1. A Btk. 208. §-ának (1) bekezdése nem sorolja fel a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy ama kötelességeit, amelyek nem teljesítése a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti.

A nevelésre köteles személy kötelességeinek egyike: biztosítani a tanköteles gyermeknek az iskolába járását.

A szülők alkotmányos kötelessége a kiskorú gyermekükről történő gondoskodás, és e kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását [Magyarország Alaptörvénye XVI. Cikk (3) bekezdés]. Ezzel összhangban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 72. § (1) bekezdés b) pontjának rendelkezése szerint a szülő kötelezettsége biztosítani gyermeke tankötelezettségének teljesítését.

A 2011. évi CXC. törvény 45. § (2) és (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését. A tankötelezettség a tanuló tizenhatodik életévének betöltéséig tart. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti. A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az iskola igazgatója dönt.

Ha a szülő - valamint a Btk. 208. § (1) bekezdésében írtak szerint a gyermek nevelésére köteles személy - kötelességét nem teljesíti, a gyermeket az iskola látogatásától huzamosabb időn keresztül visszatartja: ez a nevelési, felügyeleti vagy gondozási kötelezettség olyan súlyos megszegése, amely a gyermek értelmi fejlődését veszélyeztetheti, és így a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására alapul szolgálhat.

A gyermek értelmi fejlődése veszélyeztetésének megállapítása tényekből levont következtetés. Nemcsak akkor áll fenn, ha a gyermek írástudatlan marad, hanem ha az iskolalátogatástól való huzamos visszatartása következtében nincsenek meg azok az alapvető ismeretei sem, amelyek hiánya folytán az életviteléhez szükséges további ismereteket sem képes megszerezni.

2. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a szabályozza a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott kötelezettségek megszegésének szabálysértését.

Eszerint az a szülő vagy törvényes képviselő

a) aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába, illetve az iskolába nem íratja be,

b) aki nem biztosítja, hogy súlyos és halmozottan fogyatékos gyermeke a fejlődését biztosító nevelésben, nevelés-oktatásban vegyen részt,

c) akinek a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokról, illetőleg ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul a jogszabályban meghatározott mértékűnél többet mulaszt,

szabálysértést követ el.

E rendelkezések egybevetéséből kitűnik, hogy az ismertetett szabálysértéstől a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapvetően különbözik. Ez utóbbi megvalósulásának ugyanis törvényi előfeltétele, hogy az említett súlyos kötelességmulasztás azzal a következménnyel járjon, hogy a gyermek szellemi fejlődését veszélyeztesse. Ezt a nyilván inkább kivételesen előforduló következményt esetleg szakértő bevonásával, a tárgyaláson felmerült egyéb bizonyítékok alapján lehet megállapítani. Ennek hiányában azonban a szülő mulasztása csupán az említett szabálysértést valósítja meg.

II. A Btk. 52. § (4) bekezdésében megfogalmazott foglalkozástól eltiltás büntetés alkalmazhatóságának nem követelménye, hogy az elkövető az eltiltás tárgykörébe tartozó szakértelmet igénylő foglalkozással rendelkezzen.

III. A különös méltánylást érdemlő ok helytelen értelmezése, illetve a részletes indokolás elmaradása nem eredményezheti felülvizsgálati ok megállapítását [Be. 649. § (1) bek. b) pont ba) alpont].

[1] A járásbíróság a 2020. február 25. napján megtartott tárgyaláson meghozott ítéletében az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.]. Ezért őt - halmazati büntetésül - egy év hat hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A kiszabott szabadságvesztés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette. A II. r. terheltet bűnösnek mondta ki 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.]. Ezért őt - halmazati büntetésül - egy év hat hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A kiszabott szabadságvesztés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette. Elrendelte mind a két terhelt pártfogó felügyeletét.

[3] A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. június 26. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét mind a két terhelt vonatkozásában megváltoztatta, és a cselekményüket a Btk. 208. § (2) bekezdésének a) pontja szerint minősítette, valamint mellőzte a terheltek pártfogó felügyeletének elrendelését, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[5] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege: az I. r. terhelt alkalmi munkát végez, mely fizikai természetű segédmunka, ebből heti 30 000 forint jövedelme származik, míg a II. r. terheltnek munkahelye nincs, havi jövedelme a 89 000 forint összegű családi pótlék. A két terhelt a négy kiskorú gyermekét közös háztartásban élve, rendezett életkörülmények között neveli, az eljárás tárgyát képező cselekményen kívül nem merült fel adat arra nézve, hogy gyermekeiket bármilyen más magatartásukkal veszélyeztetnék.

[6] 2019. július 16. napján 10 óra 50 perc körül időben a Gy., B. N. A. tér 10. szám alatti L. áruházba az I. r. és a II. r. terhelt a 2008. február 5. napján született Cs. J., a 2009. május 5. napján született Cs. K., a 2011. október 13. napján született Cs. J. V. és a 2014. szeptember 1. napján született Cs. A. nevű gyermekeikkel bementek. A bejáratnál a II. r. terhelt 2 darab L. feliratú szatyrot vett magához, a kisméretű bevásárlókosarat kk. Cs. J. V., majd kk. Cs. A. tolta, miközben édesanyja mellette sétált. Az üzletben a terheltek és a gyermekek egymáshoz közel mozogtak, mindannyian válogatás nélkül, lopási szándékkal pakolták az árukat a bevásárlókosárba. A zöldséges részlegnél az I. r. terhelt nejlonzacskóba gyümölcsöt pakolt, míg a II. r. terhelt és kk. Cs. J. üres nejlonzacskókat szaggattak az állványról, de abba gyümölcsöt nem pakoltak. Ezt követően a család tovább pakolta a különböző termékeket a kosárba. Ezt követően a II. r. terhelt a kosárban lévő termékeket két részletben egy üres nejlonzacskóba pakolta, eközben valamennyi gyermek és az I. r. terhelt szorosan körbeállta a bevásárlókosarat, ezzel takarta a II. r. terhelt tevékenységét. A II. r. terhelt a megpakolt zacskót a kosárba visszatette. Ezután a család a mirelithűtőkhöz ment, ahol a II. r. terhelt az L. feliratú szatyorba pakolta a kosárból a termékeket, eközben kk. Cs. J. átvette a szatyrot a II. r. terhelttől és azt tartotta, amíg abba édesanyja pakolt. 10 óra 59 perckor a család a chips-es sorra ért, ahol a II. r. terheltet körbeállták a családtagok oly módon, hogy mellette állt az I. r. terhelt, a másik oldalról kk. Cs. J. V., szemből pedig a másik három gyermek. A gyermekek úgy mozogtak, hogy takarják édesanyjuk tevékenységét. Itt a II. r. terhelt a nejlontáskába összekészített termékeket az I. r. terhelten lévő oldaltáskába pakolta. Majd kk. Cs. J. levette a hátizsákját, átadta édesanyjának, aki abba pakolta az L. feliratú szatyorba összekészített termékeket, a gyerekek eközben is takarták a tevékenységét. 11 óra 06 perckor kk. Cs. J. V. édesanyja, a II. r. terhelt háta mögé állt és karjait maga előtt keresztbe fonva folyamatosan jobbra-balra nézve figyelte, hogy észleli-e valaki a cselekményüket. Eközben kk. Cs. K. folyamatosan úgy állt, hogy a háta és a rajta lévő nyitott hátizsák az éppen abba pakoló II. r. terhelt felé legyen. Kk. Cs. J. az átlátszó nejlontáskában lévő árukat beletette a kk. Cs. K. hátán lévő hátizsákba. Ezt követően a II. r. terhelt az egyik vállára tette a telepakolt rózsaszín mintás hátizsákot, és elindultak az üzlet másik része felé. 11 óra 08 perckor a család beállt a kasszához, ekkor a telepakolt hátizsákok kk. Cs. J. és kk. Cs. K. hátán, illetve a telepakolt oldaltáska az I. r. terheltnél volt. A kasszasort az I. r. terhelt és a négy gyerek fizetés nélkül elhagyta, míg a II. r. terhelt 1 üveg étolajjal, 3 flakon üdítővel és 1 darab L. feliratú nejlontáskával hátra maradt fizetni. Miután a II. r. terhelt távozott az üzletből, őt a biztonsági őr megállította. A terheltek cselekményét a biztonsági őr észlelte és őket tetten érte, valamint a rendőrséget értesítette. Az eltulajdonított termékekkel okozott kár 25 778 forint volt, amely visszavétellel megtérült.

[7] Az I. r. terhelt és a II. r. terhelt azzal, hogy gyermekeiket bevonták a szabálysértés elkövetésébe, a kiskorú nevelésére irányuló kötelességüket súlyosan megszegték, és a cselekmény során velük lévő kk. Cs. J., kk. Cs. K., kk. Cs. J. V., valamint kk. Cs. A. erkölcsi fejlődését veszélyeztették.

[8] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján az I. r. és a II. r. terheltekkel szemben bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől eltiltás érdekében, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványát változatlan tartalommal fenntartotta. Indítványozta, hogy a Kúria a járásbíróság, illetve a törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletét a Be. 662. § (2) bekezdésének b) pontjának II. fordulata alapján változtassa meg, és az I. r., valamint a II. r. terheltet a Btk. 52. § (4) bekezdése alapján tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn.

[15] A felülvizsgálati indítványra az I. r. és a II. r. terhelt és a kirendelt védőik nem tettek észrevételt.

[16] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[17] A Kúria megállapította, hogy a megyei főügyészség a jogerős ügydöntő határozattal szemben az I. r. és a II. r. terhelt terhére a Be. 652. § (3) bekezdésében meghatározott törvényes határidőn belül nyújtotta be a felülvizsgálati indítványt.

[18] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős, vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt helye van [Be. 648. § a) pont]. Felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság ügydöntő határozatában a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályának megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést [Be. 649. § (1) bek. b) pont ba) alpont].

[19] A Be. 659. § (5) bekezdése értelmében a Kúria a megtámadott határozatot - a Be. 659. § (6) bekezdésben meghatározott kivétellel - csak a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében és csak a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálja felül.

[20] A megyei főügyészség a felülvizsgálati indítványát a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjára alapította. E jogszabályhely értelmében felülvizsgálatnak van helye, ha a Btk. más szabályainak megsértése miatt a jogerős ítéletben törvénysértő büntetést szabott ki a bíróság.

[21] A következetes jogértelmezés szerint a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetés címén az olyan anyagi jogi szabály megszegése képez felülvizsgálati okot, amelynek alkalmazását a büntetés (intézkedés) meghatározása körében a törvény az ítélőbíró számára kötelezően előírja, avagy korlátok közé szorítva biztosítja, és elvétése miatt az egyszerűsített felülvizsgálat (Be. XCIV. Fejezet) nem ad jogorvoslati lehetőséget. Ugyanakkor, amennyiben egy büntetés kiszabását vagy mellőzését a törvény lehetővé teszi, az nem lehet felülvizsgálat tárgya, hogy a bíróság az arra vonatkozó, egyébként a bíró mérlegelésére bízott döntést indokoltan vagy indokolatlanul hozta-e meg (BH 2020.228. [23]-[24]).

[22] A jogerős ügydöntő határozatban a bíróság mindkét terhelttel szemben a Btk. 208. § (2) bekezdésének a) pontja szerint minősülő 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt szabott ki halmazati büntetést.

[23] A Btk. 52. § (4) bekezdése szerint a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjét el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Különös méltánylást érdemlő esetben a foglalkozástól eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető.

[24] E jogszabályi előírás alapján a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjével szemben különös méltánylást érdemlő esetben a foglalkozástól eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető. A mellőzés oka azonban kizárólag különös méltánylást érdemlő körülmény lehet. Így felülvizsgálat tárgya nem lehet az, hogy a bíróság a különös méltánylást érdemlő ok meglétét helyesen állapította-e meg, továbbá az sem, ha a foglalkozástól eltiltás nem alkalmazása esetén a bíróság a különös méltánylást érdemlő ok megjelölését, illetve annak indokolását elmulasztja. Azaz kizárólag akkor állapítható meg a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában írt felülvizsgálati ok, ha az alapügyben eljárt bíróság kizárja a különös méltánylást érdemlő ok megállapíthatóságát, és ezt követően törvénysértő indokok alapján mellőzi a foglalkozástól eltiltás alkalmazását. Ezt a jogi okfejtést fogalmazza meg a BH 2020.228. eseti döntés is.

[25] Az alapügyben meghozott jogerős ítéletben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság indokolását elvetve kifejtette, hogy " a Btk. 52. § (4) bekezdésében írt törvényi rendelkezés helyes értelmezéséből nem következik az az elsőfokú bíróság által tett megállapítás, hogy csak a szakértelmet igénylő foglalkozással rendelkező terheltet lehet a meglévő foglalkozásától eltiltani, ugyanakkor nem következik az a főügyészségi álláspont sem, hogy minden egyes kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjével szemben a foglalkozástól eltiltás kiszabása kötelező lenne. Ez az álláspont nem áll összhangban a Btk. 52. § (3) és (4) bekezdését érintő módosítás indokaival, annak céljával és hátterével, mely a fenti rendelkezéseknek a büntető anyagi jogszabályba történő beiktatását szükségessé tette, és egyben nem felel meg a módosítást követően is irányadó ítélkezési gyakorlatnak. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Btk. 52. § (4) bekezdésében írt, speciálisan a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjével szemben kötelezően alkalmazandó foglalkozástól eltiltás nem írja felül a foglalkozástól eltiltás büntetés kiszabásának a Btk. 52. § (1) és (2) bekezdésében szabályozott törvényi feltételeket, csupán azt rögzíti, hogy a foglalkozástól eltiltás kiszabásának a bírói mérlegelésen alapuló esetein túlmenően, amennyiben annak az általános törvényi feltételei fennállnak, a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjével szemben annak kiszabása kötelező." Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2007. július 13. napján elfogadott, a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 2015. évi XCII. törvény alapján pedig megállapította, hogy a "Btk. fenti módosítása, amelynek nyomán a foglalkozástól eltiltás büntetés nemcsak a nemi élet szabadsága és a nemi élet elleni bűncselekmény elkövetőjével szemben alkalmazható, hanem a törvényi feltételek fennállása esetén kiszabható a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt elkövetővel szemben. A fenti törvénnyel kihirdetett egyezmény 22. cikke alapján ugyanis az egyezmény aláírói kötelesek minden szükséges jogalkotási intézkedést megtenni annak a megbüntetésére, aki a gyermekkel szexuális zaklatást vagy szexuális tevékenységet szexuális célzattal megnézet, akár a gyermek abban való részvétele nélkül, mely magatartás alkalmas lehet a kiskorú erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének veszélyeztetésére, így a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény megállapítására. A fentiek egyértelműen azt a jogértelmezést támasztják alá, hogy a Btk. 52. § (4) bekezdésében írt kötelezően alkalmazandó foglalkozástól eltiltás nem minden általános törvényi feltétel nélkül, továbbá nem minden kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt elkövető terhelttel szemben alkalmazandó. Jelen esetben a vádlottakkal szemben a foglalkozástól eltiltás kiszabásának törvényi feltételei nem állnak fenn ".

[26] Így a jogerős ítéletben megfogalmazott indokolás értelmében a Btk. 52. § (4) bekezdésében megfogalmazott foglalkozástól eltiltás büntetés alkalmazhatóságának nem követelménye, hogy az elkövető az eltiltás tárgykörébe tartozó szakértelmet igénylő foglalkozással rendelkezzen. Azaz az eltiltásnak nem előfeltétele a Btk. 52. § (1) bekezdésének a) pontjában írt kritérium. A másodfokú bíróság ennek leszögezését követően két egymástól eltérő okot jelölt meg a foglalkozástól eltiltás mellőzése tekintetében. Egyrészt, foglalkozástól eltiltás "nem minden általános törvényi feltétel nélkül, továbbá nem minden kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt elkövető terhelttel szemben alkalmazandó". Az első hivatkozásának alapja, hogy az alkalmazhatóság körében a Btk. 52. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek meglétét is vizsgálni szükséges. Ez az érvelése azonban ellentétben áll azzal, hogy az elsőfokú bíróság erre vonatkozó jogi érvelését elvetette. A második hivatkozás alapjaként a törvényszék visszautalt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2007. július 13. napján elfogadott, a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló egyezmény 22. cikkelyére, azonban álláspontját elmulasztotta részletesen indokolni.

[27] A fentiek alapján a Kúriának abban kellett állást foglalnia, hogy a jogerős ítélet indokolása alapján a különös méltánylást érdemlő ok meglétét a jogerős ítélet kizárta-e, másként megfogalmazva megállapította-e a foglalkozástól eltiltás alkalmazásának indokoltságát, és ennek ellenére törvénysértően mellőzte-e annak kiszabását. A már kifejtettek alapján a különös méltánylást érdemlő ok helytelen értelmezése, illetve a részletes indokolás elmaradása nem eredményezheti a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában írt felülvizsgálati ok megállapítását.

[28] A jogerős ítélet indokolása alapján a Kúria észlelte, hogy a bíróságok a foglalkozástól eltiltás alkalmazásának indokoltságát (szükségességét) nem állapították meg. Ugyanakkor a bíróságok a mellőzés indokát egyrészről a törvényi előírás helytelen értelmezésére alapították, azaz a nem alkalmazás törvényi okát törvénysértően jelölték meg. Emellett azonban a foglalkozástól eltiltás mellőzése körében a jogerős ítélet indokolása tartalmazza azt az érvet is, hogy nem minden kiskorú veszélyeztetés elkövetőjével szemben van helye e szankció alkalmazásának, és ennek alátámasztására a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló egyezmény 22. cikkelyére hivatkozott, azaz érvelését a bűncselekmény jellegéhez kötötte. A Btk. 52. § (4) bekezdése a büntetés nem alkalmazása vonatkozásában nem tartalmaz a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményen belüli differenciálást, és ilyen szempont a Btk. 52. § (1) és (2) bekezdéséből sem vezethető le. Így a jogerős ítéletben a másodfokú bíróságnak ez a vizsgálata - tartalma szerint - nem a Btk. konkrét jogszabályi rendelkezésén alapul, ebből következően kizárólag a Btk. 52. § (4) bekezdés 2. mondatában foglalt különös méltánylást érdemlő körülmény keretében nyerhet értelmezést.

[29] A Kúria lényegesnek tartja kiemelni, hogy az ítélet indokolása logikai egységet képez, így nem hagyható figyelmen kívül, hogy a másodfokú bíróság a terheltekkel szemben a pártfogó felügyelet intézkedést sem tartotta alkalmazandónak, amit azzal indokolt, hogy "az elsőfokú bíróság az enyhítő körülmények körében feltárta mindazon tényeket és körülményeket, amelyek a fenti intézkedés elrendelésének a szükségessége ellen hatnak - eseti jellegű, alkalomszerű elkövetés, a gyermekek rendezett körülmények között, közös háztartásban nevelése a vádlottak részéről, tartósan büntetlen előéletük, megbánó magatartásuk. Fenti tények ellenében önmagában a cselekmény jellege nem teszi indokolttá azt a következtetést, hogy a próbaidő eredményes elteltéhez a vádlottak életvitelének rendszeres figyelemmel kísérése szükséges".

[30] A különös méltánylás megállapítását megalapozó körülmények megállapításának és értékelésének helytállósága a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálható.

[31] A Kúria a teljesség érdekében utal a következőkre. A jogerős ítéletben megállapított és így a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint tényként rögzíthető, hogy a terheltek kiskorú gyermekeiket tulajdon elleni szabálysértés elkövetésébe vonták be, ezzel a kiskorú nevelésére irányuló kötelességüket súlyosan megszegték és a kiskorú gyermekek erkölcsi fejlődését veszélyeztették. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a munkanélküli terheltek cselekményük során az élelmiszerboltban élelmiszert és vitamint tulajdonítottak el.

[32] A foglalkozástól eltiltás Btk. 52. § (3) bekezdésében és a (4) bekezdés 1. mondatában megfogalmazott esetköre tekintetében közös szabály, hogy annak alkalmazása során a Btk. 52. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek vizsgálatának nincs helye, az eltiltás alkalmazása kötelező és az olyan foglalkozás gyakorlására vagy egyéb tevékenységre terjed ki, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna. Ugyanakkor eltérés a szabályozásban, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetője esetében, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követte el az eltiltás kötelezően végleges hatályú, míg a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetője esetében a jogalkotó az eltiltás alkalmazását tette kötelezővé, de annak tartama a Btk. 53. § (1) bekezdése értelmében határozott idejű vagy végleges hatályú lehet. Így a kiskorú veszélyeztetése esetén e büntetési nem alkalmazása során a mérték meghatározása a bűncselekmény tárgyi súlyához, illetve a bűnösségi körülmények értékeléséhez igazodik. Ehhez kapcsolódik, hogy a Btk. 52. § (4) bekezdésének 2. mondata különös méltánylást érdemlő esetben e büntetés mellőzésének a lehetőségét is megfogalmazza. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a bíróságok a foglalkozástól eltiltás alkalmazásának indokoltságát (szükségességét) megállapítják, akkor ezt követően állást kell foglalniuk annak tartama tekintetében. Ettől eltérő eset, ha a terhelt büntetőjogi felelősségét kiskorú veszélyeztetésében megállapítja a bíróság, de a foglalkozástól eltiltás kiszabását nem tartja indokoltnak, és ezért különös méltánylást érdemlő okból mellőzi. Ez utóbbi esetben a büntetés mellőzése felülvizsgálati eljárásban nem sérelmezhető.

[33] Mindezek alapján a felülvizsgálati indítvánnyal támadott jogerős ítéletben a bíróságok nem sértették meg a Btk. más (kógens) szabályát, így a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában írt felülvizsgálati ok megállapításának a törvényi előfeltétele hiányzik.

[34] A Kúria megállapította, hogy az alapügyben eljárt bíróságok Be. 649. § (6) bekezdésében meghatározott eljárásjogi szabályt nem vétettek.

[35] A kifejtettek alapján a Kúria - a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdés szerinti összetételben eljárva - a megyei főügyészség által előterjesztett felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a Be. 662. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 147/2021.)

II. Ha a kiskorú veszélyeztetése úgy történik, hogy e tényállás szerint minősülő testi sértést követnek el vele szemben, akkor a kapcsolati erőszak lesz halmazatban a kiskorú veszélyeztetésével, értelemszerűen ebben az esetben a testi sértés nem lesz megállapítható [Btk. 164. § (2)-(4) bek., 208. § (1) bek., 212/A. § (2) bek. a) és b) pont].

[1] A járásbíróság a 2018. október 31. napján tartott tárgyaláson kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.], ezért őt - halmazati büntetésül - hét év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a terhelt szülői felügyeleti jogát három kiskorú gyermeke vonatkozásában megszüntette, valamint 312 420 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a terheltet.

[3] A védelmi fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2019. április 3. napján tartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta: a terhelt cselekményét 3 rendbeli kapcsolati erőszak bűntettének [Btk. 212/A. § (2) bek. a) pont] is minősítette és a szabadságvesztés tartamát négy év hat hónapra enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

[4] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője útján terjesztett elő felülvizsgálati indítványt az eljárási szabályok megsértése miatt, a Be. 868. § (1) bekezdésére hivatkozással [tartalma szerint a Be. 608. § (1) bekezdés f) pontja] alapján], valamint anyagi jogszabálysértést kifogásolva a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontját megjelölve.

[5] Az eljárási szabálysértések körében a felülvizsgálati indítvány indokai szerint a 2018. október 31-i tárgyaláson az elsőfokú bíróság megsértette a Be. 868. § (1) bekezdésében írtakat, amikor nem figyelmeztette a terheltet az új eljárási törvény szerinti eljárási jogaira és kötelezettségeire, és ezzel megfosztotta őt attól a lehetőségtől, hogy az ügyész a vádiratban indítványozotthoz képest számára kedvezőbb, alternatív indítványt tegyen.

[6] Kifogásolta továbbá, hogy az említett tárgyaláson K. Á. K. tanú hatályos törvénynek megfelelő törvényes figyelmeztetése ugyancsak elmaradt.

[7] Azon álláspontjának adott hangot, hogy a másodfokú bíróság ítéletének rendelkező része és indokolása egymással teljes egészében ellentétes, mivel a másodfokon terhére rótt 3 rendbeli kapcsolati erőszak bűntettének sértettjeit a törvényszék nem nevezte meg, így személyükre csak következtetni lehet.

[8] Sérelmezte továbbá, hogy a K. Á. K. sérelmére elkövetett bűncselekményt anélkül állapították meg, hogy nevezett a járási ügyészség vádiratában sértettként szerepelne.

[9] A másodfokú bíróság eltérő jogi minősítése kapcsán, az EBH 2017.B17. elvi határozatra hivatkozással vitatta, hogy az elkövetési magatartás rendszeressége hiányában a kapcsolati erőszak valamelyik formája [akár a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pontja, akár a b) pontja szerinti bűncselekmény] megállapítható volna.

[10] Elsődlegesen a megtámadott határozat megváltoztatását és a törvénynek megfelelő határozat meghozatalát, másodlagosan a határozat hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta a jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakítása mellett.

[11] A Legfőbb Ügyészség átiratában az előterjesztett felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak találta, részben nem tartotta alaposnak.

[12] Rámutatott, hogy a felülvizsgálati eljárás olyan szigorú törvényi előfeltételekhez kötött jogorvoslat, amely a Be. 649. §-ában meghatározott okokon túl nem tágítható. A felülvizsgálati eljárásban a Be. 650. § (2) bekezdése értelmében a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó. A Be. 659. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye; tehát a felülvizsgálat során nemcsak a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. A jogkövetkeztetések helyessége is az irányadó tényállás alapján vizsgálható. Emiatt az indítványnak a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységét és ezen keresztül a jogi minősítést vitató része a törvényben kizárt.

[13] A felülvizsgálati indítványnak a Be. 608. § (1) bekezdés f) pontja szerinti szabályszegésre hivatkozása nem alapos, mivel az a körülmény, hogy a bíróság a 2018. október 31-i tárgyaláson az új Be. hatálybalépésére, illetve eljárási jogaira és kötelezettségeire nem figyelmeztette a terheltet és K. Á. K. tanút, helytállósága esetén is a Be. 609. § (1) bekezdése szerinti relatív eljárási szabályszegésnek minősülne, amely miatt a felülvizsgálat törvényben kizárt.

[14] A megtámadott ügydöntő határozatnak az ítélet rendelkező része és indokolása között nincs a főkérdések tekintetében olyan ellentétes megállapítás, amely a Be. 608. § (1) bekezdés f) pontja szerinti szabályszegést jelentene. Az indítvány erre hivatkozása formai jellegű, valójában a másodfokú bíróság által megállapított, az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi minősítés helyességének vitatása. A Be. 649. § (1) bekezdés b) pont I. fordulata szerinti felülvizsgálati ok további törvényi előfeltétele, a ba) vagy bb) alpontok valamelyikének fennállta.

[15] Az irányadó tényállás szerint a terhelt 2010-től 2015. január 17-éig élettársát, K. Á. K.-t, valamint D. K. és N. T. utónevű gyermekeit többször bántalmazta, trágár, megalázó, gúnyos szavakkal illette és megöléssel is fenyegette. A kiskorú sértettek esetében a terhelt rendszeres bántalmazásai alkalmasak voltak nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozására, míg a terhelt élettársánál a 2012. május 29-i bántalmazás következtében borda- és arccsonttörés formájában a súlyos sérülés be is következett. Ezzel a Btk. 459. § (1) bekezdés 14. pontja szerinti közös háztartásban élő hozzátartozói sérelmére mintegy öt éven át tanúsított az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos, több esetben súlyos testi sérülés okozására is alkalmas tettleges magatartást, amely a másodfokú bíróság álláspontjának megfelelően a kapcsolati erőszak bűntettének törvényi tényállásába is ütközik és a kiskorú gyermekeknél a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével valóságos alaki halmazatban áll.

[16] A rendszeresség fogalmának értelmezésére felhívott elvi döntés éppen a védő érvelésével ellentétes és a döntés helyességét támasztja alá. Ugyanakkor a másodfokú bíróság jogi indokolása téves és a tényállás általa történt kiegészítésével is ellentétben áll. A törvényszék érvelése szerint mindhárom sértettnél a tettleges becsületsértésnek minősülő cselekvőség esetében állapítható meg a rendszeresség, illetve erre folyt bizonyítás. Ezért a sértettek számához igazodó rendbeliséggel a terhelt által elkövetett kapcsolati erőszak bűntettét a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősítette.

[17] Az ügyészi álláspont szerint az irányadó tényállás alapján a terhelt mindhárom sértett sérelmére rendszeresen, nem csupán az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsított, hanem nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozására alkalmas testi sértést is, ezért e bűncselekmény helyes minősítése mindhárom sértettnél a Btk. 212/A. § (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő kapcsolati erőszak bűntette, amely egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[18] A törvénysértő minősítés azonban csak akkor eredményez felülvizsgálatot, ha emiatt törvénysértő büntetést szabtak ki. A terhelttel szemben halmazati büntetésül kiszabott négy év hat hónap szabadságvesztés és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetés törvényes, erre figyelemmel a jogerős ügydöntő határozat a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti felülvizsgálati okkal nem érintett.

[19] A kifejtettek alapján a Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatot tanácsülésen hatályában tartsa fenn.

[20] A felülvizsgálati indítványban foglalt ügyészi álláspontra tett észrevételében a védő továbbra is fenntartotta, hogy az indítványban kifogásolt eljárási szabálysértések megalapozzák a felülvizsgálatot, valamint, hogy a kapcsolati erőszak tényállási elem (rendszeres elkövetés) hiányában nem valósulhatott meg.

[21] A terhelt felülvizsgálati indítványa részben törvényben kizárt, részben nem alapos.

[22] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen bírálta el.

[23] A felülvizsgálati indítványnak az eljárási szabályok megsértésére vonatkozó részét illetően a Kúria az alábbiakra mutat rá:

[24] A Be. 649. § (2) bekezdés d) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozatával szemben eljárási szabálysértés miatt akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság határozatát a 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta meg.

[25] A fenti rendelkezés nem hagy kétséget afelől, hogy a rendkívüli jogorvoslat csak a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező, úgynevezett abszolút eljárási szabálysértések esetén vehető igénybe.

[26] A terhelt esetében az új törvény hatálybalépésére történő figyelmeztetés elmaradása legfeljebb relatív eljárási szabálysértés lehetne. A terhelt érdekében védő járt el, aki a tárgyaláson jelen volt és aki a Be. 42. § (4) bekezdés c) pontja értelmében egyébként is köteles a terheltet a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítani, a jogairól tájékoztatni, a kötelezettségeire figyelmeztetni. Emiatt a figyelmeztetés elmaradása miatt a terheltet hátrány nem érheti.

[27] A tanú új eljárási törvény rendelkezéseire történő figyelmeztetésének elmaradása ugyancsak legfeljebb relatív eljárási szabálysértés lehet.

[28] A Be. 608. § (1) bekezdés f) pontjára figyelemmel a Be. 649. § (2) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati ok, ha az ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes. A jelen ügyben azonban ilyenről szó sincs. A felülvizsgálati indítvány azt kifogásolja, hogy a másodfokú ítéletből nem állapítható meg, mely sértettek sérelmére valósult meg a kapcsolati erőszak bűntette, erre nézve legfeljebb következtetés vonható. Ezzel szemben a másodfokú ítélet név szerint felsorolja e bűncselekmény passzív alanyait.

[29] Azzal a kifogással, miszerint K. Á. K.-t a vádirat nem említi sértettként, az indítvány arra utal, hogy a másodfokú bíróság a vádon túlterjeszkedve állapított meg bűnösséget.

[30] A tárgyi vádhoz kötöttség azt jelenti, hogy a bíróság kizárólag olyan cselekményt, olyan tényt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz. A bíróságnak eljárása során a vádat ki kell merítenie [Be. 6. § (2) bek.]. Ellenkező esetben, vagyis, ha a bíróság a vád tárgyává tett cselekményt nem bírálja el, az a tényállás megalapozatlanságát eredményezi.

[31] Változatlanul irányadó ugyanakkor, hogy a vád tárgyává tett cselekmények történeti tényállásának leírása határozza meg a vád kereteit, és a bíróságnak ezen tényeket elbírálva kell a vádat kimerítenie.

[32] A vádelv sérelme nem valósul meg, ha a bíróság a vádiratban megnevezett terheltnek a vádiratban terhére rótt cselekmény elkövetési magatartását rögzíti, és a tettazonosság keretei között a sértett személyét - a vádiratban foglaltaktól - eltérően állapítja meg. Akkor sem valósul meg a vádhoz kötöttség sérelme, ha a bíróság ténymegállapítása szerint a vádiratban leírt és elbírált cselekménynek nem egy, hanem több sértettje van (EBH 2015.B13.)

[33] Erre utal a Be. 615. § (2) bekezdés c) pontja is, amikor a másodfellebbezés lehetőségét az alapozza meg, hogy a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg a másodfokú bíróság, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.

[34] A járási ügyészség vádirata hiánytalanul tartalmazza a cselekmény történeti tényállását, részletesen leírja a terhelt által elkövetett, az élettárs bántalmazásával kapcsolatos tényeket.

[35] Egyébként a hatályos eljárási törvény szerint a váddal kapcsolatban csak az felülvizsgálatot megalapozó (abszolút) eljárási szabálysértés, ha a bíróság nem az arra jogosult által emelt vád alapján járt el [Be. 649. § (2) bek. c) pont].

[36] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt helye van [Be. 648. § a) pont], ha a bíróság a terhelt bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg, illetve a bűncselekmény törvénysértő minősítése, illetve a Btk. más szabályának megsértésével kiszabott büntetés miatt.

[37] A kapcsolati erőszak bűntettének megállapítása számos kérdést vetett fel. Ennek kapcsán vizsgálni kellett, hogy a terhelt cselekvőségében van-e rendszeresség; ennek megállapíthatósága esetén, hogy a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti minősítés foghat-e helyt; kizárható-e a kettős értékelés a kapcsolati erőszak és a testi sértés, illetve tettleges becsületsértés tekintetében; állhat-e egymással halmazatban az a) illetve b) pont szerinti magatartás; mindhárom kiskorú sértettnél alkalmas-e a magatartás a (2) bekezdés b) pontja szerinti bűncselekmény megállapítására; kiterjed-e ez az anyára is; helytálló-e a másodfokú bíróság jogi indokolása a nagy nyilvánosság előtt elkövetett tettleges becsületsértés tekintetében.

[38] A 2013. évi LXXVIII. törvény 19. § (5) bekezdése 2013. június 30-i hatállyal új tényállásként iktatta be a jogrendszerbe a kapcsolati erőszakot, mint a "családon belüli erőszak" elleni hatékonyabb fellépés eszközét.

[39] A Btk. 212/A. § (1) bekezdése szerint: aki gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére rendszeresen

a) az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít,

b) a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javakat von el és ezzel a sértettet súlyos nélkülözésnek tesz ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[40] A (2) bekezdés kimondja, hogy aki az (1) bekezdésben meghatározott személy sérelmére rendszeresen követ el

a) a 164. § (2) bekezdése szerinti testi sértést vagy a 227. § (2) bekezdése szerinti becsületsértést, bűntett miatt három évig;

b) a 164. § (3) és (4) bekezdése szerinti testi sértést, a 194. § (1) bekezdése szerinti személyi szabadság megsértését vagy kényszerítést, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[41] A törvény miniszteri indokolása szerint a "családon belüli erőszak" alapvetően egy kriminológiai fogalom, az e körbe vonható cselekmények igen széles skálán mozognak, kezdve a becsületsértés szabálysértési tényállásától egészen az akár többszörösen minősülő emberölés bűntettéig. Az új bűncselekmény ebbe a széles spektrumú elkövetési körbe teljes mértékben illeszkedik.

[42] Az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartás fogalom használata könnyebben bizonyíthatóvá teszi a tényállást, mintha a kizárólag szubjektív vizsgálatok alapján bizonyítható lelki sérelemmel, lelki bántalmazással próbálnánk a háztartáson belüli erőszak hasonló megnyilvánulási formáit szabályozni.

[43] A bűncselekmény megvalósulásához szükséges feltétel továbbá a rendszeresen megvalósuló elkövetés.

[44] A törvény a bűncselekmény elkövetési magatartásait az új Btk.-ban már szereplő büntetőjogi tényállásokra történő hivatkozással határozza meg. Az új Btk. az összefoglalóan családon belüli erőszak körében elkövetett cselekményeket külön-külön tényállásokban egyébként is szigorúan bünteti. Mindazonáltal, a törvény szándéka az elkövető elrettentése, és erre figyelemmel egyes kevésbé súlyos szabadságvesztéssel fenyegetett, a családon belüli erőszak körébe vonható bűncselekményeket (a testi sértés egyes alakzatait, a becsületsértést, a személyi szabadság megsértését és a kényszerítést) súlyosabban rendeli büntetni.

[45] A törvényben nem szerepel a magánindítvány annak ellenére, hogy a tényállás alapjául szolgáló cselekmények közül egyesek (könnyű testi sértés, tettleges becsületsértés) alapesetben magánindítványhoz kötöttek, az új tényállás esetén annak speciális és súlyosabb jellegére tekintettel (hozzátartozói viszony, rendszeresség, elkövetéskori vagy korábbi együttélés) már anélkül is elindulhat az eljárás.

[46] A halmazati kérdések körében a miniszteri indokolás az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

[47] A kiskorú veszélyeztetése és a testi sértés a jelenlegi gyakorlat szerint is halmazatban állhat, ezért a tényállás a védett személyek köréből nem hagyja el a kiskorúakat. Ha a kiskorú veszélyeztetése úgy történik, hogy e tényállás szerint minősülő testi sértést követnek el vele szemben, akkor ez a tényállás lesz halmazatban a kiskorú veszélyeztetésével, értelemszerűen ebben az esetben az új Btk. 164. §-a szerinti testi sértés nem lesz megállapítható.

[48] Tekintettel arra, hogy a sértetti kör egyes számban van meghatározva, a tényállás megállapíthatóságához a rendszeres elkövetésnek azonos sértett sérelmére kell megvalósulnia. A sértettek számához igazodóan, ha mindegyik esetében megvalósul a rendszeres elkövetés, akkor e bűncselekmény halmazata lesz megállapítható, ugyanúgy, mint a testi sértésnél és a többi, a tényállásban felsorolt bűncselekménynél.

[49] Azonos sértett sérelmére rendszeresen elkövetett, a tényállásban szereplő különböző bűncselekmény esetén is e bűncselekmény lesz megállapítható (pl. első alkalommal könnyű testi sértést, második alkalommal tettleges becsületsértést követ el). Ugyanez igaz, ha az egyik bűncselekmény az (1) bekezdés a) pontjában, a másik bűncselekmény az (1) bekezdés b) pontjában szerepel, ebben az esetben a súlyosabban minősülő fordulatot kell megállapítani, az magába olvasztja az enyhébb cselekményt.

[50] A fentiekből következően a kiskorú veszélyeztetése és a kapcsolati erőszak halmazata valóságos és e bűncselekmények mellett a testi sértés nem állapítható meg. A kapcsolati erőszak magába olvasztja a könnyű testi sértést és a becsületsértést.

[51] Az azonos vagy enyhébb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmények (könnyű testi sértés, súlyos testi sértés) beolvadnak a kapcsolati erőszakba.

[52] A halmazat a sértettek számához igazodik, több sértettnél a (2) bekezdés szerinti bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha valamennyiük esetében megvalósul a rendszeresség.

[53] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényeges részei szerint a terhelt 2010. évtől 2015. január 17. napjáig terjedő időben vele együtt élő élettársát, K. Á. K. sértettet "…gyermekeik szeme láttára rendszeresen bántalmazta…", "…2012. május 29-én földre lökte, majd több órán keresztül ütötte, rugdosta a sértettet - neki borda- és arccsonttörést okozva -, aki végül eszméletét vesztette…", "…2012 júliusában a vádlott K. Á. K.-t megverte, kést dobott felé…"; "D.-t "heti rendszerességgel verte, tenyérrel, ököllel ütötte, földre lökte, megrugdosta, hosszú haját megragadva ráncigálta…", "…2012. május 29-én fejét ütötte, hajánál fogva húzta a földön…", "…egy alkalommal ököllel többször megütötte a D. arcát, akinek eleredt az orra vére és szája feldagadt…", "…egy alkalommal osztályfőnöke otthonában olyan erővel ütötte arcon, hogy egyensúlyát veszítve letántorodott a lépcsőről…", "…ha cigarettázáson kapta, megverte…"; N.-nek "…2012. május 29-én fejét ütötte, haját tépte és rugdosta, fejét csőbe verve azt kiabálta, hogy megöli…", "…egy téli alkalommal megütötte, megrugdalta a falhoz szorított, azon lecsúszva összegömbölyödő kislányt…", "…egy alkalommal megverte őt…"; B.-t "…nem bántotta…", "…egy alkalommal megpofozta…".

Ugyancsak a tényállásba tartozó megállapítás, miszerint "a vádlott a több éven át tartó erőszakos, durva, megalázó viselkedésével, a családtagokat ért rendszeres bántalmazásaival állandó lelki gyötrelmet és testi szenvedést okozott kk. V. D. K., kk. V. N. T. nevű gyermekeinek és lelki gyötrelmet az ezt a magatartást szemtanúként átélő kk. V. B. T. utónevű gyermekének. A vádlott a szülői feladatából eredő kötelezettségét rendszeresen és súlyosan megszegte és ezzel a három kiskorú sértett értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését, továbbá kk. V. D. K. és kk. V. N. T. sértett testi fejlődését súlyosan veszélyeztette."

[54] A másodfokú bíróság a tényállást helyesbítette, amikor kirekesztette belőle azt a részt, hogy "B.-t a vádlott nem bántotta", továbbá kiegészítette K. Á. K.-nak a 2012. május 29-i bántalmazása alkalmával elszenvedett, nyolc napon belül gyógyuló sérülései felsorolásával és azzal, hogy "a vádlott a gyermekeinek szülője, illetve a vele egy lakásban élő gyermekei sérelmére a becsületsértést is megvalósító bántalmazást rendszeresen követte el".

[55] Egyetértett a Kúria a másodfokon eljárt törvényszék azon álláspontjával, miszerint a terhelt, mint a D. K. és N. T. kiskorú gyermekek szülője, illetve K. Á. K. Btk. 459. § (1) bek. 14. pont a) alpontja szerinti közös háztartásban élő hozzátartozója, a sérelmükre mintegy öt éven keresztül, rendszeresen tanúsított, az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos, több esetben testi sérülés okozására is alkalmas tettleges magatartása - a másodfokú bíróság jogi álláspontjának megfelelően - a kapcsolati erőszak bűntettének tényállásába is ütközik, amely a két kiskorú gyermeknél a sérelmükre elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntettével valóságos alaki halmazatban áll.

[56] A rendszeresség kapcsán ugyanakkor ellentmondásos a másodfokú határozat tényállása és jogi indokolása. A tényállás másodfokon tett kiegészítése rögzíti, hogy a terhelt "a gyermekek és szülőjük sérelmére a bántalmazást rendszeresen követte el". Ugyanakkor a törvényszék jogi indokolásában kifejti, hogy a kapcsolati erőszak (2) bekezdés a) és b) pontjában foglalt magatartások ugyanazon magatartás esetében egymással nem állhatnak valóságos halmazatban és csak rendszeresség esetén lehet az elkövetés tényállásszerű, majd a súlyos testi sértés tekintetében erre vonatkozó részletesebb bizonyítás hiányában arra von következtetést, hogy a (2) bekezdés b) pontja szerinti minősítés kapcsán a rendszeresség nem állapítható meg.

[57] A másodfokú bíróság indokolása téves - és ebben helytálló a védő álláspontja -, mivel a rendszeresség a kapcsolati erőszak Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) és b) pontjában írt bűncselekmény megállapításához egyaránt szükséges.

[58] Ugyanakkor a rendszeres elkövetés a tényállás része, ezért ennek kétségbe vonásával a védő lényegében a tényállást támadta.

[59] A kapcsolati erőszak bűncselekménye tényállásában szereplő "rendszeresen" törvényi feltétel nemcsak sokszámú és időben elhúzódó magatartásokat jelent, az eset körülményeitől függően akár két alkalommal történő elkövetés esetén is megállapítható (BH 2020.195.).

[60] A Btk. 212/A. § (2) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti minősített eset megvalósulásához megkívánt rendszeres elkövetés legalább két, rövid időközönkénti, azonos sértett sérelmére megvalósított elkövetést takar. A rendszeresség nem a köztes időtartam hosszát, hanem az alkalomszerűség kizártságát feltételező fogalom. Jelentéstartalma több, mint ismétlődés, magában hordja ugyanis az elkövetőnek az egyes alkalmakat összekapcsoló tudatállapotát: az elkövető "rendszert csinál" magatartásából, magatartása nem rendkívüli, tehát legalább két elkövetést feltételez (EBH 2017.B17.)

[61] A törvényi szabályozás indokolása szerint a Btk.-nak a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről szóló XIX. Fejezete, a gyermekek érdekét sértő és család elleni bűncselekményekről szóló XX. Fejezete és a törvényben meghatározott új büntetőjogi tényállás is a nőkkel szembeni erőszak és a háztartáson belüli erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Európa tanácsi egyezmény (CAHVIO) rendelkezéseinek figyelembevételével került megalkotásra, így a Btk. - más büntetőjogi tárgyú jogszabályokkal kiegészítve - megfelel a nemzetközi elvárásoknak.

[62] A törvény a hozzátartozó bántalmazását új elkövetési magatartásokkal egészítette ki, és erre figyelemmel meg is változtatta a bűncselekmény megnevezését, mivel az új elkövetési magatartásokkal a tényállás már nem csupán bántalmazásról rendelkezik. A kapcsolati erőszak önálló, új tényállás jellegét tovább erősíti, hogy a már meglévő tényállásokhoz képest - a sértettek speciális jellegére, és a rendszeres elkövetésre tekintettel - az új tényálláshoz kapcsolódó szigorúbb büntetési tételek mellett abban olyan új magatartások kriminalizálása is megjelenik, amelyek eddig nem szerepeltek a Btk.-ban. A törvény ennek megfelelően a testi sértés szintjét el nem érő, de - többek között - a sértett emberi méltóságát súlyosan sértő erőszakos magatartásokat is büntetni rendeli.

[63] A törvény a bűncselekmény elkövetési magatartásait a Btk.-ban korábban már szereplő büntetőjogi tényállásokra történő hivatkozással határozza meg. A Btk. az összefoglalóan családon belüli erőszak körében elkövetett cselekményeket külön-külön tényállásokban egyébként is szigorúan bünteti. Mindazonáltal a törvényhozó szándéka - a miniszteri indokolásból kitűnően - az elkövető elrettentése, és erre figyelemmel egyes kevésbé súlyos szabadságvesztéssel fenyegetett, a családon belüli erőszak körébe vonható bűncselekményeket (a testi sértés egyes alakzatait, a becsületsértést, a személyi szabadság megsértését és a kényszerítést) súlyosabban rendeli büntetni. A bűncselekmény megvalósulásának feltétele a rendszeres elkövetés.

[64] A rendszeres elkövetést az ugyanazon sértett sérelmére megvalósított testi sértés és a tettleges becsületsértés akár egymást követő, ismétlődő elkövetése is megalapozza, ugyanis a Btk. 227. § (2) bekezdése szerinti becsületsértés beleolvad a Btk. 164. § (2) bekezdése szerint testi sértésbe, mivel a becsület csorbítására alkalmas cselekmény - a tettleges bántalmazás körén kívül eső - minden olyan gesztus, illetve sértő mozdulat, ütésre emelt kéz, lökdösődés, amely az elkövetőnek a sértettel szemben tanúsított megvető, lealacsonyító értékítéletét fejezi ki (EBH 2017.B17.).

[65] Helytálló a másodfokú bíróság álláspontja a tekintetben, hogy kiskorú V. B. sértett tekintetében, akinél egyszeri becsületsértés vétsége valósult meg - rendszeresség hiányában - nem állapítható meg a kapcsolati erőszak.

[66] A Kúria dogmatikailag egyetértett a Legfőbb Ügyészség által a felülvizsgálati indítványra tett nyilatkozattal.

[67] Ugyanakkor nem helytálló a felülvizsgálati indítvány azon hivatkozása, amely szerint a tényállásban rögzített több, elkülönült cselekmény nem alkalmas a rendszeresség megállapítására, ugyanis a rendszeresség nem a köztes időtartam hosszát, hanem az alkalomszerűség megállapításának kizártságát feltételező fogalom. Ez megfelel a másodfokon kiegészített tényállásnak.

[68] Az irányadó tényállás alapján a terhelt mindhárom sértett (V. D. K., V. N. T. kiskorú gyermekek, illetve K. Á. K. élettárs) sérelmére nem csupán az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsított, hanem nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozására alkalmas testi sértést is.

A tényállás azonban nem alkalmas ennek megállapítására, mivel nem tartalmazza, hogy ilyen jellegű bántalmazást a terhelt a kapcsolati erőszakot önálló bűncselekménnyé nyilvánító, hatályos Btk. hatálybalépését - 2013. július 1. napját - követően valósította volna meg. Ugyanakkor a tényállás szerint tettleges becsületsértés, illetve könnyű testi sértés mindhárom sértett esetében 2013 júliusát követően is rendszeresen megvalósult. Ezért a bűncselekmény helyes minősítése 3 rendbeli, a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő kapcsolati erőszak bűntette, amely 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[69] Mindezek alapján a másodfokú bíróság - annak ellenére, hogy a jogi indokolása nem helytálló, a fentebb kifejtettek szerint - törvényesen járt el, amikor a terhelt tényállásban írt cselekményét kapcsolati erőszak bűntettének [Btk. 212/A. § (2) bek. a) pont] is minősítette.

[70] A terhelt a kiszabott büntetést is sérelmezte. A kiszabott büntetés törvényes minősítés mellett csak akkor tekinthető törvénysértőnek, és esik a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont II. fordulat ba) alpontja alapján felülvizsgálat alá, ha a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, így a büntetést a bűncselekmény minősítéséhez kapcsolódó büntetési tételkeret megsértésével, avagy az irányadó büntetési tételkereten belül ugyan, de a Btk. valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésének megsértésével szabták ki (BH 2016.264.II.).

[71] Az esetlegesen hibás minősítés nem önmagában, hanem csak akkor képezi felülvizsgálat alapját, ha a helyes minősítéshez képest a kiszabott büntetés (alkalmazott intézkedés) törvénysértő. A minősítés alatt a cselekmény Btk. Különös Része szerinti minősítése - az alapeset és annak enyhébben, vagy súlyosabban minősülő esete egyaránt - értendő (BH 2019.4.).

[72] A tényállásban írt kiskorú veszélyeztetése bűntettének büntetési tételkerete egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, így a halmazati büntetés felső határa hét év hat hónap.

[73] A terhelttel szemben az eljárt bíróságok halmazati büntetésül négy év hat hónap szabadságvesztést szabtak ki, amely a súlyosabb bűncselekmény büntetési tételén belül maradt, így a büntetés mértéke törvényes. Ugyancsak törvényes a vele szemben alkalmazott közügyektől eltiltás mellékbüntetés is.

[74] A Kúria hivatalból elvégzett vizsgálata [Be. 659. § (6) bek.] alapján felülvizsgálatot megalapozó ún. feltétlen (abszolút) eljárási szabálysértés [Be. 649. § (2) bek.] nem történt.

[75] A kifejtettek értelmében a Kúria - a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdése szerinti összetételben eljárva - a terhelt védője útján előterjesztett felülvizsgálati indítványának nem adott helyt és a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 737/2020.)

[1] A járásbíróság a 2019. május 8. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.]. Ezért őt - halmazati büntetésül - 1 év 4 hónap szabadságvesztésre, 5 év fiatalkorúakkal való foglalkozást megvalósító pedagógusi, nevelői és gondozói tevékenységtől való foglalkozástól eltiltásra, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Akként rendelkezett, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, és abból a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Elrendelte a kerületi bíróság ítéletével a terhelttel szemben kiszabott 1 év 8 hónap - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés utólagos végrehajtását.

A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2019. szeptember 27. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a szabadságvesztés tartamát 2 év 4 hónapra, a foglalkozástól eltiltást végleges hatályúra, a közügyektől eltiltás tartamát 5 évre súlyosította; egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[2] A jogerős ítéletben megállapított tényállás a következő.

A terhelt 2017. január 16-tól 2017 márciusáig az EMMI egyik javítóintézetében nevelői beosztásban dolgozott. 2017. március 9-én munkaidejének lejárta után az esti órákban bement az egyik csoportba, ahol O. Á. növendéket kereste. Az ott szolgálatot teljesítő nevelő engedélye nélkül a mosókonyhába hívta O. Á.-t és beszélgetni kezdett vele. Ennek során megkérdezte, hogy a 17 éves O. B. tanuló az ő testvére-e, mert a terhelt bejelölte őt a Facebookon. O. B. valóban O. Á. testvére, így beszélgetni kezdtek róla. A terhelt megjegyezte, hogy O. B.-nek jó teste van, meg szeretne vele ismerkedni, és megkérdezte, hogy mekkora a nemi szerve, borotválja-e és folytat-e homoszexuális viszonyt valakivel. O. Á. a kérdésekre kitérő válaszokat adott, majd a történteket jelezte nevelőjének. Az intézet vezetője ezt követően vizsgálatot indított, amelynek során kiderült, hogy a terhelt több növendéknek tett homoszexuális jellegű célzásokat, fürdéskor rendszeresen bejárt a zuhanyzóba és ruhátlan testüket, nemi szervüket bámulta.

[3] A terhelt 2017. március elején ismét szolgálaton kívül felment az egyik csoportba és felajánlotta az éppen szolgálatban levő nevelőnek, hogy amíg cigarettázik, felügyel a növendékekre. Ezen idő alatt a 2002. február 28-án született, tehát a cselekmény idején 15 éves M. K. WC-re kéredzkedett ki. A terhelt utána ment, a mosdóban a kezét megfogva visszatartotta és azt kérdezte tőle, hogy "mi az elképzelésed velem kapcsolatban kisfiam? Tudnál-e közelebbi kapcsolatba lépni velem?" M. K. a közeledést szóban elhárította, de a terhelt nem engedte ki a mosdóból. Felszólította, hogy húzza fel a pólóját, mutassa meg milyen izmos a hasa. Arra is kérte, hogy mutassa meg neki a lágyékát, a nemi szervét. M. K. ezt megtagadta és kérte a terheltet, hogy engedje ki. A terhelt azonban elé állt, a kezét az ajtófélfának támasztotta és igyekezett megakadályozni a sértettet, hogy kimenjen a helyiségből. Közben nyomatékosan megismételte az előbbi kérését, majd a növendék felé nyúlt és megkísérelte lehúzni a nadrágját. M. K. ellökte a terhelt kezét, hirtelen kibújt a terhelt hóna alatt és kimenekült a helyiségből.

[4] 2017. március 8-án a terhelt behívta a raktárba S. T.-t és M. K.-t, majd felszólította őket, hogy mutassák meg neki a hasizmukat és a combjukat. Ekkor mindketten kimenekültek a raktárból. Aznap este a terhelt a fürdőszobába is bement, amikor M. K. és S. T. fürödtek és felszólította őket arra, hogy felé fordulva zuhanyozzanak. Mivel a növendékek tiltakoztak ez ellen, kiment a helyiségből.

[5] Ez 2017. március 9-én is megismétlődött, amikor M. K. egyedül fürdött. M. K. kérte a terheltet, hogy menjen ki, a terhelt azonban közeledni kezdett felé. Ennek az vetett véget, hogy S. T. belépett a fürdőszobába.

[6] 2017. március 9-én a terhelt a csoportszobából kiküldte a 2001. augusztus 20-án született, 16 éves B. M.-et, hogy a fürdőszobában törölje le az ablakot. Miután a növendék kiment, a terhelt utánament és felszólította, hogy "simogasd egy kicsit D. bácsit!" B. M. ekkor megmasszírozta a terhelt vállát, miközben a gyanúsított azt kérdezte tőle, hogy "hol simogatnád meg D. bácsit?" és kérte, hogy tovább simogassa. Ezzel arra utalt, hogy a sértettel homoszexuális kapcsolatot létesítene. Még aznap a folyosón megsimogatta B. M. karját és vállát, valamint 3-4 alkalommal B. M. után is bement a fürdőszobába, ahol a sértett nemi szervét nézte. A sértett felhívta a terheltet a fürdő elhagyására, aminek a terhelt nem tett eleget.

[7] A terhelt magatartásával súlyosan megsértette a foglalkozása szabályait, a 2011. évi CXC. törvény 46. § (2) és (3) bekezdés f) pontjában, a 62. § (1) bekezdés g) pontjában, a 2013. évi CCXL. törvény 343-344. §-ában, az 1/ 2015. (I. 14.) EMMI rendelet 26. § (1) bekezdés c) és d) pontjában foglalt rendelkezéseit, valamint a munkaköri leírásában foglaltakat.

[8] A terhelt cselekményével veszélyeztette kk. M. K. és kk. B. M. sértettek erkölcsi és érzelmi fejlődését, kötődési képletét, a szociális faktorok iránti bizalmi szükségletük megélését és torz azonosítási mintát közvetített feléjük.

[9] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, melyben annak a törvény szerinti okát (Be. 649. §) nem jelölte meg, csupán a Be. 648. § a) és b) pontjára hivatkozott. Érdemben a jogerős ítélet megváltoztatását, és elsődlegesen a terhelt felmentését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását, harmadlagosan a terhelt büntetésének enyhítését, a szabadságvesztés és a végleges hatályú foglalkozástól eltiltás tartamának mérséklését kérte.

[10] A felülvizsgálati indítvány indokolása szerint az eljárt bíróságok nem kutatták fel az összes bizonyítékot, tanúkat nem idéztek, a védő által felkért szakértőt nem hallgatták meg, valamint a védelem bizonyítási indítványait elutasították vagy nem vették figyelembe, és ennek eredményeként hiányos és erősen szubjektív mérlegeléssel megalapozatlan tényállást állapítottak meg. Indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget.

[14] Sem aggálytalan szakvélemény, sem tanúvallomás nem támasztja alá, hogy a terhelt közeledett volna a kiskorúak felé, és torz azonosítási mintát közvetített feléjük. Ugyanígy semmi nem támasztja alá, hogy a terhelt veszélyeztette volna a kiskorúakat, így a bíróság a bizonyítékok mérlegelése során vagy helyes okfejtéssel nem állapíthatta volna meg a terhelt bűnösségét.

[15] A védő szerint a jogerős ítélet "jogi indokolása és a minősítése" téves. A kiskorú veszélyeztetése eredmény-bűncselekmény: a tényállásban megkívánt eredmény a kiskorú testi, érzelmi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése. A súlyos kötelességszegés csak ennek a lehetőségét rejti, az általános (absztrakt) veszély nem elegendő. Az elsőfokú ítélet részben megalapozatlan volt, mert nem vizsgálta ezt a kérdéskört, a másodfokú bíróság pedig tévesen és az anyagi jogszabályokat sértve hozta meg a döntését.

[16] Teljességgel téves a másodfokú bíróság azon álláspontja, miszerint a konkrét sérelem lehetősége elégséges követelmény; nem szükséges a kiskorúak erkölcsi, értelmi fejlődésének sérülése mint eredménynek a bekövetkezése. A kiskorúak érzelmi fejlődésének veszélyeztetéséről azonban csak akkor van szó, ha a súlyos kötelességszegés közvetlen ráhatást gyakorol a kiskorúra, vagy olyan körülményeket teremt a számára, amelyek konkrétan akadályozzák a kiskorú testi adottságainak, értelmi képességének, az erkölcsi normákhoz való helyes viszonyának kibontakozását. A kiskorúak testi fejlődésének veszélyeztetése, az érzelmi életükben is zavarokat kell, hogy okozzon, és az értelmi fejlődésüket is kell, hogy akadályozza. A másodfokú bíróság nem juthatott volna arra a következtetésre, miszerint már a konkrét sérelem lehetősége is elégséges a bűnösség megállapításához.

[17] A védő álláspontja szerint az elkövető csak akkor felelős a kiskorú testi, értelmi, érzelmi, vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetéséért, ha az okozati összefüggésben áll a súlyos kötelességszegéssel. Jelen esetben a terhelt nem valósított meg kötelességszegést, hiszen más nevelők is nyilatkoztak úgy az eljárás során, hogy ha a helyzet megkívánta, ők is bementek a zuhanyzóba.

[18] Az indítvány szerint a kiskorú veszélyeztetése megvalósulásának másik feltétele, hogy az csak a veszélyeztetés bekövetkeztével befejezett. Ezt pedig az adott ügy összes körülményének figyelembevételével, a sértett kiskorú személyisége, életkora tekintetében kell megítélni. A beszerzett bizonyítékok erre vonatkozó terhelő adatot nem tartalmaznak, a veszélyeztetés a másodfokú bíróság által megállapított tényállás alapján sem valósult meg.

[19] Összességében a másodfokú bíróság által elfogadott tényállás alapján nem történt a terhelt részéről súlyos kötelességszegés és nem állt fenn veszélyeztetés. A "törvény szelleméből" nem vezethető le, hogy a lehetőség már veszélyeztetés. A lehetőség még nem bekövetkezés.

[22] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a támadott ítéletek hatályában fenntartását indítványozta.

[23] Álláspontja szerint az indítvány azon részében, amelyben a védő a jogerős ítéleti tényállásban megállapítottakat - annak megalapozatlanságára hivatkozással - támadja, a felülvizsgálat törvényben kizárt. Ugyancsak törvényben kizárt az indítvány azon része is, amelyben a védő önmagában a kiszabott joghátrány enyhítését kéri. Az indítvány azon része, amelyben a védő a terhelt bűnösségének törvénysértő megállapítását kifogásolja, kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján bírálandó el. E tényállás pedig tartalmazza, hogy a terhelt cselekményével veszélyeztette kk. M. K. és kk. B. M. sértettek erkölcsi és érzelmi fejlődését, kötődési képletét, a szociális faktorok iránti bizalmi szükségletük megélését és torz azonosítási mintát közvetített feléjük. E ténymegállapítás tehát a felülvizsgálat során nem vitatható, ugyanakkor a bíróságok a tényállásban rögzített egyéb tények alapján helytállóan vonták le ezt a ténybeli következtetést is.

[24] Az átiratban foglaltak szerint a kiskorú veszélyeztetésének törvényi tényállása veszélyeztetési eredményt tartalmaz, így a bűncselekmény megállapításához nem szükséges, hogy a sértő eredmény bekövetkezzen. A tényállásban található eredmény - a veszélyeztetés - a terhelti magatartással okozati összefüggésben megvalósult. A bíróság fenti ténymegállapítása tartalmazza azt is, hogy az miben nyilvánult meg. Az indítványban foglaltakkal szemben az nem csupán abban állt, hogy a terhelt nevelőként bement a fürdőszobába, hanem abban, hogy a terhelt a nevelése alatt álló kiskorúak felé szexuálisan közeledett.

[31] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[36] A védő elsődlegesen a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítását sérelmezi, és ennek megfelelően az elsődleges indítványa is a terhelt felmentése. Ezért a felülvizsgálati eljárás lefolytatásának - a védői indítvány valódi tartalma alapján - a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján van helye.

[37] Ugyanakkor a felülvizsgálat során a tényálláshoz kötöttség elve érvényesül. A felülvizsgálat alapvető szabálya, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye. A felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].

[39] Jelen ügyben a védő kifejezetten a tényállás megalapozatlanságát sérelmezi, és ahhoz kapcsolódóan a bizonyítékok bírói mérlegelését is támadja. Ennek keretében a jogerős ítéletben megállapított tények bizonyítatlanságát állítja, elfogadott bizonyítékok hitelességét vonja kétségbe, el nem fogadott bizonyítékok elfogadása mellett érvel, további bizonyítás lefolytatásának elmulasztását sérelmezi, és a bizonyítékok eltérő mérlegelésével más tényállás megállapítását kéri a Kúriától. Mindez a törvény fent írt, kifejezett rendelkezéseibe ütközik.

[40] A Btk. 208. § (1) bekezdésében foglalt kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el, aki az e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. A védő indítványa szerint a bűncselekmény két utóbbi törvényi tényállási eleme - a súlyos kötelességszegés, és a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének a veszélyeztetése - nem valósult meg.

[41] Előbbi kapcsán azt kell előrebocsátani, hogy a bíróság jogerős ítéletében korántsem önmagában pusztán azt tekintette kötelességszegésnek, miszerint a terhelt nevelőként esetenként bement a növendékek fürdőhelyiségébe. Nyilvánvaló, ha a nevelő ezt okkal (például rendfenntartás, segítségnyújtás) érdekében teszi, az fel sem veti a kötelességszegés lehetőségét; jelen esetben azonban az irányadó tényállás szerint a terhelt a fiatalkorúak testének, nemi szervének megfigyelése, szexuális tartalmú beszélgetések kezdeményezése végett ment be a fürdőbe (amit a növendékek fel is ismertek). Erre pedig már a nevelői munkakör nem ad felhatalmazást, éppen ellenkezőleg, tilalmazza azt. Ezért az már kötelességszegés.

[42] A jogerős ítéletben a terheltnek felrótt magatartás azonban nem merült ki ennyiben. A tényállás a terhelt fiatalkorúak felé történt más, nemi célzatú közeledéseit is tartalmazza, ami szintén kötelességszegés. Összességében rögzíthető tehát, hogy a bíróság jogerős ítéletében a terhelt tényállásban írt magatartását nem a tanúsításának helyszíne (ami egyébként nem minden esetben a fürdőszoba volt), hanem annak a tartalma miatt tekintette súlyos kötelességszegésnek.

[43] A bíróság mindezek alapján helyesen rögzítette, hogy a terhelt a tényállásban írt magatartásával a kötelességeit megszegte, és a megsértett jogszabályokat is helyesen jelölte meg. A kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapításához azonban a kötelességszegés ténye - önmagában - nem elegendő. A tényállásszerűség további feltétele, hogy a kötelességszegés súlyos legyen.

[44] A súlyos kötelességszegés fogalmát a törvény nem határozza meg, megítélését - ún. normatív tényállási elemként - a bírói gyakorlatra bízza. Súlyos kötelességszegés lehet az elemi fontosságú kötelességek figyelmen kívül hagyása, vagy akár más kötelességek huzamosabb idejű megszegése, különböző kötelességszegések együtthatása is. Jelen esetben a bíróság jogerős ítéletében helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a terhelt magatartása a kiskorú veszélyeztetése megvalósulásához szükséges súlyos kötelességszegés fogalmának mindenben megfelel.

[45] A bírói gyakorlat következetes abban, hogy a pedagógus megvalósítja a kiskorú veszélyeztetésének többrendbeli bűntettét, ha a nevelésére bízott gyermekekkel szemben folyamatosan fizikai bántalmazásokat, megtorló jellegű fegyelmező intézkedéseket, továbbá megalázó jellegű intézkedéseket alkalmaz (BH 1997.469.). Ugyancsak súlyos kötelezettségszegésnek minősül a következetes bírói gyakorlat szerint a nevelésre, felügyeletre kötelezett személy részéről a kiskorú személlyel folytatott szexuális jellegű - de a szexuális cselekmény Btk. 459. § (1) bekezdés 27. pontja szerinti fogalmának nem megfelelő - magatartás is (BH 1994.470.I., BH 1993.216.). Erre tekintettel az alapügyben eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy a nevelésére bízott fiatalkorúak fürdés közbeni, szexuális célzatú megfigyelése, szexuális tartalmú kérdések feltevése, és velük szexuális tartalmú beszélgetések kezdeményezése, valamint ugyancsak szexuális töltetű magatartásra való felhívása összeegyeztethetetlen a nevelői tevékenységgel, s ekként helyesen értékelte úgy, hogy az maradéktalanul eléri a "súlyos kötelességszegés" szintjét.

[46] A védő felülvizsgálati indítványában vitatott további jogkérdés kapcsán a Kúria az alábbiakat bocsátja előre. A Btk. 4. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli. E § (2) bekezdése szerint pedig társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvénye szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.

[47] Az elmélet és a gyakorlat - attól függően, hogy valamely bűncselekmény Btk. Különös részében meghatározott tényállása tartalmaz-e eredményt, a bűncselekmények két csoportját különbözteti meg. Az ún. materiális bűncselekmények tényállása tartalmaz eredményt, míg az ún. immateriális bűncselekmények tényállása nem tartalmaz eredményt.

[48] Az eredmény két fajtája különböztethető meg: a sértés és a veszélyeztetés attól függően, hogy a tényállás valamely sérelmet, vagy valakinek (valaminek) a veszélyeztetését jelöli meg eredményként. (Lehetséges továbbá az ún. pszichikai eredményt a tényállásszerű eredmény önálló, harmadik fajtájaként definiálni.) Ehhez képest beszélhetünk materiális sértő és materiális veszélyeztető bűncselekményekről. A kiskorú veszélyeztetésének a jelen ügyben vizsgált, a Btk. 208. § (1) bekezdésében meghatározott alapesete ún. materiális veszélyeztető (másként: materiális veszélyeztetési) bűncselekmény. Az elkövetési magatartás tényállásszerű eredménye a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének a veszélyeztetése.

[49] A veszély fogalmának meghatározásában az elmélet és a gyakorlat teljesen egységes. A veszély a sérelemmel határozható meg. A veszély a sérelem bekövetkezésének a lehetősége.

[50] A különös részi tényállás meghatározásának függvényében megkülönböztethető az ún. absztrakt veszély és a konkrét veszély. Az absztrakt veszély esetén a sérelem bekövetkeztének csak a távoli (általános) lehetősége merül fel. A sérelem egy valószínűsíthető lehetőség. A konkrét veszély már helyzetre és személyre konkretizált veszély. A konkrét veszély akkor közvetlen, ha a sérelem azonnali bekövetkezésének a lehetőségét teremti meg. Ilyen közvetlen veszélyt követel meg például a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk. 165. §) vagy a közúti veszélyeztetés (Btk. 234. §) tényállása. Ezektől eltérően a kiskorú veszélyeztetésének most vizsgált törvényi tényállásában meghatározott, személyre és helyzetre konkretizált veszély kapcsán a törvény nem követeli meg, hogy ez a veszély közvetlen legyen, tehát a sérelem azonnali bekövetkezésének a lehetőségét teremtse meg. Mindezekre tekintettel helyesen hivatkozott a védő az indítványában arra, hogy a kiskorú veszélyeztetése ún. eredmény-bűncselekmény, mert törvényi tényállása eredményt tartalmaz. Ennek megfelelően e bűncselekmény valóban az eredmény bekövetkezésével válik befejezetté. Ez az eredmény azonban a törvény egyértelmű szövegezése szerint nem a kiskorú fejlődésének károsodása, hanem kiskorú fejlődésének a veszélyeztetése, ami pedig - amint arra a másodfokú bíróság helyesen is rámutatott - a károsodás, a sérelem lehetőségének a megteremtését jelenti.

[51] Indítványában a védő a károsodás és a veszélyeztetés fogalmát következetlenül használja. Arra helyesen hivatkozott, hogy a kiskorú veszélyeztetése eredmény-bűncselekmény, és az eredmény a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének a veszélyeztetése, ennek megfelelően a bűncselekmény csak a veszélyeztetés bekövetkezésével válik befejezetté. Ugyanakkor ezzel ellentétesen (és tévesen) érvelése során arra az álláspontra helyezkedik, hogy "a kiskorú testi fejlődésének veszélyeztetése, az érzelmi életükben is zavarokat kell, hogy okozzon, és az értelmi fejlődésüket is kell, hogy akadályozza". Azt kifogásolja, hogy "a másodfokú bíróság szerint már a konkrét sérelem lehetősége is elégséges", és arra hivatkozik, hogy (a sértettek) "nem említik, hogy az eset nyomot hagyott volna bennük, semmilyen kezelésre nem jártak miatta".

[52] Túl azon, hogy a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődés veszélyeztetése között a törvény semmilyen összefüggést nem kíván meg, bármelyik veszélyeztetése önmagában megvalósítja a vizsgált bűncselekményt, a védő - miközben helyesen rögzíti, hogy a szóban lévő bűncselekmény eredménye a veszélyhelyzet, melynek létrejöttével a cselekmény befejezett - valójában a konkrét sérelem meglétét hiányolja; a "zavarok" és az "eset által hagyott nyomok", azaz konkrét károsodás hiányát kéri számon, valamint azt sérelmezi, hogy a másodfokú bíróság szerint a bűncselekmény megállapításához már "a sérelem lehetősége", azaz a veszélyhelyzet is elegendő. A törvény szövege azonban ezt ekként írja elő, mivel a kiskorú testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének veszélyeztetését, és nem a károsodását kívánja meg a bűncselekmény megvalósulásához.

[53] Megjegyzi a Kúria azt is, hogy a bíróság jogerős ítéletében a sértettek érzelmi és erkölcsi fejlődésének veszélyeztetését állapította meg, a testi és az értelmi fejlődés veszélyeztetése fel sem merült.

[54] A jogerős ítélet tényállása tényként rögzítette, hogy a terhelt kötelességszegése a sértettek érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. E megállapításnak a tényállásban kellő ténybeli alapja is van. A javítóintézeti nevelő által a fiatalkorú szexuális kapcsolatra való felhívása, testük, nemi szervük feltűnő figyelése zuhanyozás közben (melynek indítéka a kiskorúak számára is felismerhető volt), és a más szexuális tartalmú beszélgetések kezdeményezése megteremti annak a veszélyét, hogy a fiatalkorú érzelmi és erkölcsi fejlődése károsodjék; az, hogy ez jelen esetben - a fiatalkorúak életkorára és tájékozottságára figyelemmel - nem jött létre, a bűncselekmény megvalósulása szempontjából közömbös.

[55] A Kúria maradéktalanul egyetértett e körben a másodfokú ítélet 4. oldalának utolsó és 5. oldalának első bekezdésében kifejtettekkel. Kizárólag ez az értelmezés felel meg a törvény egyértelmű szövegezésének és az azon alapuló következetes bírói gyakorlatnak is. Ezt támasztja alá az indítványban eltérően hivatkozott, helyesen BH 1985.459. számon közzétett jogeset is. Abban az ügyben a kiskorú veszélyeztetése nem a kiskorú erkölcsi fejlődése károsodásának, hanem a károsodás lehetőségének - azaz a veszélyeztetésnek - a hiánya miatt nem valósult meg, mivel a 10 éves gyermek nem ismerhette fel, hogy egy orvosi igazoláson lévő dátum átírása veszélyes a társadalomra, erkölcsileg elítélendő cselekmény.

[56] Minderre tekintettel jelen ügyben a bíróság jogerős ítéletében a büntető anyagi jogszabályokkal maradéktalanul összhangban állapította meg a terhelt bűnösségét 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.

[57] Amint arra a Kúria már utalt, a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja a büntetés nemének és mértékének támadását a felülvizsgálat keretei között csak téves minősítésre, vagy a büntető anyagi jog büntetés kiszabására vonatkozó valamely kötelező - nem a bíró mérlegelésére bízott - szabályának megsértésére alapítva teszi lehetővé, ilyen hivatkozást azonban az indítvány nem tartalmaz. Ennek hiányában felülvizsgálat tárgyát nem képezheti, hogy a bíróság a büntetéskiszabás során a Btk. 79. és 80. §-ának előírásait, a súlyosító és enyhítő körülményeket, illetve az 56. BK véleményt miként veszi figyelembe (EBH 2011.2387.II., BH 2016.264.II., BH 2012.239., 2005.337.III.).

[58] A szabadságvesztés mértéke kapcsán a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése fel sem merülhet, hiszen a jogerős ítéletben kiszabott 2 év 4 hónap szabadságvesztés kétségkívül az egy évtől - Btk. 81. § (1) és (3) bekezdésére tekintettel - hét év hat hónapig terjedő büntetési tétel keretei közé esik.

[59] Az elkövetéskor hatályos Btk. 52. § (3) bekezdése - a Btk. 53. § (1) és (2) bekezdésére is tekintettel - lehetővé tette a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjének végleges eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll [a 2017. december 1. napja óta hatályos Btk. 52. § (4) bekezdés pedig már kötelező főszabályként írja elő ezt]. Következésképpen a terhelttel szemben a végleges hatályú foglakozástól eltiltás kiszabása nem ütközik a büntető anyagi jog szabályaiba, így a büntetés felülvizsgálatára e tekintetben sem kerülhet sor.

[77] A kifejtettek alapján a Kúria - a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva - a megtámadott határozatokat a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 24/2020.)

[1] A járásbíróság a 2019. március 6. napján - tárgyalás mellőzésével - meghozott büntetővégzésében a terhelttel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette [Btk. 208. § (1) bek.] miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztést szabott ki azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata - a végrehajtás elrendelése esetén - fogház, és abból a terhelt legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Tárgyalás tartására irányuló kérelem hiányában a büntetővégzés 2019. március 27. napján jogerőre emelkedett.

[2] A jogerős végzésben megállapított tényállás szerint a terhelt egy háztartásban él fiával, annak házastársával és a házaspár gyermekeivel, kk. K. L. G.-vel (2014), és kk. K. D. A. (2017) sértettel. 2018. szeptember 23. napján 10 óra körüli időben a lakóházukban a terhelt úgy döntött, hogy a felügyelete alatt álló kk. K. D. A. sértett cumisüvegét fertőtleníti. Az üveget megtöltötte hipóval, majd a konyhaasztalon helyezte el felügyelet nélkül úgy, hogy azt a másfél éves sértett elérte. A kiskorú sértett a cumisüveget a szájához emelte, és beleivott, amelynek következtében 8 napon belül gyógyuló akut intoxikációt szenvedett. A terhelt a kiskorú felügyeletére vonatkozó kötelezettségét megszegve súlyosan veszélyeztette a kiskorú sértett testi épségét.

[3] A jogerős ügydöntő határozat ellen a megyei főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.

[4] A felülvizsgálati indítvány szerint az elsőfokú határozat a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt törvénysértő, mert az irányadó tényállás alapján a terhelt bűnösségére levont következtetés téves.

[5] Mivel a büntetővégzés nem tartalmaz jogi indokolást, a tévedés okát nem lehet pontosan azonosítani. Tény azonban, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntette szándékos bűncselekmény. Ennek megfelelően a szándékosságnak az alaptényállás minden elemére, így a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi, vagy

érzelmi fejlődésének a veszélyeztetésére is ki kell terjednie. Az elkövetési magatartás a fokozott kötelesség súlyos megszegése. A tényállási elemeket összegző megállapítás ehelyett a kiskorú testi épségének a súlyos veszélyeztetését rója fel a terheltnek, ami nem tényállásszerű magatartás.

[6] Lényegesebb ennél, hogy a történeti tényállás egy olyan magatartást ír le, amelyben a veszélyeztetésre irányuló szándékosság nyomokban sem fedezhető fel. A terhelt cselekménye gondatlan. A nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést okozó, gondatlan magatartás testi sértésként sem büntetendő. Büntetőjogi felelősség ilyen magatartás kapcsán csak akkor jöhetne szóba, ha az elkövető valamely foglalkozás szabályainak megszegésével hozná létre az eredményt. Sem a családon belüli gyermekfelügyelet, sem az otthoni mosogatás nem tekinthető azonban foglalkozásnak, így a Btk. 165. §-ában szabályozott bűncselekmény sem állapítható meg.

[7] Mivel a terheltnek a tényállásban rögzített magatartása nem valósít meg semmilyen bűncselekményt, bűnösségének megállapítására az anyagi büntetőjogi szabályok megsértésével került sor. A főügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős ügydöntő határozatot megváltoztatva a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontja alapján a terheltet mentse fel a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól.

[8] A Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványát - annak indokaival egyetértve - fenntartotta.

[9] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 660. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva bírálta el.

[10] A megtámadott határozatot a Be. 659. § (5) bekezdésére figyelemmel a megtámadott részében, a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálta felül. Emellett a Be. 659. § (6) bekezdésre tekintettel vizsgálta a Be. 649. § (2) bekezdésében meghatározott - és az indítványozó által nem hivatkozott - esetleges eljárási szabálysértéseket is. Ennek eredményeképpen a felülvizsgálati indítványt és a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát érdemében alaposnak találta.

[11] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. § a), b) és c) pontjában meghatározott felülvizsgálati okokból, és kizárólag a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás alapulvételével vehető igénybe.

[12] A felülvizsgálati indítvány elbírálása során a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.]. A tényállás irányadósága azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Minderre tekintettel azt, hogy történt-e az ügyben büntető anyagi jogszabálysértés, a Kúria kizárólag az ítéletben rögzített tények alapulvételével vizsgálhatja.

[13] A Kúria ezért a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett a felülvizsgálati indítványban megjelölt okból [Be. 649. § (1) bek. a) pont aa) alpontja - a terhelt bűnösségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor] bírálta felül.

[14] A Btk. 208. §-ában szabályozott kiskorú veszélyeztetésének bűntette a kiskorú fejlődését veszélyeztető magatartásokat rendeli büntetni.

[15] A 208. § (1) bekezdése szerint a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy - ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él -, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[16] A bűncselekmény passzív alanya a kiskorú, míg a bűncselekmény tettese csak a törvényi tényállásban meghatározott, speciális személyes kvalifikáltsággal rendelkező személy lehet: ilyen a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy (pl. szülő, gyám), továbbá a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy gyám élettársa, és a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülő is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él.

[17] A bűncselekmény elkövetési magatartása a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására vonatkozó kötelezettség súlyos megszegése, amely - bár akár aktív, akár passzív magatartásban is megnyilvánulhat - leggyakrabban mulasztás következménye.

[18] A nevelés a kiskorú fejlődését segítő, jellemét formáló, tudatos és tervszerű, példamutatáson alapuló tevékenység. A felügyelet a kiskorú magatartásának folyamatos, rendszeres ellenőrzése, időről időre visszatérő, vagy csak egyetlen alkalommal, de meghatározott időtartamban történő figyelemmel kísérése, amelynek célja a kiskorú testi épségének védelme, megóvása, a személyiségére károsan ható jelenségek elhárítása. A gondozás a kiskorú normális testi fejlődésének biztosítása. Az elkövetési magatartás ezen kötelezettségek súlyos megszegése.

[19] A kötelezettségszegés súlyosságának értékelése bírói mérlegelés körébe tartozik. Kétségtelenül súlyosnak minősül az a kötelezettségszegés, amely az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelmények nem teljesítése folytán kirívónak tekinthető. A kisebb nevelési hibák, vagy a csekélyebb súlyú mulasztások általában nem alapozzák meg a büntetőjogi felelősséget.

[20] A szándékos bűncselekmény csak szándékos elkövetés mellett tényállásszerű, egyenes és eshetőleges szándékossággal egyaránt végrehajtható (BH 1987.73.). Az elkövető szándékának azonban át kell fognia mind a kötelességszegés súlyosságát, mind pedig a bűncselekmény eredményét, tehát azt, hogy magatartásával a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti.

[21] Mindezekre tekintettel a Kúria maradéktalanul egyetértett az ügyészség álláspontjával abban, hogy a terheltnek az irányadó tényállás szerinti magatartásából sem az egyenes, sem az eshetőleges szándékosságra nem vonható következtetés. A terhelt egyértelműen hanyag gondatlan magatartást tanúsított. Magatartásának a lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta.

[22] Helytálló az az érvelés is, hogy foglalkozási szabályszegés hiányában a Btk. 165. §-ában meghatározott foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye sem valósult meg. E bűncselekménynek az elkövetője ugyanis csak az lehet, aki valamely meghatározott foglalkozási szabály hatálya alatt áll. A bűncselekmény elkövetési magatartása a foglalkozási szabályszegés, amellyel okozati összefüggésben az elkövető más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz.

[23] A terhelt a foglalkozási szabályszegésként nem értékelhető gondatlan magatartásával nyolc napon belül gyógyuló, könnyű testi sérülést okozott az unokájának, gondatlan magatartása azonban nem valósít meg bűncselekményt, testi sértésként sem büntetendő. Mindezek folytán bűnösségének kimondására a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor. Cselekménye sem ezt, sem más bűncselekményt nem valósított meg.

[24] A Kúria ezért a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványának helyt adott. A megtámadott határozatot a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta, és a terheltet az ellene kiskorú veszélyeztetésének bűntette [Btk. 208. § (1) bek.] miatt emelt vád alól, a Be. 566. § (1) bekezdés a) pontja alapján - mert a cselekmény nem bűncselekmény - felmentette.

(Kúria Bfv. II. 948/2019.)

Az elsőfokú bíróság a 2009. június 30-án kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 195. § (1) bek.] és 2 rb. védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében [Btk. 170. § (1) bek., (3) bek. II. fordulata]. Ezért őt, mint visszaesőt - halmazati büntetésül - 1 év 3 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A megállapított tényállás szerint az 1989-ben született I. r. terhelt a vád tárgyává tett időszakban élettársi kapcsolatban élt a II. r. terhelttel. Fiatal kora ellenére korábban már 6 alkalommal volt büntetve.

Az I. r. és a II. r. terheltek 2008. február 18. napjától 2008. július 29. napjáig az I. r. terhelt lakásában közösen nevelték a II. r. terhelt 2007. szeptember 28. napján született gyk. B. D. és gyk. B. M. nevű ikergyermekeit.

Az I. és II. r. terheltek a kiskorú gyermekeket 2008 nyarán több alkalommal több órára - pontosabban meg nem határozható időpontokban - a házban vagy a ház kertjében, egy babakocsiban elhelyezve magukra hagyták, amíg dolgoztak, illetve az italboltban tartózkodtak. A kiskorú sértetteket rendszeresen az italboltba vitték, ahol alkalmanként átlagban 4 óra hosszat tartózkodtak. A I. r. terhelt legalább 2 alkalommal a gyermekeket sörrel itatta meg.

Az I. r. terhelt rendszeresen, heti több alkalommal - pontosabban meg nem határozható időpontokban - ittas állapotban bántalmazta a kiskorú sértetteket azért, mert azok sírtak. A gyermekeket hetente kétszer hideg víz alá tartotta. Amikor nem hagyták abba a gyermekek a sírást, az I. r. terhelt tenyérrel megpofozta őket, a tarkójukat ütötte, több alkalommal a lábuknál fogva a levegőbe dobta, és ittassága miatt a földre ejtette őket. Egy alkalommal - pontosabban meg nem határozható időpontban - az I. r. terhelt egy üres sörösüveget dobott a gyermekek ágyához. A sörösüveg széttört és gyk. B. M. bal szemöldökét egy üvegszilánk felszakította.

Az I. r. terhelt 2008. július 28. napját megelőző napokban gyk. B. D. sértett lábát egy 40 cm pengehosszúságú kenyérvágó késsel megütötte.

Az I. és a II. r. terheltek a gyermekkorú sértettek számára szükséges higiéniás feltételeket nem biztosították. A lakásban nem takarítottak rendszeresen, a gyermekeket ritkán mosdatták, testük és ruházatuk piszkos volt. A lakásban kecskét és kutyát tartottak. Gyk. B. D. 2008 júliusában rühesség megbetegedést kapott.

Az I. és II. r. terheltek a kiskorú sértetteket nem táplálták megfelelően, ami miatt a súlyuk nem növekedett a koruknak megfelelő mértékben. A gyermekeknél táplálkozási hiányállapot alakult ki. Az állapotuk azért nem vált súlyossá, mert a védőnői szolgálat tápszert biztosított a számukra.

Gyk. B. M. 2008. július 29. napja előtt az I. r. terhelt bántalmazása következtében a bal és a jobb comb zúzódása, a jobb alkar és a jobb felkar zúzódása, valamint a felsőajak repesztett sebe sérüléseket szenvedte el. A gyermekkorú sértett sérülései egyenként és összességükben nyolc napon belül gyógyultak.

Gyk. B. D. 2008. július 29. napja előtt az I. r. terhelt bántalmazása következtében a bal és a jobb comb zúzódása, a bal és a jobb arcfél zúzódása, valamint a homlok zúzódása sérüléseket szenvedte el, amelyek egyenként és összességükben is nyolc napon belül gyógyultak.

Az I. és II. r. terheltek a gyk. B. M. és gyk. B. D. sértettek neveléséből, felügyeletéből és gondozásából eredő kötelezettségeiket a fenti cselekményeikkel súlyosan megszegték, és a gyermekek testi fejlődését veszélyeztették.

Dr. H. B. ügyvéd, a gyermekkorú sértettek kirendelt eseti gondnoka 2008. szeptember 9-én az I. r. terhelt ellen könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

A kölcsönösen bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság a 2010. május 5. napján tartott nyilvános ülésen meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terhelt vonatkozásában helybenhagyta. A tényállást az iratok tartalma, a szakpszichológus szakértő szakvéleménye alapján kiegészítette azzal, hogy I. r. terheltet éretlen-differenciálatlan személyiségszerkezet jellemzi, ami miatt gyermeknevelésre még nem alkalmas, mint ahogy autonóm érett életvezetésre sem. Személyiség-fejlődési zavara miatt az aktuális állapotában nem volt alkalmas arra, hogy a gyermekek számára megfelelő modell személyiség legyen, de magatartásában is hajlamos kritikátlan, indulati megnyilvánulásokra. Átlagosan fejlett értelmi képességek mellett fegyelmezetlen figyelmi koncentrációs készségű, s emiatt az adottságainál gyengébb teljesítőképességű egyén. Éretlen-differenciálatlan, alkoholos fejlődésű infantilis és antiszociális megnyilvánulásokra hajlamos személyiség-szerkezettel rendelkezik.

Az I. r. terhelt cselekménye a Btk. 195. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel minősül e § (1) bekezdésében meghatározott 2 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettének.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján.

Az indítvány szerint nem felel meg a valóságnak az eljárt bíróságok ítéletében foglalt ténymegállapítás, amely szerint az I. és II. r. terhelt a vádbeli időszakban élettársi kapcsolatban élt. E körben a bíróság nem folytatott le bizonyítást. A terheltek között valójában csak "párkapcsolat" volt. Az I. r. terhelt a terhére rótt bűncselekmények elkövetésekor még csupán 18 éves és az élettársi kapcsolatra éretlen egyén volt. Egyébként a párkapcsolat is mindösszesen 5 hónapig tartott. Miután a felülvizsgálati indítvány szerint az I. r. terhelt nem volt a II. r. terhelt élettársa, a gyermekek gondozására, felügyeletére sem volt köteles. Ezért a Btk. 195. §-ának (5) bekezdésében foglalt feltételek hiányában - a speciális bűncselekmény-alanyiságra figyelemmel - a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntettét nem követte el.

Mindemellett az I. r. terhelt cselekményét legfeljebb a gondatlanság jellemzi. Szándékos bűncselekményben bűnösségének kimondására nem kerülhetett volna sor. Emellett az I. r. terhelt esetleges kötelességszegései és a gyermekek fejlődésének veszélyeztetése közötti okozati összefüggés fennállását is tévesen állapították meg a bíróságok.

A védő mindezek alapján elsősorban a marasztaló jogerős döntés megváltoztatását és az I. r. terhelt felmentését indítványozta valamennyi a terhére megállapított bűncselekmény vádja alól, másodsorban pedig a jogerős döntés hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak.

Rámutatott továbbá az ügyészség, hogy a Btk. 195. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel a kiskorú nevelésének, felügyeletének és gondozásának kötelezettsége a szülővel közös háztartásban élő élettársat is terheli. E körben közömbös a terhelt fiatal felnőtt kora, valamint az élettársi közösségben történt együttélés időtartama.

A kisgyermekkel kapcsolatos legelemibb nevelőszülői, gondviselői kötelezettségeivel, valamint e kötelezettségek megszegésének következményeivel az I. r. terhelt is tisztában volt, kötelességét mégis huzamosabb időn keresztül elmulasztotta, illetve súlyosan megszegte. Emellett a gyermekkorú sértetteket, sérüléseket eredményező módon bántalmazta.

Az I. r. terhelt előre látta, hogy cselekménye a gyermekkorú sértettek egészséges fejlődését veszélyezteti, illetve testi épségét sérti és e lehetséges következmények iránt közömbös maradt. Gondatlan bűnössége szóba sem kerülhet.

A Legfőbb Ügyészség mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat az I. r. terhelt tekintetében hatályában tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

A Legfelsőbb Bíróság a büntető anyagi jogi kérdés vizsgálatánál abból indult ki, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében, a felülvizsgálati eljárásban, a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. E tekintetben az ítéleti tényálláshoz tartozóként kell figyelembe venni az ítélet indokolásának bármely részében rögzített ténymegállapítást is, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélése körébe esik.

Az elsőfokú bíróság mindkét terhelt személyi adatai körében külön-külön, majd a történeti tényállásban is rögzítette, hogy a vád tárgyává tett időszakban élettársi kapcsolatban éltek.

Felülvizsgálati indítványában a védő azt állította, hogy e megállapítások iratellenesek és ezért megalapozatlanok, mert a bíróságok e tényt érintően nem folytattak le bizonyítást. Az elkövetéskor 18 éves I. r. terhelt élettársi kapcsolatra azonban éretlen volt és csupán öt hónapig élt együtt a II. r. terhelttel.

Miután a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság kötve van a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényálláshoz, és attól nem térhet el, e körben a felülvizsgálat a törvényben kizárt. Rögzíti azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy a terheltek élettársi kapcsolatának kérdésében az iratellenesség és a megalapozatlanság nem merült fel. Maguk a terheltek a nyomozás során, majd mindvégig az egész eljárásban élettársakként nevezték meg magukat. Soha nem hivatkoztak arra, hogy csupán párkapcsolat volt közöttük, amint felülvizsgálati indítványában azt a védő állítja.

A bíróságok tényként fogadták el a terheltek e körben tett vallomásait, mert azokkal szemben ésszerű kétség nem merült fel. Emellett azonban részletesen tanulmányozták életvitelüket, életmódjukat, a közös életük, illetve "családjuk" életének a szervezését. Mindebből helyes ténybeli következtetést vontak le arra, hogy élettársi kapcsolatban éltek.

Az I. r. terhelt elkövetéskor 18 éves életkorából nem következik, hogy éretlen volt az élettársi kapcsolatra. Az a körülmény pedig, hogy éretlen-differenciálatlan személyiségszerkezete, illetve személyiség-fejlődési zavara folytán az autonóm, érett életvezetésre nem volt alkalmas, az élettársi kapcsolat fennállásának tényét ugyancsak nem érinti.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a terhelt felmentésére vagy az eljárás megszüntetésére, illetve a terhelt bűnösségének megállapítására, továbbá kényszergyógykezelésének elrendelésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

Ilyen anyagi jogi szabálysértésre hivatkozott a védő, amikor azt állította, hogy hiányzik az okozati összefüggés a kiskorú veszélyeztetése körében az elkövetési magatartás és a bűncselekmény eredménye között, illetve szándékos bűnösség hiányában állapították meg a bíróságok az I. r. terhelt bűnösségét a szándékos bűncselekményekben.

A Btk. 195. §-ának (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetése bűntettének a megállapítására akkor kerülhet sor, ha a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti. E szándékos bűncselekmény elkövetési magatartása jellemzően kötelességszegő mulasztás, de megvalósulhat kifejezetten kötelességszegő tevékenységgel is.

A kiskorú veszélyeztetésének bűntette többnyire huzamosabb, ismétlődő magatartással valósul meg. Gyakran különböző tartalmú kötelességek megsértésének sorozata követi egymást, amelyek a folyamatos ismétlődés folytán összességükben válnak súlyos kötelességszegéssé. Ugyanakkor az egyszeri és rövid ideig tartó kötelességszegés is lehet olyan súlyos, amely tényállásszerűvé teszi a cselekményt.

A gondozás, a nevelés és a felügyelet körébe tartozik a kiskorú életkörülményeinek a rendszeres figyelemmel kísérése, ellenőrzése, a normális testi és lelki fejlődése feltételeinek, valamint az átlagos életkörülményekhez tartozó alapvető szükségletek kielégítésének a biztosítása, a testi és lelki veszélyek lehetséges elhárítása és kiküszö­bölése. A kötelességek konkrét tartalma a kiskorúak életkorához és személyes körülményeihez igazodóan válik személyre szabottá. Csecsemő vagy kisgyermek esetében értelemszerűen a gondozás és a felügyelet feladata kerül előtérbe.

Kifejezett jogi előírás nélkül is köztudomású, hogy a magáról gondoskodni nem tudó, s ekképpen a környezetének teljes mértékben kiszolgáltatott csecsemő kiegyensúlyozott testi fejlődéséhez, testi szükségleteinek a kielégítéséhez nélkülözhetetlen feltételeket a fokozott szülői gondoskodásnak kell biztosítania. Mint legalapvetőbb elemi gondoskodási kötelezettség, ez magában foglalja a gyermek táplálását, a környezeti ártalmaktól való megóvását, a megfelelő lakókörnyezet és a személyi higiéniás feltételek kialakítását, a veszélyhelyzetek megelőzését és a tényleges folyamatos felügyeletet. Emellett közismert annak ténye is, hogy a csecsemő teste és szervezete, testfelülete és csontozata a fejletlensége és képlékenysége miatt fokozottan sérülékeny.

A más segítségére rászoruló kisgyermek tekintetében a felsorolt gondozási kötelességek megszegése önállóan magában hordozza a konkrét veszélyeztető helyzet kialakulásának a reális lehetőségét.

A kisgyermekekkel kapcsolatos legelemibb gondoskodási kötelezettségeket a fentiek szerint az I. r. terheltnek is ismernie kellett.

Az irányadó tényállás szerint az élettársi közösség létesítésekor öt hónapos, annak megszűnésekor tíz hónapos gyermekeket a terheltek 2008 nyarán többször, több órára felügyelet nélkül magára hagyták. Az együttélés időszakában az I. r. terhelt az ikergyermekeket élettársával együtt rendszeresen az italboltba vitte, ahol alkalmanként több órát töltöttek el. Az I. r. terhelt a kocsmában a gyerekeket sörrel itatta meg.

A terheltek a gyermekeket ritkán fürdették, ruházatukat nem tartották tisztán. A lakásban a gyermekek közelében haszonállatot tartottak.

Az I. és II. r. terheltek kötelezettségeiket a tényállásban rögzített cselekményeikkel súlyosan megszegték és ezzel közvetlen ok-okozati összefüggésben a gyermekek testi fejlődését, és egészségét veszélyeztették. Nem kétséges, hogy az I. r. terhelt e magatartásának e következményét előre látta és eziránt legalábbis közömbös maradt, ezért marasztalására a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntettében - figyelemmel e § (5) bekezdésére is - a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor.

Az I. r. terhelt bántalmazása következtében mindkét sértett gyermek testszerte nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A terheltek a gyermekeket nem táplálták megfelelően, ezért súlyuk nem növekedett a koruknak megfelelő mértékben, náluk táplálkozási hiányállapot alakult ki. A B. D. nevű gyermek rühesség megbetegedést kapott.

Az I. r. terhelt (és társa) tehát nem csupán veszélyeztette a gyermekek testi fejlődését, hanem sértette is testi épségüket, illetve egészségüket.

Azonos sértett(ek) vonatkozásában a veszélyeztető és a sértő eredményű bűncselekmények valódi alaki halmazatának megállapítása kizárt. Ott ugyanis, ahol a sértő szándék fennáll, a veszélyeztetési bűncselekmény már nem állapítható meg.

Az I. r. terhelt a több mint öt hónapos együttélés során rendszerint veszélyeztetési szándékkal - a gyermekek testi, értelmi erkölcsi veszélyeztetése iránt közömbösen - szegte meg a nevelési, felügyeleti, illetve gondozási kötelezettségét. E cselekményei az egységes eredmény függvényében - a sértettek számához igazodóan minősülnek - 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntetteként. Ezen az időszakon belül azonban külön büntetőjogi értékelést igényelnek azok az esetek, amikor az I. r. terhelt már testi épség sértésére irányuló szándékkal, az esetleges sérülések bekövetkezése iránt legalábbis közömbösen szegte meg a gyermekek nevelésével, felügyeletével, illetve gondozásával kapcsolatos kötelezettségeit, illetőleg őket kifejezetten tettlegesen is bántalmazta. Figyelemmel a csecsemők életkorából adódó védekezésre képtelen állapotára (Btk. 137. § 18. pontja) ezt helyesen minősítették az eljárt bíróságok a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével (valódi) anyagi halmazatban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének is.

Miután az I. r. terhelt nem (elsősorban) a gyermekek nevelése körében reá háruló kötelezettségeinek a megszegésével követte el a bűncselekményeket, annak nincs büntetőjogi jelentősége, hogy a gyermekek nevelésére egyébként alkalmatlan volt.

Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a cselekmények jogi támadására vonatkozó részében sem találta alaposnak a felülvizsgálati indítványt. Miután a büntető anyagi jog szabályának a megsértése nem állapítható meg és a felülvizsgálat abszolút eljárási szabálysértés okából sem indokolt, önmagában a kiszabott büntetés a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felülvizsgálat tárgyát nem képezheti.

(Legf. Bír. Bfv. II. 926/2010.)

Az első fokon eljárt megyei bíróság a 2009. május 21. napján kihirdetett ítéletével a bíróság korábbi ítéletével a terhelttel szemben alkalmazott 3 év próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte és a próbára bocsátást megszüntette. A terheltet bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében [Btk. 170. § (1) bek. (5) bek. I. fordulata] és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 195. § (1) bek.]. Ezért, valamint a társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt őt - halmazati büntetésül - 2 év börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás szerint az 1971-ben született terheltet korábban a bíróság a 2006. április 24-én jogerőre emelkedett ítéletével társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 3 évre próbára bocsátotta.

A terhelt 2006. április 3. napjától a Szociális és Munkaügyi Minisztérium K.-i Gyermekotthonában gyermekfelügyelőként dolgozik. 2007. február 19-én éjszakai ügyeletet látott el. Ezen a napon a 2. számú lakásotthonhoz tartozó vécéhelyiség takarítása az 1989. március 24. napján született P. G. sértett feladata volt.

Mivel a terhelt észlelte, hogy a fenti vécé helyiség piszkos, ezért 20 óra 45 perc körül felszólította a sértettet arra, hogy tegye azt rendbe. A sértett ennek nem tett eleget arra hivatkozással, hogy L. R. hányta össze és nem takarította fel maga után. A terhelt ekkor ismételten felszólította a takarításra, mire a sértett hangosan káromkodva kiment a szobából és dühösen elindult a vécé irányába.

A terhelt a sértett e magatartásán felháborodva utána ment. A folyosón utolérte és közepes erővel a hastájék bal oldalán megrúgta. A sértett fájdalmában a földre esett, ott a terhelt még egy-két alkalommal ugyancsak hastájékának bal oldalán, pontosan meg nem állapítható erővel megrúgta. A sértett ezután felkelt, s kezét a megrúgott testtájékra szorítva, összegörnyedve bemenekült a hátsó vécéhelyiségbe, miközben sírva azt kiabálta, hogy "Zoli bá, hagyjon békén, ne bántson, megcsinálom, kitakarítom!". A terhelt azonban utolérte. Tenyérrel, kis erővel még egyszer tarkón ütötte a sértettet és felszólította, hogy a takarítást végezze el. A sértett a hastájéki fájdalma miatt itt is a földre esett, a terhelt pedig visszament a közösen használt nappali helyiségbe. A sértett ezután felkelt, kitakarította a vécét, majd sápadtan, összegörnyedve, bal oldalát fogva visszament a nappaliba. Közölte a terhelttel, hogy elvégezte a munkát, továbbá, hogy nem érzi jól magát és szeretne aludni menni. A terhelt nem foglalkozott azzal, hogy a sértett milyen állapotban van.

A sértett lefeküdt és lakótársainak elmondta, hogy a terhelt megrúgta, ezért fáj az oldala. A két fiú még az este folyamán jelezte a terheltnek, hogy a sértett rosszul van. Gyógyszert is kértek a számára, de a terhelt ezzel sem törődött, semmilyen intézkedést nem tett.

A sértett az éjszaka folyamán egyre rosszabbul lett. Másnap, a reggeli tornán össze is esett, de a terhelt még ekkor sem fordult a gyermekotthon egészségügyi személyzetéhez, illetve nem hívott orvost, noha ez a kötelessége lett volna. A reggelit követően a csoportot elbocsátotta az iskolai foglalkozásra. Amikor a sértett az oktatásra megérkezett, az oktató azonnal látta, hogy rosszul van, ezért az ügyeletes ápolóhoz küldte, aki nyomban kórházba vitte. A laborvizsgálatokat követően, a délelőtti órákban a sértett állapota tovább rosszabbodott, ezért kora délután meg is műtötték.

A sértett a terhelt bántalmazása következtében a hastájék bal oldalának zúzódását szenvedte el. A rúgás eredményeképpen a sértett lépének állománya károsodott. Az abban keletkező vérzés folytán a lép tokja megrepedt, s emiatt alakult ki a hasűri vérzés. Ezért vált szükségessé a sürgősségi műtét, amelynek során a sértett lépét eltávolították.

A sértett sérülése ténylegesen 6 hét alatt gyógyult. A lép eltávolítása következtében a sértett 10%-os maradandó testi fogyatékosságot szenvedett el. A sérülés a hasűri vérzés folytán közvetlen életveszélyes volt. Azonnali orvosi beavatkozás nélkül a sértett halálához vezetett volna.

A bíróság az eljárása során vizsgálta, hogy amennyiben a vizsgálatok közül a hasi ultrahang korábban kerül elvégzésre, s azzal esetlegesen észlelésre kerül a tok alatti bevérzés, megmenthető lett volna-e a sértett lépe. Ítéletének indokolásában rögzítette: abban mindkét szakértő egyetértett, hogy a lép erőbehatás folytán történt roncsoló­dása indította el az okfolyamatot, amely a lép tokjának repedését eredményezte, s a lép eltávolítását elkerülhetetlenné tette. Ez az okfolyamat a lép kivételéig nem is szakadt meg.

A bíróság kifejtette, hogy a magatartás és az eredmény közötti okozati összefüggést nem szakítja meg, ha egyéb tényezők - mint pl. a megfelelő gyógykezelés hiánya vagy akár diagnosztikai tévedés - folytán későn kerül sor valamely beavatkozásra. E körülmény az elkövető büntetőjogi felelősségét nem zárja ki, legfeljebb a büntetés kiszabása körében lehet jelentősége. Jelen ügyben azonban ezt nem lehetett értékelni, mivel a sértett a terhelt magatartása folytán került a lép sérülését követően mintegy 12 órával később kórházba.

Az elsőfokú bíróság mindezek alapján a terhelt cselekményét 1 rb. a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (4) bekezdésének I. fordulata szerint minősülő és büntetendő életveszélyt okozó testi sértés bűntettének, valamint 1 rb. a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő kiskorú veszélyeztetése bűntettének minősítette.

A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2009. október 9. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabására vonatkozó részében megváltoztatta. A börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát egyezően 3-3 évre súlyosította és a terheltet további mellékbüntetésül a gyermek- és ifjúság-felügyelő foglalkozástól 3 évre eltiltotta.

Kifejtette, hogy a terhelt szándéka a testi épség elleni bűncselekmény esetében nem eshetőleges, hanem egyenes volt. Az az elkövető ugyanis, aki lábbal, nagy erővel, kétszer belerúg a fiatalkorú sértett oldalába, nyilvánvalóan kívánja a testi sérülés bekövetkezését. Abban viszont nem tévedett az elsőfokú bíróság, hogy az ebből kialakult életveszélyre a terhelt hanyag gondatlansága terjed ki. Emellett az irányadó tényállás maradéktalanul alapot ad mindkét bűncselekmény valóságos heterogén halmazatának a megállapítására.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjára hivatkozással.

Az indítvány szerint a bíróságok tényállás-megállapító tevékenysége sértette a Be. 76. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 78. §-ának (3) bekezdésében foglalt eljárási szabályokat azáltal, hogy az írásban benyújtott igazságügyi orvos-szakértői véleményt nem vonták a bizonyítékok körébe. Ennél fogva tévesen minősítették az elkövetett cselekményt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a Btk. 170. §-ának (2) bekezdése szerint súlyos testi sértés bűntette helyett. Ha ugyanis az említett szakértői véleményt a bizonyítékok körébe vonták volna, úgy értékelni kellett volna azt a megállapítást, hogy "a maradandó fogyatékosság kialakulásában a nem teljesen korrekt orvosi tevékenység is szerepet játszott".

A védő mindezek alapján a marasztaló jogerős döntésben foglalt minősítés megváltoztatását és a büntetés enyhítését indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség átirata szerint a felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben pedig alaptalan. A terhelt és a védő ugyanis nem hivatkozott olyan, a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában felsorolt eljárási szabálysértésre, amely a felülvizsgálatot megalapozhatná. Emellett nem is valós az a hivatkozás, hogy az eljárt bíróságok nem vonták a bizonyítékok körébe az igazságügyi orvos-szakértő írásbeli szakvéleményét.

A bíróságok sem a cselekmények minősítése és a büntetés kiszabása során nem sértették meg a büntető anyagi jog szabályait, ezért a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a marasztaló jogerős döntést hatályában tartsa fenn.

A felülvizsgálati eljárásban meghatalmazott új védő a felülvizsgálati indítványt kiegészítette és módosította. Előadta és részletesen indokolta, hogy az elsőfokú bíróság nagyon rosszul lenyomozott, számos hibától terhes nyomozati anyagot kapott elbírálás céljából, amely hibák a bírósági eljárás szakaszában nem voltak orvosolhatók.

A korábban eljárt védő érvelésétől eltérően az új védő szerint a terhelt szándéka nem irányult testi sértés okozására. Erre oka sem volt. Cselekménye valójában a reá vonatkozó foglalkozási szabályok súlyos megsértéseként értékelhető.

A védő szerint a terhelt kétségtelenül felelős azért, hogy a sértett késedelmesen került kórházba. Késedelmét talán azzal lehet indokolni, hogy a gondjaira bízott fiatalok gyakran színlelnek betegséget annak érdekében, hogy a reggeli torna, még inkább a közös munka alól kivonják magukat.

Ennél azonban nagyobb felelősség terheli a kórházat, ahol az erős hasi fájdalommal beszállított sértett panaszát nem vizsgálták meg szakszerűen. Nem fektették azonnal be, és nem kezdték meg a lép megtartására vonatkozó gyógykezelést.

A védő mindezek alapján elsősorban a büntetés végrehajtásának a felfüggesztését, másodlagosan a büntetés mértékének a csökkentését indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

Felülvizsgálati indítványában a terhelt és a védő elsősorban a releváns bizonyítás anyagának értékelésén keresztül a megállapított tényállást támadta, a bizonyítékok értékelését sérelmezte.

A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben pontosan meghatározott feltételek esetén nyílik lehetőség. A felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. A Be. 423. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására ennél fogva nem kerülhet sor és ilyen eltérő tényállás megállapítása érdekében a jogerős döntés hatályon kívül helyezésére sincs törvényes lehetőség.

A felülvizsgálati indítvány szerint a tényállás téves megállapítása részben a rossz nyomozási anyagra, részben egyéb eljárási szabálysértésekre vezethető vissza. A bíróságok megsértették az in dubio pro reo elvét, mert kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket értékeltek a terhelt terhére és az ügyész sem gondoskodott a terheltet mentő, a büntetőjogi felelősségét enyhítő körülmények figyelembevételéről.

A Legfelsőbb Bíróság - előre bocsátva, hogy álláspontja szerint e körben a védő valójában ugyancsak a bíróságok bizonyítékokat mérlegelő tevékenységét támadta - arra mutat rá, hogy a bizonyítékok beszerzésének és felhasználásának törvényességét a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatta. A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja ugyanis tételesen felsorolja azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyekre hivatkozással felülvizsgálatnak helye lehet. A felülvizsgálati indítványban állított eljárási szabálysértések pedig nem esnek ebbe a körbe.

A védői hivatkozásra figyelemmel a tényállás-megállapítás vizsgálata körében utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az ítélkezési gyakorlatban az ok-okozati folyamatok értékelésének alapját a "conditio sine qua non", azaz a feltételek egyenértékűségének elve képezi. Ha a kiváltó okhoz az elkövető magatartásától független, további ok társul, amely lehet akár véletlenszerű is, az okozati összefüggés még nem szakad meg, legfeljebb lazábbá, közvetetté válik. Ezért meg kell állapítani a bántalmazás és az életveszélyes eredmény közötti okozati összefüggést akkor is, ha a bántalmazáshoz társuló további, együttható ok idézi elő ezt az eredményt (BH 1993/7., BH 2008/206.).

A Legfelsőbb Bíróság mindezekre figyelemmel a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.

A védő szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg a terhelt bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, mert szándéka nem irányult testi sértés okozására. Munkaköri kötelességének súlyos megszegésére figyelemmel az általa megvalósított cselekmény - az irányadó tényállás alapján - valójában legfeljebb a Btk. 171. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének minősülhet. A védő a kiskorú veszélyeztetése bűntettének a megállapítását nem sérelmezte.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak. E rendelkezésre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ügydöntő határozat érdemi felülvizsgálatát elvégezte. Ennek során megállapította, hogy az eljárt bíróságok tévesen minősítették a terhelt tényállásban rögzített cselekményét az életveszélyt okozó testi sértés bűntette mellett, azzal halmazatban kiskorú veszélyeztetésének bűntetteként is.

A Legfelsőbb Bíróság a minősítés vizsgálata körében abból indult ki, hogy a bíróságok a terhelt egyetlen cselekményét minősítették két bűncselekménynek. Azt állapították meg, hogy ún. heterogén alaki (eszmei) halmazat valósult meg.

A Legfelsőbb Bíróság szerint azt helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a terhelt egyetlen, egységes cselekménye mindkét vizsgált bűncselekmény törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósította. Azt is helyesen állapították meg, hogy a terhelt testi épség sértésére irányuló szándékkal bántalmazta a sértettet és az életveszélyes, valamint a maradandó fogyatékosságot eredményező eredmény tekintetében a hanyag gondatlansága állapítható meg.

A terhelt súlyosan megszegte foglalkozásának alapvető szabályait. Munkakörében eljárva az volt a legalapvetőbb kötelessége, hogy a nevelésére, felügyeletére és gondozására bízott kiskorú sértettet a saját nevelési igényéből adódóan fokozott türelemmel nevelje, gondozza. A terhelt a sértett tettleges bántalmazásával e kötelességeit megszegte. Emellett - amint azt a bíróságok ugyancsak helyesen állapították meg - még az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesítette azáltal, hogy a szemmel láthatóan rosszul lévő kiskorúhoz nem hívott egészségügyi segítséget, ami ugyancsak a munkaköréből adódó kötelessége volt. A terhelt mindezzel tehát maradéktalanul megvalósította a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének a tényállási elemeit (is). Bűnösségének megállapítására ez utóbbi bűncselekményben mégis a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.

A cselekményegység (alaki vagy másként eszmei halmazat) keretébe tartozó cselekmény minősítése során a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a többszörös tényállásszerűség önmagában soha nem elegendő a valódi halmazat megállapításához. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény valamennyi ismérve valamennyi bűncselekmény tekintetében maradéktalanul megállapítható.

A terhelt a terhére rótt bűncselekményeket egyetlen személy sérelmére követte el. E bűncselekmények védett jogi tárgya ugyanannak a személynek a testi épségéhez és egészségéhez fűződő társadalmi érdek.

A terhelt cselekménye a kiskorú P. G. sértett testi épségét, egészségét egyrészről sértette, másrészről egyben veszélyeztette.

A veszély - legáltalánosabb értelemben - a sérelem bekövetkezésének a lehetősége. A veszélyeztető bűncselekményként meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntette ugyanazon jogi tárgynak sérelmének a lehetőségét rendeli büntetni, mint amelyet a terhelt a magatartásával ténylegesen sértett.

Alapvető büntetőjogi elv, hogy amennyiben az elkövető az egységes magatartásával ugyanazt a jogi tárgyat enyhébben és súlyosabban is sérti, akkor - a legalább részben azonos jogtárgy-sértésre figyelemmel - büntetőjogi felelőssége kizárólag a súlyosabb jogtárgy-sértés szerint állapítható meg. Ehhez igazodóan ugyancsak alapvető büntetőjogi elv, hogy sértő szándék mellett a veszélyeztető szándék a minősítés körében figyelmen kívül marad. Másként fogalmazva, többszörös jogtárgy-sértés (materiális jogellenesség, illetve társadalomra veszélyesség) hiányában valódi halmazat megállapítása kizárt.

Utal végül e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az eljárt bíróságok kizárólag azokat a kötelességszegéseket rótták a nevelő foglalkozású terhelt terhére, amelyek egyrészről a testi sértés okozásával, másrészről pedig az okozott sérülés nem megfelelő ellátásával kapcsolatosak.

A vizsgált kérdéshez kapcsolódóan utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben az eljárt bíróságok - a Legfelsőbb Bíróság értékelésétől eltérően - nem alaki, hanem ún. anyagi halmazatként értékelték volna a terhelt két bűncselekmény tényállásába ütköző elkövetési magatartását - tehát azt állapították volna meg, hogy először elkövetett egy életveszélyt okozó testi sértést, majd utóbb, ettől időben elkülönülten, egy másik cselekménnyel a kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét -, az utóbbi bűncselekményben a terhelt bűnössége akkor sem lett volna megállapítható.

A Btk. 10. §-ának (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. E fogalom-meghatározásból kiindulva a bűncselekménynek a tényállásszerűségen felül további alkotóeleme a társadalomra veszélyesség és a bűnösség, ezek nélkül a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.

A bűnösségnek egyik alkotóeleme a normának megfelelő (a normaadekvát) magatartás elvárhatósága. A büntetendő cselekmények elkövetésétől mindenki köteles tartózkodni, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez a büntetőjogi felelősség terhével nem várható el. Az elvárhatóság a bűnösség értékelő (normatív) eleme, és mindig az elkövető javára érvényesül. Az önfeljelentés "nem várható el", ezért a bűnösség hiányában bűncselekmény nem valósul meg.

Ez a jogértelmezés következetesen érvényesül a bírói gyakorlatban és megfogalmazást nyert már a BK 55. számú állásfoglalásban, majd utóbb a 2/2002. BJE döntésben is.

A kiskorú veszélyeztetése bűntettében való bűnösség megállapítása körében az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy a terhelt miként tehetett volna eleget a munkaköré­ben előírt kötelezettségének. Miután az irányadó tényállás szerint a terhelt a sértettet a testi sértésre irányuló szándékkal bántalmazta, a gyógykezelése iránti esetleges intézkedése értelemszerűen önfeljelentést eredményezett volna. Az orvos előtt ugyanis szükségképpen elő kellett volna adni, hogy a sértett sérülése miként keletkezett, tehát szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el, amire azonban senki sem kötelezhető. A helyes jogértelmezés szerint tehát ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak a testi épség elleni bűncselekményben állapítható meg, az anyagi halmazat csak látszólagos. Hangsúlyozza azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy a terhelt cselekménye - a rövid időn (mintegy fél napon) belül egységesen testi épség okozására irányuló magatartása - a cselekményegység körébe tartozik.

A Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint (lásd a 3/2007. BJE és a BH 2010/60. számú döntés indokolásában) a törvényes vádban írt tényállás teljes kimerítése esetén annak eldöntése, hogy a több törvényi tényállás keretei közé illeszkedő egyetlen cselekmény valóságos vagy látszólagos alaki halmazatot valósít-e meg, valójában nem a bűnösségről, hanem a jogi minősítésről szóló állásfoglalást jelent. A törvénysértő minősítés megállapítása körében tehát a Legfelsőbb Bíróság az egységes cselekmény jogi következményeit értékelte az alapügyben eljárt bíróságoktól eltérően anélkül, hogy a bűnösségi kört érintette volna. Másként fogalmazva, az alaki halmazatban álló cselekmények eltérő minősítése a bűnösségi kört nem változtatta meg, és így nem szűkítette. Erre figyelemmel - a bűnhalmazat helyett 1 rb. bűncselekmény megállapítása ellenére - felmentő rendelkezés meghozatalának nem volt helye.

A minősítés változása, a törvénysértő minősítés megállapítása - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján - ugyanakkor megnyitotta a kiszabott büntetés érdemi felülvizsgálatának a lehetőségét is. A Legfelsőbb Bíróság ezért vizsgálta, hogy az immár némileg szűkült halmazati büntetési tételkeretre is figyelemmel indokolt lehet-e a kiszabott büntetés enyhítése.

A terhelt a munkaköri kötelességének többszörös és súlyos megsértésével, a gondozására bízott, intézetben elhelyezett, neki kiszolgáltatott helyzetben lévő kiskorú sérelmére, igen súlyos következményekkel és maradandó sérüléssel járó bűncselekményt követett el. A minősítés változása a jogerős ítéletben a terhelt terhére megállapított bűnösség körét valójában nem érinti. E körülményekre is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem látott törvényes lehetőséget a jogerős döntésben kiszabott fő- és mellékbüntetések megváltoztatására, mérséklésére.

A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 1172/2009.)

A városi bíróság a 2008. november hó 11. napján kelt alatti ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és ezért őt halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi, 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Egyben a bíróság a II. r. terhelt szülői felügyeleti jogát gyermekei vonatkozásában megszüntette.

A II. r. terhelt, valamint védője fellebbezése folytán eljáró megyei bíróság a 2009. január hó 21. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A II. r. terhelt 1992-ben ismerkedett meg az I. r. terhelttel, majd élettársi kapcsolatot létesítettek. Kapcsolatukból 1993. január 29-én I., 1995. április 22. napján E., 1997. április 1. napján A. utónevű gyermekük született.

Az I. és II. r. terhelt közös gyermekeikkel egy két szobás családi házban élt, amelynek egyik szobájában az előző kapcsolatából született három felnőtt korú gyermeke és azok közül az egyik élettársa, míg a másik szobában ők ketten a három kiskorú gyermekkel laktak. A terheltek tartósan munkanélküliek voltak, a család szociális segélyből és családi pótlékból, valamint az I. r. terhelt által végzett alkalmi munkákból származó jövedelemből tartotta fenn magát.

A három kiskorú gyermek, az általános iskola tanulója volt. O. I. az 5. osztályt, míg O. A. a 2. osztályt ismételte meg háromszor. O. E. 6. osztályos tanuló nem ismételt évet. A szülők a gyermekeik iskolájával nem működtek együtt, szülői értekezleteken és fogadóórákon nem jelentek meg, a gyermekeik otthoni tanulásában nem segítettek. O. I. igazolatlan hiányzásainak a száma a 2006-2007. tanévben 39, a 2007-2008. tanévben 299 óra, O. A. igazolatlan mulasztása 2006-2007. tanévben 80, míg a 2007-2008. tanévben 216 óra volt. O. E. E. a 2006-2007. tanévben igazolatlanul nem hiányzott, a 2007-2008. tanévben viszont már 57 órát mulasztott igazolatlanul.

Az általános iskola vezetője a szülőket az önkormányzat jegyzőjénél O. I. esetében háromszor, O. a. esetében pedig négy alkalommal jelentette fel. Az önkormányzat jegyzője a szülőket pénzbírsággal sújtotta.

A gyermekeket többször vették védelembe, első ízben 1998-ban, amely gyakorlatilag 2006-ig folyamatosan fennállt. 2006-ban a védelembe vételük átmenetileg megszűnt, mivel annak szükségessége már nem állt fenn. Ezt követően az önkormányzat jegyzője 2007. április 26. napján kelt határozatával az igazolatlan hiányzások miatt mindhárom gyermeket ismételten védelembe vette.

A gyerekek az évszaknak megfelelő ruházatban jártak, ruházatuk azonban gyakran rendezetlen és koszos volt. Amikor ezt a nevelők szóvá tették, rendszerint tiszta ruhában jelentek meg az iskolában. Mindhárom gyereknél rendszeresen előfordult a fejtetvesség, amelyet a védőnő jelzett a szülők felé. A szülők együttműködésükről biztosították a védőnőt, azonban a gyerekek változatlanul tetvesek maradtak és ez tanévenként többször is előfordult.

A gyerekek gyakran jelentek meg a háziorvosnál általában szülők nélkül azzal, hogy betegek, a háziorvos egyes esetekben adott orvosi igazolást, de a legtöbb esetben nem és iskolába küldte őket.

A kiskorúak értelmi fejlettsége korosztályuk átlagától elmarad, s intellektusuk a normál övezeten belül alacsony színvonalat mutat. Ennek oka azonban több tényezőből állt össze, így különösen biológiai, genetikai, környezeti adottságokból, ingerszegénységből és hátrányos szociokulturális feltételekből. Ebben a családi neveltetési körülményeknek és a ráhagyó, elhanyagoló szülői magatartásnak egyaránt szerepe volt. Az I. és a II. r. terhelt a szülői feladatukból eredő kötelezettségeiket megszegték, gyermekeiket elhanyagolták és ezzel értelmi fejlődésüket veszélyeztették.

A jogerős ügydöntő határozatok ellen a II. r. terhelt pártfogó ügyvédje nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben arra hivatkozott, hogy az irányadó tényállás alapján a kiskorú veszélyeztetésének törvényi tényállási elemei nem állapíthatók meg. Az elkövetési magatartás törvényi megfogalmazása szerint kizárólag súlyos kötelezettségszegés lehet tényállásszerű. Az olyan kirívó kötelességszegést lehet súlyosnak tekinteni, amely arra mutat, hogy az elkövető a kiskorú nevelése, gondozása terén az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesítette. Az elkövető csak akkor felelős a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetéséért, ha az okozati összefüggésben áll a súlyos kötelességszegéssel. Egymagában a kiskorú veszélyeztetettsége vagy éppen fejlődésének tényleges károsodása nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles személy súlyos kötelességszegésére vezethető vissza. A konkrét esetben a család szegénysége, az általuk elfoglalt társadalmi helyzet, a megoldhatatlan szociális problémák a legfőbb okai magatartásuknak.

Az iskolával való kapcsolattartás és a szülői értekezletek látogatásának elmaradása olyan elemek, amelyekre vonatkozóan konkrét jogszabályok nem írnak elő kötelezettségeket és ez nem is lehet a törvényi tényállás alapja. Ugyanez a helyzet a gyermek otthoni tanulásában való segítésével is. Az ítéleti tényállás alapján egyértelmű, hogy a legsúlyosabban értékelt veszélyeztető cselekmény az iskola látogatás elmaradása volt. Etekintetben azonban a gyerekek legalább olyan felelősek, mint a szülők, ugyanis arra nem merül fel semmiféle adat, hogy a szülők szándékosan vissza tartották volna a gyerekeket az iskola látogatásától.

A védő törvényi tényállási elemek hiányában a terhelt felmentését kérte.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt az E. utónevű gyermek sérelmére megvalósított cselekményt illetően alaposnak, egyebekben alaptalannak tartotta. A Legfőbb Ügyészség átirata utalt arra, hogy az ítéleti tényállás több megalapozatlanságot eredményező hibában is szenved. A tényállás hiányos. A releváns tények egy része nincs kellően felderítve, egyes ténymegállapítások oly mértékben általánosak, hogy konkrét körülírás nélkül jogilag nem értékelhetők.

Az ügyészi álláspont szerint a hiányos tényállás alapján is megállapítható, hogy a II. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy I. és A. rendszeresen nem járnak iskolába, és az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit súlyosan megszegte, abba a következménybe is belenyugodva, hogy a kifogásolható magatartása fokozatosan a gyermekek értelmi, szellemi fejlődését veszélyeztetheti és nem tett semmit annak érdekében, hogy a gyermekek ezen mulasztását megakadályozza. Ezért az ügyben eljárt bíróságok az irányadó tényállás alapján az anyagi jogszabályok sérelme nélkül állapították meg a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségét a Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettében I. és A. esetében.

Ugyanakkor viszont E. vonatkozásában megállapítható, hogy 2006-2007. tanévben egyáltalán nem, 2007-2008. tanévben pedig 57 órát mulasztott igazolatlanul. Az igazolatlan órák számát tekintve a II. r. terhelt azon mulasztásával, hogy E. iskolába járásának ellenőrzését elhanyagolta és a gyermek folyamatos iskola látogatását nem biztosította, kétségtelen, hogy kötelességszegést valósított meg, ez azonban a bűncselekmény szempontjából nem tényállásszerű, legfeljebb gyámhatósági intézkedés megtételére adhat alapot. Mindezekre tekintettel az ügyész a megtámadott határozat megváltoztatását, E. sértett vonatkozásában az 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában a II. r. terhelt felmentését, E. feletti szülői felügyeleti joga megszüntetéséről szóló rendelkezés hatályon kívül helyezését, egyebekben pedig az ítélet hatályában fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a védő és ügyész az írásbeli indítvánnyal azonos tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány és az ügyészi indítvány az E. utónevű gyermek sérelmére elkövetett cselekmény alóli felmentésre vonatkozó részében nem alapos.

A felülvizsgálati eljárás során a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a jogerős határozatban megállapított tényállás annak megalapozatlansága esetén is irányadó. A jogkérdések az ítéletben rögzített tények alapján vizsgálhatók és dönthetők el. Kétségtelen, hogy a tényállás hiányos, nem minden részletre kellően felderített, ennek ellenére is tartalmazza mindazokat a releváns tényeket, amelyek a büntetőjogi felelősség eldöntése szempontjából feltétlenül szükségesek.

A Btk. 195. § (1) bekezdése szerint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

Az irányadó tényállás és az indokolás alapján egyértelmű, hogy a három kiskorú esetében a bíróság kizárólag az értelmi fejlődés veszélyeztetését értékelte a bűnösség körében. Nem rótta a terheltek terhére a tisztálkodási hiányosságokat, illetve mindhárom gyermek esetében a visszatérő fejtetvességet.

A tényállás szerint a terheltek nem tartották a kapcsolatot az iskolával, nem jártak szülői értekezletre, nem kísérték figyelemmel a kiskorúak tanulmányi előmenetelét, sőt mindhárom kiskorú esetében hosszú időn keresztül eltűrték, hogy a gyermekek rendszertelenül látogatták az iskolájukat.

Nem helytálló azon védői hivatkozás, miszerint ilyen irányú kötelezettségeket jogszabály nem ír elő a szülők részére.

Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 75. § (1) bekezdése szerint a szülői felügyelet körében a szülők kötelessége, hogy a gyermeket gondozzák, tartsák, a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését elősegítsék.

Az 1993. évi LXXIX. törvény (Közokt. tv.) 14. § (2) bekezdés c) pontja szerint a szülő kötelessége, hogy figyelemmel kísérje gyermeke fejlődését, tanulmányi előmenetelét, gondoskodjon arról, hogy gyermeke teljesítse kötelességeit és megadjon ehhez minden tőle elvárható segítséget. Ugyanezen § d) pontja szerint kötelessége az is, hogy rendszeresen kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal és részükre a szükséges tájékoztatást megadja.

A terheltek, így a II. r. terhelt is tisztában voltak ezirányú kötelességükkel, hiszen erre a családgondozók, a tanítók, az iskola rendszeresen felhívta a figyelmüket, sőt ezen kötelezettségek folyamatos elmulasztása miatt az önkormányzat jegyzője meg is bírságolta őket.

A terheltek ennek ellenére nem teljesítették azt a tőlük elvárható minimális kötelességüket sem, hogy figyelemmel kísérjék a kiskorúak iskolába járását, tanulmányi eredményeik alakulását. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint súlyos kötelességszegésnek minősül, ha a szülő hosszú időn keresztül eltűri, hogy a kiskorúak ne teljesítsék tanulmányi, iskolalátogatási kötelezettségeiket.

Jelen esetben ezzel okozati összefüggésben következett be az eredmény, mindhárom kiskorú értelmi fejlődésének a veszélyeztetése.

Ennek megfelelően az azonos családi környezetben élő, azonos iskolába járó, egységes szülői magatartással érintett három kiskorú esetében a terheltek mulasztása tényállásszerű volt.

Az ügyben eljáró bíróságok tehát a büntető anyagi jog szabályainak helyes alkalmazásával állapították meg a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségét, így felmentésére nem kerülhet sor.

Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az ügyész azon jogi érveivel, miszerint E. esetében a II. r. terhelt, bár megszegte kötelességét, bűncselekményt nem valósított meg, mivel a kiskorú mindössze 57 órát mulasztott igazolatlanul, ebből pedig nem lehet a kötelességszegés súlyos fokára, illetve a veszélyeztetésre következtetést vonni.

Az irányadó tényállás szerint a II. r. terhelt mindhárom kiskorú esetében egységes és azonos magatartást tanúsított, hosszú időn keresztül következetesen nem tartotta a kapcsolatot az iskolával, nem kísérte figyelemmel a gyermekek iskolalátogatását, sőt folyamatosan mindhárom gyereknél eltűrte a rendszeres igazolatlan mulasztásokat. E. esetében sem tett másként, amelyre a családgondozók, a nevelőtanárok rendszeresen felhívták a figyelmét.

A kizárólag mulasztással elkövetett súlyos kötelességszegés jelen esetben nem különíthető el annak függvényében, hogy melyik kiskorúnak hány igazolatlan óra mulasztása volt. Az igazolatlan órák száma ugyanis nem a bűncselekmény káros következménye, hanem olyan tényező, amelyből más körülményekkel egybevetve a veszélyhelyzet kialakulására lehet következtetni.

Ennek szem előtt tartásával vizsgálva megállapítható, hogy a II. r. terhelt E érdekében sem kereste fel az iskolát, a kiskorúnak is jelentős számú igazolatlan órája volt, és az önkormányzat 2007-ben az ő védelembe vételét is ismételten elrendelte. Mindezekből a körülményekből egyértelműen megállapítható, hogy E. kiskorú esetében ugyanúgy kialakult az értelmi fejlődés konkrét veszélyeztetése.

A Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének az elkövetési magatartás nem a veszélyeztetés, hanem a súlyos kötelességszegés. A terhelt büntetőjogi felelősségét nem az eredmény okozása, hanem annak el nem hárítása alapozza meg. Ennek megfelelően a mulasztással elkövetett cselekmény az azzal azonos módon érintett sértettek között fogalmilag nem bontható meg, kivéve, ha a konkrét veszély nem következett be és a kötelességszegő mulasztás az elkövetőn kívül álló okból az absztrakt veszély szintjén maradt.

Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság E. kiskorú vonatkozásában is tényállásszerűnek ítélte meg a II. r. terhelt magatartását, így a Be. 331. § (1) bekezdése szerinti felmentésére és ezzel összefüggésben a szülői felügyeleti jog megszüntetését kimondó ítéleti rendelkezés mellőzésére nem látott törvényes lehetőséget.

A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 426.§-a alapján - mivel a Be. 416. § (1) bekezdésének c/ pontját megalapozó eljárási szabálysértést sem észlelt - a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.III.332/2009.)

A Sz.-i Városi Bíróság a 2008. év április hó 7. napján kihirdetett ítéletében az I. r. és a II. r. terhelt bűnösségét társtettesként elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében állapította meg. Ezért az I. r. terheltet 1 évi, a II. r. terheltet 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkét terheltet érintően 2 évi próbaidőre felfüggesztette azzal, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt állnak. Kötelező magatartási szabályként előírta gyermekük, vonatkozásában az egészségügyi-, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgálatokkal való együttműködés kötelezettségét.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a terheltek élettársak. 2002. év június hó 20. napján született gyermekük, akit közösen nevelnek. A terheltek önhibájukból nem gondoskodtak arról, hogy gyermekük a 11 hónapos életkora után előírt, életkorhoz kötött védőoltásokat megkapja.

A terheltek az ÁNTSZ K.-i Városi Intézetének 2006. január 4. napján kelt, a védőoltások pótlását elrendelő határozatának teljesítését megtagadták.

A kötelező védőoltások elmaradása miatt a terheltek gyermekének kellő immunizálása elmaradt. A gyermek e fertőző betegségekre fogékonyabb, így veszélyeztetett azok leküzdésében. A védettség hiánya miatt megbetegedése esetén környezetét is fertőzésnek teheti ki.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a terhelteknek egészségügyi végzettsége nincs, orvosi szakkérdésekben semmilyen szakismerettel nem rendelkeznek. A terheltek védekezésére reagálva rögzítette, hogy a 15 hónapos kort megelőzően előírt és a sértett által még időben megkapott védőoltások nem befolyásolják az antibiotikumok, gyulladáscsökkentők, lázcsillapítók iránti érzékenységet.

A terheltek gyermekénél semmilyen ismert érzékenység nem áll fenn. Annak eldöntése, hogy az oltandó személy számára a védőoltás beadható-e, az oltó orvos feladata és kötelessége, aki egyedileg bírálja el az oltás végrehajthatóságát [18/1998. (VI. 3.) Népjóléti Miniszteri rendelet 15. § (2) bekezdés a) pontja]. A magyarországi szabályozás szerint tehát nem a kiskorú szülei jogosultak annak eldöntésére, hogy a védőoltás beadható-e, avagy sem.

A terheltek magatartásukkal a fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) Népjóléti Miniszteri rendelet 5. § (2) bekezdés e) és g) pontjának, a 14. § (1) bekezdésének, és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (3) bekezdésének rendelkezéseit szegték meg. Gyermekük beoltatásának elkerülésével, illetve elhárításával a kiskorú egészségét veszélyeztették, ezáltal - közös döntésükkel, mint társtettesek - megvalósították a vádban terhükre rótt kiskorú veszélyeztetésének bűntettét.

A másodfokon eljáró megyei bíróság a 2008. év október hó 15. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a társtettesi elkövetésre utalást mellőzve mindkét terhelt börtönbüntetését 6 hónapra enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terheltek meghatalmazott védője nyújtott be a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt. Álláspontja szerint a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

A terheltek gyermeke 5 hónapos koráig az előírt 7 védőoltást megkapta. A védő okfejtése szerint a terheltek ezeket az oltásokat a gyermek egészségére nézve veszélyesnek ítélték. Ezért a további védőoltásoktól a kiskorú hiperérzékenységére és antibiotikum-érzékenységére hivatkozással elzárkóztak.

Mindemellett a védő vitatta, hogy a terheltek magatartása súlyosan veszélyeztette volna a gyermek egészségét, testi fejlődését. A terheltek e később jogellenesnek ítélt magatartással a gyermekvédelmi törvényt sértették meg. Ez azonban önmagában nem vonhat maga után büntetőjogi szankciót. A konkrét cselekmény - az elkövetés körülményei folytán, társadalomra veszélyesség hiányában - nem meríti ki a kiskorú veszélyeztetése bűntettének törvényi tényállását.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak ítélte, és a megtámadott határozatok hatályában tartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során a Be. 423. § (1) bekezdésében megjelölt törvényi korlátozásnak megfelelően a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapján vizsgálta a terheltek bűnösségére levont jogi következtetések helyességét.

A Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntettét követi el - többek között - az a szülő, aki kiskorú gyermekének gondozása körében felmerülő kötelezettségét súlyosan megszegi és ezzel a gyermek testi fejlődését veszélyezteti. A terheltek aktív, szándékos magatartással hiúsították meg, hogy kiskorú gyermekük az életkorhoz kötött védőoltásokat megkapja. Nem kétséges, hogy ezzel az e védőoltásokkal megelőzni kívánt betegségekkel szembeni teljesebb immunitásának kialakulását meghiúsították. A felülvizsgált ítéletek szerint a terheltek magatartásának eredménye kiskorú gyermekük gyermekoltásokkal biztosítható védettségének hiánya. Ez pedig veszélyt jelent a gyermekre abban az esetben, ha az ilyen betegségek kórokozóival történő megfertőződésére - a környezeti viszonyok miatt - lehetőség adódik.

A kötelező védőoltások miatt e betegségek előfordulása azonban gyakorlatilag igen ritka. Gyakorlatilag ugyancsak ritka - és más terápiás módon hárítható - a többnyire speciális környezeti viszonyok közt elszenvedhető tetanusz-fertőződés is. Ekként viszonylag csekély annak a lehetősége, hogy a védőoltások hiányában a gyermek ténylegesen megfertőződjön, így testi fejlődése közvetlen veszélybe kerüljön.

A kiskorú veszélyeztetésének bűntette eredmény-bűncselekmény. Megvalósításának feltétele a kiskorú testi fejlődésének már bekövetkezett, tényleges veszélyeztetése. A veszély fogalmilag kettős eredetű: megállapíthatóságához jelen esetben 1) a gyermek - adott betegségekkel szembeni - immunitásának hiánya (mint veszélyeztetett tényező) mellett, 2) a fertőződés ténylegesen fennálló reális lehetősége (mint veszélyeztető tényező) is szükséges. Tény azonban, hogy a fertőződés lehetősége - éppen a védőoltásokkal elért közegészségügyi helyzet miatt - rendkívül csekély. Nem állítható tehát, hogy a terheltek gyermeke az oltások hiányában állandóan (és már a vád tárgyává tett időszakban is) a testi fejlődését veszélyeztető súlyos fertőzések veszélyében élne. A veszély távoli, (elvi) lehetősége a bűncselekmény tényállásának megállapításához nem elegendő. A gyermek testi fejlődését ténylegesen veszélyeztető helyzet hiányában a kiskorú veszélyeztetése bűntette nem állapítható meg.

A Legfelsőbb Bíróság a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével összefüggő jogértelmezése során figyelemmel volt a 22/2007. számú Bk. véleménnyel felülvizsgált 47. számú büntető kollégiumi állásfoglalásban kifejtettekre is. A határozat szerint a tanköteles gyermek rendszeres iskolába járatását elmulasztó szülő szabálysértést követ el, s jóllehet kötelességszegése a gyermek fejlődését nyilvánvalóan hátrányosan érinti - önmagában nem alkalmas a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására. A Legfelsőbb Bíróság előzőekben idézett döntése szerint "a szabálysértéstől a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapvetően különbözik. A bűntett megvalósulásának ugyanis törvényi feltétele, hogy az említett kötelezettség súlyos megszegése azzal a következménnyel járjon, hogy a gyermek szellemi fejlődését veszélyeztesse. Ezt a nyilván inkább kivételesen előforduló következményt esetleg szakértő bevonásával, a tárgyaláson felmerült egyéb bizonyítékok alapján lehet megállapítani. Ennek hiányában azonban a szülő mulasztása csupán az említett szabálysértést valósítja meg." (BH 2008/2. szám)

Mindemellett a Legfelsőbb Bíróság tekintetbe vette a védőoltásokkal kapcsolatos jogi szabályozást áttekintő, az Alkotmánybíróság 39/2007. (VI. 20.) AB határozatában kifejtetteket is.

Az AB határozat a védőoltások megtagadásával kapcsolatos alkotmányjogi helyzetet elemezve az emberi méltósághoz való alapjog részeként vette figyelembe a testi integritáshoz való jog érvényesülését. E körben a védőoltások kikényszeríthetőségével összefüggésben hangsúlyozta, hogy "az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat" (ekként az alapjogból származó testi integritáshoz való jogot is), "ha a legitim célok védelme másként nem érhető el. Az alapjog korlátozáshoz tehát szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményének: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni" (idézett AB határozat 7. pont). "Kötelező és kényszerítő jogi eszköz igénybevétele általában csak végső eszköz lehet a közegészségügyi célok elérése érdekében".

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdése szerint "ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el." A közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 140. § - 141. §-ában foglalt eljárási szabályok értelmében a védőoltással kapcsolatos kötelezettség teljesítése (vagyis a védőoltás beadása) közigazgatási úton - ismételhető bírság kiszabásával, végső soron a végrehajtás elrendelésével, a végrehajtás elrendeléséről szóló jogerős határozat esetén - akár rendőri közreműködéssel is - kikényszeríthető. Ha a védőoltást gyermekkorúnak kell beadni, a közigazgatási hatósági kötelezés a gyermek törvényes képviselőjét (szülőjét) érinti.

Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet a fertőző betegség elleni védekezés elmulasztását szankcionáló 102. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint: "aki a védőoltásra" (…stb.) "egészségügyi jogszabályt vagy az ilyen jogszabály alapján kiadott egészségügyi rendelkezést megszegi, 60 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható." E szabálysértések miatt az ÁNTSZ jogosult eljárni.

A kötelező védőoltások beadásának kikényszeríthetősége tehát a jogrendszer különböző szintjein jelenik meg: közigazgatási eljárással és bírságolással maga a védőoltás beadása biztosítható, a szabálysértési eljárással pedig szankcionálható a védőoltás beadásával kapcsolatos egészségügyi rendelkezéseknek ellenszegülő személy. Mindezt figyelembe véve az állam több szinten, többféle jogi eszközzel, ezen eszközök alkalmazása esetén kellő hatékonysággal biztosítja a lakosság - főként pedig a gyermek-populáció - epidémiai védettségét. Rendszertani szempontból is rögzíthető tehát, hogy a társadalom járványügyi védettségét biztosító védőoltási rendszer érvényesülésének hatékony jogi eszközei a közigazgatási és szabálysértési eljárásokban megtalálhatók. A jogalkotó a védőoltások joghátránnyal történő kikényszeríthetőségének biztosítását e szinteken határozta meg. Mindezt figyelembe véve e közegészségügyi érdek védelmét nem a büntetőjog kiterjesztő - ezért tilalmazott - értelmezése és alkalmazása, hanem a közigazgatási és szabálysértési jogban szabályozott egyéb eszközök hatékony alkalmazása hivatott biztosítani.

Mindezt összegezve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a terheltek vád tárgyává tett magatartása a sértett fejlődésének veszélyeztetése - mint törvényi tényálláselem hiányában - a kiskorú veszélyeztetésének bűntette megállapítására nem alkalmas, ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatokat megváltoztatta és a terhelteket az ellenük kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjára - bűncselekmény hiányában felmentette.

A terheltek vád tárgyává tett magatartása a fertőző betegség elleni védekezés elmulasztásának szabálysértését valósította meg, e cselekmény azonban az 1999. évi LXIX. törvény 11. § (7) bekezdése alapján elévült, ezért a Legfelsőbb Bíróság az eljárást ezt érintően megszüntette.

(Legf. Bír. Bfv. II. 25/2009. sz.)

II. A kiskorú nevelése, gondozása magában foglalja a kiskorú életkörülményeinek rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését, a pszichés testi veszélyek lehetséges elhárítását, kiküszöbölését [Btk. l95. § (1) bek.] - E kötelezettségeinek megsértését és ezáltal a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósítja meg a nevelőszülő, aki - tudomással bírva férje szokásairól - nem akadályozza meg, hogy az a nevelésére bízott gyermekkorú leányokkal kettesben maradjon és azokat szexuálisan zaklassa [Btk. 195. § (1) bek.].

A megyei bíróság a 2006. március 20. napján kihirdetett ítéletével K. B. I. r. terheltet nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében (tényállás 1. pontja), nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében (tényállás 2. pontja), nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében (tényállás 3. pontja), az elkövető nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett megrontás bűntettében (tényállás 6. pontja) és 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében (4., 5., 7. és 8. tényállási pontok) mondta ki bűnösnek.

Ezért őt halmazati büntetésül 7 évi börtönbüntetésre és 7 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

K. B.-né II. r. terheltet 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében (tényállás 1-3. pontja) találta bűnösnek, és ezért vele szemben halmazati büntetésként 1 év 8 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

A megállapított - a másodfokú bíróság által is irányadónak tekintett - jogerős ítéleti tényállás lényege a következő:

A terheltek - akik házastársak - 1988. évtől kezdődően hivatásos nevelőszülőként több állami gondozott lánygyermek nevelését vállalták emeletes, kertes családi házukban.

A kiskorúakról való állami gondoskodásról szóló, akkor hatályos 51/1986. (XI. 26.) MT számú rendelet értelmében az állami gondozott gyermekek kihelyezése iránti eljárás a leendő nevelőszülők írásbeli kérelmére indult. Ezután az ún. nevelőszülői tanácsadó a helyszínen környezettanulmányt készített, amit a terheltek pszichológusi vizsgálata követett, s ilyen előzmények után került hozzájuk 1988-ban az első gyermek.

Később a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény úgy módosította a gyermekek kihelyezését, hogy csupán a házaspár egyik tagja lett nevelőszülő, - a K. házaspár esetében K. B.-né II. r. terhelt vállalta ezt, - ugyanekkor változatlanul vizsgálták a házastárs alkalmasságát is.

A terheltek nevelési elvei szigorúak voltak. A gyerekeknek az otthoni munkákban, állatok gondozásában, kerti munkákban részt kellett venniük. Nevelőszüleikkel együtt istentiszteletre is rendszeresen jártak. Taníttatásukról, orvosi ellátásukról a terheltek megfelelően gondoskodtak, és a szülői értekezleteken is mindig részt vettek.

Ezzel egy időben azonban K. B. I. r. terhelt rendszeresen szexuálisan zaklatta a nevelésére bízott lánygyermekeket.

1. L. E. sértett - aki 1981. november 14-én született - tizennégy éves korában, l995. november 11-én került a terheltekhez, mint nevelőszülőkhöz, akiknél ekkor már a sértett testvére, L. J. is nevelkedett. Nem sokkal később K. B. kettesben elment a sértettel a nyaralójukba azzal, hogy ott munkát végezzenek. A nyaralóban a sértettet először csiklandozta, majd melleit, combja belső részét fogdosta és felszólította, hogy vetkőzzön le, mert ellenkező esetben megveri. A megrémült kislány sírva levetkőzött; az I. r. terhelt is levette a ruháit, a sértettet az ágyra fektette és tiltakozása ellenére közösült vele.

Még ugyanebben az évben, szintén a d.-i nyaralóban, a vele kettesben ott lévő, alvó sértettet az I. r. terhelt felébresztette. Fogdosta a melleit, combját, levetkőztette és maga is levetkőzött. A sértett próbálta ellökni magától a terheltet, igyekezett az ajtón kimenekülni, de a terhelt elé állt, nem engedte ki. A sírva tiltakozó sértettel ez alkalommal is közösült.

Ezt követően 1995 decembere és 2001. december 5-e között az I. r. terhelt kb. háromhetente rendszeresen, - de volt olyan nyár, amikor egy héten át minden nap - közösült a sértettel annak tiltakozása ellenére. Őt mindannyiszor veréssel fenyegette meg arra az esetre, ha szólni mer a történtekről valakinek. L. E. kezdetben nem szólt senkinek, csak később, 2000-ben tett említést a testvérének, L. J.-nak, aki azt válaszolta, vele is ez történt.

2. L. J. sértett - aki 1978. június 4-én született - 1990. április 1. napján, tizenegy éves korában került a terheltekhez, mint nevelőszülőkhöz.

Őt az I. r. terhelt mintegy négy éven át, - a sértett 15 éves koráig - zaklatta szexuálisan oly módon, hogy a kislány bugyijába benyúlva a nemi szervét fogdosta, illetve meztelenre vetkőztette és úgy simogatta, fogdosta, miközben maga is levetkőzött. Többször próbálkozott azzal is, hogy nemi szervét a sértett nemi szervéhez érintse, de a sértett heves tiltakozása miatt ez nem sikerült neki. A sértett sikoltozására a ruháját visszaadta, de nadrágszíjjal megverte.

L. J. 14 éves volt, amikor közölte K. B.-né II. r. vádlottal, hogy "a papa molesztál engem". K. B.-né megpróbálta meggyőzni a sértettet arról, hogy a "papa ilyet nem tesz", s mivel ez nem sikerült, meg akarta verni a sértettet.

3. U. M. sértett - aki 1988. január 7-én született - 1998. március 10-étől, tízéves korától állt K. B.-né II. r. terhelt nevelőszülői gondozása alatt.

A sértett tízéves volt, amikor a családi ház mögötti fóliasátorban az I. r. terhelt felszólította, hogy vetkőzzön le. A megijedt sértett nem tudott elfutni, mert a terhelt a sátor ajtaját bereteszelte; a fürdőnadrágját letolta, és erővel a sértett ruháját is levette. A meztelen terhelt a sértettet simogatta, aki ránézni sem mert, annyira félt tőle. Kb. öt perc elteltével a többi lány hangját hallva sikerült a sértettnek kimenekülnie. Az I. r. terhelt ezt követően megfenyegette, hogy a történteket ne mondja el senkinek.

U. M. szemtanúja volt, amikor az egyik nyáron az I. r. terhelt a fóliasátorban L. E.-t levetkőztette és ráfeküdt meztelenül. U. M. annyira megijedt, hogy elszaladt, s a látottakat elmesélte B. Á.-nek, aki szintén a terhelteknél nevelkedett. Ezután L. E.-rel együtt beszámoltak a történtekről K. B.-né II. r. terheltnek, aki azonban azt mondta, hogy ezt csak kitalálták. Az I. r. terhelt megfenyegette őket, hogy el ne merjék mondani a történteket senkinek, mert megveri őket.

4. S. Zs. sértett - aki 1985. január 14-én született - 2000. április 3. napján került a terheltekhez. A nevelőszülő a II. r. terhelt volt. Kb. két hét elteltével egy éjjel a sértett arra ébredt fel, hogy az I. r. terhelt mellette ül az ágyon; combjának belső részét simogatja és keze egyre feljebb halad. Amikor az I. r. terhelt észrevette, hogy a sértett nézi, hirtelen felállt és kiment a szobából.

Másnap a sértett a II. r. terhelt jelenlétében jelezte a történteket H. J.-né nevelőszülői tanácsadónak, és máshová történő elhelyezését kérte, a II. r. terhelt azt állította, hogy a sértett nem mond igazat, el sem tudja képzelni, hogy a férje ilyet tegyen.

5. G. N. sértett - aki 1986. július 13-án született - 2000 júliusától állt a terheltek felügyelete alatt. 2000. július-augusztus hónapban, amikor a családi ház kertjében az I. r. terhelttel kettesben volt, kb. 5-6 alkalommal fordult elő, hogy az I. r. terhelt a nadrágját és alsónadrágját térdig letolta és nemi szervét hátulról a ruhában lévő sértetthez nyomkodta. Egy-egy ilyen eset kb. 15 percig tartott. Előfordult az is, hogy az I. r. terhelt reggelente bement a sértett szobájába és nemi szervét a sértett nemi szervéhez nyomta. Alkalmanként a hétvégi telken, amikor kettesben voltak, az I. r. terhelt elővette a nemi szervét, szemben állva a sértettel őt fogdosta, simogatta, a nemi szervét is a sértettéhez nyomkodta, akinek közben a nadrágját lehúzta.

6. P. V. sértett - aki 1986. szeptember 9-én született - 1999. április 28-án került a terheltekhez, a nevelőszülő a II. rendű terhelt volt.

Odakerülését követő két-három hónap elteltével, amikor kettesben volt K. B.-val a fóliasátorban, az I. r. terhelt felszólította a 13 éves kislányt, hogy vetkőzzön le, majd többször hozzáérintette a nemi szervét a meztelen sértett nemi szervéhez és fenekéhez. A sértett nem ellenkezett, nem tudta mi történik vele, csak sírt.

Ez az eset megismétlődött 3-4 alkalommal a fóliasátorban, egyszer a telken is, amelynek során a terhelt a sértettet levetkőztette és a nemi szervét addig dörzsölte a sértett testéhez, amíg el nem élvezett.

Más alkalommal a sértett ült a nappaliban a tévé előtt, amikor K. B. mellé ülve simogatta a sértett mellét és nemi szervét.

7. B. É. sértett - aki 1986. december 8-án született - 1988. év elejétől állt a terheltek nevelése alatt. A nevelőszülő a II. r. terhelt volt.

1998-1999-ben - miközben mászott fel a ház udvarán álló kisteherautóra - az I. r. terhelt a kislány alsóteste alá nyúlt és szexuális jelleggel megszorította a lába közét.

8. R. K. sértett - aki 1988. augusztus 16-án született - 2001 decemberében tizenhárom és fél évesen került a K. házaspárhoz. Ott tartózkodásának másfél éve alatt az I. r. terhelt heti rendszerességgel közeledett hozzá szexuálisan. Magához húzta, a ruhán keresztül fogdosta a mellét, fenekét, benyúlt a lába közé is. Ezekre a közeledésekre a hétvégi telken, vagy a családi ház konyhájában került sor.

Amikor S. Zs. a tényállás 4. pontjában írtak szerint jelezte H. J.-nének a sérelmére elkövetett cselekményt, H.-né felkereste az általános iskolában a terheltek nevelése alatt álló lányokat, akik a történtekről írásban nyilatkoztak, amelyek alapján a gyámhatóság vizsgálatot kezdeményezett.

A terheltek azonban minden lánnyal levelet írattak, amelyben visszavonatták az állításaikat azzal, hogy jól érzik magukat a K. családnál és nem érte őket semmiféle zaklatás.

A II. r. terheltnek L. E., U. M., L. J. jelezte a zaklatásokat, azonban a II. r. terhelt nem tett az érdekükben semmit, sőt közölte velük, hogy nem mondanak igazat. Ezzel súlyosan veszélyeztette a sértettek erkölcsi fejlődését.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a terheltek és védőjük felmentésért jelentettek be fellebbezést.

Az ítélőtábla a 2007. március 1. napján kelt ítéletével a megyei bíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy azt az I. r. terhelttel szemben 1 rendbeli, a nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatti részében, valamint a II. r. terhelttel szemben 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatti részében hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette.

K. B. börtönbüntetését öt évre, K. B.-né börtönbüntetését pedig egy évre enyhítette.

A büntetőeljárás megszüntetésére mindkét terhelt esetében L. J. sértett sérelmére, a 2. tényálláspontban leírt cselekmények kapcsán és elévülés okából került sor.

A fellebbviteli főügyészség, valamint a védelem által felvetett eljárási szabálysértéseket megvizsgálva a táblabíróság ún. abszolút eljárási szabálysértést nem észlelt.

A felek előzetes értesítése nélkül a lakásán tanúként kihallgatott B. P. vallomását a Be. 78. § (4) bekezdése értelmében a bizonyítékok köréből kizárta. Megállapította, hogy a megyei bíróság a Be. 111. § (4) bekezdésének sérelmével nem szerzett be újabb igazságügyi szakértői véleményt az I. r. terhelt merevedési zavarára nézve. Ezt azonban az érdemi döntésre kiható szabálysértésnek nem tartotta, mivel az elsőfokú bíróság a védő által felkért szakértő véleményét, mint okirati bizonyítékot a mérlegelési körébe vonta.

A másodfokú bíróság a cselekmények jogi minősítését törvényesnek találta, azt érdemben csupán a 6. pontban írt cselekmény minősítésével - ami az elsőfokú ítéletből hiányzott - egészítette ki.

A fenti jogerős határozatok ellen az I. és a II. r. terheltek, valamint az alapügyben is eljárt közös meghatalmazott védőjük nyújtottak be felülvizsgálati indítványt, melyet az I. r. terhelt utóbb még kiegészített.

A terheltek - az alapügyben előterjesztett védekezésüket megismételve - arra hivatkoztak, hogy a terhükre rótt bűncselekményeket nem követték el. Koholt vádak, hamis tanúvallomások alapján ítélték el őket. 1988-tól kezdve tizenhárom állami gondozott lányt neveltek fel. Az ellenőrzések rendszeresek voltak, s mindig mindent rendben találtak. Az ellenőrzések feljegyzéseit azonban, - miként a védelmükre benyújtott beadványaikban foglaltakat - a bíróság figyelmen kívül hagyta. Nem tulajdonított jelentőséget az I. r. terhelt súlyos betegségeinek - köztük az 1982-óta fennálló impotenciájának - sem, holott az I. r. terhelt már csak emiatt is képtelen volt a cselekmények megvalósítására.

A védő a felülvizsgálati indítványában - majd utóbb a legfőbb ügyészi nyilatkozatra tett észrevételében - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és c) pontjaiban meghatározott felülvizsgálati okokra alapozva támadta az ítéleteket, s mindkét terheltet érintően azok hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárás elrendelését indítványozta.

Feltétlen eljárási szabálysértésnek tartotta, hogy a II. r. terhelt az elsőfokú eljárásban négy tárgyalási napon nem volt jelen [Be. 373. § (1) bek. II/d) pont]. Ezen túlmenően más, általa abszolút jellegűnek értékelt eljárási szabálysértésekre is hivatkozott, amelyek álláspontja szerint az ügy érdemi eldöntését - mindkét terheltre kihatóan - befolyásolták.

Ezek körébe sorolta, hogy az újabb igazságügyi orvos-szakértő kirendelésére vonatkozó, határidőben megtett indítványának az elsőfokú bíróság a Be. kötelező rendelkezése ellenére nem adott helyt. Ebből következően az eltérő vélemények ütköztetésére sem kerülhetett sor, holott az ügybe bevont szakértőnek nem álltak a rendelkezésére az I. r. terhelt egészségi állapotára vonatkozó azon orvosi adatok, amelyek - tekintettel a magas vérnyomására - az impotenciát döntően befolyásolják.

Sérelmezte B. P. helyszíni tanúkihallgatásáról szóló értesítés elmulasztását; nevezett vallomásának a bizonyítékok köréből történő utólagos kirekesztését.

Anyagi jogi jogsértésre, az I. r. terhelt bűnösségének téves megállapítására a tényállás 4-8. pontjaiban rögzített cselekmények kapcsán hivatkozott. Álláspontja szerint a terhelt egyik esetben sem követett el kiskorú veszélyeztetését, mert nevelőszülői mivolta 1999. március 1-je után megszűnt, ezt követően semmiféle státusa a gyermekvédelmi szolgálatnál már nem volt. A Csjt. 101. §-ának (2) bekezdésére utalva kifejtette: a gyámot az azzal járó kötelezettségek a kirendelő határozat kézbesítését követő naptól kezdve terhelik. Erre figyelemmel pedig - érvei szerint - az I. r. terhelt nemhogy vérségi, de jogi kapcsolat alapján sem volt jogosult és köteles a feleségének gyámsága alatt álló gyerekek nevelésére, gondozására, felügyeletére. Következésképpen e tényállási elem hiányában a terhére megállapított 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének a bűntette nem valósult meg.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványokat részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a megtámadott határozatok hatályában történő fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a felek indítványaikat fenntartották; a terheltek szóban is az ártatlanságukat hangoztatták.

A Legfelsőbb Bíróság a terheltek felülvizsgálati indítványát egészében a törvényben kizártnak találta, ugyanekkor a védő indítványa részben a törvényben kizártnak, míg más részeiben alaptalannak bizonyult.

A felülvizsgálat - eltérően a fellebbezéstől - rendkívüli jogorvoslat. E jellegére figyelemmel a törvény - a Be. 416. §-ának (1) bekezdése - meghatározza azokat az anyagi jogi és eljárásjogi szabálysértéseket, amelyeknek a fennállása esetén felülvizsgálatnak van helye. A felülvizsgálat célja a felülvizsgálati okként meghatározott jogsértések orvoslása. A jogerős ítéletben előforduló lényeges ténybeli hibák, tévedések kiküszöbölésére másik rendkívüli jogorvoslat, a perújítás biztosít jogi lehetőséget. Ezzel összhangban a Be. 423. §-ának (1) bekezdése előírja: a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Felülvizsgálati indítványban ez a tényállás nem támadható.

Mindez azt jelenti, a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a jogerős ítélet tényeihez képest vizsgálhatja a bűnösség megállapításának, illetve a jogi minősítésnek a törvényességét, függetlenül attól, hogy ez a tényállás megalapozott-e vagy sem. Azokat az indítványokat pedig amelyek a tényállás helyességét kérdőjelezik meg, attól eltérő tényekre, vagy olyan okra hivatkoznak, amit a törvény felülvizsgálati okként nem határoz meg, érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania.

A fentieket a benyújtott indítványokra vetítve leszögezhető, hogy a terheltek úgy írásban, mint a nyilvános ülésen történt szóbeli megnyilatkozásukban a jogerős ítéletben megállapított tényállást tartották tévesnek. Indítványuk ezért egészében a törvényben kizárt volt, azzal tehát érdemben a Legfelsőbb Bíróság nem foglalkozhatott és nem is foglalkozott.

Vonatkozik ez a megállapítás a védői indítvány azon részeire is, amelyekben tartalmilag a tényállás megalapozottságát, illetve az annak alapjául elfogadott bizonyítékok mikénti értékelését sérelmezte a védelem.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontjai ugyanis konkrétan és kimerítő jelleggel meghatározzák azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyek felülvizsgálat alapját képezhetik. Ezek között a szabálysértések között a védő által hivatkozott Be. 78. §-ának (3) és (4) bekezdése, a Be. 111. §-ának (4) bekezdése - nyilvánvaló megegyezést mutatva a tényállás támadhatatlan voltával - nem szerepelnek. Ekként pedig felülvizsgálati ok hiányában felülvizsgálatra sem vezethettek.

Mindezek miatt a védői indítvány kapcsán - a Be. 416. §-ának (1) bekezdése c) pontjában meghatározott okból - a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terhelt vonatkozásában csak azt vizsgálta, hogy a távollétében megtartott tárgyalások abszolút eljárási szabálysértést eredményeztek-e. Az I. r. terhelt esetében - a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján - az képezte felülvizsgálat tárgyát, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében a bűnösségének megállapítására valóban büntető anyagi jogi jogsértéssel, avagy anélkül került sor.

A felülvizsgálat eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a védelmi indítványt mindkét kérdésben alaptalannak találta.

A védő az ún. abszolút eljárási szabálysértést - a fellebbviteli főügyészségnek a másodfokú eljárásban tett írásbeli nyilatkozatára visszautalva - abban látta, hogy a II. rendű terhelt a 2005. november 3-án, november 7-én, november 24-én és november 28-án tartott elsőfokú tárgyaláson nem vett részt.

Ezzel kapcsolatban a következő megállapítások tehetők:

A 2005. november 3-án, november 7-én és november 28-án tartott elsőfokú tárgyaláson a szabadlábon lévő K. B.-né valóban nem volt jelen, azokon szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. A vonatkozó tárgyalási jegyzőkönyvekből kitűnően 2005. november 3-án a bíróság K. Z. J.-nét, a terheltek nevelt lányát kívánta tanúként kihallgatni. Nevezett azonban a mentességi jogával élve nem tett vallomást. Ezután a védő az I. r. terhelt vonatkozásában bizonyítási indítványokat terjesztett elő; a II. r. terhelt távollétét pedig a következő tárgyalási napokra is kimentette.

2005. november 7-én és 2005. november 28-án a megyei bíróság tanúkat hallgatott ki. A tanúk arról nyilatkoztak, hogy az I. r. terhelt szexuálisan zaklató magatartásáról egyes sértettektől mit hallottak, másrészt arról, hogy a megindult gyámhatósági vizsgálatban milyen szerepet játszottak.

A táblabíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a fenti tárgyalási napokon kihallgatott tanúk a II. rendű terheltre nézve nem tettek előadást; vallomásuk az ő bűnösségének körét közvetlenül nem érintették.

A megyei bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a II. r. terhelt távollétében kihallgatott tanúk közül többnek az ismételt idézése szükséges. Később őket a 2005. december 12-ei tárgyaláson, majd a 2006. január 30-ai tárgyaláson a II. rendű terhelt jelenlétében újra kihallgatta. A bizonyítás megismétlésével az eljárási szabálysértést kiküszöbölte.

Ekként pedig abszolút eljárási szabálysértés nem történt, így a II. r. terhelt vonatkozásában az ítélet hatályon kívül helyezésére sem a másodfokú, sem a felülvizsgálati eljárásban nem volt ok.

2005. november 24-én - amint azt a táblabíróság szintén helyesen rögzítette - a bíróság nem tartott tárgyalást, hanem kiküldött bíró útján tanúként hallgatta ki a lakásán B. P.-t. A tanú kihallgatásáról szóló előzetes értesítés elmaradása, majd erre figyelemmel vallomásának a bizonyítékok köréből történt utólagos kirekesztése felülvizsgálat tárgyát a fentebb már kifejtettek miatt nem képezte.

Ami az I. r. terhelt bűnösségének a megállapítását illeti, a Legfelsőbb Bíróság a védő anyagi jogi érveit nem osztotta.

A Btk. 191. §-ának (1) bekezdése értelmében kiskorú veszélyeztetésének bűntettét "a kiskorú nevelésére, felügyeletére, vagy gondozására köteles személy" követheti el.

A törvényben meghatározott háromirányú kötelesség fennállhat egy időben, de el is válhat egymástól. A szóban lévő kötelességek pedig egyaránt alapulhatnak családjogi rendelkezésen, hivatáson, szerződésen, kétoldalú megállapodáson, de akár a társadalomban általánosan elvárt erkölcsi követelményen is. Ez utóbbira figyelemmel ilyen feladat terheli azt is, aki kifejezett megbízás nélkül kerül olyan helyzetbe, hogy kiskorúról gondoskodnia kell.

Eleve téves tehát az a védői érvelés, amely szerint a törvény az alannyá válás feltételeként vérségi kapcsolaton, vagy más, konkrét családjogi rendelkezésen nyugvó kötelezettséget kívánna meg.

Helyesen fejtette ki tehát a Legfőbb Ügyészség, hogy a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a kiskorú nevelésének, felügyeletének, vagy gondozásának kötelezettsége a szülővel, nevelőszülővel, örökbefogadó szülővel, vagy gyámmal közös háztartásban élő házastársat, élettársat is terheli, anélkül, hogy erre kifejezett jogi előírás lenne. (BH 1987/73; BH 1992/623; 1994/470; 1996/571.)

A fenti jogértelmezést tartalmilag a 2005. évi XCI. törvény 4. §-ával módosított Btk. 195. §-ának (5) bekezdése törvényi erőre is emelte. A 2005. szeptember 1-jétől hatályos (5) bekezdés szerint ugyanis az (1) bekezdés alkalmazásában a kiskorú gondozására, nevelésére, felügyeletére köteles személynek kell tekinteni a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él.

Az együtt élő házastársak, élettársak esetén ugyanis a kiskorú nevelésének a folyamata oszthatatlan.

A konkrét esetben is közömbös tehát, hogy 1999-től kezdődően a korábbi jogi helyzettel ellentétben a gyámhatóság már csak a II. terheltnek biztosított nevelőszülői jogállást. Ettől eltekintve is a tényállásból egyértelműen az tűnik ki, hogy a megváltozott jogi helyzetnek a terheltek maguk sem tulajdonítottak jelentőséget. A kiskorúakat egymással egyetértésben ténylegesen továbbra is ugyanúgy nevelték, felügyelték, mint ahogy azt korábban tették.

Nem sértettek tehát anyagi jogi szabályt az eljárt bíróságok, amikor az I. r. terhelt bűnösségét - a tényállás 4-8. pontjaiban írt cselekményei miatt - 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is megállapították.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a védő felülvizsgálati indítványának az I. r. terhelt vonatkozásában sem adott helyt, és a megtámadott határozatokat - mindkét terheltet érintően - a Be. 426. §-a alapján a hatályukban fenntartotta.

A II. r. terhelt bűnösségének megállapítása kapcsán már csupán a teljesség igénye miatt jegyzi meg a következőket:

Az eljárt bíróságok az ítéletből megállapíthatóan helyesen nem azt rótták a II. r. terhelt terhére a kiskorú veszélyeztetésében való bűnösség kimondása során, hogy nem jelentette fel a házastársát a tényállásban leírt magatartása miatt, hiszen erre nézve sem feljelentési kötelezettség, sem tanúzási kötelezettség őt nem terhelte.

A bűnösség-megállapítás alapja az, hogy a II. r. terhelt ezt meghaladóan sem tett semmit az I. r. terhelt részéről történő káros hatások kiküszöbölésére. Egyszerűen kellő alap nélkül nem vett tudomást a történtekről. Helytállóan jegyezte meg az elsőfokú ítélet: a gondozás-nevelés magában rejti a kiskorú körülményeinek rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését, a pszichés - testi veszélyek lehetséges elhárítását, kiküszöbölését.

Erre a II. r. terheltnek módja lett volna. (Pl. módja lett volna megakadályozni, hogy az I. r. terhelt a kiskorú lányokkal kettesben maradjon.)

(Legf. Bír. Bfv. I. 380/2007.)

II. Az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezését megváltoztató és a vádlott bűnösségét kiskorú veszélyeztetésében megállapító másodfokú ítélet ellen bejelentett joghatályos vádlotti és védői fellebbezés alapján a harmadfokú felülbírálat az ellentétes döntéssel nem érintett emberölésre is kiterjed [Be. 386. § (1) bek., 387. § (2) bek.].

A F. Megyei Bíróság a 2006. március 10-én meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében és ezért őt 1 év 8 hó börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Ugyanakkor a vádlottat a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette, a szülői felügyelet megszüntetésére, valamint a pártfogó felügyelet elrendelésére vonatkozó ügyészi indítványt pedig elutasította. Rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelek sorsáról és az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről is.

A tényállás a következőket tartalmazza:

A büntetlen előéletű vádlott a cselekményét tartós negatív hangulatban fellépő, fokozódóan szűkülő ködös tudatborultságba torkolló elmeállapotban követte el, amely beszámítási képességét nagymértékben korlátozta.

A vádlott és házastársa (a jelen ügy sértettje) között az együttélés megromlott. A vádlott ragaszkodott ugyan a házasság fenntartásához, de látva a sértett hajthatatlanságát, 2004. június 30-án elment vele egy ügyvédhez, hogy a bontóperrel kapcsolatosan megállapodást kössenek.

Aznap este a vádlott bement a sértett és - az 1994. április 12-én született - gyermekük, Sz. V. É. által használt kisszobába. Egész éjjel az ágyban fekvő felesége mellett ült, s ezzel próbálta a sértettet arra ösztönözni, hogy válási szándékától álljon el. Kiskorú gyermekük a szobában - a sértett ágyával átellenben - aludt.

Hajnali 4-5 óra tájban a sértett kiment a konyhába, ahová a vádlott követte, majd a sértett felszólítására a saját szobájába vonult vissza, ahol rövid időre elbóbiskolt. A sértett - visszaérkezve a kisszobába - lefeküdt, ám a rövid idő elteltével magához térő vádlott ismét bement hozzá s megkérdezte: komolyan gondolja-e a válást. A sértett határozott elutasításától haragra gerjedve, azzal a kijelentéssel, hogy "akkor én is megmutatom, hogyan változtatok", a vádlott kiment a konyhába. Itt magához vett egy 144 mm pengehosszúságú konyhakést, s azzal a szándékkal, hogy megöli a feleségét, visszatért az ágyban fekvő sértetthez. A jobb kezében marokra fogott késsel, kezét fejmagasságba emelve többször szúrt az ágyban fekvő sértett mellkasa felé irányulóan. A sértett ezt látva félig ülő helyzetbe emelkedett, s jobb kezét maga elé tartva védekezett, miközben sikoltozott.

A vádlott négy alkalommal, kis és közepes erővel szúrta meg a sértettet, majd az ekkor már édesanyja segítségére siető kiskorú gyermeke előtt - öngyilkossági szándékkal - közepes-nagy erővel a saját bal mellkasába szúrt, s ezután összeesett.

A sértett értesítésére kiérkező mentők mindkettőjüket kórházba szállították, ahol műtétre került sor.

A sértett a vádlott szúrásai következtében a bal felkaron, a hónaljárok elülső felszínén, a jobb alkar felső harmadában, a jobb csukló orsócsonti részén, a bal mellkasfélen a IV. borda vetületében, a kulcscsont középvonalában szenvedett el sérüléseket. A jobb alkar sebe nyolc napon túl, a többi nyolc napon belül gyógyuló volt, összességében a tényleges gyógytartam 5-6 hetet tett ki, s maradandó - 10 százalékot meg nem haladó mértékű - fogyatékosság visszamaradásával gyógyult.

A vádlott az önsértés folytán a szegcsont bal szélétől 5 cm-re, 1,2-1,5 cm nagyságú szúrt, a szívburokig hatoló sérülést szenvedett, amely közvetlen életveszéllyel járt, s ténylegesen 4-5 hét alatt gyógyult.

A megyei bíróság e tényállásból a Sz. I.-né sérelmére megvalósított cselekmény kapcsán a vádlott bűnösségére vont következtetést s a cselekményt - eshetőleges szándékkal véghezvitt - emberölés bűntette kísérletének minősítette.

Ugyanakkor a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól a vádlottat a Btk. 27. §-ának (1) bekezdésében írt tévedés címén felmentette. Álláspontja szerint ugyanis a vádlott tévedésben volt, mert - amint arra következetesen hivatkozott - azt hitte, hogy felesége a gyermeket elvitte az úszótáborba, így az már nem tartózkodik otthon. Utalt még az elsőfokú bíróság arra is, hogy a vádlott az előbbi körülménytől függetlenül sem valósította volna meg a jelzett bűntettet, mivel nagy fokú tudatszűkülése miatt a tudata nem foghatta át, hogy cselekménye a gyermek erkölcsi, szellemi fejlődését súlyosan veszélyezteti.

A vád és védelem fellebbezése folytán másodfokon eljárt ítélőtábla a 2006. november 23-án kihirdetett ítéletével akként változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy a vádlottat bűnösnek mondta ki kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is, s halmazati büntetésül őt 3 év 6 hó börtönbüntetésre, további 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, s a vádlottnak az 1994. április 12-én született Sz. É. V. nevű gyermeke tekintetében a szülői felügyeleti jogát megszüntette.

A másodfokú bíróság - a felvett bizonyítás eredményeként - helyesbítette a tényállást azzal, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésének időpontjában tartós negatív élmények hatására olyan pszichés állapotban volt, amelyet érzelmi labilitás és időszakosan enyhe-közepes mértékű hangulati nyomottság jellemzett. Ez az állapot az ún. elhúzódó depresszív reakció, mely enyhe fokban korlátozta cselekménye következményeinek felismerésében, illetve a felismerésnek megfelelő magatartás tanúsításában.

Az ekként módosított tényállást alapul véve az ítélőtábla tévesnek találta a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alóli felmentő rendelkezést. Álláspontja szerint tévedésről nem lehet szó, hiszen a vádlott tisztában volt a kiskorú jelenlétével. A kiskorú előtt elkövetett öngyilkossági kísérlet pedig önmagában is megvalósítja a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Mindemellett a beszámítási képesség enyhe fokú korlátozottsága nem akadályozta a vádlottat abban, hogy a gyermeket érintő veszélyhelyzetet felismerje.

Ezt figyelembe véve a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét az említett bűntettben is megállapította, vele szemben - a felfüggesztő rendelkezést mellőzve - halmazati büntetést szabott ki, s Sz. É. V. tekintetében a szülői felügyeleti jogát megszüntette.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében.

A fellebbezésben kifejtettek értelmében az első- és másodfokú ítélet mindkét cselekmény vonatkozásában megalapozatlan. A sértett vallomásait annak ellenére tekintették az eljárt bíróságok irányadónak, hogy azok lényeges körülményekre nézve ellentmondóak voltak. Az ellentmondások feloldása nem történt meg, s a bíróságok azt sem vizsgálták, hogy ebben a sértett korábbi pszichiátriai problémáinak milyen szerepe lehet. Ezért a védő indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerezze be a sértett pszichiátriai kezelésének orvosi dokumentációját, ezen túlmenően pedig - az önsértés vagy idegenkezű bántalmazás kérdésének megnyugtató tisztázása érdekében - új orvosszakértői vizsgálatot rendeljen el.

A védelmi álláspont szerint mindkét cselekmény kapcsán a vádlott - bizonyítottság hiányában történő - felmentése indokolt azzal, hogy a másodfokú bíróság által beszerzett elmeorvos-szakértői vélemény a kiskorú veszélyeztetésének bűntette tekintetében hozott felmentés elsődleges okára, a ténybeli tévedés fennálltára nem hat ki.

A védő másodlagos indítványa tényleges szabadságelvonással nem járó börtönbüntetés kiszabására irányult.

A harmadfokú nyilvános ülésen a védő a fellebbezést akként módosította, hogy az ítélet - megalapozatlanság miatti - hatályon kívül helyezését kérte. Érveiből kitűnően a tényállás mindkét cselekményt érintően felderítetlen, s a bíróság indokolási kötelezettségét sem teljesítette.

A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában a tényállásnak a pszichológus szakértői véleménnyel történő kiegészítését indítványozta a Be. 388. §-a (2) bekezdése alapján. E kiegészítést is tekintetbe véve a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében való bűnösség megállapítását támadó fellebbezést alaptalannak tartotta, s jelezte, hogy erre figyelemmel a Be. 398. §-ának (2) bekezdéséből következően a másodfokú ítélet további rendelkezéseinek felülbírálata kizárt. Ennek megfelelően a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A nyilvános ülésen jelenlévő ügyész - az indítványt megismételve - az írásbeli nyilatkozattól csupán annyiban tért el, hogy az élet elleni cselekmény harmadfokú felülbírálatának tilalmára vonatkozó álláspontját nem tartotta fenn.

A másodfellebbezések nem alaposak.

A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság a Be. 387. §-ának (1)-(2) és (4) bekezdésében foglalt terjedelemben bírálta felül a rendes jogorvoslattal megtámadott ítéletet, s ebben a keretben a fellebbezéseket az ellentétes döntéssel nem érintett élet elleni bűncselekmény kapcsán is joghatályosnak tekintette. A másodfokú bíróságnak a Be. 386. §-a (1) bekezdésének a) vagy b) pontja alá eső döntése ugyanis nem a fellebbezés terjedelmét határolja be, hanem a harmadfokú eljárás igénybevételének lehetőségét nyitja meg. Ehhez képest amennyiben a másodfokú bíróság ügydöntő határozata több bűncselekményről rendelkezett, a fellebbezés alapján a harmadfokú bíróság a Be. 387. §-a (2) bekezdésének első fordulata alapján - az e szakasz második fordulatában említett esetet kivéve - a vádlott valamennyi bűncselekményére vonatkozó másodfokú ítéleti rendelkezést felülbírálja, függetlenül attól, hogy a harmadfokú eljárást megnyitó - eltérő - döntést támadó érvek alaposak-e vagy sem.

A Legfelsőbb Bíróság az említett felülbírálat eredményeként arra az álláspontra helyezkedett, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság a perjogi szabályok megtartásával folytatta le az eljárást, s a másodfokú bíróság által helyesbített és ilyen módon irányadónak tekintett tényállás nem szenved olyan mérvű, megalapozatlansághoz vezető hiányosságokban, amely az ítélet hatályon kívül helyezését tenné indokolttá. Ebből következően a védelem által jelzett körülmények bizonyítás felvétele keretében - amelyre egyébként a harmadfokú eljárásban a Be. 388. §-ának (2) bekezdése értelmében lehetőség sincs - történő tisztázása is szükségtelen.

Az eljárt bíróságok - indokolási kötelezettségüket megfelelően teljesítve - helytállóan alapították az ügy eldöntése szempontjából releváns tényeket Sz. I.-né sértett lényegét tekintve mindvégig következetes vallomására, amelyet - a sértetti sérülés önkezű keletkezésének kizárhatóságát illetően - az igazságügyi orvosszakértői vélemény, valamint F.-né H. A. több tanú vallomása is megerősített. A sértett korábbi pszichiátriai gondozásának, továbbá annak a körülménynek, hogy a cselekményt követően ki értesítette a mentőket, az ügy ténybeli megítélése szempontjából (mivel bizonyos, hogy azt nem a vádlott tette) nincs jelentősége.

Az ítélőtábla a kiskorú veszélyeztetése kapcsán alappal zárta ki azt is, hogy a kiskorú jelenlétét érintően a vádlott tévedésbe lett volna. A hajnali időpontot, valamint azt a tényt figyelembe véve, miszerint a sértett változatlanul hálóruhában feküdt az ágyon, a vádlottban fel sem merülhetett, hogy felesége a közbeeső rövid időben a gyermeket elvitte az úszótáborba. Az öngyilkossági kísérletet megelőzően pedig - minthogy a tanú hallotta a gyermek "apu, ne!" kiáltozásait - a vádlottnak kétsége sem lehetett afelől, hogy a tettet gyermeke előtt viszi véghez.

A Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében írt kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti. A szülőnek - mint nevelőnek - alapvető kötelessége, hogy gyermekét megóvja minden olyan lelki megrázkódtatást okozó eseménytől, amely pszichés károsodás veszélyével jár. A vádlott éppen e kötelességét szegte meg súlyosan, amikor maga idézte elő a gyermek számára sokkoló hatású élményt azzal, hogy feleségének megsebzését követően a kiskorú jelenlétében önmagát is mellbe szúrta. Ezzel pedig - eshetőleges szándékkal ugyan, de - nem csupán veszélyeztette a kiskorú testi fejlődését, hanem suicid kísérletének a gyermek személyiség fejlődésére gyakorolt negatív hatása folytán a káros eredmény is bekövetkezett.

Mindezeket figyelembe véve - tekintettel arra is, hogy a megyei főügyészség vádirata pontosan körülírta a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására alkalmas tényeket, ekként a törvényes vád hiánya szóba sem kerülhet - a másodfokú bíróság a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül mondta ki a vádlott bűnösségét a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.

Nem alaposak a fellebbezések az élet elleni cselekmény jogi minősítését vitató részükben sem.

A vádlott élet kioltására alkalmas eszközzel, életfontosságú szerveket magában foglaló testtájékot vett célba. A mellkasra irányzott kis és közepes erejű szúrások következtében a sértett - a jobb alkar sebzésétől eltekintve - valóban csupán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a súlyosabb, akár halálos eredmény bekövetkezése azonban azért maradt el, mert a sértett jobb karját maga elé tartva kitartóan védekezett. Mindebből pedig - tekintettel a vádlott megelőző, fenyegető tartalmú kijelentésére is - okszerűen következik, hogy Sz. I. szándéka nem pusztán testi sérülés okozására, hanem az általa felismert reális következménybe való belenyugvás folytán a sértett életének kioltására irányult. Ehhez képest e cselekmény emberölés bűntette kísérletekénti minősítése törvényes.

A másodfokú bíróság a büntetés mértékére kiható tényezők helyes értékelésével, az enyhítő szakaszt alkalmazva határozta meg a vádlott főbüntetésének tartamát, amely - kiegészülve a mellékbüntetéssel - szükséges a büntetés céljának eléréséhez. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a büntetés enyhítésére nem talált okot.

A kifejtettekre, valamint arra tekintettel, hogy a vádlottnak Sz. É. V. tekintetében fennálló szülő felügyeleti jogának megszüntetése is törvényesen történt, a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla ítéletét a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.

A harmadfokú eljárásban a kirendelt védő megjelenésével felmerült bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezés a Be. 385. §-ára és 381. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a Be. 339. §-ának (1) bekezdésén alapszik. (Legf. Bír. Bhar.III.63/2007.)

A K.-i Városi Bíróság a 2006. május 9. napján meghozott és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével R. M. terheltet 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt - halmazati büntetésül - 6 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A 2001. június 3. napján B.-n született M. és a 2002. július 29. napján B.-n született A. utónevű gyermekei vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Az eljárás során felmerült bűnügyi költségből 11 676 forint megfizetésére kötelezte.

A megállapított tényállás személyi része szerint a terhelt villanyszerelő szakképzettséggel rendelkezik, raktárosként betanított munkát végez, havi jövedelme 80-90 000 forint. Vagyonát képezi egy kb. 6 millió forint értékű ingatlan és egy személygépkocsi.

Nős családi állapotú, felesége rokkant nyugdíjas. Három kiskorú gyermekük van, akiket nem ők gondoznak. Büntetlen előéletű.

A terhelt és felesége 2000. június 10-én kötöttek házasságot; 2001. évben M., 2002. évben A. utónevű gyermekeik születtek.

A történeti tényállás ezt követően az alábbiakat tartalmazza:

"A család B.-ről 2002 márciusában Sz. községbe költözött, ahol közös családi házban laktak.

A gyerekekhez rendszeresen járt védőnő, akit a szülők eleinte készségesen fogadtak, azonban miután egyes kifogások merültek fel a gyermekek nevelésével kapcsolatban, egyre ellenségesebben és elutasítóan kezdtek vele bánni, később pedig már a lakásba sem engedték be, annak ellenére, hogy 2003. május 19-én a gyámhatóság a gyermekkorúakat védelembe is vette.

A szülők a gyermekeiket napi rendszerességgel ellátták, a szobájukat - ami egy, csupán az udvarról megközelíthető, a szülők tartózkodási helyétől teljesen különálló lakrészben volt - rendben, tisztán tartották, a gyermekeket etették, ruházták.

A vádlott és felesége azonban az ellátáson felül a gyermekekkel nem törődtek, nem játszottak, nem foglalkoztak velük, hozzájuk nem igazán beszéltek, irányukba érzelmi megnyilvánulás nem volt jellemző, melynek következtében a 2004. április 27-én történt átmeneti nevelésbe vételkor a nagyobbik, akkor már 3 éves Mózes még pár szót sem tudott kimondani.

A vádlott és felesége a kk. R. M.-t és A.-t rendszeresen, hosszabb-rövidebb időre felügyelet nélkül hagyták a különálló lakrészben.

A szülői magatartás a gyermekeknél, különösen M.-nél viselkedési zavarokat okozott. A gyermekeknek az egészséges személyiségfejlődését a vádlott és felesége nem biztosította, melynek következtében M.-nél az elhanyagolás jelei megmutatkoztak.

2004. február 6. napján fél 9 óra tájban az édesanya tudta nélkül M. cipő és kabát nélkül kiszökött az utcára."

Egy közelben lakó szomszéd találta meg őt, s miután nem ismerte a kisfiút, a házi orvoshoz vitte, aki kivizsgálásra a gyermeket kórházba utalta.

Ezt követően a jegyző 2004. február 9-én kelt határozatával a gyermekeket ideiglenes hatállyal nevelő szülőnél helyezte el.

A jogerős határozat ellen, a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjára alapozottan a terhelt felmentése érdekében a meghatalmazott védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Jogi okfejtésének lényege szerint a Btk. 195. §-ában meghatározott törvényi tényállás kimerítéséhez súlyos kötelességszegés, és ezzel okozati összefüggésben a kiskorút érintő konkrét veszély létrejötte szükséges.

Súlyos kötelességszegés a terheltnek nem volt felróható; az a körülmény, hogy a gyermekeket egy különálló lakrészben helyezték el, ilyenként még nem értékelhető. A szülői felügyelet ugyanis a kiskorú magatartásának rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését jelenti, de nem feltételezi a szülő állandó jelenlétét a gyermekek mellett. A gyermekek napokra nem maradtak egyedül; a pár órás felügyelet nélkül hagyás pedig a kialakult bírói gyakorlat szerint bűnösség megállapításához még nem vezethet.

A terhelt gyakorlatilag állandóan dolgozott; a család megélhetéséért túlmunkákat vállalt, miután a gyermekek édesanyja a betegsége (idegbetegsége) miatt munkába állni nem tudott. Távollétében a gyermekek felügyeletét az anya látta el, tehát azért, hogy 2004. február 6-án M. elkóborolt, a terhelt nem hibáztatható.

Ugyanekkor nem állapítható meg olyan konkrét veszély létrejötte sem, ami összefüggésben állna az apa magatartásával. Azt, hogy a gyermekek az apa magatartása következtében testileg elmaradottak lettek volna, nélkülözésnek lettek volna kitéve, az eljárás minden adata cáfolta.

Erkölcsi fejlődés veszélyeztetése pedig csak nagyobb korban lehetséges, amikor a sértett gyermek személyiségének fejlettsége már elért egy bizonyos szintet; ilyenről a jelen esetben nem beszélhetünk.

Végül, hogy a M. nevű gyermeknél megállapított viselkedési zavar milyen mértékben volt visszavezethető a terhelt kötelességszegő magatartására, az eljárásban felderítésre nem került.

Vitatta az indítvány az ügyben beszerzett pszichológusi szakértői vélemény megállapításait, és az okirati bizonyítékokra hivatkozva azt is, hogy a terhelt érzelmileg nem kötődött a gyermekeihez.

A Legfőbb Ügyészség az álláspontját írásban szintén részletesen indokolta.

Kifejtette, hogy a felülvizsgálati eljárásban kötelezően irányadó tényállásban olyan alapvető tények rögzítése maradt el, amelyek hiányában a terhelt bűnösségére aggálytalanul következtetni nem lehet.

Az ítélet ténymegállapításai semmitmondóan általánosak; részben iratellenesek; a releváns tények nem kellően felderítettek.

Az eljárt bíróság a tényállás rögzítése során teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy jogilag helyes értékelésre csak konkrétan körülírt magatartás adhat alapot.

Ehhez képest a tényállásból nem tűnik ki - a bűncselekmény folyamatos jellegéhez igazodva - az elkövetés időszaka, időtartama; a terhelt életmódja; mindennapi szokásai, így munkarendje, időbeosztása sem. Nem tisztázott tehát, hogy mikor volt alkalma és ideje gyermekeivel együtt lenni.

Nem tartalmazza a tényállás mennyi ideig, milyen időpontokban és milyen körülmények között voltak a kiskorúak a különálló lakrészben elhelyezve. Továbbá, hogy a terhelt konkrétan hányszor, milyen gyakorisággal, és mennyi időre - mely életkoruktól kezdve - hagyta felügyelet nélkül a gyerekeket.

Még utalás sem található az ítéletben a gyermekek személyiségére, továbbá, hogy viselkedési zavaraik milyen tünetekben nyilvánultak meg és ez a terhelti magatartással miként állt összefüggésben.

Nincs ténymegállapítás arra sem, hogy az anya hogyan tett eleget nevelési feladatainak, és a terhelt tudott-e arról, hogy felesége a betegsége miatt nem képes a gyermekekkel megfelelően foglalkozni.

De kimaradt a tényállásból a gyámhatósági határozatok, egyéb okirati bizonyítékok és szakértői vélemények releváns részeinek a rögzítése is.

Ebből következően a történeti tényállásból nem ítélhető meg a terhelti kötelességszegés foka, és az sem, hogy a sértettek érzelmi, lelki, értelmi és személyiség-fejlődését érintő konkrét veszélyhelyzet a terhelti magatartással állt okozati összefüggésben.

Indítványozta ezért a Legfőbb Ügyészség, hogy a súlyos kötelességszegés és az okozati összefüggés megállapíthatóságának hiányában - a Be. 4. §-a (2) bekezdésére is figyelemmel - a Legfelsőbb Bíróság a terheltet a vád alól mentse fel.

A nyilvános ülésen a felek az írásban kifejtett álláspontjukkal azonosan szólaltak fel.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta, az abban kifejtett jogi érveket és az ügyészi álláspontot is osztotta.

A felülvizsgálat - eltérően a fellebbezéstől - rendkívüli jogorvoslat. E jellege miatt arra csak a törvényben felsorolt okokból [Be. 416. § (1) bekezdése] és a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján kerülhet sor; e tényállás felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdése].

Miután az idézett törvényi előírások miatt a Legfelsőbb Bíróság a tényálláshoz kötve van, azt, hogy megvalósult-e anyagi jogi jogsértés csak az ítéletben leírt tények alapján vizsgálhatja.

Minthogy az indítvány előterjesztője egyes bizonyítékok értékelésébe (pl. a pszichológus szakértői vélemény, a terhelt érzelmi kötődését igazoló okiratok) is belebocsátkozott, és ezek alapján a tényállásban nem rögzített adatokra is hivatkozott, indítványának ebbe a körbe sorolható részével a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott, mivel az a törvénynél fogva kizárt volt.

A felülvizsgálati indítványnak az egyes tényállási elemek hiányára vonatkozó jogi érvei viszont helytállóak.

A Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményt az a kiskorú nevelésére, felügyeletére, vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából fakadó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi, vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

Az elkövetési magatartás megszövegezéséből kitűnik, hogy - eltérően a családjogi szabályoktól - büntetőjogi védelem csak a súlyos kötelességszegéshez kapcsolódik.

Általában véve súlyosnak az olyan kirívó kötelességszegést lehet tekinteni, amikor az elkövető a kiskorú felügyelete, nevelése, gondozása során az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesíti.

A passzív alany - a kiskorú - életkorától, egészségi állapotától is függ azonban a konkrét kötelességek tartalma. Ez nyilvánvalóan mást jelent, ha csecsemőről, kisgyermekről, serdülőről, beteg, vagy egészséges kiskorúról van szó.

Együtt élő szülők esetében a törvényi tényállásban jelzett kötelességek mindkét szülőt külön-külön terhelik. Ebből következően a szóban lévő bűncselekményt is csak önálló tettesként valósíthatják meg. Társtettesség nem állapítható meg még akkor sem, ha szándékegységben tanúsítanak kötelességszegő magatartás. (BH 1997/263.)

A bíróságnak tehát mindegyik szülő vonatkozásában külön kell megállapítania a tettesi magatartásokat, és a jogi következtetést abból levonnia. Bár a jelen ügyben a bíróság önálló tettesi magatartást rótt fel a terheltnek, ezzel szemben ítéletének tényállásában nem önálló, csak a terheltet érintő, hanem mindkét szülőre vonatkozó közös, együttes magatartást rögzített.

Lényegében erre vezethető vissza mindaz a hiányosság, amelyet a Legfőbb Ügyészség a tényállást illetően felsorolt, s amelyekkel - azok megismétlése nélkül - a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett.

Tekintve, hogy a tényálláshoz annak hiányosságai és egyéb hibái esetében is a Legfelsőbb Bíróság kötve van, csak a leírt tények alapján vizsgálhatta, hogy a terhelt megvalósította-e a bűncselekményeket.

Az irányadó tényállásból is kitűnik, hogy a terhelt állandó munkaviszonyban állt, és lakóhelyétől távolabb dolgozott. Értelemszerűen távollétében a gyermekek felügyelete, nevelése és gondozása kizárólag az anya feladata volt. Az tehát, hogy a M. nevű gyermek az édesanya tudta nélkül a megjelölt februári napon cipő és kabát nélkül kijutott az utcára, a terhelt terhére kötelességszegésként nem értékelhető.

Az egy év körüli kislánynak és a két-két és féléves kisfiúnak egy teljesen különálló lakrészben történő elhelyezése és rendszeresen, hosszabb-rövidebb időre történő magukra hagyása, a gyermekek életkora miatt nyilvánvaló olyan kötelességszegés, ami az absztrakt veszély lehetőségét magában rejtette, s alapot adhatott a gyámhatósági védelembe vételükre.

Az ilyen általános (absztrakt) veszély azonban még nem tényállásszerű, a büntetőjogi felelősség megállapításához a súlyos kötelességszegéssel okozati összefüggésben a kiskorú konkrét veszélyeztetése szükséges.

Amint arra a felülvizsgálati indítvány helyesen hivatkozott, néhány órára történő "felügyelet nélkül hagyás" önmagában még nem tekinthető súlyos kötelességszegésnek.

Természetesen, ha ezek folyamatosan ismétlődnek, súlyos kötelességszegést eredményezhetnek. Konkrét időpontok és időtartamok nélkül azonban a tényállásból a terhelt ilyen fokú kötelességszegésére nem volt következtetés vonható, és az elhelyezés körülményeinek pontos ismerete nélkül az sem volt megítélhető, hogy a gyermekek testi épsége az absztrakt lehetőségen túl konkrét veszélynek is ki lett volna téve.

A tényállás szerint a terhelt gondozási kötelezettséget nem mulasztott; a gyerekeket rendben tisztán tartották, őket etették és ruhákkal is ellátták.

Az erkölcsi fejlődésük veszélyeztetése - életkoruknál fogva - szóba sem jöhetett.

Ugyanekkor nemhogy konkrét veszélyeztetésként, hanem már tényleges értelmi károsodásként értékelhető, hogy a 3 éves M. beszélni még nem tudott, ami arra volt visszavezethető, hogy a "vádlott és felesége" nevelési kötelességük elmulasztásával nem foglalkoztak a gyermekkel.

Az irányadó tényállásból azonban a terhelti kötelességszegés súlyossága a konkrét tények hiányában e vonatkozásban sem volt megítélhető, miként az sem, hogy a bekövetkezett károsodás a terhelt mulasztásával állt volna okozati kapcsolatban.

Ekként pedig a terhelt bűnösségének megállapítására, vele szemben büntetés kiszabására és szülői felügyeleti jogának a megszüntetésére a büntető anyagi jog szabályának megsértése miatt került sor.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak helyt adva, a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdésének a) pontja alapján megváltoztatta, s a terheltet a 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól a Be. 6. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - felmentette. (Legf. Bír. Bfv.I.1.077/2006.)

A városi bíróság a 2004. október 27-én kihirdetett ítéletével, és a megyei bíróság mint másodfokú bíróság 2005. november 9-én hozott végzésével Sz. I. terheltet kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. Elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét. Külön magatartási szabályként írta elő, hogy köteles a pártfogó felügyelőnél kéthetente jelentkezni és beszámolni arról, hogy gyk. B. A. és B. I. közötti kapcsolattartásra a gyermeket miként készítette fel, illetve a kapcsolattartás lefolyásáról. Kötelezte a terheltet 97 076 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A jogerős - másodfokú bíróság által nem érintett - ítéleti tényállás lényege a következő.

Sz. I. terhelt és B. I. 1985-ben kötött házasságából 1992. december 1-én született A. utónevű gyermekük. A család egy gy.-i családi házban élt. A kislány 1996 szeptemberétől óvodába járt; viszonya a szüleivel harmonikus, kiegyensúlyozott és szeretetteljes volt. A házasfelek házassága ezt követően megromlott, 1998-ban külön költöztek; eladták a családi házat és önálló ingatlanokat vásároltak.

Megegyezésük alapján a kislány az édesanyjánál maradt azzal, hogy minden második hétvégét az édesapjával fogja tölteni. B. I. ebben az időben rendszeresen találkozott gyermekével. Magával vitte őt a saját lakására, ahol a hétvégeken együtt voltak. A kislány otthonosan érezte magát az apjánál és ott is aludt. Szüleinek szétköltözése ellenére is ragaszkodott az édesapjához, szívesen volt vele.

Sz. I. 1998-ban a házasság felbontása és a közös vagyon megosztása miatt pert indított B. I. ellen. A közös vagyon megosztásáról kezdettől fogva vita volt a házastársak között; a folyamatban lévő per ideje alatt kapcsolatuk elmérgesedett. Időközben a terhelt jelentős anyagi hátrányt is elszenvedett; 1998. december 20-án már a gyermekkel együtt Gy.-ben egy egyszobás, félkomfortos, önkormányzati ún. váltó lakásban lakott.

Az apai kapcsolattartás 1999 húsvétjáig folyt zökkenőmentesen. Sz. I. - aki ekkor már kifejezetten ellenséges viszonyban volt a férjével - nem tudta elfogadni, hogy a kislány továbbra is ragaszkodik az apjához.

A gyermek ebben az időben nyugtalanul aludt, őt ezért a terhelt 1999. április 14-én gyermekpszichológushoz vitte, akinél azt a feltevését adta elő, hogy az apa a láthatások alkalmával orális aktusra kényszeríti a kislányt. A vizsgálatot azonnal megkezdték, de semmi nem támasztotta alá a szexuális traumát.

Ugyanezen a napon a terhelt B. I.-hez írt levelében a pszichológusi véleményre hivatkozva - miszerint a gyerek alvászavarainak oka "a szülők között lévő feszültség miatt elfojtott szorongás" - azt kérte, hogy csak napközben, reggel 8 óra és este 6 óra között vigye el a gyermeket.

A bírósághoz is küldött egy beadványt, amiben a kapcsolattartás korlátozását kérte úgy, hogy a gyerek ne tölthesse apjánál az éjszakát.

1999 szeptemberétől gyk. B. A. általános iskolába járt. Osztálytársaival kedves, tanórákon aktív, felkészült, jó tanuló.

A polgári perben - a gyermekelhelyezés kapcsán igazságügyi pszichológus szakértő vizsgálta meg a kislányt és a szüleihez való viszonyát. 1999. szeptember 27-én kelt véleményében a szakértő megállapította: mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére. A. mindkét szülőjéhez kötődik. Az apjával való kapcsolata szoros és szeretetteljes. "A gyermek részéről van némi elutasítás az apa irányába, ami nagy valószínűséggel az anyai ráhatás következtében alakult ki. Negatív befolyásolás a gyermeket inkább az anya részéről éri, aki többször hangoztatta az apával szembeni negatív véleményét. A gyermek az anyához kötődik erősebben."

A kapcsolattartásban időközben már jelentkező problémákat B. I. jelezte a gyámhatóságnak, e miatt a terhelt 2000. február 1-jén, majd 2000. május 16-án is gyámhatósági figyelmeztetésben részesült.

2000. december 30-án a reggeli óráktól kezdve a kislány az édesapjával volt; az időjárási viszonyok miatt délután az apa lakásán nézte a televíziót. 18 óra előtt - mivel a gyereket erre az időpontra kellett visszavinnie - B. I. telefonon kérte a terheltet, járuljon hozzá, hogy a kislány a filmet végignézze. A terhelt ettől elzárkózott; a kérésre indulatosan reagált, ezért a kislányt az apa az eredeti időben visszavitte. Másnap, 2000. december 31-én, amikor ismét érte ment, a gyermek hálóingben fogadta. A terhelt pedig közölte: a kislány nem hajlandó vele elmenni, és ezt a kislány is megerősítette.

A 2000. december 30-ai eset után az apa és a gyermek közötti kapcsolattartás gyakorlatilag megszűnt.

A bíróság 2001. március 21-én kelt részítélettel a szülők házasságát jogerősen felbontotta, továbbá jogerős végzésével a peres felek között létrejött részegyezséget is jóváhagyta. Ez utóbbi értelmében B. I. minden páros héten szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig volt jogosult a gyermeket magával vinni. Ez vonatkozott az ünnepek másnapjára is, és megállapodtak a nyári egy, illetve a későbbiekben már két hétre szóló kapcsolattartás pontos időpontjában is.

2001. január 1-jétől, - tehát már ezt megelőzően - majd ezt követően folyamatosan az apai kapcsolattartás egyáltalán nem jött létre.

A tényállásban dátum szerint felsorolt időpontokban a kapcsolattartás rendre meghiúsult; amit B. I. a gyámhatóságnak mindig bejelentett.

A kijelölt napokon a terhelt a gyermeket az apjával való kapcsolattartásra nem készítette fel; a gyermek rendszeresen csak hálóingben volt. Ilyen alkalmakkor a terhelt anyagi követeléseket is támasztott. De előfordult, hogy nem voltak otthon, és iskolai elfoglaltságra hivatkozva is kitértek a találkozás elől.

Gyk. B. A. az apa látogatásai alkalmával úgy nyilatkozott, nem akar vele elmenni, nem akar az édesanyja távollétében vele lenni. B. I. minden a bíróság által megjelölt időpontban elment a kislányért. A találkozások annyiból álltak, hogy a gyermeke ajtót nyitott; a nyitott ajtóban üdvözlés és puszi után elfogadta azokat a kisebb ajándékokat, amiket az édesapja vitt neki, majd kijelentette, nem akar az édesapjával elmenni. B. I. ezt nem erőltette, eltávozott. Másnap, vagy a következő időpontban ugyanez ismétlődött.

B. I. 2000. szeptember és 2001 májusa között 11 alkalommal kérte a gyámhatóságtól a kapcsolattartás végrehajtását.

A gyámhatóság az érintettek meghallgatását követően megállapította, hogy a terhelt a bírósági végzésben meghatározott kapcsolattartást nem biztosította, ezért őt 2001. május 2. és 2001. május 29. közötti időben négy esetben, és egyre növekvő összegű pénzbírsággal sújtotta.

A terhelt fellebbezését a megyei gyámhivatal 2001. augusztus 7-én elutasította. Határozatának indokolásában kifejtette: a gyermek nem tudott az édesapjával kapcsolatos semmilyen negatív élményt feleleveníteni; megfelelő anyai nevelés mellett a kapcsolattartás megfelelően működne. Felhívta a terhelt figyelmét a Csjt. 92. § (1) bekezdésében előírt kötelezettségére.

A gyámhivatali eljárásban beszerzett 2001. április 2-án kelt pszichológusi vélemény a következőket tartalmazta: "a kislány jó értelmi színvonalú, enyhén szorong, jó verbális képességekkel rendelkezik. Szorongását a szülők válópere, a fölötte és miatta folyó civakodás generálja, tartósítja. Az édesapjához kötődik, édesapának szólítja, puszit ad neki, szívesen beszél a vele töltött időkről. Sajnálná, ha nem találkozhatnának. Kötődése átlagos hőfokúnak ítélhető meg."

Rögzítette a vélemény azt is, hogy a gyermeknél "az anyai nevelés negatív hatása tetten érhető, a kislány verbális közléseiben utánozza az anya által is megfogalmazott kijelentéseket, jelzőket. A gyermek ellenérzését, ambivalenciáját nagymértékben fokozzák az anya eltúlzott verbális közlései, vádaskodásai, gyanakvása az apával szemben. A gyermek érdekében áll az apával való rendszeres kapcsolattartás, érzelmi kötődéssel igényli az apát, aki támaszt jelent számára az anya mellett. Emiatt állandó konfliktusba kerül az anya viselkedése, ellenérzései, ellentétes elvárásai miatt".

A terhelt a gyámhivatali határozatot követően sem változtatott a nevelési magatartásán, melynek kifejezett célja az volt, hogy a gyermeket teljesen elszakítsa az apától ugyanekkor minél erősebb érzelmi szálakkal magához kösse.

Sz. I. a jelentős bírság hatására sem látta be, hogy nevelési kötelezettsége a kislányt érzelmileg is és fizikailag is felkészíteni a találkozásra, aminek arra kell irányulnia, hogy a gyermek-szülő kapcsolat erősödjék; a gyerek a válás miatt ne veszítse el a másik szülőjét.

A terhelt a folyamatban lévő perek ideje alatt - 1999-2001. években - is "kifejezésre juttatta és a gyermek felé közvetítette az apával való ellenérzéseit, szembenállását, vele kapcsolatos rossz véleményét, negatív értékítéletét. Gyermekébe azt nevelte bele, hogy az apától félni kell, nála nincs biztonságban, őt ellenségként kell kezelni."

Gyk. B. A. utóbb a gyámhivatal előtt már olyan nyilatkozatot tett, hogy neki nem volt szándékában (2000. december 30-án) az apa lakására menni, csak B. I. erőltette a dolgot. Ezzel a nyilatkozatával már az anyjának igyekezett megfelelni, önmagát okolta azért, hogy nem az anyja elvárásának megfelelően cselekedett.

B. I. a 2001. május 17-én benyújtott keresetében - az egyezségtől eltérően - a gyermek nála történő elhelyezését kérte. E kereseti kérelmétől - a tényállásban meg nem jelölt okból is időpontban - elállt; a bíróság az eljárást megszüntette. Pár hónappal később, 2001. augusztus 21-én büntető feljelentést tett a terhelt ellen.

A fentiekkel szemben a terhelt - egyebek mellett az apa többszöri ittasságára hivatkozva - a kapcsolattartás újraszabályozását kérte úgy, hogy az apa csak minden második szombaton - az ő jelenlétében - és csupán du. 15-17 óra között találkozhasson a kislánnyal.

A büntetőeljárás során gyk. B. A.-t ismét pszichológus szakértő vizsgálta; 2001. november 28-án kelt véleménye a következőket tartalmazta: "Sz. I. vádlott direkt módon nem neveli a lányát az apa ellen, azonban az apával szembeni bizalmatlanságát hangsúlyozza, amit a gyermek is érzékel, így az áttevődik rá. Az anya és a gyermek között szoros érzelmi kapcsolat van.

A leírtak következményeként a gyermek nem akar az apával elmenni.

A gyermek, bár verbálisan apját elutasítja, családrajza arról árulkodik, hogy apjához érzelmek kötik, de ez a valóságban nem tud realizálódni. Az anyai hatás, az anya apával szembeni viszonyulása rányomja bélyegét az apa-gyerek kapcsolatra."

A 2001. április 2-án kelt véleménnyel szemben a szakértő azt állapította meg, hogy a kislány szóban már elutasítja az apával történő kapcsolattartást.

Az apa továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy kislányával rendszeresen találkozzon. A kislány iskolájához fordult segítségért, melynek igazgatója a könyvtárat erre alkalmas helyként ki is jelölte.

Erre figyelemmel B. I. a bíróságtól ideiglenes intézkedésként olyan határozat hozatalát kérte, hogy heti két alkalommal 14 óra 30 perc és 16 óra 30 perc közötti időben az iskolában találkozhasson a gyermekével. A terhelt ebbe sem tudott belenyugodni, nyomban bejelentéssel élt a bírósághoz, hogy a megjelölt időpont nem alkalmas, az a lecke elkészítésének az idejére esik, továbbá 15 óra 45 perckor megy a gyermekért az iskolába, és heti két alkalommal őt különórákra is viszi.

A jogerős bírósági végzés szerinti kapcsolattartás így továbbra is csak arra korlátozódott, hogy az apa legfeljebb a nyitott lakásajtóban láthatta a kislányát, aki minden alkalommal elutasította, hogy édesapjával a lakást elhagyja.

A büntetőeljárásban a pszichológus szakértő ismételten vizsgálta a gyermeket. 2002. június 20-án kelt véleményében azt rögzítette, hogy a gyermek az apát már érzelmileg is elutasítja, a gyermek nem akar az apjával elmenni láthatásra. Az anya a magatartásával, megnyilatkozásaival a gyermeket abba az irányba viszi, melynek végeredményeként egyre inkább eltávolodik az apjától. A gyerek ugyanazt ismételgeti, amit az anya, hogy nem bízik meg apjában. A gyermek érzelmileg azonosult az anyával, így az anyai magatartás hátráltatja az apa-gyermek kapcsolat normalizálását.

"A gyermekre áttevődik a szülők megromlott viszonya, így mindkét szülőjével kapcsolatban szorongást él át. Az anya megnyilvánulásaival azt az üzenetet közvetíti felé, hogy elvesztheti a szeretetét, ha az apjával elmegy. Amíg az anya apával szembeni hozzáállása, megítélése nem változik, addig a gyermek nem lesz képes kiegyensúlyozott kapcsolatot az apával fenntartani."

A szakértő a terhelt vizsgálata során a 2002. július 1. napján kelt véleményében megállapította: "Sz. I. túlzottan érzékeny, szenzitív, énközpontú, erősen szorongó személyiség. Volt férjével szembeni feldolgozatlan konfliktusa áttevődik a gyerekkel való kapcsolatára, illetve negatív irányban befolyásolja az apa-gyerek kapcsolatot. A vádlott verbálisan ösztökéli lányát az apával való kapcsolattartásra, azonban valójában az apában nem bízik meg, nem nézné jó szemmel, ha a gyermek elmenne az apával láthatásra. A gyermek azt érzi, hogy elveszheti anyja szeretetét, ha apjával elmenne, így inkább marad."

A városi bíróság jogi álláspontjának lényege szerint a terhelt a nevelési kötelezettségét szegte meg súlyosan, amikor a gyermeket sem fizikailag, sem lelkileg nem készítette fel az apával való kapcsolattartásra; 2001. január 1-jétől szándékosan megakadályozta azt. A pszichológusi szakvéleményből kitűnően, amíg korábban a kislány derűs, nyugodt volt, és mindkét szülője felé szeretettel fordult, a "vádlott által előidézett szorongásos állapoton keresztül" az apa teljes elutasításáig jutott el. Ezzel a terhelt a gyermek "erkölcsi, értelmi fejlődését" veszélyeztette.

A védelmi fellebbezések alapján eljáró másodfokú bíróság a jogi minősítést is helyesnek találta. Azt kiegészítve kifejtette: "lépésről-lépésre nyomon követhető az apa-gyermek kapcsolat ellehetetlenülése és a gyermek állapotának romlása. Nemcsak veszélyhelyzet következett be, hanem tényleges sérelem is azáltal, hogy 2002-re a gyermek állapota annyira leromlott, hogy mindkét szülőjével kapcsolatban szorongást élt ált. Mivel a szorongás az apa és anya személyére vonatkozólag is megjelent, az anya és lánya közötti kapcsolat sem igazán harmonikus, és ez a gyermek további párkapcsolataira is rányomja bélyegét. Az a körülmény, hogy testileg fejlett, egészséges, az iskolában jól teljesít, nem jelenti azt, hogy vele minden rendben van, pszichésen is ép. E tekintetben a beszerzett szakértői vélemény teljesen aggálytalan."

A fenti jogerős határozat ellen, a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjára alapozottan, a terhelt felmentése végett a meghatalmazott védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Érvei szerint a terhelt bűnösségének megállapítása anyagi jogsértéssel történt, minthogy a terhére rótt bűntett törvényi tényállásának minden eleme hiányzott. Nem állapítható meg, hogy a terhelt szándékosan valósította meg a bűncselekményt, hiszen a szakvélemények szerint nem nevelte direkt módon a lányát az apa ellen; őt verbálisan ösztökélte a kapcsolattartásra, mindemellett még a felismerési képessége is korlátozott volt.

H. M. tanúvallomására utalva fejtette ki, hogy a terhelt kötelességszegést sem követett el, mert mindvégig megpróbálta a kapcsolattartást lehetővé tenni.

Az eredmény és az okozati összefüggés hiányát illetően pedig azzal érvelt, hogy a bűncselekmény megállapításához konkrét veszélyhelyzet létrejötte szükséges. Ilyet azonban a kislány osztályfőnöke, K. K. nem észlelt, hiszen a tanúvallomásában A.-t nagyon értelmes, jó tanuló, kiegyensúlyozott kislányként jellemezte. Tekintve, hogy a terhelt kötelességszegő magatartást nem tanúsított, és a konkrét veszélyhelyzet sem állt elő, szükségszerűen hiányzott a kettő közötti okozati összefüggés is.

A Legfőbb Ügyészség az írásbeli nyilatkozatában a tényállásnak azon részeit emelte ki, melyek szerint a gyámhivatali határozatokban - ideértve az első figyelmeztetést is - a terheltet számos esetben kioktatták a másik szülővel szembeni, a Csjt. 92. § (1) bekezdése alapján fennálló kötelezettségére, annak betartására. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a kapcsolattartás elmaradásával a kiskorú gyermek értelmi, érzelmi erkölcsi fejlődését veszélyezteti. Ekként tehát a terhelt tisztában volt azzal, hogy megszegi a nevelésre vonatkozó kötelezettségét, és tisztában volt magatartásának tilalmazott voltával is. Tudta, hogy a kapcsolattartás neki felróható elmaradása a gyermek másik szülőtől való elhidegüléséhez vezethet, és e folyamat a gyermek egészséges értelmi, érzelmi fejlődésére károsan hat. Az általa is felismert veszély bekövetkezésébe belenyugodott, ezért eshetőleges szándékkal valósította meg a terhére rótt bűncselekményt.

A bűnösségére vont következtetés ezért helyes, anyagi jogsértés nem történt, a megtámadott határozatok hatályukban történő fenntartása indokolt.

A Be. 425. §-a alapján megtartott nyilvános ülésen a védő a felülvizsgálati indítványát fenntartotta, a terhelt felmentését, míg a legfőbb ügyész képviselője a támadott határozatok hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati indítvány érdemben alapos, indokai azonban csak igen szűk körben helytállóak.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek során a jogerős határozatban megállapított tényállás a Legfelsőbb Bíróság számára kötelezően irányadó, s a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 423. § (1) bek.].

A Legfelsőbb Bíróság ezért az indítvány azon részeivel, amelyeket egyes tanúvallomásokra és nem a tényállásra alapozott, érdemben nem foglalkozott, mert az indítvány ebben a részében a törvénynél fogva kizárt volt.

A Btk. 195. § (1) bekezdése értelmében kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a kiskorú nevelésére, felügyeletére, vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

Az irányadó tényállás alapján az kétségtelen, hogy a terhelt az 1992-ben született, tehát kiskorú gyermek nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles személy volt, hiszen - az utóbb jogerős bírói egyezségben is rögzített - megállapodásuk alapján a kislány nála nyert elhelyezést.

A jogerős tények alapján az sem vitatatható, hogy a nevelési kötelezettségét folyamatosan - 1999 áprilistól, főként pedig 2001. január 1-jétől 2002 júliusáig - megszegte azzal, hogy fizikailag-érzelmileg nem készítette fel a gyermeket a megállapodás szerinti időpontokban az apával való kapcsolattartásra.

A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn; a különélő szülő joga és kötelezettsége a kapcsolattartás és a gyermekével való rendszeres érintkezés, míg a gyermeket nevelő szülő (vagy más személy) köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.

Amint azt a Legfelsőbb Bíróság a 17. számú, a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról szóló Irányelvében kifejtette: a gyermek érdekét súlyosan sértő módon jár el az a szülő, aki a gyermeket a másik szülőtől indokolatlanul elzárja, és ellene hangolja. Az ilyen szülői magatartás a gyermek elhelyezésének a megváltoztatására is vezethet; alapot adhat arra a következtetésre, hogy ez a szülő nem alkalmas a gyermek nevelésére.

Minthogy a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményének törvényi tényállásában szereplő nevelési kötelezettségek főbb tartalmát - legalábbis a családi viszonyok területén - a családjog szabályai adják; ezeknek a megszegése (önmagában) büntetőjogi értelemben is kötelességszegések tekintendő.

Az elkövetési magatartás megszövegezése szerint azonban csak a "súlyos" kötelességszegés lehet az, ami büntetőjogi következményekkel is járhat.

Általában véve az olyan kirívó kötelességszegést lehet "súlyosnak" tekintetni, ami még az általános társadalmi felfogás szerint elvárható minimális követelményeknek sem felel meg. Erkölcsileg, de jogilag is mindenkitől elvárható a közös megegyezéssel létrejött megállapodások tiszteletben tartása, betartása. A terhelttől is minimálisan elvárható lett volna, hogy a megegyezésüknek megfelelően - a fennálló peres és ellenséges viszony ellenére - a kapcsolattartást biztosítsa; jogkövető magatartást tanúsítson.

A terhelt és házastársa között azonban a közös vagyon megosztásáról kezdettől fogva vita volt; a láthatási időpon­tokban is nem egyszer a terhelt anyagi követeléseket támasztott. Miután követelései nem teljesültek, és tisztában volt az apának a gyermekhez való ragaszkodásával, céltudatosan arra törekedett, hogy őt a gyermekkel való kapcsolatában korlátozza, a gyermekétől távol tartsa. Mindezt huzamosabb időn át, a hozott hatósági határozatokkal szembehelyezkedve és olyan kitartóan tette, hogy végül az apai kapcsolattartást teljesen ellehetetlenítette.

Ezzel pedig - a védő érveivel szemben - büntetőjogi értelemben is súlyos kötelességszegést valósított meg, és ez a 17. számú Irányelvben kifejtettek szerint még a gyermekelhelyezés megváltoztatására is alapot adhatott volna. A terhelt magatartása annak ellenére kötelességszegő, hogy nem kifejezett tiltással hiúsult meg a láthatás. A terhelt a szavak szintjén többnyire buzdította a gyermeket az apával való kapcsolattartásra. Az elvárása azonban ezzel ellentétes volt, és szülői mintaadó magatartásával a nevelési folyamatban alakította ki a kislányban azt a képzetet, amely őt végső soron olyan elhatározásra vezette, hogy nem kíván az apjával kettesben maradni.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint elvben nem zárható ki, hogy a kapcsolattartással összefüggő szülői kötelességszegés - a családjogi jogkövetkezményeken túl - kiskorú veszélyeztetése bűncselekményében is bűnösség megállapításához vezessen.

A törvényi tényállás teljességéhez azonban nem elegendő a gyermek érdekeivel ellentétes magatartás, hanem az is szükséges, hogy a súlyos kötelességszegés okozatos következményeként a gyermek testi, szellemi, vagy erkölcsi fejlődésének konkrétan veszélyeztetett volta - mint eredmény - egyértelműen megállapítható legyen. A súlyos kötelességszegés az absztrakt veszély lehetőségét általában magában rejti, a bűnösség megállapításához azonban konkrét veszély létrejötte szükséges.

Az elsőfokú bíróság az eredményt illetően erkölcsi veszélyeztetést állapított meg. Erre nincs ésszerű alap, de nincs alap a szellemi veszélyeztetés megállapítására sem. A tényállás szerint a kislány jól tanul, a kapcsolattartás akadályoztatása, ellehetetlenülése a tanulmányi eredményét nem rontotta, ennek veszélye sem bontakozik ki az adatokból. Az pedig tényállásszerű eredményként nem fogható fel, hogy "amíg az anya apával szembeni hozzáállása nem változik, a gyerek nem képes az apjával kiegyensúlyozott kapcsolatot tartani".

Az irányadó tényállás - amint arra a másodfokú bíróság is utalt - az eredményt illetően azt rögzíti, hogy a gyerek mindkét szülőjével kapcsolatban szorongást élt át (2002. júliusi vélemény).

Ez a szorongás (bár a tényállásban sem méreteiben, sem jellegében, sem tartósságában pontosabban nem körvonalazódott, és következményében sem nyilvánult meg, akár testi, akár szellemi értelemben), mint pszichoszomatikus tünet a testi fejlődés veszélyeztetésének a megállapítására alkalmas lehet.

Ugyanakkor a tényállásból a terheltnek a nevelés körében megvalósított kötelességszegése és a szorongásban megnyilvánult veszélyhelyzetet jelentő eredmény között az okozati kapcsolat egyértelműen nem igazolt; a felülvizsgálati indítvány ennyiben alapos.

Az alapügyben eljárt bíróságok álláspontja szerint a "vádlott által előidézett szorongásos állapot" vezetett oda, hogy a gyermek az idő előrehaladtával az apát már érzelmileg teljesen elutasította. A másodfokú bíróság által is hivatkozott - és a tényállás részévé tett - igazságügyi szakértői vélemény ezzel ellentétben azt tartalmazza: a szorongást a gyermekben az váltja ki, hogy a gyermekre áttevődik a szülők megromlott viszonya. Hasonló megállapítást tett a gyámhivatali eljárásban beszerzett szakvélemény is, miszerint szorongását a szülők válópere, a fölötte, miatta folyó civakodás generálja, tartósítja. Az ok tehát - amely miatt a gyermek mindkét szülővel kapcsolatban szorongást él át - a szülők megromlott viszonya, és nem az a terhelti magatartás, amely a láthatásra felkészülés hiányosságát, elmulasztását tükrözi.

A Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelve is rögzíti azt a közismert tényt, hogy a család egységének megbomlása a gyermek életét megzavarja, bizonytalanságot, válságot idézhet elő, egész életére kiható módon befolyásolhatja a gyermek személyiségfejlődését. A gyermek ugyanis legtöbbször mindkét szülőjével, teljes családban szeretne élni, továbbá, hogy a szülők ellenségeskedése a gyermek részéről akár mindkét szülőjének érzelmi elutasításáig is elvezethet. A szorongás tehát ily módon akkor is kialakulhatott volna a szülők megromlott viszonya, pereskedései következtében, ha a terhelt nevelői magatartása nem gördít akadályokat a kapcsolattartás elé.

A szülők megromlott házassága, az elmérgesedett kapcsolat a terhelt tekintetében nevelési kötelességszegésnek nem értékelhető. A megromlott viszony kétoldalú; a jó viszony fenntartása a gyermek érdekében ugyan erkölcsileg elvárható lenne, ám olyan jogi kötelezettséget felállítani, amely kötelezővé tenné, hogy az elvált házasfelek jó viszonyt ápoljanak, nyilvánvalóan nem lehetséges.

A történeti tényállás emellett olyan adatot sem tartalmaz, ami a szülők megromlott viszonyának részeként leírná, milyen negatív kijelentésekkel illette a terhelt az apát, s e negatív kijelentések súlyukban, tartalmukban mennyiben voltak alkalmasak az apával szembeni bizalmatlanság kialakítására, a tőle történő érzelmi eltávolodásra.

Ehhez mérten a jogi felelősség körében közömbös a tényállás részévé tett azon szakvélemény-részlet, miszerint "a gyermek ugyanazt ismételgeti, amit az anya, hogy nem bízik meg az apjában"; de ugyanígy értékelhetetlenek a tényállásnak azok a megállapításai is. melyek szerint: - a gyermek ellenérzését nagymértékben fokozzák az anyának az apával szemben "eltúlzott verbális közlései, vádaskodásai, gyanakvása" illetve, hogy a perek ideje alatt a terhelt a gyermek előtt hangoztatta az apával kapcsolatos "rossz véleményét", "negatív értékítéletét".

Mindezen túl a tényállás azt is tartalmazza, hogy a terhelt maga is erősen szorongó személyiség; aki a volt férjével szemben konfliktusát feldolgozni nem tudta; zaklatottság, sértettség, gyenge kontrollfunkciók, túlértékelések is jellemzik. Ekként pedig az eltúlzott verbális közlései, vádaskodásai, - a gyenge kontrollfunkciók miatt - a személyiségjegyeiből is fakadhattak; és objektív módon áttevődhettek; előidézhették a gyermekben az anyával való érzelmi azonosulást, az apa elutasítását. A személyiségnek a negatív vonásai - anélkül, hogy azok cselekvésben (tevésben vagy nem-tevésben) nyilvánulnának meg - önmagában büntetőjogi felelősséget nem alapozhatnak meg.

A tárgyi oldalon tehát az okozati összefüggés hiánya önmagában kizárja a tényállásszerűség megállapítását.

Ehhez képest már nincs relevanciája annak, hogy a terhelt az adott pszichés betegségei mellett felismerhette-e nevelői magatartásának kötelességszegő jellegét, és a gyermek pszichés veszélyeztetését.

Erkölcsi értelemben bármennyire is súlyosan elítélendő a terheltnek a másik szülőt a közös gyermekkel való kapcsolatból kirekesztő magatartása, az adott körülmények között a bűnösség megállapítása nem volt lehetséges.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a megtámadott határozatokat a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontja alapján megváltoztatta, és a terheltet a Be. 6. §-a (3) bekezdésének a) pontjára figyelemmel a Be. 331. § (1) bekezdésének alkalmazásával bűncselekmény hiányában felmentette.

(Legf. Bír. Bfv. I. 739/2006.)

Az elsőfokú bíróság a 2003. június 17. napján hozott ítéletével a terheltet kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége miatt halmazati büntetésül 1 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A terhelttel szemben a tartás elmulasztásának vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A megállapított tényállás lényege a következő:

1. A terheltnek V. S.-el kötött házasságából 1986. május 8-án született V. K. nevű leánya. házassága megromlása miatt a terhelt elköltözött a család közös otthonából. Gyermekük ekkor két és fél éves volt.

A bontóperben eljáró elsőfokú bíróság a gyermeket a terheltnél, a másodfokú bíróság 1990. október 11-én jogerős ítéletével V. S.-nál helyezte el. A terhelt 1990-ben kötött házasságot jelenlegi férjével, dr. M. E.-vel. V. S. a kislányt egyedül, illetve édesanyja, a gyermek apai nagyanyja segítségével nevelte 1992-ig, amikor élettársi kapcsolatot létesített dr. S. K.-val. V. S. bensőséges, szeretetteljes légkörben nevelte a kiskorút, aki szerette nagymamáját, örömmel ment édesanyjához is, akihez a válást követően is erősen kötődött. A kapcsolattartás zökkenőmentesen működött, azt V. S. nem akadályozta. A terhelt a szünidőben a lehető legjobb körülményeket biztosította kislányának, évente többször külföldi utakra vitte: USA-ba, Mexikóba, Egyiptomba, Máltára. A gyk. V. K. elfogadta édesapja új társát is és édesanyjának házastársával is harmonikus volt a viszonya. A gyermekkorú az iskolában jól tanult, tanárait szerette. 1996 májusáig lelki fejlődése is harmonikus volt, elfogadta a szülei válása folytán előállt helyzetet, mindkét szülőhöz egyformán ragaszkodott, s mind édesapja, mind édesanyja új családját sajátjaként szerette.

A terhelt 1992-ben nyújtotta be az első gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti keresetet. Az elsőfokú bíróság a gyermeket az anyánál helyezte el, a másodfokú bíróság azonban az apa gondozásában hagyta.

1995 decemberében a terhelt a gyámhatóságnál ideiglenes gyermekelhelyezési kérelmet terjesztett elő arra hivatkozással, hogy a kislány az apai környezetben veszélyhelyzetben, illetve életveszélyben van. A gyámhatóság azonban megállapította, hogy az anyai beadványban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. A kislány az apai környezetben kifejezetten jól érezte magát, édesapjával a kapcsolata ideális volt. Ezért a gyámhatóság 1996. május 13-án kelt határozatával a terhelt kérelmét elutasította.

Ezt a határozatot a terhelt 1996. május 17-én vette át, amikor kislányát hétvégére magával vitte. Másnap a család K. 10. születésnapját ünnepelte egy kerti partin, ekkor a gyermek a mérleghintáról leesett és felkarcsonttörést szenvedett, a kórházban meg is műtötték. A terhelt telefonon értesítette volt férjét, hogy betegsége alatt ő szeretné a kislányt ápolni. V. S. ehhez nem járult hozzá.

A szülök egymással csak telefonon érintkeztek, ennek során a terhelt kategorikusan kijelentette, hogy nem adja vissza a kislányt. Volt férjét újabb és újabb időpontokkal hitegette. A feszültség felerősödésével a terhelt szinte lehetetlenné tette, hogy V. S. akár telefonon is elérje kislányát. A gyermek visszaadásától végleg elzárkózott. V. S. ekkor a bírósághoz fordult. A bíróság elrendelte a végrehajtást, a végrehajtási lap alapján azonban a terhelt nem teljesített. Ezt követően a bíróság hatósági végrehajtást rendelt el. A karhatalmi végrehajtásra 1996. augusztus 2-án került sor a terhelt akkori lakásán. A terhelt a végrehajtás során kijelentette, hogy nem vihetik el a kislányt, V. K. maga is kifejezte azt a szándékát, hogy nem megy el édesapjával. A terhelt mindvégig arra bíztatta gyermekét, hogy a tetőtéri gardróbszobából ne jöjjön ki, nem kell elmennie. A gyermek kéztörése miatt fizikai kényszerre nem került sor, V. S. sem akarta ilyen áron elhozni a gyermekét.

A terhelt a meghiúsult végrehajtást követően sem adta vissza a gyermeket az apának.

V. K. az 1996/97-es tanévet a K. Általános Iskolában kezdte meg. Amikor a terhelt tudomást szerzett arról, hogy V. S. - egyébként a gyámhatóság előtt kötött megállapodásoknak megfelelően - az iskolában, a szünetben a kislányhoz próbált közeledni, figyelmeztette pedagógus kollégáit, hogy ne engedjék, hogy a gyermeket az apja a szünetben zaklassa. Minderről a gyermeknek is tudomása volt. Egy alkalommal, amikor V. S. megjelent az iskolában, V. K. az igazgató irodájába "menekült" azzal, hogy fél az édesapjától. Pár nappal később V. K.-t a terhelt önkényesen átíratta abba az általános iskolába, amelynek ő az igazgatója, és ahol férje, s annak két felnőtt gyermeke is tanított.

A terhelt 1996 szeptemberében újból keresetet nyújtott be a gyermekelhelyezés megváltoztatására.

Az elsőfokú bíróság ideiglenesen az anyjánál helyezte el a kislányt, a másodfokú bíróság azonban ismételten az apa javára szóló döntést hozott.

Végül a harmadszor megindított gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló perben a másodfokú bíróság a 2000. október 27-én kelt ítéletével V. K.-t a felperesi anyánál helyezte el azzal az indokolással, hogy bár "a gyermek az iratokból megállapíthatóan a felperesi ellennevelés hatására lelkileg károsodott, a korábban szeretett szülőt kifejezetten elutasítja ..., a kialakult helyzet kifejezetten felróható a felperesnek, de az apa-lánya kapcsolat már annyira elmérgesedett, hogy a gyermeknek nem áll érdekében a tényleges helyzetnek a megváltoztatása ...".

A Legfelsőbb Bíróság V. S. felülvizsgálati kérelme folytán hozott, 2001. szeptember 4-én kelt határozatával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A perek folyamatban léte alatt a terhelt a kislányt rendszeresen beavatta a perek állásába, a megindult gyámhatósági és büntetőeljárásokról azt mondta a gyermeknek, hogy az apja őt állandóan minden fórumon feljelenti, miatta kell nagy összegű bírságot fizetnie. Továbbra is lehetetlenné tette, hogy a kislány kapcsolatot tartson az apával, akinél jogszerűen volt elhelyezve.

A terhelt 1995 decemberétől mindvégig kitartóan az édesapja ellen nevelte gyermekét.

V. K. 1996. május 18-ai balesetétől kezdődően érzelmileg teljesen elszakadt az őt közel 8 éven át egyedül nevelő édesapjától. A 10 éves gyermek apával szembeni makacs szembefordulása, kiengesztelhetetlen ellenállása semmiféle traumatizáló élménnyel nem magyarázható, hiszen az apához, s annak környezetéhez is addig igen szoros érzelmi szálak fűzték, negatív élményei nem voltak. A nagymamával szembeni kifogásai ürügyek csupán, vagy az anyai befolyásolás következtében kialakult értékítéletek.

2. A terhelt azt követően, hogy 1996. május 17-én jogszerűen magával vitte gyermekét, többé nem adta vissza. Az apának, huzamosabb ideig a gyermek tartózkodási helyét sem árulta el. 1996 nyarától addigi lakásukból elköltöztek. A terheltnek állandó bejelentett lakcíme volt édesapjánál, de ott sem tartózkodott. A terhelt az új címét is eltitkolta V. S. elől.

A másodfokú bíróság a 2004. augusztus 27. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben a terhelt felmentését kérte. Sérelmezte, hogy az eljáró bíróságok a szakértői véleményeket nem vették figyelembe, az általuk bejelentett tanúkat nem hallgatták meg, kizárólag az apa és a házastársa vallomására alapították a tényállást. Kifogásolta a bizonyítékok értékelését, arra hivatkozott, hogy a tényállás iratellenes, téves ténybeli következtetéseket tartalmaz. Álláspontja szerint a terhelt a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el, tényállási elemek hiányában bűnössége nem állapítható meg.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és az ügyész a nyilvános ülésen is - a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálat során a Be. 420. §-a értelmében az alapeljárásban megállapított tényállás az irányadó, annak megalapozatlansága nem vizsgálható. Nincs lehetőség további bizonyítás felvételére, bizonyítékok újraértékelésére és eltérő tényállás megállapítására.

Ezért a felülvizsgálati indítvány a tényállást támadó, annak téves, iratellenes megállapításaira, hibás ténybeli következtetéseire hivatkozó részében a törvényben kizárt.

Az irányadó tényállás alapján azonban nem sértettek anyagi jogszabályt az eljárt bíróságok, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét a terhére rótt bűncselekményekben megállapították.

A Btk. 195. § (1) bekezdés szerinti kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a terhelt annak ellenére alanya (elkövetője) lehet e bűncselekménynek, hogy a polgári bíróság a gyermeket nem nála helyezte el és ezért a szülői felügyelettel járó jogosultságok és kötelezettségek a Csjt. 71. § (2) bekezdése és a Csjt. 72. § (2) bekezdése értelmében nem őt, hanem a másik szülőt illették meg. A bíróság ugyanis a másik szülőnél való elhelyezéskor a Csjt. 88. §-a alapján a terhelt szülői felügyeleti jogát nem szüntette meg. A terhelt a terhére rótt bűncselekményeket akkor követte el, amikor gyermekének a bírósági döntésen alapuló elhelyezését önkényesen megváltoztatta és ebben az általa jogellenesen teremtett helyzetben a kiskorú nevelése, felügyelete, gondozása kétségtelenül a terhelt kötelessége volt.

Az eljáró bíróságok megalapozottan foglaltak állást a tekintetben is, hogy a terhelt e feladatából folyó kötelezettségeit megszegte, és hogy a kötelezettségszegése súlyosnak minősül.

A szülői felügyeletet a kiskorú érdekeinek megfelelően kell gyakorolni [Csjt. 71. § (1) bek.]. A terhelt tételes jogszabályokat, családjogi alapelveket és erkölcsi normákat

sértett meg.

Alapvető kötelezettségszegés a terhelt részéről az volt, hogy a kiskorú bírósági ítéleten alapuló elhelyezését önkényesen megváltoztatta. Kötelességszegés az is, hogy a Csjt. 92. § (1) bekezdése ellenére megakadályozta, hogy a kiskorú az édesapjával személyes, közvetlen kapcsolatot tartson fenn, illetve a Csjt. 92. § (2) bekezdése ellenére a másik szülő számára is lehetetlenné tette gyermekével való kapcsolattartást. Ez utóbbi kötelességszegés súlyát növeli, hogy olyan szülő kapcsolattartási jogának gyakorlását akadályozta meg, akinél a gyermeket a bíróság elhelyezte.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt 1995 decemberétől folyó polgári perek részleteibe a gyermeket beavatta és folyamatosan mindvégig kitartóan édesapja ellen nevelte.

A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 33. §-a szerint a gyermek fejlődését veszélyezteti, ha a gyermeket a szülő a másik szülő ellen neveli, illetve a kapcsolattartásra vonatkozó jogerős határozatoknak szándékosan és ismételten nem tesz eleget.

A tényállás tartalmazza a terhelt javára döntő 2000. október 27-én kelt másodfokú határozat indokait és annak megállapítását, hogy "a gyermek a felperesi ellennevelés hatására lelkileg károsodott, a korábban szeretett szülőt kifejezetten elutasítja. ..., a kialakult helyzet kifejezetten felróható a felperesnek, de az apa-leánya kapcsolat már annyira elmérgesedett, hogy a gyermeknek nem áll érdekében a tényleges helyzetnek a megváltoztatása".

A terheltnek a tényállásban feltárt és részletezett szülői feladatából eredő kötelességszegő magatartása, a hosszabb időn keresztül kitartóan folytatott apa elleni nevelés tudatos befolyásolása, amelyhez az apánál lényegesen jobb anyagi lehetőségét is felhasználta, nem csupán a törvény által megkívánt erkölcsi, szellemi fejlődés konkrét veszélyét idézte elő, hanem a gyermek és apa közötti kapcsolattartás ellehetetlenülése a kiskorúnál tényleges lelki károsodást: szellemi fejlődésének torzulását, értékrendjének sérülését, jellemének negatív irányú megváltozását is eredményezte. A kötelességszegő magatartásnak a kiskorú szellemi, erkölcsi, lelki fejlődésére gyakorolt hatása súlyos volt, amelyet a bekövetkezett eredmény egyértelműen igazol. A terhelt az elkövetési magatartást szándékosan fejtette ki, ha a káros eredmény bekövetkezését kifejezetten nem is kívánta, de abba belenyugodva cselekedett, így eshetőleges szándéka az eredmény tekintetében is megállapítható. A súlyos kötelességszegés és az eredmény közötti okozati összefüggés is nyilvánvaló.

Mindezekre tekintettel a kiskorú veszélyeztetésének törvényi tényállási elemei maradéktalanul megvalósultak.

A terhelt bűnösségének megállapítása a Btk. 194. §-ában meghatározott kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétségében is törvényes. A terhelt a kiskorú bírósági döntésen alapuló elhelyezését önkényesen változtatta meg, a kiskorút apja elől elrejtette, tartózkodási helyét titokban tartotta, és ezzel megvalósította a terhére megállapított vétséget.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a megtámadott határozatot a Be. 427. §-a alapján hatályában fenntar­totta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 102/2005.)

A M. Városi Bíróság mint fiatalkorúak bírósága, a 2002. március 18. napján kihirdetett ítéletével O. M. I. r. terheltet kiskorú veszélyeztetésének bűntette és jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül - mint különös visszaesőt - 1 év 10 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Felmentés érdekében bejelentett védelmi fellebbezés alapján eljárva a megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2002. október 2. napján meghozott végzésével a városi bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a megállapítással, hogy az I. r. terhelt a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében visszaeső, míg a vagyon elleni bűncselekmény vonatkozásában különös visszaeső.

Fk. L. I. II. r. terhelt 1985. május 18-án született.

A másodfokú eljárásban nem érintett jogerős történeti tényállás a következő:

"2001. május 19. napján fk. II. r. vádlott az I. r. vádlott lakásán tartózkodott, ahol italoztak. Az esti órákban elhatározták, hogy elindulnak szórakozni a belvárosba.

Útközben az I. r. vádlott mondta a II. r. vádlottnak, hogy mivel esik az eső és nincs kedve gyalogolni, vigyenek el egy autót. A II. r. vádlott először tiltakozott és megpróbálta az I. r. vádlottat eme szándékáról lebeszélni, végül azonban az I. r. vádlottal tartott.

Az I. és II. r. vádlott 20 óra körül egy lezárt állapotban parkoló, Lada típusú személygépkocsihoz mentek azért, hogy azt jogtalanul használják.

Az I. r. vádlott a nála lévő késsel próbálta kinyitni a gépkocsi jobb oldali ajtaját, eközben fk. II. r. vádlott szorosan mellette állt, hogy az I. r. vádlottat a cselekménye közben.

Az I. r. vádlottnak sikerült a gépkocsi ajtaját kinyitni, azonban az időközben a helyszínre személygépkocsival érkező egyik szomszéd őket a bűncselekmény elkövetése közben megzavarta, a vádlottak a gépkocsi mellől eltávoztak és a környékbeli házak között bújtak el, ahol a kiérkező rendőrjárőrök megtalálták és előállították őket a rendőrkapitányságra.

A gépkocsiban rongálási kár nem keletkezett."

A városi bíróság a jogi minősítés körében a kiskorú veszélyeztetésének bűntette kapcsán mindössze arra utalt, hogy az I. r. terhelt "18 éven aluli személyt bírt rá bűncselekmény elkövetésére", s ezzel megvalósította a Btk. 195. § (2) bekezdésében meghatározott, de az (1) bekezdés szerint büntetendő bűntettet.

A megyei bíróság a jogi minősítést, e cselekményt és a jármű önkényes elvételét tekintve is törvényesnek találta; azzal külön nem foglalkozott; ugyanekkor részletesen megindokolta, hogy az I. r. terhelt miért tekinthető különös visszaesőnek.

A fenti jogerős határozatok ellen - mindkét cselekményben - a bűnösségének megállapítását sérelmezve, felmentése érdekében az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Érvei szerint a kiskorú veszélyeztetését azért nem valósíthatta meg, mert a vele lévő személy tudomása szerint már betöltötte a 17. életévét és közel volt a 18. életévéhez; és nem állt fenn olyan helyzet sem, amely akár őrá, akár a fiatalkorúra nézve veszélyes lett volna.

A jármű önkényes elvételét tekintve vitatta az elvételi szándékot. Hivatkozott arra, miszerint vezetni sem tud, továbbá kétségbe vonta, hogy az elkövetés kellően bizonyított lett volna. Sérelmezte továbbá különös visszaesőkénti minőségének megállapítását is, mivel "ilyen cselekménye sosem volt".

A Legfőbb Ügyészség részletesen indokolt írásbeli nyilatkozatában mindenekelőtt azt fejtette ki, hogy a terhelt a bűnösségének megállapítását a tényálláson keresztül támadta; erre pedig nincs törvényi lehetőség. Egyebekben a jogi minősítést mindkét cselekményt illetően törvényesnek tartotta, részletesen megokolta azt is, miért tekinthető az I. r. terhelt különös visszaesőnek. Mindezekre figyelemmel a megtámadott határozatoknak a hatályukban történő fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a terhelt s a védő felmentést kértek, míg az ügyész az átiratnak megfelelő tartalommal szólalt fel.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt részben találta alaposnak.

Egyetértett az ügyészi állásponttal annyiban, hogy az I. r. terhelt a jármű önkényes elvétele kapcsán egyértelműen a jogerős ítéleti tényállás megalapozott, felderített voltát kifogásolta. Ezért ebben a részében az indítvány a törvényben kizárt volt, minthogy a jogerős ítéleti tényállás a Be. 420. § (1) bekezdésének előírása értelmében a felülvizsgálat során kötelezően irányadó.

Ugyanekkor a kiskorú veszélyeztetése kapcsán úgy ítélte meg, hogy a terhelt tartalmilag anyagi jogi szabálysértés miatti [Be. 405. § (1) bekezdés a) pontja] törvénysértő elítélést sérelmezett.

A Btk. 195. §-ában meghatározott kiskorú veszélyeztetésének büntette szándékos bűncselekmény, és három önálló elkövetési magatartással valósítható meg.

A Btk.195.§ (2) bekezdésében meghatározott bűntettet - amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg - az a nagykorú személy követi el, aki kiskorút bűncselekmény elkövetésére (vagy züllött életmód folytatására) rábír, vagy rábírni törekszik.

Elkövetője csak olyan nagykorú személy lehet, aki nem köteles a kiskorú felügyeletére, nevelésére, vagy gondozására, mert az első alakzat [a 195. § (1) bekezdése] és a második alakzat kizárják egymást.

Miután a (2) bekezdés szerinti elkövetési magatartás is csak szándékosan követhető el, a cselekmény akkor tényállásszerű, ha a szándék átfogja a tényállás minden elemét. Az elkövető tehát egyfelől tisztában van azzal, hogy bűncselekmény az, amire a kiskorút rábírja, másfelől tudatában van a rábírt személy kiskorú mivoltának, és annak is, hogy a magatartása a kiskorú erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

A cselekmény jogi tárgyára figyelemmel azonban a passzív alany csak olyan, már bizonyos értelmi fejlettséget elért kiskorú lehet, akinek erkölcsi fejlődését az elkövetési magatartás károsan befolyásolhatja, azaz ha maga a kiskorú is felismeri cselekményének társadalomra veszélyességét.

Mindezeket az irányadó tényállásra vetítve az kétségtelen, hogy az I. r. terhelt bűncselekmény elkövetésére, jármű önkényes elvételében történő bűnsegédi közreműködésre bírta rá fiatalkorú II. r. terheltet, aki felismerte cselekményének társadalomra veszélyes voltát, hiszen először még maga igyekezett az I. r. terheltet a gépkocsi elviteléről lebeszélni.

Az azonban az ítéleti tényállásból már nem tűnik ki, miszerint az I. r. terhelt tudta volna, a vele lévő személy kiskorú, vagyis a 18. életévét még nem töltötte be.

Kétségkívül objektív tény, hogy a II. r. terhelt kiskorúnak volt tekinthető, és fiatalkorúként jelöli őt meg az ítélet, ez azonban az I. r. terhelt szándékos bűnösségének a megállapításához nem elégséges.

Hiányoznak ugyanis az ítéletből azok a ténymegállapítások amiből arra lehetne következtetést vonni, miszerint az I. r. terhelt kétségkívül tisztában volt a II. r. terhelt kiskorú mivoltával, és ennek ismeretében vette rá őt a bűncselekményben történő közreműködésre.

Az irányadó tényállás ugyanis mindössze annyit tartalmaz, hogy a vádbeli napon a fk. II. r. az I. r. terhelt lakásán tartózkodott, italoztak, majd szórakozni indultak, és útközben került sor az I. r. terhelt részéről a bűncselekményre történő "rábírásra".

Az eljárt bíróságok ekként valójában nem az I. r. terhelt szándékos bűnösségét, hanem az "objektív felelősségét" állapították meg azon puszta tény miatt, mert a vele lévő személy büntetőjogilag fiatalkorú, 18 év alatti, tehát egyben kiskorú személy is volt.

Ebből a szempontból pedig nincs jelentősége annak sem, hogy utóbb - már a peranyag ismeretében - a felülvizsgálati indítványában az I. r. terhelt a II. r. terhelt életkorát miként jelölte meg.

Ily módon tehát a kiskorú veszélyeztetése bűntettében az I. r. terhelt bűnösségének a megállapítására szándékosság hiányában, a büntető anyagi jog sérelmével került sor.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat az e bűncselekményben bűnösséget megállapító részében a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és az I. r. terheltet a Btk. 195. § (2) bekezdésében meghatározott bűntett vádja alól - a Be. 331. § (1) bekezdése alapján, a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja alá eső okból - bűncselekmény hiányában felmentette.

Arra már csak a teljesség igénye miatt utal, hogy a rendelkezésre álló iratanyag szerint a fiatalkorú II. r. terhelt az I. r. terhelt egyik rokonának volt az ismerőse; ezzel a rokonnal és eseti jelleggel jött a városba, továbbá 16 éves életkorához képest testileg jól fejlett, erős testalkatú volt.

A részbeni felmentés miatt az I. r. terhelttel szemben alkalmazott büntetés is törvénysértőnek bizonyult, minthogy immár nem halmazati büntetés - egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés, - hanem a terhére fennmaradó jármű önkényes elvétele miatt csupán három évig terjedő szabadságvesztés volt vele szemben alkalmazható.

Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, miszerint az I. r. terhelt az utóbb említett bűncselekményben - a legfőbb ügyészi indítványban helyesen kifejtettek miatt - különös visszaeső volt.

Erre a tényre, továbbá az alapügyben még felsorolt súlyosító és enyhítő tényezőkre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság egy évi szabadságvesztést látott arányban állónak az I. r. terhelt cselekményének tárgyi súlyával, és személyének társadalomra veszélyességével. Előélete, és a cselekmény jellege indokolta a főbüntetéssel arányban álló közügyektől eltiltás kiszabását [Btk. 53. § és 55. § (1) bekezdése].

Egyebekben a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.292/2004.)

A városi bíróság 2004. április 27-én kelt ítéletében a terhelt bűnösségét 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és 1 rb. lőfegyverrel visszaélés bűntettében állapította meg. Ezért őt 1 év 6 hónapi börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett arról, hogy a terhelt kk. E. és F. utónevű gyermekei vonatkozásában a terhelt szülői felügyeleti jogát megszünteti.

Az ítélet indokolásából kitűnik, hogy a terhelt enyhe fokú értelmi fogyatékosságban és határeseti személyiségzavarban szenved. Ez az állapota büntetőjogi beszámítási képességét nem érinti.

A terhelt a 2000. május 21-én született E. és 2001. június 7-én született F. utónevű gyermekét élettársával, O. J.-néval együtt nevelte. Gyakran leittasodott, ilyenkor családjával szemben durva magatartást tanúsított, élettársát és a gyermekeket bántalmazta. Magatartása miatt a M. Gyermekjóléti Szolgálat 2001. június 28-án a kiskorú sértetteket védelembe vette, a terhelt részére magatartási szabályokat írt elő, nevezett azonban ezeket nem tartotta be. 2003. június 23-át megelőzően élettársát és két kiskorú gyermekét is többször bántalmazta, a gyermekkorú E. sértett fülét olyan erővel rángatta, hogy a gyermek füle mögött a bőr elrepedt, a 2 éves Cs. F. sértett haját tépte, és állát megütötte. Mindezzel az ítélet megállapítása szerint a kiskorúak erkölcsi és testi fejlődését veszélyeztette.

A terhelt 2003 nyarán Sz. I. egy helybeli lakostól csere útján szerzett egy Slavia 624 típusú puskát, amelyet szobája falára felakasztva díszként használt. A fegyverszakértő véleménye szerint a puska lőfegyvernek minősül, ezért tartása engedélyhez kötött volt, ugyanakkor az is megállapítható volt, hogy a lőfegyver elsütő szerkezete lefoglaláskor üzemképtelen állapotban volt. Egyébként a puska korábban légfegyver volt, házilagos átalakításon esett át, ekként emberélet kioltására alkalmas lett. Tartásához engedély kellett, ilyennel azonban a terhelt nem rendelkezett.

Az elsőfokú ítélet 2004. április 27-én jogerőre emelkedett. Ellene a terhelt a megyei bírósághoz címzett, 2004. szeptember 8-án érkeztetett beadványában felülvizsgálatért folyamodott, melyet a bíróság felülvizsgálati indítványként terjesztett fel. Beadványában a terhelt elsősorban a terhére rótt lőfegyverrel visszaélés bűntettének megállapítását sérelmezte, hangsúlyozta, hogy a fegyver nem volt használható, nem is tudott arról, hogy ahhoz engedély szükséges, azt kizárólag dísztárgyként használta.

Az ügyben a Legfőbb Ügyészség az átiratában úgy nyilatkozott, hogy a terhelt felülvizsgálati indítványát alaposnak tartja.

Rámutatott arra, hogy a bírósági ítéletben megállapított tények a Btk. 185. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására nem alkalmasak, mert azokból nem derül ki, hogy a terhelt gondozói vagy nevelői kötelezettségének súlyos megszegése miatt a kiskorúak fejlődése veszélybe került volna. Az egyébként felderítetlen és csupán általános megállapítások szintjén mozgó tényállás szerint a terhelt időnként tettlegességre ragadtatta magát családtagjaival szemben, azonban az, hogy ezek milyen súlyú bántalmazások voltak, az ítélet ténymegállapításaiból nem derülnek ki. A gyermekkorúak sérelmére elkövetett egy-egy bántalmazást részletez az ítélet, ezek egyike során E. utónevű gyermek fültájéki sérülése 8 napon belül gyógyuló volt, míg F. utónevű gyermek sérülésének keletkezéséről adat nincs. A Legfőbb Ügyészség szerint ilyen körülmények között a terhelt terhére súlyos veszélyeztetés hiányában a 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette nem állapítható meg, E. utónevű gyermek sérelmére elkövetett cselekmény helyesen a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I. fordulata szerint minősülő akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben elkövetett testi sértés bűntette.

A Legfőbb Ügyészség szerint a lőfegyver tartásával kapcsolatos terhelti magatartás ugyancsak nem alkalmas a terheltnek felrótt bűncselekmény megállapítására. Ez a cselekmény csak szándékosan követhető el akként, hogy a terhelt tudata a törvényi tényállás valamennyi elemét átfogja. Ez azt jelenti, hogy a terhelt tudott az általa megszerzett és tartott légfegyver házilagosan átalakított - azaz lőfegyver - voltáról. Ilyen tényeket azonban az ítélet nem tartalmaz, abból legfeljebb a terhelt gondatlanságára lehet következtetni, miután nem járt el kellő körültekintéssel és nem ismerte fel, hogy az általa megszerzett, tartott fegyver lőfegyvernek minősül.

A Legfőbb Ügyészség érvelése szerint a városi bíróság sérelmezett ítéletét ezért hatályon kívül kell helyezni, a terheltet az 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette, illetőleg a lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól fel kell menteni, bűnösségét kizárólag az akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben elkövetett testi sértés bűntettében kell megállapítani, s a büntetést is e bűncselekmény miatt kell vele szemben kiszabni.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány nyomán a sérelmezett ítélet érdemi felülvizsgálatát elvégezte. Indítványában ugyanis a terhelt bűnösségének megállapításával összefüggő kifogások alapján támadta a jogerős határozatot, ekként a Be. 405. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak szerint a törvény által elismert felülvizsgálati okra hivatkozott.

A felülvizsgálat során a városi bíróság első fokon jogerőre emelkedett - a Be. 259. § (1) bekezdése alapján rövidített indokolással megszerkesztett - ítéletének tényállása volt irányadó. E tényállás megállapításait figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság a terhelt és a Legfőbb Ügyészség indítványának érveit helytállónak találta.

A jogerős határozat a terheltnek felrótt 2 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettének tényeit olyan általánosságban fogalmazza meg, hogy azokból sem a terhelt kiskorú gyermekeinek tényleges veszélyeztetettsége, sem a terhelt ezt előidéző viselkedése pontosan nem is körvonalazható. Tényként az ítélet mindössze általánosságban rögzíti, hogy ittasan "durva, agresszív" magatartást tanúsított, családját többször bántalmazta. Egy alkalommal az egyik kiskorú 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. E magatartásával a terhelt - az ítélet megfogalmazása szerint - a kiskorú gyermekek erkölcsi és testi fejlődését veszélyeztette.

Az a kiskorúak gondozására, nevelésére kötelezett személy, aki a rábízott gyermekek előtt durva magatartást tanúsít, vagy őket megüti, nyilvánvalóan a kiskorúakra ártalmas magatartást tanúsít. A Btk. e sajnálatosan gyakori, ám többnyire kisebb társadalmi veszélyességet jelentő magatartások köréből kiemeli a kiskorúak testi, erkölcsi, szellemi fejlődését súlyosan befolyásoló, tehát veszélyeztető cselekményeket, vagyis azokat a folyamatosan ismétlődő vagy súlyosabb sérelmeket előidéző elkövetői magatartásokat, amelyek a kiskorúak testi, szellemi, erkölcsi alakulásának tartós befolyásolására alkalmasak, fejlődésük károsan befolyásoló tényezői lehetnek. A Btk. 195. § (1) bekezdésébe ütköző bűncselekmény miatt büntetőjogi felelősség tehát csak a kiskorúak testi, erkölcsi veszélyeztetettségét közvetlenül előidéző terhelti magatartás alapján állapítható meg.

A felülvizsgált ítélet nem tartalmaz olyan konkrét tényeket, amelyekből kiskorú gyermekei fejlődésének veszélyeztetettségére következtetést lehetett volna levonni. Nem rögzíti továbbá azt sem, hogy e veszélyeztetettség miként és miben jelentkezett.

Hasonló ténybeli hiányosságok folytán nem állapítható meg a terhelt bűnössége a lőfegyverrel visszaélés bűntettében. Az ítéletből ugyanis nem állapítható meg, hogy az általa dísztárgyként vásárolt és a falra helyezett üzemképtelen fegyver eredeti rendeltetésről, majd házilagos lőfegyverré átalakításáról tudomással bírt volna. Az alanyi oldal tényeinek feltüntetése nélkül rögzített ítéleti tényállás nem tekinthető teljesnek, ennek hiányában ugyanis a terheltnek a bűncselekmény tárgyára vonatkozó ismeretei (pontos tudomása vagy tévedése), illetőleg szándékossága vagy gondatlansága büntetőjogi megítélés alá nem eshetnek. Lőfegyverrel visszaélés bűntettét csak az az engedélyhez kötött lőfegyvert tartó személy követheti el, aki az általa megszerzett vagy tartott fegyver e jellegét ismeri, azzal tisztában van. Ennek ténybeli rögzítése az e tárgyban büntetőjogi felelősségről határozó ítéletből nem hiányozhat.

A Legfelsőbb Bíróság által lefolytatott felülvizsgálati eljárásban a Be. 420. § (1) bekezdése alapján a jogerős határozatban megállapított tényállás irányadó.

A Legfelsőbb Bíróság minderre tekintettel a terheltet kk. F. nevű gyermeke tekintetében az 1 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt, továbbá a lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján felmentette, további, a kk. E. nevű gyermek sérelmére elkövetett cselekményét 1 rb., a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősített. Ezért vele szemben 3 hónap börtönbüntetést szabott ki. A terhelt kiskorú gyermekeit érintő szülői felügyeleti jog megszűntetésével kapcsolatos elsőfokú ítéleti rendelkezést mellőzte.

Az eljárás során lefoglalt Slavia 624 típusú puskát a Btk. 77. § (1) bekezdésének b/ pontja alapján elkobozta.

A Btk. 99. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a terhelt által őrizetben töltött időnek a börtönbüntetésbe történő beszámításáról és a Be. 428. § alapján a bűnügyi költségek viseléséről. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.971/2004.)

A városi bíróság a 200l. június l-én kelt és június 2l-jén jogerőre emelkedett - tárgyalás mellőzésével hozott - végzésével K. Z. terhelttel szemben felbujtóként elkövetett lopás vétsége miatt l80 napi tétel pénzbüntetést szabott ki azzal, hogy a pénzbüntetés egynapi tételének összege 200 forint.

A bíróság az ügyben - lényegét tekintve - az alábbi tényállást állapította meg.

A terhelt l999. június 7-én a délutáni órákban ismerősével, az l984. augusztus 28-án született fk. F. Gy-vel F. J-né háza előtt sétált. Fk. F. Gy. észrevette a ház udvarán lévő - F. J-né fia tulajdonát képező - YOMA márkájú futballcipőt. Erre a terhelt figyelmét felhívta. Ekkor a terhelt azt közölte fk. F. Gy-vel, hogy "Ha kell neked, lopd el!"

Ezt követően a terhelt közlésére fk. F. Gy. a nyitott kapun át bement a ház udvarára és az ott lévő 4300 forint értékű cipőt eltulajdonította. Utóbb a cipőt átadta a terheltnek, aki azt H. M-nek adta tovább.

Az eljárás során a cipő lefoglalásra került, így a kár megtérült.

A jogerős határozatban megállapítottak szerint a terhelt a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés II. fordulatának f) pontja minősülő és büntetendő lopás vétségét valósította meg, mint a Btk. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti felbujtó.

Az előbbi jogerős bírósági határozat ellen az ügyész 200l. december 4-én felülvizsgálati indítványt nyújtott be a terhelt terhére.

Az indítványban kifejtett álláspontja szerint a terhelt cselekménye helyesen a Btk. 195. §-ának (2) bekezdésében meghatározott és az (1) bekezdés szerint büntetendő kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósítja meg. E bűncselekmény törvényi büntetési tétele pedig egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Így a cselekmény elbírálása a Be. 90. §-ának (2) bekezdése értelmében nem tartozik vétségi eljárásra.

Következésképp a városi bíróság megsértette a Be. 351. §-ának (1) bekezdésében írt eljárási szabályokat akkor, amikor a terhelt cselekményét tárgyalás mellőzésével bírálta el.

Ez az eljárási szabálysértés pedig a Be. 355/A. §-ának írt eljárási szabálysértés.

Mindezekre tekintettel indítványozta a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.

A Legfőbb Ügyészség az ügyész által benyújtott felülvizsgálati indítványt fenntartotta. Indítványozta a városi bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és a Miskolci Városi Bíróság új eljárásra utasítását.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

A jogerős határozatban megállapított tényállásból következően a terhelt cselekménye helyesen a Btk. 195. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, a szerint minősülő és az (1) bekezdés szerint büntetendő kiskorú veszélyeztetése bűntetteként értékelendő.

E cselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Ebből következően, szem előtt tartva a Be. 90. §-ának (2) bekezdésében írtakat, a cselekmény elbírálása nem tartozik vétségi eljárásra.

Tehát az ügyben jogerős határozatot hozó városi bíróság megsértette a Be. 351. §-ának (1) bekezdésében írt eljárási szabályokat akkor, amikor a terhelt cselekményét tárgyalás mellőzésével bírálta el.

Ez az eljárási szabálysértés pedig a Be. 355/A. §-ának b) pontjában irt olyan súlyos eljárási szabálysértés, amely a jogerős határozat hatályon kívül helyezésére kell vezessen. A jelzett szabálysértés a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében rögzített olyan eljárási szabálysértés, amely felülvizsgálati okot is képez.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatot a Be. 291. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a cselekmény elbírálására a Be. 29.§-ának (3) bekezdése értelmében hatáskörrel és illetékességgel rendelkező városi bíróságot új eljárásra utasította a rendelkező részben foglaltak szerint.

(Legf. Bír. Bfv.III.51/2002. sz.)