BH 2014.1.7

A bíróság a 2011. február 14. napján kihirdetett ítéletével

az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (7) bek. b) pont],

- 6 rendbeli - ebből 2 esetben felbujtóként elkövetett - közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont],

- 13 rendbeli felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §) és

- 1 rendbeli felbujtóként elkövetett pénzmosás bűntettében [Btk. 303. § (1) bek., (2) bek. a) és b) pont],

s ezért őt halmazati büntetésül 7 év 6 hónap börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte;

a III. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) pont, (7) bek. b) pont],

- 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] és

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §),

s ezért őt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte;

az V. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (7) bek. b) pont] és

- 3 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §)

s ezért őt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte;

a VIII. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (7) bek. b) pont] és

- 6 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §),

s ezért őt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte;

a X. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (6) bek. b) pont],

- 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont],

- 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §) és

- 1 rendbeli pénzmosás bűntettében [Btk. 303. § (1) bek., (2) bek. a) pont],

s ezért őt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Egyebekben az előzetes fogvatartásban töltött időt I. r., VIII. r. és X. r. terheltek tekintetében a szabadságvesztés tartamába beszámította; a korábban végrehajtásában felfüggesztettként kiszabott szabadságvesztés végrehajtását III. r. és X. r. terhelt tekintetében elrendelte; rendelkezett a lefoglalt dolgokról, valamint I. r., III. r., VIII. r. és X. r. terheltet külön-külön bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A védelmi fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla a 2012. február 28. napján kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet,

I. r. terhelt tekintetében

- a 6 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettét 4 esetben felbujtóként elkövetettnek,

- a 13 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségét folytatólagosan és 5 esetben felbujtóként elkövetettnek minősítette;

III. r. terhelt tekintetében

- az 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét folytatólagosan elkövetettnek minősítette;

V. r. terhelt cselekményeit

- bűnsegédként elkövetett csalás bűntettének [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) pont, (6) bek. b) pont] és

- bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének minősítette;

VIII. r. terhelt cselekményeit folytatólagosan elkövetettnek minősítette; és

X. r. terhelt tekintetében

- a vagyon elleni (azaz csalási) cselekményét folytatólagosan elkövetettnek,

- a 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette esetében a bűnsegédi elkövetői minőségre utalást mellőzte,

- a 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét folytatólagosan elkövetettnek minősítette.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r., az V. r., a VIII. r. terhelt védője, valamint a III. r. és X. r. terhelt közös védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Az I. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdésének b) és c) pontjait megjelölve 3 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében törvényes vád hiánya miatt hatályon kívül helyezés és értelemszerűen az eljárás megszüntetése, egyebekben az indokolási kötelezettség megsértése miatt hatályon kívül helyezés és új eljárásra utasítás érdekében terjesztette elő az indítványát.

Az I. r. terhelt külön beadványában kérte, hogy a Kúria a Btk. 48. § (1) bekezdés 1. mondata alapján szüntesse meg a kiszabott 3 év szabadságvesztés kapcsán alkalmazott feltételes szabadságot. Őt ezen szabadságvesztésből 2011. június 6-án feltételes szabadságra bocsátották, ami 2012. június 5-én járt le, így a 2012. február 28-án ítéletet hozó másodfokú bíróságnak rendelkeznie kellett volna a feltételes szabadság megszüntetéséről.

A III. r. és a X. r. terhelt közös védője a Be. 416. § (1) bekezdésének a) és b) pontját megjelölve a III. r. és a X. r. terhelt csalási cselekményekben bűnösségének a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása és a törvénysértő minősítés folytán törvénysértő büntetés miatt, a csalási cselekmények miatt emelt vád alóli felmentése, másodlagosan a fennmaradó bűncselekmények miatt enyhítés érdekében nyújtotta be az indítványát.

Az V. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontját megjelölve az V. r. terhelt bűnösségének csalásban és magánokirat-hamisításban a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása miatt, bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában felmentés érdekében nyújtotta be az indítványát.

A VIII. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontját megjelölve a VIII. r. terhelt bűnösségének csalásban és magánokirat-hamisításban a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása miatt, bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában felmentés érdekében nyújtotta be az indítványt.

A Legfőbb Ügyészség átirataiban a védők indítványait részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozat I. r., III. r., V. r., VIII. r. és X. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartását indítványozta.

A Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.

A védők az indítványukban foglaltakat fenntartották, s annak megfelelően szólaltak fel.

A Legfőbb Ügyészség képviselője a felszólalásában az átirataikban foglaltakat fenntartotta. Részletezte, hogy a védői indítványok részben miért tekintendőek törvényben kizártnak. Szerinte a védők nem érzékelték, hogy a bizonyítékok értékelésén keresztül sem támadható a tényállás. A ténymegállapításnak pedig része az elkövetői tudattartalomra vont következtetés, még ha esetlegesen az indokolásnak a tényálláson kívüli része is tartalmazza ezt.

A felülvizsgálati indítványok nem alaposak.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ügydöntő határozattal szembeni jogi - és nem pedig ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja.

Felülvizsgálatban a felülbírálat

- az indítványhoz [Be. 423. § (4) bek.],

- a jogerős határozatban megállapított, s nem támadható tényálláshoz [Be. 423. § (1) bek.] és

- főszabályként a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. § (2) bek.] kötött.

Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.].

A jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

Ezzel szemben valamennyi indítvány részben olyan eljárásjogi indokokat hozott föl, amelyek nem szerepelnek a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában konkrétan és kimerítően meghatározott, a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések között.

Valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti mérlegelését vitatta, átértékelését célozta, és ezen keresztül kifogásolta a bűnösség és a kiszabott büntetés megállapítását - ami felülvizsgálatban kizárt.

Az I. r. terhelt védője az indokolási kötelezettség megsértését helyezte indítványának a középpontjába.

A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálati ok a Be. 373. § (1) bekezdés III. c) pontja szerinti eljárási szabálysértés, és - miként a Be. 428. §-ának (2) bekezdése folytán felülvizsgálatban is - feltétlen hatályon kívül helyezést von maga után, ha a bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.

A Kúria előrebocsátja - és ebben osztotta a Legfőbb Ügyészség BF.2410/2012. számú átiratban kifejtett álláspontját -, hogy az eljárt bíróságok azonban a szükséges és elégséges mértékben eleget tettek az indokolási kötelezettségüknek. Az indítvány erre nézve téves.

Az indokolási kötelezettség megsértése akkor valósul meg, ha a megtámadott határozat oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését, ezáltal ugyanis az érdemi felülbírálat lehetősége hiúsul meg [1/2007. BK vélemény C. pont]. Az indokolási kötelezettség megsértése nem az indokolás bármely elemének hiányát, hibáját jelenti, hanem annál szűkebb terjedelmű, a törvény ugyanis csak a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében elmulasztott bírói indokoláshoz fűzi a hatályon kívül helyezés következményét [Be. 373. § (1) bek. III. pont], azonban ezen felülvizsgálati ok kapcsán nem vizsgálható ezek alkalmazásának anyagi jogi helyessége (BH 2012.32.).

A bírói értékelés eredménye az indokolási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos vizsgálatnak nem tárgya, azaz vitássá nem tehető, mivel a mérlegeléssel szembeni, eltérő értékelést célzó támadás ezúton sem lehetséges, illetve az a Be. 423. § (1) bekezdésének megkerülését jelentené (amint jelen ügyben is ezt célozta az I. r. terhelt védőjének az indítványa).

Ugyanis amíg a másodfokú és a harmadfokú bíróság a tényállást - ugyan korlátozottan és eltérő mértékben - kiegészítheti, s ehhez képest a bizonyítékokat mérlegelheti, a támadott határozatban megállapított tényálláshoz szigorúan kötött felülvizsgálat során erre nincs törvényi lehetőség.

Az I. r. terhelt védője szerint a bíróság törvényes vád hiányában mondta ki az I. r. terhelt bűnösségét 3 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében, mert az ügyész úgy emelt vádat, hogy az I. r. terhelt részéről elkövetési magatartást nem nevesített, így a bűncselekmények pontos körülírása hiányzik.

A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálati ok a Be. 373. § (1) bekezdés I. pontjának c) alpontja szerinti eljárási szabálysértés, és - miként a Be. 428. §-ának (2) bekezdése folytán felülvizsgálatban is - feltétlen hatályon kívül helyezés mellett az eljárás megszüntetését eredményezi, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.

A Kúria megállapítja, hogy - miként azt a Legfőbb Ügyészség kifejtette - az eljárt bíróságok nem jártak el törvényes vád hiányában. Az indítvány erre nézve sem alapos.

A Be. 2. § (1) bekezdése szerint a bíróság ítélkezése során törvényes vád alapján jár el. A Be. 2. § (2) bekezdése értelmében törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

A főügyészség vádiratában felrótt cselekmények az elsőfokú bíróság ítélete alapját képezték, a vádirat pontosan körülírta a vád tárgyává tett magánokirat-hamisításban álló cselekményeket. A vádirat ezeket a cselekményeket felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségeinek minősítette, s az adott pontokat meg is jelölte a 22. oldalon.

A kifejtettek értelmében a benyújtott vádiratnak nemcsak a nem vitatott alaki legitimációja kétségtelen, hanem tartalmában eleget tett az alanyi, tárgyi és büntetőjogi meghatározottság, valamint személyre konkretizáltság törvényi követelményének is.

Az irányadó tényállás egyezik a vádbelivel és bevezető szövege - miként arra a másodfokú bíróság helytállóan utalt - tartalmazza, hogy a "vádlottak a pénz eredetének leplezése és tényleges útjának elfedése érdekében a háttérben gazdasági ügyletek látszatát keltve további banki műveleteket végeztek".

Az irányadó tényállásból továbbá egyértelműen kitűnik, miszerint a sértetti zrt.-től érkező pénzt fogadó IV. r. terhelt az I. r. terhelt útmutatásának megfelelően cselekedett, amikor a pénzt nemcsak fogadta, de minden esetben jórészt tovább is utalta fiktív, éspedig a fiktív adásvétel jogcímén. Vádon túlterjeszkedésről, azaz törvényes vád hiányában eljárásról tehát nem lehet szó.

A felülvizsgálati indítványok közül egyedül az I. r. terhelt védőjéé nem hivatkozott a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy e védő is áttételesen a bűnösséget vitatta.

A Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

A Kúria előrebocsátja, hogy az alapügyben eljárt bíróságok nem sértettek törvényt, midőn megállapították a felülvizsgálattal érintett terheltek bűnösségét, és felrótt cselekményeiket is döntően a törvénynek megfelelően minősítették.

Az irányadó tényállás szerint

- a lízingtárgyak nem léteztek,

- a lízingkérelmek teljesítése, majd a lízingdíj fizetése alóli kibúvás érdekében esetenként a lízingbevevőként vagy szállítóként kiválasztott cégek képviselőivé csupán papíron lettek bizonyos személyek, s a vonatkozó áladatokat bejegyeztették a cégnyilvántartásba,

- a lízingkérelmekhez csatolt valótlan tartalmú magánokiratokban hamisan igazolták a lízingtárgyak meglétét, értékét, a szállító és a lízingbevevő cégek közötti átadás-átvételét, a lízingbevevő cégek részéről a lízingtárgyak értékéhez igazodó önrésznek a szállító cégek részére befizetését,

- a sértetti zrt.-t a lízingbevevő cégek fizetési képességére és fizetési készségére nézve megtévesztették, melynek következtében a sértetti zrt. a kérelmekben megjelölteknek megfelelően a szállító cégektől adásvételi szerződéssel a lízingtárgyakat megvásárolta, a lízingbevevő cégekkel lízingszerződést kötött,

- a sértetti zrt.-t kár érte, amikor a vételárat a szállító cégek által kiállított számlák alapján a szállító cégek bankszámláira átutalta,

- a lízingbevevő cégek a fizetési hajlandóságukat illetően a sértetti zrt.-t tévedésben is tartva a lízingdíjat részben és csak egy-két hónapig fizették, így a sértetti zrt. kára kisebb részben térült meg.

Az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény azonos tartalommal volt hatályban arra nézve, hogy

- csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz [Btk. 318. § (1) bek.];

- magánokirat-hamisítást követ el, aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ (Btk. 276. §);

- közokirat-hamisítást követ el, aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba [Btk. 274. § (1) bek. c) pont].

A lízingszerződés az elkövetés és az elbírálás idején hatályos Ptk.-ban nem nevesített (atipikus) szerződés. Úgy írható körül, hogy lízingszerződés alapján a lízingbeadó köteles a lízingtárgy tulajdonjogát a lízingbevevő megbízásának megfelelően - adásvétel útján - megszerezni és meghatározott időtartamra a lízingbevevő használatába adni, a lízingbevevő pedig köteles a lízingtárgyat átvenni és lízingdíjat fizetni.

Tehát a lízingbeadó a szállítóval adásvételi szerződést, a lízingbevevővel pedig lízingszerződést köt.

A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre [Ptk. 205. § (1) bek.]. Ennek megfelelően a lízingszerződés esetében is az egymáshoz képest két oldal szerződési akaratainak találkoznia kell ahhoz, hogy a szerződés valóságos polgári jogi kötelemmé legyen, ellenben, ha az egyik oldalon hiányzik a szerződési akarat, az felvetheti a büntetőjogi felelősség kérdését.

Jelentősége az ügyletkötéskori szándéknak van, ez pedig a sértett megtévesztésében áll, aminek a célzata is kétségtelen. Csalás kapcsán a teljesítőképesség és a teljesítési szándék nem ugyanaz, a bűnösség kérdését ez utóbbi - az ügyletkötéskori akarati tényező - dönti el (BH 2011.160. jogeset I. pont).

A jelen ügyben az esetleges teljesítőképességnek szerepe nem volt, a lízingbevevő teljesítőképessége lehet valós is az igénylés idején, sőt, akár a lízingdíj fizetésére a szerződésben előírt időtartam alatt mindvégig, ám nem ez lesz a lízingbevételt igénylő, majd nem fizető szándéka megítélendőségének az alapja.

A lízingdíj nem fizetése önmagában büntetőjogi felelősség megállapításához nem vezethet, mert a büntetőjog nem a polgári jogi kötelezettség puszta nem teljesítését szank­cionálja.

A csalás kizárólag a jogtalan haszonszerzést célzó elkövetés. Egy lízingügylet kapcsán - mindkét oldalról - nyilvánvaló a haszonszerzést szolgáló cselekvés. A haszonszerzés azáltal válik jogtalanná, azaz a lízingbevevő cselekvése akkor irányul jogtalan haszonszerzésre, ha a szerződés megkötésével lezáruló lízingigénylési folyamat során eleve nincs teljesítési szándéka, és ennek folyományaként téveszti meg a lízingbeadót a teljesítési szándéka, és esetlegesen a teljesítési képessége tekintetében, majd jut a lízingbeadónál kárként jelentkező haszonhoz. A megtévesztéssel jogtalan haszonszerzést célzó és a megtévesztettnél kárt okozó csalárd (turpis) magatartás a büntetendő.

A jelen ügyben erről van szó, ami az irányadó tényállás alapján eredményesen nem vitatható.

Az elsőfokú ítélet irányadó tényállása ugyanis tartalmazza, hogy a sértetti zrt.-t az - e céggel kapcsolatot tartó, az e cég felé magát fiktív néven másnak kiadó - I. r. terhelt és egy esetben az V. r. terhelt tévesztette meg, valamint a további terheltek azzal működtek közre, hogy a III. r. terhelt bejegyeztette magát a lízingbevevő cég képviselőjeként, a VIII. r. terhelt közreműködése és segédkezése rendszeres volt a lízingügyletek lebonyolításában, beszerezte a nullás adóigazolást és a X. r. terhelt aláírta a lízingszerződést.

Mindezt meghaladóan az elsőfokú ítélet irányadó tényállása szerint az I. r. terhelt előzetesen megállapodott az elkövetésekben - másokon túl - a III. r. és a X. r. terhelttel, az V. r. terhelttel, a VIII. r. terhelttel.

Ezek egyértelmű tények, és a tényből tényre következtetéssel megalapozott tényállás megfelelő alapot ad a jogkövetkeztetések levonására is, így kétséget kizáró módon megállapítható cselekvőségük szándékossága, így valamennyi terhelt bűnössége a csalásban.

Az I. r. terhelt védője hivatkozott a 3/2009. BJE számú jogegységi határozatra, ami kimondja, hogy "nem állapítható meg a csalás (Btk. 318. §) bűncselekményében a bűnössége annak a terheltnek, akinek a kölcsön felvételekor szándékában áll a kölcsön visszafizetése, és ennek a reális lehetősége is adott, de a hitel megszerzése érdekében a piaci alapú kölcsön folyósításának feltételei tekintetében a hitelintézetet tévedésbe ejti és a pénzügyi intézmény e megtévesztése folytán folyósítja részére az igényelt kölcsönt. Az ilyen cselekmény a Btk. 297/A. §-ában foglalt feltételek (úgy, mint a gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtása érdekében valótlan tartalmú okirat felhasználása) esetén hitelezési csalás bűntettének minősülhet" (1. pont). Továbbá a "hitelintézet megtévesztésével megszerzett pénzkölcsön rendszeres törlesztése, illetve visszafizetése általában a visszafizetési szándék komolyságára és a károkozási szándék hiányára utal" (2. pont, lásd BH 2010.268. jogeset).

A megjelölt jogegységi határozatban vázolt helyzet a jelen ügyben nem állt elő, mivel a sértetti zrt. tévedésbe ejtése jogtalan haszonszerzés érdekében, és éppen azáltal történt, hogy lízingtárgy sem volt, és eleve hiányzott a lízingdíj fizetésének a szándéka, ezáltal a sértett kára azonnal bekövetkezett a vételár összegének átutalásával. Ezt követően már csak a kár megtérülése/megtérítése kerülhet szóba.

A Btk. 297/A. §-a szerinti hitelezési csalás felvetése valójában tényálláson kívüli körülményre hivatkozás, hiszen az I. r. terhelt védője a csalás és a hitelezési csalás megkülönböztető kritériumainak megítéléséhez szükséges tényállás megállapítását hiányolja, ámde ez kizárt, merthogy a fiktív lízingügyletek révén az elkövetők a vételárhoz kívántak hozzájutni, nem pedig gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitelhez.

A VIII. r. terhelt védője felvetette, hogy a VIII. r. terhelt tekintetében összegzett kárt az elsőfokú bíróság és a másodfokú bíróság eltérő összegben jelölte meg, s abból következik, hogy a másodfokú bíróság nem állapította meg a VIII. r. terhelt bűnösségét a lízingcsalásban, bár fel sem mentette ezen vád alól.

Valójában a másodfokú bíróság az összegezésekor nyilvánvaló számolási hibát vétve figyelmen kívül hagyta az okozott 9 071 000 forint kárt.

A VIII. r. terhelt védője szerint a bírói gyakorlat alapján a csalás bűnsegélyéhez szükséges, hogy a bűnsegéd részesüljön a csalással megszerzett vagyoni előnyből, de ilyen megállapítás a tényállásban nincs.

Ez az álláspont téves. Ilyetén ítélkezési gyakorlat nincs. A csalás vonatkozásában sem a tettesnél, sem a részeseknél, így a bűnsegédnél sem követelmény a szerzett vagyoni előnyből részesedés, és legalábbis a minősítés szempontjából közömbös, hogy az elkövetés kapcsán ki gyarapodik.

Az elsőfokú bíróság hallgatólagosan, a másodfokú bíróság kifejezetten megfogalmazva a csalási ügyletek tényleges lebonyolítását tettesi magatartásként, és a lízingszerződés megkötésében formálisan résztvevőkét bűnsegédi magatartásként minősítette.

Ezzel az állásponttal a Kúria nem ért egyet. A szerződéskötés folyamatában meghatározó az annak eredményeként megkötött szerződés, merthogy a szerződés rögzíti (perfektuálja) a szerződő felek akaratát, s kizárólag a ténylegesen is megkötött szerződés következtében keletkezik jog és kötelezettség. Ezért a szerződéskötéssel megvalósuló csalás esetében tettes a szerződést csalárd (turpis) módon megkötő fél, ebből következően pedig az, aki a turpisan szerződő felet a megkötésre rábírta, az a felbujtó, míg a szerződéshez ugyancsak turpis módon segítséget nyújtó a bűnsegéd. Amikor pedig a csalást valamely terhelt egy lízingügylet kapcsán követte el, értelemszerűen nem lehet helytálló a folytatólagosság megállapítása.

Az I. r. terhelt a csalást rendre felbujtóként követte el azzal, hogy a felbujtásba az egyébkénti bűnsegédi magatartásai beleolvadtak, valamint, hogy az V. r. terhelt bujtotta fel a hozzáfordulással, és csak azután határozta el az I. r. és az V. r. terhelt az elkövetést, azaz itt két felbujtója van a csalásnak, merthogy a felbujtó felbujtója is felbujtó.

A I. r. terhelt egyedül a II. tényállási pontbeli csalás esetében bűnsegéd. A III. r. és a VIII. r. terhelt egyaránt bűnsegéd. A X. r. terhelt a szerződéseket a lízingbevevő cég részéről a szerződés aláírójaként társtettes, mert a lízingszerződés és az adásvételi szerződés a sajátos konstrukció miatt szerződési egységet képez, így az ő társtettese a szerződéseket a szállító cég részéről aláíró (IV. r. terhelt).

A különféle valótlan tartalmú magánokiratok felhasználása a sértetti zrt. felé a csalás elkövetése érdekében éppúgy megtörtént, miként az is, hogy az érintett terheltek közreműködtek valótlan tény és egyéb adat cégnyilvántartásba bejegyeztetésében.

Tehát a magánokirat-hamisítás és a - senki által nem támadott - közokirat-hamisítás egyaránt törvényi tényállásszerű, erre nézve a Kúria egyetért a bűnösség megállapításával, és döntően a minősítéssel is.

A Kúria észlelte, hogy a másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, miszerint a magánokirat-hamisítások rendbelisége a lízingügyletek számához igazodik.

A valótlan tartalmú magánokiratok felhasználásában álló cselekmények ugyanis az azonos sértett sérelmére folytatólagosan elkövetett csalás mellett helytálló minősítéssel folytatólagosan elkövetettek, és így 1 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége valósult meg.

Ugyanis: a magánokirat-hamisítás folytatólagosan elkövetett, ha a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú - ugyanazon vagy több - magánokiratot ugyanazon jogviszonyból származó jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására többször használják, és a folytatólagosság egyéb törvényi feltételei is fennállnak (BKv 36.).

A jelen ügyben ugyanazon "jogviszonyon" a sértetti zrt. megkárosítása értendő, ami a valamennyi lízingügylettel kicsalt és átutalt vételárak együtteséből tevődött össze.

Az I. r. terhelt védője az indítványában úgy vélte, hogy a pénzmosás valójában a csalás büntetlen utócselekménye.

Az I. r. terhelt védőjének hivatkozása mögött - aktuálisan - a BKv 29. számú vélemény I. pontja áll, miszerint "Az idegen vagyon kezelésével megbízott személy azzal, hogy a sikkasztás, hűtlen kezelés vagy a szándékos rongálás által okozott hiányt (kárt, vagyoni hátrányt) a sértett megtévesztésével utóbb eltünteti vagy csökkenti, a sikkasztás, hűtlen kezelés vagy szándékos rongálás mellett a csalást nem követi el".

A hivatkozás nem helytálló, mert a jelen ügyben a pénzmosás nem az idézett vélemény szerinti idegen vagyon kezelésével megbízott elkövetőknek lett felróva, akik nem is sikkasztást, hűtlen kezelést vagy szándékos rongálást, hanem csalást követtek el, s az ezáltal okozott kárt sem a sértett megtévesztésével leplezték.

A pénzmosás különben sem vagyon elleni bűncselekmény, mivel a gazdasági bűncselekmények, közelebbről a gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő [Be. XVII. Fejezet I. cím] bűncselekmények egyike.

A hivatkozásban megjelenő álláspont azért is tarthatatlan, mert a törvény a pénzmosást, mint valamely - az elkövetés idején saját elkövetésű - szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményből származó dolog valóságos eredetét leplező cselekményt kifejezetten kiemelte a lehetséges "utócselekmények" köréből. Éppen azért, mert pénzügyi (banki) művelet tárgyává válva különösképpen alkalmas a valós eredet leplezésére, ami önmagában veszélyes a társadalomra, ezért nem engedi a bűnös úton szerzett dolog (jellemzően pénz) "tisztára mosását".

Az I. r. terhelt védője szerint az átutalások jogcíme a lízingtárgyak beszerzésének ellenértéke volt, s így a bűncselekményből származó dolog eredetének leplezésére alkalmatlan volt a tanúsított magatartás.

Az I. r. terhelt védőjének álláspontja téves. A pénzmosás ugyanis éppen azzal valósult meg, hogy banki művelet tárgyává vált a IV. r. terhelt cégének bankszámláira a sértetti zrt.-től érkezett pénznek a továbbutalása fiktív jogcímen. A továbbutalásnak nem lehetett legális jogcíme a lízingtárgyak beszerzésének ellenértéke, merthogy az elkövetői oldalról eleve fiktív volt a lízingügylet.

A pénznek banki művelet körében történt fiktív jogcímű továbbutalása a külvilág szereplői számára az illegális eredetet felismerhetetlenné tette, azaz legálisnak mutatkozó eredetet keletkeztetett.

Ekként a Kúria - miután nem észlelt más olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványoknak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat az I. r., III. r., V. r., VIII. r. és X. r. terheltek tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 1. 085/2012.)