BH 2015.11.298

[1] A városi bíróság a 2011. november 5. napján megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletében a terheltet bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében [1978. évi IV. tv. 229. § (1) bek.], közúti veszélyeztetés bűntettében [1978. évi IV. tv. 186. § (1) bek.] és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében [1978. évi IV. tv. 172. § (1) bek., (3) bek. I. fordulat] amiért őt - mint visszaesőt - halmazati büntetésül 3 év börtönre, 4 év közügyektől eltiltásra és 3 év közúti gépjárművekre vonatkozó járművezetéstől eltiltásra ítélte. Kizárta őt a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

[2] A városi bíróság ítélete ellen a terhelt és védője által felmentésért, illetőleg enyhítésért bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék a 2013. október 30. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a városi bíróság ítéletét annyiban megváltoztatta, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét az 1978. évi IV. tv. 229. § (1) bekezdés I. fordulata és (8) bekezdése szerint minősítette, a terhelt bűnösségének megállapítását segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében [1978. évi IV. tv. 172. § (1) bek., (3) bek. I. fordulat] mellőzte. A terheltre halmazati büntetésből kiszabott főbüntetés tartamát 1 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát 3 évre, a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát 2 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkezéseit helybenhagyta.

[3] A városi bíróság elsőfokú ítélete tényállásának történeti része szerint a terhelt a Gy. Városi Bíróság ítéletével kiszabott 1 év 6 hónapi börtönbüntetésének letöltését önként nem kezdte meg, ezért vele szemben a városi bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A terhelt a hatóságok elől elrejtőzött, és a barátjától bérelt ingatlanban lakott akkori élettársával.

[4] 2009. november 22. napján az N. Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett arra vonatkozóan, hogy a fenti ingatlanon lopott autókat bontanak. A bejelentés nyomán a helyszínre az N. Rendőrkapitányság állományába tartozó G. I. rendőr zászlós és B. K. rendőr főtörzsőrmester mentek intézkedni, közülük B. K. rendőri egyenruhában, míg G. I. civil ruhában volt. A rendőrök az ingatlanhoz szolgálati gépjárművel - rendőrautóval - érkeztek.

[5] G. I. az ingatlan elektromos működtetésű tolókapuján található feszítésen keresztül nézett be az udvarra, ahol a terheltet és élettársát látta, kiáltott nekik, hogy menjenek oda hozzá, ennek ők nem tettek eleget, a rendőrségi gépjárművel ezt követően a rendőrök hangjelzést adtak.

[6] Ezután a terhelt és élettársa beültek az udvaron lévő gépjárműbe, majd azzal a kapuhoz mentek, a járművet a terhelt vezette.

[7] Ekkor G. I. szolgálati igazolványának felmutatása mellett közölte, hogy kik ők, illetve milyen céllal érkeztek az ingatlanhoz. A terhelt neki F. T.-ként mutatkozott be, majd a tolókapu műszaki hibájára hivatkozva azt mondta, hogy nem tudja őket az ingatlanra beengedni, megtagadta azt is, hogy ő menjen ki a rendőrökhöz. G. I. erre közölte, hogy az ingatlanra mindenképpen be fognak menni, illetve addig onnan nem lehet eltávozni, amíg az ingatlant nem ellenőrzi, valamint az ott lévők nem igazolják magukat.

[8] Ezt követően - miután a terhelt a járműbe visszaült - G. I. a felfeszített tolókapu résén keresztül bement az ingatlanra, felszólította a terheltet, hogy a gépjárműből szálljon ki és igazolja magát, de a terhelt e felszólításnak nem tett eleget, ugyanakkor a nála lévő távirányítóval a tolókaput kissé kinyitotta, a résen keresztül B. K. is bement az udvarra.

[9] Miután a terheltet ismételten eredménytelenül szólították fel arra, hogy igazolja magát, G. I. a gépjármű résnyire lehúzott ablakán benyúlt, az ablakemelőt megnyomva az ablakot lejjebb engedte, hogy az ajtót ki tudja nyitni. Ekkor a terhelt nagy lendülettel tolatni kezdett a járművel, G. I.-nek pedig - mivel a bal keze és válla a jármű utasterében volt - szintén haladnia kellett a járművel, kb. 10 méter megtétele után tudott ellépni attól, eközben a visszapillantó tükör megütötte jobb kezének fejét, melynek következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett el.

[10] Ezt követően a terhelt előremenetbe kapcsolt, majd a résnyire nyitott tolókapu irányába hajtott, a jármű és a kapu között álló B. K.-nak pedig el kellett ugrania.

[11] A terhelt a tolókaput áttörve kihajtott az ingatlanról, őt a rendőrök a szolgálati gépjárművel megpróbálták követni, de szem elől tévesztették.

[12] A törvényszék másodfokú ítéletében ezt azzal egészítette ki, hogy a terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezést. Az ekként kiegészített tényállást megalapozottnak és a Be.351. § (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól mentesnek, és ebből fakadóan a fellebbezési eljárásban irányadónak tekintette.

[13] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Indítványában a terhelt elsődlegesen felmentését, másodsorban az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, harmadsorban büntetése enyhítését kérte. A terhelt álláspontja szerint őt megfelelő bizonyítékok hiányában ítélték el, a közúti veszélyeztetés miatti elmarasztalása kapcsán hivatkozott arra, hogy cselekményét 2 és fél méter magas kőfallal védett magánterületen követte el, a sértett az események során sérülést nem szenvedett, sérülése a tényállásban írt módon nem keletkezhetett, ugyanakkor ő nem volt tisztában azzal, hogy vele szemben intézkedő hivatalos személyek járnak el, a rendőri intézkedést jogszerűtlennek és szakszerűtlennek tartotta.

[14] A Legfőbb Ügyészség a terhelt felülvizsgálati indítványát részben a törvényben kizártnak, részben alaposnak jelölte meg. Az átiratban foglaltak szerint törvényben kizárt a terheltnek minden olyan hivatkozása, amely a jogerős ítéletben rögzített tényadatoktól eltérő tényeken alapul, mivel a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás irányadó és az nem támadható, miként a bíróságok bizonyítékokat értékelő tevékenysége sem. A rendőrök intézkedése az irányadó tényállásban foglaltak alapján jogszerű és szakszerű volt, az intézkedés jellegével és az intézkedők személyével a terhelt tisztában volt, ezért bűnösségének megállapítása a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében törvényes.

[15] Tévesnek tartotta azonban a Legfőbb Ügyészség azt, hogy a bíróság a terhelt cselekményét közúti veszélyeztetés bűntettének is minősítette. Az elsőfokú ítélet meghozatala időpontjában e minősítés helyes volt, azonban a cselekmény elbírálásakor hatályos Btk. 234. § (1) bekezdéséből és 240. § (1) bekezdéséből következően az ingatlan udvarán megvalósított 8 napon belül gyógyuló sérülést okozó, más életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztető közlekedési szabályszegés alapján a közúti veszélyeztetés vétsége már nem lett volna megállapítható, mivel a 240. § (1) bekezdése értelmében e minősítésnek a legalább súlyos testi sértés, vagy halál okozása lett volna az előfeltétele. A terhelt közlekedési bűncselekménye ezért az elbíráláskor hatályban volt büntetőtörvény alapján már nem volt bűncselekmény. A Legfőbb Ügyészség ezért - utalva a BH 1995.380. számon közzétett eseti döntésben kifejtettekre - a terhelt cselekménye kizárólag hivatalos személy elleni erőszak bűntettekénti minősítését tartotta lehetségesnek. Rámutatott arra is, hogy a másodfokon eljárt bíróság tévesen minősítette e cselekményt az 1978. évi IV. tv. 229. § (8) bekezdése szerint - az elkövetéskor hatályos törvény csak a (2)-(4) bekezdésekben meghatározott bűncselekményeket minősítette súlyosabban - e bűncselekményre az elkövetéskor hatályos törvényt látta alkalmazandónak. Összességében a támadott határozat megváltoztatását, a terhelt cselekménye 1978. évi IV. tv. 229. § (1) bekezdésébe ütköző hivatalos személy elleni erőszak bűntettekénti minősítését, a közúti járművezetéstől eltiltás mellőzését, egyebekben viszont a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

[16] A terhelt és védője a legfőbb ügyészi átiratban foglaltakra észrevételt nem tett.

[17] A terhelt felülvizsgálati indítványa alapján eljárva a Kúria a Be. 423. § (4) és (5) bekezdése értelmében a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot a terhelt által megjelölt okból, valamint a hivatalból vizsgálandó, a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt eljárási szabálysértések szempontjából bírálta felül, a Be. 420. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen.

[18] Felülbírálata során a Kúria az említett körbe eső, hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértést nem észlelt. A terhelt felülvizsgálati indítványát - a Legfőbb Ügyészség álláspontjával egyezően - részben a törvényben kizártnak, érdemben felülbírálható részében pedig - e körben már a Legfőbb Ügyészség álláspontjától eltérően - alaptalannak találta.

[19] Helytállóan mutatott rá átiratában a Legfőbb Ügyészség arra, hogy a terhelt felülvizsgálati érvei e jogorvoslati eljárás keretei között érdemben túlnyomórészt nem vizsgálhatók. A felülvizsgálat ugyanis rendkívüli jogorvoslati eljárás, a felülvizsgálati indítvány előterjesztése - szemben pl. a fellebbezéssel, mely bármely okból megengedett - kizárólag a törvényben meghatározott okokra alapítható. A felülvizsgálati okokat a Be. 416. § (1) bekezdése tételesen felsorolja, a felülvizsgálati okok itt megjelölt köre nem bővíthető. A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható. A Be. 419. § (1) bekezdése értelmében alkalmazandó Be. 388. § (2) bekezdése a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítás lehetőségét kizárja.

[20] Az ismertetett törvényi rendelkezésekből következően a felülvizsgálati okként a Be. 416. §-ában megjelölt jogkérdések kizárólag a jogerős ítéletben rögzített tények alapján bírálhatók felül. Az e tényállásban rögzítettek vitatása, az ott írtakkal ellentétes vagy ott nem szereplő tények állítása nem megengedett. Nem tehető vitássá a bizonyítékok mikénti értékelése, a tényállás megállapításához vezető bírói értékelő és mérlegelő tevékenység sem.

[21] A Kúria ezért érdemben nem foglalkozhatott a terheltnek a tényállást érintő kifogásaival, irányadónak kellett tekintenie a tényállásnak azt a megállapítását, hogy a cselekménye elkövetése előtt a terhelttel G. I. szolgálati igazolványának felmutatása mellett közölte, hogy kik ők és milyen céllal érkeztek az ingatlanhoz. Ugyancsak az irányadó tényállás része, hogy a visszapillantó tükör megütötte a sértett jobb kézfejét és neki 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket okozott. A terheltnek a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét felrovó megállapítást kifogásoló érvei ezért a jogerős határozatban rögzítettektől eltérő tényadatokon alapulóak, ezért érdemben nem vizsgálhatók, vagyis a törvényben kizártak.

[22] Érdemi felülvizsgálatot eredményezőek viszont - a Legfőbb Ügyészség által hivatkozottak tükrében is - a terheltnek a közúti veszélyeztetés bűntettét felrovó rendelkezést érintő kifogásai, itt is rögzítve, hogy szigorúan az ítéletben rögzített tényadatok mellett.

[23] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja értelmében ugyanis a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.

[24] Mivel e felülvizsgálati okot megalapozó anyagi jogi szabálysértés lehet a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezések megsértése is, elöljáróban szükséges rögzíteni, hogy a terhelt cselekménye elkövetésére 2009. november 22-én, cselekménye jogerős elbírálására 2013. október 30. napján került sor. E két időpontban különböző büntető törvénykönyv volt hatályban: a cselekmény elkövetésekor az 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.), míg a cselekmény elbírálásakor a 2013. július 1-jén hatályba lépett 2012. évi C. tv. (a továbbiakban: új Btk.).

[25] Mindkét törvény a 2. §-ában határozza meg a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó szabályokat, melyek jelen ügyet érintő lényege azonos: a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő büntetőtörvény szerint kell elbírálni, ha azonban a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntetőtörvényt kell alkalmazni. E szabályozás alkalmazásakor tehát a főszabály az elkövetéskori törvény alapulvétele, az új rendelkezések alkalmazása kizárólag a kivételképpen - és a terhelt érdekében - meghatározott esetekben lehetséges.

[26] Az e körben kialakított bírói gyakorlat következetes abban a tekintetben, hogy az eltérő büntetőtörvények alkalmazása túlnyomórészt vagylagos, tehát azonos terhelt tekintetében vagy kizárólag az elkövetéskor hatályos, vagy kizárólag az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény rendelkezései alkalmazandók, a két törvény "együttes" alkalmazása nem megengedett.

[27] A bíróságnak e körbeni álláspontja kialakításakor egy adott terhelt valamennyi cselekménye teljes körű értékelését el kell végeznie mindkét törvény alapján, majd állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy az új büntetőtörvény enyhébb elbírálást lehetővé tesz-e. Igenlő válasz esetén ez utóbbi, egyéb esetekben a cselekmény elkövetésekor hatályos törvény alkalmazandó.

[28] Miként a büntetőtörvény szabályainak többsége, az időbeli hatályt meghatározó is egy bűncselekményt, egy cselekményt alapul vevő. Több cselekmény, több bűncselekmény esetén a bírói gyakorlatnak kell kialakítania a törvény időbeli hatályára vonatkozó szabály mikénti alkalmazásának elveit. A Legfőbb Ügyészség által is hivatkozott BH 1995.380. számon közzétett eseti döntés is tükrözi a Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) által kialakított gyakorlatot. Az e határozatban rögzítettek szerint:

[29] "A Btk. 2. §-a főszabályként írja elő, hogy a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ez a büntetőtörvény visszaható erejének kizárását jelenti, amelyhez képest az idézett törvényhely második mondata csupán a büntetőjogi felelősség megszűnése, illetőleg enyhülése esetén enged kivételt akként, hogy amennyiben a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni.

[30] A Btk. 2. §-a tehát az elkövetéskor hatályos és az elbírálás időpontjában már hatályba lépett új törvény - amelyen a büntető törvénykönyv általános és különös része egységesen értendő - alkalmazásának kérdését alapvetően nem a terhelt személyéhez kapcsolva, hanem a vád tárgyát képező bűncselekményre konkretizálva szabályozza. Ebből következően a Btk. 2. §-a szerinti időbeli hatály érvényesülését - akár egy, akár több (egymással halmazatban álló) cselekményről van szó - bűncselekményenként kell vizsgálni, elsőként azt, hogy az új törvény értelmében is bűncselekmény-e a vád tárgyává tett cselekmény. Amennyiben már nem, a Btk. 2. §-a második mondatának első fordulatából kitűnően az új törvény alkalmazása kötelező. Ez esetben e cselekmény miatt a büntetőeljárás - a Be. 13. §-ának a) pontjában jelzett akadályra tekintettel - nem folytatható, azt meg kell szüntetni vagy a terheltet az ellene emelt vád alól fel kell menteni. Éppen azért ilyenkor fel sem merülhet annak a mérlegelése, hogy az elbírálás szempontjából melyik törvény az enyhébb.

[31] Ha viszont az elkövetéskor fennálló büntetőjogi felelősség az új törvény szerint sem szűnt meg, a »régi« és az »új« törvény teljes összevetésével kell megállapítani, hogy melyik eredményez enyhébb elbírálást, figyelemmel a Btk. 2. §-a második mondatának második fordulatára. Ebben a vonatkozásban az ítélkezési gyakorlat az elkövetéskori és az új törvény kombinatív alkalmazását kerülendőnek tartja, amelyet (több bűncselekmény egy eljárás keretében történő elbírálása esetén) az indokol, hogy a halmazatban álló cselekményekért a Btk. 85. §-ának (1) bekezdéséből következően egy - halmazati - büntetést kell kiszabni, illetőleg egységesen kell intézkedést alkalmazni, ez pedig ha eltérő büntetőjogi szabályozásra épül, egyrészt a büntetéskiszabási tevékenység áttekinthetetlenségét idézheti elő, másrészt - amennyiben a jogszabályok összhangja nem teremthető meg - jogtechnikai nehézséget okozhat. Ez utóbbi probléma természetesen kiküszöbölhető az eljárások elkülönítése révén (minthogy ilyenkor az egyes cselekményenként vizsgálandó az alkalmazandó törvény), az a tény pedig, hogy az új törvény szerint a vádban foglalt egyik magatartás már nem bűncselekmény: szintén szükségtelenné teszi a jogszabályok összhatásukban történő egybevetését, minthogy a jelzett cselekmény tekintetében az együttes elbírálás ugyancsak kizárt, így a halmazati büntetés, illetve egységes intézkedés szempontjai értelemszerűen nem kerülhetnek előtérbe."

[32] Az itt ismertetettekből is következően, amennyiben a bíróság a terhelt több cselekményét bírálja el, az időbeli hatály kérdésében döntéskor első lépcsőben vizsgálandó, hogy valamely cselekmény tekintetében büntethetőségi akadályra figyelemmel [az eseti döntés meghozatala idején hatályos 1973. évi I. tv. - az akkor hatályos Be. - 13. § a) pont, a jelenleg hatályos Be.; ezzel teljesen azonos 6. § (3) bekezdés a) pont] helye van-e a eljárás megszüntetésének vagy a terhelt felmentésének, igenlő esetben a felmentő vagy megszüntető rendelkezés meghozandó, ezt követően azonban a terhelt valamennyi fennmaradó cselekménye tekintetében a két büntetőtörvény valamelyikének rendelkezései kizárólagosan alkalmazandók.

[33] Az eseti döntés alapját képező ügyben a bíróság a terhelt több cselekménye anyagi halmazatát bírálta el. A jelen ügyben viszont a terhelt egyetlen cselekménye alaki halmazat megállapítását eredményezi. Alaki halmazat megállapítása esetén az egyetlen cselekmény egy vagy több bűncselekménykénti minősítése nem a bűnösség, hanem a minősítés körébe eső jogkérdés, az e körbeni esetleges téves álláspont kialakítása a későbbiekben felmentést vagy megszüntetést nem indokol, kizárólag az eltérő minősítés lehetősége merülhet fel. (Megjegyzendő: átiratában maga a Legfőbb Ügyészség is jelzi, hogy a terhelt terhére rótt hivatalos személy elleni és közlekedési bűncselekménye egymással alaki halmazatban állt, az alaki halmazatban álló cselekmények eltérő minősítése pedig a bűnösség körét nem szűkíti, ezért a közlekedési bűncselekmény tekintetében felmentő rendelkezést nem kell hozni.) A Kúria a kifejtettekből következően megállapította, hogy a büntetőtörvény időbeli hatályának vizsgálata körében felmentő vagy megszüntető rendelkezés meghozatala nem vált szükségessé, ezért második lépcsőben elvégezte a terhelt cselekménye jogi értékelését mindkét büntetőtörvény rendelkezései alkalmazásával.

[34] A jogerős ítéletben - a másodfokú bíróság által az időközbeni jogszabályváltozás és a Btk. 2. §-ának említése nélkül - alapul vett elkövetéskor hatályos Btk. rendelkezései szerint a 186. § (1) bekezdésébe ütköző közúti veszélyeztetés bűntettekénti minősítés törvényes, mivel a 191. § (1) bekezdése értelmében a közúton elkövetett bűncselekményekre megállapított rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegése nem közúton okoz sérülést vagy halált. (E rendelkezés miatt nem vezethet eredményre a terheltnek az a hivatkozása, hogy cselekményét nem közúton, hanem egy ingatlan udvarán követte el.) Téves viszont a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének másodfokú bíróság általi minősítése, mivel a 229. § (8) bekezdésében írtak az (1) bekezdésbe ütköző cselekményt az elkövetés időpontjában nem minősítették. [Kizárólag a (2)-(4) bekezdés szerinti bűncselekményt, az (1) bekezdés szerinti cselekményt majd csak 2010. július 23-tól kezdődően.]

[35] A terhelt cselekménye ebből következően az elkövetéskor hatályos Btk. rendelkezései szerint a 229. § (1) bekezdése és a 186. § (1) bekezdése szerint minősül, egyenként 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett. A terhelttel szemben alkalmazható halmazati büntetési tételkeret a 85. § (3) bekezdésének alapulvétele mellett a szabadságvesztési minimumtól 4 és fél évig terjedő.

[36] A jogerős elbírálás idején hatályos 2012. évi C. tv. rendelkezései szerint a terhelt cselekménye közlekedési bűncselekményként nem lenne minősíthető. A 234. § (1) bekezdése szerinti közúti veszélyeztetés ugyanis közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton követhető el, és az értelmező rendelkezést tartalmazó 240. § (1) bekezdése szerint a közúton elkövetett bűncselekményekre megállapított rendelkezéseket akkor lehet alkalmazni, ha a közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegése nem közúton legalább súlyos testi sértést vagy halált okoz. A 8 napon belüli sérülést okozó cselekmény ekként közlekedési bűncselekményt nem minősíthető. A terhelt cselekménye ezért kizárólag a 310. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hivatalos személy elleni erőszak bűntetteként lenne minősítendő, melyet a törvény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. Nem figyelmen kívül hagyva azt a körülményt sem, hogy a terhelt egyik szabályozás szerint sem lenne feltételes szabadságra bocsátható, egyértelműen rögzíthető a büntetési tételkeretek összevetése alapján, hogy a terhelt esetében a cselekménye elbírálásakor hatályos törvény rendelkezése enyhébb elbírálást nem eredményezne, ekként a cselekménye elkövetésekor hatályos Btk. alkalmazása a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezéseket nem sértette.

[37] A jogerős ítéletben alkalmazott minősítést illetően anyagi jogi szabálysértésként kizárólag a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének a korábbi Btk. 229. § (8) bekezdése szerinti minősítése jelentkezik, a törvénysértő minősítés azonban törvénysértő büntetés kiszabását nem eredményezte. A másodfokon eljárt bíróság által jelentős mértékben enyhített büntetés a Kúria álláspontja szerint arányos, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő, ezért a minősítési törvénysértés a jogerős határozat megváltoztatását nem eredményezheti, annak pusztán rögzítése szükséges.

[38] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 1.541/2014.)