BH 2006.5.143

Az elsőfokú bíróság N. B. M. I. r. vádlottat és D. F.-né II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettességben elkövetett jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettében, ezért őket egyezően 400 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét az I. r. vádlott vonatkozásában 2000, míg a II. r. vádlott vonatkozásában 250 forintban állapította meg.

Az I. r. vádlottal szemben így kiszabott összesen 800 000 forint, míg a II. r. vádlottal szemben kiszabott összesen 100 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetés esetén egyezően 400 napi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre rendelte átváltoztatni.

Az eljárás során lefoglalt 2 528 000 forintot, valamint 600 eurót elkobozta, ezt meghaladóan az eljárás során lefoglalt 111 940 forint értékű dinár, illetőleg az iratoknál kezelt többi bűnjel lefoglalását megszüntette és az I. r. vádlottnak rendelte kiadni.

A bíróság N. B. M. I. r. vádlottat az ellene üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:

N. B. M. I. r. vádlott grúz állampolgár, grúz anyanyelvű, a magyar nyelvet is beszéli, 14 éve él Magyarországon. Iskolai végzettsége egyetem, szakképzettsége nem ismert. Nős családi állapotú, kiskorú gyermeke nincs. Az I. r. vádlottal közös háztartásban élő eltartottak száma négy fő, jelenlegi jövedelme nem ismert, 2003. évben bruttó 6-700 000 forint adóköteles jövedelme volt. Vagyona a lakcíme szerinti ingatlan 1/1 tulajdoni illetősége, egy Mercedes típusú személygépkocsi és az E. Kft. 98%-os tulajdoni illetősége. Büntetlen előéletű.

D. F.-né II. r. vádlott magyar állampolgár, középiskolai végzettségű, pénztáros az E. Kft.-nél, havi jövedelme 53 000 forint. Özvegy családi állapotú. Eltartott hozzátartozója nincs, vagyona a lakcíme szerinti lakásingatlan 1/1 tulajdoni illetősége, mellyel összefüggésben havi 1480 forint hiteltörlesztő részletet fizet.

1. 1992. július hó 30. napján kelt társasági szerződéssel létrejött az akkor még R. székhelyű E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mely kft.-nek megalakulásától kezdődően képviseletre jogosult tagja volt N. B. M. I. r. vádlott.

Az E. Kft. bejegyzett tevékenységi körei között szerepelt 1996. november 15. napjától 2001. március hó 13. napjáig a "pénzügyi tevékenység máshová nem sorolt kiegészítő szolgáltatásai", míg 2001. március hó 13. napjától a "máshová nem sorolt egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység".

A megalapítását követően az E. Kft. működtette az R. községben működő T&T Áruházat a hozzá kapcsolódó gazdasági egységekkel együtt. Az áruház területén pénzváltási tevékenység is folyt, melyet kezdetben az E. Kft. saját jogon végzett.

A pénzváltási tevékenységet, mint kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet szabályozó jogszabályok 2002. január 1. napjától kezdődően megváltoztak, így a többször módosított a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. § (2) bekezdés a) pontja szerint a pénzváltási tevékenység üzletszerű végzése kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak minősül, melyet a Hpt. 3. § (4) bekezdése szerint kizárólag a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) engedélyével lehet végezni.

A Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja szerint a PSZÁF engedélye szükséges a hitelintézet pénzügyi szolgáltatási tevékenységének pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult, azaz ügynök igénybevételével történő végzéséhez is.

Ezen megváltoztatott jogszabályi feltételek biztosítására az I. r. vádlott által képviselt E. Kft. 2002. április hó 29. napján megbízási szerződést kötött pénzváltási tevékenység ügynökkénti ellátására a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-vel.

A PSZÁF 2002. augusztus hó 16. napján kelt határozatával engedélyezte az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. számára a kiegészítő pénzügyi szolgáltatás közvetítését, mely engedély azonban ún. üres engedély volt és tartalmazta azon kikötést, hogy a kft. ezen tevékenységet csak hitelintézettel kötött és a felügyelet által engedélyezett megbízási szerződés alapján végezheti.

A PSZÁF a 2002. augusztus hó 16. napján kelt határozatával engedélyezte a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pénzváltási tevékenységének az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. útján történő végzését, a 2002. április hó 29. napján megkötött megbízási szerződésre figyelemmel. Az I. r. vádlott által képviselt E. Kft. ezt követően a pénzváltási tevékenységet jogszerűen, a megfelelő engedély és szerződés birtokában végezte.

A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. élve a megbízási szerződésben biztosított lehetőségével 2003. március hó 12. napján kelt levelében közölte az E. Kft.-vel, hogy a közöttük lévő megbízási szerződést 2003. június hó 30-i hatállyal felmondja.

Ezt követően a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a 2003. július hó 1. napján kelt levelében ezt megerősítette, egyben felhívta az E. Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a szerződés megszűnésére figyelemmel számoljon el a kihelyezett pénzkészlettel. Ezen levél felhívta a Kft. figyelmét arra is, hogy 2003. július 1. napjától kezdődően a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. nevében pénzváltást nem végezhetnek.

2003. augusztus hó 7. napján megtörtént a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., illetőleg az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között az elszámolás, melynek során mindkét fél kijelentette, hogy a másik féllel szemben pénzügyi követelése nincsen. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 2003. augusztus hó 13. napján a PSZÁF Pénzpiaci Engedélyezési Főosztályát tájékoztatta arról, hogy a Kft.-vel kötött megbízási szerződés felmondásra került, erre figyelemmel a PSZÁF a 2003. szeptember hó 3. napján kelt határozatával megállapította, hogy az általa korábban kiadott felügyeleti határozatban foglalt engedély hatálytalanná vált. Ezen határozatot a visszaérkezett tértivevény tanúsága szerint az E. Kft. másik képviseletre jogosult tagja - C. V. - 2003. szeptember hó 9. napján átvette és 2003. szeptember hó 9. napján a határozat közzététele is megtörtént.

Ezt követően 2003. év folyamán az E. Kft. pénzváltói tevékenységet nem folytatott és a kft. fő tevékenységét adó áruház üzemeltetése is megszűnt 2003. év őszén.

2003. október hó 15. napjától kezdődően a cég székhelye az I. r. vádlott bejelentett lakcíme lett. Ezen időponttól kezdődően az E. Kft. ügyvezetőjeként a kft. képviseletére egyedül az I. r. vádlott volt jogosult.

2003. év őszétől 2003. év végégig a Kft. érdemi gazdasági tevékenységet nem folytatott és a T&T Áruház mellett üzemelő, azonban a kft. tulajdonát képező autómosó is értékesítésre került.

2003. év végén N. B. M. I. r. vádlott úgy döntött, hogy az E. Kft. tényleges működtetését újból folytatja, ebből a célból R. községben egy ideiglenes építményben pénzváltó helyet alakított ki és alkalmazta D. F.-né II. r. vádlottat valuta-pénztárosi munkakörben.

Mind az I. r., mind a II. r. vádlottak tudomással bírtak arról, hogy a pénzváltási tevékenység csak hitelbankkal kötött szerződés és a PSZÁF engedély birtokában végezhető, mellyel az E. Kft. nem rendelkezik. Ennek ellenére 2004. január hó 5. napjától kezdődően az R. községben kialakított ideiglenes helyiségben napi rendszerességgel pénzváltói tevékenységet folytattak, melynek során túlnyomórészt a Magyar Köztársaság területére belépő külföldiektől eurót illetőleg más valutát váltottak forintra, s csupán alkalmanként került sor euró értékesítésére.

2004. január 19. napján PSZÁF ellenőrzésre került sor az I. r. vádlott által működtetett pénzváltó helyiségben, ahol rögzítésre került, hogy az E. Kft. engedély hiányában végzi a pénzváltói tevékenységét. Erre figyelemmel a PSZÁF a 2004. január hó 30. napján kelt határozatával az E. Kft.-nek korábban kiadott engedélyt visszavonta. Az erről szóló határozat 2004. február hó 5. napján kézbesítésre is került, ennek ellenére az I. r. és a II. r. vádlottak az engedély nélküli pénzváltási tevékenységüket 2005. február 9-éig folytatták, amikor a nyomozó hatóság a pénzváltó helyiségben házkutatást tartott.

A házkutatás során lefoglalásra került D. F.-né II. r. vádlott táskájából különböző címletekben összesen 2 528 000 forint, melyet a II. r. vádlott a pénzváltás biztosítására tartott magánál, valamint lefoglalásra került N. B. M. I. r. vádlott ruházatából 600 euró, melyhez a korábbi napok pénzváltásából jutott az I. r. vádlott.

Ezen házkutatás alkalmával a különböző iratok mellett lefoglalásra került továbbá 111 940 dinár is, amely nem a pénzváltói tevékenységgel összefüggésben került a vádlottakhoz.

2. Az 1. pontban körülírt jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősülő pénzváltásból származó valutát N. B. M. I. r. vádlott az E. B. C. Kft.-nél három alkalommal forintra váltotta be. Ezen pénzváltásokat megelőzően az I. r. vádlott az E. B. C. Kft. alkalmazottjától megtudakolta hogyan tud az E. Kft. nevében pénzt váltani és az ügyintéző tájékoztatásának megfelelően az E. Kft. cégmásolatának, illetőleg az aláírási címpéldány bemutatásának megtörténte után került sor mindhárom esetben a pénzváltásra.

A fentieknek megfelelően 2004. január hó 9. napján 3225 eurót, 80 ausztrál dollárt, 200 svájci frankot, 210 angol fontot és 650 USD-t váltott forintra az I. r. vádlott 1 119 800 forint értékben. 2004. január hó 12. napján 10 525 eurót váltott át az I. r. vádlott 2 820 700 forint értékben, míg 2004. február hó 3. napján 7000 euró került beváltásra 1 855 000 forint értékben.

Az I. r. vádlott által a fenti három alkalommal beváltott összes valuta értéke 5 795 500 forint volt.

A 2004. január 9. és január 12-ei valuta-beváltással kapcsolatos bizonylatokat az I. r. vádlott átadta V. I.-nénak - aki 2004. év februárjától kezdődően az E. Kft. könyvelője volt - abból a célból, hogy azokat a kft. könyvelésébe állítsa be.

Az I. r. vádlott a fent említett 5 795 500 forintot részben a kft. tartozásainak kiegyenlítésére, részben a működés újraindítása, illetőleg a működtetés biztosítása érdekében használta fel.

Az I. r. vádlott a fent kifejtettek szerint a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységből származó valutát nem az eredetének leplezése céljából váltotta át forintra, hanem a kft. működésének biztosítása érdekében.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be:

- az ügyész, az I. r. vádlott terhére az üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettében való bűnösségének megállapítása és halmazati büntetésként végrehajtandó szabadságvesztés büntetés, valamint a II. r. vádlott terhére végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében; illetőleg

- az I. r. vádlott és védője, a kiszabott pénzbüntetés enyhítése, továbbá a lefoglalt pénz elkobzásának mellőzése és az I. r. vádlott részére történő kiadása végett.

A fellebbviteli főügyészség a bejelentett fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyészi fellebbezésnek megfelelően változtassa meg.

A bejelentett fellebbezések nem alaposak.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálva lényeges eljárási szabálysértést, amely az ügy érdemére kihatott, nem észlelt.

Az elsőfokú ítélet tényállását a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával az I. r. vádlottnak a fellebbezési nyilvános ülésen tett nyilatkozata, valamint tényekből levont következtetés alapján az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette:

N. B. M. I. r. vádlott nyugdíjas, nyugdíjának összege 36 000 forint, jelenleg is az E. Kft. ügyvezetője.

Felesége háztartásbeli, jövedelemmel nem rendelkezik, eltartásáról az I. r. vádlott gondoskodik. Az I. r. vádlott a feleségén kívül más személyt nem tart el.

Az I. r. vádlott tulajdonában álló, 1997-ben épült ingatlan építéskori értéke 20 000 000 forint volt, a jelenlegi értéke ezt lényegesen meghaladja. A tulajdonát képező Mercedes típusú személygépkocsi 20 éves, értéke 300-400 000 forint, míg az E. Kft. jelenleg nem működik.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy N. B. M. I. r. vádlottnak az átlagosat lényegesen meghaladó mértékű, de pontosan meg nem határozható összegű jövedelme van.

Egyebekben az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, azt az ítélőtábla a fenti helyesbítésekkel és kiegészítésekkel az ítélkezésének alapjául elfogadta.

Az elsőfokú bíróság az 1. pontban írt tényállását a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Bár az I. és II. r. vádlottak bűnösségüket nem ismerték el, a tárgyaláson vallomást sem tettek, azonban a nyomozás során elismerték, hogy hatósági engedély nélkül végeztek pénzváltói tevékenységet, amit az egyéb bizonyítékok is alátámasztottak.

Az ítélet 2. pontjában írt tényállását is a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, azokat mérlegelési körébe vonta, figyelembe vette az I. r. vádlottnak a bűnösségét tagadó, azonban a valutaátváltások tényét elismerő vallomását is.

Az elsőfokú bíróság a logika szabályainak megfelelően értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, és úgy ítélte meg, hogy azok az 1. pontban írt tényállás esetén az I. és a II. r. vádlott bűnösségét alátámasztják. Az általa megállapított tényállás iratszerű és megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyes következtetést vont le az 1. pontban írt tényállás esetén az I. és II. r. vádlottak bűnösségére és a cselekményeiket is az ítélet kihirdetésekor hatályban lévő büntetőtörvénynek megfelelően minősítette.

Az ellenérdekű fellebbezések közül az ügyészi fellebbezés az elsőfokú bíróságnak kizárólag a 2. pontban írt tényállással kapcsolatos jogi álláspontját támadta.

A 2. pontban írt tényállás jogi következményeinek megítélésekor az ítélőtábla elsődlegesen azt kívánta feltárni, hogy milyen jogalkotói akarat okán került a pénzmosás bűntettének a Büntető Törvénykönyvben jelenleg hatályos - a Btk. módosításáról szóló 2001. évi CXXI. törvény 60. §-ával megállapított - törvényi tényállása megfogalmazásra.

Álláspontja szerint erre a kérdésre a legautentikusabb magyarázatot a Btk. jogalkotói értelmezése - a 2001. évi CXXI. törvény 60. §-ához fűzött miniszteri indokolás - adhatja. Eszerint a "bűnös úton szerzett pénznek jelentős részét a legális gazdaságban próbálják befektetni, amelynek célja, hogy a bűnös úton szerzett pénz azonosságát, eredetét elleplezzék, és legális forrásból származó eszköznek tüntessék fel. Ennek érdekében a »piszkos pénzek« megjelennek a bankok és egyéb pénzügyi intézmények hálózatában, ezért a pénzmosás büntetendővé nyilvánítása védi az előbb említett intézmények, illetve a legális gazdaság törvényes működésébe vetett bizalmat".

A miniszteri indokolás utal arra is, hogy a szabályozás jelenlegi kereteit Magyarország számára a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban 1990. november 8-án kelt Egyezmény adja, amit a 2000. évi július 1. napján hatályba lépett 2000. évi CI. törvény hirdetett ki, és amelynek Magyarország ezáltal a részese.

Az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése kimondja, hogy a felek - a részes államok - megteszik a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket aziránt, hogy belső joguk, szándékos elkövetés esetén bűncselekménynek minősítsék

a) a dolgok átalakítását, vagy átruházását annak ismeretében, hogy a dolgok jövedelemnek minősülnek, azzal a céllal, hogy a dolgok jogellenes eredetét eltitkolják, vagy leplezzék, vagy az alapbűncselekmény elkövetésében részt vevő személyt segítsék a tettéhez fűződő jogkövetkezmények elkerülésében;

b) dolgok valódi természetének, forrásának, helyének azzal rendelkezésnek, mozgásnak, az azon fennálló jogoknak, vagy tulajdonának eltitkolását, vagy leplezését annak ismeretében, hogy a dolgok jövedelemnek minősülnek.

Ugyanezen Cikk 2. bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a 6. Cikk 1. bekezdésének végrehajtása, vagy alkalmazása során a meghatározott bűncselekmények elemeként meghatározott tudomásra, szándékra, vagy célzatra, objektív, ténybeli körülményekből lehet következtetni.

Megállapítható, hogy mind a miniszteri indokolás, mind a Strasbourgi Egyezmény szubjektív tényállási elemként a leplezési vagy titkolási célzatot ezen bűncselekmény megvalósulásához kifejezetten megkívánja.

Ezzel ellentétes állásponton van Tóth Mihály, aki a Gazdasági bűnözés és bűncselekmények című könyvében azt fejti ki, hogy e bűncselekmény megvalósulásához a II. és III. fordulatban írt magatartások - a pénzügyi illetőleg a bankműveletek - esetén a jogalkotó nem kívánja meg az eredetleplezési célzatot.

Az ítélőtábla a határozata meghozatalakor a miniszteri indokoláson alapuló állásponttal egyezően foglalt állást a pénzmosás bűntettének megállapíthatóságát illetően. A nyelvtani és a rendszertani értelmezés alapján is jól érzékelhető - ezért elvi éllel kimondható - hogy a jogalkotó a Btk. 303. § (1) bekezdésében írt jogszabályhely szövegezésekor nem kívánt különbséget tenni az elkövetési magatartások között és a leplezési célzatot mindhárom elkövetési magatartásra egyezően megkívánja.

Rámutat az ítélőtábla arra is, hogy álláspontja kialakításakor a jogértelmezés során nem vette figyelembe a fellebbviteli főügyészség által hivatkozott PSZÁF ajánlásokat, mivel azok határozott véleménye szerint nem képezhetik e Büntető Törvénykönyvi norma értelmezésének alapját. Ezen ajánlások a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint nem jogforrások és nem is az állami irányítás egyéb jogi eszközei, azok a hivatalos jogtárakban nem is érhetők el, egyébként pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény 9/C. § (1) bekezdés c) pontja szerint az e törvény hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetekre és személyekre sem kötelezőek.

Az ítélőtábla megvizsgálta azt is, hogy az I. r. vádlottnál megállapítható lett volna-e a leplezési célzat a 2. tényállási pontban írt pénzösszeg eredete vonatkozásában.

E körben rámutat arra, hogy a főügyészség által benyújtott, majd a későbbiekben módosított vád nem tartalmaz a tényállásban írt pénzösszeg eredetének leplezésével kapcsolatban sem szándékot, sem célzatot, így már emiatt sem lehetett volna erre vonatkozóan pozitív tényállást megállapítani, hiszen az túlterjeszkedett volna a vádon.

A rendelkezésre álló adatokat egyébként az elsőfokú bíróság helyesen értékelte akkor, amikor azt állapította meg, hogy az I. r. vádlottnak a pénzek átváltásakor nem volt eredetleplezési célzata, hiszen az általa irányított kft. keretében üzemeltetett pénzváltó tevékenységéről könyvelést vezetett, a könyvelésben előtalálhatóak azok az adatok, amelyek a pénzváltói tevékenységgel kapcsolatosak és a pénzmozgás útját rögzítik. Az I. r. vádlott a kft. nevében történt valuta-átváltásokat igazoló bizonylatokat a könyvelőjének átadta, azokat nem kívánta elrejteni, vagy eltitkolni. Ezen adatok egyértelműen azt mutatják, ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, hogy az I. r. vádlottnak még eshetőlegesen sem állt szándékában a pénzváltó működése körében használt pénz eredetének leplezése.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az pedig már az I. r. vádlott érdekkörén kívül esik, hogy a vele kapcsolatban lévő bank a kétmillió forint feletti beváltást jelezte-e a megfelelő hatóságnak, vagy nem, ezért az ezzel kapcsolatos esetleges mulasztást a terhére értékelni nem lehet.

Mindezekből az következik, hogy az ítélőtábla álláspontja szerint helyesen mentette fel az elsőfokú bíróság az üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének vádja alól az I. r. vádlottat bűncselekmény hiányában.

Csupán megjegyzi az ítélőtábla azt, hogy azon ügyészségi jogértelmezés, amely az eredetleplezési célzat nélkül is megállapíthatónak tartja a pénzmosás bűntettét, akár oda is vezethetne, hogy ha pl. egy vagyon elleni bűncselekmény során valaki készpénzt tulajdonít el és ezt a későbbiekben külföldi fizetőeszközre váltja, amit egy külföldi utazás során kíván elkölteni, akkor ezzel a magatartásával megvalósítaná a pénzmosás bűntettét, ami az eredeti jogalkotói szándékkal mindenképpen ellentétes lenne.

Ami az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeket illeti, azok azonban kiegészítésre, illetőleg helyesbítésre szorulnak.

Az I. r. vádlott vonatkozásában az ítélőtábla nem értékelte enyhítő körülményként a büntetlen előéletét, hiszen a cselekményét, mint az E. Kft. ügyvezetője követte el, mely tisztség betöltésének jogszabályi feltétele a büntetlen előélet. Ellenben enyhítő körülményként értékelte, hogy házastársa eltartásáról gondoskodik.

A II. r. vádlott esetében az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte azt a tényt, hogy a cselekményét az I. r. vádlott ráhatására, illetőleg befolyása alatt követte el, mint a kft. alkalmazottja. Ezzel szemben az I. r. vádlottnál súlyosító körülményként értékelte, hogy az 1. tényállási pontban írt bűncselekmény vonatkozásában megállapíthatóan kezdeményező, a II. r. vádlottat bűnelkövetésbe vivő szerepe volt.

Mindezeket is figyelembe véve az ítélőtábla álláspontja szerint nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési célok mindkét vádlott vonatkozásában az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott pénzbüntetéssel is elérhetők.

Az I. r. vádlottnál az általa megvalósított bűncselekménnyel arányban állónak ítélte meg a pénzbüntetés napi tételeinek számát, és az egy napi tétel összegét is, hiszen az I. r. vádlott tudomással bírt a cselekménye elkövetésekor arról, hogy a pénzváltási tevékenységet csak és kizárólag hatósági engedéllyel, illetőleg hitelintézettel kötött megállapodás alapján végezhetné, ennek ellenére még a PSZÁF ellenőrzést követően is folytatta a pénzváltást, és csupán a nyomozó hatóság által foganatosított eljárási cselekményt követően hagyott fel azzal.

Mindezek alapján úgy ítélte meg az ítélőtábla, hogy nemcsak a rá vonatkozó jogszabályokat, hanem a vele szemben foganatosított közigazgatási hatósági intézkedés eredményét sem tekintette magára nézve kötelezőnek, így cselekményének társadalomra veszélyessége emiatt is fokozott és a vele szemben kiszabott büntetés ezért sem tekinthető eltúlzottnak.

Ezzel szemben - bár a II. r. vádlott vonatkozásában enyhítésre irányuló fellebbezés nem érkezett - az elsőfokú ítélettel kiszabott büntetést hivatalból vizsgálva az ítélőtábla a vele szemben kiszabott pénzbüntetés napi tételszámát aránytalanul súlyosnak találta.

A II. r. vádlott az I. r. vádlott alkalmazottja volt, a fentebb kiegészített bűnösségi körülményekből is kitűnik, hogy ő az I. r. vádlott kezdeményezésére követte el a cselekményét, így tehát vele szemben az ugyanolyan mértékű napi tételszámú pénzbüntetés aránytalanul súlyos, ezért azt az ítélőtábla 200 napi tételre enyhítette. Az egy napi tétel összegét az elsőfokú bíróság helyesen és arányosan, a II. r. vádlott jövedelmi viszonyaihoz képest állapította meg, így azt az ítélőtábla nem változtatta meg.

A II. r. vádlott vonatkozásában megváltozott pénzbüntetés napi tételszámára figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú határozatában annak meg nem fizetése esetén történő átváltoztatásáról a Btk. 52. § alapján rendelkezett.

Ami az elsőfokú bíróság által elkobzott pénzösszegeket illeti, az ezzel kapcsolatos fellebbezésekre tekintettel rámutat az ítélőtábla arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállását a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Számot adott arról, hogy mely bizonyítékokra figyelemmel látta megállapíthatónak azt, hogy ezen összegek ténylegesen a valutaváltást szolgálták, és nem az autómosó értékesítéséből származnak, és ebből következően miért vetette el az I. és a II. r. vádlottak által előadottakat.

Mivel az elsőfokú ítélet tényállása megalapozott, ezért a másodfokú eljárásban is irányadó volt, emiatt azt eredményesen támadni fellebbezési szakban nem lehetett.

A megállapított tényállásból következően az elsőfokú ítéletben hivatkozott Btk. 77. § (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti elkobzás a törvény erejénél fogva kötelező, ezért azt helyesen alkalmazta az elsőfokú bíróság.

Az elsőfokú tárgyaláson eljáró ügyész végindítványában a lefoglalt pénzösszegek vonatkozásában vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt, azonban az elsőfokú bíróság - a törvénynek megfelelően - azok elkobzásáról rendelkezett.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. vádlott vonatkozásában a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 463/2005. sz.)