Hivatalos személy elleni bűncselekmények

Hivatalos személy elleni erőszak

Btk. 310. § (1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt

a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,

b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy

c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,

bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Aki hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoportban részt vesz, vétség miatt két évig, a csoport szervezője és vezetője bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki hivatalos személyt vagy külföldi hivatalos személyt az eljárása miatt bántalmaz, az (1)-(4) bekezdés szerint büntetendő akkor is, ha a bántalmazott a bűncselekmény elkövetésekor már nem hivatalos személy vagy nem külföldi hivatalos személy.

(6) Aki hivatalos személy elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(7) Nem büntethető a (4) bekezdés alapján a csoport résztvevője, ha a csoportot önként vagy a hatóság felhívására elhagyja.

1. A hivatalos személy elleni erőszak a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 310. §-ának (2) bekezdése szerint súlyosabban, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha felfegyverkezve követik el.

A Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint felfegyverkezve az követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.

Ez a rendelkezés tehát a felfegyverkezve elkövetést nem korlátozza arra az esetre, ha az elkövető a fegyvert használja is; elég, ha azt magánál tartja. Az élet kioltására alkalmas eszköz használata tehát a súlyosabb minősítésnek nem előfeltétele.

2. A Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontjában foglalt meghatározás szerint az elkövető a fegyvert az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében tartja magánál. Az "érdekében" kitétel tartalmilag céltudatosságra utal, aminek megállapításánál az elkövető szándékára is figyelemmel kell lenni.

(Ha pl. az elkövető állandóan hord magánál zsebkést, és azt a cselekmény elkövetésénél is a zsebében tartja, de azt a körülményekből következtethetően a hivatalos személy ellenállásának leküzdésére felhasználni nem kívánja, és nem is használja fel: a zsebkés magánál tartásának a cselekmény elkövetésével semmiféle összefüggése nincs, a minősített eset megállapítására alapul nem szolgálhat.)

Ki kell zárni a minősített eset köréből azt, amikor az élet kioltására alkalmas eszközt az elkövető nem a cselekménnyel összefüggésben, tehát nem a hivatalos személy ellenállásának leküzdése érdekében tartja magánál.

Ezt az álláspontot támasztja alá az is, hogy a felfegyverkezve elkövetés társadalomra veszélyessége azért magasabb fokú, mert az egyfelől az elkövetőnek az eszközzel kapcsolatos szándéka folytán fokozottabb elszántságára utal, másfelől a fegyver eshetőleges használata a hivatalos személy amúgy is veszélyes helyzetét objektíve súlyosítja. Amennyiben azonban a fegyverként használható eszközzel az elkövetőnek semmiféle ilyen szándéka nincsen, úgy az elkövető és a cselekmény fokozottabb társadalomra veszélyességéről nem lehet szó.

Minthogy az elkövető szándéka és a cselekmény társadalomra veszélyessége szolgál a súlyosabb minősítés alapjául, közömbös az a körülmény, hogy az elkövető felfegyverkezett voltáról a hivatalos személynek tudomása volt-e vagy sem.

A kifejtettek értelemszerűen irányadók a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakra és a hivatalos személy vagy a közfeladatot ellátó személy támogatója elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszakra is (Btk. 311-312. §).

A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 310. §-ában foglalt törvényi rendelkezés által védett jogi tárgy a hivatalos személy cselekvési szabadságához és tiszteletéhez fűződő büntetőjogi védelmet igénylő közérdek.

A törvény az elkövető személye vonatkozásában annyiban különböztet, hogy a bűncselekmény elkövetője lehet egyes személy vagy pedig - csoportosan elkövetés esetén - a csoport szervezőjeként, vezetőjeként vagy tagjaként fellépő személy. Nem tesz azonban különbséget abban a vonatkozásban, hogy az elkövető hivatalos személy vagy pedig a Btk. 459. § (1) bekezdésének 11., 13. pontjában nem említett személy.

Ebből következik, hogy nem zárhatja ki az említett bűncselekmény megállapítását az, hogy az elkövető maga is hivatalos személy, akár ugyanazon szerven belül működik a sértettel, akár a Btk. 459. § (1) bekezdésének 11. pontja más alpontja alapján minősül hivatalos személynek, és a cselekményt kölcsönös vagy együttes hivatali eljárásuk során, vagy ahhoz kapcsolódva követte el.

A terheltet a Járásbíróság 2014. április 8. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki 1 rb. halált okozó ittas járművezetés bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Btk.) 188. § (1) bekezdés és (2) bekezdés c) pont] és 1 rb. külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében [régi Btk. 229. § (1) és (8) bekezdés]. Ezért őt halmazati büntetésül 3 évi és 6 hónapi börtönre, 4 évi közügyektől eltiltásra, 5 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a járművezetéstől eltiltásba történő beszámításról, a lefoglalt bűnjelről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú ítéletet a vádlott és védője fellebbezése folytán felülbíráló Törvényszék, mint másodfokú bíróság az 2014. április 8. napján jogerős ítéletével megváltoztatta. A vádlott cselekményeit 1 rb. járművezetés ittas állapotban bűntettének [Btk. 236. § (1) és (2) bekezdés c) pont], valamint 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 310. § (1) bekezdés a) pont] minősítette. A közügyektől eltiltást mellékbüntetésként tekintette kiszabottnak.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által bizonyítás felvételét követően kiegészített és pontosított, a felülvizsgálati indítvánnyal támadott II. pont alatti tényállása szerint a I. tényállásban leírt balesetet követően a terheltet, továbbá a jármű utasait a mentőszolgálat a baleseti ambulanciájára szállította. Mivel az elsődleges rendőri intézkedés során a baleset helyszínén megállapításra került, hogy a gépjárművet vezető a terhelt a járművezetést megelőzően szeszes italt fogyasztott, a rendőrkapitányság ügyeletesének utasítására 2011. január 15. napján 02 óra 30 perckor a kórházban megjelent B. I. rendőr főtörzsőrmester, V. O. rendőr őrmester, Sz. Sz. rendőr törzsőrmester és T. J. rendőr törzsőrmester. A terhelttől kétszeres vérvételre, utasaitól egyszeres vérvételre került sor. Ekként a vádlottal szemben a rendőrök az 1994. évi XXXIV. tv. 33. § (2) bekezdés c) pontja alapján kényszerintézkedést alkalmaztak.

A terheltet az első vérvételre V. O. rendőr őrmester és T. J. rendőr törzsőrmester kísérte a kezelőbe. Miután onnan a vádlott kijött, megállt rövid ideig a kezelő ajtaja előtt a folyosón, majd elindult jobbra a kijárat felé. Ekkor a folyosón az intézkedést biztosító B. M. rendőr főtörzsőrmester felszólította a vádlottat, hogy a második vérvételig ne menjen sehova, azonban a vádlott közölte vele, hogy neki ne mondja meg, hogy mit csinálhat, és folyamatosan haladt a kijárat felé.

Miután a vádlott a rendőri utasításnak nem tett eleget, B. M. rendőr főtörzsőrmester a vádlott után lépett és - miután a kezében tartott iratokat a székekre letette - őt két karjával hátulról átölelte. A vádlott ekkor - annak érdekében, hogy a vele szemben jogszerűen intézkedő B. I. rendőr főtörzsőrmester szorításából kiszabaduljon - előre dőlt, és ezzel a hátára felemelte őt, majd vele forogni kezdett. Ekkor hozzájuk lépett Sz. Sz. rendőr főtörzsőrmester. Ő szintén testi kontaktusba került a vádlottal, megfogta őt, de annak következtében, hogy a terhelt B. M.-el a hátán forgott, egyensúlyából kibillent és a fal felé tántorodott. A vádlott folyamatosan próbált kiszabadulni az intézkedő rendőrök keze közül. Végül V. O. rendőr őrmester segítségével a vádlottat egy, a folyosó jobb oldalán lévő helyiségben a földre leszorították majd megbilincselték.

A másodfokú bíróság jogi indokolásában kitért arra, hogy nem volt kétséges, hogy a terhelttel szemben jogszerű intézkedés folyt, őt a balesetet követően mint a balesettel érintett jármű vezetőjét vérvételre előállították, ekként intézkedés hatálya alatt állt. A vele szemben intézkedő rendőrnek jogszerű intézkedése során kötelessége, hogy megakadályozza az intézkedés alatt álló személy távozását, megakadályozza azt, hogy ezzel az intézkedés alól kivonja magát. Amikor pedig a vádlottat a rendőr mindkét karjával megfogta, egyértelműen ezt kívánta megakadályozni. Azzal pedig, hogy a terhelt az őt jogszerűen visszatartani akaró rendőr főtörzsőrmestert a hátára emelte, majd forogva megkísérelte őt magáról lerázni, megvalósította a hivatalos személy elleni erőszakot, mert a hivatalos személyt jogszerű eljárásban erőszakkal akadályozta.

A jogerős ítéletek (alapítéletek) ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a felülvizsgálati ok jogszabályi megjelölése nélkül, tartalma alapján a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból. Álláspontja szerint a terhelt bűnösségének megállapítása hivatalos személy elleni erőszak bűntettében az irányadónak tekintett tényállás alapján nem állapítható meg. Nem vitásan a terhelttel szemben jogszerű rendőri intézkedés folyt, amikor vérvételre előállították, azonban - mivel semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy a terhelt ennek során el akarta hagyni a kórház épületét - indokolatlanul alkalmazott testi kényszert B. M. rendőr főtörzsőrmester a vele kölcsönös szóváltásba kerülő terhelttel, így eljárása nem tekinthető sem jogszerűnek, sem intézkedésnek. Ekként a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény törvényi tényállása nem valósult meg, következésképpen a terhelt bűnösségének megállapítása e bűncselekményben a büntető anyagi jogszabályok megsértésével törvénysértő. Hivatkozott a Legfelsőbb bíróság BH 1992.625. számú eseti döntésére, mely szerint nem követi el a hivatalos személy jogszerű intézkedésének erőszakkal való akadályozását, aki a karját a vele szemben intézkedő rendőr fogásából kirántja.

Indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg és a terheltet mentse fel a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól és vele szemben lényegesen enyhébb büntetést alkalmazzon.

A legfőbb ügyész képviselője a felülvizsgálati indítványt részben kizártnak, részben alaptalannak minősítette, az első- és másodfokú határozat hatályban tartására tett indítványt.

A felülvizsgálati indítvány részben kizárt, részben alaptalan.

1. A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amely a jogerős ügydöntő határozattal szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja, azaz nem nyitja meg a ténybeli sérelmezés lehetőségét.

Felülvizsgálatban a felülbírálat a jogerős határozatban megállapított, s nem támadható tényálláshoz [Be. 423. § (1) bekezdés] kötött. Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak sincs helye [Be. 419. § (1) bekezdés, 388. § (2) bekezdés]. Tehát a jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

A tényálláshoz kötöttség azt jelenti, hogy felülvizsgálatban nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan: ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül - kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására.

A védő a terhelt hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapított bűnösségét sérelmezte arra hivatkozással, hogy a bizonyítékok nem támasztották alá azt a megállapítást, melynek értelmében a terhelt el akarta hagyni a kórház épületét, így nem volt ok arra, hogy vele szemben a távozás megakadályozása érdekében rendőri intézkedés történjék. Ezzel pedig az indítvány valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti mérlegelését vitatta, átértékelését célozta, és mindezen keresztül kifogásolta a bűnösségének megállapítását - ami felülvizsgálatban kizárt.

A Be. 416. § (1) bekezdése a) pontjának 3. fordulata alapján helye van felülvizsgálatnak, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

A védő a felülvizsgálati indítványban arra a BH 1992.625. számú jogesetben is megjelenő bírói gyakorlatra hivatkozott, melynek értelmében nem valósít meg bűncselekményt az intézkedéssel szembeni passzív ellenállás, a rendőri utasítás nem teljesítése.

A legfőbb ügyész képviselője helytállóan mutatott rá arra, hogy a hivatkozott jogesetben megjelenő jogi következtetés eltérő tényállás alapján született. A már hivatkozott, Be. 423. § (1) bekezdésében írt tényálláshoz kötöttség alapján irányadónak kellett tekinteni a felülvizsgálati eljárásban is a tényállás azon ténymegállapítását, mely szerint a terhelt el akarta hagyni a kórház épületét, következésképpen az eljárás hatálya alatt álló terhelt eltávozásának megakadályozása érdekében az intézkedést foganatosító rendőr jogszerűen lépett fel. Az irányadó tényállásból erre vont következtetés tehát helyes és törvényes.

A felülvizsgálati eljárásban is kötelezően figyelembe veendő tényállás alapján úgyszintén az állapítható meg, hogy a terhelt nem engedetlenséget tanúsított, nem rendőri utasítás teljesítését tagadta meg, hanem az egységes és következetes bírói gyakorlat alapján erőszakot alkalmazott. A bírói gyakorlat erőszaknak tekint bármilyen támadó jellegű fizikai erőkifejtést, amely az adott bűncselekmény kapcsán a jogszerűen intézkedő rendőrt eljárásában akadályozza, az intézkedés befejezését gátolja, megnehezíti, hátráltatja. A hivatalos személy elleni erőszak esetében a hivatalos személy testén ható közvetlen vagy közvetett, támadó jellegű fizikai erőbehatás pedig tényállásszerű. Ekként tényállásszerű magatartást tanúsított a terhelt akkor, amikor a távozásában őt megakadályozni kívánó rendőr testét a földről felemelte, ezáltal őt és a segítségére siető, szintén az intézkedés foganatosításában részt vevő Sz. Sz. rendőr főtörzsőrmestert a távozás megakadályozása érdekében kifejtendő testi kényszer végrehajtásához szükséges stabil álló helyzetéből kimozdította, s annak érdekében, hogy fogásából szabaduljon vele forogni kezdett. Így helytálló az erőszak meglétére vont jogi következtetés is.

Ebből következően alaptalan az indítvány abban a tekintetben, hogy a terhelt bűnösségére az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével vontak következtetést.

A Kúria a felülvizsgálat során nem észlelt olyan eljárásjogi szabálysértést, amelyek szerepelnek a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában konkrétan és kimerítően meghatározott, a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések között, a támadott határozatokat - a Be. 424. §-a (1) bekezdésének 1. fordulata alapján tanácsülésen, a Be. 420. § (1) bekezdése 1. mondatának 1. fordulata szerinti összetételben - a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria, Bfv.II.69/2015.)

[1] A terheltet a járásbíróság a 2014. április 8. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki 1 rb. halált okozó ittas járművezetés bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 188. § (1) bek. és (2) bek. c) pont] és 1 rb. külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében [korábbi Btk. 229. § (1) bek. és (8) bek.]. Ezért őt halmazati büntetésül 3 év és 6 hónapi börtönre, 4 évi közügyektől eltiltásra, 5 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a járművezetéstől eltiltásba történő beszámításról, a lefoglalt bűnjelről és a bűnügyi költség viseléséről.

[2] Az elsőfokú ítéletet a vádlott és védője fellebbezése folytán felülbíráló törvényszék mint másodfokú bíróság a 2014. április 8. napján jogerős ítéletével megváltoztatta. A vádlott cselekményeit 1 rb. járművezetés ittas állapotban bűntettének [Btk. 236. § (1) és (2) bek. c) pont], valamint 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 310. § (1) bek. a) pont] minősítette. A közügyektől eltiltást mellékbüntetésként tekintette kiszabottnak, pontosította a közúti járművezetésbe történő beszámítás kezdő időpontját, a lefoglalt bűnjel megsemmisítését rendelte el, javította a vádlott vezetéknevét és rendelkezett az elsőfokú ítélet kihirdetésétől eltelt idő járművezetéstől eltiltásba történő beszámításáról.

[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által bizonyítás felvételét követően kiegészített és pontosított, a felülvizsgálati indítvánnyal támadott II. pont alatti tényállása szerint a I. tényállásban leírt balesetet követően a terheltet, továbbá a jármű utasait a mentőszolgálat az sz.-i Sz. Gy. Kórház Baleseti Ambulanciájára szállította. Mivel az elsődleges rendőri intézkedés során a baleset helyszínén megállapításra került, hogy a gépjárművet vezető terhelt a járművezetést megelőzően szeszes italt fogyasztott, a rendőrkapitányság ügyeletesének utasítására 2011. január 15. napján 02 óra 30 perckor a kórházban megjelent B. M. rendőr főtörzsőrmester, V. O. rendőr őrmester, Sz. Sz. rendőr törzsőrmester és T. J. rendőr törzsőrmester. A terhelttől kétszeres vérvételre, utasaitól egyszeres vérvételre került sor. Ekként a vádlottal szemben a rendőrök az 1994. évi XXXIV. tv. 33. § (2) bekezdés c) pontja alapján kényszerintézkedést alkalmaztak.

[4] A terheltet az első vérvételre V. O. rendőr őrmester és T. J. rendőr törzsőrmester kísérte a kezelőbe. Miután onnan a vádlott kijött, megállt rövid ideig a kezelő ajtaja előtt a folyosón, majd elindult jobbra a kijárat felé. Ekkor a folyosón az intézkedést biztosító B. M. rendőr főtörzsőrmester felszólította a vádlottat, hogy a második vérvételig ne menjen sehova, azonban a vádlott közölte vele, hogy neki ne mondja meg, hogy mit csinálhat, és folyamatosan haladt a kijárat felé.

[5] Miután a vádlott a rendőri utasításnak nem tett eleget, B. M. rendőr főtörzsőrmester a vádlott után lépett és - miután a kezében tartott iratokat a székekre letette - őt két karjával hátulról átölelte. A vádlott ekkor - annak érdekében, hogy a vele szemben jogszerűen intézkedő B. M. rendőr főtörzsőrmester szorításából kiszabaduljon - előredőlt, és ezzel a hátára felemelte B. M.-et, majd vele forogni kezdett. Ekkor hozzájuk lépett Sz. Sz. rendőr főtörzsőrmester. Ő szintén testi kontaktusba került a vádlottal, megfogta őt, de annak következtében, hogy a terhelt B. M.-mel a hátán forgott, egyensúlyából kibillent és a fal felé tántorodott. B. M.-nek sikerült talpra kerülnie, majd Sz. Sz.-szel a vádlott mindkét karját megfogták. A vádlott folyamatosan próbált kiszabadulni az intézkedő rendőrök keze közül. Végül V. O. rendőr őrmester segítségével a vádlottat egy, a folyosó jobb oldalán lévő helyiségben a földre leszorították majd megbilincselték.

[6] A másodfokú bíróság jogi indokolásában kitért arra, hogy nem volt kétséges, hogy a terhelttel szemben jogszerű intézkedés folyt, őt a balesetet követően mint a balesettel érintett jármű vezetőjét vérvételre előállították, ekként intézkedés hatálya alatt állt. A vele szemben intézkedő rendőrnek jogszerű intézkedése során kötelessége, hogy megakadályozza az intézkedés alatt álló személy távozását, megakadályozza azt, hogy ezzel az intézkedés alól kivonja magát. Amikor pedig a vádlottat a rendőr mindkét karjával megfogta, egyértelműen ezt kívánta megakadályozni. Azzal pedig, hogy a terhelt az őt jogszerűen visszatartani akaró rendőr főtörzsőrmestert a hátára emelte, majd forogva megkísérelte őt magáról lerázni, megvalósította a hivatalos személy elleni erőszakot, mert a hivatalos személyt jogszerű eljárásban erőszakkal akadályozta.

[7] A jogerős ítéletek (alapítéletek) ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a felülvizsgálati ok jogszabályi megjelölése nélkül, tartalma alapján a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból.

[8] Álláspontja szerint a terhelt bűnösségének megálla­pítása hivatalos személy elleni erőszak bűntettében az irányadónak tekintett tényállás alapján nem állapítható meg. Nem vitásan a terhelttel szemben jogszerű rendőri intézkedés folyt, amikor vérvételre előállították, azonban - mivel semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy a terhelt ennek során el akarta hagyni a kórház épületét - indokolatlanul alkalmazott testi kényszert B. M. rendőr főtörzsőrmester a vele kölcsönös szóváltásba kerülő terhelttel, így eljárása nem tekinthető sem jogszerűnek, sem intézkedésnek.

[9] Ekként a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény törvényi tényállása nem valósult meg, következésképpen a terhelt bűnösségének megállapítása e bűncselekményben a büntető anyagi jogszabályok megsértésével törvénysértő. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság BH 1992.625. számú eseti döntésére, mely szerint nem követi el a hivatalos személy jogszerű intézkedésének erőszakkal való akadályozását, aki a karját a vele szemben intézkedő rendőr fogásából kirántja.

[10] Indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg és a terheltet mentse fel a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól és vele szemben lényegesen enyhébb büntetést alkalmazzon.

[11] A legfőbb ügyész képviselője indítványában a felülvizsgálati indítványt részben kizártnak, részben alaptalannak minősítette, az első- és másodfokú határozat hatályban tartására tett indítványt.

[12] A felülvizsgálati indítvány részben kizárt, részben alaptalan.

[13] A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amely a jogerős ügydöntő határozattal szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja, azaz nem nyitja meg a ténybeli sérelmezés lehetőségét.

[14] Felülvizsgálatban a felülbírálat a jogerős határozatban megállapított, s nem támadható tényálláshoz [Be. 423. § (1) bek.] kötött. Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak sincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.]. Tehát a jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

[15] A tényálláshoz kötöttség azt jelenti, hogy felülvizsgálatban nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan: ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül - kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására.

[16] A védő a terhelt hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapított bűnösségét sérelmezte arra hivatkozással, hogy a bizonyítékok nem támasztották alá azt a megállapítást, melynek értelmében a terhelt el akarta hagyni a kórház épületét, így nem volt ok arra, hogy vele szemben a távozás megakadályozása érdekében rendőri intézkedés történjék. Ezzel pedig az indítvány valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti mérlegelését vitatta, átértékelését célozta, és mindezen keresztül kifogásolta a bűnösségének megállapítását, ami felülvizsgálatban kizárt.

[17] A Be. 416. § (1) bekezdése a) pontjának 3. fordulata alapján helye van felülvizsgálatnak, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

[18] A védő a felülvizsgálati indítványban arra a BH 1992.625. számú jogesetben is megjelenő bírói gyakorlatra hivatkozott, melynek értelmében nem valósít meg bűncselekményt az intézkedéssel szembeni passzív ellenállás, a rendőri utasítás nem teljesítése.

[19] A legfőbb ügyész képviselője helytállóan mutatott rá arra, hogy a hivatkozott jogesetben megjelenő jogi következtetés eltérő tényállás alapján született. A már hivatkozott, Be. 423. § (1) bekezdésében írt tényálláshoz kötöttség alapján irányadónak kellett tekinteni a felülvizsgálati eljárásban is a tényállás azon ténymegállapítását, mely szerint a terhelt el akarta hagyni a kórház épületét, következésképpen az eljárás hatálya alatt álló terhelt eltávozásának megakadályozása érdekében az intézkedést foganatosító rendőr jogszerűen lépett fel. Az irányadó tényállásból erre vont következtetés tehát helyes és törvényes.

[20] A felülvizsgálati eljárásban is kötelezően figyelembe veendő tényállás alapján úgyszintén az állapítható meg, hogy a terhelt nem engedetlenséget tanúsított, nem rendőri utasítás teljesítését tagadta meg, hanem az egységes és következetes bírói gyakorlat alapján erőszakot alkalmazott. A bírói gyakorlat erőszaknak tekint bármilyen támadó jellegű fizikai erőkifejtést, amely az adott bűncselekmény kapcsán a jogszerűen intézkedő rendőrt eljárásában akadályozza, az intézkedés befejezését gátolja, megnehezíti, hátráltatja. A hivatalos személy elleni erőszak esetében a hivatalos személy testén ható közvetlen vagy közvetett, támadó jellegű fizikai erőbehatás pedig tényállásszerű.

[21] Ekként tényállásszerű magatartást tanúsított a terhelt akkor, amikor a távozásában őt megakadályozni kívánó rendőr testét a földről felemelte, ezáltal őt és a segítségére siető, szintén az intézkedés foganatosításában részt vevő Sz. Sz. rendőr főtörzsőrmestert a távozás megakadályozása érdekében kifejtendő testi kényszer végrehajtásához szükséges stabil álló helyzetéből kimozdította, s annak érdekében, hogy fogásából szabaduljon, vele forogni kezdett. Így helytálló az erőszak meglétére vont jogi következtetés is.

[22] Ebből következően alaptalan az indítvány abban a tekintetben, hogy a terhelt bűnösségére az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével vontak következtetést.

[23] A Kúria a felülvizsgálat során nem észlelt olyan eljárásjogi szabálysértést, amelyek szerepelnek a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában konkrétan és kimerítően meghatározott, a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések között, a támadott határozatokat - a Be. 424. §-a (1) bekezdésének 1. fordulata alapján tanácsülésen, a Be. 420. § (1) bekezdése 1. mondatának 1. fordulata szerinti összetételben - a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 69/2015.)

I. A járásbíróság a 2013. október 15. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki

- 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 229. § (1) bekezdés és (8) bekezdés],

- 5 rendbeli garázdaság vétségében [korábbi Btk. 271. § (1) bekezdés],

- 1 rendbeli ittas járművezetés vétségében [korábbi Btk. 188. § (1) bekezdés], és

- 1 rendbeli becsületsértés vétségében [korábbi Btk. 180. § (2) bekezdés].

Ezért őt halmazati büntetésül - mint különös visszaesőt - 2 év 8 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 1 év 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A városi bíróság ítéletével kapcsolatos feltételes szabadságot megszüntette. Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. Beszámítani rendelte a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe az előzetes fogvatartásban és házi őrizetben töltött időt.

A terheltet a további 1 rendbeli testi sértés bűntettének kísérlete [korábbi Btk. 170. § (1) és (2) bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette.

Rendelkezett a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a terhelt terhére a kiszabott büntetés súlyosítása végett, míg a terhelt és védője részben felmentés, részben a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2014. április 10. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta:

a szabadságvesztés büntetés mértékét 3 év 4 hónapra súlyosította;

a terheltet - helyesen - visszaesőként tekintette elítéltnek.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

II. Az ügyben meghozott jogerős határozat ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt - tartalmát tekintve - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból.

A felülvizsgálati indítványának indokaként a védője által az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezésben foglaltakra hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az abban foglaltakat nem vette kellően figyelembe, ezért a sérelmezett határozat felülvizsgálatát kérte.

Az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezés indokolásával megegyező felülvizsgálati indítvány az irányadó tényállás I/1., I/3., III/1. és III/2. pontjában foglaltakat támadta. Eszerint az I/1., I/3., és III/2. pont alatti ítéleti tényállások megalapozatlanok, miután az eljáró bíróság a rendelkezésre álló adatokból és bizonyítékokból helytelenül következtetett a terhelt bűnösségére.

Sérelmezte továbbá, hogy az eljárt bíróságok törvénysértően állapították meg a bűnösségét a tényállás III/1. pontja alapján hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, mivel a sértettel szemben nem alkalmazott erőszakot. Megítélése szerint csupán a 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 216. §-a szerinti jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése valósult meg.

Összességében az indítvánnyal megtámadott bűncselekmények miatt emelt vád alóli felmentést, és ehhez képest a büntetés enyhítését kérte.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.

Álláspontja szerint törvényben kizárt a felülvizsgálati indítvány az I/1., I/3., és III/2. tényállási pontokat támadó részében, miután a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható. E törvényi rendelkezésre figyelemmel pedig annak sérelmezése, hogy a bíróságok a tényállást a bizonyítékoknak a terhelt védekezésétől eltérő értékelésével állapították meg, az ügydöntő határozatok felülvizsgálatát nem teszi lehetővé.

A III/1. tényállási pont tekintetében nem történt anyagi jogi szabályszegés a terhelt bűnösségének a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében történt megállapítása során. E körben utalt arra, hogy a terhelt lökése, illetve ütése a sértett testére gyakorolt olyan erőkifejtésnek tekintendő, amely a hivatalos személy jogszerű eljárására ellentétesen hatott.

A Legfőbb Ügyészség mindezekre figyelemmel azt indítványozta, hogy a Kúria az első- és másodfokú ügydöntő határozatokat hatályában tartsa fenn.

III. A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.

A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett egyrészt a felülvizsgálati indítványban megjelölt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - okból, másrészt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt egyéb eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében - hivatalból [Be. 423. § (4)-(5) bekezdések] bírálta felül.

Ennek során a felülvizsgálati indítványt az irányadó tényállás megalapozottságát támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

1. A Kúria - annak előrebocsátása mellett, hogy a felülvizsgálati eljárás nem megismétlése az eljárásnak - mindenekelőtt abból indult ki, hogy felülvizsgálatnak kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében tételesen felsorolt okok miatt van helye. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a Be. 423. §-ának (4) bekezdésére tekintettel csak az indítványban megjelölt felülvizsgálati okra, valamint - a hivatkozott rendelkezés (5) bekezdése alapján hivatalból folytatandó vizsgálat keretében - a 416. § (1) bekezdésének c) és d) pontja szerinti eljárási szabálysértésekre lehet figyelemmel.

Az eljárási törvény szerint a tényállás helyessége a felülvizsgálat tárgya nem lehet. A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. §-a (1) bekezdésének törvényi előírása szerint a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ennélfogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás nem támadható. Ekként a felülvizsgálat során az ítélet megalapozott vagy megalapozatlan volta nem vizsgálható. Ebből következően a felülvizsgálatnak még az ítélet esetleges megalapozatlansága miatt sincs helye. Csak a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján vizsgálhatja a Kúria azt, hogy a terhelt elítélésére büntető anyagi jogi szabály megsértésével került-e sor. Erre figyelemmel a felülvizsgálati indítványnak az I/1., I/3., és III/2. tényállási pontokat érintő, a tényállás megalapozatlanságára hivatkozó, az értékelt bizonyítékok hiteltérdemlőségét vitató, a megállapított tények iratellenességére, a bizonyítás hiányosságaira utaló része törvényben kizárt.

2. A terhelt - jogszabályhely megjelölése nélkül, de tartalmában - felülvizsgálati okként hivatkozott a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen - egyebek mellett - akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

A Kúria nem értett egyet azzal az okfejtéssel, hogy a III/1. tényállási pont alatt rögzített cselekmény alapján a terhelt bűnösségének megállapítására a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében a büntetőjog anyagi szabályainak megsértésével került sor.

A korábbi Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, hivatalos személy elleni erőszak bűntette törvényi tényállásának három elkövetési magatartása közül az adott esetben az erőszakkal akadályozás tényállási fordulata alapozta meg a bűncselekmény felróhatóságát.

Az irányadó tényállás szerint 2012. június 28-án a v.-i buszmegállóban - F. E. arra közlekedő bejelentése alapján, aki elmondta, hogy a terhelt bántalmazta őt, és megmutatta, hogy az elkövető a buszmegállóban van - A. J. rendőr törzsőrmester, valamint K. V. rendőr törzsőrmester megkezdték a terhelttel szemben az intézkedést és őt nem engedték felszállni a buszra. A. J. rendőr törzsőrmester felszólította a terheltet, hogy igazolja magát. Erre a terhelt ideges lett. Azt a kijelentést tette, hogy: "a faszom, már megint velem intézkedtek!" Ezután felrúgott egy szemetesedényt, illetve folyamatosan vitatkozott F. E.-vel is. A. J. és K. V. rendőr törzsőrmesterek többször szóltak a terheltnek, hogy nyugodjon meg, vesse alá magát a rendőri intézkedésnek, de a terhelt továbbra is agresszíven viselkedett, ezért A. J. a "Törvény nevében" előrebocsátásával felszólította, hogy hagyja abba a garázda viselkedést, különben testi kényszert fognak alkalmazni, illetve ismét felszólította, hogy engedelmeskedjen a rendőri intézkedésnek.

A terhelt ekkor a vele szemben, tőle 1-1,5 m-re álló A. J. rendőr törzsőrmester felé lépett. Bal kezével a mellkasán meglökte, majd jobb kézzel - tenyérrel - mellkason ütötte A. J.-et, aki az ütéstől hátra tántorodott, de nem esett el. A terhelt cselekményét észlelve K. V., majd A. J. rendőrök a terheltet kezénél, illetve vállánál fogva földre vitték, kezét előre bilincselték.

A. J. rendőr törzsőrmester a cselekmény során mindkét könyök felületes hámzúzódását szenvedte el. Testi sértés vétsége miatt A. J. a terhelttel szemben magánindítványt nem terjesztett elő.

A Kúria e tényállás tükrében azt állapította meg, hogy az engedetlenség, a passzív ellenállás, az utasítás nem teljesítése egymagában kétségtelenül nem ad elégséges alapot a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének a megállapítására. Az erőszaknak ugyanis személy elleni testi erőkifejtésben kell megnyilvánulnia, amely erőszak a hivatalos személy testén hat, és ekként akár közvetlen, akár közvetett formában számos módon érvényesülhet. Amennyiben ez az erőszak a hivatalos személy által szándékolt cselekvéssel szemben érvényesül, gátolja, nehezíti, tehát akadályozza azt, akkor kimeríti a vizsgált bűncselekmény törvényi tényállásának első fordulatát.

Az erőszak nem feltétlenül és szükségszerűen eredményezi a testi sérülés bekövetkezését. A hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével egyidejűleg könnyű testi sértés okozása esetén a magánindítvány hiánya csupán a bűncselekmények bűnhalmazatban történő megállapíthatóságát zárja ki. Az adott esetben azonban kétségtelen, hogy a terhelt az intézkedésnek aktívan ellenszegülve A. J. rendőr törzsőrmestert mellkasán meglökte, majd ellökte, ez a magatartás pedig az erőszakkal akadályozás tényállási fordulatot kimeríti.

Minderre tekintettel a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására a III/1. tényállási pontban rögzített cselekmény tekintetében az anyagi jogi szabályoknak megfelelően került sor, ekként a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati ok nem valósult meg.

3. A Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból lefolytatott vizsgálatra figyelemmel a Kúria azt is megállapította, hogy az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróságok nem követtek el a fenti törvényhely szerint értelmezhető eljárási szabálysértést.

Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott hely, és a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott első- és másodfokú ügydöntő határozatot- a Be. 426. §-a szerint - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 1230/2014.)

A járásbíróság a 2013. október 15. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki

- 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 229. § (1) bekezdés és (8) bekezdés],

- 5 rendbeli garázdaság vétségében [korábbi Btk. 271. § (1) bekezdés],

- 1 rendbeli ittas járművezetés vétségében [korábbi Btk. 188. § (1) bekezdés], és

- 1 rendbeli becsületsértés vétségében [korábbi Btk. 180. § (2) bekezdés].

Ezért őt halmazati büntetésül - mint különös visszaesőt - 2 év 8 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 1 év 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a terhelt terhére a kiszabott büntetés súlyosítása végett, míg a terhelt és védője részben felmentés, részben a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2014. április 10. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta:

a szabadságvesztés büntetés mértékét 3 év 4 hónapra súlyosította;

a terheltet - helyesen - visszaesőként tekintette elítéltnek.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az ügyben meghozott jogerős határozat ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt - tartalmát tekintve - a Be. 416.§ (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból.

A felülvizsgálati indítványának indokaként a védője által az első fokú ítélet ellen bejelentett fellebbezésben foglaltakra hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az abban foglaltakat nem vette kellően figyelembe, ezért a sérelmezett határozat felülvizsgálatát kérte.

Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok törvénysértően állapították meg a bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, mivel a sértettel szemben nem alkalmazott erőszakot. Megítélése szerint csupán a 2012. évi II. törvény (Szabs. tv.) 216. §-a szerinti jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése valósult meg.

Összességében az indítvánnyal megtámadott bűncselekmények miatt emelt vád alóli felmentést, és ehhez képest a büntetés enyhítését kérte.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta.

Utalt arra, hogy a terhelt lökése, illetve ütése a sértett testére gyakorolt olyan erőkifejtésnek tekintendő, amely a hivatalos személy jogszerű eljárására ellentétesen hatott.

Mindezekre figyelemmel azt indítványozta, hogy a Kúria az első- és másodfokú ügydöntő határozatokat hatályában tartsa fenn.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.

A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapul vétele mellett egyrészt a felülvizsgálati indítványban megjelölt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - okból, másrészt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt egyéb eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében - hivatalból [Be. 423. § (4)-(5) bekezdések] bírálta felül.

Ennek során a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

A terhelt - jogszabályhely megjelölése nélkül, de tartalmában - felülvizsgálati okként hivatkozott a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen - egyebek mellett - akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

A Kúria nem értett egyet azzal az okfejtéssel, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében a büntetőjog anyagi szabályainak megsértésével került sor.

A korábbi Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, hivatalos személy elleni erőszak bűntette törvényi tényállásának három elkövetési magatartása közül az adott esetben az erőszakkal akadályozás tényállási fordulata alapozta meg a bűncselekmény felróhatóságát.

Az irányadó tényállás szerint 2012. június 28-án egy buszmegállóban - F. E. arra közlekedő bejelentése alapján, aki elmondta, hogy a terhelt bántalmazta őt, és megmutatta, hogy az elkövető a buszmegállóban van - A. J. rendőr törzsőrmester, valamint K. V. rendőr törzsőrmester megkezdték a terhelttel szemben az intézkedést és őt nem engedték felszállni a buszra. A. J. rendőr törzsőrmester felszólította a terheltet, hogy igazolja magát. Erre a terhelt ideges lett. Azt a kijelentést tette, hogy: "a faszom, már megint velem intézkedtek!" Ezután felrúgott egy szemetesedényt, illetve folyamatosan vitatkozott F. E. is. A. J. és K. V. rendőr törzsőrmesterek többször szóltak a terheltnek, hogy nyugodjon meg, vesse alá magát a rendőri intézkedésnek, de a terhelt továbbra is agresszíven viselkedett, ezért A. J. a "Törvény nevében" előrebocsátásával felszólította, hogy hagyja abba a garázda viselkedést, különben testi kényszert fognak alkalmazni, illetve ismét felszólította, hogy engedelmeskedjen a rendőri intézkedésnek.

A terhelt ekkor a vele szemben, tőle 1-1,5 m-re álló A. J. rendőr törzsőrmester felé lépett. Bal kezével a mellkasán meglökte, majd jobb kézzel - tenyérrel - mellkason ütötte, aki az ütéstől hátra tántorodott, de nem esett el. A terhelt cselekményét észlelve K. V., majd A. J. rendőrök a terheltet kezénél, illetve vállánál fogva földre vitték, kezét előre bilincselték.

A. J. rendőr törzsőrmester a cselekmény során mindkét könyök felületes hámzúzódását szenvedte el.

A Kúria e tényállás tükrében azt állapította meg, hogy az engedetlenség, a passzív ellenállás, az utasítás nem teljesítése egymagában kétségtelenül nem ad elégséges alapot a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének a megállapítására. Az erőszaknak ugyanis személy elleni testi erőkifejtésben kell megnyilvánulnia, amely erőszak a hivatalos személy testén hat, és ekként akár közvetlen, akár közvetett formában számos módon érvényesülhet. Amennyiben ez az erőszak a hivatalos személy által szándékolt cselekvéssel szemben érvényesül, gátolja, nehezíti, tehát akadályozza azt, akkor kimeríti a vizsgált bűncselekmény törvényi tényállásának első fordulatát.

Az erőszak nem feltétlenül és szükségszerűen eredményezi a testi sérülés bekövetkezését. A hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével egyidejűleg könnyű testi sértés okozása esetén a magánindítvány hiánya csupán a bűncselekmények bűnhalmazatban történő megállapíthatóságát zárja ki. Az adott esetben azonban kétségtelen, hogy a terhelt az intézkedésnek aktívan ellenszegülve A. J. rendőr törzsőrmestert mellkasán meglökte, majd ellökte, ez a magatartás pedig az erőszakkal akadályozás tényállási fordulatot kimeríti.

Minderre tekintettel a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására az anyagi jogi szabályoknak megfelelően került sor, ekként a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati ok nem valósult meg.

Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott hely, és a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott első- és másodfokú ügydöntő határozatot- a Be. 426. §-a szerint - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv.II.1230/2014.)

A városi bíróság ítéletével a felülvizsgálati indítvánnyal érintett T. Z. I. r., ifj. T. Z. II. r. és T. Z.-né V. r. terhelteket bűnösnek mondotta ki a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő, társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében. Ezért az I. r. terheltet 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, a II. r. és az V. r. terhelteket 300-300 napi tétel - napi tételenként 200 forint - pénzbüntetésre ítélte.

Tényállásként az alábbiakat állapította meg:

2008. április 30-án T.-n lakó I. r. terhelt és családja fiuk, a II. r. terhelt másnapi ballagására készülődött. Az előkészületekhez segítségül hívták a III. r. terheltet, feleségét, a VI. r. terheltet, a VII. r. terheltet, továbbá T. Cs.-t. A férfiak a ház udvarának hátsó részében felállítottak egy sátrat, az asszonyok pedig a lakóépület mögötti nyári konyhában sütöttek, főztek. Amikor a férfiak késő este a sátor állításával végeztek, a nyári konyha előtti asztalnál ültek le. Beszélgettek és ennek során elfogyasztottak összesen 2 dl pálinkát és 3 doboz 0,5 l-es sört. A nyári konyha előtt elhelyezett magnetofonból zene szólt.

A nyári konyha előtt két kültéri lámpa, a lakóépület bejárati ajtaja fölött egy külső lámpa égett. A lakóház a szomszédos telkektől elkerített, az utca felőli fronton kiskapu, és - az udvar végében lévő garázzsal szemben - két irányba nyíló nagykapu található. A bejárati kaputól a házig jelzőcsengő kiépítve nincsen.

Az éjszakai órákban a S.-i Rendőrkapitányság járőrei az ügyelet utasítására T.-ra mentek, ahonnan rendőri segítséget kértek. A rendőrök a megadott címen senkit nem találtak. Onnan távozva észlelték, hogy abban az utcában, ahol a terheltek laknak, több házból is hangos zene szól. Az utcába befordulva megálltak H. J. háza előtt, s szóltak, hogy halkítsák le a zenét. Ennek a felszólításnak az ott lakók eleget is tettek. A rendőrök további intézkedést nem láttak indokoltnak és szükségesnek.

Elindultak tovább, majd 22.45 és 23 óra között eljutottak az I. r. terhelt házáig. A szolgálati gépkocsival a ház előtt megálltak, abból kiszállt B. R. törzsőrmester, P. R. törzsőrmester, P. B. főtörzsőrmester és D. L. főtörzsőrmester. Valamennyien szolgálati egyenruhában voltak. B. R. kezében egy kb. 2 kg tömegű helyszínelő lámpát vitt, amivel világított.

A nagykapu mindkét szárnya nyitott állapotban volt, ezen a rendőrök az udvarra bementek, s egészen a lakóépület közepén található bejárati lépcsőig jutottak, amikor a lakóépületből kilépett az V. r. terhelt. Mivel a fia nem volt otthon, a rendőröket meglátva megkérdezte, hogy valami baj van? A rendőrök közölték, hogy a zene hangos, csendháborítást követnek el, ezért azt halkítsák le. Az V. r. terhelt szólt a közelében tartózkodó gyermekének, aki azonnal hátrament és a magnetofont kikapcsolta.

Ezt követően a rendőrök továbbra is a lépcső előtt álltak, az udvarról nem távoztak. Az V. r. terhelt kérdésére, hogy akarnak-e még valamit, nem válaszoltak. Az V. r. terhelt ekkor felszólította őket a távozásra, de ennek a rendőrök nem tettek eleget. Ezzel egy időben, miután a gyermek hátrament a magnetofont kikapcsolni, a nyári konyha mellől előrejött a III. r. terhelt, akit követett az I. r. terhelt is. A III. r. terhelt emelt hangon megkérdezte a rendőröktől, hogy mit keresnek ott, ki engedte be őket. Ekkor P. R. rendőr törzsőrmester a kezében tartott gumibottal egy esetben a III. r. terhelt homlokára ütött, akinek ettől a két szemöldöke között kb. 0.5 cm-es felületes, hámfosztásos, 8 napon belül gyógyuló vérző sérülése keletkezett.

A vérző sérülés láttán az I. r. terhelt az udvar hátsó részéből egy ásót vett magához, amivel elindult a rendőrök irányába, de az ásót a III. r. terhelt kivette a kezéből és eldobta. Ezt látva az V. r., a VI. r. és a VII. r. terheltek - mindhárman asszonyok - a férfiak és a rendőrök közé álltak, kezüket mellmagasságba emelve, tenyerüket kifordítva, őket folyamatosan távozásra felszólítva, hangosan kiabálva, visítozva, sikoltozva indultak a rendőrök felé, s kezdték őket kiszorítani az udvarról a kapu irányába. A férfiak az asszonyok mögött állva követték őket.

A rendőrök fokozatosan hátrálva elérték a kapu vonalát. Amikor a rendőrök és az asszonyok közötti távolság megszűnt, közöttük dulakodás alakult ki. Az asszonyok az előttük álló rendőrök ruházatát megfogva lökdösték őket a kapun kívülre, melynek során B. R. zubbonya elszakadt, vállapja leszakadt. A dulakodás során a rendőrök a kezükben tartott gumibottal az előttük állókra célzás nélkül többször lesújtottak, B. R. törzsőrmester pedig a kezében tartott helyszínelő lámpával az I. r. terheltet fejen ütötte.

Ennek során az I. r. terhelt a homlokán két helyen, kb. 3 cm-es és kb. 2 cm-es lapszerű vékony repesztett sebzést, a jobb vállán zúzódásos sérüléseket, VI. r. terhelt pedig jobb vállán nagy kiterjedésű zúzódásos sérülést szenvedett el, mely sérülések 8 napon belül gyógyultak.

Ebben az időben érkezett haza ifj. T. Z. II. r. terhelt, aki a rendőröket megkerülve csatlakozott az udvaron belül tartózkodó családjához. Látva apja sérülését, ő is felkapta az ásót, de azt az apja rögtön kivette a kezéből.

A dulakodás során az udvaron tartózkodó terheltek kiszorították a rendőröket a kapun kívülre, majd a nagykapu két szárnyát belülről kifelé irányuló mozdulattal bezárták. Így az I-VII. r. terheltek az udvaron maradtak. A kapu becsukása közben B. R. rendőr törzsőrmester bal kezének mutatóujja a két szárny közé szorult és megsérült. A sérülés ellátást nem igényelt. Ezalatt a szintén az udvaron tartózkodó IV. r. terhelt telefonon próbálta a rendőrségi ügyeletet elérni. Közben arra szólította fel az udvaron és az utcán folyamatosan összegyűlő utcabelieket, hogy fogják körbe és ne engedjék elmenni a rendőröket "az igazi rendőrök" kiérkezéséig.

Ezután a IV. r. terhelt a kiskapun átugorva B. R. rendőr törzsőrmester irányába indult, aki magatartását támadásként értékelve őt gáz-spray-vel lefújta.

Az utcán gyülekező tömegben megjelent B. E. helyi kisebbségi képviselő, feleségével a VIII. r. terhelttel és a lányával. Látva a kialakult helyzetet B. E. visszament a házába telefonálni. B. E.-né B. R. rendőr törzsőrmester elé lépett, mellén a zubbonyát megragadva felelősségre vonta őt, hogy miért bántalmazták T. Z.-t. és családját. B. R. lefejtette a terhelt kezét a ruházatáról és B. E.-né VIII. r. terheltet eltolta magától, aki hátralépve elesett.

Az ugyancsak a helyszínre érkező B. T.-né IX. r. terhelt a rendőrök szolgálati gépkocsijához ment. Annak bal oldali visszapillantó tükrét helyéről kimozdította, így abból az üveg kiesett, majd a helyszínről elszaladt. B. R. törzsőrmester a társával utolérte, elfogta, megbilincselte és a szolgálati gépkocsi hátsó ülésére ültette. Amikor a lábait is be akarta tenni a gépkocsiba, B. T.-né IX. r. terhelt B. R. rendőr törzsőrmestert megrúgta. A rúgás nevezett jobb combtájékát érte, ettől sérülése nem keletkezett.

Az utcára kiszorított rendőrök erősítést kértek a S.-i Rendőrkapitányság ügyeletéről, majd megjelent a IV. r. terhelt által telefonon értesített Országos Mentőszolgálat eset­kocsija is. A mentők a sérülteket ellátták.

Az ítélet ellen az ügyész T. Z. I. r., ifj. T. Z. II. r. és T. Z.-né V. r. terheltek terhére téves minősítés miatt és büntetésük súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, amit a megyei főügyészség is fenntartott. T. Z. I. r. terhelt felmentés érdekében fellebbezett, míg a II. és az V. r. terhelt tudomásul vette az ítéletet. Az I., II. és V. r. terheltek védője a terheltek bűncselekmény hiányában történő felmentéséért, másodsorban enyhítés végett fellebbezett.

A megyei bíróság a fellebbezéseket elbírálva ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. Az I. és II. r. terheltek cselekményét a Btk. 229. § (1) bekezdésének III. fordulatában meghatározott, a (2) bekezdés I. és II. fordulata szerinti társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, míg az V. r. terhelt cselekményét a Btk. 229. § (1) bekezdés III. fordulatában meghatározott és a (2) bekezdés I. fordulata szerinti társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítette. Ifj. T. Z. II. r. és T. Z.-né V. r. terheltek büntetését egyaránt 10-10 hónap börtönbüntetésre súlyosította, amelynek végrehajtását mindkét terheltnél 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az I. r. terhelt tekintetében a felfüggesztés próbaidejét 3 évre emelte fel. Egyebekben az elsőfokú ítéletet e terheltekre nézve helybenhagyta.

A megyei bíróság a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás, továbbá az iratok tartama alapján a történeti tényállást a következőképpen pontosította:

a III. r. terhelt vérző sérülését látva, az I. r. terhelt az udvar hátsó részébe ment, és egy ásót vett magához, amivel elindult a rendőrök irányába. Ezt látva P. R. rendőr törzsőrmester elővette és csőre töltötte szolgálati fegyverét és azt maga előtt az I. r. terhelt irányába tartotta. A VI. r. terhelt ekkor lökdösni kezdte a rendőr fegyvert tartó kezét, ezért P. R. őt több esetben ellökte magától. Amikor az ásót a III. r. terhelt az I. r. terhelt kezéből kivette és eldobta, P. R. a fegyverét a tokjába visszahelyezte.

Mindezt látva az V. r., a VI. r. és a VII. r. terheltek a férfiak és a rendőrök közé álltak. Kezüket mellmagasságba emelve, tenyerüket kifordítva őket folyamatosan távozásra felszólítva, hangosan kiabálva indultak a rendőrök felé, és kezdték őket lökdösődve kiszorítani az udvarról a kapu irányába.

A megyei bíróság ítélete jogi indokolásában részletesen kifejtette, az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt, hogy a rendőri intézkedés jogszerűtlennek minősült. Egyetértett azzal is, a rendőri intézkedéssel szemben a terhelteket jogos védelem nem illette meg. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a városi bíróság azt, hogy a Btk. 229. §-a (1) bekezdésének III. fordulatában meghatározott hivatalos személy elleni erőszaknak nem tényállási eleme a hivatalos személy jogszerű eljárása. Ebből következően, ha a jogszerűtlen eljárás erőszakos akadályozása nem is állapítható meg, de mert az akadályozás tettleges bántalmazásban megnyilvánuló erőszakkal történik, megvalósul a Btk. 229. § (1) bekezdés III. fordulat szerinti elkövetési magatartás.

A rendőröket, mint hivatalos személyeket, eljárásuk alatt a lökdösve kiszorításukkal bántalmazás érte. Ennek megfelelően az I. és II. r. terheltek cselekményét a Btk. 229. § (1) bekezdésének III. fordulata és (2) bekezdésének I. és II. fordulata szerint társtettesként, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, míg az V. r. terhelt cselekményét társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 229. § (1) bekezdés III. fordulata, és (2) bekezdés I. fordulata] minősítette.

Az I. r., a II. r. és az V. r. terheltek érdekében a védőjük a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján a terheltek cselekményének anyagi jogszabályt sértő minősítése, egyben törvénysértő büntetéskiszabás miatt nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával egyezően a cselekmény garázdaság bűntettének minősítését, továbbá mindhárom terhelttel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak tartva, annak tanácsülésen történő elutasítását indítványozta.

Az átiratban kifejtettek szerint a terheltek bűnösségét az indítvány nem vitatja. A megállapítani kért garázdaság bűntettének három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettsége mellett pedig a másodfokú bíróság által kiszabott büntetés nem tekinthető törvénysértőnek. A büntetés enyhítésére csak az enyhítő szakasz alkalmazásával [Btk. 87. § (2) bekezdés e) pont] kerülhetett volna sor, de ennek a Btk. 87. §-ának (1) bekezdésében és 83. §-ában írt feltételei nem voltak megállapíthatók. Ekként az indítványban megjelölt felülvizsgálati ok nem valósult meg. Abszolút eljárásjogi szabálysértés sem forog fenn.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a felülvizsgálati indítványt nyilvános ülésen vizsgálta meg. Amennyiben ugyanis a felülvizsgálati indítvány felülvizsgálati okra, így anyagi jogszabályt sértő minősítésre, és azzal összefüggően törvénysértő büntetés kiszabásra hivatkozik, csak az indítvány érdemi vizsgálata alapján - nyilvános ülésen - dönthető el, hogy az megalapozott, avagy alaptalan.

Ugyanakkor a Be. 423. §-ának (4) bekezdésére figyelemmel az ügydöntő határozat kizárólag a felülvizsgálati indítvány korlátai között volt vizsgálható. A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, anyagi jogszabályt sértő elítélés miatt előterjesztett felülvizsgálati indítvány esetén ugyanis a felülvizsgálat a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára is kiterjedhet, viszont a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján előterjesztett indítvány esetén a Legfelsőbb Bíróság az érintett terhelt bűnösségét nem érintheti, az ítéletet a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem vizsgálhatja.

A másodfokú bíróság az ügyben az elsőfokú bíróság által megállapított jogi minősítést megváltoztatta, és a kiszabott büntetéseket súlyosította. A felülvizsgálati indítvány kizárólag a másodfokú bíróság ítélete ellen irányult, és kizárólag a téves jogi minősítést, és emiatt törvénysértő büntetés kiszabást sérelmezte. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a bűnösség megállapítását nem érinthette.

A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését látta indokoltnak.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntettét a Btk. 229. §-ának (1) bekezdése szerint az követi el, "aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza". A törvényhely (2) bekezdése szerint a cselekményt mind a csoportosan, mind a felfegyverkezve elkövetése súlyosabban minősíti.

Az irányadó tényállást tekintve értelemszerűen az I. és III. elkövetési fordulatnak lehet jelentősége.

A törvényi tényállás első fordulata - a hivatalos személy jogszerű eljárásban erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozása - a hivatalos személy jogszerű intézkedését védi. Fogalmilag a jogszerű eljárás ugyanis annak a helyzetnek felel meg, amikor a hivatalos személy intézkedik valami miatt.

Több hivatalos személy intézkedését egységesként kell felfogni, mint ahogyan több hivatalos személy intézkedésének akadályozása is egységet képez.

A cselekmény tényállásszerűségének feltétele, hogy a hivatalos személy intézkedése jogszerű legyen, a büntetőjogi védelem csak a jogszerű intézkedést illeti meg.

Az ítélkezési gyakorlat értelmezte a "jogszerűség" követelményét. Az ítélkezési gyakorlat e körben töretlen.

Eszerint, az intézkedéssel érintett személy nem szegülhet szembe jogszerűen a hivatalos személy alakilag szabályos intézkedésével, még akkor sem, ha az nem mindenben felel meg az intézkedésre vonatkozó jogi előírásoknak, utasításoknak, szakmai szabályoknak. Az ilyen jogsérelmek orvoslására jogorvoslati úton, ennek hiányában a panaszjog keretében kerülhet sor. A hivatalos személy intézkedése csak akkor tekinthető jogszerűtlennek, ha az minden mérlegelés szükségessége nélkül, nyilvánvalóan, félreismerhetetlenül jogszerűtlennek mutatkozik. Az ebben az értelemben vett intézkedés akadályozása (történjék ez akár erőszakkal, akár fenyegetéssel) nem tényállásszerű.

Az első elkövetési fordulattal ellentétben a harmadik fordulat két elkövetési magatartása, - a hivatalos személy eljárása alatti bántalmazása, illetőleg a hivatalos személy intézkedése miatti bántalmazása - magát a hivatalos személyt részesíti büntetőjogi védelemben.

A hivatalos személy eljárása alatti bántalmazásról fogalmilag akkor lehet szó, ha a hivatalos személy, mint hivatalos személy funkcionál (pl. a rendőr szolgálatban van, szolgálati feladatot lát el, de éppen nem intézkedik).

Ebben a viszonylatban értelemszerűen közömbös az eljárás "jogszerűségének" következménye: a bántalmazással szemben a törvény még az előző értelemben vett jogszerűtlenül intézkedő hivatalos személyt is védi; a bántalmazó azonban jogos védelem címén mentesülhet.

A harmadik elkövetési fordulat fogalmi ismérve a hivatalos személy bántalmazása szempontjából hangsúlyozandó, hogy nem minden fizikai ráhatás (erőszak) minősíthető bántalmazásnak. A következetes ítélkezési gyakorlat a bántalmazáson a testre olyan tudatos, akaratlagos ráhatást ért, amelynek célja fájdalom okozása vagy becsület csorbítása, továbbá mindig bántalmazás a testi sérülés okozása.

Mindezt figyelembe véve az első és harmadik elkövetési fordulat egybevetésével a következő összefüggések mutatkoznak:

- a hivatalos személy jogszerű intézkedése során (ez alatt) nyilvánvalóan tényállásszerű elkövetési magatartás a bántalmazás, mert az, mint erőszakos magatartás a hivatalos személyt az intézkedésben akadályozza;

- ugyanakkor az intézkedés fogalmi körén kívül (a III. elkövetési fordulat esetén) az az erőszakos fizikai ráhatás, amely ugyan az intézkedés akadályozására egyébként alkalmas lenne, de nem minősíthető bántalmazásnak: nem tényállásszerű;

- a hivatalos személyt még a jogszerűtlen intézkedése (eljárása) kapcsán is megilleti a bántalmazással szemben a fokozott büntetőjogi védelem. Azaz, az alakilag jogszerűtlen eljárás (intézkedés) akadályozása csak a hivatalos személy bántalmazása nélkül valósulhat meg büntetlenséget eredményező módon.

Ezekkel az elvi tételekkel egybevetve kellett vizsgálni, és jogilag értékelni az irányadó történeti tényállást.

A kétségtelenül magánlakásnak minősülő helyen (lakáshoz tartozó bekerített udvarban) észlelt csendháborítás miatt intézkedtek a rendőrök az ingatlanra belépve. Bebocsátásukra nem került sor. A belépés, jóllehet azokat szigorúan értelmezve nem felelt meg a rendőrségről szóló 1994. évi XXXVI. tv. (a továbbiakban: Rtv.) 39. §-ának (1) bekezdésében felsorolt feltételeknek, mégsem tekinthető alakilag is jogszerűtlen intézkedésnek, olyannak, amely minden mérlegelés nélkül nyilvánvalóan jogszerűtlen.

A rendőri felszólításnak az ott lakók eleget tettek. Ezzel a rendőri intézkedés szükségessége megszűnt. A rendőrök pedig az irányadó tényállás szerint az V. rendű terhelt kérdése ellenére sem fejtették ki, mi indokolja a továbbiakban a lakás udvarán tartózkodásukat, illetve az V. rendű terhelt felszólítására sem távoztak. Ez ellentétes volt az Rtv. 39. §-ának (4) bekezdésében foglaltakkal, miszerint "a magánlakásban tartózkodás csak a feladat végrehajtásához szükséges ideig tarthat". Ugyanakkor a rendőrök eljárását illetően ez a magatartás még nem minősíthető nyilvánvalóan, minden mérlegelés nélkül, kétségtelenül jogszerűtlennek.

P. R. rendőr törzsőrmester, a III. r. terhelt emelt hangú kérdésére, miszerint "mit keresnek ott" a III. r. terheltet, sérülést előidéző módon gumibottal fejbe ütötte. Ezzel a tevékenységgel a rendőri intézkedés minden mérlegelés nélkül, nyilvánvalóan jogszerűtlenné vált. A rendőrök alakilag is a jogtalanság talajára kerültek a benntartózkodásukkal. Nem igényel ugyanis külön magyarázatot, hogy a gumibot használatra az adott magatartás, - egy verbális kijelentés, még ha az netán durva is, és esetleg a rendőrök tekintélyét sérti - nem ad, és a szolgálati szabályzat szerint nem adhat alapot.

A rendőrök eljárását egységesnek felfogva tehát, alakilag is jogszerűtlenné tette a magánlakásban tartózkodásukkal a gumibot használata. Ekként pedig a terheltek részéről a rendőröknek a ház udvarából eltávolítása érdekében kifejtett, a tényállás szerint kizárólag lökdösve történő kiszorításban megnyilvánuló, fogalmilag bántalmazásnak nem tekinthető fellépést hivatalos személy elleni erőszaknak értékelni nem lehet.

Kétségtelen, az I. r. terhelt, észlelve, hogy a III. r. terhelt gumibot ütéstől vérző sérülést szenvedett, egy ásót vett fel, és azzal a rendőrök irányába indult. Az ásót azonban az egyik terhelttársa elvette tőle. Olyan távolságra viszont nevezett nem közelítette meg a rendőröket, ami a támadás konkrét lehetőségét megteremtette volna. Mindenesetre ez váltotta ki, hogy P. R. a csőre töltött fegyvert ráfogta a terheltre. A VI. r. terhelt erre fel kezdte lökdösni a rendőr fegyvert tartó kezét. A III. r. terhelt kivette az I. r. terhelt kezéből az ásót, eldobta, ekkor P. R. rendőr visszahelyezte a fegyverét.

Az események e mozzanatát szemügyre véve, az I. r. terhelt magatartását nem lehet a rendőr bántalmazásaként értékelni, amidőn nem bántalmazás a fegyvert tartó kéz lökdösése sem. Ez a magatartás a jogszerű eljárás akadályozásának lenne felfogható, - és az I. elkövetési fordulat megállapítására lenne alkalmas - ha a rendőrök az előző okból nem kerültek volna a jogtalanság talajára.

A bántalmazás fogalmának nem felel meg az sem, hogy az V., VI., VII. rendű terheltek, mindkét fél részéről esetleg előforduló tettlegesség megakadályozását célozva, megpróbálták a rendőröket puszta kézzel lökdösve távozásra bírni. A lökdösés, mint a rendőrök testére irányuló fizikai ráhatás célja az adott esetben nem becsületsértés, nem fájdalom okozása volt, és a lökdösés egyik rendőrnél sem okozott testi sérülést. Ez a magatartás tehát a rendőrök "bántalmazásának" nem minősíthető. Ellenkezőleg, a rendőrök gumibotot használva, illetve lámpával ütve, egyes terhelteknek sérüléseket okoztak.

Mindezen túlmenően nem adott a másodfokú bíróság arra vonatkozóan kellő indokolást, hogy a II. r. terheltnek az események végső szakaszában kifejtett magatartását miért értékelte társtettesként megvalósított hivatalos személy elleni erőszaknak. A tényállás szerint a II. r. terhelt csak az események végső szakaszában érkezett haza. A cselekvősége mindössze annyi volt, hogy egy ásót magához vett, amit azonban nyomban kivettek a kezéből. Nincs adat a tényállásban arra sem, hogy a II. r. terhelt ismerte, felismerte az előzményi történéseket, s azt hogy a társai előzőleg miként cselekedtek, a rendőrök lökdösésében pedig nem vett részt. Ekként bűnösségének megállapítása is aggályos lenne abban az esetben is, ha társai magatartása hivatalos személy elleni erőszaknak lenne minősíthető, hiszen sem a szándékegység, sem az általa kifejtett elkövetési magatartás nem igazolható.

A kifejtettek miatt anyagi jogszabályt sértett a megyei bíróság, amikor a felülvizsgálattal érintett terheltek cselekményét társtettesként, csoportosan és egyes érintett terhelteknél felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítette.

A Be. 427. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatja a támadott ítéletet és a törvénynek megfelelő határozatot hoz, egyebek között akkor, ha törvénysértő minősítés miatt törvénysértő büntetést szabtak ki. Azonban a Be. 428. §-ának (1) bekezdése szerint az ítéletet hatályon kívül kell helyezni, és az eljárt bíróságot új eljárásra kell utasítani, amennyiben az előzőekben foglaltaknak megfelelő érdemi határozat meghozatala az iratok tartalma alapján nem lehetséges.

A felülvizsgálati indítvány kizárólag a másodfokú ítéletet támadta, és a támadás jogalapja egyedül a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja volt. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság a bűnösség kérdését és az elsőfokú bíróság jogi minősítésének törvényességét nem érinthette. Ugyanakkor a megyei bíróság - jogi álláspontjából következően - nem foglalt állást az elsőfokú bíróság által alkalmazott jogi minősítéssel kapcsolatban. A garázdaság törvényi tényállási elemét képező "kihívóan közösségellenes" megvalósításnak, illetőleg "a köznyugalom súlyos megzavarásának", mint minősítő körülménynek a megállapítása azonban rendkívül aggályos.

Miután a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat korlátainál fogva az elsőfokú ítéletet és a bűnösség megállapítása tekintetében a másodfokú bíróság ítéletét nem érinthette, a másodfokú ítéletnek a Be. 427. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti megváltoztatásával olyan jogi minősítést kényszerülne hatályban tartani, illetőleg annak alapulvételével olyan büntetést kellene kiszabnia, amivel kapcsolatban jogi aggályok vetődhetnek fel. Ez pedig a felülvizsgálati eljárásban nem lehet kívánatos.

Ezen túlmenően a megyei bíróság határozatának a felülvizsgálati eljárásban megváltoztatásával az elsőfokú ítélet elleni fellebbezéseknek a bűnösség téves megállapítását sérelmező része is érdemben elbírálatlan maradna.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 428. §-ának (1) bekezdése alapján a támadott határozatot az I. r., II. r. és V. r. terheltek tekintetében hatályon kívül helyezte és az eljárt bíróságot, mint másodfokú bíróságot új eljárásra utasította.

(Legf. Bír. Bfv. I. 363/2010.)

A városi bíróság a 2008. június 19-én kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:

2006. október 14. napján 00 óra 30 perc körüli időben az Ú.-i Rendőrőrs beosztottai, S. K. rendőrzászlós és P. Sz. rendőrtörzsőrmester Z.-on ittas járművezetés elkövetése miatt rendőri intézkedést kezdeményeztek T. L.-val szemben, akit vérvétel végett az orvosi ügyeletre kívántak előállítani. Az I. r. terhelt, valamint a II. r. terhelt és a III. r. terhelt a rendőröket tevékenységükben erőszakkal akadályozták meg:

Az erősen ittas állapotban lévő III. r terhelt S. K.-ra támadt, akit meg akart ütni, de ebben őt L. T. megakadályozta. Ezután T. L.-t a rendőrök a szolgálati gépkocsijukba akarták beültetni, de az I. r. terhelt T. L.-t meglökte, aki ezáltal a két rendőr fogásából kiszabadult.

Ezután az I. r. terhelt a T. L.-t elfogni akaró S. K. rendőrzászlós elé állt, az ott parkoló gépkocsikba belekapaszkodott, ezáltal a rendőr továbbhaladását megakadályozta. Eközben a III. r. terhelt P. Sz. rendőrtörzsőrmesterhez lépett, akit két alkalommal arcon ütött, majd ellökött, aminek következtében a sértett a földre került.

Ezt észlelve S. K. a III. r. terheltet meg akarta bilincselni, ezt azonban a II. r. terhelt megakadályozta azáltal, hogy őt hátulról átkarolta. A terheltek cselekménye folytán T. L. és a III. r. terhelt az intézkedés alól magát kivonta, és a II. r. terhelt házába menekült. T. L.-t végül a Sz.-i Rendőrkapitányság beosztottai segítségével sikerült vérvételre előállítani, akik a két intézkedő rendőr segélyhívására érkeztek a helyszínre.

P. Sz. rendőrtörzsőrmester a III. r. terhelt bántalmazása következtében mindkét oldali könyöktájékon felületes hámfosztásos sérüléseket, jobb térde alatt kis kiterjedésű felületes hámhorzsolásos sérülést, bal arcfelén hámzúzódásos sérülést, illetve nyálkahártya-sérülést szenvedett el, mely sérülések 8 napon belül gyógyulóak. A sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt 2006. november 7. napján magánindítványát előterjesztette a III. r. vádlottal szemben.

A városi bíróság ítélete ellen - amelyet az ügyész tudomásul vett - az I. r. terhelt és védője elsődlegesen felmentés végett, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

A megyei bíróság a 2009. április 29-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.

Kiegészítette a tényállást azzal, hogy az intézkedő S. K. és P. Sz. rendőrök telefonos segélyhívás eredményeként, az ügyeletes tiszt utasítására érkeztek a helyszínre és kívánták intézkedés alá vonni T. L.-t. Intézkedésük, eljárásuk megkezdése jogszerű volt. Végül rögzítette, hogy az I. r. terhelt a cselekmény elkövetésekor ittas állapotban volt.

A jogerős határozatok ellen a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, továbbá eljárási szabálysértésekre hivatkozással felmentése érdekében az I. r. terhelt élt felülvizsgálati indítvánnyal.

Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság az ügyet nem derítette fel megfelelően, és a védekezésével szemben tévesen találta szavahihetőnek az intézkedő rendőröket. Indokolatlanul került sor a védői bizonyítási indítványok elutasítására is. Megalapozatlan, ezért annak megállapítása, hogy az intézkedés alá vont T. L.-t kilökte a rendőrök fogásából, és az is, hogy az üldözését akadályozta. A másodfokú bíróság pedig tévesen találta az elsőfokú ítéletet megalapozottnak, felülbírálatra alkalmasnak.

Eljárási szabálysértésként hozta fel, hogy a nyomozás során első kihallgatására védő jelenléte nélkül, jogairól kellő tájékoztatás hiányában került sor.

Ezen túlmenően kifejtette azt is, hogy az irányadó tényállás alapján sem állapítható meg a terhére a hivatalos személy elleni erőszak bűntette. Valamely személynek a hivatalos személyek fogásából kilökése, figyelemmel a bírói gyakorlatra is (BH 2005/339. sz.) az e cselekményhez megkívánt erőszakkal akadályozást nem merítheti ki.

A Legfőbb Ügyészség átiratában az indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak értékelte, és a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.

Rámutatott: a terhelt bűnösségének megállapítása és cselekményének társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítése megfelel az anyagi jogszabályoknak, és a kialakult bírói gyakorlatnak. A terhelt által az intézkedés alá vont személlyel szemben alkalmazott erőszak egyértelműen alkalmas volt az intézkedés megakadályozására. T. L. kitaszítása a rendőrök fogásából ugyanis, olyan támadó jellegű fizikai erőkifejtés volt, amely a hivatalos személyek intézkedését gátolta. A II. és III. r. terheltek pedig az I. r. terhelt szándékával egyezően ugyanezen célból azért bántalmazták az intézkedő rendőröket, hogy a T. L.-val szembeni intézkedésüket megakadályozzák. Nem vétettek az eljárt bíróságok abszolút eljárási szabálysértést sem.

A nyilvános ülésen a védő az indítvány indokolását azzal egészítette ki, hogy az irányadó tényállás nem tartalmazza, T. L. meglökése milyen erejű volt, mint ahogyan azt sem, hogy milyen jellegű és erősségű volt a rendőrök fogása, amelyből ezáltal T. L. szabadult. A rendőri üldözés akadályozására nézve sem elégséges a tényállás. Ekként nem vonható következtetés arra, hogy lenyűgöző, akaratot megtörő lett volna a terhelti magatartás, és arra sem, hogy ennél enyhébb, de még erőszak körébe vonható cselekményt fejtett volna ki. Így a hivatalos személy elleni erőszak bűntette tényállási elem hiányában nem állapítható meg. A terhelt bűnösségének megállapítása esetén is vitatható a cselekmény csoportosan elkövetése, mivel az I. r. terhelt a II. és III. r. terheltektől időben elkülönülően cselekedett. A minősítő körülmény hiányában pedig a kiszabott büntetés is eltúlzottan súlyos.

A Legfelsőbb Bíróság az indítványt - a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával egyetértve - a bizonyítékok értékelését és a tényállást támadó részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.

A felülvizsgálati okok között a határozat megalapozatlansága nem szerepel. Ezt a Be. 423. §-ának (1) bekezdése egyértelművé teszi, amikor kimondja, hogy a felülvizsgálatban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, amely a felülvizsgálati indítványban nem támadható.

Ezzel szemben a terhelt döntően a tényállás megalapozatlanságát állította.

Azok a hivatkozások, amelyek olyan - egyébként az abszolút eljárási szabálysértések fogalmi körén kívüli - eljárási szabálysértéseket jelöltek meg, amelyek a valóságuk esetén a tényállás megalapozatlanságát eredményeznék, a felülvizsgálat során nem vehetők figyelembe, mert ezen az alapon a felülvizsgálat a törvénynél fogva kizárt.

Az irányadó tényállás alapján az I. r. terhelt bűnösségének megállapítása és a cselekmény társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntetteként minősítése mindenben megfelel az anyagi jogszabályoknak.

A Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettét követi el egyebek között az, "aki a hivatalos személyt a jogszerű eljárásában erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozza".

Amint arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott, a törvény az erőszak jellegét közelebbről nem határozza meg, azt nem szűkíti a személy elleni - ütés, rúgás, ellökés stb. - erőszakra. Ebből következően bármilyen támadó jellegű fizikai erőkifejtés tényállásszerű, amely a jogszerűen intézkedő rendőrt az eljárásában akadályozza, azaz, amely az intézkedést meggátolja, megnehezíti, hátráltatja.

Az erőszak ugyan tipikusan a hivatalos személyre irányul, de tényállásszerű az az erőszak is, amely nem közvetlenül a hivatalos személyre, hanem más személyre, vagy éppen dologra hat, de ez a hatás áttevődik a hivatalos személyre, oly módon, hogy akadályozza a jogszerű intézkedést.

Az irányadó történeti tényállás az I. r. terhelt több mozzanatú cselekvőségét írja le; ez a leírás egyértelműen alkalmas a tényállásszerű hivatalos személy elleni erőszak megállapítására.

Elöljáróban a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a cselekményt az abban résztvevő három terhelt egymás tevékenységét felismerve szándék és akarati egységben, ekként társtettesként, egyben csoportosan valósította meg. Az egymást kiegészítő erőszakos tevékenység-mozzanatokért, így egyaránt felelősséggel tartoznak.

Azonban az I. r. terhelt az intézkedés alá vont T. L.-t a rendőrök fogásából kilökte, aki a fogásból kiszabadult, majd elfutott. Ez a T. L.-ra irányuló az az erőszak hatásában áttevődött a rendőrökre, akadályozta a rendőri intézkedést, így a Btk. 229. §-a szempontjából tényállásszerű magatartást jelentett.

A terheltnek a rendőri intézkedést akadályozó szándékát egyértelművé teszi, hogy az útját elállva, akadályozta azt is, hogy T. L. tekintetében ismételt kézrátétel történjék. Ehhez kapcsolódott a II. és III. r. terhelteknek közvetlenül a rendőrökre irányuló erőszakos magatartása - az egyik sértett pofon ütése, majd ellökése, illetve a másik sértett lefogása - amely gátolta a rendőri intézkedést. A II. és III. r. terheltek magatartása az I. r. terhelttel szándékegységben valósult meg.

Nem helytálló a terheltnek a BH 2005/339. szám alatt közzétett eseti határozatra hivatkozása sem. Ebben az ügyben - ahol a cselekmény egy széldzsekinek a rendőrhöz dobása volt - teljesen eltérő tényállás alapulvételével helyezkedtek az eljárt bíróságok arra az álláspontra, hogy az adott esetben a Btk. 229. § (1) bekezdés I. fordulata szerinti hivatalos személy elleni erőszak nem valósult meg.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti eljárásjogi felülvizsgálati okot sem észlelt.

Ezért a fentieknek megfelelően a támadott határozatokat az I. r. terhelt vonatkozásában a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. I. 1083/2009.)

Az elsőfokú bíróság a 2008. január hó 17. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében. Ezért őt halmazati büntetésül 400 napi tétel (200 forint egynapi tétel összegű), összesen 80 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A megállapított tényállás lényege szerint az a Vám-és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala munkatársai 2007. július hó 5. napján 21 óra 30 percet követő időben a Be. 170. §-ának (4) bekezdése alapján házkutatást foganatosítottak a terhelt által lakott ingatlanban. A Nyomozó Hivatal előzetes információi szerint az ingatlanban nagy mennyiségű, magyar adójegy nélküli cigaretta volt található, ami megalapozza a jövedéki orgazdaság gyanúját. Ugyancsak előzetes adat merült fel arra, hogy az egyik lakó vadász, ezért lőfegyverrel is rendelkezik, továbbá - ez utóbbi nem bizonyult valósnak - olyan információ is felmerült, hogy az illető korábban a fegyvert jogellenes módon használta. Az akcióban öt pénzügyőr vett részt.

A házkutatás során dr. S. R. fhdgy., T. T. fhdgy. és Gy. I. ftörm. - miután az akció elején az ingatlanon lévő garázsban két személyt tettenéréssel elfogtak, és őket két nyomozó "őrizte" - a lakóház ellenőrzését hajtották végre. Ennek során a melléképület felől az onnan néhány méterre lévő házhoz indultak, és több alkalommal hangos szóval közölték, hogy "Vám- és Pénzügyőrség, házkutatás!".

A pénzügyőrök az intézkedés során láthatósági mellényt viseltek, amelynek elején - 2-2,5 cm-es magasságú, fluoreszkáló anyagból készült betűkkel - és hátulján volt feltüntetve a "Vám- és Pénzügyőrség" felirat. A ház teraszához érve ismét közölték, hogy "Vám- és Pénzügyőrség, házkutatás!". Ekkor megjelent a ház bejárati ajtajában a terhelt, akivel T. T. fhdgy. ismételten közölte, hogy "Vám- és Pénzügyőrség, házkutatás!", és felszólította a terheltet a teraszon folyamatosan ugató kutya megkötésére, dr. S. R. fhdgy. pedig felmutatta a szolgálati igazolványát.

A terhelt azonban azt kiabálta, hogy "Takarodjatok a kurva anyátokba!". Szidalmazta a pénzügyőröket, miközben támadó jelleggel dr. S. R. fhdgy. irányába haladt. Jobb kézzel megragadta bal vállán a ruházatát és le akarta lökni a teraszról, amelynek következtében dr. S. R. fhdgy. láthatósági mellénye a vállán elszakadt. Dr. S. R. ekkor testi kényszer alkalmazásával a földre vitte a terheltet, T. T. fhdgy. pedig megbilincselte a további ellenállás megakadályozása végett. A terhelt a bilincselés közben csapkodott, karmolt, és ennek során megsértette a jobb karját tartó dr. S. R. fhdgy. bal kézfejét. A terhelt a földön fekve továbbra is szidalmazta, fenyegette a pénzügyőröket, agresszívan viselkedett.

A terhelt cselekménye következtében dr. S. R. fhdgy. a bal kéz I. ujjának felületes sérülését és zúzódását szenvedte el, amely sérülése 8 napon belül gyógyult. Dr. S. R. fhdgy. a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő a terhelttel szemben.

A házkutatás során a garázsban és a házban - a terhelt fia által külön használt szobában - 2.767,9 karton magyar adójegy nélküli cigaretta került lefoglalásra.

A bizonyítékok értékelése körében kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy - különös figyelemmel a terheltnek e körben a nyomozás során tett vallomására - nem lehet kétséges, hogy a terhelt, ha nem is a látása, de a hallása révén egyértelműen felismerte, hogy vele szemben hatósági személyek hivatalos eljárásban lépnek fel. Házkutatást kívánnak tartani, és őt együttműködésre szólítják fel, azonban ő ezen felszólításoknak nem tett eleget. Az egyik jogszerűen intézkedő személlyel szemben kisebb fizikai erőszakot alkalmazott. A Be. 170. §-ának (4) bekezdése, illetve 177. §-a alapján nem kétséges, hogy a Pénzügyőrség eljárása jogszerű volt. A terheltnek nem volt oka és joga ezen intézkedés jogszerűségét az adott szituációban kétségbe vonni, az intézkedésnek ellenállni, és fizikai erőszakot alkalmazni az egyik jogszerűen intézkedő hatósági személlyel szemben.

A másodfokon eljárt bíróság a 2008. április hó 3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és a védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - arra hivatkozással, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a téves értelmezése miatt került sor.

Az indítvány szerint az ítéletekben rögzített elkövetési magatartás valósága esetén sem alkalmas a hivatalos személy elleni erőszak törvényi tényállásának a megállapítására. Önmagában ugyanis a hivatalos személy szidalmazása és a hivatalos személy jogszerűtlen felszólításával szembeni engedetlenség tényleges testi hatást eredményező erőszakos magatartás hiányában bűncselekményt nem valósíthat meg. Úgyszintén nem eredményezheti a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének megállapítását, a bilincselést esetlegesen megakadályozó passzív, védekező magatartás.

A pénzügyőrök eljárása jogszerűtlen volt, mert az intézkedés alkalmával nem viseltek egyenruhát és azonosító mellényt, a szolgálati igazolványt pedig a terhelt kérésére sem mutatták fel.

Éjszakai körülmények, rossz látási viszonyok között, pillanatok alatt zajló események közepette a láthatósági mellény viselése nem tette felismerhetővé a terhelt számára, hogy vele szemben valóban pénzügyőrök, tehát hivatalos személyek intézkednek. Az erre utaló kifejezéseket sem a terhelt, sem a hozzátartozói.

Az eljárt bíróságok a védelem bizonyítási indítványainak nem adtak helyt és a nyomozás során egyébként is különféle eljárási szabálysértéseket követtek el.

Összességében megállapítható, hogy Sz. J. terhelt valójában nem a bűncselekmény elkövetője, hanem a pénzügyőrök által elkövetett bűncselekmény sértettje, és az lett volna a tisztességes eljárás, ha vele szemben is megszüntetik a büntetőeljárást, illetve felmentik, ha már az őt durván bántalmazó személyeket nem büntették meg.

A terhelt és a védő mindezek alapján a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős határozat megváltoztatását és a terhelt felmentését indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt a tényállás támadó részében a törvényben kizártnak, egyebekben pedig alaptalannak tartotta.

A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat a hatályukban tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében, a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ennél fogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapul vételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.

A terhelt és a védő a felülvizsgálati indítványában e tényállást támadta, amikor arra hivatkozott, hogy a pénzügyőrök eljárása jogszerűtlen volt, mert az intézkedés alkalmával nem viseltek egyenruhát és azonosító mellényt, a szolgálati igazolványt pedig a terhelt kérésére sem mutatták fel.

Ezzel szemben a bíróság tényként állapította meg, hogy a pénzügyőrök az intézkedés során láthatósági mellényt viseltek, amelynek elején - 2-2,5 cm-es magasságú, fluoreszkáló anyagból készült betűkkel - és hátulján volt feltüntetve a "Vám- és Pénzügyőrség" felirat. A terhelt házához közeledve, majd a ház teraszához érve ismét kiabálva közölték, hogy "Vám- és Pénzügyőrség, házkutatás!". A ház bejárati ajtajában megjelenő terhelttel T. T. fhdgy. ismételten közölte, hogy "Vám- és Pénzügyőrség, házkutatás!", és felszólította a terheltet a teraszon folyamatosan ugató kutya megkötésére, dr. S. R. fhdgy. pedig felmutatta a szolgálati igazolványát.

A bizonyítékok értékelése körében az elsőfokú bíróság tényként rögzítette azt is, hogy a terhelt házkutatási parancsot és hatósági tanút kért.

E tényállást támadó részében a felülvizsgálat a törvény rendelkezésénél fogva kizárt. Ugyancsak nincs helye felülvizsgálatnak abból az okból, hogy az eljárt bíróságok a védelem bizonyítási indítványainak nem adtak helyt és a nyomozás során különféle eljárási szabálysértéseket követtek el.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a terhelt büntetőjogi felelősségét vitató részében alaptalannak találta.

A Legfelsőbb Bíróság szerint a felülvizsgálati indítvány okfejtése helyes abban, hogy önmagában a hivatalos személy szidalmazása és a hivatalos személy jogszerűtlen felszólításával szembeni engedetlenség tényleges testi hatást eredményező erőszakos magatartás hiányában bűncselekményt nem valósíthat meg, és úgyszintén nem eredményezheti a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének megállapítását, a bilincselést esetlegesen megakadályozó passzív, védekező magatartás.

A bíróságok azonban ettől eltérő tényállás alapján állapították meg a terhelt büntetőjogi felelősségét.

A tényállás szerint a pénzügyőrök - az akció halasztást nem tűrő jellege miatt - a Be. 177. §-a alapján halaszthatatlan nyomozási cselekményként foganatosították a házkutatást. A bíróságok - amint azt a Legfőbb Ügyészség is kifejtette - helyesen állapították meg, hogy ez az intézkedés megfelelt a Be. rendelkezéseinek.

A pénzügyőrök a házkutatás végrehajtása során is a vonatkozó eljárási szabályok megtartásával jártak el. Mindent megtettek annak érdekében, hogy az eljárási cselekmény törvényes feltételeit biztosítsák. Hangos kiabálással folyamatosan közölték, hogy "Vám- és Pénzügyőrség, házkutatás!", tehát tudatták minden érintettel, hogy mi történik. Fluoreszkáló mellényt viseltek, ami a rablások elkövetőire nem jellemző. A fluoreszkáló mellényen a felirat jelezte, hogy Vám- és Pénzügyőrség. Emellett az irányadó tényállás szerint dr. S. R. fhdgy. a szolgálati igazolványát is felmutatta.

Ilyen tényállás alapján nem kétséges, a terhelt felismerte, hogy vele szemben hatósági személyek hivatalos eljárásban lépnek fel. Házkutatást kívánnak tartani, és őt együttműködésre szólítják fel, azonban ő ezen felszólításoknak nem tett eleget.

A bíróságok helyesen állapították meg, hogy a terheltnek nem volt oka és joga a pénzügyőrök intézkedésének jogszerűségét kétségbe vonni, az intézkedésnek ellenállni, és fizikai erőszakot alkalmazni az egyik jogszerűen intézkedő hatósági személlyel szemben.

A terhelt mindezek ellenére azonnal támadólag lépett fel az intézkedő hivatalos személyek ellen, és szidalmazta őket. Támadólag a hozzá legközelebb tartózkodó dr. S. R. fhdgy. irányába haladt. Amint pedig testközelbe ért, a jobb kézével megragadta a ruházatát a bal vállán és le akarta lökni a teraszról. E megragadás folytán a pénzügyőr láthatósági mellénye a vállán elszakadt. A terhelt támadását testi kényszer alkalmazásával kellett leküzdeni, ám a terhelt továbbra is csapkodott és karmolt. Ennek során sértette meg a jobb karját tartó dr. S. R. fhdgy. bal kézfejét.

A terhelt a terhére rótt bűncselekmény megállapítása körében lényeges körülmények tekintetében nem volt tévedésben. A jogszerűen eljáró pénzügyőrrel szemben fizikai erőszakot alkalmazott és ennek során okozott nyolc napon belül gyógyuló sérülést is.

A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján- a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy a bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül törvényesen minősítették a terhelt cselekményét a Btk. 229. §-a (1) bekezdésének I. fordulata szerint minősülő és büntetendő hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és azzal halmazatban a Btk. 170. §-ának (1) bekezdése szerint minősülő és büntetendő könnyű testi sértés vétségének. A megállapított tényállás alapján a jogos védelem megállapítására nem kerülhetett sor. (Legf. Bír. Bfv. II.683/2008.)

Az elsőfokú bíróság a 2005. március 22. napján meghozott ítéletével a terheltet 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntette, 1 rb. közúti veszélyeztetés bűntette és 1 rb. egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül 3 év fegyházbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A városi bíróság korábbi ítéletében alkalmazott feltételes szabadságot megszüntette és megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható, 1 rb. rongálás bűntettének vádja alól felmentette.

A terhelt és védője által felmentésért, illetve enyhítésért bejelentett fellebbezést elbírálva a másodfokú bíróság a 2005. szeptember 28. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy a közúti járművezetéstől eltiltás időtartamát 6 évre enyhítette.

A jogerős határozat tényállása szerint a terhelt több esetben volt büntetve, és további büntetőeljárások is folyamatban vannak vele szemben.

I. 2003. június 11-én a terhelt a délelőtti órákban T. közlekedett B. F. tulajdonát képező személygépkocsival. Az utcában más ügyben nyomozati cselekményeket folytató, a H.-i Rendőrkapitányság állományába tartozó N. S. és K. I. rendőrhadnagyok intézkedés alá akarták vonni a terheltet, aki a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva földutakon próbált elmenekülni. A rendőrök segítségére érkezett B. M. főtörzsőrmester által vezetett rendőrségi személygépkocsi, amelyben H. G. rendőrzászlós foglalt helyet. A rendőrségi gépjármű megkülönböztető jelzést használva utolérte a terhelt által vezetett járművet, amikor a K. utca és a 4-es számú főút kereszteződésében a terhelt az úttest jobb oldalára húzódva jobbra irányjelzett, majd hirtelen balra rákanyarodott a 4-es főútra. A rendőrségi jármű a terhelt gépkocsiját megelőzte és rendőri jelzés alkalmazásával próbálta megállásra kényszeríteni.

A terhelt ezt figyelmen kívül hagyta, majd a 4-es számú főút 248-249 km szelvényében szándékosan megpróbálta leszorítani az úttestről a rendőrségi járművet. B. M. a balesetet csak hirtelen fékezéssel és jobbra kormányzással tudta elkerülni. A későbbiekben a terhelt az általa vezetett gépjárművel a 4-es főútról balra nyíló földútra irányjelzés nélkül hirtelen rátért, a K. utca kereszteződésénél balra húzódva, balra irányjelzés mellett fékezett, ekkor azonban az őt jobbra kikerülni szándékozó rendőrségi gépjárművel összeütközött. Az ütközés következtében mindkét jármű kigyulladt. A baleset során a rendőrségi járműben 722 594 forint kár keletkezett, amely megtérült.

A terhelt közlekedése során a KRESZ 3. § (1) bekezdés a) és c) pontjában, a 4. § (1) bekezdés a) pontjában, a 25. § (1) bekezdésében, a 27. § (3) bekezdésében, a 29. § (2) bekezdésében, valamint a 42. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket szegte meg.

II. 2003. május 8-án 12 óra 10 perckor a terhelt, a 4-es főúton A. irányából D. irányába személygépkocsival vontatta a testvére által vezetett gépkocsit.

A 229-es km-nél rendőri ellenőrzés során megállapították, hogy a terhelt által vezetett személygépkocsi eredeti hatósági jelzése más volt és azt 2000. december 19. napján a forgalomból kivonták. A felszerelt és a terhelt által használt rendszám M. A.-né tulajdonát képező személygépkocsira került kiadásra, ezt a járművet szintén kivonták a forgalomból. Ez utóbbi rendszám ismeretlen körülmények között került a terhelthez, és az is tisztázatlan maradt, hogy ki által került felszerelésre a gépkocsira. A rendőri igazoltatáskor a terhelt tudott arról, hogy az általa vezetett gépjármű rendszáma hamis. A helyszínről a terhelt azzal távozott, hogy a hatósági jelzés eltávolításához szerszámot hoz, azonban a helyszínre nem tért vissza. A 2 db hatósági jelzést testvérével leszereltették, és elismervény ellenében bevonták.

A fenti tényállást a másodfokú bíróság az iratok tartalma alapján a terhelt korábbi elítéléseivel, valamint a vele szemben folyamatban lévő további büntetőeljárások megjelölésével egészítette ki.

A terhelt meghatalmazott védője útján felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a jogerős határozatok ellen. Álláspontja szerint a terhelt bűnösségének megállapítására - a hivatalos személy elleni erőszak bűntette és a közúti veszélyeztetés bűntette tekintetében egyaránt - a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. Sérelmezte azt is, hogy a megyei bíróság nem fejtette ki, hogy a védelem álláspontjával ellentétben miért állapította meg azt, hogy a terhelt a bűncselekményeket elkövette, egyenes vagy eshetőleges szándéka fennállt. Mindezekre figyelemmel a terhelt felmentését kérte. A felülvizsgálati indítvány nem érintette az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében történt marasztalást.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartva a megtámadott határozatok hatályában tartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítványt a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.

A felülvizsgálat során a Be. 423. § (1) bekezdés értelmében a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó. A jogkérdések annak alapján vizsgálhatók és dönthető el.

A további tanúk meghallgatásával, a bizonyítékok mérlegelésével, a tényállás megalapozottságával a felülvizsgálati indítványban - valamint a terheltnek a nyilvános ülésen történt felszólalásában - hivatkozott, de a tényállásban nem rögzített tények a felülvizsgálat során nem vehetők figyelembe. Ezért az indítvány - a tényállást vitató részében - a törvényben kizárt.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a terhelt figyelmen kívül hagyva a jelzéseket, hirtelen mozdulattal a rendőrségi járművet megelőzte, majd szándékosan megpróbálta leszorítani az úttestről. Magatartása folytán a rendőrségi gépkocsi vezetője a balesetet csak úgy tudta elkerülni, hogy hirtelen fékezett, illetve a gépjármű kormányát hirtelen jobbra rántotta.

A Btk.186. § (1) bekezdésében meghatározott közúti veszélyeztetés bűntettét az követi el, aki a közúti közlekedés szabályainak szándékos megszegésével más vagy mások életét, vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki. A bűncselekmény elkövetője a közúti közlekedés szabályainak hatálya alatt álló személy (járművezető), akinek szándéka mind az elkövetési magatartásra (közlekedési szabályok megszegése), mind pedig az eredményre (más vagy mások életének, testi épségének közvetlen veszélyeztetésére) kiterjed.

Az eljárt bíróságok helyesen következtettek a terhelt eshetőleges szándékára. A Btk. 13. § szerint szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményét kívánja, vagy e következménybe belenyugszik. A büntetőjogi és a köznapi értelemben vett szándék fogalma között különbség van. A köznapi értelmezés csak azt tekinti szándékosnak, amit valaki készakarva tesz. A fentiekből következően a büntetőjogi szándék (magatartásának következményeit kívánja) fogalmából az egyenes szándék felel meg ennek az értelmezésnek, de jogi szempontból szándékos az a magatartás is, amikor az elkövető magatartásának következményeibe belenyugszik (közömbös).

A terhelt a tényállásban írt magatartásával, a közúti közlekedés szabályainak szándékos megszegésével a vele szemben intézkedni kívánó rendőrök életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. A terhelt számára is nyilvánvaló volt, hogy az általa teremtett közlekedési helyzet megteremti a közvetlen veszély bekövetkezésének lehetőségét, és a veszélyhelyzetet illetően közömbös volt.

A Btk. 229. § (1) bekezdésébe ütköző hivatalos személy elleni erőszak bűntettét az követi el, aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásban erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt a rendőri jelzés ellenére nem állt meg. Menekülése során a vele szemben jogszerűen intézkedni kívánó rendőröket a szolgálati gépkocsival megpróbálta az úttestről leszorítani, majd végül a két jármű ütközött és ennek következtében kigyulladt. A terhelt az üldözési folyamat során a rendőrségi autó leszorításának elmaradásában alappal nem bizakodhatott, ennek elmaradása a másik jármű vezetőjének elhárító magatartásának tudható be. A terhelt célja arra irányult, hogy a hivatalos személyeket a szándékos intézkedés feladására kényszerítse.

Az adott körülmények között (hirtelen fékezés, a kormány hirtelen jobbra rántása) fennállott a gépkocsit vezető és utasa élet, testi épsége sérelmének reális lehetősége. A sérelem bekövetkezését a rendőri magatartás hárította el.

A terheltnek ezt a cselekményét az a tudati törekvés motiválta, hogy a vele szemben intézkedni kívánó hivatalos személyeket a jogszerű tevékenységükben bármely módon - akár közvetlen veszélyhelyzet létrehozása útján - akadályozza, és magát a rendőri intézkedés alól kivonja.

Ezért a terhelt bűnösségének megállapítása és cselekményeinek jogi minősítése törvényes.

A felülvizsgálati eljárásban anyagi jogszabálysértés hiányában a törvényes büntetési keretben kiszabott büntetés nem vizsgálható felül.

A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a megtámadott határozatot a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II:708/2006.)

BH+ 2008.3.107 Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak bűntettét valósítja meg, aki a közterület felügyelőt a vele szembeni intézkedésben oly módon akadályoz, hogy a gépkocsija vészhárítójával többször a lábának ütközik, aki emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenved [Btk. 186. § (1) bek., 229. § (1) bek., 1999. évi LXIII. tv. 1. §, KRESZ 3. § (1) bek. c) pont].

I. Az elsőfokú bíróság a 2005. április 15. napján hozott ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 1 rb. közúti veszélyeztetés bűntettében és 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Ezért őt - halmazati büntetésül - 300 napi tétel, napi tételenként 1500, összesen: 450 000 Ft pénzbüntetésre és 1 év 3 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú határozat tényállása szerint a terhelt 2003. február 20-én 15 óra körüli időben Sz. lakott területén, a T. M. úton a polgármesteri hivatal gazdasági kapubejárójában megállt az általa vezetett személygépkocsival. A terhelt a gépkocsiból kiszállt mivel a kapubejárót nem nyitották ki az élettársát a jobb első ülésen hagyva a főbejárathoz ment. A jármű mögött álló, és az udvarra behajtani szándékozó autósok dudálására az élettársa kiszállt, és közölte, hogy nem tud félre állni. Az 5-10 perces várakozás alatt a közterület-felügyelők központjába bejelentés érkezett a behajtást akadályozó járműről, ezért P. B. és Cs. L. közterület-felügyelők a helyszínre mentek, rögzítették az üresen álló jármű forgalmi rendszámát, és lefényképezték, továbbá megkezdték a bírságoló cédula kiállítását. Az időközben visszaérkező terhelt megtagadta személyi igazolványának átadását. Beült a gépkocsiba, és hátratolatva megpróbálta a helyszínt elhagyni. Ennek megakadályozása érdekében két gépkocsi V-alakban a háta mögött megállt, és először P. B., majd Cs. L. is a gépkocsi hátuljához ment. A terhelt annak ellenére, hogy észlelte a mögötte tartózkodó személyeket, alacsony sebességgel hátramenetben elindult, ennek során többször a sértettek lábának ütközött.

A kapubejáró kinyitását követően a terhelt az udvarra előremenetben behajtott, majd rövid idő múlva ismételten megpróbálta a helyszínt elhagyni. Ekkor a gépkocsi elé álló sértettek a megkezdett intézkedést megpróbálták befejezni. A terhelt alacsony sebességgel ismét elindult, a gépkocsi homlokfali vészhárítójával többször a sértettek lábának ütközött. P. B. sértett 8 napon belül gyógyuló, horzsolásos sérülést szenvedett.

A terhelt közlekedése során a KRESZ 33. § (1) bekezdés, továbbá a 24. § (1) bekezdés, illetve a 41. § (2) bekezdését szegte meg szándékosan, és ezzel a vele szemben jogszerűen intézkedő közterület-felügyelők eljárását akadályozta.

A másodfokon eljáró bíróság a 2005. november 11. napján jogerős végzésében az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a cselekmény büntetőjogi értékelését pontosította, a KRESZ 41. § (2) bekezdés c) pontjának megszegését rótta a terhelt terhére.

II. A jogerős határozat ellen a terhelt képviseletében a védő terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, mivel az eljárt bíróságok a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.

Az indítványban kifejtettek szerint a történeti tényállás megállapításakor jelentős körülményeket és tényeket figyelmen kívül hagyott a bíróság: így azt, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök nem intézkedtek a terhelttel szemben a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt, és eljárást sem kezdeményeztek a sérülés ellenére sem.

A védő vitatta a közterület-felügyelők eljárásának jogszerűségét, az igazolvány felmutatásának, továbbá egyikük névkitűzőjének hiánya miatt. Nem látta megállapíthatónak ezért a terhelt bűnösségét - tényállási elem hiányában - a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, míg a közúti veszélyeztetés bűntettében történt marasztalást azért sérelmezte, mert az ítélet indokolása a megsértett KRESZ rendelkezésekre nem tért ki.

A védő a felülvizsgálati indítványban az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a terhelt felmentését kérte.

A Legfőbb Ügyészség átiratában - valamint képviselője a nyilvános ülésen - a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt. Álláspontja szerint az indítványnak a tényállás megalapozatlanságával - a közúti veszélyeztetés bűntette nem kellő bizonyítottságával - összefüggő megállapításai a felülvizsgálat keretei között nem vizsgálhatóak, a hivatalos személy elleni erőszak bűntettével összefüggő érvelés pedig alaptalan.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

A felülvizsgálati eljárásban Be. 423. § (1) bekezdés rendelkezése értelmében a jogerős ítéletben megállapított tényállás kötelezően irányadó. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogi értékelését kizárólag az ítéletben tényként rögzített megállapításokra alapozhatta. A tényállástól eltérő tényekre alapozott részében az indítvány a törvényben kizárt.

A Legfelsőbb Bíróság a minősítés törvényességét támadó részében alaptalannak találta a felülvizsgálati indítványt.

A Btk. 229. § (1) bekezdésében írt hivatalos személy elleni erőszak bűntettét az követi el, aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza.

A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 1. § (5) bekezdése szerint a felügyelő a feladatkörében eljárva hivatalos személy.

A hivatalos személy intézkedése akkor minősíthető jogszerűtlennek, ha az eljárás minden mérlegelés nélkül, felismerhetően és mindenki számára egyértelműen jogszerűtlennek mutatkozik.

Az 1978. évi IV. tv. (Btk.) 229. §-ához fűzött miniszteri indokolás tartalmazza, hogy az eljárás mikor jogszerűtlen, és ezt több bírósági döntés is megerősítette. Az adott esetben az eljárás alaki jogszerűsége a kulcskérdés, hiszen csak az alaki jogilag is jogszerűtlen intézkedés minősül jogszerűtlennek.

A közterület-felügyelők eljárása alakilag jogszerű volt. Ennek eldöntése során nem annak van jelentősége, hogy a terheltnek a gépkocsival a kapubejáróban történt megállása tilos volt-e, hanem annak, hogy az emiatti intézkedés a közterület-felügyelők jogkörébe tartozik. A másodfokú határozat - annak ellenére, hogy az elsőfokú ítélet tényállását ezzel nem egészítette ki - tartalmazza, hogy "az intézkedő közterület-felügyelők szolgálati igazolványukat nem mutatták fel az intézkedés megkezdésekor, azonban jelvénnyel ellátott egyenruhában voltak". Az igazolvány felmutatásának az elmaradása az intézkedésüket nem tette jogszerűtlenné. Ez nem támaszthatott a terheltben olyan kétséget, hogy az intézkedést nem közterület-felügyelők hajtják végre. Ezért alaptalan az a hivatkozás is, hogy a terhelt tévedésben volt a vele szemben intézkedő személyek hivatalos személy voltát illetően.

A terhelt közterületen, a kapubejáróban történt szabálytalan megállásával a közlekedés résztvevőit indokolatlanul akadályozta. A vele szemben egyenruhában, és jelvénnyel ellátott közterület-felügyelők ezért kezdtek intézkedésbe. Az 1999. évi LXIII. törvény 1. § (4) bekezdés a) pontja szerint a felügyelet feladata a közterület jogszerű használatának az engedélyezése. Az (5) bekezdés szerint e feladatkörében eljáró felügyelő jogosult és köteles ellenőrizni. A felügyelők intézkedése tehát jogszerű volt. E jogszerű intézkedés befejezését a terhelt erőszakkal megakadályozta. A gépkocsijával először hátramenetben, majd előre elindulva, bár alacsony sebesség mellett a sértett személyek biztonságát veszélyeztette, mégpedig oly módon, hogy P. B. 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Hivatalos személy elleni erőszak bűntettét a terhelt e cselekményével megvalósította.

A Btk. 186. § (1) bekezdésébe ütköző közúti veszélyeztetés bűntette megállapíthatóságának szempontjából nem a terhelt által végzett tolatásnak [KRESZ 33. § (1) bek.], és nem a várakozási tilalom megszegésének [KRESZ 42. § (2) bekezdés c) pont] van jelentősége. A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint "úgy kell közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon". E közlekedési szabály szándékos megszegésére figyelemmel helytálló a közúti veszélyeztetés bűntettében a bűnösség megállapítása.

A kiszabott büntetés érdemi felülvizsgálatára a védői hivatkozások nem szolgáltattak jogi alapot: a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha a büntetés a bűncselekmény törvénysértő minősítése vagy a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő. Ilyen anyagi jogsértést a Legfelsőbb Bíróság nem állapított meg. Az eljárt bíróságok határozatai mentesek a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott eljárási jogsértésektől is. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.510/2006)

A kerületi bíróság a 2004. január 23. napján kihirdetett ítéletével Sz. L. terheltet 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 8 hónapi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte; ugyanekkor az ellene 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól felmentette; 14 650 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A bíróság által megállapított történeti tényállás a következő:

"Sz. L. vádlott 2002. április 5. napján 8.00 óra körüli időben a helyi hentesüzletben ittas állapotban hangoskodott, akadályozta a kiszolgálást, ezért a dolgozók a helyiség elhagyására szólították fel. A vádlott ennek nem tett eleget, ezért az üzlet dolgozói értesítették a rendőrséget.

A rendőrség helyszínre érkező tagjai a vádlottat személyazonosságának igazolására szólították fel, majd miután a vádlott a felhívásnak nem tett eleget, testi kényszert alkalmaztak vele szemben.

Ennek során a vádlott ellenállt, rángatta a vele szemben jogszerűen intézkedő E. Z. rendőr zászlós ruháját és letépte a szolgálati jelvényét."

A kerületi bíróság - ítéletszerkesztési hibából adódóan - a bizonyítékok értékelése körében is állapított meg tényeket, amelyeket a tényállás részének kell tekinteni.

A terhelttel a rendőrök közölték, hogy az igazolás megtagadása miatt elő fogják állítani, s mivel magától nem akarta elhagyni a helyiséget, vele szemben testi kényszert alkalmaztak. Ennek során E. Z. rendőr zászlós és F. J. r.tzls. őt kétoldalt a karjánál fogva vezették ki a helyiségből. Eközben a terhelt folyamatosan ellenállt, rúgkapált. A szűk kijáratnál F. J. elengedte a terhelt jobb karját, aki a szabaddá vált jobb kezével megmarkolta E. Z. ruháját. Arról nevezett rendőr azonosító jelvényén kívül letépte a ruha egyik gombját is.

A kerületi bíróság - jogi indokolás nélkül - minősítette a terhelt cselekményét 1 rb., a Btk. 229. § (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettének.

Az ítélet ellen a védő felmentésért, a terhelt megalapozatlanságot sérelmezve fellebbezett.

A másodfokú bíróság a 2005. január 25. napján tartott fellebbezési tanácsülésen meghozott végzésével az ítéletet - a részfelmentő rendelkezés mellőzésével - helybenhagyta.

A tényállást, minősítést egyaránt törvényesnek találta.

A jogerős határozatok ellen a terhelt meghatalmazott védője a Be. 405. § (1) bekezdés b) pontját megjelölve nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Indokai szerint a jogi minősítés téves, a tényállás nem rögzít olyan cselekvőséget, ami kimerítené az erőszak tényállási elemét. A bírói gyakorlat következetes abban, hogy az erőszaknak személy ellen kell irányulnia, és ezen belül is el kell érnie egy bizonyos mértéket. A ruha rángatása legfeljebb dolog elleni erőszakot valósít meg, de kifejezetten a jelvény megszerzésére irányuló szándék esetében sem beszélhetünk személy elleni erőszakról. A cselekmény akadályozásnak sem minősül, hiszen a jelvény hiánya a rendőr eljárását nem gátolja.

További felülvizsgálati okként hivatkozott a Be. 406. § (2) bekezdésére; az Alkotmánybíróság 20/2005. (V. 26.) AB határozatára, ami megsemmisítette a Be. 360. §-ának (1) bekezdését, amelynek alapján a másodfokú bíróság a fellebbezést tanácsülésen bírálta el, és ezzel a terhelt jogait sértette.

Az indítvány a támadott határozat hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását célozta.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt az utóbb megjelölt okból a törvényben kizártnak; a bűnösség megállapítását, illetve a minősítést sérelmező részében pedig alaptalannak tartotta, s a hozott határozatok hatályukban történő fenntartását indítványozta.

A Be. 422. §-ának (1) bekezdése alapján tartott nyilvános ülésen a védő - kutatómunkájára és más ügyekben szerzett tapasztalataira utalva - arra is hivatkozott, igen gyakori, hogy a rendőrök szokatlannak tűnő viselkedés miatt roma személyekkel szemben indokolatlan mérvű erőszakot alkalmaznak, "válogatás nélkül ütnek". Ha pedig a sértettek feljelentést tesznek, az eljárást bizonyítottság hiányában megszüntetik, míg a valós sértetteket hivatalos személy elleni erőszak miatt a hatóságok eredményesen felelősségre vonják.

A terhelt esetében is - figyelemmel a védekezésében előadottakra - ez történhetett.

A legfőbb ügyész képviselője az írásbeli nyilatkozatnak megfelelő tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslati jellegéből következik, hogy felülvizsgálatnak csak a törvényben meghatározott okokból [Be. 405. § (1) bekezdése és 406. §-a] van helye.

A felülvizsgálati eljárásban, minthogy az jogsértések és nem ténykérdések orvoslására szolgál, a jogerős határozatban megállapított tényállás kötelezően irányadó [Be. 420. § (1) bekezdése].

A fenti törvényi előírásokból következett, hogy a Legfelsőbb Bíróság a védőnek a tényállás helyességét kétségbe vonó, illetve eltérő tényálláson nyugvó érveivel érdemben nem foglalkozhatott; a szóban kiegészített részében indítványa a törvénynél fogva kizárt volt.

Vonatkozik ez a megállapítás az Alkotmánybíróság határozatára alapozott felülvizsgálati okra is.

Kétségtelen, hogy a másodfokú bíróság a bejelentett fellebbezéseket 2005. január 25-én tanácsülésen bírálta el, azonban a tanácsülés eljárási alapját képező Be. 360. § (1) bekezdését a 20/2005. (V. 26.) AB határozat csak kihirdetésének napjával, tehát 2005. május 26. napjával kezdődő hatállyal semmisítette meg. Az Alkotmánybíróság ugyanekkor a már korábban jogerősen befejezett büntetőügyek felülvizsgálatát nem rendelte el. Ezekre a körülményekre figyelemmel pedig a felülvizsgálatra a Be. 406. § (1) bekezdése alapján nem kerülhetett sor.

De kizárt volt az a Be. 406. §-ának (2) bekezdése szerint is, mivel az Alkotmánybíróság nem büntető anyagi jogi szabály, hanem egy eljárási szabály alkotmányellenességét állapította meg.

A Btk. 229. § (1) bekezdésének első fordulatában meghatározott - a terheltnek felrótt - hivatalos személy elleni erőszak bűntettét az követi el, aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozza.

Az indítvány előterjesztőjének érvei annyiban helytállóak, hogy ún. passzív ellenállás tanúsításával a cselekmény még nem követhető el. A törvényi tényállásnak ugyanekkor nem eleme a hivatalos eljárás "megakadályozása", elegendő a tényállásszerűséghez az akadályozás. Ez utóbbi olyan aktív magatartást jelent, amely a jogszerű eljárás megkezdését, folytatását vagy befejezését nehezíti; késlelteti; intenzitását csökkenti.

Az erőszak fogalma alatt pedig - szemben az indítványban kifejtettekkel - nemcsak a személy elleni erőszak, hanem a dolog elleni erőszak is értendő. Amennyiben ez utóbbi áttevődik a hivatalos személyre, a cselekmény tényállásszerű. Az erőszak mérvének, mértékének pedig csak a büntetéskiszabás körében lehet szerepe.

Az alapul szolgáló tényállás szerint a terhelt az őt az igazolás megtagadása miatt jogszerűen előállítani akaró rendőrökkel szemben aktív ellenállást tanúsított.

Kivezetése közben rúgkapált, majd megmarkolta, rángatta a sértett ruháját; letépte a jelvényét, ruhájának egy gombját.

A terhelt a hivatalos személy által viselt ruházatra fejtett ki olyan erőszakos magatartást, amellyel egyben a hivatalos személy intézkedésének folytatását is megnehezítette; őt jogszerű eljárásában akadályozta.

Bűnösségének a megállapítására tehát a büntető anyagi jogi szabályok sérelme nélkül került sor.

A Legfelsőbb Bíróság ezért - egyetértve a legfőbb ügyészi állásponttal - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt; a megtámadott határozatokat a Be. 427. §-ának alkalmazásával hatályukban fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.1160/2005.)

Az elsőfokú bíróság a 2002. szeptember 24. napján hozott ítéletével a terheltet a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő:

A terhelttel szemben 2002. március 3-án éjszaka, a B.-tól B. felé közlekedő nemzetközi expressz vonaton Cs. A. és L. L. rendőrök intézkedtek. Ruházatátvizsgálás során előkerült 1 db R. R. nevére kiállított magyar útlevél, azonban a személyi igazolványban, illetve az útlevélben szereplő fénykép megegyezett az igazoltatott N. Gy. terhelt személyével. Ezt követően a további ruházatátvizsgálás során előkerült 1 db R. R. nevére kiállított adóigazolvány.

Az intézkedő rendőrök N. Gy. terhelt előállításáról akként intézkedtek, hogy a sz.-i vasútállomáson kívánták átadni a sz.-i rendőröknek őt.

A terhelt a vonaton önként alávetette magát az igazoltatásnak, az intézkedő rendőrökkel szemben együttműködőnek bizonyult, így a rendőrök nem bilincselték meg.

Miután a vonat megállt, a terhelt és a két intézkedő rendőr a vonatról leszállt és várták a sz.-i rendőrök kiérkezését. L. L. az előállított személytől és társától elment azért, hogy a vonat elindítását késleltesse. Ezt követően röviddel, hajnali 3 óra 35 perc körüli időben a terhelt hirtelen mozdulattal anélkül, hogy Cs. A. felé fordult volna, a karján lévő dzsekijét Cs. A. sértett arcába dobta azért, hogy elfusson, így a rendőri intézkedés alól kivonja magát.

Ezt követően a terhelt a vágányokon keresztül Sz., J. tér irányába menekült, Cs. A. utána futott, azonban a terheltet nem érte utol.

A terheltet a Sz.-i Rendőrkapitányság járőrei Sz. városban fogták el.

A másodfokú bíróság a 2003. március 7. napján hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelt bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapította, ezért őt, mint visszaesőt 8 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A másodfokú ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a terhelt azzal, hogy a kabátját a sértett arcába dobta, a rendőrt jogszerű eljárásban megakadályozta. Tévedett azonban, amikor arra következtetett, hogy a terhelti magatartás nem érte el a bűncselekmény megállapításához szükséges mértékű erőszakot.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint "a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megállapítása kapcsán az erőszaknak, az erőszakos magatartásnak nem kell olyan jellegűnek, fokúnak és hatásúnak lenni, amely a sértett akaratának teljes megtörését, annak teljes lenyűgözését jelenti, és nem jár szükségszerűen sérülés okozásával sem. Elegendő, ha cselekményével a hivatalos személy akaratának megfelelő magatartás tanúsításában korlátozza. Következésképpen, ha a magatartás személy elleni testi erőkifejtésben nyilvánul meg, mely a hivatalos személy testén hat és ekként akár közvetlen, akár közvetett formában számos módon érvényesülhet, így az erőszakos elkövetés megállapításához elegendő."

A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A terhelt felülvizsgálati indítványában az alapeljárás során előterjesztett védekezését megismételve sérelmezte bűnösségének megállapítását olyan tényekre hivatkozva, amelyeket a tényállás nem tartalmaz.

A terhelt védője anyagi jogszabálysértés miatt törvényi tényállási elem - az erőszak - hiányában a terhelt felmentését kérte.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és az ügyész a nyilvános ülésen is - a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

A védő felülvizsgálati indítványa alapos.

A felülvizsgálat során az alapeljárásban megállapított tényállás az irányadó. A terhelt felülvizsgálati indítványa a tényállást támadó részében a törvényben kizárt.

Az irányadó tényállás alapján anyagi jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapította.

A Btk. 229. § (1) bekezdésének I. fordulata szerinti bűncselekmény elkövetési magatartása a hivatalos személy jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozása.

Jelen esetben helyesen jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a terhelt tényállásban írt magatartása a rendőrt jogszerű eljárásában akadályozta.

Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor az adott esetben az erőszakkal akadályozást megállapította. E bűncselekmény megvalósulásához a törvény valóban nem kívánja meg a sértett akaratát megtörő, lenyűgöző erőszak meglétét és nem szükséges sérülés okozása sem. Nem elegendő azonban, ha az elkövető csupán a hivatalos személyt akaratának megfelelő magatartás tanúsításában korlátozza. Az akadályozás (korlátozás) és az erőszak nem szinonim fogalmak. A hivatalos személyt korlátozó cselekmény nem feltétlenül jelent egyben erőszakos magatartást. Az akadályozás megvalósulhat minden fizikai ráhatás nélkül, akár figyelemeltéréssel is. E bűncselekmény lényeges tényállási eleme azonban az elkövetés módja: az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása.

Jelen esetben fenyegetés alkalmazása nem merülhet fel, az erőszakkal történt akadályozás megállapítását pedig az irányadó tényállás nem alapozza meg.

Az erőszak fogalmát a törvény nem határozza meg. A bírói gyakorlat értelmében az erőszak fizikai erőkifejtéssel történő közvetlen vagy dolog által közvetített személy ellen irányuló tudatos meghatározó jellegű ráhatás, amelyet a konkrét eset összes körülményének figyelembevételével kell vizsgálni és megítélni.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt anélkül, hogy a sértett felé fordult volna, dobta széldzsekijét a sértett arcába. A terhelt magatartása nem volt támadó jellegű, a sértettet veszélyhelyzetbe nem hozta. A terhelt által a dzseki eldobásakor alkalmazott egyetlen mechanizmusú fizikai erőkifejtés intenzitása, az erőkifejtést közvetítő dolog súlya, jellege és annak alkalmazási módja, a sértettre gyakorolt nem meghatározó, jelentéktelen hatása nem érte el az erőszaknak azt a fokát, amelyet a bírói gyakorlat az erőszakkal elkövetéshez megkíván. Viszont kétségtelenül alkalmas volt arra, hogy a sértett figyelmét elvonja és rövid időre jogszerű intézkedésében akadályozza. A terhelt szándéka is erre irányult, célja az volt, hogy az eljárás alól kivonja magát, hogy elmeneküléséhez időt nyerjen.

A törvényi tényállási elem - erőszak, fenyegetés - hiányában a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítása anyagi jogszabályt sért. Az anyagi jogszabályoknak tehát az elsőfokú bíróság döntése felel meg.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 425. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a Be. 426. § (3) bekezdése értelmében maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. Ennek keretében a terheltet az ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) és (3) bekezdése alapján bűncselekmény hiányában felmentette.

Az alapeljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be. 339. § (1) bekezdése alapján az állam viseli.

(Legf. Bír. Bfv. II. 2286/2003. sz.)

Az elsőfokú bíróság a 2001. április 4. napján kelt ítéletével az I. r. terheltet közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és folytatólagosan, társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 1 év 8 hónapi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, és halászati eszközöket továbbá egy Yamaha motort elkobozni rendelt.

A másodfokon eljáró megyei bíróság a 2002. február 1. napján kelt ítéletével az I. r. terhelt bűnösségét további közúti veszélyeztetés bűntette és cserbenhagyás vétségében is megállapította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A tényállás szerint az I. r. terhelt a B.-i Horgászegyesület tagja 1999. június 2-ától érvényes partmenti területi jeggyel, és 1999. évre érvényes fogási eseménynaplóval rendelkezett. A II. r. terhelt horgászegyesületi tagsággal, horgászásra jogosító engedéllyel nem rendelkezett.

1999. november 25-én a déli órákban I. és II. r. terheltek az I. r. terhelt tulajdonát képező Yamaha motorral felszerelt csónakban a Balatonon tiltott, úgynevezett pottyantós módszerrel halásztak.

D. F., a Halászati Rt. alkalmazásában álló, a halászati hatóság által felhatalmazott halőr észlelte 13 óra körüli időben, hogy a Balatonon levő csónakban tartózkodók tiltott halászatot folytatnak.

D. E. ekkor értesítette Gy. A.-t, az Rt. másik halőrét, és két különböző helyről figyelték a csónak mozgását, és közben telefonon tartották egymással a kapcsolatot.

Miután észlelték, hogy a csónak a B.-i Honvédségi Csapatpihenő felé indult, D. F. a honvédségi csapatpihenőhöz ment a saját tulajdonát képező személygépkocsival, amellyel a csapatpihenő kapubejárójával szemben állva, annak jobb oldalára állt. Ezt követően a halőr a csapatpihenő területére ment.

D. F. halőr figyelte a csónaknak motorral történő közeledését és látta, hogy az általa felismert I. és II. r. terheltek kikötöttek és a csónakból a kifogott halakat, valamint a tiltott halászati eszközöket az I. r. terhelt Wartburg típusú személygépkocsijába helyezték, a csónakmotort és egyéb eszközöket pedig az I. r. terhelt bérleményében levő kabinba tették. Miután a terheltek ezzel végeztek, D. F. odament az I. r. terhelthez, felmutatva halőri igazolványát közölte vele, hogy a gépkocsit ellenőrzés céljából átvizsgálja. Az I. r. terhelt tiltakozott a halőr intézkedése ellen, közölte, hogy azt csak rendőr jelenlétében hajlandó megengedni, mire D. F. közölte, hogy értesíteni fogja a rendőrséget, de addig a terheltek nem hagyhatják el a helyszínt.

Az I. r. terhelt és D. F. halőr között heves vita bontakozott ki az ellenőrzés kapcsán, ezért D. F. felhívta telefonon Gy. A. halőrt, aki a telefonon hallotta az I. r. terhelt és a halőr heves vitáját. Az I. r. terhelt hirtelen beült a saját Wartburg típusú személygépkocsijába és azt elindította.

D. F. halőr azért, hogy megakadályozza a vádlottaknak a helyszínről történő eltávozását, felugrott a gépkocsi csomagtartójára, az I. r. terhelt ennek ellenére a csapatpihenőnek a magánforgalom elől el nem zárt útján a gépkocsival elindult, és a 71-es útig közlekedett, majd a gépkocsival megállt. Kiszállt a gépkocsijából és a még mindig a csomagtartón tartózkodó halőrt a csomagtartóról lerántotta és elkezdte ráncigálni, ami miatt D. F. halőr az I. r. terhelt ruhájába, nadrágszíjába kapaszkodott.

Ekkor ért a helyszínre Gy. A. halőr, aki a saját személygépkocsijával B. irányából érkezve a 71-es főútnak a bal oldalán, közvetlenül a csapatpihenő bejárója előtt, az út szélén az I. r. terhelt gépkocsija előtt állt meg. Gépkocsijából kiszállva felszólította az I. r. terheltet, hogy hagyja abba a dulakodást, aki ennek a felszólításnak eleget tett. Ezt követően Gy. A. felszólítására az I. r. terhelt kinyitotta gépkocsijának csomagtartóját, ahol Gy. A. megtalált 1 zsákban 14 db süllőt, továbbá a Wartburg hátsó üléséről a vádlott vonakodva ugyan, de átadta Gy. A. halőr részére azt a 2 db kannát, melyben az ún. tiltott halászati eszközök voltak. Az I. r. terhelt Gy. A. halőr kérdésére elismerte, hogy tiltott halászatot folytatott.

Az intézkedést követően az I. r. terhelt beült a gépkocsijába és Gy. A. gépkocsiját kikerülve a helyszínt el akarta hagyni. Eközben a gépkocsija jobb oldalával D. F. halőr gépkocsijának bal első sárvédőjének ütközött, azonban nem állt meg, hanem a helyszínről elhajtott a gépkocsi jobb első ülésén ülő II. r. terhelttel együtt.

A halőrök értesítették a rendőrséget és a T.-i Rendőrkapitányság baleseti helyszínelői, valamint a vízirendészeti kapitányság munkatársainak kiérkezéséig a honvédségi csapatpihenőbe álltak gépkocsijukkal.

D. F. halőrnek az I. r. terhelttel történt dulakodása és a gépkocsijuk ütközése során sérülése nem keletkezett.

A vízirendészeti kapitányság munkatársainak helyszínre érkezése után az I. r. terhelt lakásán házkutatást tartottak, melynek során az I. r. terhelt által tiltott halászattal megszerzett összesen 323 db, 282 kg súlyú fogas került lefoglalásra, melynek összértéke 423 000 forint volt.

A jogerős bírósági határozatok ellen az I. r. terhelt nyújtott be jogi képviselője útján felülvizsgálati indítványt, amely a Legfelsőbb Bírósághoz 2002. július 26. napján érkezett.

Az indítványban írtak szerint az I. r. terhelt bűnösségének a megállapítása valamennyi cselekmény vonatkozásában a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével történt.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette tekintetében azért, mert a halőr eljárása jogellenes volt, tehát őt nem illette volna meg a büntetőjogi védelem.

A közúti veszélyeztetés bűntette tekintetében is a halőr hozta létre a veszélyeztető helyzetet azáltal, hogy a terhelt gépkocsija csomagtartójára ugrott, amelyet egyébként a terhelt nem is érzékelt, tehát a szándéka sem terjedhetett ki a veszélyeztetésre.

A cserbenhagyás vétségét sem valósította meg, mert nem is érzékelte, hogy a járműve ütközött, nincs tehát szándékosság, a cserbenhagyás vétségének pedig nincs gondatlan alakzata.

A lopás vétségét pedig nem követte el, az nem nyert bizonyítást, a bíróságok helytelenül értékelték a bizonyítékokat, illetőleg helytelen ténybeli következtetéssel állapították meg a lopás vétsége elkövetését. Ennek folyományaként a Yamaha motor elkobzása is törvénysértő.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - valamint képviselője a nyilvános ülésen - az indítványt alaptalannak tartva a megtámadott bírósági határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos, részben pedig a törvényben kizárt.

A felülvizsgálati eljárás során az alapügyben megállapított tényállás az irányadó, az indítványnak a tényállást támadó, az ítélet megalapozatlanságát állító részében ezért a törvényben kizárt. Ez elsősorban a lopás vétségének az elkövetésére vonatkozik, de az indítvány tartalmaz a többi bűncselekmény vonatkozásában is a tényállástól eltérő megállapításokat. A Legfelsőbb Bíróság számára azonban az ügyben eljárt bíróságok határozataiban megállapított tényállás volt irányadó a felülvizsgálat során, mivel az a felülvizsgálati eljárásban nem támadható.

E tényállás alapulvételével kellett tehát a terhelt bűnössége kérdésében állást foglalnia a Legfelsőbb Bíróságnak.

A terhelt a bűnösségét a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében elsősorban a halőr nem jogszerű fellépése miatt vitatta, álláspontja szerint a halőr lépett a jogtalanság talajára.

Az irányadó tényállás alapján azonban az állapítható meg, hogy a halőr eljárása a jogszabályoknak megfelelő volt.

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 34. §-ának (4) bekezdése szerint a halászati őr a halászati vízterületen, halastavon, illetőleg annak partján - a mezőőrt megillető jogosultságokon túlmenően - jogosult azt a személyt, aki a halászati vízterületen halászik, horgászik, a halászatra jogosító okmányok bemutatására felszólítani; a halászó, horgászó személyt a birtokában lévő hal kifogására való jogosultságának igazolására felszólítani, illetve a halászatra jogosító okmányok vagy a jogosultság hiányában járművét átvizsgálni, a kifogott halat a vízbe kíméletesen visszahelyeztetni, az élettelen halat elismervény ellenében visszatartani; a méreten aluli, a területi engedélyben meghatározott mennyiségen felüli, a tilalmi időben kifogott, valamint a védett halat a vízbe kíméletesen visszahelyeztetni, az élettelen halat elismervény ellenében visszatartani.

A jogszabályban utalás történik a mezőőri jogosultságokra, ezeket a fegyveres biztonsági őrségről, természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 23. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjai a következőképpen szabályozzák:

A mezőőr a működési területén jogosult és köteles:

a) az őrzött vagyont veszélyeztető vagy károsító cselekmény elkövetésén tetten ért személyt személyazonosságának igazolására, a jogellenes cselekmény abbahagyására és a terület elhagyására felszólítani;

b) azt a járművet, amelyről alaposan feltételezhető, hogy azon a működési területről származó jogellenesen szerzett szállítmány van, feltartóztatni, a jármű vezetőjét és a járművön, illetve az abban tartózkodókat igazoltatni;

c) azt a személyt, aki a nála vagy a feltartóztatott járművön levő szállítmány megszerzésének jogszerűségét nem valószínűsíti, a legközelebbi rendőri szervhez bekísérni;

d) a károsító cselekmény elkövetésén tetten ért személytől a jogellenesen szerzett terményt, terméket, tárgyat, állatot, az elkövetéshez használt eszközt elvenni és azokat a legközelebbi rendőri szervnek átadni.

A 24. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a mezőőr a feladatának ellátása során az intézkedéseinek ellenszegülő személlyel szemben testi kényszert, és ha ez nem vezet eredményre, a rendőrségnél rendszeresített könnygázszóró palackot alkalmazhat.

A halászati őrt tehát a fentiekben ismertetett jogszabá­lyok feljogosították a tényállásban rögzített magatartás kifejtésére, ezért az a magatartása, hogy a helyszínről történő eltávozás megakadályozása érdekében felugrott a terhelt személygépkocsijának a csomagtartójára, nem értékelhető jogellenes támadásként. A terhelt pedig - aki a tényállásban rögzített azon megfogalmazásból következően, hogy "ennek ellenére" a gépkocsival elindult - ennek ismeretében a gépkocsi elindításával, és az azzal való közlekedéssel a halőrt erőszakkal jogszerű intézkedésében akadályozta. Az ügyben eljárt bíróságoknak tehát a terhelt bűnösségére levont következtetése helyes volt.

Tévedtek azonban, amikor a terheltnek a tényállásban szereplő magatartását közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének minősítették. Nem voltak ugyanis figyelemmel arra, hogy a közfeladatot ellátó személy fogalmát - a korábbi szabályozástól eltérően - a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVII. törvény 34. §-ával a Btk. Általános Részének értelmező rendelkezései közé 1999. március 1-jei hatállyal beiktatott új rendelkezés, a Btk. 137. § 2. pontja határozza meg.

Ennek megfelelően az 1998. évi LXXXVII. törvény 54. §-a a Btk. 230. §-át oly módon módosította, hogy a büntetőjogi védelemben részesülő közfeladatot ellátó személyek felsorolását e rendelkezésnél elhagyta. A Btk. 137. § 2. pontja a "közfeladatot ellátó polgári őr"-t a közfeladatot ellátó személyek körében nem említi, mivel a fegyveres biztonsági őrzésről, a természetvédelmi és mezőőri őrszol­gálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény szerinti őrszolgálatok, valamint a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 34. §-a szerint a mezőőrt megillető jogosultságokkal is rendelkező halászati őrök jogszabály alapján közhatalmi feladatot látnak el, ezért a Btk. 137. § 1. k) pontja alapján hivatalos személyek.

A halászati őr tehát hivatalos személynek minősül, az ismertetett rendelkezések már hatályban voltak a terhelt cselekménye elkövetésekor, 1999. november 25-én is. A terhelt cselekményének helyes minősítése ezért a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésébe ütköző hivatalos személy elleni erőszak bűntette.

Az eltérő minősítés azonban nem vezetett törvényértő büntetés kiszabásához - a büntetési tétel megegyezik az ügyben eljárt bíróságok által megállapított minősítésnek, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak a büntetési tételével - ezért az nem felülvizsgálati ok (Be. 284. §).

A terhelt a személygépkocsija csomagtartóján tartózkodó halászati őrt mintegy 60 méteren keresztül vitte személygépkocsiját vezetve a magánforgalom elől el nem zárt magánúton, ezzel a közúti közlekedés szabályainak [KRESZ 1. § 3. § (1) bek. c) pont] megszegésével a halászati őr testi épségét közvetlen veszélynek tette ki, megvalósította tehát a Btk. 186. §-ának (1) bekezdésébe ütköző közúti veszélyeztetés bűntettét is, az e bűncselekményben való bűnösség megállapítása a büntető anyagi jog szabályainak a sérelme nélkül történt.

A terhelt megvalósította a cserbenhagyás vétségét is [Btk. 190. § (1) bek.]. Az irányadó tényállás szerint a terhelt ütközött a halászati őr által vezetett személygépkocsival közúton, "azonban" nem állt meg, hanem a helyszínről elhajtott. A tényállásban szereplő "azonban" szó egyértelműen arra utal, hogy az ütközés bekövetkezésével, a balesettel tisztában volt, ennek ellenére hajtott el.

A terhelt bűnösségére levont következtetés tehát valamennyi cselekmény vonatkozásában törvényes volt, a minősítés pedig azzal a korrekcióval, hogy a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette helyett hivatalos személy elleni erőszak bűntette a helyes minősítés.

A Be. 284. §-a (2) bekezdésének b) pontja kizárja a felülvizsgálatot, ha a büntetést a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki. Jelen esetben a kiszabott büntetés a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei közé esik.

Mivel a bűnösség megállapítása nem volt törvénysértő, a Yamaha motor elkobzása is megfelel a büntető anyagi jog rendelkezéseinek, az sem törvénysértő intézkedés.

Mivel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a megtámadott határozatokat, a felülvizsgálati indítványt benyújtó I. r. terhelt vonatkozásában a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, és az indítványt előterjesztő részéről újabb felülvizsgálati indítvány előterjesztésének sem [Be. 284/A. § (5) bek.].

Mivel a felülvizsgálati indítvány a Legfelsőbb Bírósághoz 2003. július 1. napja előtt érkezett, a Legfelsőbb Bíróság az 1973. évi I. törvény rendelkezései alapján bírálta el a felülvizsgálati indítványt a 2003. július 1. napján hatályba lépett 1998. évi XIX. törvény 603. §-a (6) bekezdésének megfelelően. (Legf. Bír. Bfv. I. 2302/2002. sz.)

Az elsőfokú bíróság a 2001. május 30. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette; felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette; 5 rb. rablás bűntette és 2 rb. súlyos testi sértés bűntette - amelyből 1 rb. kísérlet - miatt halmazati büntetésként 7 évi börtönbüntetésre és mellékbüntetésül 7 évre a Magyar Köztársaság területéről kiutasításra ítélte.

A román állampolgárságú vádlott nőtlen, eltartottja nincs, asztalos és kárpitos szakképzettséget szerzett. Görögországban és Törökországban vendégmunkásként dolgozott. Vagyontalan. Bemondása szerint Romániában 16-17 éves korában lopás miatt 1 év 2 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

1/a. A vádlott 2000. július 14. napján 14.10 óra körüli időben megkérdezte N. I. sértettől, hogy mennyi az idő. A sértett a 6 éves unokájával tartott hazafelé. A sértett az órájára nézett, ekkor a vádlott megrúgta, leütötte, melynek következtében a sértett a földre esett, elvesztette az eszméletét, belülről vérzett a szája. A vádlott kitépte a sértett nyakából 3 db aranyláncát, és elmenekült a helyszínről. A sértett három napig volt kórházban agyrázkódással. Az okozott kár kb. 70 000 forint, amely nem térült meg.

1/b. 2000. július 16. napján 11.15 óra körül a vádlott H. N. sértettet arcon ütötte, majd több esetben megütötte, melynek következtében a sértett a földre került. Ekkor kitépte a nyakából a 3 db aranyláncát, és elmenekült. A sértett 3 napig volt kórházban, az alsó és felső ajka felrepedt, a foga megsérült, a homlokán dudor keletkezett. A rablással okozott mintegy 100 000 forint kár nem térült meg.

1/c. 2000. július 21. napján 10 óra körül a vádlott a hazafelé tartó Gy. J.-ot ököllel arcon ütötte, a földre kerülő sértett nyakából 3 db aranyláncát kitépte, majd a helyszínről elmenekült. Gy. J. elvesztette az eszméletét, feje, orra, szája megsérült, valamint orrcsont-törést szenvedett, két napig kórházban volt. Az orrcsont-törés sérülés 8 napon túl gyógyult. A rablással okozott mintegy 100 000 forint kár nem térült meg.

1/d. 2000. július 23. napján reggel 9 óra körül a vádlott homlokon ütötte K. E.-né sértettet, kivette a nyakából az arany nyakláncát, a sértettet a földre lökte, és elmenekült. A sértett a homlokán repesztett sebzést szenvedett el, és megsérült a térde is. A mintegy 40 000 forint kár nem térült meg.

2. 2000. július 26. napján 8.20 óra körül az óvoda kerítése mellett a vádlott hátulról erősen fejbe ütötte az 57 éves B. I.-né sértettet, melynek következtében a sértett a földre esett. A vádlott ekkor kitépte a sértett nyakából a mintegy 10 000 forint értékű aranyláncát. A sértett próbált segítségért kiáltani, a vádlott ekkor nagy erővel arcul ütötte, majd a helyszínről futva elmenekült.

A sértett arcát ért nagy erejű ütés következtében a felsőajak bal oldalán 5 cm-es sérülést szenvedett el, melynek tényleges gyógytartama 8 napon belüli. Eltörött a sértett fogsorpótlása is. Az ütés ereje, helye, az elkövető fizikai erőnléte és a sértett életkora alapján a 8 napon túl gyógyuló sérülés reális lehetősége fennállott.

3/a. A B. I.-né sérelmére elkövetett rablásról azonnal bejelentés érkezett a rendőrkapitányságra a vádlott személyleírásával. C. L. és Sz. Gy. rendőr törzszászlós keresni kezdték a környéken a vádlottat. Amikor meglátták egy zöldséges üzletből kijönni, intézkedni kezdtek vele szemben. C. L. - miután kiderült, hogy a vádlott nem ismeri a magyar nyelvet - románul kérte tőle az útlevelét. A vádlott ekkor a nadrágja zsebe felé nyúlt, majd jobb öklével hirtelen C. L. felé ütött, akinek sikerült az ütés elől elhajolnia. Közben Sz. Gy. elkapta a vádlott ütésre emelt kezét, ekkor a vádlott Sz. Gy. jobb kezébe harapott és a jobb térdébe rúgott. A két intézkedő rendőr közösen próbálta lefogni a vádlottat, dulakodás kezdődött, melynek során a vádlottnak sikerült a helyszínről futva elmenekülnie.

C. L. a jobb kéz kézháti felszínén 2 mm átmérőjű hámhorzsolásos sérülést, Sz. Gy. a jobb alkar kézháti felszínén 6 mm átmérőjű, és a jobb térdkalács vetületében egy 15 cm átmérőjű hámhorzsolásos sérülést szenvedett, a sérülések gyógytartama 8 napon belüli.

3/b. Sz. Gy. segítséget kért, ennek eredményeként a helyszínre érkezett K. I. és Cs. L. rendőr törzsőrmester. A vádlott a házak között szaladni kezdett, és beszaladt a közelben levő kiserdőbe. K. I. utolérte, ekkor a vádlott mintegy 2,5 m hosszú, 5-6 cm széles farúddal fejbe ütötte K. I.-t. A sértett az ütéstől megszédült, majd elővette szolgálati fegyverét, azt kibiztosította és a vádlottól mintegy egy méter távolságra, a földre irányzott figyelmeztető lövést adott le. A lövés után a vádlott elkapta K. I. pisztolyt tartó kezét és próbálta abból a fegyvert kicsavarni. K. I. eközben hüvelykujjával a pisztoly oldalán levő kallantyúval a fegyvert visszabiztosította.

A vádlott a sértettől elvett fegyvert közelről, mellmagasságban a sértettre fogta és próbált lövést leadni. Az elsütő billentyűt többször is meghúzta, ám a visszabiztosított fegyverrel ilyen módon lőni nem tudott. A vádlott meg sem próbálta a fegyvert kibiztosítani.

A vádlott és K. I. között a fegyver visszavételéért dulakodás kezdődött, ennek során mindketten a földre kerültek. A dulakodás során a vádlott többször megütötte a sértettet, illetve a bal szemöldöke fölött a homlokán megharapta. K. J. segítségért kiáltott, az odaérkező kollégáit figyelmeztette, hogy vigyázzanak, mert a vádlottnál van a fegyvere. Az odaérkező rendőrök a vádlottat elfogták, és megbilincselték. Valamennyi intézkedés során valamennyi rendőr egyenruhát viselt.

K. I. a bal oldali szemöldök központi része felett 2 cm nagyságú, a bal alkar kézháti felszínén 2 db., egymástól 2 cm-re levő hámhorzsolásos sérülést, a jobb alkar tenyéri felszínén 5-6 cm hosszú hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett. A sérülések gyógytartama 8 napon belüli.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosításért; a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett.

A legfőbb ügyész fenntartotta a súlyosításra irányuló fellebbezést, és indítványozta, hogy a vádlottat a Legfelsőbb Bíróság az üzletszerű elkövetésre figyelemmel zárja ki a feltételes szabadság kedvezményéből.

A Legfelsőbb Bíróság a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést részben alaposnak találta.

Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, azt a Legfelsőbb Bíróság csupán azzal egészíti ki, hogy a vádlott Magyarországon büntetlen előéletű.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok logikai hibáktól mentes értékelésével állapította meg a tényállást, és indokolási kötelezettségnek is eleget tett. A felülbírálat során ezért ez a megalapozottsági hibáktól mentes tényállás volt az irányadó [Be. 239. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság helyes következtetést vont le a vádlott bűnösségére, és a cselekményeit helyesen minősítette.

E körben helyes volt a vádlott 3/b. alatt részletezett cselekményének felfegyverkezve elkövetettkénti minősítése is. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a vele szemben intézkedő rendőrt egy mintegy 2,5 m hosszú, 5-6 cm széles farúddal fejbe ütötte, aki ettől meg is szédült. Ez az eszköz alkalmas akár az élet kioltására is, a Btk. 137. §-a 4. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint pedig felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdésére vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál. A hivatalos személy elleni erőszak tehát felfegyverkezve elkövetettként minősül.

A büntetést befolyásoló tényezőket az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg.

A vádlottra kiszabott főbüntetés arányos, az szükséges, de egyben elegendő is a büntetési cél eléréséhez. E körben tehát sem az ügyész súlyosításra, sem pedig a vádlottnak és védőjének az enyhítésre irányuló fellebbezését nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság.

A súlyosításra irányuló fellebbezést a mellékbüntetés vonatkozásban találta alaposnak a Legfelsőbb bíróság.

A vádlott magyarországi tartózkodása alatt sorozatosan követett el olyan bűncselekményeket, amelyek tárgyi súlyuknál, de elsősorban jellegüknél fogva a közbiztonságot jelentősen veszélyeztették. A Btk. 61. §-ának (3) bekezdése szerint végleges hatállyal az utasítható ki, akinek az országban való tartózkodása - figyelemmel az elkövetés jellegére, az elkövető kapcsolataira - a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint fennállnak a végleges hatályú kiutasítás jogszabályi feltételei, ezért a nem magyar állampolgárságú vádlottnak a Magyar Köztársaság területéről való kiutasítását végleges hatállyal rendelte el.

Nem tartotta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság azt a legfőbb ügyészi indítványt, amely a vádlottnak a feltételes szabadság kedvezményéből történő kizárására irányult.

Az indítvány a Btk. 47. §-a (4) bekezdésének e) pontjára hivatkozott, mely szerint nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben követte el, és utal arra, hogy az elsőfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte a rablási cselekmények sorozatjellegét, az "üzletszerű" elkövetési módot, tehát az üzletszerűen elkövetést ily módon megállapította.

Mivel a rablásnak nincs olyan minősített esete, amely az "üzletszerűen" elkövetést súlyosabban rendelné büntetni, az indítvánnyal kapcsolatban az a jogértelmezési kérdés vetődik fel, hogy a törvény fenti rendelkezése az ilyen estekben, "in concreto" üzletszerű elkövetés esetén is alkalmazandó-e.

A Legfelsőbb Bíróság e kérdést nemlegesen döntette el, azt a jogértelmezést tartva helyesnek, amely a BH 1999/9. száma "Fórum" rovatában a következők szerint került kifejtésre: A Btk. 47. §-a (4) bekezdésének e) pontja csak akkor alkalmazható, ha a Btk. 137. §-ának 9. pontja szerinti elkövetés kifejezetten szerepel az adott bűncselekmény törvényi tényállásában, illetve legalább annak enyhébben minősülő esetében. A csupán "in concreto" üzletszerű elkövetés esetén tehát a 47. § (4) bekezdésének e) pontja nem alkalmazható.

A feltételes szabadságból történő kizárásra tehát nincs törvényes lehetőség. (Legf. Bír. Bf.I.2497/2001. sz.)

A megyei bíróság a 2000. június 20-án kelt ítéletével H. L. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - 5 évi fegyházbüntetésre és 4 évi a közügyektől eltiltásra ítélte.

Megállapította továbbá, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A tényállás a következő: H. L. vádlott vasútépítő és gépésztechnikus szakképzettséggel rendelkezik, legutóbb segítő családtag volt a nylonkészítő és forgalmazó vállalkozó volt feleségénél, havi nettó keresete 25-30 000 Ft volt, vagyontalan, elvált, egy 7 éves gyermeke van, aki az anyánál van elhelyezve, és eltartásához nem járul hozzá. Többször volt büntetve.

A vádlott a legutóbbi, 3 évi börtönbüntetésének töltése közben 1998. október hó 29. napjától november hó 1. napjáig eltávozást kapott a Bv. Intézettől. Visszatérési kötelezettségének azonban nem tett eleget, vele szemben elfogató parancs kibocsátására is sor került, de eredményre nem vezetett.

Ezen időszak alatt, 1999. február hó 8. napján éjszaka Sz. tartózkodott, különböző szórakozóhelyeken volt, enyhe fokú ittas állapotba került. Már, február 9-én 01.45 óra körüli időben, meg nem állapítható okból, a M. F. út 15. számú ház előtt rendszeresített autóparkolóban tartózkodott. T. Z. rendőr-főtörzsőrmester, M. L. rendőr-zászlós és M. I. rendőr-őrmester, rendőrhallgató, szolgálati gépkocsival éppen arra járőröztek. A gépkocsit vezető M. L. rendőr-zászlós arra kanyarodott és amikor a vádlott a rendőrkocsit meglátta, elkezdett szaladni. Először a rendőrök gépkocsival mentek utána, de azzal nem tudták megközelítetni, így T. Z. rendőr-főtörzsőrmester kiszállt és utána szaladt. Az I. krt. 3. szám előtt, a menetirány szerint jobb oldalon, a Z. folyó mellett lévő parkban, a kopjafák között érte utol. Testsúlyánál fogva nekiesett és előre lökte, annak megakadályozása végett, hogy tovább szaladjon. Ettől a vádlott szemből, fejjel a kopjafának esett. Mivel T. Z. rendőr-főtörzsőrmestert ismerte és tudta, hogy körözik kérte, hogy ne csinálja ezt vele. T. Z. rendőr-főtörzsőrmester azonban szemből a kopjafának állította, felszólította, hogy a két kezét tegye fel, a ruházatát átvizsgálta, majd a bal kezét lehúzta és arra a bilincset rátette. Amikor a másik, a jobb kezéért nyúlt, a vádlott szembefordult vele és egy konkrétan meg nem állapítható méretű, hengeres, a végén kihegyezett tárggyal, a jobb kezével, közepes erővel, a hasa bal oldalán megszúrta. T. Z. rendőr-főtörzsőrmester elővette a szolgálati fegyverét, élesre húzta, ráfogta és a törvény nevében felszólította, hogy a nála lévő eszközt dobja el.

Ekkor érkezett oda egy másik járőrkocsival C. J. rendőr-törzsőrmester és R. A. rendőr-hadnagy, amit O. I. rendőr-főtörzsőrmester vezetett, akiket időközben M. L. rendőr-zászlós értesített. A vádlotthoz először C. J. rendőr-törzsőrmester ment oda, R. A. rendőr-hadnagy pedig először T. Z. rendőr-főtörzsőrmesterhez, majd miután az közölte vele, hogy a vádlott megszúrta, ő is a vádlotthoz ment. A vádlott C. J. rendőr-törzsőrmester és R. A. rendőr-hadnaggyal szemben is támadóan lépett fel, a kezeivel hadonászott, rugdosott és C. J. rendőr-törzsőrmester látta, hogy a kezében markol valamit. Mivel a jobb kezére is rá akarták tenni a bilincset, de a vádlott ilyen ellenállása miatt erre nem volt lehetőség, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben. Először az eszközt a kezéből kirúgták, ököllel és tenyérrel a fejére és a testére ütöttek és így sikerült hason fekvő helyzetben a földre vinniük. Itt C. J. rendőr-törzsőrmester a kezeit hátrahúzta, rátérdelt és a bilincset így tudta a jobb kezére is rátenni.

A gépkocsivezetők, M. L. rendőr-zászlós és O. I. rendőr-főtörzsőrmester T. Z. rendőr-főtörzsőrmester segítségére volt, aki a pisztolyt még akkor is a kezében tartotta. Elsősegélyt nyújtott neki és rádión a mentőt értesítette, így került kórházba.

Ezt követően és másnap a helyszínen eszközkutatást végeztek, de a vádlott által az elkövetéshez használt eszköz nem került elő. Csak a zöld nyelű, két pengéjű és dugóhúzóval ellátott zsebkését találták meg, ami a ruházatából esett ki a cselekmény elkövetése után, a földre kerülésének helyétől kb.1-2 méter távolságra, összecsukott állapotban.

A másnap végzett eszközkutatást pedig akadályozta, hogy addigra hóesés volt.

T. Z. rendőr-főtörzsőrmesternek a vádlott szúrása következtében a hasa bal oldalán, két harántujjra a bordaív alatt, 4 mm-es bemeneti nyílású szúrt sérülése keletkezett, mely a hasüregbe hatolt, de belső szervsérülést nem okozott, a szúrt csatorna hossza kb. 6-8 cm lehetett.

A sérülés tényleges gyógytartama 14 nap volt és a hasüregbe hatolás közvetett életveszélyt jelent.

Az adott testtájékon, a szervsérülés veszélye miatt, a sértetten hasüri feltáró műtétet végeztek. Ennek következtében nála nagymértékű - 25 kg-os fogyás következett be, emésztési panaszai vannak és a hasfala előboltosul. Ezen panaszai miatt jelenleg maradandó egészségkárosodása áll fenn. Állapotromlása esetén korrigáló műtétet igényelhet, illetve szövődményként hasfali sérv, vagy hasüri összenövések, illetve összetapadások kialakulásának lehetősége is fennáll. Az így megromlott egészségi állapota mellett rendőri szolgálatot, csak saját felelősségére láthat el.

H. L. vádlottnak a rendőri kényszerintézkedés során alkalmazott bántalmazásától a felső ajka bal oldalán 2 cm-es szakított, repesztett sebe, a bal állkapocsizület környezetében felületes zúzódása, a hasfala bal oldalán kb. gyermektenyérnyi hámsérülése keletkezett és a mellkas bal oldalán, az elülső hónaljvonalban, az alsó bordák felett nyomásérzékenységet jelzett. Sérüléseinek tényleges gyógytartama 8 napon belüli idő volt.

A cselekmény elkövetéskor vérében 1,31 ezrelék volt a véralkohol koncentráció.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője a cselekmények részben téves minősítése miatt, enyhítés végett jelentettek be fellebbezést.

A vádlott fellebbezésének írásbeli indokolásában a megállapított ítéleti tényállás megalapozottságát, cselekményeinek téves minősítését és a büntetéskiszabást is sérelmezte.

A Legfőbb Ügyészség átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének részleges megalapozatlanságára hivatkozva igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését indítványozta. A felveendő bizonyítás eredményéhez képest kívánt az ügyben érdemi indítványt tenni.

A felvett bizonyítást követően a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbezési tárgyaláson indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását. A vádlottnak a hivatalos személy sérelmére megvalósított cselekménye felfegyverkezve elkövetettként értékelését, egyebekben pedig a megyei bíróság ítéletének helybenhagyását.

A vádlott és védőjének fellebbezése nem, viszont a Legfőbb Ügyészség képviselőjének indítványa az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt, teljes terjedelmében felülbírálta.

Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le.

A vád tárgyává tett cselekmények elbírálásához szükséges bizonyítékokat többségében feltárta. Azokat okszerűen, az ésszerűség és logika követelményeinek szem előtt tartásával értékelte, mérlegelte. Nem tévedett, nem vétett logikai hibát akkor sem, amikor megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést.

Ennek ellenére az elsőfokú bíróság ítélete részben felderítetlen. Nem tisztázta az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott a cselekmény elkövetése idején nem szenvedett-e a beszámítási képességét érintő, az elmeműködés olyan kóros állapotában, amelynek folytán nem volt képes felismerni cselekményének a társadalomra veszélyességét, illetve a felismerésben korlátozott volt.

E felderítetlenség, illetve az ítélet megalapozatlansága, azonban a másodfokú eljárásban kiküszöbölhető volt.

A megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Legfelsőbb Bíróság a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el és igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt szerzett be a vádlott elmeállapotára nézve.

A felvett bizonyítás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az alábbiak szerint egészíti ki.

A vádlott a cselekmény elkövetésének idején nem szenvedett és jelenleg sem szenved az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely beszámítási képességét érintené. A cselekmény elkövetésének idején nem volt a kóros részegség, illetve a kóros részegség csökevényes formájának állapotában sem.

Az ekként kiegészített tényállás már minden szempontból megalapozott, következésképp az irányadó perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban is meghatározó volt.

Az elsőfokú bíróság ítéletében - a szükséges körben - indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Kellő részletességgel számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat, mely részükben és miért fogadott el, illetve melyeket, mely részükben és miért nem tartott valónak. Meggyőzően cáfolta a vádlott által az eljárás során előterjesztett és egyes részletkörülmények tekintetében többször is változtatott védekezést. Beszámolt arról a gondolati folyamatról is, amelynek során a logikai következtetés módszerével megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést. Megindokolta ítéletének egyéb rendelkezéseit is.

Nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság a védelem, de különösen a vádlott által előterjesztett, az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállást támadó fellebbezési érvelést. Így nem találta alaposnak azt az okfejtést, amely szerint a vádlottal szembeni rendőri intézkedés nem volt jogszerű.

A vádlott ugyanis a jogerős ítélettel vele szemben kiszabott szabadságvesztéséből engedélyezett szabadságából a büntetés-végrehajtási intézetbe nem tért vissza. Ezért vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ezen túl is a vádlott az elkövetés helyszíne közelében olyan magatartást tanúsított, amely rendőri intézkedésre adott okot. Ennek során a vádlott az intézkedő rendőrrel szemben a tényállásban írt magatartást tanúsította.

A vádlotti magatartás a jogszerű rendőri intézkedést erőszakkal akadályozta, illetve a rendőrt jogszerű eljárásában intézkedésre kényszerítette. Így megvalósította a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a tényállásnak az előzőekben történt kiegészítésével megalapozott tényállást támadó vádlotti és védői fellebbezési támadás alaptalan.

A fellebbezési érvelések ugyanis csupán az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét sérelmezik, a bizonyítékok újraértékelését és a vádlotti védekezés elfogadtatását célozzák, ami a megalapozott ítéleti tényállás esetén a vonatkozó perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethet.

Az a vádlotti érvelés tehát, amely szerint a megállapított ítéleti tényállás azért megalapozatlan, mert a bíróság által kihallgatott tanúk vallomása nem felel meg a valóságnak, a megyei bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenysége támadását jelenti, a védekezés elfogadtatását, a bizonyítékok újraértékelését célozza, ami a megalapozott tényállás ismeretében az irányadó perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethet.

Az ítéleti tényállásból okszerűen következtetett a megyei bíróság a vádlott bűnösségére és nem tévedett a vádlottnak a testi épség sérelmére megvalósított cselekménye minősítésekor sem.

Az ún. alanyi és tárgyi tényezőkből, tehát abból, hogy a vádlott a fel nem talált, de hengeres és a végén kihegyezett tárggyal legalább közepes erővel a sértettet hasba szúrta, a szúrás behatolt a sértett hasüregébe, és mintegy 6-8 cm hosszú szúrcsatornát hozott létre, s bár belső szervsérülés nem következett be, de közvetetten életveszélyes sérülést okozott; figyelembe véve a vádlott és a sértett konkrét kapcsolatát, a vádlott személyi tulajdonságait, a vádlott cselekményét kiváltó indítóokot, motívumot, a cselekményt megelőző pszichikus folyamatot csak, arra lehet következtetést levonni, hogy a vádlott aktuális tudatában felmerült a sértett súlyos, akár életveszélyes megsérülésének lehetősége is és ezen eredménylehetőséghez érzelmileg közömbösen viszonyulva hajtotta végre cselekményét. Tehát eshetőleges szándékkal cselekedett.

Az ezzel ellentétes védelmi érvelés - az, hogy a vádlott gondatlanul valósította meg cselekményét - minden alapot nélkülöz.

A bűnösség helyes megállapítása mellett azonban tévedett a megyei bíróság akkor, amikor a vádlottnak a hivatalos személy sérelmére megvalósított cselekményét nem minősítette felfegyverkezve elkövetettnek azért, mert a használt eszköz az eljárás során nem volt feltalálható.

Mint azt ugyanis az elsőfokú bíróság is helyesen, és megalapozottan állapította meg ítéletének tényállásában, a vádlott egy viszonylag hosszú, hengeres és a végén kihegyezett tárggyal szúrta hasba legalább közepes erővel T. Z. sértettet. A vádlott által használt eszköz áthaladt a sértett téli ruházatán, behatolt a sértett hasüregébe és mintegy 6-8 cm hosszúságú szurcsatornát hozva létre közvetetten életveszélyes sérülést okozott, amely maradandó egészségkárosodással gyógyult.

Ezen tényekből, körülményekből pedig arra kell következtetést levonni, hogy a vádlott által használt eszköz, - esetleg más testtájékot támadva, vagy nagyobb erővel használva - alkalmas az élet kioltására is.

A Btk. 137. §-ának 4. pontja értelmében pedig felfegyverkezve követi el a bűncselekményt az, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.

Az előbb kifejtettekből következően tehát a vádlottnak a hivatalos személy sérelmére elkövetett cselekménye helyesen a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntetteként értékelendő.

Az e cselekmény természetes egységével kapcsolatosan az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel a Legfelsőbb Bíróság egyetértett.

A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a megyei bíróság többségében helyesen vette számba és azokat alapvetően a súlyuknak, nyomatékuknak megfelelően értékelte.

E körülmények azonban helyesbítésre és kiegészítésre szorulnak az alábbiak szerint.

A vádlott terhére nem értékelhető súlyosítóként az a tény, hogy cselekményét több hivatalos személy sérelmére valósította meg. Ezzel szemben viszont súlyosító körülményként kell a vádlott terhére értékelni azt a tényt, nagyobb nyomatékkal, hogy cselekményét a végrehajtandó szabadságvesztéséből engedélyezett eltávozás, illetve szabadság tartama alatt valósította meg.

Mindezekkel szemben viszont enyhítő körülmény a vádlott javára az a körülmény, hogy viszonylag hosszú ideig állt a büntetőeljárás hatálya alatt.

A részben ekként változott bűnösségi körülményekre is tekintettel, nem tévesztve szem elől a vádlott egyik cselekményének súlyosabb minősítését, a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés arányban áll a vádlott által elkövetett cselekmények tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével, a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, a vádlott bűnösségének fokával és a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.

A vádlottal szemben alkalmazott fő- és mellékbüntetés összhatásában alkalmas, és szükséges ahhoz, hogy a vádlottal szemben a büntetési célt, az egyéni és általános megelőzés követelményét elérje, érvényre juttassa.

A vádlottal szemben kiszabott büntetés enyhítésére törvényes lehetőség nincsen. Sőt a büntetés inkább enyhe, mint súlyos.

Mindezekből következően tehát a Legfelsőbb Bíróság a vádlott és védője fellebbezését nem találta alaposnak. (Legfelsőbb Bíróság Bf.III.2286/2000. sz.)

A városi bíróság az 1997. május 15-én kelt ítéletével a terheltet hivatalos személy elleni erőszak bűntette és rongálás vétsége miatt 200 napi tétel - napi tételenként 100 forint -, összesen 20.000 forint pénzfőbüntetésre ítélte, egyben a könnyű testi sértés vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A védelmi fellebbezés folytán eljárt megyei bíróság az 1998. január 30-án kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott ítélet tényállásának a lényege a következő.

1993. július 26-án a terhelt és az ismerőse a rendőrőrs épülete előtt hangosan vitatkoztak. A rendőrség épületéből a rendőr szakaszvezető és a rendőr őrmester kijöttek a hangoskodók lecsendesítésére. A terhelt meg akarta támadni az ismerősét, ekkor a rendőr őrmester közéjük állva megfogta a terhelt ütésre emelt kezét. A terhelt jobb kezével megragadta a rendőr őrmester ruháját csípő magasságban, és ellökte magától. Erre figyelt fel a rendőr szakaszvezető, aki lefogta a terhelt jobb kezét, többször felszólította a dulakodó terheltet és társát, hogy a személyazonosságuk megállapítása és a konfliktus megoldása végett menjenek be vele a kapitányságra. Mivel a terhelt ennek önként nem volt hajlandó eleget tenni, a két rendőr két oldalról a karját megfogva az épületbe akarta kísérni.

A terhelt ennek a kísérésnek ellenállt, szabadulni próbált a fogásból, kirántotta magát a rendőrök kezei közül, a rendőr őrmestert ellökte magától, majd a kezeit megbilincselni próbáló rendőr szakaszvezetőt a hátával és csípőjével próbálta ellökni. Végül is együttes erővel sikerült megbilincselni és bekísérni a terheltet.

Az előállítóhelyiségben a terhelt dühöngeni kezdett, majd megbilincselt kezével összetörte a zárka ablakát, ajtaját és a faliszekrényt. A rongálással 5.000 forintot meghaladó kárt okozott.

A rendőr őrmester a terhelt bántalmazása következtében 8 napon belül gyógyuló, enyhe lágyrészduzzanat-sérülést szenvedett el, de joghatályos magánindítványt nem terjesztett elő.

Az ítélet jogi indokolása szerint a jelen ügyben a rendőri intézkedéssel szemben tanúsított magatartás nem csupán engedetlenségben, puszta ellenállásban merült ki, hanem ezt lényegesen meghaladó, az intézkedő rendőr személyének sérülést okozó megragadása volt, ami kimeríti az erőszak megvalósulását.

A jogerős határozatok ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapítottan a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésére hivatkozással, a terhelt felmentése végett. Egyrészt a terhelt terhére rótt rongálás vétsége kapcsán vitatta a tényállásban rögzített, 5.000 forintot meghaladó kárösszeg tényét, másrészt a hivatalos személy elleni erőszak bűntettével kapcsolatban az indítvány kifejtette, hogy magánindítvány hiányában a rendőr őrmesternek okozott sérülés nem értékelhető a terhelt terhére olyan formában sem, amely szerint a hivatalos személlyel szemben tanúsított erőszakos magatartást a sérülés ténye alapozza meg. Álláspontja szerint ezért a magánindítvány hatálya alá eső sérelemnek közvádas bűncselekmény tekintetében történt értékelése törvénysértő volt. Ehhez képest álláspontja szerint mindkét cselekmény csak szabálysértés megállapítására lehet alkalmas.

A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, és a megtámadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem látta alaposnak.

A rongálás vétségével kapcsolatban a felülvizsgálati indítványban kifejtettek szerint az eljárt bíróságok a kár összegét nem tisztázták kellő alapossággal, minthogy az iratoknál található javítási számla összege a szabálysértési értékhatárt nem haladja meg. Az indítvány e részében a tényállás megalapozottságát támadja, és ezen keresztül vitatja a bűnösség kérdését. Az eljárt bíróságok a rongálási kár összegét a számlával igazolt kár mellett egyéb adatok figyelembevételével 5.000 forintot meghaladóként állapították meg. Az irányadó tényeket alapul véve pedig - mivel megalapozatlanság címén felülvizsgálati eljárásnak egyébként sincs helye - a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítása helytállóan történt.

A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a védelem okfejtésével a tekintetben sem, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében a sértett bűnösségének megállapítására a büntetőjog anyagi szabályainak a megsértésével került sor. A Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, hivatalos személy elleni erőszak bűntette törvényi tényállásának hármas formájú elkövetési tevékenysége közül az adott esetben az erőszakkal akadályozás tényállási fordulata alapozza meg a bűncselekmény felróhatóságát.

Kétségtelen, hogy az engedetlenség, a passzív ellenállás, az utasítás nem teljesítése egymagában nem ad alapot a hivatalos személy ellen irányuló erőszak megállapítására, mint ahogy erre helyesen a megyei bíróság is hivatkozott. Az erőszaknak ugyanis személy elleni testi erőkifejtésben kell megnyilvánulnia, mely erőszak a hivatalos személy testén hat, és ekként akár közvetlen, akár közvetett formában számos módon érvényesülhet. Amennyiben ez az erőszak a hivatalos személy által szándékolt cselekvéssel szemben érvényesül, gátolja, nehezíti, tehát akadályozza azt, kimeríti a szóban levő bűncselekmény törvényi tényállásának első fordulatát. Mindezekből következően az erőszak nem feltétlenül és szükségszerűen eredményezi a testi sérülés bekövetkezését. A hivatalos személy elleni erőszak és esetlegesen egyidejűleg könnyű testi sértés okozása esetén a magánindítvány hiánya csupán a bűncselekmények bűnhalmazatban történő megállapíthatóságát zárja ki. Az adott esetben azonban kétségtelen, hogy a terhelt az intézkedésnek aktívan ellenszegülve a rendőröket ellökte, ez a magatartás pedig az erőszakkal akadályozás tényállási fordulatot kimeríti.

Fentiekre tekintettel a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására az anyagi jogi szabályoknak megfelelően került sor, így a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati ok nem valósult meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta

(Legf. Bír. Bfv.IV.779/1998. sz.)

A városi bíróság ítéletével a terheltet hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 6 hónapi - végrehajtásában 1évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte. A megyei bíróság az 1996. június 23. napján meghozott végzésével az ítéletet helybenhagyta.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A terheltnek jelentős összegű társadalombiztosítási tartozása volt, amely miatt ellene végrehajtási eljárás indult. 1994. április 29-én az ingatlanán levő egyik irodahelyiségben megjelentek a megyei egészségbiztosítási pénztár végrehajtói azért, hogy a helyszínen végrehajtási cselekményt foganatosítsanak. Az irodában az ügy előadója közölte a nevét, végrehajtói minőségét és az eljárás célját, majd a terheltet önkéntes teljesítésre hívta fel. Kilátásba helyezte azt is, amennyiben ez elmarad, a helyszínen végrehajtási cselekményeket foganatosítanak. Az ügy előadója és a vele levő két személy a végrehajtói igazolványukat nem mutatták fel, ezt azonban a terhelt nem is igényelte, a megjelenésükkor, de később sem kérte, a végrehajtók egyikét egyébként ismerte is.

Az ügy előadójának a felhívására a terheltnek a válasza az volt, hogy a helyszínen nem rendelkezik vagyontárgyakkal, ott nem lehet foglalni, mire az előadó közölte, hogy az ingatlan egyéb helyiségeit is meg kívánja tekinteni. Az eközben már ingerült állapotba került terhelt a végrehajtókhoz lépett, és őket az irodából az udvarra kilökte. Az udvaron az előadó folytatni kívánta a helyszíni végrehajtási cselekményeket, elkezdte felírni a nála levő iratborítóra az udvaron parkoló személygépkocsi rendszámát, ezt azonban nem tudta befejezni, mert a terhelt a karját megragadta, és őt a kapuig taszigálta. Az utánuk haladó végrehajtó megkísérelte a terheltet csitítani, aki viszont az ő karján is lökött egyet, miközben folyamatosan hangoskodott. Tett olyan értelmű kijelentést is, hogy kiveri a végrehajtónő fogsorát. Ezek után a végrehajtók a helyszínről eltávoztak, így érdemi végrehajtási cselekményre nem került sor.

A fenti jogerős határozatok ellen a felmentése érdekében a terhelt élt felülvizsgálati indítvánnyal. Az ebben kifejtettek szerint a civilben levő hivatalos személyeknek igazolniuk kellett volna magukat, mivel a terhelt csak a felmutatott igazolványból győződhetett volna meg hivatalos személyi mivoltukról. Erre az adott esetben a sértettek mulasztása miatt nem került sor, ez okból pedig a terhére rótt bűntettben a büntetőjogi felelőssége sem lett volna megállapítható.

A legfőbb ügyész a megtámadott határozatok a hatályban tartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány az alábbiak miatt nem alapos.

A jogerős és a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a terhelt - aki a társadalombiztosítási járuléktartozását maga sem vitatta - a végrehajtás vezetőjének szóbeli közlése, továbbá az egyik végrehajtóval való korábbi személyes ismeretsége folytán is kétséget kizáróan tudta, hogy a társadalombiztosítás végrehajtóival szemben alkalmaz erőszakot. Ezért nincs büntetőjogi jelentősége annak, hogy az igazolvány felmutatására nem került sor. A végrehajtók eljárásának a jogszerűségét a helyszínen maga a terhelt sem vonta kétségbe, mivel anélkül, hogy az igazolványok felmutatását kérte volna, érdemi választ adott, amikor lefoglalható vagyontárgyak hiányára hivatkozott.

Helyes érvekkel fejtették ki tehát az eljárt bíróságok, hogy a terhelt az ügy megítélése szempontjából jelentős tény - az eljáró személyek hivatalos mivolta - tekintetében nem volt tévedésben.

Téves a felülvizsgálati indítványnak az a hivatkozása is, amely szerint a bírói gyakorlat értelmében a civilben levő hivatalos személyeknek minden esetben igazolniuk kell magukat. Miként arra a városi bíróság is helyesen utalt, a hivatalos személy részéről elkövetett kisebb alaki szabályszegések nem eredményezik az eljárásuk jogszerűtlenségét. Ez utóbbi csupán akkor állapítható meg, ha a hivatalos személy eljárása a kívülálló számára minden mérlegelés szükségessége nélkül, félreismerhetetlenül és kétséget kizáró határozottsággal jogszerűtlennek mutatkozik (BJD 4935., 4937., 6039.).

Minthogy a terhelt esetében a hivatalos személyek eljárásának a jogszerűtlensége fel sem vetődhetett, a terhelt bűnösségének a megállapítása - az eljárási szabályok betartásával lefolytatott bizonyítás eredményeként - a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül történt.

A terhelt cselekményének a jogi minősítése is törvényes, annak ellenére, hogy az eljárt bíróságok jogi indokolása hiányos, mert nem jelölték meg, hogy a terhelttel szemben végrehajtási cselekményt foganatosító személyek a Btk. mely rendelkezése értelmében tekintendők hivatalos személynek.

A Btk. 137. §-a 1. pontjának k) alpontja értelmében a büntetőtörvény alkalmazásában hivatalos személy a jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el.

A terhelt cselekményének elbírálásakor irányadó, a társadalombiztosításról, illetve annak igazgatásáról szóló törvények (a módosított 1975. évi II. törvény és az 1991. évi LXXXIV. törvény) értelmében a társadalombiztosítás állami feladat, amelynek végzése állami felelősségvállalás mellett, az állam által garantáltan - de az érdekeltek beleszólási, érdek-képviseleti jogának a biztosítása érdekében - önkormányzati formában történik. A társadalombiztosítási önkormányzatok ily módon a fenti jogszabályok alapján állami feladattal megbízott olyan testületek, amelyek közhatalmi, államigazgatási feladatot látnak el, a járulékfizetési kötelezettség kirovásával és annak behajtásával hatósági jogkört gyakorolnak (1975. évi II. tv. 104. §).

A járulék behajtásáról a bírósági végrehajtásról szóló szabályok tartalmaznak rendelkezéseket. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. tv. 105. §-ának (4) bekezdése a végrehajtással kapcsolatban külön kimondja azt is, hogy - ahol a bírósági végrehajtásról szóló jogszabály bíróságot említ, ott az egészségbiztosítási pénztárat (kirendeltséget); ahol a bíróság vezetőjét említi, ott az egészségbiztosítási pénztár (kirendeltség) vezetőjét; ahol pedig bírósági végrehajtót említ, ott az egészségbiztosítási pénztár (kirendeltség) alkalmazottját kell érteni.

A fentebb kifejtettek szerint tehát a biztosítási önkormányzatnak a végrehajtást végző alkalmazottjai a Btk. 137. §-a 1. pontjának k) alpontja értelmében hivatalos személyek.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a terhelt felülvizsgálati indítványának nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv.IV.1732/1996. sz.)

A városi bíróság az 1992. augusztus 28-én meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki az I. r. és a II. r. terheltet felfegyverkezve, társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, és mindkét terheltet 1 évi börtönbüntetésre, ezenkívül az I. r. terheltet mellékbüntetésként 2000 forint pénzbüntetésre is ítélte; a szabadságvesztés végrehajtását mindkét terhelt vonatkozásában 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A megállapított tényállás lényege a következő.

Az I. r. terhelt ellen büntetőeljárás indult önbíráskodás vétsége miatt, mivel a feljelentés szerint a sértett lovát befogta, és csak egy pénztartozás megfizetése esetén volt hajlandó azt visszaadni. A ló lefoglalása érdekében rendőri intézkedés történt, de az eredménytelen maradt. Egy héttel később bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a ló az I. r. terhelt apjának az ingatlanán található. A vádbeli napon a ló lefoglalása végett három rendőr jelent meg az ingatlanon, P. I. rendőr törzszászlós egyenruhában, P. I. rendőr zászlós és Sz. Z. rendőr főhadnagy civil ruhában, és velük volt két hatósági tanú is. A rendőrök közölték az ott tartózkodó terheltekkel, hogy a sértett lovát akarják lefoglalni, és felszólították őket, hogy azt adják ki.

A terheltek először tagadták a ló ottlétét, majd az I. r. terhelt a tartozás megfizetése ellenében hajlandó lett volna az elismerten nála levő lovat kiadni.

Ezt követően a rendőrök a ló lefoglalása végett az istállóhoz mentek, és amikor odaértek, az I. r. terhelt egy csákányt vett a kezébe, hogy az istállóba bemenetelt megakadályozza, Sz. J. rendőr főhadnagy azonban azt elvette tőle és eldobta. Ekkor a két terhelt bement az istállóba, és az ajtót belülről nyomva igyekeztek a rendőrök bejutását megakadályozni, azok azonban az ajtót benyomták. A II. r. terhelt erre egy lapáttal a kezében próbált a rendőrök elé állni, Sz. J. rendőr főhadnagy azonban a lapátot elvette tőle. Az I. r. terhelt ezalatt P. I. ruháját fogta és rángatta, s ezt akkor hagyta abba, amikor P. I. ököllel egyszer gyomron ütötte. P. I. rendőr zászlós ezután a lovat az istállóból kivezette, miközben a II. r. terhelt a lovat csipkedte, ingerelte, aminek következtében az elszabadult.

A terheltek végül az I. r. terhelt helyszínre hívott apjának a felhívására a lovat kiadták.

Az ítélet szerint a házkutatás írásbeli határozat nélkül való megtartása a késedelem veszélye miatt jogszerű volt, a terheltek tisztában voltak azzal, hogy hivatalos intézkedés történik; a bűncselekmény megvalósult.

A megyei bíróság az 1993. szeptember 29-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a terhelteket az ellenük emelt vád alól felmentette.

A megyei bíróság az iratok alapján a tényállást több ténymegállapítással kiegészítette. Ezek lényege az, hogy a rendőrhatóság a házkutatást, illetve a lefoglalást elrendelő határozat meghozatalát annak ellenére mulasztotta el, hogy a bejelentés és az intézkedés között eltelt időben erre lehetősége lett volna; az intézkedés vezetője a rendőr mivoltát az igazolványa felmutatásával nem igazolta; nem közölte a terheltekkel, hogy azért kerül sor határozat nélkül az intézkedésekre, mert a késedelem veszéllyel járna; az intézkedésről felvett jegyzőkönyv pedig hiányos és ellentmondásos.

Ezekre a körülményekre, valamint arra tekintettel, hogy az intézkedés vezetője törvénysértő módon és szükségtelenül a legsúlyosabb kényszerítő eszközt - a fegyverhasználatot - helyezte kilátásba a terheltekkel szemben, a megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendőrök intézkedése nem volt jogszerű, ezért tényállási elem hiányában a hivatalos személy elleni erőszak bűntette nem valósult meg, és a terheltek cselekménye egyéb bűncselekmény megállapítására sem alkalmas.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a megyei főügyész felülvizsgálati indítványt nyújtott be. A részletesen megindokolt indítvány szerint a megyei bíróság ítéletében felsorolt körülmények nem teszik jogszerűtlenné a rendőri intézkedést, a terheltek felmentése tehát a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével történt.

A legfőbb ügyész a főügyész indítványát fenntartotta, a megyei bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására való utasítását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

A Btk. 229. §-ának (1) bekezdése szerinti hivatalos személy elleni erőszak bűntettének törvényi tényállásában szereplő "jogszerű" kifejezésnek az általánostól eltérő szűkebb értelme van. A jogszerűség hiányának megállapítása itt egyet jelent a hatósági intézkedés elleni nyílt és erőszakos ellenszegülés büntetlenségével. Mivel a bűntett jogi tárgya végső soron a hatósági intézkedés zavartalanságához fűződő közérdek, a törvény céljának az felel meg, ha csak akkor büntetlen az ellenszegülés, ha az említett közérdeknél nagyobb érdek szenvedne sérelmet a hatósági intézkedés jogszerűtlensége következtében.

Az állandó bírói gyakorlat szerint a rendőri intézkedés akkor minősíthető jogszerűtlennek, ha az eljárás minden mérlegelés nélkül, félreismerhetetlenül és minden kétséget kizáró határozottsággal jogszerűtlennek mutatkozik. Ebből az is következik tehát, hogy ha a mozzanata nem ilyen jellegű, az intézkedéssel szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel való ellenszegülés tiltott, vagyis az intézkedés jogszerűtlennek nem minősíthető.

A megyei bíróság ítéletében a rendőri intézkedés jogszerűtlennek minősített mozzanatainak egy része a szó általános értelmében sem volt jogszerűtlen, a többi pedig a Btk. 29. §-a szerinti jogszerűtlenség kritériumainak nem felel meg.

A Rendőrség Szolgálati Szabályzatának 96. pontja szerint, ha az intézkedés során az első felszólításnak nincs meg a kellő eredménye, az intézkedő rendőr helyezze kilátásba a szigorúbb rendszabályok, kényszerintézkedések foganatosítását. Sz. Z. rendőr főhadnagy tehát az előírásnak megfelelően járt el, amikor a terhelteket a fegyverhasználat lehetőségére figyelmeztette; a megyei bíróság által hiányolt fokozatosság a kényszerintézkedések alkalmazása esetére van előírva, és nem a figyelmeztetésre.

Bár a rendőri intézkedés előzményei a terheltek számára nem voltak ismertek, az előkészület során történtek számukra félreismerhetetlenül és kétséget kizáró határozottsággal jogszerűtlennek nem mutatkozhattak, ezért az a körülmény, hogy volt-e lehetőség határozat elkészítésére, a jogszerűség megítélése szempontjából közömbös.

Az az előírás, mely szerint a polgári ruhás rendőr köteles az intézkedés előtt a szolgálati igazolványát felmutatni, arra szolgál, hogy az intézkedő rendőri mivolta felől ne legyen kétség. Az adott esetben a polgári ruhás rendőrök a terheltek által ismert egyenruhás rendőrrel együtt intézkedtek, Sz. Z. szóban közölte, hogy rendőr, így az a tény, hogy az igazolványát nem mutatta fel, nem támaszthatott olyan kétséget, hogy az intézkedést nem rendőrök hajtják végre, ezért az előírás megsértése az intézkedést nem teszi jogszerűtlenné.

A házkutatás szükségessége a lefoglalás eredménytelensége folytán a helyszínen merült fel, a késedelem veszélyeztette volna az intézkedés eredményességét, a határozat nélkül való foganatosítás a Be. 103. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján törvényes volt. A házkutatást a terhelteknek ugyanúgy tűrniük kellett volna akkor is, ha tudják, hogy a késedelem veszélye az oka a határozat nélkül való foganatosításnak. Az a körülmény tehát, hogy velük a határozat hiányának az okát nem közölték, olyan érdeksérelmet, amely az intézkedés akadályozását megengedetté tehette volna, nem okozott, és magát az intézkedést nem tette jogszerűtlenné.

A figyelembe jövő jogszerűtlenségnek a cselekmény elkövetésekor kell fennállnia. Mivel a jegyzőkönyv az elkövetési magatartás kifejtése után készült, annak bármiféle hiányossága is közömbös annak elbírálásánál, hogy az elkövetéskor az intézkedés jogszerű volt-e vagy jogszerűtlen. A terheltek tudták, hogy büntetőeljárás keretében házkutatásra kerül sor. Közismert, hogy az ilyen intézkedésre a rendőrségnek joga van. Tudták azt is, hogy az intézkedés végrehajtói rendőrök; a terhelteknek a tényállásban megállapított magatartása az intézkedésnek részben erőszakkal, részben fenyegetéssel való akadályozását megvalósítja, és az intézkedés nem volt jogszerűtlen. A terheltek cselekménye ezért teljes mértékben tényállásszerű, a megyei bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével mentette fel őket a vád alól, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a bíróságot új másodfokú eljárásra utasította. (Legf. Bír. Bfv. III. 591/1994. sz.)

A megyei bíróság az 1993. július 15. napján kelt ítéletével a vádlottat emberölés előkészületének bűntette; lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette; hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette; rongálás vétsége és ittas járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre, a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.

A vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett az elsőfokú bíróság ítélete ellen.

A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.

A vádlott bűnösségére levont következtetés okszerű, és a cselekmények minősítése megfelel az anyagi büntetőjogi rendelkezéseknek.

Az elsőfokú bíróság helyes indokkal szögezte le, hogy az irányadó tényállást alapul véve megállapítható: a vádlott egyenes szándéka a sértett megölésére irányult, és az ehhez szükséges előfeltételeket biztosította is, tehát az emberölés előkészületét megvalósította.

Elkövette a vádlott a hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntettét is, mivel a rendőröket jogszerű eljárásukban fenyegetéssel akadályozta úgy, hogy pisztollyal fenyegette őket.

Az elsőfokú bíróság ugyanakkor tévesen fejtette ki, hogy a bűncselekmény "erőszakos akadályozással" és "intézkedésre kényszerítéssel" megvalósuló esete is megállapítható.

A hivatalos személy elleni erőszak - a megnevezéséből is kitűnően - kizárólag személy elleni erőszakos magatartással valósítható meg, a dolog elleni erőszak akkor értékelhető ilyenként, ha az erőszak a dologról a személyre "áttevődött". Ezért a rendőrségi gépkocsi ellen intézett erőszakos magatartás nem valósította meg a szóban levő bűncselekményt. Az "intézkedésre kényszerítés" az elsőfokú bíróság okfejtése szerint azáltal valósult meg, hogy a korábban eljáró rendőrök - mivel az intézkedésük sikertelen maradt - további rendőri erőket vettek igénybe. Ez az álláspont téves. A hivatalos személy elleni erőszak szóban levő változata akkor állapítható meg, ha a hivatalos személy arra kényszerül, hogy nem a saját, hanem az elkövető akaratának megfelelő magatartást fejt ki, és ezért valójában nem jogszerű, bár alakilag esetleg kifogástalan intézkedést alkalmaz. Ilyen esetekben az intézkedésre valójában nincs is szükség, a hivatalos személy a kényszer, illetve a fenyegetés hatására a jogszerű passzivitását adja fel. Ebből következik, hogy az engedelmesség megtagadása, illetve a hivatalos személlyel szemben kifejtett ellenállás nem tekinthető olyan magatartásnak, amely az "intézkedésre kényszerítés" fogalmi körébe esik. Bár a hivatalos személy esetleg ezek hatására intézkedik.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet jogi indokolását a kifejtettek szerint helyesbíti.

A büntetéskiszabási tényezők köre némi kiegészítésre és helyesbítésre szorul. További súlyosító körülmény az, hogy a vádlott hosszabb időn keresztül kifejtett magatartásával a köznyugalmat is megzavarta, és a büntetést növelő hatása a többszörös (és nem a "kettőt meghaladó" számú) halmazatnak van.

A kiszabott büntetés megfelelő, ezért annak enyhítése nem indokolt. Az elsőfokú bíróság az enyhítő körülményeknek is megfelelő hatást tulajdonított, amikor az ittas járművezetés miatt már elítélt, az adott esetben jelentős számú és tárgyi súlyú bűncselekményt megvalósító vádlottal szemben kiszabott főbüntetés és mellékbüntetések tartamát meghatározta.

A fellebbezések alaptalanok, s a Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az iratok tartalma alapján megállapítható, hogy a rendőrség a vádlottal szemben már 1992. szeptember 8-án 21 óra tájban a személyi szabadságot korlátozó intézkedést alkalmazott (ez egyébként az elsőfokú ítéletből is kitűnik), ezért az előzetes fogva tartásban töltött időt e naptól kezdve kell beszámítani a kiszabott szabadságvesztésbe, attól függetlenül, hogy az őrizetbevétel elrendelésére formálisan csak másnap került sor. A Legfelsőbb Bíróság az előzetes fogva tartás kezdő időpontját ennek megfelelően helyesbítette. (Legf. Bír. Bf. III. 2838/1993. sz.)

A városi bíróság a III. r. terheltet 5 rb. - különböző módon minősülő - vagyon elleni bűncselekmény, hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt - mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül 3 évi fegyházbüntetésre, 3 évre a közügyektől eltiltásra és 1 év 2 hónapra a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

A III. r. terhelt - ittas állapotban - jogtalan használat céljából G. J. sértett tehergépkocsiját elvitte. A sértett rendőri segítséget kért. A rendőr őrmester miután észlelte, hogy a terhelt a főúton közlekedik, szolgálati gépkocsijával a mintegy 100-120 km/óra sebességgel haladó terheltet a megkülönböztető jelzéseket használva üldözőbe vette, utolérve pedig hangszórón át megállásra szólította fel. Ennek eredménytelensége miatt megkísérelte megelőzni a tehergépkocsit, a terhelt azonban minden esetben bal oldalra húzódással megakadályozta az előzést, a rendőrségi gépkocsit így hirtelen fékezésre kényszerítette. Ezzel a cselekményével a gépkocsiban ülő rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette.

Az üldözés során a terhelt az úttest mindkét oldalát igénybe vette, egy szemből érkező tehergépkocsival pedig az ütközést úgy tudta csak elkerülni, hogy az utolsó pillanatban a menetiránya szerinti bal oldalról kerülte ki ezt a járművet.

A városhoz közeledve a terhelttel szemben a rendőr őrnagy az úttest középvonalán haladva, megkülönböztető fényjelzést használva közlekedett. A tehergépkocsit észlelve a távolsági fényszóró bekapcsolásával megállásra hívta fel a terheltet.

A III. r. terhelt észlelte ugyan a fényjelzéseket, mégis változatlan sebességgel közeledett a rendőrségi gépkocsi felé, ezért a rendőr őrnagy csak hirtelen kormánymozdulattal végrehajtott kitéréssel tudta elhárítani az ütközést. A két gépjármű mintegy 40 centiméteres oldaltávolságot tartva haladt el egymás mellett. A terhelt ezután a jármű felett az uralmát elveszítette, ezért azzal az árokba hajtott, majd a gépkocsiból kiszállva a közeli erdőbe menekült, ahol a helyszínre érkező rendőrök elfogták.

Cselekményének végrehajtása közben a terhelt enyhe fokú - vérében 1,35 ezrelékes - alkoholos befolyásoltság állapotában volt.

A másodfokon eljárt bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a III. r. terheltet a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének vádja alól felmentette.

A megyei bíróság az ítéleti tényállást a rendőr őrnagynak a tárgyaláson tett vallomására alapozva akként egészítette ki, hogy az úttest közepén megkülönböztető jelzéseket használva haladó rendőrtiszt miután észlelte a szemből közeledő tehergépkocsit, az általa vezetett szolgálati gépkocsit a saját menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávba visszakormányozta. A III. r. terhelt azonban ekkor áthaladt a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és a két gépjármű ütközését a rendőr őrnagy csak hirtelen kormánymozdulattal tudta elkerülni. A két gépjármű mintegy 40 cm oldaltávolsággal haladt el egymás mellett. Az ítélet jogi indokolásában a megyei bíróság e körben kifejtette: a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetését nem látja megállapíthatónak a terhelt terhére. Kétségtelen, hogy a III. r. terhelt a rendőr őrmestert a jogszerű eljárásban akadályozta, amikor a rendőrségi gépkocsi előzését és ezáltal a rendőri intézkedést megakadályozta, ez az elkövetési magatartás azonban nem illeszthető a kérdéses bűncselekmény törvényi tényállása keretei közé, mert annak egyik eleme - az erőszak vagy fenyegetés - nem valósult meg.

Hasonlóképen nem valósult meg a hivatalos személy elleni erőszak bűntette a rendőr őrnaggyal szemben sem, mert nem jött létre olyan közvetlen veszély, hogy a dolog ellen irányuló erőszak a járművezető személyére is áttevődött volna. Erre figyelemmel a megyei bíróság a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján a III. r. terheltet az ellene hivatalos személy ellen elkövetett erőszak bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a III. r. terheltet a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének vádja alól felmentő rendelkezése és annak törvénysértő volta miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.

A Btk. 229. §-ának (1) bekezdése szerinti bűntettet az követi el, aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásban erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza.

A másodfokú bírósági ítélettel kiegészített - és megalapozottsága folytán a törvényességi óvás elbírálása alkalmával is irányadó történeti tényállás szerint, amikor a rendőr őrnagy észlelte az úttest középvonalán szemből közlekedő tehergépkocsit, az általa vezetett szolgálati gépkocsit visszakormányozta a jobb oldali forgalmi sávjába, egyidejűleg a terhelt a számára bal oldali forgalmi sávba hajtott át. Ezért a két gépjármű frontális összeütközését csupán a rendőr őrnagy lélekjelenléte, a hirtelen kormánymozdulattal végrehajtott kitérése hárította el. A III. r. terheltnek ez a járművezetői magatartása olyan erőszakos cselekedetként értékelhető, amelyhez ugyan eszközként gépjárművet alkalmazott, de célja a megkülönböztető jelzéseket adó rendőrségi járműben tartózkodó hivatalos személynek közvetlenül fenyegető életveszélybe hozatala és a személyre áttevődött fenyegetettséggel az egyértelműen felismerhető rendőri intézkedés megakadályozása volt. A III. r. terheltnek a megkülönböztető jelzések használata közben rendőrségi gépjárművet vezető rendőr őrmestert és társait a járműve előzésében és következményesen a tervezett intézkedésben akadályozó cselekménysorozat is azonos jogi megítélés alá esik. Megállapítható, hogy a terhelt ebben az eseménysorban is közvetlen veszélyhelyzetbe hozta az intézkedni szándékozó rendőröket. A terhelt egész cselekménysorozatát folyamatosan az a törekvés motiválta, hogy a vele szemben jogszerűen fellépő rendőröket a KRESZ alapvető rendelkezéseit durván sértő, erőszakos járművezetői manőverekkel, tehát a veszélyhelyzetek szándékos előidézésével a hatósági intézkedésben megakadályozza, és erőszak alkalmazásával olyan intézkedés megtételére kényszerítse, amely a jogszerűen eljárt hivatalos személyek akaratával szemben a saját elhatározásának felel meg, vagyis intézkedésre kényszerítse a rendőröket. Ez a - folyamatos, egységes akaratelhatározáson alapuló - magatartás pedig megvalósítja a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettét. Mivel pedig a terhelt cselekménye az elkövetési szándéknak megfelelően a térben és időben már korábban szükségessé vált, és megkezdett rendőri intézkedést meghiúsította (ugyanis a terhelt elfogására már csak a balesete utáni üldözésekor került sor), az említett bűncselekmény befejezett alakzata valósult meg.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítélete a III. r. terheltnek az ellene hivatalos személy elleni erőszakbűntette miatt emelt vád alól történő felmentő rendelkezése tekintetében törvénysértő, ezért az ítélet említett rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a III. r. terheltet bűnösnek mondotta ki a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettében is. (B. törv. IV. 1400/1991. sz.)

A megyei bíróság ítéletében a vádlott bűnösségét ittas járművezetés vétségében, a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében állapította meg, ezért a vádlottat 1 év 10 hónapi börtönbüntetésre és 8 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A járművezetés újból való gyakorlását újravizsgázási kötelezettségtől tette függővé. A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádbeli napon a vádlott szeszes ital hatása alatt vezette a személygépkocsiját, és a város belterületén figyelmen kívül hagyva a sebességkorlátozást előíró KRESZ-tábla rendelkezését, elütötte a kerékpárral haladó sértettet, aki szabálytalanul - féktávolságon belül - hajtott a vádlott által vezetett személygépkocsi elé. A sértett a motorháztetőre, onnan pedig a szélvédő üvegre vágódott, amely összetört, a vádlott pedig megállás nélkül továbbhajtott. A kerékpáros a kórházba szállítás során meghalt.

A helyszínre érkezett rendőrök megállapították a balesetet okozó gépjármű vezetőjének személyét, és üldözőbe vették az egyre gyorsabban haladó vádlott gépkocsiját. A rendőrök rádión intézkedtek az út lezárásáról, amelyet a vádlott is észlelt. Látta azt is, hogy az egyik rendőr a gépkocsi haladási irányában lámpajelzéssel akarta őt megállítani, a vádlott azonban még inkább fokozta a jármű sebességét, és a rendőrnek csak az utolsó pillanatban sikerült az árokba ugrani. Az útlezárásnál a vádlott a keresztbe állított rendőrségi kocsi mellett akart elhaladni, de a jármű megcsúszott és az árokba borult, amelynek folytán a vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, a fő- és mellékbüntetés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést, indítványozta a vádlottnak a járművezetéstől végleges hatályú eltiltását.

A vádlott és védője a hivatalos személy elleni erőszak bűntette és a közúti veszélyeztetés bűntette vonatkozásában a megállapított tényállás megalapozatlansága miatt felmentésért, egyebekben pedig enyhítés végett jelentett be fellebbezést.

A legfőbb ügyész az ügyész által a vádlott terhére bejelentett fellebbezést fenntartotta; indítványozta a vádlottal szemben további mellékbüntetésként közügyektől eltiltás alkalmazását is.

Az ügyészi fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le. A vád tárgyává tett cselekmények elbírálásához szükséges bizonyítékokat feltárta. Azokat okszerűen, az ésszerűség és a logika követelményeinek szem előtt tartásával értékelte, mérlegelte. Nem tévedett akkor sem, amikor a megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést. Az elsőfokú bíróság által így megállapított tényállás megalapozott, ezért az irányadó volt a másodfokú eljárásban. Az elsőfokú bíróság ítéletében - a szükséges körben - indokolási kötelezettségének is eleget tett. Kellő részletességgel számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat és miért fogadott el, illetve melyeket miért nem tartott valónak. Beszámolt arról a gondolati folyamatról is, amelynek során a bizonyított tényekből logikai következtetéssel további tényekre vont le következtetést. Meggyőzően cáfolta a vádlottnak az eljárás során előterjesztett védekezését, és megindokolta az ítéletének egyéb rendelkezéseit is.

Nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság a védelem által a közúti veszélyeztetés bűntette és a hivatalos személy elleni erőszak bűntette kapcsán kifejtett, a tényállást támadó fellebbezési érvelést. Így mindenekelőtt azt nem, hogy a vádlott csupán féktávolságon belül észlelte a jelzést adó rendőröket akkor, amikor már nem tehetett mást, mint amit az adott esetben cselekedett. Ezen érveléssel összefüggésben mindenekelőtt a következőkre kell rámutatni.

A vádlott a közúti veszélyeztetés bűntettének és a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének a megvalósítása előtt ittas állapotban vezette a gépkocsiját. Közúti balesetet okozott, ennek ellenére a helyszínen nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Emiatt a rendőrjárőr üldözőbe vette, és legalább 10 percen keresztül követte megkülönböztető jelzésének használatával. A megállásra felszólításnak a vádlott nem tett eleget, megkísérelt a járőr elől elmenekülni, és eközben ismét több közlekedési szabályt megszegett. Ezekből a tényekből alappal vonható le az a következtetés, hogy a vádlott tudatában volt annak: vele szemben hatósági intézkedéseket foganatosítanak, számot vetett azzal is, hogy az őt üldöző járőrön túl az intézkedésbe más hatósági személyek is bekapcsolódnak, és megkísérlik elfogni.

Ilyen körülmények között, ilyen tudatállapotban közelítette meg a második baleseti helyszínt. Itt, az általa alkalmazott, jelentősen eltúlzott sebesség mellett is, féktávolságon kívül észlelte az úttesten álló kivilágított járőrgépkocsit, valamint az irányába leadott szabályos "Megállj!" fényjelzéseket. A fehér fényű lámpa körbeforgatásával adott fényjelzésből következően azt is tudta, hogy azokat - a fentebb írtak folytán - rendőrök, hivatalos személyek adják le. Ennek ellenére nem csökkentette sebességét, változatlanul kitartott korábbi elhatározása mellett, hogy a rendőri intézkedések alól kibújik. Tudatában felmerült, hogy magatartásával a jelzést adó hivatalos személyek életét, testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, ezzel szemben közömbös maradt, annak ellenére, hogy mintegy 90 m távolságból már azt is felismerte, hogy a jelzéseket egyenruhás rendőrök adják. Erre vonható le következtetés abból a tényből is, hogy a vádlott még ekkor sem csökkentette a gépkocsi sebességét, nem is fékezett, sőt elhatározta, hogy az úttesten álló kivilágított járőrkocsit jobbról kikerüli. Erre a megállapításra kell ugyanis jutni a vádlotti gépkocsi haladási sebességéből, a reakcióidőből, valamint a gépkocsinak jobb oldali kerekeivel az útpadkára lehajtás helyéből. Azt a tényt egyébként, hogy a vádlott az általa alkalmazott sebesség mellett is féktávolságon kívül észlelte a "Megállj !" fényjelzést, megnyugtatóan bizonyítja a bíróság által is elfogadott igazságügyi műszaki szakértői vélemény, továbbá a bizonyítási kísérlet eredménye is.

Nem találta elfogadhatónak a Legfelsőbb Bíróság a védelemnek az észlelhetőség kapcsán kifejtett, a tényállást támadó azt az érvelését sem, hogy a vádlott által megválasztott nagy sebesség, a gépkocsi szélvédőjének hiánya és a vádlott szemének könnyezése akadályozta, megnehezítette a fényjelzések észlelését. Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.

Az ügyben eljáró hatóságok az eljárásba szemész szakértőt vontak be. A bíróság által elfogadott szakértői véleményből megállapíthatóan a jelentős mértékű légáramlat látási panaszokat okoz. Ezek a panaszok elsősorban a könnyezésben, esetleg fokozott fénykerülésben nyilvánulnak meg. A könnyezés a látásélességet rontja, teljes látásvesztést és tájékozódási nehézséget azonban nem okoz. A könnyezés mértékében és következőleg a látásélesség romlásában nincs különbség 120 km/óra sebességgel haladás, illetve 150 km/óra sebességgel haladás esetén. A könnyezés egyébként a fényérzékelést egyáltalán nem befolyásolja. Mindezekből következően tehát a vádlott a fényjelzések észlelésében nem volt akadályozott. Azt a vádlott szemének könnyezése ellenére a fentebb írtak szerint féktávolságon kívül észlelte.

Továbbmenően, a védelmi érveléssel összefüggésben utalni kell az ún. elsődleges és a másodlagos fényforrások észlelhetőségének különbségére is. Az elsődleges - direkt - fényforrások, az álló járőrkocsi fénye és a rendőrök által leadott fényjelzések a vádlott számára a fentiek szerint voltak észlelhetőek. A másodlagos fényforrások észlelhetőségére, tehát annak észlelésére, hogy a fényjelzéseket rendőrök adják, bizonyítékként a műszaki szakértő véleménye, valamint a bizonyítási kísérlet eredménye állt rendelkezésre. Kétségtelen, hogy az ezekből a bizonyítási eszközökből nyert adatok, az alkalmazott sebesség és megvilágítás függvényében eltérnek egymástól. Az eltérés okára azonban a műszaki szakértő meggyőző indokolást adott. Mint kifejtette, ún. hosszúfény mellett az észlelhetőség távolsága nagyobb; tompított fény alkalmazása mellett pedig természetesen kisebb. Hasonlóképpen csökken az észlelhetőségi távolság a haladási sebesség csökkenésével, mivel a sebességcsökkenéssel a generátorfeszültség is csökken. Ezzel volt magyarázható a bizonyítási kísérlet eredménye is, amely szerint 120 km/óra haladási sebesség és hosszúfény mellett 90 m-ről volt észlelhető, hogy a fényjelzéseket rendőrök adják, míg 80 km/óra sebesség mellett hosszúfény alkalmazásával 80,5 m, tompított világítás mellett pedig 50 m volt az észlelhetőségi távolság.

Az említett eltérő adatok közül az ügyben első fokon eljárt bíróság - helyesen - szem előtt tartva és értékelve az ezzel összefüggésben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokat is (a vádlott haladási sebessége, alkalmazott világítás) állapította meg, hogy a vádlott számára ténylegesen 90 m-ről volt észlelhető a jelzést adó személyek rendőr mivolta. Ennek a ténynek, valamint annak, hogy ez az észlelési távolság a vádlott haladási sebessége mellett már féktávolságon belül esik, a Legfelsőbb Bíróság a fentebb kifejtettekre tekintettel nem tulajdonított jelentőséget. A korábban írtak szerint ugyanis a vádlott tudomással bírt arról, hogy vele szemben rendőri intézkedést foganatosítanak; a megállásra felszólító fényjelzés a rendőri intézkedés része és azt hivatalos személyek adják le. Csupán utal a Legfelsőbb Bíróság mindezekkel összefüggésben arra, hogy a vádlott a megengedett 80 km/óra haladási sebesség mellett, tompított világítással közlekedve is, megállíthatta volna gépkocsiját a rendőrök veszélyeztetése nélkül, ha a rendőrök hivatalos személyi mivoltának felismerésekor fékezni kezd. Ilyen feltételek mellett ugyanis a rendőrök még féktávolságon kívül voltak. Nem találta elfogadhatónak a Legfelsőbb Bíróság a helyszíni szemle jegyzőkönyve és a helyszínrajz pontatlanságával kapcsolatos védelmi érvelést sem. Kétségtelen ugyan, hogy a második baleseti helyszínen az úttesten keresztben álló járőrkocsit a helyszíni szemle megkezdése és a helyszínrajz elkészítése előtt elmozdították annak érdekében, hogy a vádlottat, aki kiesett a gépkocsiból, annak fényében keressék meg. Ennek megtörténte után azonban a gépkocsit eredeti helyzetébe visszaállították, illetve helyét az úttesten megjelölték. Így folytatták le a helyszíni szemlét, és készítették el a helyszínrajzot is. A gépkocsi eredeti helyzetére nézve rendelkezésre állt az intézkedést foganatosító rendőrök nyilatkozata. A helyszínelésre egyébként nyomban a baleset után sor került, ami aggálymentessé teszi az eredeti helyzet beállítását és feltüntetését a helyszínrajzon.

Nem teszi ezt vitathatóvá az a körülmény sem, hogy utóbb, a baleset után közel két hónappal tartott bizonyítási kísérlet alkalmával az intézkedő rendőrök az úttesten keresztben álló járőrkocsi helyzetét az eredeti helyszínrajztól eltérően jelölték meg. Ez az eltérés ugyanis nem jelentős. A bizonyítási kísérlet alkalmával a járőrkocsi nem egészen 9 m-rel került közelebb a főútnak a baleseti helyszínt megelőző kanyarulatához, illetve távolabb a rögzítési ponttól. Ez a tény a bizonyítási kísérlet eredményét egyébként sem befolyásolta, egyrészt azért, mert ez alkalommal csupán láthatósági, észlelhetőségi, megvilágítottsági vizsgálatot végeztek, másrészt pedig azért, mert a járőrkocsi ilyen elhelyezése a helyszínnek inkább a vádlott javára történt megváltoztatását jelentette.

Ugyancsak nem találta elfogadhatónak a Legfelsőbb Bíróság a védelemnek a közvetlen veszélyhelyzettel kapcsolatos, a tényállást támadó érvelését, így különösen azt, hogy a vádlott csupán akkor kezdte meg az úttesten álló járőrkocsi kikerülését és a padkára történt letérést, amikor már gépkocsijával elhaladt az intézkedő rendőr mellett, így pedig a rendőr közvetlen veszélyben nem volt. Ezt az érvelést ugyanis valamennyi rendelkezésre álló bizonyíték cáfolja.

Kétségtelen és vitathatatlan tény, hogy a két intézkedő rendőr az úttesten keresztben álló járőrkocsitól 8-10 m-re az úttesten helyezkedett el. Ugyancsak tény, hogy a vádlott gépkocsijával, illetve annak jobb oldali kerekeivel az úttesten álló járőrkocsi hátsó sarkától számítottan már 29 m-rel korábban letért az útpadkára. Hasonlóképpen cáfolhatatlan, hogy a vádlott nem hirtelen kormánymozdulattal kezdte meg a járőrkocsi kikerülését. Ezt bizonyítja az igazságügyi műszaki szakértő véleménye és a helyszínrajz adatai is. Mindezek a tények pedig cáfolják azt a védelmi érvelést, hogy a vádlott az úttestről letérést már csak azt követően kezdte meg, hogy a rendőr mellett elhaladt. Cáfolják még abban az esetben is, ha a járőrkocsi nem a helyszínrajzon feltüntetett helyzetben, hanem a bizonyítási kísérlet alkalmával megjelölt helyen és helyzetben állt.

Végül az iratokból megállapíthatóan a két rendőr az egész eljárás során következetesen adta elő, hogy egyikőjük - N. S. - a vádlott által vezetett gépkocsi elől kénytelen volt elugrani. Az elugrásra akkor került sor, amikor a gépkocsi 10-15 méterre megközelítette már őt. Abban az esetben pedig, ha a gépkocsi elől nem ugrik el, az elütötte volna. A hivatkozott két tanú egybehangzó és következetes vallomást tett arra nézve is, hogy a gépkocsi az elugrást követően, néhány pillanat múlva, azon a helyen haladt keresztül, ahol korábban N. S. állt. A rendőr tanúk vallomását egyébként alátámasztották, megerősítették az egyéb tanúk előadásai is. Ilyen körülmények és bizonyítékok mellett pedig annak, hogy N. S. közvetlenül az elugrás előtt a vádlott haladási irányát tekintve a forgalmi sáv közepe táján vagy attól valamivel jobbra, inkább a szilárd burkolat széle közelében állt, nincsen különösebb jelentősége.

Figyelemmel továbbá a vádlott haladási sebességére, az elugrás pillanatában a gépkocsi és N. S. közötti távolságra, valamint arra, hogy ezt követően a gépkocsi mintegy 0,25-0,35 másodperccel később azon a helyen haladt keresztül, ahol korábban az intézkedő rendőr állt, megállapítható, hogy a sértett élete, testi épsége közvetlen veszélyben volt.

Az eddigiekben kifejtettekre tekintettel tehát a Legfelsőbb Bíróság a megállapított tényállást támadó fellebbezéseket nem találta alaposnak. A helyesen és megalapozottan megállapított tényállásból okszerűen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, és nem tévedett a cselekményeinek minősítésekor sem.

A megalapozottan megállapított tényállásból következően a vádlottnak a közúti veszélyeztetés bűntette és a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól történő felmentésére nyilvánvalóan nem kerülhetett sor. A vádlott ugyanis a tényállásban írt magatartásával, a közúti közlekedés szabályainak szándékos megszegésével a vele szemben intézkedni kívánó rendőr életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Az adott körülmények között fennállott a sértett élete, testi épsége sérelmének reális lehetősége. A sérelem bekövetkezését az intézkedő rendőr csupán a gépkocsi elől történő elugrással tudta elhárítani. A vádlottnak ezt a cselekményét az a tudati törekvés motiválta, hogy a vele szemben intézkedni kívánó hivatalos személyeket a jogszerű tevékenységükben bármely módon - akár a közvetlen veszélyhelyzet létrehozása útján - akadályozza, és magát a rendőri intézkedés alól kivonja. Mindezekből következően nem tévedett az ügyben eljárt elsőfokú bíróság akkor, amikor a vádlott bűnösségét a Btk. 186. §-ának (1) bekezdésébe ütköző közúti veszélyeztetés bűntettében és a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapította.

A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a megyei bíróság helyesen vette számba, tévedett azonban azok súlyának, nyomatékának értékelésekor. Ennek következtében a vádlottal szemben eltúlzottan enyhe büntetést szabott ki.

Nem tulajdonított kellő jelentőséget a bíróság a vádlott által elkövetett cselekmények jelentős tárgyi súlyának, az elkövetési körülményeknek, a többszörös, durva közlekedési szabályszegéseknek, a szándékos cselekmények többszörös halmazatának. Ugyancsak nem vette kellő súllyal figyelembe a vádlottnak a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőr elleni erőszakos és veszélyeztető cselekménye kimagasló társadalomra veszélyességét sem. Nem értékelte továbbá kellő nyomatékkal a vádlott személyi társadalomra veszélyességét, azt, hogy fiatalabb kora ellenére már több esetben összeütközésbe került a törvénnyel: két ízben büntetőeljárásban, kilenc esetben pedig szabálysértési eljárásban felelősségre vonták 1988 és 1991 között, több esetben a közlekedési szabályok megszegése miatt is.

Mindezekből következően a vádlottal szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása indokolt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 1 év 8 hó börtönre súlyosította. Az így kiszabott szabadságvesztés áll ugyanis arányban a vádlott cselekményeiben és személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, a vádlott bűnösségének fokával, és a büntetés kiszabásánál irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.

A vádlott által elkövetett cselekmények jellege, tárgyi súlya, az elkövetés körülményei és motívuma, továbbá a vádlott személyisége és eddigi életvezetése, életvitele arra utal, hogy a vádlott méltatlan a közügyekben részvételre. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottat 3 évi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Btk. 59. §-ának (1) bekezdése szerint a járművezetéstől eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkalmatlan. E törvényi rendelkezéssel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság a BK 107. számú állásfoglalásában kifejtette, hogy a járművezetésre alkalmatlan az a közlekedési bűncselekményt elkövető, aki a jármű biztonságos vezetésére egyebek között életkoránál, valamint személyisége valamely tartós korlátozottságánál fogva képtelen; ugyancsak alkalmatlannak tekinthető az az elkövető is, akinél súlyos fokú állandósult jellemhiba, kifogásolható életvezetési stílus észlelhető.

Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság a vádlott eddigi életvezetéséből, abból, hogy az elmúlt három évben két ízben büntetőeljárás során, kilenc esetben pedig szabálysértési eljárásban felelősségre vonták a közlekedési szabályok megszegése, illetve közlekedési bűncselekmények miatt, továbbá a jelen eljárásban elbírált cselekmények jellegéből, súlyából, a többszörös, tudatos, kirívóan durva közlekedési szabályszegésekből, a szándékos veszélyeztetésből, az együttélési szabályok tudatos semmibe vevéséből, arra a meggyőződésre jutott, hogy a vádlott fiatalabb kora ellenére súlyos fokú és állandósult jellemhibában szenved, amelynek következtében a járművezetésre alkalmatlan. Ezért vele szemben végleges hatályú járművezetéstől eltiltás alkalmazása indokolt. Ezért a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által alkalmazott határozott ideig tartó járművezetéstől eltiltást végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra súlyosította.

Az így meghatározott fő- és mellékbüntetések összhatásukban alkalmasak és szükségesek ahhoz, hogy a vádlottal szemben a büntetési célt, az egyéni és általános megelőzés követelményét elérjék, érvényre juttassák.

A fentiekből következően az enyhítésre irányuló fellebbezések alaptalanok.

Végül megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a határozott ideig tartó járművezetéstől eltiltásnak végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra súlyosítása folytán a járművezetés újból való gyakorlását újravizsgázási kötelezettségtől függővé tevő elsőfokú ítéleti rendelkezés természetesen tárgytalanná vált. (Legf. Bír. Bf. IV. 455/1991. sz.)

A katonai bíróság a honvéd vádlottat ittas járművezetés vétsége, hivatalos személy elleni erőszak bűntette, hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntette és 2 rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt - halmazati büntetésül - börtön fokozatú fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó szabadságvesztésre és a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A tényállás szerint a személygépkocsiját közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezető vádlottat a közúti gépjármű ellenőrzést végző rendőrfőtörzsőrmester megállította. A vádlott azonban - miután a gépkocsiból kiszállt - az intézkedés során a helyszínről el akart távozni. Ennek megakadályozása érdekében a rendőr a vádlott karját megfogta, mire a vádlott feléje ütött, majd a gépkocsi ajtajához lökte. A rendőr segítségére siető polgári személyt pedig többször lábszáron rúgta. Így a vádlott tettlegessége során a rendőr és a polgári személy is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, ami miatt joghatályos magánindítványt terjesztettek elő.

A katonai bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a vádlottnak a rendőr védelmére fellépő polgári személy sérelmére elkövetett cselekménye a hivatalos személy elleni erőszakkal [Btk. 229. § (1) bek.] bűnhalmazatot képez, s ezért a cselekményt a hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntetteként (Btk. 231. §) is minősítette.

A Legfelsőbb Bíróságnak a BK 8. számú állásfoglalása értelmében, ha a hivatalos személy elleni erőszakot több hivatalos személy sérelmére, azonban azoknak az egységes eljárása keretében követik el, nem kerülhet sor bűnhalmazat megállapítására. A konkrét hatósági eljárás egysége ugyanis ilyen esetben a bűnhalmazat megállapítását kizárja.

Ez az elv érvényesül akkor is, ha a hivatalos személyt eljárása keretében nem hivatalos személy támogatja, és ekkor vele szemben is erőszakot alkalmaznak.

Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a katonai bíróság ítéletét a jogi minősítés tekintetében megváltoztatta, és a vádlottnak a rendőr, valamint az őt támogató polgári személy sérelmére elkövetett cselekményét egységesen, a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, továbbá a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott 2 rendbeli könnyű testi sértés vétségének minősítette. (Legf. Bír. Katf. III. 332/1986. szám).