BH 2021.8.219

[1] A törvényszék 2019. április 24. napján kihirdetett ítéletével a terheltet közúti veszélyeztetés bűntette [Btk. 234. § (1) bek., (2) bek. c) pont] és segítségnyújtás elmulasztása bűntette [Btk. 166. § (1) bek., (3) bek. I. ford.] miatt halmazati büntetésül 8 év szabadságvesztésre, 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön és abból a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

[2] Az ellentétes irányú fellebbezések folytán eljárt ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2020. július 1. napján meghozott és jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a terhelttel szemben kiszabott járművezetéstől eltiltás büntetés tartamát 6 évre súlyosította, egyebekben azonban az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a vádbeli cselekmény idején L. V. a terhelttel baráti kapcsolatban állt. L. V. korábban élettársi kapcsolatban élt a sértett fiával, K. A.-val, mely kapcsolatból 2012-ben született K. A. B. nevű közös gyermekük. Az élettársi kapcsolat 2013 tavaszán megszakadt, ezt követően a gyermeket K. A. nevelte tovább szülei V., H. utca 8. szám alatti otthonában. A gyermek elhelyezése érdekében L. V. polgári pert indított, melyben meghozott nem jogerős ítélet szerint a gyermeket a kapcsolattartási jogával élve minden második héten szombat 9.00 órától vasárnap 17.00 óráig elvihette volna magával. L. V. több alkalommal is elment a sértett és családja házához, azonban a gyermeket egyszer sem vihette magával, mert K. A. és családja megtagadta a gyermek átadását azért, mert a gyermek félt az anyjától. Ilyenkor L. V. és a K. család tagjai rendszeresen összevesztek egymással és L. V. a rendőrséget is kihívta. A terhelt több alkalommal elvitte gépkocsival L. V.-t B.-ről V.-re a kapcsolattartás érdekében, ilyenkor addig, amíg L. V. odament a sértett házához, az autójában maradt, de így is előfordult, hogy konfliktusba keveredett a K. család tagjaival.

[4] A terhelt 2017. március hó 25. napján 9.00 óra előtt pár perccel a testvére, D. L. tulajdonát képező Toyota Dyna 100 típusú tehergépkocsival elvitte L. V.-t a sértett házához az aktuális kapcsolattartás érdekében.

[5] A H. utca a sértett házánál 3 méter széles, 12 százalékos hosszirányú lejtéssel rendelkező, aszfalt burkolatú úttest, mely a sértett háza előtt a H. út és A. utca kereszteződéséből nézve jobb oldali ívet ír le. Az úttest jobb oldalán, a sértett háza előtt 0,5 méter széles betonozott útpadka, majd füves, az úttól távolodva fokozatosan emelkedő terep található.

[6] A terhelt a helyszínre érkezésekor az A. utca felőli menetirány szerinti bal oldalon, a sértett házától pontosan meg nem határozható távolságra, a H. utca és A. út kereszteződésében, az úttest szélére húzódva állt meg a tehergépkocsival. L. V. kiszállt a járműből és a sértett házához ment. A házban ekkor a sértetten kívül a felesége, K. A.-né, a fiaik, K. A. és K. M., valamint K. A. B. tartózkodtak. K. A. beengedte L. V.-t a házba, azonban mivel K. A. B. sírt és nem akart az édesanyjával menni, megtiltották neki, hogy elvigye a gyermeket. Az ingatlanból távozó L. V. emiatt trágár szavakkal szidalmazni kezdte a K. családot, ezért 8 óra 55 perckor K. A., majd 1 perccel később L. V. is rendőri segítséget kért.

[7] A 9 óra 17 perckor a helyszínre érkező rendőrjárőr meghallgatta az érintetteket, majd közölte L. V.-vel, hogy nem nyújt segítséget abban, hogy elvigye K. A. B.-t, valamint mivel több alkalommal valótlan bejelentést tett, fel fogja őt jelenteni. A rendőrjárőr ezt követően távozott a helyszínről. Ekkor L. V. visszament a gépkocsihoz és beült a terhelt mellé. A sértett és K. A. a rendőri intézkedés közben kijöttek a házukból, és a rendőrjárőr távozását követően a házuk előtti domboldalon megálltak.

[8] A terhelt abból adódó dühében, hogy nem hozhatták el a gyermeket, a középső ujját sértő szándékkal felmutatta a sértett felé, aki ugyanúgy visszamutatott a terheltnek. Ettől a terhelt még dühösebb lett, és a tehergépkocsit az úttesten keresztülvágva a sértett irányába kormányozta, mely során legalább 1,5 métert lehaladt az úttestről, ennek során felhaladt a betonozott útpadkára és a füves domboldalra.

[9] A sértett megpróbált ellépni a gépjármű elől, de eközben megcsúszott, és a 15-20 km/h sebességgel közlekedő jármű jobb első kereke elé, majd alá került. A terhelt a gépkocsi holttere miatt nem láthatta, hogy a sértett a gépkocsi kereke alá került, azonban a megnövekedett menetellenállásból és a sértett gépkocsi után futó fiainak kiabálásából tudnia kellett, hogy ez történt.

[10] A terhelt a 130-140 kilogramm súlyú sértettet több, azonban pontosan meg nem határozható méteren keresztül tolta az általa vezetett gépkocsi jobb első kereke előtt, majd a gépkocsi jobb első kerekével áthajtott a sértett lábán és medencetájékán, miközben ismét közeledni kezdett az úttesthez. Ekkor az időközben otthonról távozó és éppen hazafelé tartó K. M. a vezetőoldal, míg K. A. az utasoldal felől a gépkocsihoz értek, arra felléptek, és rákiabáltak a terheltre, hogy álljon meg, mert a sértett a gépkocsi alatt van. Ezt követően a terhelt ismét több, azonban pontosan meg nem határozható méteren keresztül vonszolta a sértettet, majd gázt adott és a gépkocsi jobb hátsó kerekével áthajtott a mellkasán, miután a sértett teste kikerült a gépkocsi alól. K. A. ezután betörte a gépkocsi utasoldali ablakát azért, hogy az ablakon benyúlva megállíthassa a gépkocsit, K. M. pedig a vezetőoldal lehúzott ablakán keresztül benyúlva próbálta a gépkocsit megállítani. A terhelt ekkor anélkül, hogy az általa a visszapillantó tükörben a földön feküdni látott sértett állapotáról meggyőződött volna, a tehergépkocsit gyorsítva elhajtott a helyszínről, ezért K. A. és K. M. már nem tudott a gépkocsin kapaszkodni.

[11] A terhelt hamarosan utolérte a háztól korábban távozó rendőrjárőrt, és azt állította neki, hogy megtámadták őket, azonban azt nem mondta el, hogy elütötte a sértettet. 9 óra 41 perckor a terhelt a Segélyhívó Központba arról tett telefonon keresztül bejelentést, hogy megtámadták az autóját, a sértett eközben nekifutott a platójának, és az autó elsodorta őt.

[12] A sértett családja a szomszédon keresztül 9 óra 31 perckor értesítette a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították, ahol a sértett aznap 18 óra 18 perckor elhunyt.

[13] A sértett a terhelt fenti cselekménye következtében mindkét comb kiterjedt, részben tasakos, nyúzatásos jellegű sérülését, a farpofák kiterjedt hámfosztásos és hámhorzsolásos jellegű sérülését, ezek vetületében lágyrészbevérzéseket, a bal oldali II-X. és a jobb oldali I-X. bordák sorozatos ablakos törését, a szeméremízület szétválását, a szeméremcsontok törését, a keresztcsont törését, mindkét oldalon a csípőlapátcsontok törését, a keresztcsont-csípőcsont ízületek szétválását, az ágyéki csigolyák törését, mindkét oldalon szabad mellűri vérgyülemet, a húgyhólyag falának zúzódását, a végbél falának zúzódását, a húgyvezeték szakadását, a bal vese állományának roncsolódását és zsíros tokjának bevérzését, a medenceizmok masszív bevérzését, a tomportájék és medencetájék mentén a bőr alatti zsírszövetben és izompólyák között sávszerű elrendezésben masszív bevérzést, a tüdő állományának roncsolódását és zúzódását, a mellkasfal mindkét oldalának kiterjedt sávszerű bevérzését, a bal alkar kis kiterjedésű hámfosztásos sérüléseit, a bal kéz kiterjedt sérülését, valamint a jobb kéz, a törzs és az alsó végtagok kisebb kiterjedésű hámhorzsolásos sérüléseit szenvedte el.

[14] A sértett halála az elütése következtében, a medence csontos vázának és a bordák csontos vázának töréséhez, a tüdőzúzódáshoz, a kismedencei szervek zúzódásához társulva kialakult zsírembólia miatt következett be.

[15] A terhelt a fenti magatartásával megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában, a 25. § (2) bekezdésében és az 58. § (1) bekezdésében írt közlekedési szabályokat.

[16] Az ítélőtábla a tényállás részének tekintette az ítéletszerkesztési hiba folytán ítélete indokolásának más részében, a bizonyítékok értékelése vagy jogi indokolás körében feltüntetett, a baleset mechanizmusára vonatkozó részeket, azonban azokkal a tényállást a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja szerint nem egészítette ki.

[17] A Kúria következetes ítélkezési gyakorlata szerint az irányadó tényálláshoz tartoznak mindazok a történeti tények, amelyek a felülvizsgált ítéletben megállapításra kerültek, függetlenül attól, hogy ítéletszerkesztési hiba folytán esetlegesen nem a történeti tényállásban kerültek leírásra, hanem az indokolás más részében, így a bizonyítékok értékelése vagy a jogi indokolás körében (BH 2016.163.III., 2006.392.).

[18] Az elsőfokú ítéletnek a másodfokú határozatban felhívott részei a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó indokolást tartalmaznak. Ezért a leírtakból nem tűnik ki, hogy a másodfokú bíróság e körben milyen ténymegállapításokat tekintett a tényállás részének.

[19] A jogerős ítélettel szemben a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában írt okból, és a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését kérte mindkét terhére rótt bűncselekmény tekintetében.

[20] Indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében a büntető anyagi jogi szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét mindkét terhére rótt cselekmény vonatkozásában. A védő felülvizsgálati indítványában kifejtette, hogy azt nem vitatják, miszerint a terhelt szándékosan megszegte a közúti közlekedési szabályokat, azt azonban igen, hogy ezzel a sértett életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek tette volna ki. A közvetlen veszély meghatározott személyre és helyre konkretizált veszélyt, vagyis olyan veszélyhelyzetet jelent, amikor az élet vagy testi épség sérelmének a reális veszélye határozott és külsőleg is felismerhető formában, meghatározott személyhez vagy személyekhez kapcsolódva jelentkezik. Ezen szándékos megszegő magatartásnak és a közvetlen veszélyhelyzet létrejöttének egymással okozati összefüggésben kell lennie. Ilyet azonban az ítéleti tényállás nem tartalmaz, erre vonatkozó ténymegállapítást a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás, valamint az ítélet indokolása sem tartalmaz. A tényállás "hézagos", a bíróság nem határozta meg a sértett és a tehergépkocsi egymáshoz képesti elhelyezkedésének azt a pillanatát, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy a vádlott ún. limitált veszélyeztetési szándékkal a sértett felé kormányozza a gépjárművet, avagy annak ellenére nem változtat a haladási irányán, hogy erre még reális lehetősége van.

[21] A védő álláspontja szerint így a tényállásba beilleszthető az is, hogy a terhelt úgy hajtott fel gépkocsijával a rézsű kevésbé meredekebb részére, hogy a sértett akkor még védett pozícióban, a járdán tartózkodott, és a szándéka pusztán arra irányult, hogy az ingatlan előtt tartózkodóknak az erejét megmutassa, őket megijessze, és ily módon vegyen rajtuk elégtételt. Ebben az esetben egyáltalán nem jött létre veszélyhelyzet a terhelt szabályszegő magatartásával összefüggésben, hanem az csak akkor alakult ki, amikor a terhelt már bőven féktávolságon belül volt a sértetthez képest, méghozzá a sértett általa előre nem várt és előre nem látható odébblépése és megcsúszása következtében.

[22] Ezért mind az elsőfokú, mind a másodfokú ítélet nélkülözi azokat a történeti tényállási elemeket, amelyek arra utalnának, hogy a terhelt közlekedési szabályszegése a sértett vonatkozásában közvetlen veszélyhelyzetet eredményezett volna. Továbbá nem tartalmazzák az ítéletek azon szituációk körülírását sem, ahol az élet vagy testi épség sérelmének a reális veszélye - a veszély általános jellegéből kilépve - határozott és külsőleg is felismerhető formában meghatározott személyhez vagy személyekhez kapcsolódva jelentkezett. Erre tekintettel a bíróságok a büntetőjog anyagi szabályainak megszegésével állapították meg a terhelt bűnösségét a Btk. 234. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontja szerint minősülő közúti veszélyeztetés bűntettében.

[23] Az indítványozó szerint a segítségnyújtás elmulasztása vonatkozásában sem tartalmazza az irányadó tényállás a törvényi tényállási elemeket. A törvényi tényállásban a "tőle elvárható" fordulat a segítségnyújtás módjára és mértékére vonatkozik. A védő álláspontja szerint a megállapított tényállásból az következik, hogy K. A. akkor törte be az utasoldali ablakot, amikor a sértett már kiszabadult a gépkocsi alól és a Toyota teljes terjedelmével az úttesten volt. Ez a cselekmény tehát nem irányulhatott a sértett védelmére, hanem csakis támadó szándékú lehetett, így a terhelt jogos védelmi helyzetben cselekedett és minden tőle elvárhatót megtett azzal, hogy segélyhívón bejelentette a személyi sérüléssel járó balesetet, így az egyebekben tényállásszerű magatartása nem büntetendő.

[24] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta és a támadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.

[25] Indokolásában kifejtette, hogy a történeti tényállás megállapításaiból - a védői hivatkozással ellentétben - egyértelműen kitűnik, hogy egyrészről a terhelt dühében szándékos KRESZ-szabályszegő magatartást tanúsítva, a tehergépkocsival az úttesten keresztülvágva és arról lehaladva kormányozta a sértett irányába járművét.

[26] Másrészről az is kétséget kizáróan megállapítható, hogy a sértett a gépjármű előtt tartózkodott, amely elől megpróbált ellépni, de eközben csúszott meg és a jármű jobb első kereke elé, majd alá került. A terhelt pedig ezáltal szándékos szabályszegő magatartásának következményeként egy meghatározott személy, a sértett életét, illetőleg a testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Ez a veszély azáltal, hogy a relatíve nagy sebességgel az útpadkán haladó terhelt a nagy méretű tehergépkocsival a füves, csúszós útpadkán a sértett irányába haladt, majd őt utolérte az általa kialakított veszély általános jellegéből kilépve határozott és külsőleg is felismerhető formában, a sértetthez kapcsolódva konkréttá vált. Az eredményre, a sértett halálára pedig a terhelt gondatlansága luxuria formájában feltétlenül kiterjedt.

[27] A Legfőbb Ügyészség a segítségnyújtás elmulasztásának bűntettét érintően is tévesnek találta a védői álláspontot, tekintettel arra, hogy az irányadó tényállásból megállapíthatóan a terhelt - az előzőekben idézettek szerint - jogtalan támadást intézett a sértett ellen. Miközben az általa vezetett tehergépkocsival több méteren keresztül tolta a sértett testét, majd áthajtott rajta, akkor a sértett hozzátartozói a vezető oldali és utasoldali részre fellépve rákiabáltak a terheltre, hogy álljon meg, mert a sértett a gépkocsi alatt van. Ennek a terhelt nem tett eleget, hanem több méteren keresztül tovább vonszolta a sértettet, majd miután a sértett teste kikerült a gépkocsi alól, K. A. betörte a gépkocsi utasoldali ablakát azért, hogy az ablakon benyúlva megállíthassa a gépkocsit. K. M. pedig a vezető oldal lehúzott ablakán keresztül benyúlva próbálta a gépkocsit megállítani. A terhelt ekkor anélkül, hogy az általa visszapillantó tükörben feküdni látott sértett állapotáról meggyőződött volna, a tehergépkocsit gyorsítva elhajtott a helyszínről. Ezután hamarosan utolérte a korábban távozott rendőrjárőrt, azonban azt nem említette neki, hogy a sértettet elütötte, ehelyett arról számolt be, hogy őket támadták meg. Ezt követően a segélyhívó központnak is azt mondta el, hogy őket támadták meg, és csupán annyit mondott, hogy az egyik támadó nekiszaladt az autójának, ezért elsodorta.

[28] Az irányadó tényállás alapján a sértett hozzátartozói, a sértett sérelmére jogtalan támadást intéző terheltet jogszerűen kívánták meg a támadásban megakadályozni, illetőleg a bűncselekmény helyszínén visszatartani, ezért a terhelt javára a Btk. 22. § (1) bekezdése szerinti jogos védelem nem állapítható meg.

[29] A Legfőbb Ügyészség annyiban osztotta a védőnek a tőle elvárhatóság teljesítésével kapcsolatos okfejtését, hogy a felfokozott állapotban lévő hozzátartozók között a terhelt a megállási, meggyőződési és segítségnyújtási kötelezettségét valóban kizárólag a saját, illetőleg utasa élete, vagy testi épsége kockáztatása útján teljesíthette volna.

[30] A tényállás idézett megállapításaiból azonban egyértelműen következik, hogy a terhelt a tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségét a rendőrjárőr értesítése, illetőleg a segélyhívó központban történt bejelentés útján is teljesíthette volna, amelyekre azonban egyik esetben sem került sor.

[31] A terhelt a rendőrjárőrnek ugyanis említést sem tett arról, hogy valaki a helyszínen megsérülhetett, illetőleg, hogy elütötte a sértettet. Nem értékelhető azonban a terhelttől minimálisan elvárható bejelentési kötelezettség teljesítéseként a segélyhívó központ értesítése sem. Az ugyanis sokkal inkább az általa elkövetett bűncselekmények miatti felelősség alóli mentesülését célozta, mintsem azt a törekvést, hogy a hatóságokat arról tájékoztassa, miszerint a helyszínen segítségnyújtásra szoruló személy van. A sértett családja a szomszédon keresztül 9 óra 31 perckor értesítette a mentőket, ugyanakkor a terhelt a segélyhívó központba csak 9 óra 41 perckor tett telefonon bejelentést, a már idézett tartalommal.

[32] Ezért a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint egyértelműen megállapítható, hogy a terhelt a sértett állapota, segítségnyújtásra szoruló helyzete iránt teljes mértékben közömbösséget tanúsított.

[33] A terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[34] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a értelmében kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, a Be. 649. §-ában megjelölt anyagi és eljárási okokból vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényben meghatározott köre nem bővíthető, az ott meghatározottakon kívül más okból felülvizsgálatnak nincs helye.

[35] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha a bíróság jogerős ítéletében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét. A felülvizsgálati indítvány érvelése szerint a terhelt tényállásban rögzített szándékos KRESZ-szabálysértése és a sértett halála között nincs ok-okozati összefüggés, azt követően pedig jogos védelmi helyzetben cselekedett. Ezért a Kúria az indítványt érdemben elbírálta.

[36] A Btk. 234. § (1) bekezdése szerint a közúti veszélyeztetés bűntettét az követi el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, ennek az említett törvényhely (2) bekezdés c) pontja szerinti minősítő körülmény az, ha a cselekmény halált okoz.

[37] A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. A KRESZ 25. § (2) bekezdése szerint járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. Az indítványozó nem vitatta, hogy a terhelt szándékosan megszegte ezen közlekedési szabályokat, azt azonban igen, hogy ezzel a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette volna ki.

[38] A közúti veszélyeztetés bűntette szándékos veszélyeztetési bűncselekmény, ami azt jelenti, hogy az elkövető szándéka (egyenes vagy eshetőleges) kiterjed mind az elkövetési magatartásra (a közúti közlekedés szabályainak a megszegésére), mind pedig a bűncselekmény eredményére (más vagy mások életének vagy testi épségének a közvetlen veszélyeztetésére). A "közvetlen veszély" az élet vagy a testi épség sérelmének a reális lehetőségét, személyre és helyzetre konkretizált veszélyt jelent. A közúti veszélyeztetés tényállásában a veszély határozott és külsőleg is felismerhető formában, meghatározott személyhez vagy személyekhez kapcsolódva jelenik meg. A bűncselekmény megállapításához az is szükséges, hogy a szándékos szabályszegő magatartással okozati összefüggésben jöjjön létre az eredmény, a közvetlen veszélyhelyzet.

[39] A szándékosság megállapításához a tényállási elemekre vonatkozó tudat szükséges. Kizárólag azokból a tárgyi ismérvekből lehet az elkövető szándékára következtetést levonni, amelyeket a tudata a véghezviteli magatartás kifejtésekor átfog (BH 2000.478.).

[40] A veszélyhelyzet létrehozására irányuló egyenes szándék esetén az elkövető felismeri, hogy a veszélyhelyzeten túlmenő további káros következmények is létrejöhetnek, ám bízik a saját ügyességében, vezetői tapasztalatában, a gépjárművének műszaki tulajdonságaiban stb. A szándékos közúti veszélyeztetés eshetőleges szándékkal történő előidézése esetén a terhelt a veszélyhelyzet bekövetkezésének lehetőségét látja előre, és ebbe belenyugszik (BH 2015.51. indokolás [35]-[37] bekezdés).

[41] Ilyen a sértett testi épségét, életét közvetlenül veszélyeztető helyzet az irányadó tényállásából kitűnik. A terhelt abbéli dühében, hogy a gyermekét nem tudta elhozni, a sértettel való kölcsönös sértegetést követően, az általa vezetett gépkocsit az úttesten átvágva a sértett felé kormányozta, melynek során legalább másfél métert lehaladt az úttestről, felhaladt a betonozott útpadkára és a füves domboldalra.

[42] A terhelt fenti magatartásával megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat és ezt a tudata át is fogta, hiszen ő kormányozta a gépjárművet a sértett felé, annak ellenére, sőt kifejezetten azért, mert látta, hogy ott áll a sértett. Ebből következően cselekménye szándékos volt. Mindebből következik, hogy azt is fel kellett ismernie, miszerint a sértett életét közvetlen veszélynek teszi ki azzal, hogy az úttestről letérve a kis területen relatíve gyorsnak tekinthető 15-20 km/órás sebességgel a sértett felé vezeti a gépkocsit. A terhelt ezen magatartását semmi sem indokolta, ezért tisztában kellett lennie az általa előidézett veszélyhelyzet lehetséges következményeivel, így azzal, hogy az úttestről letérve a sértett felé kormányozott gépkocsi elől a sértett megpróbál menekülni, azonban a sebesség nagyságára és a terepviszonyokra tekintettel számíthatott arra, hogy egy váratlan helyzet - például a sértettnek az általa várttól eltérő cselekvősége - esetén nem fog tudni biztosan megállni.

[43] Az irányadó tényállás alapján az nem vitatható, hogy a sértett a veszélyhelyzetet - azt, hogy gépkocsi elütheti - felismerve megpróbált a terhelt által felé vezetett gépkocsi elől ellépni, melynek következtében megcsúszott és a 15-20 km-es sebességgel közlekedő gépkocsi jobb első kereke elé, majd alá került. Tehát a terhelt szándékos közlekedési szabálysértése indította el azt az okfolyamatot, aminek következtében a terhelt az általa vezetett gépkocsival a sértett lábán, medencetájékán, mellkasán áthajtott. Az ennek következtében elszenvedett sérülések miatt kialakult zsírembólia vezetett a sértett halálához.

[44] Mindezekből következik, hogy az ok-okozati összefüggés - az indítvány érveivel szemben - a közlekedési szabályszegés, a veszélyhelyzet és a sértett halála között megállapítható. A veszélyhelyzet a sérelem bekövetkeztének reális esélyét jelenti, és jelen esetben ez a sérelem be is következett. Ez a sérelem "nem derült égből villámcsapás" volt, hanem előre látható és közvetlen összefüggésben állt azzal, hogy a terhelt a kis területen relatíve nagy sebességgel, az úttestről is letérve a sértett felé hajtott a gépkocsival. Ez az elütés előtti szituáció a közvetlen veszélyhelyzet, amit szándékos magatartásával a terhelt hozott létre. Ez már magában hordozta a sértett megsérülésének, akár a halálának a reális lehetőségét, ami be is következett azáltal, hogy a sértett elugrás közben megcsúszott és a gépkocsi előtt a földre került. A tényállásban írtaknál pontosabb helyadatok hiányában is nyilvánvaló azonban, hogy a veszélyhelyzetet nem a sértett megcsúszása, hanem a terhelt gépkocsijának a terhelt által a sértett irányába kormányzása hozta létre.

[45] A terheltet a bekövetkezett eredmény tekintetében gondatlanság terheli. Az pedig nem vitatható, hogy a terheltnek a jogerős ítéleti tényállásban leírt magatartása hiányában a sértett halála nem következett volna be.

[46] Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettéért felel az elkövető, ha a veszélyeztető magatartása indítja el azt az okfolyamatot, amelynek eredményeként bekövetkezik a sértett halálát okozó közlekedési baleset (BH 2020.288.). Jelen ügyben erről van szó.

[47] Az élet, testi épség és az egészség elleni cselekmény tekintetében sem megalapozottak a védő által kifejtettek. A segítségnyújtás elmulasztásának vétségét a Btk. 166. § (1) bekezdése szerint az követi el, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van.

[48] Az indítvány szerint a terhelt ezen cselekménye azért nem büntetendő, mert a sértett elütését követően személyét és a társaságában lévő L. V.-t a sértett fiai részéről közvetlenül jogtalan támadás fenyegette, ezért a Btk. 22. § (1) bekezdése szerinti jogos védelmi helyzetben voltak. Az említett törvényi rendelkezés szerint valóban nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

[49] Ebben az esetben azonban nem erről van szó. Támadás elhárítására kötelezettség elmulasztása eleve nem alkalmas; a támadás legfeljebb a kötelességmulasztás oka lehet. Ugyanakkor jelen esetben sem támadás, sem annak közvetlen veszélye sem állt fenn, utóbbi legfeljebb akkor merülhetett volna fel, ha a terhelt megáll. A terhelt cselekménye így nem a közvetlenül fenyegető veszély elhárítását, hanem a támadással fenyegető veszélyhelyzet létrejöttének a megakadályozását szolgálta. Ezért a védő által e körben előadottak nem vizsgálhatók a jogos védelem - mint büntetendőséget kizáró ok - keretében. Így azt sem kellett és lehetett vizsgálni, hogy az ifjabb K. testvérek támadó magatartása tekinthető-e a terheltnek a sértett elleni, korábbi - kétségkívül jogtalan - támadása elleni védekezésnek.

[50] Az indítványban ugyancsak hivatkozott "tőle elvárhatóság" azonban a segítségnyújtás elmulasztása törvényi tényállásának az eleme, a segítségnyújtás elmulasztása csak akkor róható fel az elkövetőnek, ha az tőle elvárható lett volna. Ennek mércéje jogkérdés, melyet minden esetben külön kell vizsgálni és megítélni, a konkrét szituációtól és az elkövető személyes körülményeitől függ, hogy éppen mi az elvárható a terhelttől.

[51] Ebben a körben pedig a Kúria a védővel és a Legfőbb Ügyészséggel egyetértve maga is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a terhelt az adott körülmények között, a felfokozott lelkiállapotban lévő hozzátartozók között a megállási, meggyőződési és segítségnyújtási kötelezettségének kizárólag a saját, illetőleg utasa élete, vagy testi épsége kockáztatása útján tehetett volna eleget. Ezért a segítségnyújtás elmulasztása ekkor nem volt tőle elvárható, cselekménye - eddig - nem tényállásszerű.

[52] Az irányadó tényállás szerint azonban a terhelt a helyszínről való távozását követően rövid időn belül találkozott a még a helyszín közelében tartózkodó rendőrökkel, majd - a sértett családjának bejelentésétől számított 10 perc múlva - a központi segélyhívón is bejelentést tett. Ekkor a terhelttől elvárható segítség lett volna, ha bejelenti, hogy a helyszínen segítségre szoruló sérült van.

[53] A hivatalos segítségnyújtó szerveknek (mentők, rendőrség, katasztrófavédelem) való bejelentés során alapkövetelmény, hogy a bejelentés tartalmazza a segítségnyújtás kivitelezéséhez objektíve szükséges alapadatokat; így mindenekelőtt a segítségre szorulás tényét, annak a bejelentő előtt ismert mibenlétét és a segítségre szoruló személy hollététét. Ezek minimálisan szükségesek ahhoz, hogy a segítségnyújtás egyáltalán megkezdhető legyen. Így a segítségnyújtási kötelezettség csak ezek közlésével tekinthető teljesítettnek.

[54] Jelen esetben azonban a terhelt a rendőrjárőrökkel való személyes találkozása során a sértett elütéséről egyáltalán nem, kizárólag a saját megtámadásáról számolt be, majd a központi segélyhívón is csupán annyival mondott többet, miszerint a sértett "elsodrásáról" is beszámolt.

E közlések egyike sem tartalmazta azonban, hogy a helyszínen egy - a terhelt számára legalábbis nem kizárhatóan - súlyos sérült van, ezért azok egyike sem jelentette a terhelttől elvárható segítségnyújtási kötelezettség teljesítését. Így a terhelt ezen mulasztása már büntetőjogilag felróható.

[55] Mindezekre figyelemmel az ügyben eljárt bíróságok jogerős ítéletükben a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül állapították meg a terhelt bűnösségét közúti veszélyeztetés bűntettében [Btk. 234. § (1) bek., (2) bek. c) pont] és segítségnyújtás elmulasztása bűntettében [Btk. 166. § (1) bek., (3) bek. I. ford.] is.

[56] Ekként a Kúria - a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdése szerinti összetételben eljárva - a megtámadott határozatot a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 1.114/2020.)