

A terhelt mint a kft. ügyvezetője, a kft. által értékesített - az ítélet tényállásában részletezett - termékek, fűrészáruk összesen 8 646 811 forint ellenértékét átvette, azonban ezen összegekkel nem számolt el, hanem a saját céljaira fordította.

A terhelt a készpénzbevételekről szóló bizonylatokat a kft. könyvelésében nem szerepeltette. E cselekményével a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 12. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 165. §-ának (1) és (3) bekezdésében rögzített bizonylati elvet, a bizonylati fegyelem elvét, illetve a könyvvezetési kötelezettségét megszegte és ezáltal a kft. vagyoni helyzetének az áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsította, lehetetlenné tette.

A másodfokon eljáró megyei bíróság a terhelt büntetését enyhítette.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Az indítvány szerint a tényállás a bizonyítás anyagával ellentétesen rögzítette, hogy az I. r. terhelt a hozzá befolyt, általa átvett pénzeszközöket a saját céljaira költötte. Ő valójában készpénzes elszámolásra vette fel a pénzt, és a területen közvetlenül kifizette a munkabéreket, a vállalkozói díjakat, illetve a megvásárolt erdőt. Nem bizonyított, hogy a kft. pénzével a sajátjaként rendelkezett volna. A terhelt védekezésével szemben a szakértői vélemény ennek bizonyítására nem alkalmas.

A tényállás alapján a terhelt felelőssége a számvitel rendjének megsértése vétségében ugyan megállapítható, de a munkáltatói jogokat a pénztáros felett nem ő gyakorolta.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében pedig alaptalannak találta.

A Legfelsőbb Bíróág a felülvizsgálati indítványt, a tényállást és a bizonyítékok mérlegelését támadó részében a törvényben kizártnak találta.

A megállapított tényállástól eltérően hivatkozott a terhelt és a védő arra, hogy a terhelt a hozzá befolyt, általa átvett pénzeszközöket nem a saját céljaira költötte, hanem kizárólag a kft. rendeltetésszerű működése körében használta fel; abból fizette ki a munkabéreket, a vállalkozói díjakat, abból vásárolt erdőt stb. A bíróság ezt a védekezését kifejezetten elvetette, és határozottan megállapította, hogy az ítélet tényállásában részletezett termékek, fűrészáruk általa átvett összesen

8 646 811 forint ellenértékét a saját céljaira fordította.

Hangsúlyozva, hogy a felülvizsgálat körében kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállásból kiindulva vizsgálható a terhelt bűnösségére vont következtetés helyessége, a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt marasztalására a számvitel rendje megsértésének vétségében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

Az eljárt bíróságok azt helyesen rögzítették, hogy a terhelt a számvitelről szóló törvény tényállásban megjelölt rendelkezéseinek megsértésén keresztül megvalósította a számvitel rendje megsértése vétségének a törvényi tényállását. A Legfelsőbb Bíróság azonban azt állapította meg, hogy adott esetben a bűncselekménynek a Btk. 10. §-ának (1) bekezdésében előírt valamennyi fogalmi eleme nem valósult meg.

A Btk. 10. §-ának (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.

E fogalom-meghatározásból kiindulva a bűncselekménynek a tényállásszerűségen felül további alkotóeleme a társadalomra veszélyesség és a bűnösség, ezek nélkül a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.

A bűnösségnek egyik alkotóeleme a normának megfelelő (a normaadekvát) magatartás elvárhatósága. A büntetendő cselekmények elkövetésétől mindenki köteles tartózkodni, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez a büntetőjogi felelősség terhével nem várható el. Az elvárhatóság a bűnösség értékelő (normatív) eleme, és mindig az elkövető javára érvényesül. Az önfeljelentés "nem várható el", ezért a bűnösség hiányában bűncselekmény nem valósul meg.

Ez a jogértelmezés következetesen érvényesül a bírói gyakorlatban is és megfogalmazást nyert már a BK 55. számú állásfoglalásban, majd utóbb a 2/2002. BJE döntésben is.

A számvitel rendjének megsértése vétségében való bűnösség megállapítása körében az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy a terhelt miként tehetett volna eleget a jogszabályban előírt kötelezettségének. Miután az irányadó tényállás szerint az általa átvett pénzösszegeket a saját céljaira költötte, az átvételükről szóló bizonylatok lekönyvelése önfeljelentést jelentett volna. A számviteli törvényben előírt magatartás esetén szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el, amire azonban senki sem kötelezhető. A helyes jogértelmezés szerint tehát ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak a vagyon elleni bűncselekményben állapítható meg, a halmazat csak látszólagos.

Az eljárt bíróságok kizárólag az ügyvezető terhelt által elsikkasztott pénzösszegek lekönyvelésének elmulasztásával összefüggésben állapították meg a számviteli szabályok megszegését, egyéb szabályszegést nem róttak a terhére. A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján e cselekmény tekintetében a marasztaló jogerős döntést - a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - megváltoztatta és a terheltet az ellene 1. rb. a Btk. 289. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint minősülő és büntetendő számvitel rendje megsértésének vétsége miatt emelt vád alól - a Be. 6. §-a (3) bekezdése a) pontjának I. fordulata és a 331. §-ának (1) bekezdése alapján - felmentette.

(Legf. Bír. Bfv. II. 779/2009.)

Az elsőfokú bíróság a 2005. szeptember hó 8. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki jelentős kárt okozó csalás bűntettében, jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, számvitel rendjének megsértése vétségében, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért őt - halmazati büntetésül - 1 év 10 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság korábbi határozatával az I. r. terhelttel szemben kiszabott 5 hónap börtönbüntetés végrehajtását elrendelte. A megállapított tényállás lényege szerint az I. r. terhelt korábban négy alkalommal volt büntetve. Ezek között a bíróság a 2002. április hó 29. napján jogerőre emelkedett határozatával közokirat-hamisítás bűntette miatt végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 5 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A K.-Fa Kft. az I. r. terhelt, valamint B. S. és N. G.-né tagságával 2001. március hó 2. napján jött létre. A kft. cégjegyzésére ettől kezdve az I. r. terhelt és B. S., majd 2002. május hó 15. napjától kizárólag az I. r. terhelt, mint ügyvezető volt jogosult.

Sz. M.-né tulajdonában volt B. község határában a 11/E. jelű, 3,5 hektár területű akácos erdő. A tulajdonos azt ki kívánta termelni, és ennek érdekében az erdész B. S. segítségével és közreműködésével erdőgazdálkodási tervet nyújtott be az illetékes erdészeti szolgálathoz, amely azonban 2001. július 6. napján annak jóváhagyását megtagadta.

B. S., mint a K.-Fa Kft. egyik ügyvezetője Sz. M.-né lányának, D. E.-nének felajánlotta a K.-Fa Kft. közreműködését a 11/E. jelű erdőterület kitermelésében, de ebben a kérdésben közöttük megállapodás nem jött létre. Ennek ellenére a kft. másik ügyvezetője, az I. r. terhelt megbízásából G. N. és A. I. vállalkozók a Sz. M.-né tulajdonát képező erdőterületet a tulajdonos tudta és engedélye, továbbá érvényes vágási engedély nélkül 2001. május első napjaiban elkezdték kitermelni, és azt 2001. május 23. napján be is fejezték.

A tulajdonosok 2001. május 18-án szereztek tudomást az erdőrész kitermeléséről. Sz. M.-né május 21-én az Erdőfelügyeletnél, valamint a rendőrkapitányságon bejelentést tett, majd a K.-Fa Kft. képviseletében eljáró I. r. terheltet kereste meg az erdő vételárának a kifizetése érdekében.

A kitermelt fa területről történő elszállítása 2001 augusztusában kezdődött meg, amikor I. r. terhelt ígéretet tett a sértettnek arra, hogy az elszállított famennyiség kifizetésre kerül. Fizetési szándékának az alátámasztására az I. r. terhelt 200 000 forint előleget adott át D. E.-nének, azonban a teljes vételárat az ítélet meghozataláig sem fizette meg.

A bíróság a bizonyítékok értékelése körében tényként rögzítette, hogy az I. r. terhelt a kitermelésről utóbb tudomást szerző sértettek megtévesztése céljából adott át 200 000 forintot D. E.-nének. Sz. M.-né ezért járult hozzá a területről kitermelt fa elszállításához, biztosítékot látva arra, hogy az előleg megfizetése után a vételár-hátralék is kifizetésre kerül részére, vagyis I. r. terhelt a fát ténylegesen meg kívánja vásárolni.

A bíróság megállapította, hogy a K.-Fa Kft. 2001. második félévében, illetve 2002. első félévében eredményesen működött, szerződéseket kötött, azok teljesedésbe mentek, az értékesítésekből bevételei származtak, beruházásai voltak, tehát az anyagi lehetősége meg lett volna a fa ellenértékének a megfizetésére. 2001 augusztusa, illetve a teljesítésre nyitva álló határidő után még több év állt rendelkezésre, hogy I. r. terhelt az általa is elismert vételárnak megfelelő összeget megfizesse, azonban erre nem került sor.

Az I. r. terhelt a cselekményével a sértetteknek összesen 9 083 750 forint kárt okozott, amelyből csak az előlegként kifizetett 200 000 forint térült meg. [1. rb. a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős kárt okozó csalás bűntette.]

A K.-Fa Kft. tényleges gazdasági irányításába B. S. nem folyt bele, azt kezdettől fogva az I. r. terhelt intézte. Ő volt az, aki, mint a kft. ügyvezetője, a kft. által értékesített - az ítélet tényállásában részletezett - termékek, fűrészáruk összesen 8 646 811 forint ellenértékét átvette, azonban ezen összegekkel nem számolt el, hanem a saját céljaira fordította.

Az I. r. terhelt a készpénzbevételekről szóló bizonylatokat a K.-Fa Kft. könyvelésében nem szerepeltette, 2001. illetve 2002. évben a gazdasági társaság vagyoni helyzetét befolyásoló gazdasági eseményeket nem rögzítette annak ellenére, hogy e kötelezettségeinek teljesítésére a kft. tagjai is többször kérték. E cselekményével a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 12. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 165. §-ának (1) és (3) bekezdésében rögzített bizonylati elvet, a bizonylati fegyelem elvét, illetve a könyvvezetési kötelezettségét megszegte és ezáltal a K.-Fa Kft. vagyoni helyzetének az áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsította, lehetetlenné tette.

Az I. r. terhelt a kft. pénzét a saját céljaira fordította, ezért a bíróság azt állapította meg, hogy azzal a sajátjaként rendelkezett.

[1. rb. a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, valamint 1. rb. a Btk. 289. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott és aszerint büntetendő számvitel rendje megsértésének vétsége.]

Az I. r. terhelt, mint a K.-Fa Kft. ügyvezetője 2002. február 12. napján a S. Bt.-től (amelynek 2001. szeptember 18. napjáig ügyvezetője volt) 1 687 500 forintért megvásárolt egy 300 000 forint valós értékű villástargoncát. Vagyonkezelési kötelezettségének a megszegésével a K.-Fa Kft.-nek 1 387 500 forint vagyoni hátrányt okozott, amely nem térült meg.

A bizonyítékok értékelése körében rögzítette: a bíróság nem tudta elfogadni az I. r. terhelt azon védekezését, miszerint a vásárolt gép vételárát az I. r. terhelt arányosnak, illetve a gép állapotával egyenértékűnek ítélte. Ő évek óta faipari tevékenységgel, fűrészáru gyártással foglalkozott, tehát a gazdasági élet résztvevője volt. Megfelelő rálátással kellett bírnia arra, hogy a különböző műszaki berendezések milyen értéket képviselnek. Mint a K.-Fa Kft. ügyvezetőjének, kellő körültekintéssel kellett a rábízott vagyont kezelnie.

A K.-Fa Kft. az I. r. terheltet, mint a gazdasági társaság ügyvezetőjét megbízta a kft. vagyonának kezelésével. Ily módon, jogává és ezzel együtt feladatává tette a kft. üzleti tevékenységének a bonyolítását. A terhelt e vagyonkezelési tevékenységek körében - vagyonkezelési jogával visszaélve - megvásárolta a gazdasági társaság részére a villástargoncát amellett, holott tudta, e berendezés vételára nem áll arányban annak tényleges értékével [a Btk. 319. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette.]

A S. Bt. ügyvezetője 1997. június 9. napjától 2001. szeptember 18. napjáig az I. r. terhelt volt. 2001. és 2002. évben a S. Bt. a K.-Fa Kft. felé több alkalommal értékesített fűrészárut. Az I. r. terhelt, mint a S. Bt. ügyvezetője 2001. második negyedévében az áfa adónemre vonatkozóan tett bevallásában az ítéletben részletezett értékesítések után felszámított általános forgalmi adót nem szerepeltette, és ezzel a központi költségvetés bevételét áfa adónemben 2 636 235 forinttal csökkentette. A bűncselekmény végrehajtása során valótlan tartalmú adóbevallást készített, tehát valótlan tartalmú okiratot használt fel. [1. rb. a Btk. 310. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette és 1. rb. a Btk. 276. §-ában meghatározott és aszerint büntetendő magánokirat-hamisítás vétsége.]

A másodfokon eljárt bíróság a 2007. november hó 28. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a az I. r. terheltre vonatkozó részében akként változtatta meg, hogy börtönbüntetésének tartamát 1 évre enyhítette, egyebekben helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján, amelyben - az adócsalás bűntettét kivéve - a terhelt bűnösségének a megállapítását sérelmezte, és részfelmentését indítványozza.

Az indítvány szerint a bíróságok iratellenesen határozták meg a csalással okozott kár összegét 9 837 500 forintban, mert az utóbb lefolytatott polgári perben a bíróság azt 5 608 200 forintban állapította meg. Emellett a bizonyítás anyagából a sértettek megtévesztése és a jogtalan haszonszerzés sem következik, ezért a terhelt marasztalására a csalás bűntettében e tényállási elemek hiányában került sor.

A bíróság a bizonyítás anyagával ellentétesen rögzítette, hogy az I. r. terhelt a hozzá befolyt, általa átvett pénzeszközöket a saját céljaira költötte. Ő valójában készpénzes elszámolásra vette fel a pénzt, és a területen közvetlenül kifizette a munkabéreket, a vállalkozói díjakat, illetve a megvásárolt erdőt. Nem bizonyított, hogy a kft. pénzével a sajátjaként rendelkezett volna. A terhelt védekezésével szemben a szakértői vélemény ennek bizonyítására nem alkalmas.

Az I. r. terhelt felelőssége a számvitel rendjének megsértése vétségében ugyan megállapítható, de a munkáltatói jogokat G. S.-né pénztáros felett B. S. gyakorolta. Az ő feladata lett volna, hogy ellenőrizze a munkáját, és ennek az ellenőrzésnek az elmulasztása eredményezte, hogy a számlaadást a pénztáros tőle nem követelte meg.

A bíróságok a hűtlen kezelés bűntettében is megalapozatlan tényállás alapján állapították meg az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségét, mert a szakértői bizonyítás nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okozott volna. A kft.-nek a működéséhez múlhatatlanul szüksége volt a targoncára és egy használt eszköz értéke relatív.

Végül a magánokirat-hamisítás vétségét ítéleti tényállás nélkül állapította meg a bíróság.

Mivel mindezek folytán a terhelt felelőssége csak az adócsalás bűntettében állapítható meg, ezért a terhelt és a védő a marasztaló jogerős döntés megváltoztatását, az I. r. terhelt részben felmentését és a büntetés jelentős mértékű enyhítését indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében pedig alaptalannak találta.

A bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül állapították meg az I. r. terhelt bűnösségét. Az ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal támadott jogerős határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt, a tényállást és a bizonyítékok mérlegelését támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ennélfogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.

A tényállást támadta a felülvizsgálati indítvány, amikor arra hivatkozott, hogy a terhelt cselekményével okozott kár nem 9 837 500 forint, hanem 5 608 200 forint, ahogyan azt az utóbb lefolytatott polgári perben eljárt bíróság jogerősen megállapította. A bíróság jogerős ítéletével elbírált ügyben megállapított tényre vonatkozó ilyen új bizonyíték - a Be. 408. §-ában foglalt egyéb feltételek megléte mellett - másik rendkívüli jogorvoslat, a perújítás elrendelését alapozhatná meg, a felülvizsgálat körében azonban nem vehető figyelembe.

A terhelt és a védő azonban nem csupán a tényálláson keresztül támadta a csalás bűntettének a megállapítását, hanem a megtévesztés - és azzal együtt a jogtalan haszonszerzés - tényállási elemének hiányára hivatkozással is.

A bíróságok azonban megállapították, hogy a már kivágott fa eladása körében a terhelt a fizetési szándékát illetően megtévesztette az eladókat. Az általa utóbb megvásárolt és ténylegesen elszállított fa vételárának a megfizetése valójában nem állt szándékában. Az eljárás során elvetett és a felülvizsgálati indítványban megismételt védekezésével ellentétben tehát a vételár megfizetése nem a K.-Fa Kft. megromlott anyagi kondíciói miatt maradt el.

A terheltet a sértettek megtévesztése során - amint ezt az elsőfokú bíróság már a jogi indokolás körében helyesen megállapította - az ellenérték nélküli "vásárlás" során a jogtalan haszonszerzés célzata vezérelte, ezért az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül állapították meg a bűnösségét és minősítették cselekményét jelentős kárt okozó csalás bűntettének.

Ugyancsak a megállapított tényállástól eltérően hivatkozott a terhelt és a védő arra, hogy az I. r. terhelt a hozzá befolyt, általa átvett pénzeszközöket nem a saját céljaira költötte, hanem kizárólag a Kft. rendeltetésszerű működése körében használta fel; abból fizette ki a munkabéreket, a vállalkozói díjakat, abból vásárolt erdőt stb. A bíróság ezt a védekezését kifejezetten elvetette, és határozottan megállapította, hogy az ítélet tényállásában részletezett termékek, fűrészáruk általa átvett összesen 8 646 811 forint ellenértékét a saját céljaira fordította.

Bár a védő a nyilvános ülésen maga is előadta, hogy a társaság könyvelése rendezetlen volt, arra tévesen hivatkozott, hogy adott esetben nem a sikkasztás bűntette, hanem a számvitel rendje megsértésének a vétsége valósult meg.

Hangsúlyozva, hogy a felülvizsgálat körében kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállásból kiindulva vizsgálható a terhelt bűnösségére vont következtetés helyessége, a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az I. r. terhelt marasztalására a számvitel rendje megsértésének vétségében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

Az eljárt bíróságok azt helyesen rögzítették, hogy I. r. terhelt a számvitelről szóló törvény tényállásban megjelölt rendelkezéseinek megsértésén keresztül megvalósította a számvitel rendje megsértése vétségének a törvényi tényállását. A Legfelsőbb Bíróság azonban azt állapította meg, hogy adott esetben a bűncselekménynek a Btk. 10. §-ának (1) bekezdésében előírt valamennyi fogalmi eleme nem valósult meg.

A Btk. 10. §-ának (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. E fogalom-meghatározásból kiindulva a bűncselekménynek a tényállásszerűségen felül további alkotóeleme a társadalomra veszélyesség és a bűnösség, ezek nélkül a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.

A bűnösségnek egyik alkotóeleme a normának megfelelő magatartás elvárhatósága. A büntetendő cselekmények elkövetésétől mindenki köteles tartózkodni, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez a büntetőjogi felelősség terhével nem várható el. Az elvárhatóság a bűnösség értékelő (normatív) eleme, és mindig az elkövető javára érvényesül. Az önfeljelentés "nem várható el", ezért a bűnösség hiányában bűncselekmény nem valósul meg.

Ez a jogértelmezés következetesen érvényesül a bírói gyakorlatban is és megfogalmazást nyert már a BK 55. számú állásfoglalásban, majd utóbb a 2/2002. BJE döntésben is.

A számvitel rendjének megsértése vétségében való bűnösség megállapítása körében az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy a terhelt miként tehetett volna eleget a jogszabályban előírt kötelezettségének. Miután az irányadó tényállás szerint az általa átvett pénzösszegeket a saját céljaira költötte, az átvételükről szóló bizonylatok lekönyvelése önfeljelentést jelentett volna. A számviteli törvényben előírt magatartás esetén szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el, amire azonban senki sem kötelezhető. A helyes jogértelmezés szerint tehát ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak a vagyon elleni bűncselekményben állapítható meg, a halmazat csak látszólagos.

Az eljárt bíróságok kizárólag az ügyvezető terhelt által elsikkasztott pénzösszegek lekönyvelésének elmulasztásával összefüggésben állapították meg a számviteli szabályok megszegését, egyéb szabályszegést nem róttak a terhére. A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján e cselekmény tekintetében a marasztaló jogerős döntést - a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - megváltoztatta és a terheltet az ellene 1. rb. a Btk. 289. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint minősülő és büntetendő számvitel rendje megsértésének vétsége miatt emelt vád alól - a Be. 6. §-a (3) bekezdése a) pontjának I. fordulata és a 331. §-ának (1) bekezdése alapján - felmentette.

A terhelt és a védő a tényállást támadta akkor is, amikor arra hivatkozott, hogy a targonca értékét tévesen állapították meg a bíróságok.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt a 300 000 forint értékű targoncát 1 687 500 forintért vásárolta meg. Az ítélet azt is rögzíti, hogy ennek tudatában volt.

A Legfelsőbb Bíróság fontosnak tartja azt hangsúlyozni, hogy a feltűnő értékaránytalanságot kizárólag az ítéletben rögzített adatok alapján vizsgálhatta. A terhelt az eljárásban nem hivatkozott arra és ilyet a tényállás sem tartalmaz, hogy a felek a vételár meghatározása során bármely (más) korrekciós tényezőt is érvényesíteni kívántak volna.

A terheltnek, mint a gazdasági társaság ügyvezetőjének a jó gazda gondosságával kellett a vagyonkezelői feladatait ellátnia. E vagyonkezelői kötelességét a feltűnően értékaránytalan szerződés megkötésével nyilvánvalóan megszegte és ezzel a sértett társaságnak vagyoni hátrányt okozott, ezért a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében történt marasztalása sem sértette a büntető anyagi jog szabályait.

Végül a jogerős ítélet tényállása tartalmazza azokat a tényadatokat, amelyek alapján a bíróságok a terhelt bűnösségét a magánokirat-hamisítás vétségében is megállapították.

A Legfelsőbb Bíróság a felmentő rendelkezésre figyelemmel vizsgálta továbbá azt is, hogy nem szükséges-e a kiszabott büntetés enyhítése. Megállapította, hogy adott esetben a számvitel rendje megsértésének vétsége érdemben nem befolyásolta a terhelttel szemben a többszörös halmazatban álló bűncselekmények közül a legsúlyosabbra irányadó büntetési tétel minimumában meghatározott főbüntetés tartamát, ezért a jogerősen kiszabott büntetést nem érintette.

A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felmentő rendelkezést meghaladóan a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 779/2009.)

A városi ügyészség F. I. ellen 2005. június 29. napján jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező a városi bíróság előtt.

A bírósági eljárás során az addig lefolytatott bizonyítás alapján azonban a vádat 2006. május 26. napján módosította - a vádirati tényállást is érintve -, és azt a Btk. 289. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és aszerint minősülő számvitel rendje megsértésének vétsége miatt tartotta fenn.

A városi bíróság az eljárást a módosított vád alapján folytatta, majd a terhelt bűnösségét a 2006. augusztus 23. napján kelt ítéletében számvitel rendje megsértésének vétségében megállapította és ezért két évre próbára bocsátotta. Az ítélet ugyanezen a napon jogerőre emelkedett.

A jogerős határozat ellen a megyei főügyészség kezdeményezett felülvizsgálatot. Indítványa arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyezze hatályon kívül az ítéletet, és az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Kaposvári Városi Bíróságot utasítsa új eljárásra.

A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

A Büntető Törvénykönyv - gazdasági bűncselekményekről szóló - XVII. Fejezetének I. Címe szabályozza a számvitel rendjének megsértését. A Be. 17. § (6) bekezdése szerint a Btk. XVII. Fejezetében szabályozott gazdasági bűncselekmények miatt - a III. Címben szereplő pénzügyi bűncselekmények kivételével - a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság jár el.

Így a vádmódosítás után az eljárásra a S. Városi Bíróság már nem volt illetékes, az ügyet át kellett volna tennie a K. Városi Bíróságra.

A Be. 373. § (1) bekezdés II. c) pontja szerint az első fokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el.

A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy II-IV. pontjában meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor, míg a 428. § (1) bekezdése szerint ebben az esetben a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni és az illetékességgel rendelkező első fokú bíróságot új eljárásra kell utasítani.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a Be. 424. § (1) bekezdés c) pontja alapján tanácsülésen eljárva - a S. Városi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az illetékességgel rendelkező K. Városi Bíróságot új eljárásra utasította. (Legf. Bír. Bfv.I.149/2007.)

A D. Városi Bíróság a 2003. január 30-án kelt ítéletével S. Zs. I. r. terheltet számviteli fegyelem megsértésének vétsége, valamint bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év időtartamra próbára bocsátotta.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint az I. r. és S. P. E. II. r. terheltek a több üzlettel rendelkező N. L-né javaslatára 1997 októberében A. Bt. néven céget alapítottak, az alapításban N-né is részt vett, utána pedig ellenőrizte és irányította azt.

A Bt.-t N.-né cégei látták el áruval, értékesítés után a terheltek a vételárral neki elszámoltak. A gyakran hiányos szállítóleveleket maguk töltötték ki, a pénzt kézen- közön adták át N.-nénak, aki utólag készített aztán számlákat. 1997. április 18-ig a II. r. terhelt, ettől kezdve május 28-ig az I. r. volt az ügyintéző, de az ügyintézést már 1998 nyarától ő végezte.

1999. május 28-án N.-né a Bt.-t megvásárolta. Az I. r. terhelt az iratokat hiányosan és rendezetlenül adta át, leltárt és zárómérleget felszólítás ellenére sem készített.

A szabálytalan ügyintézés miatt nem lehetett utólag hitelesen megállapítani a Bt. mennyi árut vett át, hol tárolták, hová adták tovább, s mennyi pénzt adtak át N-nénak. A magatartásukkal megszegték a számlavitelről szóló előírásokat, a társaság vagyoni és pénzügyi helyzetének ellenőrzését meghiúsították.

A magánokirat-hamisítást is együtt, az I. r. terhelt, mint bűnsegéd, azzal követték el, hogy a társaság nevén lévő telefonkészülékeket úgy íratták vissza együtt a maguk nevére, hogy az ehhez szükséges okiratot a társaság nevében mint ügyintéző a II. r. terhelt írta alá, holott ekkor már nem is volt tagja a társaságnak.

A megyei bíróság a 2003. szeptember 10-én kelt ítéletével a bűnügyi költségekről szóló rendelkezést megváltoztatta, s az ítélet egyéb rendelkezéseit helybenhagyta.

A jogerős határozatok ellen az I. r. terhelt és védője felmentésre irányuló felülvizsgálati indítványt nyújtott be.

Az indítvány indokolása szerint a számviteli fegyelem megsértésének vétségét akkor se lehetne a terhére megállapítani, ha valamelyik számviteli szabályt megsértette volna, mivel a szándéka a cég vagyoni helyzete ellenőrzésének meghiúsítására vagy megnehezítésére nem terjedt ki, gondatlan alakzata pedig e vétségnek nincs.

Törvénysértő azonban a vétség elkövetésének a megállapítása elsősorban azért, mert nincs bizonyítva, hogy megszegte volna a számviteli szabályokat. Az ítélet és az iratok szerint N. L.-né a nyomozás során nem adta át a hatóságnak az összes iratot, így nem állítható bizonyossággal, hogy azok egy része a terheltek miatt hiányzik.

A bűncselekmény hiányát támasztja alá továbbá az is, hogy N. L.-né irányította a társaságot, így a számvitelt is, ezt tudták a hatóságok is, a cselekményét mégse tekintették bűncselekménynek.

A magánokirat-hamisítás esetében pedig a cselekménynek nincs társadalomra veszélyessége, vagy az olyan csekély fokú, hogy büntetőjogi felelősségre vonás nem alkalmazható, ugyanis a cselekmény azért történt, hogy a saját telefonkészülékeik a saját nevükön szerepeljenek, vagyis a jogszerű helyzet helyreállítását célozta.

A legfőbb ügyész átiratával a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta, az álláspontja szerint a tényállás alapján a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítása törvényes volt.

A felülvizsgálati indítvány alaptalan.

Az a körülmény, hogy a terhelt nem azért sértett meg számviteli szabályokat, hogy ezzel a cég ellenőrzését lehetetlenné tegye vagy megnehezítse, nem a szándéknak, hanem a célzatnak a hiányát jelenti. A számviteli fegyelem megsértésének vétsége azonban nem célzatos bűncselekmény, így eshetőleges szándékkal is elkövethető.

Az üzleti életben dolgozók előtt általánosan ismert, így a terhelt előtt is ismert volt, hogy a szabálytalan számvitel megnehezítheti vagy lehetetlenné is teheti a tényleges vagyoni helyzet megismerését. A terhelt tehát a káros következmény lehetőségét tudva, abba belenyugodva, vagyis eshetőleges szándékkal követte el a cselekményt; a szándék hiányára való hivatkozás a célzat és a szándék téves azonosításán alapuló alaptalan állítás.

A jelen bírósági eljárásnak nem tárgya N. L.-né magatartásának a megítélése. A magatartásának más hatóság által történt megítélése a terhelt cselekményének megítélése szempontjából itt közömbös, mivel ha több elkövető esetében valamelyik felelősségre vonása, akár hatóság tudtával is, elmarad, ez a körülmény a cselekmény bűncselekmény mivoltát nem szűnteti meg.

A terhelt büntetőjogi felelősségének a tényét nem érinti az a körülmény sem, hogy nem állapítható meg pontosan, hogy a terhelt mennyi iratot adott át N. L.-nénak, mivel a tényállásban ezen kívül megállapított szabályszegések önmagukban is bűncselekményt valósítanak meg.

A cselekmény társadalomra veszélyességét döntően a hatósági ellenőrzés meghiúsítása vagy megnehezítése jelenti, ezért nincs jelentősége annak sem, hogy az üzlettárs ismerte a számvitel szabálytalan mivoltát.

A magánokirat-hamisítás társadalomra veszélyessége az indítványban írt okok miatt valóban csekély, de az elkövetés módja miatt nem oly mértékben az, hogy büntethetőséget kizáró ok lehetne.

A kifejtettek miatt a megtámadott határozatok megfelelnek a büntető anyagi jog szabályainak, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság a Be. 427. §-a alapján hatályukban fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.373/2004.)