Hamis vád

Hamis vád

Btk. 268. § (1) Aki

a) mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol,

b) más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a hamis vád alapján a vádlottat elítélik,

b) a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti.

(4) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményre vonatkozó hamis vád alapján a vádlottat elítélik.

(5) Aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan, vagy a bizonyíték hamis, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

269. § Aki

a) mást hatóság előtt szabálysértéssel vagy közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegéssel hamisan vádol,

b) mást hatóság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója előtt fegyelmi vétséggel hamisan vádol,

c) más ellen szabálysértésre, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlójának tudomására,

vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

270. § (1) Ha a hamis vád folytán eljárás indult, ennek az alapügynek a befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád büntethetőségének elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.

(2) Korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető a hamis vád elkövetőjének büntetése, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa Budapesten, a 2004. március 29., május 17. és 26. napján megtartott nem nyilvános ülés alapján a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványára 2004. május 26. napján meghozta és nyilvánosan kihirdette a következő

jogegységi határozatot:

1. Ha az elkövető az ellene indított büntetőeljárás során más létező személynek adja ki magát, és az ennek megfelelő adat kerül az ügyben eljáró hatóságok által készített közokiratba, a hamis vád bűntette (Btk. 233. §) mellett az "intellektuális" közokirat-hamisítás [Btk. 274. § (1) bekezdés c) pont] bűntettét is elköveti.

2. Ha az elkövető a személyazonosságának az igazolására más nevére szóló valódi közokiratot is felhasznál, a hamis vád bűntette (Btk. 233. §) és az "intellektuális" közokirat-hamisítás [Btk. 274. § (1) bekezdés c) pont] bűntette mellett a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét is elköveti.

INDOKOLÁS

A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény

(Bszi.) 31. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 440. §-a (1) bekezdésének a) pontja, a Bszi. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, a joggyakorlat továbbfejlesztése és az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta a következő kérdésben:

1. A joggyakorlat továbbfejlesztése, illetve a jogegységet sértő jogértelmezés lehetőségének elkerülése érdekében indokolt a kérdésben való állásfoglalás, hogy abban az esetben, ha az elkövető büntetőeljárás során magát más, létező személynek adja ki, és ennek folytán ez a más név kerül a hatóság által kiállított közokiratba, a hamis vád bűntette mellett meg kell-e halmazatban állapítani az ún. "intellektuális" közokirat-hamisítás bűntettét [Btk. 274. § (1) bek. c) pont].

2. Indokolt továbbá a kérdésben való állásfoglalás is, hogy ha az elkövető a büntetőeljárás során magát nemcsak más létező személynek mondja, hanem e más személy nevére kiállított valódi közokirattal igazolja személyazonosságát, ez a cselekménye a "felhasználásra" tekintettel további önálló bűncselekményként, a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatába ütköző közokirathamisítás bűntetteként értékelhető-e.

Az indítványozó a bírói gyakorlat megosztottságára a következő eseteket hozta fel:

A bíróságok az alábbi esetekben halmazatot állapítottak meg:

a) A Fejér Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság Bf.740/1996. számú ítéletében (BH 1997. 377.) megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból okszerűen vont következtetést mindkét fellebbezéssel érintett vádlott bűnösségére. Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettében, folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] és bűnsegédként elkövetett lopás vétségének kísérletében. Az e körben irányadó tényállás szerint a lopási kísérlet elkövetése után az I. r. vádlott a III. r. vádlott lakásának a padlásán elrejtőzött. Másnap a rendőrőrs tagjai őt megtalálták, és előállították. Az I. r. vádlottnál nem volt személyi igazolvány, így a nyomozó hatóság az általa elmondottakat nem tudta nyomban ellenőrizni. A vádlott a helyzetet kihasználva, kihallgatása során magát K.T.-nek mondotta, és az ilyen nevű testvérének a személyi adatait diktálta be a felvett jegyzőkönyvbe. Mindezek eredményeként a büntetőeljárás a testvére ellen indult. Az I. r. vádlott ennek tudatában cselekedett a továbbiakban is. 1996. január 29-én, amikor előzetes letartóztatásának tárgyában bírósági meghallgatáson vett részt, újból a testvére nevét mondta be, és ismét annak a személyi adatai kerültek jegyzőkönyvbe foglalásra. A vádlott testvére egyébként minderről akkor még nem szerzett tudomást. Az I. r. vádlott 1996. február 12-én feltárta, hogy a személyi adataira vonatkozó állítása nem felelt meg a valóságnak. Elmondotta, hogy fivérének az adatait mondta be mindkét alkalommal a jegyzőkönyvbe, és fivérének az aláírását hamisította oda.

b) A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság a 6.B.XXI.102/2001/15. számú ítéletében a vádlottat a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte. A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a 25.Bf.XXI.8147/2001/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott cselekményét 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettének minősítette. Az irányadó tényállás szerint a vádlott egyrészt a rendőri igazoltatás során a más nevére kiállított anyakönyvi kivonattal való igazolással elkövette a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét. Másrészt a vérvételi jegyzőkönyvnek más néven történt aláírásával elkövette a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző (intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettét. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott a cselekményeit nem ugyanazon közokiratokra követte el, így azok nem alkotnak természetes egységet. (A bíróság nem minősítette folytatólagosnak a vádlott cselekményeit.)

A Legfelsőbb Bíróság az alábbi esetben csak a hamis vád bűntettét látta megállapíthatónak, a közokirat-hamisítás bűntettét nem:

c) A Budai Központi Kerületi Bíróság a 15.B.XII.2134/1999/53. számú ítéletével, melyet a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a 23.Bf.XII.8955/2000/7. számú, 2002. március 1. napján kelt és jogerős ítéletével helybenhagyott, az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rendbeli hamis vád bűntette és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette, valamint más bűncselekmények miatt.

Az e körben irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt és 3 társa több esetben betöréses lopásokat követtek el, illetve kíséreltek meg. 1999. március 1-jén a terhelteket tetten érték és az I. r. terhelt igazoltatás során a testvérének a pontos személyi adatait és nevét adta meg. Emiatt valótlan adatok kerültek a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről készült közokiratba. Az I. r. terhelt tényleges személyazonosságának megállapítására a kerületi rendőrkapitányságra történt előállítását követően került sor.

Az eljárt bíróságok jogi indokolása szerint az I. r. terhelt azzal, hogy az ellene folytatott rendőri intézkedés során testvére nevét diktálta be, a hatóság előtt testvérét bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, mivel ezt a bűncselekmény kapcsán történő tettenéréskor tette. E nyilatkozatával ugyanakkor közreműködött abban, hogy a hatóság képviselője valótlan adatot foglaljon közokiratba; ami alkalmas annak közhitelű bizonyítására, hogy milyen jellegű bűncselekmény gyanúja kapcsán kivel szemben folytatott intézkedést a rendőrhatóság. Ekként megvalósította a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is.

Az I. r. terhelt felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős határozatoknak a hamis vád bűntettében és a közokirat-hamisítás bűntettében bűnösséget megállapító része ellen, téves minősítést panaszolva. A Legfőbb Ügyészség BF.2365/2003. számú írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a közokirat-hamisításra vonatkozó részében tartotta alaposnak. Álláspontja szerint a rendőri jelentés az ún. rendelkező közokiratok körébe tartozik, és intellektuális közokirat-hamisítás tárgya annyiban lehet, amennyiben a hamisítás, valótlanság a közhitelességgel esik egybe. Miután az igazoltatásról készített rendőri jelentés azt nem bizonyítja, s nem is bizonyíthatja közhitelességgel, hogy az intézkedés alá vont személy adatai a valóságnak megfelelnek; a közokirat-hamisítás bűntettében a terhelt bűnösségének a megállapítása anyagi jogi szabályt sért.

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás során hozott Bfv.I.2.085/2003/5. számú ítéletében - a Legfőbb Ügyészség érveit mindenben osztva - az I. r. terheltet a közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól felmentette. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtette, miszerint a tettenérés során foganatosított kényszerintézkedésről készített rendőri jelentés valóban megfelel a Pp. 195. §-a (1) bekezdésében adott fogalom meghatározásának, hiszen azt hatóság, ügykörében eljárva, a megszabott alakban állítja ki, s az közhitelességgel tanúsítja a rendőri intézkedés megtörténtét. Nevezetesen azt, hogy az intézkedést mikor, hol, kik és milyen körülmények mellett foganatosították; került-e sor, s ha igen, milyen kényszerintézkedés alkalmazására, továbbá, hogy az eljárási cselekmény szabályszerű, jogszerű volt-e. Azt azonban már nem bizonyítja - s nem is bizonyíthatja -, hogy az intézkedés alá vont egyén személyi adatai a valóságnak megfelelnek-e, hanem csupán azt, hogy az érintett milyen személyi adatokat mondott be, vagy milyen személyi okmányt adott át. Ezért a rendőri jelentés az ún. rendelkező és nem az ún. bizonyító közokiratok sorába tartozik. Töretlen a bírói gyakorlat abban (BH 1991. 7.), hogy a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti intellektuális közokirat-hamisítás kizárólag az ún. bizonyító közokiratok tekintetében valósulhat meg, vagyis olyan közokiratok esetében, amelyek önmagukban is közhitelességgel igazolják a bennük foglalt adatok, tények valóságát. A rendőri jelentés rendelkező közokirati jellegéből tehát következik, hogy hamis személyi adatok rendőri jelentésbe kerülése nem valósítja meg a c) pont szerinti közokirat-hamisítás bűntettét. Különösen szemléletes ez a jelen esetben, amikor az igazoltatás nem erre a célra szolgáló bizonyító közokirattal (útlevél, személyi igazolvány), hanem bemondás alapján történt.

Amint az ismertetett jogesetekből is kitűnik, a hamis vád bűntette megállapíthatóságával kapcsolatban nem merült fel jogértelmezési probléma, nem alakult ki eltérő gyakorlat. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy ha az elkövető az ellene indított büntetőeljárás során más, létező személynek adja ki magát, ez a cselekménye a Btk. 233. §-ába ütköző hamis vád bűntettét megvalósítja. Cselekménye ugyanis alkalmas arra, hogy olyan személy ellen folyjon büntetőeljárás, aki a terhére rótt bűncselekménynek nem volt az elkövetője.

Eltérő gyakorlat a körben alakult ki, hogy az elkövetőnek az a magatartása, hogy közreműködik abban, hogy a büntetőeljárás során a hatóságok nem a valóságos elkövető, hanem valaki másnak a nevét rögzítsék a büntetőeljárás során keletkező közokiratokba, megvalósítja a-a hamis vád bűntette mellett - a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét.

A kérdés eldöntésekor a jogegységi tanács a következőkre volt figyelemmel:

Az okirat bizonyítás, hitelesítés céljára készült irat. Fogalmát a Pp. 195. §-a határozza meg, mely szerint az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.

A közokirat bizonyító ereje abban áll, hogy az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja

- az okirattal tanúsított adatok és tények fennállását vagy fenn nem állását. Így a hatóság által vezetett anyakönyv közhitelesen igazolja a benne foglalt adatok valódiságát (anyagi bizonyító erő);

- az okiratban foglalt határozat, intézkedés tartalmát, annak megtörténtét, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint azt, hogy az érdekelt személy a nyilatkozatot mikor és milyen módon tette meg (alaki bizonyító erő). A közokiratba foglalt hatósági határozatnak, intézkedésnek és nyilatkozatnak anyagi bizonyító ereje nincs, mert a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja.

A fentiek tükrében az vizsgálandó, hogy az intellektuális közokirat-hamisítás mely közokiratokra követhető el.

Vannak ugyanis anyagi bizonyító erővel is bíró (röviden: "bizonyító"), és (csak) alaki bizonyító erővel bíró (röviden - és kissé pontatlanul -: "rendelkező") közokiratok.

Az intellektuális közokirat-hamisítás "bizonyító" közokiratra elkövetése a tipikus: általában ugyanis a hatóság megtévesztésével nem érhető el, hogy a közokirat a tekintetben ne a valóságot tükrözze, hogy mely szerv állította ki, az abban rögzített nyilatkozat mit tartalmaz, azt mikor és hol tették, illetve a hatóság milyen intézkedést tett és rendelkezést hozott. Arra nézve azonban, hogy a nyilatkozatot ki tette, már nem zárható ki a hatóság megtévesztése. Az ily módon létrejövő közokirat a nyilatkozó személyt közhitelesen tanúsítja (alaki bizonyító erő), és ha az nem azonos azzal, aki a nyilatkozatot tette, ezt az adatot nem a valóságnak megfelelően tartalmazza, tehát hamis. Ez akkor is így van, ha a nyilatkozat valóságnak megfelelőségét már nem tanúsítja közhitelesen.

Arra nézve pedig, hogy ki a volt nyilatkozó személy, jelentős jogi relevancia fűződhet.

Aki tehát a büntetőeljárás során más, valós személynek adja ki magát, a hamis vád mellett megvalósítja a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét is, ha ez az adat a hatóság által készített közokiratba kerül.

A két bűncselekmény között nincs ugyanakkor olyan szükségszerű (rend szerinti) kapcsolat, amely kizárná a halmazat megállapíthatóságát, a hamis vád elkövethető intellektuális közokirat-hamisítás nélkül is. Ha valaki, pl. a rendőrségen vagy az ügyészségen hamis tartalmú feljelentést tesz, mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolva, akkor erről jegyzőkönyv (közokirat) készül. Ez nem hamis közokirat, mivel az azt kiállító hatóságtól származik, és a valóságnak megfelelően tartalmazza, hogy a feljelentő hol, mikor és mit mondott, milyen nyilatkozatot tett (alaki bizonyító erő). Attól függetlenül nem hamis, hogy a feljelentés tartalma megfelel-e a valóságnak, annak valótlansága nem eredményez hamis közokiratot, mivel ez a közokirat nem anyagi jogi bizonyító erővel is bíró közokirat, azaz közhitelesen a nyilatkozat valóságát nem tartalmazza. Az elkövető tehát a valóságnak meg nem felelő feljelentéssel a hamis vád bűntettét megvalósítja, de a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirathamisítás bűntettét nem.

2. További jogértelmezési problémaként vetődik fel, hogy ha az elkövető a büntetőeljárás során személyazonosságának az igazolására más nevére szóló valódi közokiratot is felhasznál, akkor:

a) ez a felhasználás további bűncselekményt valósít meg, és ezért a hamis vád bűntette mellett 2 rb. közokirat-hamisítás bűntettét kell megállapítani,

b) a hamis vád bűntette mellett csak a más nevére szóló valódi közokirat felhasználása értékelhető bűncselekményként, tehát a hamis vád bűntette mellett 1 rb., a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontja III. fordulatába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét kell megállapítani,

c) a hamis vád bűntette mellett csak a hamis közokirat készítésében való közreműködés nyer önálló értékelést, tehát a hamis vád bűntette mellett 1 rb., a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét kell megállapítani.

A jogegységi tanács álláspontja szerint az a) pontban kifejtett álláspont a helyes, azaz a hamis vád bűntette mellett a más nevére szóló valódi közokirat felhasználásának is [Btk. 274. § (1) bek. b) pont III. fordulat], és a hamis közokirat (pl. jegyzőkönyv) készítésében való közreműködésnek is [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] önálló bűncselekményként való értékelése indokolt, ezért a hamis vád bűntette mellett 2 rb. közokirat-hamisítás bűntette valósul meg, az alaki halmazat tehát valóságos.

A közokirat-hamisítási cselekmények halmazati értékelését az indokolja, hogy a közokirat-hamisítási bűncselekmények nem azonos, hanem két különböző közokiratra nézve valósulnak meg. Egyrészt arra, amelyet az elkövető felhasznál (pl. más nevére szóló személyazonossági igazolvány), másrészt a hatóság eljárása során keletkező közokiratra (pl. jegyzőkönyv).

A közokirat-hamisítási cselekmények azonos büntetési tétellel fenyegetettek, a konszumpció elve sem szól tehát a halmazati értékelés ellen, de az alaki halmazat valóságosságát kizáró más elv (specialitás, szubszidiaritás) sem ismerhető fel, a két különböző közokiratra történő elkövetés tehát a halmazati értékelést teszi indokolttá.

A jogegységi tanács a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése alapján a Magyar Közlönyben közzéteszi döntését.

Budapest, 2004. május 26.

[1] A megyei bíróság a 2004. október 29. napján kihirdetett ítéletével J. Z. I. r. terheltet - a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény XXV. Fejezetében szabályozott ismeretlen helyen távollévő terhelttel szemben lefolytatott eljárásban - bűnösnek mondta ki 17 rendbeli - ebből egy esetben kísérlet - bűnszervezetben, felbujtóként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettében, 4 rendbeli - ebből egy esetben kísérlet - bűnszervezetben felbujtóként, jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntettében, 14 rendbeli bűnszervezetben felbujtóként, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettében, 4 rendbeli - ebből kísérlet - bűnszervezetben felbujtóként, fegyveresen elkövetett rablás bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként elkövetett rablás bűntettében, 5 rendbeli bűnszervezetben felbujtóként, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként elkövetett lopás bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettében, 3 rendbeli felbujtóként bűnszervezetben elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében, 2 rendbeli - ebből 1 rendbeli kísérlet - felbujtóként bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés bűntettében, 13 rendbeli bűnszervezetben felbujtóként elkövetett egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében, bűnszervezetben felbujtóként, folytatólagosan elkövetett egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében, 148 rendbeli felbujtóként bűnszervezetben elkövetett közokirattal visszaélés vétségében, ezért őt a bíróság halmazati büntetésül mint többszörös visszaesőt tizennyolc év fegyházbüntetésre és mellékbüntetésül a Magyar Köztársaság területéről végleges hatályú kiutasításra ítélte.

[2] Az F.-i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2006. május 31. napján kihirdetett ítéletével a megyei bíróság ítéletét J. Z. I. r. terheltet érintően a cselekmények minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó részében megváltoztatta. J. Z. I. r. terhelt cselekményeit 8 rendbeli, bűnszervezetben, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettének minősítette, a szabadságvesztést tíz év fegyházbüntetésre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét J. Z. I. r. terheltre vonatkozó részében helybenhagyta.

[3] A Legfelsőbb Bíróság 2007. május 10. napján meghozott ítéletével az F.-i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítéletét J. Z. (I. r.) terhelt cselekményeinek a minősítésére és büntetésének kiszabására vonatkozó részében megváltoztatta és őt bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett, jelentős értékre, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettében, 6 rendbeli jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntettében, 17 rendbeli jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettében, 12 rendbeli jelentős értékre elkövetett rablás bűntettében, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntettében, rablás bűntettében, 3 rendbeli maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében, 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettében, melyből 1 rendbeli kísérlet, 5 rendbeli jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében, 2 rendbeli nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében, 15 rendbeli egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében, 148 rendbeli közokirattal visszaélés vétségében, ezért őt a bíróság, halmazati büntetésül mint többszörös visszaesőt, továbbá, mint bűnszervezetben elkövetőt tizenhat év fegyházbüntetésre ítélte.

[4] A Gy.-i Ítélőtábla a 2017. március 28. napján meghozott végzésével J. Z. terhelt meghatalmazott védője indítványa alapján perújítást rendelt el a terhelt vonatkozásában a korábbi Be. 408. § (1) bekezdés e) pontjában írt okból.

[5] A megismételt eljárásban a Gy.-i Törvényszék a 2017. szeptember 11. napján kihirdetett végzésével a Gy.-i Ítélőtábla végzésével J. Z. terhelt vonatkozásában elrendelt perújítást elutasította. A Gy.-i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2018. február 27. napján meghozott végzésével a törvényszék végzését helybenhagyta.

[6] A jogerős ügydöntő határozattal szemben a terhelt meghatalmazott védője terjesztett elő perújítási indítványt a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján. Az indítványához csatolta az alapügy III. r. terheltjének más ügyben - Lengyelországban, az R.-i Főügyészség ügyésze előtt - tett tanúvallomását.

[7] A Gy.-i Ítélőtábla a 2020. július 13. napján megtartott tanácsülésen meghozott végzésével J. Z. terhelt meghatalmazott védője által a megyei bíróság, illetve az F.-i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság, valamint a Legfelsőbb Bíróság ítéletével szemben előterjesztett perújítási indítványt elutasította.

[8] A Gy.-i Ítélőtábla végzésével szemben a meghatalmazott védő jelentett be fellebbezést, melyet írásban indokolt.

[9] A jogorvoslati kérelmében arra hivatkozott, hogy a bíróság helytelenül alkalmazta az EBH 2012.B33. számú elvi döntés I-II. részében kifejtett jogi álláspontot, mert a perújítási indítványban nóvumként megjelölt J. D. A. III. r. terhelt a más ügyben tett tanúvallomásában "nem azt mondja, hogy J. Z. másként csinált volna dolgokat, hanem hogy konkrétan nem is volt Magyarországon". Ezen túlmenően "valószínűsíthetően" a J. D. A. által ismert "Kínai" nem azonos J. Z.-vel, mivel az alapügyben tett III. r. terhelti nyilatkozattal szemben J. Z. nem R. környékéről, hanem Ry.-ből származik, ami R.-től 256 km-re van.

[10] Továbbá "a terhelttárs a saját cselekvőségét nem tagadja, nincsen önmagát mentő attitűd, hovatovább immáron tanúként (azaz igazmondási kötelezettséggel felruházva) tesz vallomást védencem tekintetében".

[11] A meghatalmazott védő hivatkozott arra, hogy az új vallomás J. Z. felmentését is eredményezheti, mert J. D. A. minden vádpontban érintett volt.

[12] Sérelmezte, hogy a már lefolytatott perújítási eljárásban indítványozta valamennyi terhelttárs ismételt meghallgatását, mert elengedhetetlen a szembesítésük J. Z.-vel, azonban a bíróság nem adott helyt a bizonyítási indítványának.

[13] Mindezek alapján - a szembesítések elmaradására is figyelemmel - hivatkozott arra, hogy a hosszú tartalmú szabadságvesztés-büntetést töltő J. Z. esetében "minden jóérzésű ember alapvető igazságérzetét", valamint a terhelt tisztességes eljáráshoz való jogát sértené a perújítás elmaradása, melynek során a terhelttársai - immáron tanúként - nyilatkozni tudnának arra, hogy J. Z. azonos-e azzal a személlyel, akit vallomásaikban a "Kínai"-ként jelöltek meg.

[14] A meghatalmazott védő egyben hivatkozott arra is, hogy a BH 2013.63. és 2019.221. számú eseti döntés sem alkalmazható jelen ügyre, mert az alapeljárásban J. D. A. terhelt volt.

[15] Perújítási indítványa összegzéseként előadta, hogy "nem önmagában a terhelttárs vallomása, hanem a korábban előterjesztett indítványok, védencem vallomása és az azt a terhelttárs mozaikként kiegészítő vallomása alapozza meg…". Mindezek alapján a Gy.-i Ítélőtábla végzésének megváltoztatását és a perújítás elrendelését indítványozta.

[16] A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt meghatalmazott védőjének a fellebbezését nem tartotta alaposnak. Indítványozta, hogy a Kúria a Gy.-i Ítélőtábla végzését hagyja helyben.

[17] A Legfőbb Ügyészség indítványában kifejtette, hogy az alapügy III. r. terheltjének, J. D. A.-nak a vallomását az alapügyben eljárt bíróságok bizonyítékként értékelték, melyről az ítélet indokolásában számot adtak. Így J. D. A. utólagosan tett vallomása új bizonyítéknak nem tekinthető, kizárólag más bizonyítási eszközből (tanúvallomás) származó bizonyíték.

A perújítási indítvány így ténylegesen a bizonyítékok mérlegelésén alapuló tényállást támadja, ami a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában írt perújítási ok megállapítását nem alapozza meg.

[18] Ugyanakkor J. D. A. perújítási indítványhoz csatolt vallomása a Be. 637. § (1) bekezdés d) pontjában írt perújítási ok tekintetében bírhat jogi relevanciával, azonban az alapügyben tett terhelti vallomása alapján hamis vád miatt J. D. A. büntetőjogi felelősségét jogerős ügydöntő határozat nem állapította meg, és az ilyen határozat meghozatalát nem bizonyítottság hiánya zárta ki. Így önmagában a hamis bizonyíték felhasználására hivatkozás perújítás alapjául nem szolgálhat.

[19] Az indítvány kitért arra is, hogy a meghatalmazott védő által hivatkozott BH 2007.42. számú eseti döntés I. pontja jelen ügyben nem irányadó, azonban a II. pont a fentiekre tekintettel a perújítási indítvány elbírálása során alkalmazandó.

[20] J. Z. terhelt meghatalmazott védőjének fellebbezése nem alapos.

[21] A perújítás rendkívüli jogorvoslat. Az alapügyben meghozott jogerős ítélet ténybeli hibájának új bizonyítékon alapuló kiküszöbölésére szolgál.

[22] E rendkívüli jogorvoslatra kizárólag a törvényben meghatározott okok fennállta esetén van törvényes lehetőség. Amennyiben a perújítási indítvány nem tartalmaz olyan tényelőadást, amely alapján a Be. 637. § (1) bekezdésében meghatározott perújítási ok megállapítható, akkor perújítási eljárásra nem kerülhet sor.

[23] A Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja értelmében a bíróság jogerős ügydöntő határozatával befejezett büntetőeljárás esetén perújításnak van helye többek között, ha az alapügyben akár felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozó olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy a terheltet fel kell menteni, lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni.

[24] E törvényi rendelkezés alapján a Gy.-i Ítélőtábla helytállóan állapította meg, hogy a három egymásra épülő, konjunktív feltétel együttesen alapozza meg a perújítás elrendelését, amelyek meglétét a törvényben írt sorrendiség alapján kell vizsgálni, így először azt, hogy a hivatkozott bizonyíték újnak tekinthető-e.

[25] Mint ahogy azt az ítélőtábla a fellebbezéssel támadott végzésében vizsgálta, a bizonyíték akkor tekinthető újnak, ha az alapügyben nem merült fel, vagy felmerült, de azt az eljárt bíróság nem értékelte; és az újnak tekintendő bizonyíték alkalmas arra, hogy valamely ténynek - a jogerős határozatban foglaltaktól - eltérő, vagy önmagában új tény megállapítását eredményezze; s végül az újnak tekintendő bizonyíték az eltérő, illetve új tény megállapítására való alkalmassága folytán perdöntő jellegű, azaz egyben azt is valószínűsíti, hogy a jogerős ügydöntő határozatot lényegesen meg kell változtatni, és a terheltet fel kell menteni, lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni [Be. 643. § (7) bek.].

[26] Ha az e sorrendben megvizsgált feltételek közül az egyik nem állapítható meg, akkor a további feltételek meglétének vizsgálatára már nincs törvényes indok.

[27] Az alapügyben felmerült bizonyíték kizárólag akkor szolgálhat a perújítás alapjául, ha azt a bíróság nem vonta mérlegelési körébe (BH 2004.229., 2006.387.) Ennek megfelelően perújítás alapját nem képezheti az alapügyben már értékelt, a bíróságok által mérlegelt bizonyítékok újraértékelése (BH 2004.229., 2006.387.).

[28] A perújítási indítvány alapját az alapügy III. r. terheltjének a 2019. július 25. napján tett - az alapügyben előadott terhelti vallomásától eltérő tartalmú - tanúvallomása képezi, amelyben "elismeri, hogy az alapügyben hamisan nyilatkozott J. Z. rablásokban játszott szerepét illetően".

[29] Az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy az alapügy III. r. terheltjének, J. D. A-nak a vallomása nem új bizonyíték, hiszen az alapügyben eljárt bíróságok e terhelt alapügyben tett terhelti vallomását bizonyítékként értékelték és annak értékeléséről - a több bizonyítékkal való egybevetése alapján - részletesen számot adtak. Így ténylegesen nem J. D. A. vallomása, hanem az alapügyben előadott vallomásától eltérő, megváltoztatott tartalmú tanúként tett vallomása a perújítási indítvány alapja.

[30] J. D. A. 2019. június 25. napján tett tanúvallomásában azt nyilatkozta, hogy "Féltettem az életemet, nem akartam felfedni a tényleges személyeket, akik átvették tőlem az autókat, ezért - mivel tudtam, hogy J. nincs Magyarországon - rákentem az egészet." Ez a nyilatkozat valósága esetén a hamis vád bűntettének a megállapítását alapozhatja meg.

[31] A Be. 637. § (1) bekezdés d) pontja önálló perújítási okként határozza meg azt az esetet, ha az alapügyben hamis vagy hamisított bizonyítékot használtak fel. A perújítási indítvány tartalma alapján ennek a megállapítására lehet alkalmas, azonban ezen perújítási ok megállapításának alapfeltétele, hogy a perújítási okként megjelölt bűncselekmény elkövetését jogerős ügydöntő határozat megállapította, vagy ilyen ügydöntő határozat meghozatalát nem bizonyítottság hiánya zárta ki, és e bűncselekmény a bíróság ügydöntő határozatát érdemben befolyásolta. A perújításnak ugyanakkor nem akadálya, ha a perújítási okként megjelölt bűncselekmény miatt a felelősségre vonás az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét kizáró ok vagy büntethetőséget megszüntető ok miatt maradt el [Be. 637. § (3) és (4) bek.].

[32] Mindezek alapján helytállóan állapította meg az ítélőtábla, hogy a Be. 637. § (1) bekezdés d) pontjában írt perújítási ok a Be. 637. § (3) bekezdés a) pontjában írt feltétel hiányában nem állapítható meg.

[33] A Kúria osztotta a Gy.-i Ítélőtábla álláspontját abban, hogy jelen ügy vonatkozásában irányadó a BH 2013.63. számú és a BH 2019.221. számú eseti döntés I. pontja a vonatkozásban, hogy a terhelttársnak később - az alapügy jogerős befejezését követően - tett eltérő tartalmú vallomása önmagában perújítás alapját nem képezheti. A teljesség érdekében a Kúria utal arra, hogy - a Be. szabályozása alapján - az a terhelttárs, akire nézve a büntetőügy már jogerősen befejezésre került, kizárólag tanúként hallgatható meg. Ugyanakkor ez érdemben nem érinti azt, hogy az alapügyben tett hamis tartalmú terhelti vallomás a hamis vád megállapítását alapozhatja meg. Ugyanezt a jogi álláspontot fogalmazza meg a meghatalmazott védő által hivatkozott BH 2007.42. számú eseti döntés II. pontja is.

[34] A Kúria az ítélőtábla indokolását - a védői fellebbezésben előadottakra tekintettel is - annyiban egészíti ki, illetve pontosítja, hogy a perújítás kizárólag a jogerős ügydöntő határozattal szemben ad lehetőséget rendkívüli jogorvoslatra.

[35] A Be. 637. § (1) bekezdése értelmében perújításnak kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozatával befejezett büntetőeljárás esetén van helye.

[36] A bíróság jogerős ügydöntő határozata végleges, mindenkire kötelező döntést tartalmaz a vádról, illetve a terhelt büntetőjogi felelősségéről, a büntetőjogi következményekről vagy ezek hiányáról [Be. 456. § (1) bek.].

[37] A perújítási kérelem elfogadása, a perújítás elrendelése önmagában nem oldja fel a perújítással megtámadott határozat jogerejét. A Be. 647. § (1) bekezdése értelmében erre csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság a tárgyalás eredményétől függően megállapítja, hogy a perújítás alapos és az alapügyben hozott ítéletet részben vagy egészben hatályon kívül helyezi és új ügydöntő határozatot hoz. Az új ítélet ügydöntő határozat, mivel a büntetőjogi felelősségről, a büntetőjogi fő kérdésekről határoz. Ha azonban a bíróság a perújítási eljárás során a tárgyalás eredménye alapján úgy találja, hogy a perújítás alaptalan, azt a Be. 647. § (2) bekezdés a) pontja alapján elutasítja. Ebben az esetben a bíróság nem hoz új érdemi döntést a büntetőjogi főkérdések tekintetében, ezért a perújítást elutasító határozat pedig nem ügydöntő (BH 2006.352.). Ebből okszerűen következik, hogy a perújítást elutasító végzés perújítással nem támadható.

[38] Mindezek alapján a Gy.-i Törvényszék 2017. szeptember 11. napján meghozott - perújítás elutasító - végzésével, illetve a Gy.-i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2018. február 27. napján meghozott és jogerőre emelkedett határozatával szemben perújításnak nincs helye. Így a meghatalmazott védő azon hivatkozása, hogy a Gy.-i Törvényszék a bizonyítási indítványait elutasította, a jelen perújítási indítvány szempontjából nem bír büntetőjogi relevanciával.

[39] A Kúria a teljesség érdekében utal arra, hogy a bizonyítási indítvány elutasításának sérelmezése nem szolgálat perújítás alapjául, mivel az alapügyben eljárt bíróság e bizonyítás indokoltságát vizsgálta (mérlegelte) és arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalapozott tényállás megállapításához nem szükséges. Így az elutasított bizonyítási indítvány alapjául szolgáló bizonyíték nem minősül új bizonyítéknak.

[40] A meghatalmazott védő fellebbezésében III. r. terhelt alapügyben tett vallomásának a hitelességét is értékelte, azzal, hogy J. Z. terhelt vonatkozásában nem helyesen jelölte meg, hogy "R. környéki származású" és ennek igazolására a Google Mapsból származó térképrészletet mellékelt.

[41] A Kúria erre tekintettel rámutat arra, hogy a perújítás megengedhetősége tárgyában hozott döntés során a bizonyíték hitelessége nem mérlegelhető, csak az, hogy valósága esetén a perújítást megalapozza-e, illetőleg az indítványban megjelölt bizonyíték alkalmas-e perújítási cél elérésére (BH 2006.389., 2005.423. és 2004.229.)

[42] Ezen túlmenően a meghatalmazott védő fellebbezésében foglaltakra tekintettel a Kúria megjegyzi, hogy perújítás elrendelésére kizárólag a Be. 637. § (1) bekezdésében meghatározott okok esetén van törvényes lehetőség, ez biztosítja a jogbiztonság elvének érvényre juttatását, egyben lehetőséget ad az alapügyben meghozott jogerős ítélet büntetőjogilag releváns ténybeli hibájának kiküszöbölésére.

[43] Mindezek alapján az ítélőtábla törvényesen állapította meg, hogy a J. Z. terhelt meghatalmazott védője által előterjesztett perújítási indítvány - a Be. 644. § (6) bekezdése alapján történő - elutasításának van helye.

[44] A Kúria ezért - a Be. 645. § (4) bekezdés 2. fordulata szerint tanácsülésen eljárva - a támadott végzést a Be. 614. § (1) bekezdésére figyelemmel, a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Kúria Bpkf. I. 1.121/2020.)

[1] A kerületi bíróság a 2017. október 5. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki hamis vád bűntettében [Btk. 268. § (1) bek. a) pont] és hamis magánokirat felhasználásának vétségében (Btk. 345. §), ezért őt halmazati büntetésül 350 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 350 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

[2] A terhelt és védőjének fellebbezése alapján a bíróság kijelölése folytán eljárt törvényszék a 2018. szeptember 18. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben helybenhagyta.

[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő:

[4] Tényállás 1. pont: a terhelt a rendőrkapitánysághoz címzett, 2009. február 13. napján kelt és a címzetthez 2009. március 3. napján érkezett beadványában azt a tudottan valótlan tartalmú feljelentést tette, hogy az F.-i Bíróság egyik munkavállalója, A. L. visszaélve lehetőségével, megszerezte a bankszámlaadatait és arról jelentős összegeket tulajdonított el.

[5] A fentiek alapján a nyomozó ügyészség csalás vétsége miatt indított eljárást. A nyomozás során megállapították, hogy A. L., az F.-i Bíróság végrehajtója az S. Megyei Bíróság Gazdasági Hivatalának kezdeményezésére a B. Megyei Bíróság és a P.-i Ítélőtábla határozatai alapján perköltség és kamatai végrehajtására a B. Megyei Bíróság által 2008. július 4. napján kiállított végrehajtási lap alapján járt el. Ennek során 2008. október 20. napján megjelent a terhelt lakcímén, majd a végrehajtási lap megküldésével felhívta a tartozás haladéktalan teljesítésére. A terhelt a küldeményt 2008. november 18. napján átvette. A küldemény átvételét megelőzően a bírósági végrehajtó megkereste a magyarországi pénzintézeteket és az Egészségbiztosítási Pénztárat. A. L. a kapott válaszok alapján 2008. november 20. napján azonnal beszedési megbízást bocsátott ki 150 700 forint értékre, s a C. Bank Zrt. a megbízást 2008. december 4. napján teljesítette.

[6] A nyomozó ügyészség az így beszerzett adatok alapján a 2009. november 16. napján hozott határozattal a csalás vétsége és más bűncselekmény miatt indult nyomozást - bűncselekmény hiányában - megszüntette. A nyomozást megszüntető határozattal szemben a terhelt panaszt nyújtott be, amelyet az F.-i Főügyészség számon hozott határozattal elutasította.

[7] A terhelt ezt követően pótmagánvádlóként lépett fel. Az F.-i Bíróság 2010. szeptember 29. napján hozott végzéssel az A. L. bírósági végrehajtó ellen indult eljárásban a terhelt pótmagánvádlói vádindítványát elutasította, amelyet az F.-i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2010. december 13. napján hozott végzéssel az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

[8] A terhelt cselekményével A. L. bírósági végrehajtót csalás vétéségének elkövetésével valótlanul vádolta.

[9] Tényállás 2. pont: a terhelt 2012. július 16. napján a B., O. vezér úti lakásában beszerelt telefaxról a NAV adóigazgatósága - 2012. május 9. napján kelt hiánypótlásra felszólító, valamint a 2012. június 18. napján kelt eljárást megszüntető végzésével összefüggésben - a 2012. március 31. napján elhunyt édesanyja, dr. K. F.-né nevében, dr. K. F.-né névaláírással a fizetési kötelezettség elengedése érdekében beadványt nyújtott be a NAV végrehajtási osztályára.

[10] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt, melyben kifejtette, hogy a másodfokú bíróság nem emelhette jogerőre az elsőfokú ítéletet, mivel az elsőfokú bírósági eljárás során az ügyek egyesítéséről rendelkező határozattal szemben fellebbezést jelentett be, amely a mai napig nem került elbírálásra. Így az elsőfokú bíróság nem is tarthatott volna tárgyalást, és nem hozhatott volna határozatot sem, a törvényszéknek pedig emiatt hatályon kívül kellett volna helyeznie az elsőfokú ítéletet. Sérelmezte továbbá, hogy a 2013. július 1. napja óta hatályos Btk. alapján bírálták el a cselekményét, holott a terhére rótt hamis vád bűntettének az elkövetési ideje 2009. február 13. napja volt. Álláspontja szerint cselekményét az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) szerint kellett volna elbírálni, melynek esetében az elévülési idő 3 év volt, így a 2009. február 13. napján elkövetett cselekménye már elévült, és még a nyomozás sem lett volna elrendelhető.

[11] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a támadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.

[12] Kifejtette, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek kizárólag a Be. 649. §-ában meghatározott okokból van helye, mely törvényi felsorolás tételes és nem bővíthető. A felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértéseket a Be. 649. § (2) bekezdése sorolja fel, melyek közé nem tartozik az ügyek egyesítéséről rendelkező határozattal szembeni fellebbezés elbírálásának terhelt által hivatkozott elmaradása, ezért az felülvizsgálati okot sem képez.

[13] Ezzel összefüggésben azonban rámutatott arra, hogy a terhelt az egyesítő végzéssel szemben nem is jelentett be fellebbezést. Az egyesítésről rendelkező végzést ugyanis a terhelt a tértivevény tanúsága szerint 2017. június 9. napján vette át, majd ezt követően a terhelt a bíróságra 2017. június 15. napján érkezett beadványában a hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult bűnügy korábbi ügyszámára hivatkozással az eljárás elhúzódása miatti kifogást terjesztett elő, az eljárás előkészítő szakban történő megszüntetésének elmaradását kifogásolva. Ez a beadvány azonban sem alakilag, sem tartalmilag nem tekinthető az egyesítő végzéssel szembeni jogorvoslat bejelentésének, ezáltal az egyesítő végzés 2017. június 18. napján jogerőre emelkedett.

[14] A terhelt azon kifogásával kapcsolatban, hogy az eljárt bíróságok a 2013. július 1. napja óta hatályos 2012. évi C. törvényt alkalmazták, rámutatott arra, hogy jelen ügyben az alkalmazott pénzbüntetés tekintetében a pénzbüntetés napi tételeinek számát a Btk. és a régi Btk. azonos módon szabályozta, azonban az egynapi tétel összegének az ügyben a terhelttel szemben is alkalmazott minimuma tekintetében a Btk. 50. § (3) bekezdése a terhelt számára a régi Btk. 51. § (3) bekezdéséhez képest kedvezőbb szabályozást tartalmaz, így helyesen jártak el a bíróságok, amikor a Btk. 2. §-ára figyelemmel az elbíráláskor hatályos törvényt alkalmazták.

[15] Az indítvány elévülésre vonatkozó hivatkozásával összefüggésben kifejtette, hogy a Btk. 270. § (1) bekezdése szerint - amely rendelkezés megegyezik a régi Btk. 236. § (1) bekezdésével -, ha a hamis vád folytán eljárás indult, ennek az alapügynek a befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád büntethetőségének elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik. Az alapügyben a terhelt valótlan tartalmú feljelentése alapján indult nyomozást a nyomozó ügyészség 2009. november 16. napján megszüntette, a megszüntető határozattal szembeni panaszt a főügyészség elutasította, majd a terhelt pótmagánvádlói vádindítványát az F.-i Bíróság 2010. szeptember 29. napján utasította el, mely határozatot a vele szemben előterjesztett fellebbezés alapján az F.-i Ítélőtábla 2010. december 13. napján helybenhagyott. Jelen ügyben tehát a cselekmény elévülése nem annak 2009. február 13. napi elkövetésével kezdődött, hanem az alapügy befejezésének napján, így a terhelttel szembeni nyomozás 2011. május 4. napi elrendelésére is figyelemmel a cselekmény nem évült el.

[16] A Legfőbb Ügyészség átirata kapcsán a terhelt írásban észrevételezte, hogy az egyesítő végzés elleni fellebbezését 2017. november 25-én írásban, a főügyészséghez nyújtotta be, és azzal egyidejűleg a fellebbezési határidő elmulasztása miatt igazolási kérelmet is előterjesztett; ezért a végzés jogerősítő záradékát törölni kellett volna.

[17] A terhelt kifogásolta, hogy az ügyben nem tartottak iratismertetést, a vádiratot a részére nem kézbesítették, és kérelme ellenére nem kapott iratmásolatokat. A bíróság végzésében tévesen hivatkozott a Btk. 276. §-a szerinti magánokirat-hamisításra, mert a Btk. 276. §-a hamis tanúzásra felhívást rendeli büntetni, a magánokirat-hamisítás nevű bűncselekményt pedig a hatályos Btk. nem tartalmaz, ezért amiatt nem büntethető. Hamis magánokirat felhasználása miatt pedig nem kapott vádiratot.

[18] Ezért - a terhelt álláspontja szerint - e cselekmény kapcsán az egyesítő végzés meghozatalát követően született valamennyi bírósági határozatot meg kell semmisíteni, és "az eljárást bűncselekmény hiányában meg kell szüntetni".

[19] A terhelt álláspontja szerint a bűnösségének hamis vád bűntettében való megállapítása is törvénysértő, mert a Btk. 268. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző bűncselekménnyel gyanúsították meg, amit az elkövetéskor hatályos törvény nem tartalmazott. Emellett bűnösségének megállapítását kizárja az is, hogy az alapügyben feljelentését ismeretlen tettes ellen tette meg.

[20] A terhelt hivatkozott arra is, hogy az alapügyben előterjesztett vádindítványát a bíróság elutasította, és a pótmagánvádas eljárást törvényes vád hiányában szüntette meg. Ennek anyagi jogerő hatása nincs, nem tekinthető úgy, mintha az alapügyben jogerős - bűncselekmény hiányában való - felmentő ítélet született volna. Ez pedig azt jelenti, hogy nem bizonyított, miszerint az általa előterjesztett vád hamis volt, így az eljárást sem lehetett volna megindítani vele szemben.

[21] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[22] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a értelmében kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, és a Be. 649. §-ában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényben meghatározott köre nem bővíthető.

[23] A felülvizsgálat során a tényálláshoz kötöttség elve érvényesül. A felülvizsgálat alapvető szabálya, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye. A felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].

[24] A terhelt a felülvizsgálati indítványában hivatkozott arra, hogy a bíróság jogerős ítéletében a hamis vád bűntette vonatkozásában olyan bűncselekmény elkövetése miatt állapították meg a bűnösségét, ami már elévült. A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét. Az indítvány ezen állítása szerint a terhelt bűnösségének megállapítására büntethetőséget megszüntető ok ellenében került sor, ezért a fenti hivatkozása az említett felülvizsgálati oknak megfelel.

[25] A bűncselekmény elkövetésekor hatályban volt 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) - 33. § (1) bekezdés b) pontja szerint a büntethetőség elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de - ha e törvény másképp nem rendelkezik - legalább három év elteltével, míg az elbíráláskor hatályos Btk. 26. § (1) bekezdése szerint a büntethetőség - a (2)-(3) bekezdésben meghatározottak kivételével, illetve az egyes bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában - a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével évül el.

[26] Ha akár az elkövetéskor, akár az elbíráláskor hatályos törvény alapján a bűncselekmény elévült, az adott cselekmény tekintetében e törvény alkalmazásának és az eljárás megszüntetésének van helye, és a fennmaradó cselekmény tekintetében kell ismét a Btk. 2. §-a szerinti vizsgálatot elvégezni (BH 1995.72.).

[27] Mind a korábbi Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző, mind a Btk. 268. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott hamis vád bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, így az elévülési idő az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény alapján három év, míg az elbíráláskor hatályos Btk. szerint öt év.

[28] A korábbi Btk. 236. § (1) bekezdése - egyezően a Btk. 270. § (1) bekezdésével - akként rendelkezik, hogy ha a hamis vád folytán eljárás indult, ennek az alapügynek a befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható, és az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád büntethetőségének elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.

[29] Az irányadó tényállás szerint az alapügyben a terhelt valótlan tartalmú feljelentése alapján indult nyomozást a nyomozó ügyészség 2009. november 16. napján szüntette meg. A megszüntető határozattal szemben a terhelt panaszt terjesztett elő, amelyet a főügyészség elutasított. Ezt követően a terhelt pótmagánvádlóként lépett fel, vádindítványát azonban az F.-i Bíróság 2010. szeptember 29. napján kelt határozatával - amely az F.-i Ítélőtábla végzésével 2010. december 13. napján emelkedett jogerőre - elutasította. Emiatt a cselekmény elévülése nem annak 2009. február 13. napi elkövetésének, hanem az alapügy befejezésének napján, 2010. december 13. napján kezdődött, így a terhelttel szembeni nyomozás 2011. május 4-én történt elrendelésére és a gyanúsítás 2014. január 20-i közlésére is figyelemmel a cselekmény sem a korábbi, sem az elbíráláskor hatályos Btk. szerint nem évült el.

[30] Mindezek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy a terhelt felülvizsgálati indítványa az elévülésre hivatkozó részében alaptalan.

[31] A terhelt szerint bűnösségének megállapítása azért is törvénysértő, mert a terhére rótt bűncselekményeket az elkövetéskor hatályos Btk. még, a gyanúsításban közölt bűncselekményeket pedig az elbíráláskor hatályos Btk. már nem tartalmazta.

[32] A Kúria ezzel szemben arra mutat rá, hogy ha egy cselekmény az elkövetéskor nem, az elbíráláskor azonban már büntetendő, annak kapcsán bűnösség megállapítására a Btk. 1. § (1) bekezdése alapján nem kerülhet sor. Ugyanígy, ha egy cselekmény az elkövetéskor még büntetendő, de az elbíráláskor már nem, annak kapcsán a bűnösség megállapítását a Btk. 2. § (2) bekezdés első fordulata kizárja. Ha azonban egy cselekmény mind az elkövetéskor, mind az elbíráláskor hatályos törvény alapján bűncselekményt valósít meg, úgy a bűncselekmény hiánya - pusztán a törvényváltozásra tekintettel - fel sem merülhet, hanem a Btk. 2. § (2) bekezdés második fordulatának alkalmazásával kell az alkalmazandó jogszabályt kiválasztani. Ez pedig vezethet oda - ahogy jelen ügyben is történt -, hogy a cselekményt az elbírálásakor hatályos jogszabály alapján kell elbírálni, és ez - tekintettel arra, hogy ekként a terheltnek felrótt magatartás az elkövetéskor is bűncselekmény volt - fel sem veti a "nullum crimen sine lege" elvének sérelmét.

[33] Az indítvány további részei tekintetében a felülvizsgálat törvényben kizárt.

[34] Az indítvány azon érvelése, miszerint a pótmagánvádas eljárásban nem került sor a terhelt felmentésére, és ezért a vádnak tekintett állításának hamis volta nem bizonyított, valójában a jogerős ítéletben megállapított tényállásnak a felülvizsgálatban tilalmazott támadása; az irányadó tényállás ugyanis rögzíti, hogy a terhelt feljelentésében foglalt közlései valótlanok voltak.

[35] Ennek kapcsán a Kúria rámutat arra is, hogy a megvádolt személy az alapügyben való jogerős felmentése nem feltétele a hamis vád megállapíthatóságának, már csak azért sem, mert a hamis vádolást követően nem szükségszerűen indul büntetőeljárás, és kiváltképp nem szükségszerűen kerül sor bírósági eljárásra. A Be. 7. § (5) bekezdésére tekintettel a bíróság - hamis vád miatt indult büntetőeljárásban is - a büntetőjogi felelősséget önállóan bírálja el, ezen belül önállóan állapítja meg a tényállást is. Ekként tehát az alapügyben hozott - esetleges - bírósági határozatban a megvádolt büntetőjogi felelősségéről való állásfoglalás hiánya nem hat ki a hamis vád tárgyában hozott határozatra.

[36] Ugyancsak az irányadó tényállással szembeni az indítvány azon hivatkozása, miszerint a terhelt a feljelentését ismeretlen tettes ellen tette meg. A jogerős ítéleti tényállás azt tartalmazza, hogy a terhelt a hatósághoz címzett feljelentésében azonosíthatóan az ügyében eljárt végrehajtó, A. L. magatartását írta le. Megjegyzi a Kúria, hogy ehhez képest közömbös, ha a feljelentésben feljelentettként - formálisan - ismeretlen tettes szerepel.

[37] Eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány kizárólag a Be. 649. § (2) bekezdésében tételesen és kimerítően felsorolt okokból kerülhet sor. E felsorolásban, valamint az említett törvényhely d) pontjában utalt Be. 608. § (1) bekezdésében az indítványban hivatkozott eljárási szabálysértések egyike - így az iratismertetés, a vád kézbesítése és az iratmásolatok kiadásának elmulasztása, az ügyek egyesítése, valamint az annak kapcsán előterjesztett fellebbezés el nem bírálása - sem szerepel. Ekként azok miatt felülvizsgálatra még a hivatkozás alapossága esetén sem kerülhet sor.

[38] Megjegyzi a Kúria, hogy ugyanakkor megállapítható, miszerint a terhelt a vádiratot mindkét ügyben megkapta; kifogása csupán arra vonatkozott, hogy az a 2. tényállási pontban írt cselekmény tekintetében a (korábbi) Btk. 276. §-ában írt magánokirat-hamisítást tartalmazott. A vád azt a magatartást írja le, ami miatt az ügyészség a terhelt büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezi, és annak az eljárásjogi alapját képezi. Ehhez képest fel sem merülhet, hogy pusztán a jogi minősítés - egyébként jogszabályváltozás miatt történő - megváltozása esetén új vádirat készítése (vagy vádmódosítás) lenne az eljárás feltétele. Ekként annak kézbesítése sem kérhető számon.

[39] Az egyesítő végzés felülbírálatának elmulasztása kapcsán a Kúria továbbmenőleg arra utal, hogy a büntetőügyek egyesítése felülvizsgálat alapja nem lehet (BH 2016.74.II.). Mindazonáltal - ahogy arra a Legfőbb Ügyészség is rámutatott az átiratában - a terhelt az egyesítésről rendelkező végzés kézbesítését követően a bíróságra eljuttatott beadványában nem az ügyek egyesítése miatt jelentett be fellebbezést, hanem az eljárás elhúzódása miatti kifogást terjesztett elő, és azt sérelmezte, hogy vele szemben a tárgyalás előkészítése során nem szüntette meg a bíróság az eljárást.

[40] A terhelt indítványában maga is arra hivatkozott, hogy az egyesítő végzés elleni fellebbezését 2017. november 25-én, azaz az elsőfokú eljárás befejezését követően juttatta el a főügyészséghez. Az eljárást befejező ügydöntő határozat meghozatalát követően az eljárás során hozott nem ügydöntő határozat elleni fellebbezés fogalmilag nem értelmezhető. Ugyanakkor - tekintettel arra, hogy a kézbesítés és a fellebbezés előterjesztése közötti időben a terhelt az eljárásban (más tárgyban) beadványokat terjesztett elő és eljárási cselekményen vett részt - a határidő elmulasztása miatti igazolási kérelem sem vezethetne eredményre.

[41] A terhelt tehát joghatályos fellebbezést az egyesítő végzés ellen nem jelentett be, ugyanakkor annak elbírálásának elmulasztása sem jelentene - a fent kifejtettek szerint - felülvizsgálati okot.

[47] Minderre figyelemmel a Kúria - miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a támadott határozatokat - a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdése szerinti összetételben eljárva - a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 609/2020.)

[1] A járásbíróság a 2015. november 30. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 3 rendbeli lopás vétségében [2012. évi C. tv. (a továbbiakban: Btk.) 370. § (1) bek., (2) bek. bb) alpont], lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. bb) és bc) alpont], társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. bb) alpont] és 2 rendbeli hamis vád bűntettében [Btk. 268. § (1) bek. a) pont].

[2] Ezért őt - halmazati büntetésül - 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható.

[3] A védelmi fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2016. május 17. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[4] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a bűnösségének törvénysértő megállapítása, a bűncselekmények törvénysértő minősítése miatt, hatályon kívül helyezés, végső soron a 2 rendbeli hamis vád esetében felmentés, a lopások esetében végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében.

[5] A terhelt indítványának indokai szerint a 2 rendbeli hamis vád bűntettét nem követte el, mert őt valóban bántalmazták, és csak az "engem ért sérelemre próbáltam jogorvoslatot keresni". Ő nem is tett feljelentést, azt az ő tudta és megbízása nélkül zárkatársának ügyvédje tette, így a feljelentés arra nem jogosulttól származik, ő pedig nem büntethető (Btk. 32. §). Tanúvallomást is csak a "bv. ügyész és mások" pszichikai kényszere miatt tett, illetőleg célzott rá, hogy a nyomozást végző ügyész részéről valamiféle "erőltette rám" helyzete is fennállt. A hamis vádra az ügyészi vádirat nem jelölt meg bizonyítékot, és elkövetése nem is bizonyított.

[6] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak.

[7] A 2 rendbeli hamis vád kapcsán utalt rá, hogy a büntetendőségnek nem feltétele formális feljelentés (Be. 172. §), továbbá az irányadó tényállás értelmében a terhelt ügyészi ellenőrzéskor maga tett bejelentést a bántalmazásról, majd állítását a tanúkénti kihallgatása során - a hamis vád törvényes következményei­re kioktatás ellenére is - fenntartotta, és megnevezte bántalmazójaként név szerint a felügyelőnőt és személyleírás alapján beazonosítható módon a biztonsági tisztet. Ugyanakkor az ügyészség velük szemben a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Ezért e bűncselekményeket érintően is törvényes a bűnösség megállapítása.

[8] A terhelt a 2017. július 11-én kelt beadványában tett észrevételében közölte, hogy a Legfőbb Ügyészség álláspontjával nem ért egyet, azt nem hajlandó elfogadni.

[9] A terhelt az észrevételében kizárólag a hamis váddal foglalkozva, ismételten arra hivatkozott, hogy nem tett feljelentést, ő csupán sértett-tanú volt az ügyben. Ekként a nyomozó ügyész a jogszabály megkerülésével "tette rám a hamis vádat".

[10] A terhelt felülvizsgálati indítványa nem alapos.

[11] A terhelt szerint tehát a bűnösségének megállapítása a 2 rendbeli hamis vád bűntettében törvénysértő.

[12] A Btk. 268. § (1) bekezdés a) pontja kimondja, hogy a hamis vád bűntettét követi el, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol.

[13] A terhelt állította, hogy őt a büntetés-végrehajtási intézetben bántalmazták.

[14] Az irányadó tényállás II. pontjának lényege ugyanakkor az, hogy a terhelt a büntetés-végrehajtási intézet nevelőnőjét és biztonsági tisztjét hamisan vádolta hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, azaz: nem bántalmazták. Egyébként a megvádoltak ellen a nyomozás bűncselekmény hiányában megszüntetésre is került.

[15] A terhelt szerint ő nem tett feljelentést, s ezért nem büntethető.

[16] A hamis váddal kapcsolatos szabályozás azonban nem írja elő, hogy a büntethetőség feltétele a feljelentés (Btk. 268-270. §). Egyebekben e bűncselekmény esetében is az általános eljárási szabályok érvényesülnek, s így a büntetőeljárás, közelebbről a nyomozás alapja lehet az ügyésznek vagy a nyomozó hatóságnak hivatali hatáskörében, valamint a nyomozó hatóság tagjának hivatali minőségében való tudomásszerzése éppúgy, mint a feljelentés [Be. 170. § (1) bek.]. Az irányadó tényállás tartalmazza, hogy a terhelt 2013. október 30-án büntetés-végrehajtási intézetben felügyeleti ügyészi ellenőrzés kapcsán, ügyész előtti meghallgatása során - a hamis vád törvényes következményére történt figyelmeztetést követően - előadta, hogy őt a nevelőnő és a biztonsági tiszt bántalmazta. Ez pedig nem más, mint a terhelt részéről tett feljelentés. Ugyanis a feljelentés bárki által [Be. 171. § (1) bek. 1. mondat], bírósághoz, ügyészséghez vagy bármely - nemcsak nyomozó - hatósághoz intézett [Be. 172. § (1) bek. 1. mondat, (2) bek. 1. mondat], bűncselekmény elkövetésére tett állítás, ami meghatározott megnevezéshez ("feljelentést teszek") és előterjesztési formához [írásban, szóban, Be. 172. § (1) bek. 1. mondat] nem kötött, azaz tartalmának a függvénye.

[17] A hamis vád büntethetőségéhez szükséges törvényi tényállási elemek (feltételek) hiánytalanul megvalósultak: a terhelt mást (a nevelőnőt és a biztonsági tisztet) hatóság előtt (az ügyészség előtt) vádolta hamisan (valótlanul) bűncselekmény [hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével - Btk. 301. § (1) bek.] elkövetésével. Ezzel a korábban már hamis vád bűntette miatt is elítélt terheltnek különösképpen tisztában kellett lennie.

[18] A terhelt szerint ő csupán tanúvallomást tett az ügyben. Az irányadó tényállás értelmében a terhelt előbb - tartalma alapján - feljelentést tett, majd az abban foglaltakat - tanúként ugyancsak a hamis vád törvényes következményeire történő figyelmeztetést követően - megerősítette. A terhelt "csupán vallomást tett" állítása nem akceptálható, mert ha a terhelt nem tett volna feljelentést, a hamis vád bűntettét önmagában a valótlan tartalmú tanúvallomásával is elkövette volna.

[19] A terhelt további állítása (a tanúvallomást is csak a "bv. ügyész és mások" pszichikai kényszere miatt tette), célzása (a nyomozást végző ügyész részéről valamiféle "erőltette rám" helyzet is fennállt) és kifogása (az ügyészi vádirat nem jelölt meg bizonyítékot, és elkövetése nem is bizonyított) az alapügyben megállapított, s a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás törvényben tilalmazott támadása körébe esik - ami nem vizsgálható.

[20] Ezért a Kúria - a Be. 424. § (1) bekezdés 1. fordulata alapján tanácsülésen, a Be. 420. § (1) bekezdés 1. mondat 1. fordulata szerinti összetételben eljárva, és miután hivatalból vizsgált más feltétlen eljárási szabálysértést [Be. 423. § (5) bek.] sem észlelt - a terhelt felülvizsgálati indítványának nem adott helyt, és a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot hatályában fenntartotta (Be. 426. §).

(Kúria Bfv. II. 165/2017.)

[1] A járásbíróság a 2015. április 10-én meghozott és kihirdetett ítéletében a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki hamis vád bűntettében, melyet mint felbujtó követett el [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 233. § (1) bek. a) pont és (2) bek.].

[2] Ezért őt 2 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte és kötelezte a terhére felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

[3] Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész a II. r. terhelt tekintetében tudomásul vette, ellene a II. r. terhelt és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.

[4] A törvényszék a 2016. február 10-én tartott nyilvános ülésen meghozott végzésében az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.

[5] A jogerős ítélet tényállása szerint az I. r. terhelt 2010. május 2-án a rendőrkapitányságon bejelentést tett arról, hogy őt a V. Rendőrkapitányság állományában szolgálatot teljesítő O. K. rendőr őrmester bántalmazta. Az I. r. terhelt bejelentése alapján 2010. május 3-án a nyomozó ügyészségen nyomozás indult O. K. rendőr őrmester ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt. Ennek az eljárásnak a keretében 2010. május 4-én a nyomozó ügyészség hivatalos helyiségében tanúként hallgatta ki az I. r. terheltet, aki törvényes figyelmeztetés után előadta, hogy O. K. rendőr őrmester ököllel négyszer-ötször megütötte, amelynek következtében a szája felrepedt, vérzett. Nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett, amely valósága esetén testi sértés bűntette elkövetésének megállapítására lett volna alkalmas. Az I. r. terhelt valótlanul állította továbbá, hogy amikor a bántalmazáskor a földre esett, a lába kicsuklott, a térde egy kissé kifordult, aminek következtében a térdszalagja meghúzódott a jobb lábán.

[6] Az I. r. terhelt vallomását az eljárás során, majd a vádemelést követően a bírósági eljárás során lényegében végig fenntartotta.

[7] A törvényszék a 2012. március 27-én jogerős ítéletében O. K.-t hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében marasztalta. Az ítélet indokolása szerint azonban a rendőr őrmester csak két pofont adott az I. r. terheltnek, amitől sérülése nem keletkezett.

[8] A nyomozó ügyészség a testi sérülés következményeinek tisztázása céljából 2010. május 5-én igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki, 2010. május 6-án pedig bizonyítási kísérletet foganatosított, melynek keretében nyomkutatást is végzett.

[9] A nyomozó ügyészség 2010. augusztus 6-án kelt határozatával könnyű testi sértés vétsége miatt a nyomozást arra tekintettel szüntette meg, hogy azt nem a rendőr őrmester követte el, hanem ismeretlen személyek.

[10] Az I. r. terhelt a nyomozó ügyészség büntetőügyében hamisan vádolta a rendőr őrmester sértettet a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő testi sértés vétségével.

[11] A II. r. és a III. r. terheltek, miután tudomást szereztek arról, hogy ismerősüket, az I. r. terheltet a rendőr őrmester sérülést nem eredményező módon kétszer pofon ütötte, arra bírták rá az I. r. terheltet, hogy amennyiben az arra illetékes hatóság kihallgatja, valótlanul vallja azt, hogy őt O. K. ököllel, négy-öt alkalommal ütötte meg, amelynek következtében az I. r. terhelt szája felrepedt, vérzett, és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az I. r. terhelt a nyomozó ügyészségen 2010. május 4-én a hamis vallomást megtette.

[12] A hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt indult büntetőügyben a törvényszék előtt a nyilvános tárgyaláson tett vallomásaik során a II. r. és a III. r. terheltek megerősítették az I. r. terhelt állításait, miszerint őt O. K. bántalmazta, aminek következtében vérző sérüléseket szenvedett. A bíróság előtt megtett nyilatkozatok során azonban a II. r. és a III. r. terheltek mind egymással, mind az I. r. terhelttel, mind az eljárás adataival ellentmondásba keveredtek.

[13] A jogerős ítélet ellen a II. r. terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt jogszabályhely megjelölése nélkül, tartalmát tekintve azonban a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy az eljárt bíróságok törvénysértő módon ítélték el hamis vád bűntettében. Álláspontja szerint a terhére rótt bűncselekmény elkövetése a bíróságok által értékelt bizonyítékok alapján nem állapítható meg. A hamis vád bűntette azért sem valósult meg, mert az I. r. terheltet bántalmazó rendőr ellen elítélésével zárult büntetőeljárás indult. Erre figyelemmel a minősítő körülményt sem látja megállapíthatónak.

[14] A II. r. terhelt felülvizsgálati indítványának elbírálására tárgyalás kitűzését, és a tárgyaláson való meghallgatását indítványozta.

[15] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta, ezért az ügyben hozott elsőfokú ítélet, illetőleg a másodfokú végzés hatályában fenntartását indítványozta.

[16] A Legfőbb Ügyészség szerint a tényállást támadta a II. r. terhelt az indítványában, amikor azt sérelmezte, hogy aszerint ő bírta rá az I. r. terheltet hamis vád bűntettének elkövetésére. E részében az indítvány a törvényben kizárt.

[17] Az ügyészség alaptalannak ítélte meg a terhelt felülvizsgálati indítványát abban a részében is, amikor a bíróságok bizonyítékokat értékelő tevékenységén keresztül kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok az indokolási kötelezettség teljesítését elmulasztották. A bíróságok bizonyítékértékelő tevékenysége ugyanis a felülvizsgálati eljárásban ugyancsak nem támadható.

[18] A II. r. terhelt bűnösségének megállapítását és a bűncselekmény minősítését ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség törvényesnek ítélte meg. Indokolása szerint tény, hogy a nyomozó ügyészség a nyomozást - valós tényeken alapuló - bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt rendelte el. Ennek során azonban a testi sértést érintő eljárási cselekményeket - így a bizonyítási kísérlet során végrehajtott nyomkutatás, a sérülések gyógytartamának meghatározása céljából igazságügyi orvos szakértő kirendelése - is végeztek. A testi sértés tekintetében ezen eljárási cselekmények a büntetőeljárás megindulásaként értékelendők.

[19] A II. r. terhelt a Kúriához benyújtott észrevételében a Legfőbb Ügyészség álláspontjával nem értett egyet. Előadta, hogy őt (és a III. r. terheltet, aki a testvére) nem azért ítélték el ártatlanul, mert azt állították, hogy látták, amint megveri az I. r. terheltet O. K. rendőr őrmester, hanem azért, mert állítólag ők azt mondták az I. r. terheltnek, hogy jelentse fel a rendőrt. Ezzel kapcsolatban ismét kijelentette, hogy sem ő, sem a testvére nem mondtak ilyet az I. r. terheltnek. A bíróságok által figyelembe vett bizonyítékokra utalva kiemelte, az I. r. terhelt az eljárás folyamán mindvégig tagadta, hogy őt bárki felbujtotta volna arra, hogy a rendőr őrmester által elkövetett bántalmazás kapcsán több és súlyosabb bántalmazással terhelje a rendőrt. Az I. r. terhelt már 2010. május 2-án megtette a feljelentését, ami miatt a rendőrrel szemben azonnal megindult az eljárás. Az pedig nem igaz, hogy ő a III. r. társával ezt követően hamis vallomásra bujtotta fel az I. r. terheltet. A hamis vád alapesetét sem követték el, ezért bűncselekmény hiányában való felmentését indítványozta.

[20] A II. r. terhelt felülvizsgálati indítványa alapos.

[21] A Kúria a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható. Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.]. Azt a kérdést tehát, hogy valamely ügyben a terhelt elítélésére törvénysértően került-e sor, az érdemi felülbírálat során a tényálláshoz kötöttség folytán a Kúria is kizárólag az ítéletben rögzített tények alapulvételével vizsgálhatja. Ezért a felülvizsgálati indítványnak mindazon érvei, amelyek a lefolytatott bizonyítási eljárást, a terhelt védekezésének elutasítását, a bizonyítékok értékelését érintik, valójában az ítéleti tényállást támadják, ami törvényben kizárt.

[22] A II. r. terhelt azt állította, hogy az eljárt bíróságok jogsértéssel állapították meg a bűnösségét felbujtóként elkövetett hamis vád bűntettében. E körben az indítványt a Kúria a következő indokok alapján alaposnak találta:

[23] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

[24] A Be. 423. § (2) bekezdése értelmében a rendkívüli jogorvoslati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. Erre figyelemmel a megtámadott határozat meghozatala idején hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Btk.) foglalt büntető anyagi jogszabályok alapján döntött a felülvizsgálati indítvány tárgyában.

[25] A korábbi Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hamis vád bűncselekményét az követi el, aki a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol.

[26] A hamis vád bűncselekményéhez megkívánt valótlan tartalmú vádolást a törvény alakszerűséghez nem köti. Az bármilyen formában és elnevezéssel megtörténhet, feltéve, hogy a hamis tartalom konkrétan megjelölt személy által elkövetett, konkrétan körülírt bűncselekményre utal. Mindebből következik, hogy a vádolás bármilyen formában, szóban, írásban, telefonon és bármilyen elnevezéssel megtörténhet.

[27] A bűncselekmény veszélyeztető jellegű és eshetőleges szándékkal is megvalósítható. Befejezettségéhez elegendő, ha az elkövető felismeri, hogy a passzív alany ellen büntetőeljárás indulhat. Végül annak sincs jelentősége, ha utóbb a terhelt ellen indított büntetőeljárást megszüntették.

[28] A hamis vádolásnak hatóság előtt kell történnie, és bűncselekmény elkövetésére kell irányulnia. Ez azt jelenti, hogy olyan magatartás tanúsítását kell állítani a megvádoltról, amely megfelel valamely, a Btk.-ban szabályozott bűncselekmény különös részi tényállásának.

[29] Végül a hamis vád elkövetési magatartásának nélkülözhetetlen tényállási eleme, hogy a vádnak hamisnak - valótlannak - kell lennie. Ez magában foglalja a tényállítás objektív valótlanságát, valamint - a cselekmény szándékos változata esetén - ennek az elkövető részéről való szubjektív ismeretét is. A tényállítás objektív valótlansága alatt azt értjük, hogy a vád tartalma nem felel meg az objektív valóságnak (azaz a valóságban történteknek), szubjektív valótlanság alatt pedig, hogy ezt az elkövető is tudja.

[30] A hamis vád tettese, aki a hamis vádat tartalmazó közlést a hatóság tudomására hozza. A közlés elkészítésében (előkészítésben) részt vevő személy bűnsegéd lehet.

[31] Ugyanazon személy egy bűncselekménnyel, vagy azonos alkalommal több bűncselekménnyel való megvádolása természetes egység. Szintén természetes egység ugyanazon személy ugyanazon cselekményére (cselekményeire) vonatkozó hamis vádolása és egyidejűleg koholt bizonyítéknak a hatóság tudomására hozatala.

[32] Ha a hamisan vádoló a bűncselekményt megvalósító állítását később tanúvallomás keretében is megismétli, a hamis tanúzás bűntettét nem valósítja meg, és folytatólagosság sem jön létre; ez csupán a hamis vád megerősítése.

[33] Ha pedig a hamis vád nyomán a feljelentett személlyel szemben büntetőeljárás indul, a cselekmény már súlyosabban minősül. A büntetőeljárás akkor indul meg, ha a nyomozást elrendelik vagy enélkül halaszthatatlan nyomozati cselekményre kerül sor. A nyomozás megtagadása, a feljelentés áttétele vagy a feljelentés kiegészítésének elrendelése a súlyosabb minősítést nem alapozza meg.

[34] A Kúria azt állapította meg, hogy a II. r. terhelt bíróság által elbírált magatartásában büntető jogellenesség nem ismerhető fel, így az bűncselekmény megállapítására nem alkalmas.

[35] Az irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt 2010. május 2-án a rendőrkapitányságon bejelentést tett, mely szerint őt a V. Rendőrkapitányság állományában szolgálatot teljesítő rendőr őrmester bántalmazta.

[36] Az I. r. terhelt bejelentése alapján 2010. május 3-án a nyomozó ügyészségen megindult a büntetőeljárás a rendőr őrmester ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette [Btk. 226. § (1) bek.] miatt. E bűncselekményben utóbb őt a törvényszék a 2012. március 27-én meghozott és jogerőre emelkedett ítéletében bűnösnek mondta ki és 250 000 forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság e jogerős határozata szerint a rendőr őrmester nyitott tenyérrel, egyszer bal, majd jobb kézzel az I. r. terheltet arcon, fültövön ütötte, amitől sérülése nem keletkezett, őt a rendőri intézkedést követően a nyomozás során ismeretlenül maradt személyek bántalmazták úgy, hogy 8 napon belül gyógyuló, a látleletben feltüntetett sérüléseket szenvedte el. A látleletben rögzített sérülésekhez igazodóan azonban a nyomozó ügyészség a 2010. augusztus 6-án kelt határozatával a könnyű testi sértés vétsége miatt a nyomozást a rendőr őrmesterrel szemben - mivel nem a gyanúsított követte el ezt a bűncselekményt - megszüntette.

[37] A II. r. terhelt ítéleti tényállásban rögzített cselekvősége szerint arra bírta rá az I. r. terheltet III. r. társával együtt, hogy amikor a nyomozó hatóság kihallgatja, valótlanul állítsa azt, hogy az intézkedő rendőr nemcsak két - sérülést nem okozó - pofont adott neki, hanem négy-öt alkalommal ütötte meg, aminek következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az I. r. terhelt 2010. május 4-én a hamis vallomást megtette.

[38] Az ítéleti tényállás a felbujtói magatartás részleteit, elemeit nem tartalmazza. Az ítélet tényállásából nem állapítható meg, hogy hol, mikor és miként bírta rá a II. r. terhelt társával együtt az I. r. terheltet a hamis vallomás megtételére. Ennek azért is volna rendkívüli jelentősége, mert az I. r. terhelt a 11 órakor végrehajtott bántalmazását követően 12.35-kor már megjelent az orvosi vizsgálaton, majd a nyomban ezután, tehát már 2010. május 2. napján megtett feljelentésében azt állította, hogy a rendőr ököllel ötször arcul ütötte.

[39] A Kúria a II. r. terhelt terhére rótt bűncselekmény értékelése kapcsán abból indult ki, hogy a Btk. 233. § (1) bekezdésébe ütköző hamis vád bűncselekménye csak olyan vádolás esetén állapítható meg, amelynek alapján a hamisan megvádolt személy ellen büntetőeljárás indulhat. A jelen ügyben ez a feltétel nem állapítható meg.

[40] Az irányadó tényállás szerint a rendőrrel szemben valóban megtörtént és a Btk. szerint büntetendő cselekmény miatt tett feljelentést az I. r. terhelt 2010. május 2-án. E feljelentés alapján került sor a nyomozás elrendelésére 2010. május 3-án.

[41] A felülvizsgálat során irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt részben a II. r. terhelt felbujtására 2010. május 4-én, vagyis akkor tett hamis tartalmú tanúvallomást, amikor már megindult és folyamatban volt a büntetőeljárás a feljelentett személy ellen.

[42] A Kúria a cselekmény jogi értékelése során abból indult ki, hogy az I. r. terhelt tanúvallomásának valótlan része is a tettazonosság keretébe tartózó (tehát ugyanazon) cselekményre vonatkozott. Arra, hogy a valóban megtörtént rendőri bántalmazás nem kettő, hanem öt ütésben nyilvánult meg és sérülést is okozott.

[43] A tettazonosság keretébe tartozó cselekmény miatt azonban korábban már megindult a büntetőeljárás. Az pedig fogalmilag kizárt, hogy ugyanazon bűncselekmény miatt jogszerűen egyidejűleg újabb büntetőeljárás induljon. Az alapul fekvő ügyben nem is indult semmilyen újabb büntetőeljárás.

[44] Az a tény, hogy a tettazonosság keretébe tartozó cselekmény körében a sértett tanú a való tények előadása mellett a tettazonosság körében maradva valótlan tényeket is előadott, újabb, önálló büntetőeljárás megindítására alkalmatlan volt.

[45] Ebből következően a Legfőbb Ügyészségnek az az álláspontja, hogy a sérülés keletkezésének tisztázására irányuló eljárási cselekmények - így a bizonyítási kísérlet során végrehajtott nyomkutatás, a sérülések gyógytartamának meghatározása céljából igazságügyi orvos szakértő kirendelése - a büntetőeljárás megindulásaként értékelendők, dogmatikailag téves és ellentétben áll az eljárás iratanyagával is.

[46] Általános érvénnyel is kimondható, hogy nem valósul meg hamis vád, ha az elkövető a "jogszerűen" megvádoltnak valótlanul tulajdonít olyan részcselekményt, amely akár minősített esetként, akár valódi alaki halmazatként önállóan is büntetendő lenne, de amely az adott esetben a megvádolt által valóban elkövetett bűncselekménnyel egységesen került elkövetésre. Márpedig jelen ügyben az I. r. terhelt az általa állított tényekkel ugyanazt a személyt egyazon vád keretében ún. összefüggő cselekménysorral vádolta meg.

[47] A Kúria tehát azt állapította meg, hogy nem valósult meg az az alapbűncselekmény, amelyhez a II. r. terhelt "tényállásban részletezett" felbujtói bűnrészessége társulhatott volna. A részesség azonban járulékos jellegű elkövetői alakzat. Megállapításának elengedhetetlen feltétele a tettesi alapcselekmény. Tettesség hiányában nincs részesség.

[48] A II. r. terhelt bűnösségének kimondására a felbujtóként elkövetett hamis vád bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor; cselekménye sem ezt, sem más bűncselekményt nem valósít meg.

[49] A Kúria ezért - a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva - a II. r. terhelt felülvizsgálati indítványának helyt adott. A megtámadott elsőfokú és másodfokú határozatot - a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján - megváltoztatta és maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot, a II. r. terheltet - a Be. 6. § (3) bekezdés a) pont első fordulata és a Be. 331. § (1) bekezdése alapján - bűncselekmény hiányában felmentette az ellene felbujtóként elkövetett hamis vád bűntette [1978. évi IV. tv. 233. § (1) bek. a) pont, (2) bek.] miatt emelt vád alól.

(Kúria Bfv. II. 530/2016.)

[1] A terheltet az elsőfokú bíróság hamis vád bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 233. § (1) bek. a) pont és (2) bek.], valamint folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [korábbi Btk. 274. § (1) bek. c) pont] mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

[2] A terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárva a másodfokú bíróság a börtönbüntetés tartamát 2 évre enyhítette, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő:

[4] a rendőr-főkapitányság számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt folytatott nyomozást. Ennek során 2012. március 1. napján került sor a terhelt elfogására, aki ekkor a P. R. létező szlovák állampolgár adatait tartalmazó hamisított szlovák útlevéllel igazolta magát.

[5] Ennek következtében a nyomozati iratokban - 2012. március 1. és 2012. április 3. napja között - több alkalommal P. R. adatai kerültek rögzítésre. E néven közölték a terhelttel szemben a megalapozott gyanút is.

[6] A terhelt a hamis közokiratok egy részét P. R. néven alá is írta.

[7] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melynek jogszabályi alapjaként a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját jelölte meg.

[8] Ugyanakkor az indítvány további jogi indokolása szerint az eljárt bíróságok a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) és b) alpontját sértették meg; emellett a Be. 375. § (1) bekezdésének és a Be. 376. § (1) bekezdésének az alkalmazására is okot látott.

[9] Az indítvány érdemi indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében tévedett, amikor határozatának meghozatalakor az elkövetéskor hatályos jogszabályt - az 1978. évi IV. törvényt - alkalmazta. Álláspontja szerint ugyanis a jogerős ítélet meghozatalakor hatályos 2012. évi C. törvény - a továbbiakban: Btk. - 268. § (2) bekezdése egyértelművé teszi: a hamis vád bűntette csak akkor valósul meg, ha a hamis vád alapján az érintett személlyel szemben indul büntetőeljárás.

[10] Ezzel szemben a korábbi Btk. 233. § (2) bekezdése csupán a büntetőeljárás - bárkivel szemben való - megindulását írta elő feltételként.

[11] Jelen esetben - az indítvány szerint - P. R. ellen ténylegesen nem indult büntetőeljárás, mert a terhelt által használt adatok nem egyeztek meg mindenben a valódi P. R. személyes adataival.

[12] Utalt a terhelt a még korábbi Btk. hatálya alatt született 2/2004. BJE határozatra is, mely szerint akkor valósul meg a hamis vád és az "intellektuális" közokirat-hamisítás bűntette, ha az elkövető az ellene indult büntetőeljárás során más létező személynek adja ki magát. P. R. azonban - a terhelt által használt adatokkal - nem létező személy.

[13] Az indítvány szerint tehát nem P. R.-rel, hanem csak egy azonos nevű, hamis okiratot használó személy - ténylegesen: Sz. Sz., azaz maga a terhelt - ellen indult és folyt a büntetőeljárás, valamennyi eljárási cselekmény vele szemben folyt le. Ezért - álláspontja szerint - vele szemben a Btk. 2. §-a alapján az elkövetéskor hatályos, korábbi Btk.-t kellett volna alkalmazni, és annak alapján marasztaló ítélet nem születhetett volna vele szemben; így tehát a jogerős ítéletben téves anyagi jogszabály került alkalmazásra, és törvénysértő büntetés került kiszabásra.

[14] A hamis vád bűntette miatti bűnösségének megállapítását a bíróság arra alapította, hogy más nevére szóló személyi igazolvánnyal igazolta magát, aki nem volt beazonosítható.

[15] Figyelmen kívül hagyta, hogy a 2/2004. BJE határozat szerint ennek feltétele, hogy az elkövetőnek más nevére szóló, valódi közokiratot kellett volna használnia. Az általa használt útlevél azonban - az eljárás során megállapítottak szerint - tartalmilag hamis.

[16] Végül a terhelt megjegyezte, hogy - álláspontja szerint - az általa elkövetett bűncselekmény helyes minősítése: hatóság félrevezetésének vétsége.

[17] A Legfőbb Ügyészség a terhelt felülvizsgálati indítványát nem tartotta alaposnak, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.

[18] Az ügyészi álláspont szerint a jogerős ítéleti tényállásban megállapítottakkal áll szemben az indítvány azon állítása, miszerint a terhelt nem létező személynek adta ki magát, továbbá az, hogy P. R. adatai nem egyeznek meg az általa használt adatokkal.

[19] A Be. 375. § (1) bekezdésének és a 376. § (1) bekezdésének megsértése azonban nem felülvizsgálati ok.

[20] A Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) és b) alpontjára való hivatkozás pedig - az ügyész álláspontja szerint - alaptalan, mert a bíróságok indokolási kötelezettségüknek eleget tettek, és az ítéletek indokolása sem ellentétes a rendelkező részükkel.

[21] Miután az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntető törvénykönyv szerint a hamis vád bűntettének törvényi tényállása - a lényegét tekintve - mindkét törvényben azonos, a terhelt cselekménye mindkét törvény alapján egyformán bűncselekmény és egyenlően büntetendő, ezért a minősítés az ügyészi álláspont szerint törvényes, mind az alkalmazott jogszabályoknak, mind a 2/2004. BJE határozat rendelkezéseinek megfelel.

[22] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.

[23] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[24] A Kúria elöljáróban arra utal: a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

[25] Ezért elsőként azt kellett vizsgálni, hogy az indítványban foglaltak kimerítik-e bármelyik, törvényben foglalt felülvizsgálati ok feltételeit. Az indítvány e körben a tényállással ellentétes adatokat tartalmaz.

[26] A külön kiemelt jogszabálysértések közül a Be. 375. § (1) bekezdése (relatív eljárási szabálysértés) és a Be. 376. § (1) bekezdése (megalapozatlanság) nem felülvizsgálati ok.

[27] A felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértéseket ugyanis a Be. 416. § (1) bekezdés c) és d) pontja taxatíve felsorolja. Ezek között a fenti két, hivatkozott törvényhely nem szerepel.

[28] A Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) és b) alpontja szerinti eljárási szabálysértés viszont a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati ok. E felülvizsgálati ok ténybeli alapját az indítvány nem jelölte meg, azaz nem derül ki: az elsőfokú bíróság mely mulasztásai eredményezték az ítéleti indokolás oly mértékű hiányosságát, aminek következtében az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, valamint mely részeiben és milyen indokok alapján tartja a terhelt az ítélet indokolását a rendelkező részével teljes mértékben ellentétesnek.

[29] Ilyen körülmények között - az indítvány eddig említett részei alapján - a felülvizsgálat törvényben kizárt (EBH 2007.1596.).

[30] Ugyanakkor érdemben az indítványt a Kúria egyik okból sem találta alaposnak.

[31] A hamis vád bűntette kapcsán a büntetőjogi felelősség hiányára vonatkozó terhelti érvelés alapvető tévedése, hogy figyelmen kívül hagyja: az, hogy a hamis vád alapján büntetőeljárás indul - mind a korábbi, mind a jelenleg hatályos Btk. alapján -, nem a hamis vád alapesetének, hanem a minősítő körülményének a tényállási eleme. Ehhez képest annak, hogy a terhelt magatartása nyomán indult-e más személlyel szemben büntetőeljárás, csak a minősítés körében van jelentősége, így csak a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felülvizsgálati ok kapcsán vizsgálható.

[32] A hamis vád alapesete a büntetőeljárás tényleges megindulása nélkül, már akkor megvalósul, ha az elkövető hatóság előtt tett állítása alkalmas arra, hogy annak alapján más személlyel szemben büntetőeljárás induljon. Ennek pedig az az alapfeltétele, hogy a megjelölt személy létező - azaz élő, és egyedileg azonosítható - legyen. A bűnösség kérdése kapcsán e körülmény vizsgálandó.

[33] Ezt a tényt azonban a bíróság megállapította és jogerős ítéletében rögzítette, így azt az indítvány - ahogy arra a Legfőbb Ügyészség is helyesen rámutatott - a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében nem teheti vitássá.

[34] Ugyanakkor a Kúria rámutat: a bíróság ezen megállapítása jogi értelemben is helytálló. Az irányadó tényállás szerint a bűncselekmény elkövetése miatt elfogott terhelt a más személy adatait tartalmazó útlevelet adta át saját személyazonosságának igazolása végett a rendőröknek. Ezzel a hamis vád bűntette befejezetté vált.

[35] Az átadott útlevél pedig - a terhelt fényképével - a valós személy, P. R. nevét, születési helyét és születési idejét tartalmazta. Az útlevél a tulajdonosának anyja nevét és lakcímét - ahogy azt az elsőfokú ítélet is rögzíti - nem tünteti fel. Ekkor tehát - a hamis vád megvalósulásának pillanatában - a terhelt által megadott valamennyi személyes adat a valós, létező P. R. személyes adataival megegyezett.

[36] Ehhez képest közömbös, hogy utóbb, személyes adatainak felvételekor a hiányzó adatokat a terhelt a saját anyja nevével és a saját lakcímével egészítette ki, mint ahogy az is, hogy utóbb előkerültek olyan további - vád tárgyává nem tett - hamis közokiratok is, melyek P. R. neve és születési adatai mellett ugyancsak részben a terhelt adatait tartalmazták. Ettől még a hamis vád P. R. létező személlyel szemben valósult meg, akkor is, ha a későbbiekben anyja neveként és lakcímeként a terhelt ezen a saját személyi adatait közölte.

[37] A Kúria rámutat ugyanakkor arra is, hogy az elkövető által megjelölt más személy létező volta csak a hamis vád bűntette megállapításának feltétele. A korábbi Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntette már akkor is megvalósul, ha nem a terhelt saját neve és (kizárólag) a valós személyes adatai kerülnek a bűnügyi iratokban közokiratba foglalásra; így például akkor is, ha az elkövető nem létező - kitalált vagy már meghalt - személy adataival igazolja magát.

[38] Ezért a közokirat-hamisítás tekintetében az indítványban foglaltak közömbösek, mert az már pusztán azáltal megvalósult, hogy - a terhelt magatartása folytán - nem Sz. Sz. neve és adatai kerültek feltüntetésre a 2012. április 10. napját megelőzően keletkezett bűnügyi iratokban.

[39] E körben annak sincs jelentősége, hogy jelen esetben a terhelt nem más nevére szóló valódi, hanem más nevére szóló hamisított közokiratot használt fel személyazonosságának igazolására. A 2/2004. BJE határozat 2. pontja a más nevére szóló közokirat felhasználása kapcsán a korábbi Btk. 274. § (1) bekezdés b) pont III. fordulata szerinti közokirat-hamisítás bűntettének - az "intellektuális" közokirat-hamisítás bűntettével és a hamis váddal halmazatban való - megállapíthatóságára ad iránymutatást, amelyet jelen esetben a jogerős ítélet - egyébként a hivatkozott jogegységi határozat kötelező rendelkezésével ellentétesen - nem is rótt a terhelt terhére. A korábbi Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettének megállapíthatóságát azonban a jogegységi határozat ezen része nem érinti.

[40] A terhelt bűnösségét tehát mind az igazságszolgáltatás elleni, mind a közbizalom elleni bűncselekmény kapcsán helyesen, az anyagi jogszabályok sérelme nélkül állapította meg jogerős ítéletében a bíróság.

[41] A terhelt felmentésére a jelenleg hatályos Btk. alapján sem kerülhetne sor.

[42] Ezt követően vizsgálta a Kúria, hogy sor került-e az ügyben téves minősítésre, vagy más anyagi jogszabálysértésre - az indítvány alapján: a Btk. 2. §-ának téves alkalmazására - oly módon, hogy az egyúttal törvénysértő büntetés kiszabását is eredményezte. A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja ugyanis csak ebben az esetben teszi lehetővé a jogerős ítélet felülvizsgálatát.

[43] A terheltnek a jogi minősítésre tett indítványa kapcsán a Kúria előrebocsátja: a hamis vád és a hatóság félrevezetése (korábbi Btk. 237. §) egymást kizáró bűncselekmények; utóbbi törvényi tényállása kifejezetten rögzíti, hogy azt csak a hamis vádon kívül eső bejelentés alapozhatja meg. E körben pedig az követi el, aki a hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan.

[44] Ekként a hatóság félrevezetésének elkövetője éppen hogy ténylegesen meg sem történt bűncselekmény miatt tesz - konkrétan meg nem határozható személy ellen - büntetőeljárásra alapot adó bejelentést.

[45] Jelen esetben azonban az általa tudottan bűncselekmény miatt keresett és előállított terhelt adta ki magát más személynek. Az a bűncselekmény, aminek az elkövetésével a terhelt más személyt - azzal, hogy a büntetőeljárásban magát P. R.-nek adta ki - megvádolt, nem kitalált, hanem valós, elkövetett bűncselekmény volt.

[46] Ez pedig a hatóság félrevezetése vétségének megvalósulását önmagában kizárja; ha az elkövető személyének valótlan megjelölése nem egyedileg azonosítható, létező személyre vonatkozott volna, úgy az a közokirat-hamisítás bűntettén kívül más bűncselekményt nem valósított volna meg.

[47] Mivel azonban a terhelt az ellene indított büntetőeljárás során - a kifejtettek szerint - más, létező személynek adta ki magát, a 2/2004. BJE határozat 1. pontjában írtaknak megfelelően a hamis vád bűntette és a közokirat-hamisítás bűntettének valódi halmazata valósult meg.

[48] Ugyanakkor a jogi minősítés körében mégis van jelentősége annak - de az indítványban foglaltaktól eltérő okokból -, hogy az eljárás ténylegesen valóban nem a hamis vádban megjelölt személy, hanem - P. R. nevén - a terhelt ellen folyt. Ennek oka azonban nem az, hogy a nyomozati iratokban szereplő terhelti személyi adatok - a korábban jelzett okból - nem mindenben feleltek meg a valós P. R. személyi adatainak, hanem az, hogy - valódi személyazonosságának kiderüléséig - a terhelt végig fogvatartásban volt, és eljárási cselekményre ténylegesen csak vele szemben került sor, P. R.-rel szemben pedig nem.

[49] Kétségtelen, hogy a korábbi Btk. 233. § (2) bekezdése nem jelölte meg, hogy a minősítő körülmény megvalósulásához kivel szemben kell büntetőeljárásnak indulnia; míg a jelenleg hatályos Btk. 268. § (2) bekezdése - pontosabb fogalmazással - már rögzíti, hogy csak a (hamis váddal) érintettel szemben megindult eljárás alapozza meg e minősítő körülmény megállapíthatóságát. Ez azonban jelen esetre nézve nem eredményez tényleges változást.

[50] A minősített eset súlyosabb büntetendősége azon alapul, hogy az ilyen cselekmény már nem csupán az igazságszolgáltatás (bűnüldözés) rendjét, és a hamisan megvádolt becsületét sérti, hanem ténylegesen is büntetőeljárásnak tesz ki ártatlan személyt, aki ezért elviselni kényszerül az eljárás jogi és nem jogi jellegű hátrányait, noha bűncselekményt nem követett el.

[51] Következésképp, már a korábbi Btk. alapján is az a helyes gyakorlat alakult ki, hogy amennyiben a hamis vád alapján az eljárás ténylegesen a magát más létező személynek kiadó terhelttel szemben indul meg, és kizárólag vele szemben folyik, a hamis vád alapesete valósul meg. Ennek feltétele, hogy ténylegesen a hamisan megvádolt személlyel szemben ne kerüljön sor olyan eljárási cselekményre, ami jellegénél fogva csak a terhelttel szemben, vagy a terheltre tekintettel (pl. lefoglalás, házkutatás stb.) foganatosítható.

[52] Ideértendő minden olyan hatósági intézkedés is, ami a fenti feltételeknek megfelel (pl. gyanúsítotti idézés kibocsátása).

[53] Jelen esetben azonban ilyenre nem került sor. A terhelt került - az alapügyben - előzetes letartóztatásba, a gyanúsítotti kihallgatásokon ő vett részt; és mivel P. R. lakcímeként a terhelt valós lakóhelye szerepelt, még a házkutatást is a terhelt lakóhelyén foganatosították.

[54] Nem sértették meg tehát az eljárt bíróságok a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést; amennyiben az elkövetéskori törvény alapján a minősített eset, az elbíráláskor hatályos jogszabály alapján pedig már csak az alapeset megállapításának lett volna helye, úgy az valóban ez utóbbi alkalmazását tette volna szükségessé. Az új Btk. azonban - a kifejtettek szerint - csak egyértelműsítette a törvény szövegezését, a minősített eset a korábbi Btk. alapján sem lett volna megállapítható.

[55] Így helyesen alkalmazták az eljárt bíróságok az ügy elbírálása során az elkövetéskor hatályos jogszabályt, a terhelt igazságszolgáltatás elleni cselekményének minősítése azonban helyesen a korábbi Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző hamis vád bűntette lett volna. Ennyiben tehát a jogerős ítéleti minősítés valóban téves.

[56] A téves minősítés ugyanakkor - ahogy arra a Kúria már utalt - csak akkor eredményez felülvizsgálatot, ha törvénysértő büntetés kiszabását is eredményezte. A büntetés pedig akkor törvénysértő, ha a büntetés neme vagy mértéke a Btk. valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésébe ütközik, vagy a helyes minősítés mellett nemében vagy mértékében eltúlzott.

[57] Jelen esetben kétségtelen, hogy a téves minősítéshez egy évtől hét év hat hónapig, a helyeshez pedig két hónaptól négy év hat hónapig terjedő büntetési tétel kapcsolódik. A jogerős ítéletben kiszabott 2 évi, az alkalmazott büntetési tétel törvényi minimuma közelében meghatározott börtönbüntetés tehát a helyes minősítés keretei között sem eltúlzott, így nem minősíthető törvénysértőnek sem.

[58] Következésképp a jogerős ítélet a felülvizsgálati eljárásban nem változtatható meg.

[59] Megjegyzi a Kúria: a jogerős ítéleti minősítés téves abban a tekintetben, hogy az eljárt bíróságok nem értékelték büntetőjogilag a terhelt azon ún. materiális közokirat-hamisításként értékelendő cselekményét, amikor elfogásakor a hamis útlevelet személyazonosságának igazolása végett felhasználta. Márpedig a korábbi Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti ún. intellektuális közokirat-hamisítás bűntette csak a hamis okirat adatainak a büntetőügy irataiba való belefoglalásában való közreműködését fedi le.

[60] A más nevére hamisított közokirat felhasználása önmagában (a büntetőügy irataiban történő valótlan adatrögzítéstől függetlenül) ugyanazt a bűncselekményt valósítja meg, mint a más nevére szóló valódi közokirat használata; azonban a korábbi Btk. 274. § (1) bekezdés b) pontjának nem a harmadik, hanem a második fordulatába ütközik.

[61] Ennélfogva ugyanúgy vonatkozik rá a 2/2004. BJE határozat 2. pontja, miszerint a materiális közokirat-hamisítás a hamis vád bűntette és az "intellektuális" közokirat-hamisítás bűntette mellett valódi halmazatban állapítandó meg.

[62] Mivel azonban az indítványt a terhelt javára jelentették be, a Kúria mindezeket csak észlelhette, de - a Be. 423. § (5) bekezdésére figyelemmel - a felülvizsgálati eljárás során nem vehette, és nem vette figyelembe.

[63] Mindezek alapján a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és miután egyéb, a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértést nem észlelt, a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 1.517/2015.)

Az ítélőtábla a 2013. október 24-én tartott tanácsülésen meghozott végzésével - a megyei bíróság ítéletével és az ítélőtábla ítéletével a felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette [1978. évi IV. törvény 198. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont, (3) bekezdés] és szemérem elleni erőszak bűntette [1978. évi IV. törvény 198. § (1) bekezdés] miatt elítélt - H. J. védőjének az alapügyben hozott első- és másodfokú ítéletek ellen benyújtott perújítási indítványát elutasította.

Az ítélőtábla végzése ellen a terhelt védője jelentett be fellebbezést, amelyben kifejtette, hogy a perújítási kérelem mellékleteként becsatolt - K. N. által adott nyilatkozat - a korábbi perújítási indítványokban nem szerepelt, nem lett még elbírálva, így új bizonyítéknak tekinthető. Nevezett előadása szerint az ügy sértettje elmondta neki, hogy H. J. a terhére megállapított bűncselekményt nem követte el, a sértett ennek ellenkezőjét az alapeljárásban csak azért állította, mert félt az anyukájától. K. N. ezenkívül tud nyilatkozni arról is, hogy a sértett törvényes képviselőit a kárenyhítésként megkapható pénz motiválta a terhelő vallomás megtételében. E két tényállítás alapján álláspontja szerint helye van a perújítás elrendelésének.

A terhelt a határozatot 2013. november 15. napján átvette, ellene jogorvoslatot nem jelentett be.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozata szerint a védő fellebbezése nem alapos, ezért az ítélőtábla végzésének helybenhagyását indítványozta.

A Kúria a védő fellebbezését alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség indítványát alaposnak találta.

Az ítélőtábla határozatának indokolásában kifejtettek lényege szerint a perújítási indítvány egyrészt a bíróság mérlegelő tevékenységét támadja, amelyre a perújítási eljárás keretében nincs törvényes lehetőség; másrészt - a cselekmény helyszínének beláthatóságára vonatkozóan - olyan bizonyítékra hivatkozik, ami újnak nem tekinthető, hiszen azt már az alapeljárás során az elsőfokú, illetőleg a másodfokú bíróság is értékelte. Így azok nem tekinthetők új bizonyítékoknak mivel a nem azonosítható helyen és időben készült fényképek, és az azokhoz kapcsolódó iratok a perújítási indítványban vitatott tanúvallomások alapján eltérő tényállás megállapítására nem adnak okot.

A bíróság a tényállás megállapításakor figyelembe vette a közvetlen észlelő tanúk, továbbá az esetek időpontjában a vádlott környezetében jelen volt tanúk vallomásait, valamint a gyermekek értelmi-lelki állapotát véleményező szakértői véleményt.

A perújítás megengedhetősége körében nem a bizonyítási eszköznek, illetve az eszköz forrásának, hanem az ugyanazon tényre vonatkozó bizonyítéknak kell újnak lennie, míg a hamis bizonyíték esetén perújításnak csak abban az esetben van helye, ha kifogásolt tanúvallomások miatt a hamis tanúzást, illetőleg hamis vád elkövetését jogerős ítélet megállapította, illetve ilyen ítélet meghozatalát nem a bizonyítottság hiánya zárta ki.

A fentieknek megfelelő jogerős bírósági ítélet hiányában ez okból a perújítás elrendelésére - perújítási ok hiányában - nem kerülhet sor.

Megjegyzi a Kúria, hogy K. N. hallomáson nyugvó vallomásától eltekintve a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a 2007. december 17. napján meghozott határozatával az ítélőtábla az elítélt által lényegében ugyanezen tartalommal benyújtott perújítási indítványt elutasító végzését helybenhagyta.

Mindezekre figyelemmel a Kúria az ítélőtábla végzését - a Be. 414. §-ának (2) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva - a Be. 371. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta.

(Kúria, Bpkf. I. 45/2014.)

A városi bíróság a 2010. május 13. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hamis vád [Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontja szerinti] bűntettében, amiért 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre és mellékbüntetésül 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megszüntette az összbüntetési ítélettel megállapított szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadságát és rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátásának kizárásáról.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a terhelt a 2007. január 22. napján kelt, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságához címzett, de az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba is megküldött beadványában leírt valótlan állítása szerint az F. Bíróság elnöke kapcsolatrendszerének felhasználásával elérte, hogy olyan büntetés-végrehajtási intézetbe helyezzék el őt, ahol a meggyilkolását öngyilkosságnak tudják beállítani, valamint a folyamatban levő büntetőügyébe is beavatkozik. Ugyanezen beadvány további valótlan állítása szerint az ügyben 2006. november 30. napján tartott tárgyaláson a bíró és az ügyész presszionálták a bíróság ítéletének elfogadása érdekében és azt is kijelentették, hogy a bíróság elnökének utasítására tartják fogva. A terhelt mindezt a nyomozó ügyészséghez címzett, 2007. július 2. napján kelt beadványában is megismételte, kiegészítve azzal, hogy a büntetés-végrehajtási ügyész 2007. április 26-án az ügyészi meghallgatása során súlyosan megfenyegette azzal, hogy rossz sorsa lesz a börtönben, ha nem fejezi be a bíróság elnöke elleni rágalmazó hadjáratát. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz intézett 2007. január 30. napján kelt beadványában valótlanul azt állította a terhelt, hogy a bíró a B. Bíróság végzését, az ügyész pedig a vádmódosítást hamis dátummal készítette el.

A súlyosabb büntetés kiszabása céljából bejelentett ügyészi, illetőleg az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, valamint felmentésre, továbbá enyhítésre is irányuló védelmi fellebbezések folytán eljárt megyei bíróság a 2011. február 22. napján kihirdetett ítéletével a terhelt főbüntetését 2 év 6 hónapra, mellékbüntetését pedig 3 évre felemelte, egyéb vonatkozásban helybenhagyta az ítéletet.

A jogerős ítéletek ellen a terhelt felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott okból, a támadott határozatok hatályon kívül helyezése és új ítélet meghozatala céljából. A felülvizsgálati indítvány lényege a következőkben foglalható össze.

A terhelt álláspontja szerint a kerületi bíróságon ellene folyamatban volt büntetőügyben a bíróság megsértette a soron kívüli eljárásra vonatkozó rendelkezést, figyelmen kívül hagyta a tárgyalás kitűzésére irányuló kérelmeit és indokolatlanul elutasította a másik kerületi bíróságon párhuzamosan folyó büntetőügyének egyesítése iránti kérelmét is, amivel súlyos hátrányt okozott számára. Ezért fordult az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságához és küldte meg beadványát az államtitkár részére is, mivel úgy vélte, hogy a bíróság elnöke beavatkozik az ügyébe. Jóhiszeműen járt el, s ebből következően legfeljebb a hamis vád gondatlan alakzatát lehet a terhére megállapítani.

A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatban utalt arra, hogy a felülvizsgálati indítvány egyrészt a törvényben kizárt, mert az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységén keresztül a tényállást támadja, ami felülvizsgálati eljárásban nem vitatható; másrészt alaptalan, mert a terhelt eshetőleges szándéka kétséget kizáróan megállapítható. Ennek megfelelően - abszolút eljárási szabálysértés hiányában - a Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítvánnyal támadott ítéletek hatályban tartását indítványozta.

A Kúria nyilvános ülésén a terhelt és a Legfőbb Ügyészség képviselője írásbeli indítványát fenntartotta, a védő pedig a felülvizsgálati indítvány szerinti határozat meghozatalát indítványozta.

A Kúria nem adott helyt a felülvizsgálati indítványnak a következők miatt.

A Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakra figyelemmel mindenekelőtt azt szükséges rögzíteni, hogy a felülvizsgálati indítványában a terhelt kifogásolja ugyan a bizonyítási indítványának elutasítását, de nem az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozottságát, hanem a szerinte nem tisztességes eljárást kifogásolva, hiszen a megállapított tényállás a lényegét illetően a beadványainak tartalmán alapul. Ebből következően a felülvizsgálati indítványt az anyagi jogszabálysértés szempontjából vizsgálva kellett elbírálni.

A jogerős ítéletben megállapított és a Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a terhelt a Btk. 225. §-ában meghatározott hivatali visszaélés bűntettének, illetőleg a Btk. 275. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettének elkövetésére vonatkozó olyan valótlan tényeket hozott a Btk. 233. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hamis vád megvalósulása szempontjából hatóságnak minősülő igazságügyi szervek tudomására, amelyek alapján az érintett hivatalos személyek ellen büntetőeljárás indulhatott volna. Ezzel a terhelt a legsúlyosabb igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósította. Ebből következően csupán a bűncselekmény szubjektív tényállási elemét jelentő bűnösség formája képezheti további vizsgálat tárgyát, a felülvizsgálati indítvány fő irányára is figyelemmel.

Ennek megítélésénél a Btk. 13. §-ából kell kiindulni, amely szerint szándékosan az követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja vagy e következményekbe belenyugszik. Ez utóbbi fogalmi elem

- amely az elkövető által felismert következményhez való viszonyán keresztül határozza meg az eshetőleges szándék elhatároló ismérvét - az általánosan elfogadott felfogás szerint közömbösséget jelent. Az ilyen érzelmi viszonyulás olyan esemény vagy eredmény vonatkozásában jöhet szóba, amelynek megtörténtével, illetőleg bekövetkezésével reálisan számolni kell. Jelen esetben ez megállapítható, miután a Be. 171. §-ának (2) bekezdése kötelezővé teszi a hatáskörében tudomására jutott bűncselekmény miatti feljelentés megtételét a hivatalos személy számára, aminek a Btk. 137. §-ának 1. pontjában foglaltak értelmében a terhelt beadványainak címzettjei is minősülnek. Ezzel a terheltnek is tisztában kellett lennie, mint ahogy - jellegükre tekintettel - az általa állított tények valótlanságával is, amelyek "felületes, elhamarkodott" hangoztatásának megállapíthatósága a felülvizsgálati indítványban kifejtettekkel ellentétben szóba sem jöhet a terhelt terhére a jogerős ítéletekkel megállapított bűncselekmények elkövetésének körülményeire figyelemmel. A különböző időpontokban több igazságügyi szervezethez is eljuttatott beadványok tartalmának következetessége ugyanis egyáltalán nem felületességre vagy elhamarkodottságra, hanem nagyon is átgondolt tudatosságra vall.

Ebből következően az ügyben eljárt bíróságok törvényesen minősítették a terhelt által elkövetett bűncselekményeket, ezért a Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal támadott ítéleteket a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta, miután a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti eljárási szabálysértést sem észlelt. Így minden alapot nélkülöz a terheltnek - a felülvizsgálat keretein egyébként kívül eső - azon állítása, hogy tisztességtelen eljárást folytattak le vele szemben, miután tartózkodási helyének ismertté válását követően az elsőfokú bíróság a személyes részvétele és a Be. vonatkozó rendelkezéseinek maradéktalan betartása mellett teljes körűen lefolytatta az ítélete alapjául szolgált bizonyítást, amelynek terjedelmét a vád keretei határozzák meg, s a bíróságnak nem csupán lehetősége, hanem kötelessége is a szükségtelen bizonyítás felvételére irányuló indítványok elutasítása.

(Kúria Bfv. III. 1.353/2011.)

A városi bíróság - a pótmagánvádló vádindítványa alapján eljárva - a 2010. január 29. napján kihirdetett ítéletével a terhelt bűnösségét hamis vád vétségében (Btk. 234. §) állapította meg. Ezért a terheltet egy évre próbára bocsátotta, és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A terhelt és védője által felmentésért bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terheltet megrovásban részesítette.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be - a Be. 284. § (1) bekezdés b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása miatt, bűncselekmény hiányában a terhelt felmentése érdekében.

A felülvizsgálati indítványra a pótmagánvádló jogi képviselője útján írásban tett észrevételében a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

A felülvizsgálati indítvány - a bűnösség megállapítását valójában az irányadó tényállástól eltérő körülményekre hivatkozással, a BJD 8030. döntés eltérő értelmezésével támadta, ez azonban a törvényben kizárt.

A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja, illetve a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontja alapján, feltétlen hatályon kívül helyezést és az eljárás megszüntetését eredményező eljárási szabálysértés, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.

A törvényes vád fogalmát a Be. 2. § (2) bekezdése határozza meg. Eszerint törvényes az a vád, melyet a vádemelésre jogosult (alaki feltétel) konkrét személlyel szemben benyújtott, és tartalmazza az e személlyel szembeni büntetőigény érvényesítésének ténybeli alapját, tehát eleget tesz az alanyi és tárgyi meghatározottság, valamint személyre konkretizáltság törvényi követelményének (tartalmi feltétel).

A Kúria - a törvényes vád alaki feltételei szempontjából - vizsgálta, hogy a felrótt bűncselekmény miatt emelt vád az arra jogosulttól származik-e (BKv. 90.).

A Be. 53. § (1) bekezdése alapján a sértett - a büntetőeljárási törvényben meghatározott esetekben - pótmagánvádlóként léphet fel. A sértett pótmagánvádlóként történő fellépését a törvény bizonyos korlátok között engedi meg, amelyek egy része értelemszerű, kifejezetten szabályozott.

Az eljárási törvény ugyanakkor - eltérően a sértettnek biztosított magánvádlói (52. §) és magánféli (54. §) jogosultságra vonatkozó rendelkezésektől - nem határozza meg kifejezetten a sértett pótmagánvádlóként való igényérvényesítésének anyagi jogi kereteit (eltekintve az adott ügy szempontjából közömbös, a 199. § (3) bekezdése, valamint egyes, külön eljárásokra vonatkozó rendelkezésektől). Nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arról, hogy mely büntető törvényi tényállások esetén van helye pótmagánvádnak.

Fő szempont, hogy ahol a bűncselekménynek passzív alanya van, ott általában helye van pótmagánvádra történő eljárásnak, ennek hiányában többnyire nincs erre lehetőség.

Pótmagánvádlóként a sértett (értelemszerűen az adott bűncselekmény sértettje) jogosult fellépni.

Mindebből azonban nem következik, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van eljárásjogi (természetes, illetve jogi személy, ekként pótmagánvádlóként fellépésre jogosult) sértettje. Ez attól függ, hogy adott törvényi tényállás diszpozíciója tárgyi ismérvként tartalmaz-e passzív alanyt, eredményt, illetve a sérelem közvetett vagy közvetlen.

Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor általában az őt ért sérelem egyben eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozhat. S ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság, illetve a pótmagánvádlóként fellépés lehetősége.

Ha azonban a törvényi tényállás egyiket sem tartalmazza, akkor nyilvánvaló, hogy az adott bűncselekmény általi jogsértés, veszélyeztetés az állami, társadalmi, vagy gazdasági rend (mint jogtárgy) sérelmével jár, s esetleges következménye konkrét természetes, vagy jogi személyre nézve csupán áttételes.

Minden esetben körültekintően kell tehát vizsgálni, hogy a vádindítványban felrótt bűncselekményt tekintve a konkrét törvényi tényállás alapján pótmagánvádnak, ekként a sértett általi büntetőigény érvényesítésének helye van-e. Különösen így van ez, ha a törvényi tényállás passzív alanyt ugyan tartalmaz, eredményt azonban nem, a sérelem, illetve annak lehetősége pedig közvetett.

Ennek eredményeként dönthető el ugyanis, hogy az adott bűncselekmény esetében a vád jogosulttól származik-e [BKv. 90., illetőleg HGY 1941., 1942., 2125.].

Az 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 234. § szerinti a hamis vád vétségét az követi el, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis.

A bűncselekmény jogi tárgya - a Btk. 233. §-ában írt hamis vád bűntettével egyezően - kettős, az igazságszolgáltatás rendeltetésszerű tevékenységéhez, és a személyek ártatlanságának vélelméhez fűződő érdek. Elkövetési tárgya, ekként passzív alanya a vádolt személy.

Ugyanakkor a Btk. 234. § szerinti gondatlanságból elkövetett hamis vád vétsége alaki bűncselekmény, eredménye nincs. Az eljárás megindítására alkalmas vádolással (aminek három eleme az elkövető valamely törvényi tényállás megvalósítására utaló nyilatkozata, annak terhelő volta és hatóság előtt tétele) befejezetté válik.

E bűncselekmény megvalósulása nem közvetlenül okozza konkrét személy tényleges és közvetlen jog- vagy jogos érdekbeli sérelmét, illetve nem közvetlenül vezet annak veszélyéhez, hanem közvetve, áttételesen.

Elsődlegesen az igazságszolgáltatás, a hatóság megtévesztésére, másodsorban a passzív alany ellen közvetve irányul. A passzív alannyal szembeni büntetőeljárást nem az elkövető indítja meg, az ő magatartása mindössze alkalmas a büntetőeljárás megindítására. A büntetőeljárás az eljáró hatóság eljárási cselekménye által veszi kezdetét közvetlenül a passzív alany ellen. Ha a hamis vád magánvád formájában valósul meg, akkor a személyes meghallgatásra idézéssel, ha közvádas cselekményre vonatkozik, akkor a nyomozás elrendelésével, illetve a halaszthatatlan nyomozati cselekménnyel, ha pedig pótmagánvádban fogalmazódik meg, akkor a tárgyalásra idézéssel.

Ebből következően a Btk. 234. § szerinti bűncselekmény miatt - bár közvádra üldözendő és passzív alanyt is feltételez - pótmagánvádnak nincs helye, a sértett pótmagánvádlóként nem jogosult a vádindítvány benyújtására (HGY 2301.).

A fentiekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jelen ügyben a pótmagánvád alaki feltétel (jogosultság) hiánya miatt nem törvényes, a bíróság törvényes vád hiányában járt el. A törvényes vád hiánya kezdetben a vádindítvány elutasításának [Be. 231. § (2) bek. d) pont], utána pedig az eljárás megszüntetésének oka.

Tévedett, tehát az elsőfokú bíróság, amikor az adott ügyben a pótmagánvádlóként fellépés lehetőségét, a jogosultságot a hamis vád vétsége tekintetében nem vizsgálta.

A Kúria ezért a Be. 428. § (2) bekezdése alapján a megtámadott határozatot - a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontjában írt okból, a törvényes vád hiánya miatt - hatályon kívül helyezte. A terhelttel szemben a Btk. 234. §-ába ütköző hamis vád vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette. (Kúria Bfv.II.630/2011.)

Az elsőfokú bíróság 2008. december 4. napján kihirdetett ítéletében a terhelt bűnösségét 3 rendbeli lopás vétségében [Btk. 316. § (1) bekezdés, (2) bekezdés II. fordulat c) pont], hamis vád bűntettében [Btk. 233. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés] és 3 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §) állapította meg, ezért őt mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság korábbi ítéletével kiszabott 8 hónapi, illetve 10 hónapi - végrehajtásukban mindkét esetben 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetés végrehajtását elrendelte és a terheltet kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A másodfokú bíróság, a 2009. október 8. napján meghozott ítéletével a kerületi bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terhelt különös visszaesői minőségét megállapította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A kerületi bíróság ítéletének tényállása szerint a terhelt 2007. március-május hónapjaiban a következő bűncselekményeket követte el:

2007. március 13. napján 14.45 óra körüli időben illatszer üzletében a ruházata alá rejtett 1 darab Tom Tailor parfümöt, 1 darab Panten sampont és 1 darab Nivea hajbalzsamot, melyeket a pénztárnál nem fizetett ki. Cselekményét az üzlet dolgozói észlelték, így az elvétellel okozott összesen 4997 forint kár megtérült.

2007. március 18. 9.15 óra körüli időben áruházban a ruházata alá rejtett 2 üveg Jägermeister keserűlikőrt, majd a pénztárak vonalát fizetés nélkül elhagyta. A biztonsági őrök észlelték a terhelt cselekményét, így az elvétellel okozott összesen 4798 forint kár megtérült.

2007. május 12. napján önkiszolgáló boltban a ruházata alá rejtett 1 üveg Jägermesitert, melyet a pénztárnál nem fizetett ki. Cselekményét a bolt dolgozói észlelték, így az elvétellel okozott összesen 3690 forint kár megtérült.

2. A terhelt a 2007. március 13. és 18. napján, valamint 2007. május 12. napján elkövetett fenti bűncselekmények alkalmával az ellenőrzést végző biztonsági őröknek a saját neve és személyi adatai helyett unokatestvére, P. E. nevét és személyi adatait adta meg, az ellenőrzésekről készült mindhárom jegyzőkönyvet a saját neve helyett P. E. névaláírással látta el.

3. A terhelt tudatában volt annak, hogy a biztonsági őrök által felvett jegyzőkönyvek csatolásával a sértett üzletek feljelentést fognak tenni, valamint, hogy az üzletszerűen elkövetett lopási cselekmény miatt büntetőeljárás indul. Tisztában volt azzal is, hogy mivel a saját neve és személyi adatai helyett P. E. neve és személyi adatai, valamint névaláírása került a jegyzőkönyvbe, e büntetőeljárás P. E.-val szemben fog megindulni. A B. Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2007. május 22. napján terjesztett elő feljelentést P. E. ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt. A feljelentés folytán a rendőrségen 2007. május 27. napján lopás vétségének gyanúja miatt P. E.-val szemben a nyomozás elrendelésre került, mely büntetőeljárásban P. E.-át 2007. július 16. napján gyanúsítottként hallgatta meg.

A bíróság jogerős ügydöntő határozatával szemben a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Indítványát a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapította és arra hivatkozott, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Erre tekintettel a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta. Álláspontja szerint az alapeljárás során a bíróság figyelmen kívül hagyta a Btk. 282/C. § (1) bekezdésében, a Btk. 283. § (1) bekezdés (1) bekezdés e) pont 1. fordulatában és 2. fordulat f) pontjában foglaltakat, mivel a terhelt a cselekmények elkövetésekor kábítószer-fogyasztó (esetleg kábítószer-függő) személy volt. E körülmény értékelése esetén a terhelt kedvezőbb büntetőjogi elbírálásban (elterelés) részesülhetett volna.

A bíróságok tévesen értelmezték a büntetés kiszabásának a Btk. 83. § (1) bekezdésében foglalt elveit és nem vették figyelembe a terhelt elkövetést követően tanúsított magatartását.

A bíróságok tévesen értelmezték a Btk. 233. § (1) bekezdésének a) pontját, a rögzített tényállás szerint a terhelt unokatestvére személyi adatait nem a hatóság előtt diktálta be, a rendőrséget az árúház dolgozói hívták a helyszínre.

A Legfőbb Ügyészség a védő felülvizsgálati indítványát részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak jelölte meg és erre tekintettel a megtámadott határozat hatályban fenntartására tett indítványt.

A Legfelsőbb Bíróság a védő felülvizsgálati indítványával támadott határozatot a Be. 423. § (4) és (5) bekezdése értelmében a védő által megjelölt Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt okokból, illetve hivatalból, a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt eljárásjogi okok szempontjából vizsgálta felül.

Ennek során megállapította, hogy hivatalból észlelendő eljárási szabálysértést - amilyenre egyébként a felülvizsgálati indítvány sem hivatkozott - az eljárt bíróságok nem valósítottak meg.

A védő által megjelölt három felülvizsgálati ok tekintetében a Legfelsőbb Bíróság - a Legfőbb Ügyészség álláspontjával egyezően - azt állapította meg, hogy közülük kettő a törvényben kizárt, egy pedig alaptalan.

A Be. 423. § (1) bekezdésében rögzíti, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. A terhelt kábítószer-fogyasztói, kábítószer-függői mivoltával kapcsolatban a tényállás egyetlen megállapítást sem tartalmaz, ebből következően az ehhez kapcsolódó "elterelés" vizsgálata sem jöhetett szóba. E körben a védő a tényállást támadta.

A büntetés mértékének felülvizsgálatát - ekként a bűnösségi körülmények újraértékelését - a törvény nem teszi lehetővé.

A terheltnek felrótt hamis vád bűntettével összefüggő védői érveléssel a Legfelsőbb Bíróság - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja okából - érdemben foglalkozott.

A hamis vád bűntettét érintően a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletben kifejtettekkel maradéktalanul egyetértett. A terhelt hamis tartalmú nyilatkozata megtételének célja a felelősségre vonás alóli mentesülés volt. Tisztában volt azzal, hogy közlése a hatóság tudomására jut, hiszen közismert, hogy a biztonsági őrök tettenérés esetén rendőrségi feljelentéssel élnek. A terhelt tehát tettenérésekor tudta, hogy unokatestvére nevének közlése révén a hatóság az általa megnevezett személy ellen alaptalan büntetőeljárást indít. A hamis vád bűncselekménye törvényi tényállásában írtak megvalósításakor pedig ennél több nem szükséges. A hamis vád ugyanis szándékos, de nem célzatos bűncselekmény. Nem szükséges annak célzata, hogy az elkövető a hamis név bediktálásakor a bediktált nevű személlyel szembeni büntetőeljárás megindítását kifejezetten kívánja. Elégséges a vétlen személy megjelölésekor, ha büntetőeljárás megindításának lehetőségével tisztában van és e következménnyel szemben közömbös, ebbe belenyugszik. A hamis vád eshetőleges szándékkal is megvalósítható.

A kifejtettekből következően a terhelt a jogerős ítélet tényállásában rögzített magatartásával a maradéktalanul kimerítette a Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tényállás elemeit, ekként bűnössége megállapítására e körben is a büntető anyagi jog szabályainak megtartásával került sor.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatokat a Be. 426. §-a értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.1.046/2009.)

Az elsőfokú bíróság a 2008. november hó 4. napján tárgyalás előkészítése keretében meghozott végzésével a hamis vád bűntette miatt dr. D. M. M. terhelttel szemben indított büntetőeljárást megszüntette.

Dr. B. J. pótmagánvádló vádindítványa szerint a Dr. B. Ügyvédi Iroda 2003. június hó 3. napján öröklési szerződést szerkesztett és jegyzett ellen, mely szerint M. J. örökhagyó eltartása fejében G. Gy.-né sz. B. E. örökölje halála esetén az ingatlanát. Az öröklési szerződés számítógépen készült. Kinyomtatás után mind a négy oldalát a szerződéskötő felekkel, tanúkkal aláíratták. Az öröklési szerződés többi példányát egy lapból álló, dupla íven, A3-as lapon nyomtatták ki, mely végén aláíratták a felekkel és a tanúkkal. Ebből az okiratból több példány készült. Az egyik egy lapos példányhoz az ügyvédi iroda viaszpecsétjével hozzáfűztek egy fedlapot, melyre rávezették az öröklési szerződés elnevezést.

M. J. örökhagyó 2005. szeptember hó 29. napján elhunyt. A közjegyző előtt folyamatban volt hagyatéki eljárásban B. E. becsatolta a fedlappal ellátott öröklési szerződést. A közjegyző azt alaki hibára hivatkozva nem fogadta el érvényesnek, ezért a hagyatékot 2006. május hó 15. napján ideiglenes hatállyal a dr. D. M. M. ügyvéd által képviselt M. A. törvényes örökösnek adta át.

A hagyatékátadó végzés ellen B. E. fellebbezéssel élt a megyei bírósághoz, amelyhez becsatolt egy alakilag kifogástalan öröklési szerződés fénymásolatot.

A megyei bíróság a végzésével a közjegyző határozatát hatályon kívül helyezte és újabb hagyatéki tárgyalás tartására, és határozat hozatalára utasította.

A hagyatéki eljárás során B. E. becsatolta a Dr. B. Ügyvédi Irodában őrzött, több lapból álló, minden oldalon aláírt öröklési szerződés eredeti, ún. házi példányát, mely alapján a közjegyző 2007. február hó 21. napján a hagyatékot teljes hatállyal átadta B. E-nek.

A hagyatéki eljárás során, 2006. november hó 27. napján dr. D. M. M. ügyvéd M. A. nevében feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettes ellen magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amelyben vitatta a több lapból álló öröklési szerződés érvényességét.

"Az öröklési szerződést ügyvéd készítette, így nyilvánvaló, hogy amennyiben a készítéskor valamennyi oldal aláírásra került, akkor csak ez kerülhetett volna a hagyatéki eljárásban bemutatásra, így számomra teljesen érthetetlen, hogy a közjegyző felhívása ellenére honnét került elő egy olyan öröklési szerződés, ami már aláírásokkal ellátva csatolásra kerülhetett. Megszemlélve a fénymásolatot kétséges az, hogy az öröklési szerződés oldalain szereplő aláírások a szerződés készítésekor kerültek oda és az örökhagyó aláírása sem származik - ismerve az örökhagyó aláírását - az örökhagyótól."

A nyomozás során dr. B. J.-t 2007. szeptember hó 28. napján tanúként hallgatták ki. A rendőrkapitányság a 2007. szeptember hó 28. napján kelt határozatával a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, mivel a kézeredetek azonossága megállapítást nyert.

Dr. B. J. 2007. szeptember hó 24. napján a rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, a (2) bekezdése szerint minősülő és büntetendő hamis vád bűntette miatt, mivel álláspontja szerint ugyan dr. D. M. M. a feljelentését ismeretlen tettes ellen tette okirat-hamisítás vétsége miatt, azonban nyilvánvaló, hogy a feljelentés ellene irányult.

Az ügyészség a 2007. december hó 18. napján kelt határozatával a nyomozást a Be. 190. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, mivel a cselekmény nem bűncselekmény, megszüntette. A határozat ellen dr. B. J. sértett a törvényes határidőn belül panasszal élt. A megyei főügyészség a 2007. december hó 28. napján kelt határozatával a panaszt - a Be. 199. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján - elutasította. A határozatot pontosan meg nem határozható időpontban közvetlenül kézbesítették dr. B. J.-nak.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádindítvány a Be. 230. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelel, azonban a panaszt elutasító határozat kézbesítésének időpontját megállapítani nem lehetett, így a vádindítványt sem lehetett elutasítani a törvényes határidő elmulasztása miatt.

Kifejtette továbbá a bíróság, hogy a dr. D. M. M. terhelt által benyújtott feljelentés ismeretlen tettes ellen irányul. A feljelentésben olyan tényállítás nem található, amelyben a szerződést készítő ügyvédet vádolja a bűncselekmény elkövetésével. A hagyatéki eljárás során az eredeti érvényes öröklési szerződés 2006 januárjától 2006 májusáig nem került elő. A megyei bírósághoz B. E. által benyújtott fellebbezéshez csupán annak fénymásolata került csatolásra. Minderre figyelemmel tartotta a terhelt a feljelentésében aggályosnak, hogy a fénymásolat első oldalain szereplő aláírások a szerződés készültekor kerültek-e oda.

A feljelentés tényállítást csupán annyiban tartalmaz, hogy a fénymásolt oldalakon szereplő aláírások ránézésre nem az örökhagyótól származnak, de ezen magatartást sem tulajdonítja egy konkrétan beazonosítható személynek, így a pótmagánvádlónak sem. A feljelentés valóban rögzíti, hogy a szerződést ügyvéd készítette, tehát nyilvánvalóan létezik az eredeti szerződés, és ezért tartja érthetetlennek, hogy a hagyatéki eljárás során, de a bíróságon sem tudta azt B. E. csatolni.

Mivel a dr. D. M. M. által tett feljelentés ismeretlen tettes ellen irányult, illetve arra utaló tényállítást sem tartalmaz, mely szerint a hamis aláírás dr. B. J. tudtával vagy közreműködésével került volna az iratra, ezért a hamis vád bűncselekményének törvényi tényállási elemei hiányoznak. A bíróság ezért a hamis vád bűntette miatt indított büntetőeljárást - a Be. 267. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában megszüntette.

A pótmagánvádló fellebbezése folytán másodfokon eljárt bíróság a 2008. november hó 28. napján megtartott fellebbezési tanácsülésen meghozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen dr. B. J. pótmagánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt dr. D. M. M. terhelt elmarasztalása érdekében a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján.

Az indítvány szerint önmagában az, hogy az elkövető név szerint nem nevezi meg azt a személyt, aki ellen a feljelentés nyilvánvalóan irányul, nem mentesítheti őt a felelősségre vonás alól.

Azon az iraton, amely a közjegyzőhöz került, rajta volt a Dr. B. Ügyvédi Iroda bélyegzője. Vitathatatlan, hogy csak az követhette el a hamisítást, vagy legalábbis annak kellett közreműködnie benne, aki igazolta, hogy az okiratot ő szerkesztette. Ennél fogva megcáfolhatatlan, hogy végeredményben ki ellen irányult a feljelentés.

Minden okiraton, amely a feljelentő ügyvéd kezébe került, rajta volt az okiratot szerkesztő ügyvéd bélyegzője. Az okirat-hamisítás vádját nem közömbösítheti az, hogy a feljelentésben ismeretlen tettes elkövetőre utalnak, hiszen az semmiképpen nem volt ismeretlen. Az erre hivatkozás egyszerű elkendőzése egy durva bűncselekménynek, amely más személy egzisztenciája ellen irányult, sőt személyes szabadságát veszélyeztette.

A pótmagánvádló mindezek alapján a jogerős megszüntető határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozta.

A védő szerint a terhelt a feljelentésében a bűncselekmény elkövetésével konkrét személyt nem vádolt meg, nem is utalt rá. Ismeretlen tettes ellen tette a feljelentését. Véleményét közölte a hatósággal, így a bűncselekmény törvényi tényállása - tényállási elem hiányában - nem valósult meg. A védő ezért a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a védő nyilatkozatát alaposnak találta.

Az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése keretében a pótmagánvádló feljelentésében foglalt tények alapján szüntette meg az eljárást. A feljelentésben foglalt cselekmény lényege, hogy a hagyatéki eljárásban a végintézkedés szerinti örökös a közjegyző előtt egy érvénytelen öröklési szerződést csatolt be. Az eljárás - fellebbezés folytán - a megyei bíróság előtt folytatódott, ahol ugyanaz a szerződéses örökös már egy másként szerkesztett öröklési szerződés fénymásolatát csatolta be. A törvényes örökös jogi képviselőjeként eljáró dr. D. M. M. terhelt az eljárásnak ebben a szakaszában tett feljelentést magánokirat-hamisítás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen.

A Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott hamis vád bűntettét az követi el, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol.

A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a szóhasználata szerint ismeretlen tettes ellen tett feljelentés is megvalósíthatja a hamis vád bűncselekményét, ha valójában egyedileg meghatározott személyre tereli a gyanút (BJD 2811). Helyesen állította tehát felülvizsgálati indítványában a pótmagánvádló, hogy önmagában az a körülmény, hogy az elkövető név szerint nem nevezi meg azt a személyt, aki ellen a feljelentés nyilvánvalóan irányul, nem mentesítheti őt a felelősségre vonás alól.

A Btk. 233. §-ában büntetni rendelt hamis vád sértettjének - a megvádolt személynek - azonban egyedileg azonosíthatónak kell lennie. A vádban olyan adatokat kell megjelölni, amelyek alapján csak egy személy kerülhet gyanúba. Ha a közölt adatok legalább két személyre illenek, akkor hamis vádat már nem lehet megállapítani.

Dr. D. M. M. ismeretlen tettes ellen tett feljelentése - amint azt az eljárt bíróságok is helyesen kifejtették - nem tartalmaz olyan állítást vagy arra történő utalást, mely szerint a hamis aláírás dr. B. J. által, illetve tudtával vagy közreműködésével került volna a hagyatéki eljárásban becsatolt iratra.

A pótmagánvádló a Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésen előadott nyilatkozatában is úgy érvelt, hogy az okirat-hamisítás miatt történt feljelentés meghatározott érdekelti körre vonatkoztatható, amelybe egyrészről az öröklési szerződés kedvezményezettje, másrészről pedig az az ügyvéd sorolható, akinek a neve az öröklési szerződésen szerepelt. Már ebből következik egyrészről, hogy elméletileg maga is legalább két személyre vonatkoztatja a feljelentést, másrészről pedig az is, hogy ez csupán valószínűségi ítélet a részéről és nem tartja kétséget kizáró ténybeli következtetésnek.

Azt pedig már a Legfelsőbb Bíróság találta téves következtetésnek, hogy miután a közjegyzőhöz került iraton a Dr. B. Ügyvédi Iroda bélyegzője volt, ebből a tényből vitathatatlan, hogy csak az követhette el a hamisítást, vagy legalábbis annak kellett közreműködnie benne, aki az iraton igazolta, hogy az okiratot ő szerkesztette. Alakilag hamis okirat készítése esetén ugyanis az okirat nem a rajta feltüntetett kiállítótól ered. Dr. D. M. M. terhelt éppen azt vonta kétségbe az ismeretlen tettes ellen tett feljelentésében, hogy a hagyatéki eljárásban becsatolt először fedlappal ellátott, másodszor pedig fénymásolt öröklési szerződés az azon feltüntetett kiállítóktól ered.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a terhelt a végintézkedés szerinti örökös érdekében eljárva indokolható kétségeit fogalmazta meg a feljelentésében. A véleményét közölve állította, kétséges számára az, hogy az öröklési szerződés oldalain szereplő aláírások a szerződés készítésekor kerültek oda, illetve, hogy az örökhagyó aláírása az örökhagyótól származik.

A Legfelsőbb Bíróság szerint sem gondolta tévesen, hogy amennyiben az öröklési szerződést ügyvéd készítette és annak készítésekor valamennyi oldala aláírásra került, akkor csak az kerülhetett volna a hagyatéki eljárásra bemutatásra. Miután pedig nem ez történt, így indokoltan találta érthetetlennek, hogy utóbb honnan került elő fénymásolatban, de egyébként alakilag kifogástalan formában egy öröklési szerződés.

Dr. D. M. M. feljelentése tehát nem irányult egyedileg meghatározott személy ellen, ezért - tényállási elem hiányában - a hamis vád bűntettét nem valósította meg.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.30/2009.)

A P.-i Városi Bíróság a 2007. június 14. napján hozott és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével M. E. terheltet hamis vád bűntette miatt 1 évre próbára bocsátotta.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A többszörösen büntetett terheltet legutóbb a Sz.-i Városi Bíróság 2006. november 28-án jogerőre emelkedett ítéletével társtettesként elkövetett lopás vétsége és társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizető eszközzel visszaélés vétsége miatt 20 nap közérdekű munkára ítélte.

A terhelt 2006. november 27-én a helyi rendőrkapitányság egyik rendőrőrsén - a hamis vád törvényi követelményeire történt figyelmeztetés után - feljelentést tett O. N. és Sz. O. terheltek ellen azt állítva, hogy ők 2006. november 26-án 10.00 óra és 10 óra 30 perc közötti időben, az utcán megállították, előzetes szóváltás után O. N. ütlegelni kezdte, Sz. O. pedig buzdította őt és ennek következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A feljelentés alapján a nyomozóhatóság 2006. november 29-én büntetőeljárást indított, amelyben O. N.-et és Sz. O.-t tanúként hallgatták ki, akik tagadták a feljelentésben foglalt cselekmény elkövetését.

2007. január 17-én a terhelt és Sz. O. tanú szembesítése során a terhelt úgy nyilatkozott, hogy a feljelentésben foglaltakat nem tartja fenn, azt megváltoztatja, mert nem történt semmiféle bántalmazás, haragból jelentette fel O. N.-et és Sz. O.-t.

Ezen vallomását a jelen büntetőügyben is fenntartotta.

A rövidített indokolást tartalmazó ítéletből megállapíthatóan az elsőfokú bíróság a cselekményt a Btk. 233.§ (1) bekezdés a) pontja szerint minősítette.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a megyei főügyészség a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján törvényes határidőben a terhelt terhére nyújtott be felülvizsgálati indítványt a cselekmény törvénysértő minősítése folytán alkalmazott törvénysértő intézkedés miatt.

A Legfőbb Ügyészség átiratában és az ügyész a nyilvános ülésen is a felülvizsgálati indítványt fenntartotta, a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését és az eljáró bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.

A védő a megtámadott határozat hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

Anyagi jogszabályt sértett az eljáró bíróság, amikor a terhelt cselekményét a hamis vád alapeseteként értékelte és a téves jogi minősítéssel összefüggésben törvényben kizárt intézkedést alkalmazott.

A hamis vád Btk. 233. § (2) bekezdése szerinti minősített esete valósul meg akkor, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul.

Az irányadó tényállásból kitűnően a terhelt meghatározott, konkrétan azonosítható, valóságos személyek ellen bűncselekmény elkövetése miatt tett feljelentést a rendőrőrsön. A feljelentés alapján a nyomozóhatóság büntetőeljárást indított, nyomozást rendelt el, amelynek során a feljelentett személyeket tanúként hallgatták meg.

Ezért a terhelt tényállásban írt cselekményével a Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettét követte el, amelynek büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés.

A Btk. 72. § (1) bekezdése alapján a bíróság vétség, valamint a 3 évi szabadságvesztéssel nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt, a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető.

Ebből következően az 5 évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett esetén próbára bocsátásnak nincs helye.

A cselekmény törvénysértő minősítése tehát törvénysértő intézkedés alkalmazásához vezetett, amely a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint a felülvizsgálatot megalapozta.

A cselekmény jogi minősítésének a megítélésénél viszont nincs jelentősége annak, hogy a feljelentett személyeket a már megindult büntetőeljárásban a nyomozás során "csupán" tanúként hallgatták ki. A törvény ugyanis a minősített eset megállapítását a büntetőeljárás megindulásához, a nyomozás elrendeléséhez köti, nem pedig ahhoz, hogy a feljelentettek milyen minőségben kerülnek meghallgatásra.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot a Be. 428. § (1) bekezdésének II. fordulata alapján hatályon kívül helyezte és a P.-i Városi Bíróságot új eljárásra utasította. (Legf. Bír. Bfv.III.959/2007.).

Az elsőfokú bíróság a 2006. január 24-én kelt, illetőleg a másodfokú bíróság a 2006. november 16-án kelt és jogerős másodfokú ítéletével dr. K. I. II. r. terhelt bűnösségét hamis vád bűntettében állapította meg, ezért őt 2 év próbaidőre felfüggesztett 6 hó börtönbüntetésre ítélte. Az ellene fegyelmi vétségre vonatkozó hamis vád vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A felülvizsgálati eljárással nem érintett I. r. terheltet ugyanezen eljárásban az ellene emelt vád alól jogerősen felmentette.

Az elsőfokú határozat tényállása szerint dr. K. I. a vádbeli időben ügyvéd volt. Megbízást kapott a D. Kft. egykori ügyvezető igazgatójától, D. E. I. r. terhelttől, hogy a kft. felszámolási ügyében, majd az ezzel összefüggő csődbűntett miatt ellene meginduló büntetőeljárásban őt képviselje.

D. E. ellen a B.-i Kerületi Ügyészség 2000. szeptember 27-én emelt vádat csődbűntett miatt, melyet dr. Ny. S. kerületi vezető ügyész írt alá.

E büntetőeljárás során dr. K. I. II. r. terhelt D. E. meghatalmazott védőjeként 2001. június 11-én a legfőbb ügyészhez, ezenkívül az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz, valamint a BM Központi Adatfeldolgozó Hivatalhoz terjesztett elő beadványokat, melyeket ügyfelével aláíratott.

A legfőbb ügyészhez intézett beadványban dr. K. I. terhelt valótlanul azt állította, hogy dr. Ny. S. kerületi vezető ügyész tudatosan hamis tényeket állítva emelt vádat D. E. ellen csődbűntett miatt, jóllehet tudomással bírt arról, hogy a felszámolás alatt lévő kft. vagyonrészeit, így egy mobiltelefont, az árukészletet és D. E. gépkocsiját elrabolták. A beadvány szerint a vezető ügyész annak a bűnszervezetnek dolgozik, akik ezeket a vagyon elleni cselekményeket elkövették, célja és feladata pedig az, hogy bűnöző megbízói elleni fellépésében D. E.-t akadályozza, ekként az őt megkárosító bűnelkövetők ellen indokolt büntetőeljárás megindítását és lefolytatását meggátolja.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz címzett beadványban azt sérelmezte, hogy D. E. útlevelének bevonása jogellenes volt, miután annak alapja a dr. Ny. S. vezető ügyész által nyilván bűnözői befolyásra emelt hamis vád volt.

A BM Központi Adatfeldolgozó Hivatalhoz címzett levélben ugyancsak azt állította, hogy dr. Ny. S. bűnözők megbízásából hamisan vádolja védencét, D. E.-t.

A terhelt beadványai alapján dr. Ny. S. kerületi vezető ügyész ellen hamis vád bűntette miatt indult ügyben az ügyészségi nyomozó hivatal 2001. június 25-én hozott határozatával a nyomozást megtagadta.

Dr. K. I., mint meghatalmazott védő az előbbiekben részletezett tartalmú beadványokat maga fogalmazta és szerkesztette, ám azokat a jelen ügyben az I. rendű terheltként felelősségre vont D. E.-rel íratta alá.

Az elsőfokú ítélet jogi indokolásából kitűnően a bíróság a terhelt magatartását a Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző hamis vád bűntetteként értékelte. Kiemelte, hogy e beadványokban a terhelt dr. Ny. S.-t olyan magatartás elkövetésével vádolta, amely valós tények esetén bűncselekmény elkövetésére: közelebbről a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének megállapítására lehetett volna alkalmas. A legfőbb ügyészhez írt beadvány kifejezetten feljelentés volt, amely dr. Ny. S. kerületi ügyész büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezte, de az ennek alapjául szolgáló bűnpártolás bűntettével kapcsolatos tények ugyanígy megjelennek az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz, illetve a BM Központi Adatfeldolgozó Hivatalához intézett terhelti beadványokban is.

Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a II. r. terhelt által elkövetett bűncselekmény befejezett, mert a törvényi tényállásból kitűnően e bűncselekmény megvalósulásához elegendő, ha a hamis vád alapjául szolgáló tényekről szóló küldemény a hatóságokhoz megérkezik. Nincs jelentősége annak sem, hogy dr. Ny. S.-ral szemben a nyomozást az ügyészség megtagadta. Ha a büntetőeljárás megindult volna, dr. K. I. terhére a hamis vád súlyosabban minősített esetét kellett volna megállapítani. Dr. K. I. terhelt védekezését érintően kitér a jogi indokolás arra is, hogy a terhelt beadványaiban rögzített tényállítások nem esnek a szabad véleménynyilvánítás körébe, azok a hivatalos személy tevékenységével összefüggő, a Büntető Törvénykönyv tiltásába ütköző súlyos tényállítások, amelyek kívül esnek a kritika, a szabad véleménynyilvánítás körén. A jogi minősítés indokolása körében fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy dr. K. I. közvetett tettesként valósította meg a terhére rótt bűncselekményt, a beadványokat az egyébként felmentett I. r. D. E. terhelttel íratta alá, ám erre nevezett tévedésbe ejtésével került sor.

A másodfokú bíróság helybenhagyó döntésében alaptalannak találta a II. r. terhelt fellebbezését, így az abban részletezett eljárási szabálysértéseket soroló kifogásait is. Rámutatott arra is, hogy a II. r. terhelt állításainak valótlanságával tisztában volt, így azzal is, hogy az általa hivatkozott és D. E. sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmény - amelynek elkövetői megbízásával dr. Ny. S. vezető ügyészt hamisan vádolta - 1999 márciusában történt, amikor az 1998. november 25-én megindított felszámolási eljárásban irányadó 45 napos határidő -, amely alatt a gazdasági szervezet vagyontárgyaival el kellett számolni - már eltelt.

A jogerős bírói határozat ellen dr. K. I. II. r. terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melyet hivatkozása szerint a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára alapozott.

Kifogásai a következők voltak:

Anyagi jogszabálysértéssel állapította meg a bíróság a terhére a hamis vád bűntettének elkövetését. Téves ugyanis az a megállapítás, hogy beadványai a dr. Ny. S. vezető ügyész által elkövetett bűnpártolás bűntettének elkövetésére utalnának. Vélekedése szerint a beadványokban tényállítás nincs, a leírtak kizárólag véleménynyilvánítást tartalmaznak. A véleménynyilvánítás alkotmányosan megengedett, s annak alapján bűnpártolás miatt büntetőeljárás nem is indítható. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az ügyészség bejelentése alapján nyomozást megtagadó határozatot hozott, hivatkozva arra, hogy a bejelentésben dr. Ny. S. terhére rótt tények bűncselekmény megállapítására nem alkalmasak. Az anyagi jogi tévedés alapja tehát a vélemény és a hamis vád közötti különbség összemosása, amely szemben áll az alkotmánybírósági gyakorlattal, az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával is.

A Legfőbb Ügyészség a megtámadott határozatok hatályban tartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.

A felülvizsgált jogerős ítélet tényállása szerint dr. K. I. az általa fogalmazott és megbízása alapján ügyfele által aláírt és továbbított beadványaiban azt állította, hogy dr. Ny. S. vezető ügyész tudatosan hamis tények alapján emelt vádat D. E. ellen, mégpedig azért, mert bűnözők megbízottjaként így kívánta saját megbízóinak büntetőjogi felelősségre vonását meghiúsítani.

Az alapeljárás során maga a terhelt sem állította már, hogy a beadvány ezen tényállítása igaz lett volna, csupán e tényállítások jogi értékelhetősége kapcsán vetett fel vélekedése szerint releváns szempontokat. Az azonban nem volt kétséges, hogy a dr. Ny. S. vezető ügyésszel szemben tett és a hatóságokhoz eljuttatott beadványok szándékosan és tudatosan olyan valótlan tényállításokat tartalmaztak, amelyek a sértett bűnelkövetésére - bűnpártolás bűntetté­nek elkövetésére - utaltak. A dr. K. I. terhére rótt bűntett megállapításához pedig mindez elegendő: a Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontja értelmében ugyanis e bűncselekményért felel, aki a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol. A II. r. terhelt érvelésével ellentétben egyértelmű az is, hogy büntetendő magatartást - bűnpártolást - követ el az, aki a bűnelkövetőnek a hatóság előli meneküléséhez segítséget nyújt, illetve valamely büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik [Btk. 244. § (1) bek. a) és b) pont].

Dr. K. I. II. r. terhelt tényállításainak e jogi értékelésével szemben arra hivatkozott, hogy a legfőbb ügyészhez intézett beadvány nyomán sem indult büntetőeljárás dr. Ny. S. ellen. A nyomozó hivatal nyomozást megtagadó határozata leszögezte, hogy a feljelentés tárgyát képező magatartás nem bűncselekmény. Bár a bíróság jogi értékelését a nyomozást megtagadó határozat ilyen jogi állásfoglalása sem kötné, a hivatkozott határozat szövegéből megállapítható, hogy az a feljelentésben foglalt cselekmény kapcsán az a következőket tartalmazza: "Ny. S. nem követett el törvénysértést, amikor a feljelentőt csődbűntett elkövetésével vádolta, hanem jogszerűen, feladatkörében járt el". Ilyen indok mellett rendelkezett a határozat a nyomozás megtagadásáról azért, mert a feljelentésben a sértettnek felrótt magatartás tényei nem utaltak bűncselekmény elkövetésére.

Dr. K. I. II. r. terhelt vitatta mindemellett, hogy beadványaiban a sértettel szemben tényállításokat rögzített volna. Állította, hogy mindez csupán véleménynyilvánítás volt, amelyet az Alkotmány 61. §-a kiemelt védelemben részesít. Hangsúlyozta, hogy a véleménynyilvánításhoz való joga nem korlátozható, s az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva utalt arra, hogy mint a büntetőeljárásban részt vevő védő munkájának ellátása kapcsán e véleménynyilvánítási jogköre bővebb, kiterjed a büntetőeljárásban közreműködő hatóságok tevékenységének megítélésére, kritikájára is.

E kérdést érintően a Legfelsőbb Bíróság maradéktalanul egyetértett az alapítéletekben kifejtett azon jogi állásponttal is, hogy a sértettre vonatkozó súlyosan terhelő tényállítások véleménynyilvánításnak nem tekinthetők, ekként nem esnek ennek alkotmányos védelme alá sem. A II. rendű terhelt által e körben hivatkozott alkotmánybírósági gyakorlat, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatkozott döntése - a terhelt hivatkozásával ellentétben - nem teszi legálissá azokat a Büntető Törvénykönyvben meghatározott, verbálisan elkövethető magatartásokat, amelyek mások méltóságát, becsületét, jó hírnevét szükségtelenül és durván sértik. Az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) számú határozatának indokolása e körben hivatkozik a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 18. pontjára, amely szerint a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlása különleges kötelességgel és felelősséggel jár. "Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ám azok csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít, és amelyek mások jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben tartása érdekében szükségesek."

Mindezt azonban a Legfelsőbb Bíróság csupán a terhelt által hivatkozott érvek kapcsán fejtette ki, mert az elbírált bűncselekmény tényei valójában nem a terhelt véleménynyilvánítását, hanem másokat bűntett elkövetésével hamisan terhelő tényállítását rögzítik. A tudatosan hamis és sértő tényállítás pedig semmilyen formában nem esik a véleménynyilvánítás alapjogának védelmi körébe. A terhelt nem rosszalló véleményét (értékítéletét) foglalta beadványainak szövegébe, hanem különböző hatóságok előtt bűncselekmény elkövetésével vádolta dr. Ny. S.-t, s ettől nevezett büntetőjogi felelősségre vonását várta. Kifejezetten erre vonatkozó indítványt terjesztett elő a legfőbb ügyésznek megküldött beadványban. Nyilvánvaló, s a jogvégzett, ügyvédi foglalkozást gyakorló terhelt számára átlátható, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásra irányuló ilyen indítvány pusztán valamely vélemény kifejtésére nem alapozható.

A II. r. terhelt nem vitatta, hogy a beadványok előterjesztésének gondolata - a védői tevékenysége kapcsán - tőle származott, s azokat szöveg szerint ő fogalmazta. Minthogy a hatóságokhoz eljuttatott beadványokkal a hamis vád bűntette megvalósult, - lényegében közömbös, hogy azt a szándékegységben cselekvő elkövetők melyike adta postára, és nem hat ki a cselekményben való bűnösség megállapítására az sem, hogy abban a II. r. terhelt társtettesként vagy részesként működött közre. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat körében az anyagi jogi kérdéseket - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően - csak a bűnösség megállapítását érintően vizsgálta.

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a II. r. terheltnek felrótt bűncselekmény anyagi jogi értékelésével, ez okból a felülvizsgálat körében büntetésének mértéke, arányossága vizsgálható sem volt. A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja értelmében ugyanis e kérdés csak az elbírált cselekmény törvénysértő minősítésének következményeként bír jelentőséggel és nem önálló felülvizsgálati ok.

A terhelt e jogi érve ugyancsak téves.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, ezért a Be. 426. §-a alapján a megtámadott határozatot a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 155/2007.)

A városi bíróság a 2004. szeptember 7. napján kihirdetett és jogerős ítéletével az I. r. terheltet hamis vád bűntette, folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt, mint bűnsegédet, lopás bűntettének kísérlete miatt, mint társtettest, valamint gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül - 2 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A felülvizsgálati indítvánnyal érintett I. r. terhelt a jogerős határozatban megállapított tényállás szerint több esetben állt bíróság előtt. A jelen eljárás tárgyát képező cselekmények elkövetését megelőzően a bíróság a 2001. június 26. napján jogerőre emelkedett ítéletével - többrendbeli lopás bűntette, hamis vád bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és kábítószerrel visszaélés vétsége miatt - mint különös visszaesőt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az I. r. terhelt 2001. szeptember 6-án társaival a felülvizsgálati indítvánnyal nem érintett II. r. és III. r. terheltekkel egy üres lakásba kívánt behatolni. Cselekményüket észlelve az egyik szomszéd a rendőrséget értesítette, így a kiérkező rendőrjárőr az I. r. terheltet elfogta, és mivel nem tudta magát igazolni, a rendőrkapitányságra előállította. Az ellene indult nyomozás során magát más létező személynek adta ki, és a lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot, a lefoglalási jegyzőkönyvet, valamint a gyanúsított meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet is F. Á. néven írta alá. Ezzel közreműködött abban, hogy valótlan tény, adat kerüljön közokiratba, továbbá ténylegesen létező más személyt, F. Á.-ot cselekményével hamisan vádolt.

2001. szeptember 5-én a II. és III. r. terhelt zártörés és ajtó­­befeszítés útján behatolt dr. K. I. sértett lakásába. Ez idő alatt az I. r. terhelt a gépkocsiban várakozott, és figyelt. Társai a lakásból 328 930 forint értékű arany-ezüst ékszereket, diktafont, videót, számítógépet, illetve különféle egyéb ingóságot vittek el. A rongálással okozott 1531 forint kár - a lopási kárral együtt - nem térült meg.

2001. szeptember 6-án a délelőtti órákban a terheltek ugyancsak lakásbetörés útján kíséreltek meg behatolni dr. B. G. sértett lakásába. Ez alkalommal a III. r. terhelt várakozott a gépkocsiban és figyelt, míg a zártörést az I. és II. r. terhelt kísérelte meg. Szándékuk 10 000 forintot meghaladó, de 200 000 forintot meg nem haladó értékű készpénz, illetve ékszer eltulajdonítására irányult. A kiérkező rendőrjárőrök az I. és II. r. terhelteket a helyszínen elfogták. B. Gy. az I. r. terheltet a rendőrök kiérkezéséig megpróbálta a helyszínen visszatartani. Az I. r. terhelttel kialakult dulakodás során a bal kéz V. ujjának törését szenvedte el, a sérülés tényleges gyógytartama 21 nap.

A jogerős ítélet ellen az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a jogszabályhely megjelölése nélkül, tartalmát tekintve a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt okból. Álláspontja szerint a rendőrség olyan állapotban hallgatta ki, hogy azt sem tudta mit beszél, ijedtében mondott más nevet, és személyi adatokat, ennek felhasználása azonban nem minősülhet hamis vádként. A terhére folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntetté­nek megállapítását pedig részben azért tartotta törvénysértőnek, mert korábban már elítélték e személy adatainak felhasználása miatt, továbbá nem használt fel olyan közokiratot sem, amelyben a saját fényképével más személy adatai szerepeltek volna. A lopás bűntettében a büntetőjogi felelősségét azért vitatta, mert nem volt olyan bizonyíték, amely kétséget kizáróan alátámasztotta volna a bűnösségét. Végül az indítványozó sérelmezte a feltételes szabadságra bocsátásból történt kizárását is.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. A felülvizsgálati indítványban a megállapított tényállás nem támadható. Az irányadó tényállás nem tartalmaz olyan megállapításokat, amelyek a terhelt által hivatkozott ijedtséget, zavartságot alátámasztanák. A felülvizsgálati indítványnak a lopási cselekményekkel összefüggésben a jogerős határozat megalapozottságát, a bizonyítékok mérlegelését vitató okfejtése felülvizsgálati eljárás alapjául nem szolgálhat. A Be. 423. § (1) bekezdésére figyelemmel az indítvány e részében a törvényben kizárt.

A Btk. 47. § (4) bekezdés a) pontja szerint nem bocsátható feltételes szabadságra, akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el. A jogerős határozat már előzőekben is idézett tényállása szerint a terhelttel szemben szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet 2001. június 26. napján emelkedett jogerőre. Az újabb bűncselekmények elkövetésekor 2001 szeptemberében e szabadságvesztés-büntetés végrehajtása még nem fejeződött be, így a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás törvényes. Arra is utal a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Be. 557. § (1) bekezdése szerint a feltételes szabadságra vonatkozó nem a törvénynek megfelelő rendelkezés különleges eljárással orvosolható, így a felülvizsgálati indítvány e körben is a törvényben kizárt [Be. 416. § (4) bek. c) pont].

Alaptalan a felülvizsgálati indítványnak a hamis vád és a közokirat-hamisítás bűntettében történt bűnösség megállapításával kapcsolatos felvetése is. A felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló jogerős határozat tényállása tartalmazza az I. r. terhelt a 2001. június 26. napján jogerős ítélettel történt hamis vád és közokirat-hamisítás bűntette miatti 3 év 4 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélését.

E tényállás szerint az I. r. terhelt az üres lakásba való behatolás után történt elfogását követően más (létező) személynek adta ki magát. A rendőrségen készült okira­tokba ezen személy adatai kerültek, és az I. r. terhelt ezen okiratokat más személy nevével írta alá. E cselekmény a korábbi elítélése alapjául szolgálótól elkülönül, a korábbi eljárásban nem került elbírálásra. Az ugyanazon személy adatainak az újabb eljárásban való ismételt felhasználása önálló értékelést igényel. Téves ezért az arra való hivatkozás, hogy a korábbi elítélés az I. r. terheltet mentesíti az ugyanolyan módon megvalósított cselekmény miatti büntetőjogi felelősségre vonás alól.

Ha az elkövető az ellene indított büntetőeljárás során más létező személynek adja ki magát, és az ennek megfelelő adat kerül az ügyben eljáró hatóságok által készített közokiratba, a hamis vád bűntette (Btk. 233. §) mellett az "intellektuális" közokirat-hamisítás [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] bűntettét is elköveti (2/2004. Büntető Jogegységi Határozat). Az I. r. terhelt ügyében a nyomozó hatóság által kiállított közokirat (lefoglalási határozat, gyanúsított meghallgatásáról felvett jegyzőkönyv stb.) azt helyesen tartalmazta, hogy mely szerv állította ki, az abban rögzített nyilatkozatot mikor és hol tették, illetve, hogy a hatóság milyen intézkedést tett és rendelkezést alkalmazott. Arra nézve azonban, hogy a nyilatkozatot ki tette, nem volt a valóságnak megfelelő. A fenti közokiratok a nyilatkozó személyét közhitelesen tanúsítják (alaki bizonyító erő). Amennyiben nem azonos a nyilatkozatot tevő személy az okiraton szereplővel, a közokirat hamis. Az I. r terhelt ugyanazon létező személy adtainak ismételt felhasználásával a büntetőeljárás során más, valós személynek adta ki magát, ezért az eljárt bíróság törvényesen állapította meg az újabb hamis vád (Btk. 233. §) és a közokirat-hamisítás [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] bűntettét. A terhelt cselekménye ugyanis alkalmas volt arra, hogy olyan személy ellen folytatódjék büntetőeljárás, aki a terhére rótt bűncselekménynek nem volt elkövetője. A folytatólagosságot a közokirat-hamisítás bűntetténél pedig nem a korábbi ítéletben rögzített hasonló elkövetés, hanem 2001 szeptemberében az eljárás különböző szakaszaiban tett több, azonos tartalmú terhelti nyilatkozat alapozta meg.

Mindezekre figyelemmel az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megfelelően került sor, és ehhez igazodik a büntetés is.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a megtámadott határozatot a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 892/2006.)