BH 2010.8.209

Az elsőfokú bíróság a 2007. október hó 30. napján kihirdetett ítéletéve a terheltet bűnösnek mondta ki jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében. Ezért őt végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 2 hónap börtönre, mellékbüntetésül a felszámolói foglalkozás gyakorlásától 5 év eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás szerint a terhelt a T. Kft. felszámolóbiztosa, büntetlen előéletű.

A T. Kft. felszámolását a bíróság 2003. április hó 7-ei kezdő időponttal rendelte el. Felszámolóként a K. Kft.-t jelölte ki, a felszámolóbiztos a terhelt volt.

A T. Kft. ügyvezetője és a terhelt 2003. május hó 8-án megállapodást kötöttek, amely szerint a felszámolás alatt álló kft. az U. Kft.-vel kötött korábbi alvállalkozói szerződés alapján tevékenységét a felszámolóbiztos hozzájárulásával tovább folytatja a vállalkozás működőképességének a helyreállítása érdekében. E megállapodás alapján a T. Kft. a gazdasági tevékenységét tovább folytatta, és az elvégzett munka alapján az U. Kft. 2003. év folyamán - március hónaptól december 11-éig - több részletben, összesen 13,3 millió forintot fizetett ki a T. részére.

Ezt követően a terhelt 2004. április hó 7. napján kölcsönszerződést kötött a Cs. Rt.-vel. A szerződés alapján a T. Kft. kölcsönad a Cs. Rt. részére 10 millió forintot átmeneti finanszírozási problémáinak a megoldására. A kölcsön 2004. április 7-től állt rendelkezésre, annak lejárata 2005. december 31. A kikötött kamat a kölcsönadó számlavezető bankjának mindenkori folyószámla kamata. A kölcsön fedezete a kölcsönvevő teljes árbevétele a lejárat alkalmával.

A kölcsönszerződést mind a kölcsönadó, mind a kölcsönvevő részéről a terhelt írta alá, aki egyben a Cs. Rt. felszámolóbiztosa is volt.

2005. március hó 15. napján a terhelt újabb kölcsönszerződést kötött. Aszerint a T. Kft. 3 millió forint összegű kölcsönt nyújtott a D. Rt. részére. A kölcsön 2005. április hó 15-étől áll rendelkezésre, annak lejárata 2005. december 31. A kamat a kölcsönadó számlavezető bankjának mindenkori folyószámla kamata. A kölcsön fedezete a kölcsönvevő teljes árbevétele a lejárat alkalmával.

E szerződést kölcsönadóként a terhelt, míg kölcsönvevőként a D. Rt. részéről B. I.-né írta alá. A D. Rt. képviseletre jogosult vezérigazgatója a terhelt volt.

A bíróság a 2005. december hó 18. napján kelt végzésével a T. Kft. felszámolási eljárását befejezettnek nyilvánította és elrendelte a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetését, valamint a cégjegyzékből való törlését.

E nem jogerős végzés szerint a felszámolt kft. vagyonából valamennyi hitelező kielégítést nyert, továbbá a tulajdonosok is részesedtek a záró pénzkészletből.

A jogi indokolás körében kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a terhelt a felszámolói kötelezettségét kizárólag a két kölcsön nyújtása során szegte meg. Egyebekben felszámolói tevékenységét a Csődtörvényben foglaltaknak megfelelően folytatta. Arra a tényre is figyelemmel, hogy a hitelezők kielégítése sem egészben, sem részben nem hiúsult meg, nem valósította meg a Btk. 290. §-a (1) bekezdésének d) pontjába ütköző és aszerint büntetendő csődbűntettet.

A terhelt anélkül, hogy erre akár a felszámolás alatt álló cég volt vezetője, tulajdonostársa, vagy a törvény feljogosította volna, a felszámolási eljárás alatt a kezelésében lévő cég pénzeszközeivel a sajátjaként rendelkezett, amikor a saját érdekeltségi körébe tartozó cégeinek abból 13 millió forintot kölcsönadott.

Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján a terhelt cselekményét a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette.

A másodfokon eljárt bíróság a 2008. március hó 20. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A folytatólagosság mellőzésével a sikkasztás bűntettét 2 rendbelinek minősítette [Btk. 317. § (1) bek., (5) bek. a) pont]. A mellékbüntetés tartamát 2 évre mérsékelte és rögzítette, hogy a kiszabott főbüntetés halmazati büntetés. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság szerint miután a két kölcsönnyújtás között csaknem egy év telt el, a két cselekmény nem foglalható a folytatólagosság egységébe, ezért a terhelt terhére megállapított sikkasztás bűntettét 2 rendbelinek minősítette, rámutatva arra, hogy e két cselekmény miatt kiszabott büntetés halmazati büntetés.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be védője útján felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy bűnösségének a kimondására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

A védő a felülvizsgálati indítványában rámutatott arra, hogy a terhelt, mint felszámoló, a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyonával a Cstv. rendelkezései alapján szabadon rendelkezhetett. A Cstv. vagy más jogszabály sem tiltja azt, hogy a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonát vagy annak részét kölcsönadja. Azt a követelményt támasztja a felszámolóval szemben, hogy mint vagyonkezelőnek, az ésszerű gazdálkodás szabályai szerint kell eljárnia.

A terhelt a két kölcsön nyújtásával a jogszabály rendelkezéseit, a vagyonkezelő kötelezettségét nem szegte meg, és a hitelezők kielégítését nem veszélyeztette. A felszámolási eljárás eredményeként a hitelezők a törvényben meghatározott módon teljes körűen kielégítést nyertek.

A védő mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat változtassa meg és a terheltet a terhére megállapított 2 rb. jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.

A terhelt, mint felszámoló a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyonával a sajátjaként rendelkezett, amikor a felszámolás alatt lévő kft.-hez befolyt 13,3 millió forintból a tényállásban írtak szerint két alkalommal más gazdasági társaságnak kölcsönt folyósított.

A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat a hatályában tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt - a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatával egyezően alaptalannak találta.

A Btk. 317. §-ának (1) bekezdése szerint sikkasztást követ el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.

A Legfelsőbb Bíróság a sikkasztás megvalósulásának vizsgálata körében mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy sikkasztás nem ún. kerettényállás. Az idegen dolog eltulajdonításának, illetve az azzal sajátjaként rendelkezés tilalmát - az alapvető erkölcsi parancs törvénybe iktatásával - maga a Btk. létesíti és határozza meg.

Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg - s ezt a terhelt és a védő sem vonta kétségbe -, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyona a felszámolóra rábízott vagyon, ezért a sikkasztás elkövetési tárgya lehet.

A sikkasztás elkövetési magatartása a jogtalan eltulajdonítás és a sajátjaként rendelkezés.

A dologgal való sajátjaként rendelkezés átfog minden cselekményt, amellyel az elkövető az erre jogosult engedélye nélkül, időlegesen tanúsít olyan magatartást, amely a tulajdonost megillető rendelkezési jog gyakorlását jelenti (BH 1984/390). Lényege tehát, hogy nem a dolog végleges eltulajdonítására, hanem a tulajdonost megillető jogok időleges gyakorlására irányul.

A megbízott, akire a tulajdonos dolgát rábízzák, a tulajdonost megillető jogokat a rábízás keretei között gyakorolhatja. Annak megítélése körében tehát, hogy a sajátjaként rendelkezés meddig jogos és mettől jogtalan, a rábízást létesítő aktus releváns.

A terhelt felszámolóbiztosként rendelkezett a T. Kft. vagyonával. Esetében az idegen vagyonnal való rendelkezési jogosultság egyrészről a felszámolást elrendelő bíróság jogerős végzésén, másrészről a felszámolószervezet kijelölő aktusán alapult. Jogkörét, rendelkezési jogosultságának a kereteit pedig törvény, az elkövetéskor hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) határozta meg. A Legfelsőbb Bíróság továbbra is irányadónak tekinti a BH 2004/174. számú döntés I. pontjában foglalt iránymutatást, amely kimondja, hogy a felszámoló a cég vagyonával csak azt teheti, amire a jogszabály feljogosítja.

A Cstv. 1. §-ának (3) bekezdése szerint a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.

A felszámolási eljárás tehát a hitelezők kielégítésére szolgáló eljárás. Az a rendeltetése, hogy az adós fizetésképtelenségének beállását követően a hitelezők a törvény által meghatározott rendben hozzájussanak a követelésükhöz, akár az adós gazdálkodó szervezet megszüntetése árán is.

A bíróság az adós felszámolását akkor rendeli el, ha az adós fizetésképtelenségét állapítja meg [Cstv. 27. § (1) bek.].

A fizetésképtelenség eseteit a Cstv. 27. §-ának (2) bekezdése határozza meg. Az ott meghatározott okok lényege, hogy az adós likviditási gondokkal küszködik, és a fizetésképtelenség megállapításának attól függetlenül is helye lehet, hogy az adós gazdálkodó szervezettel szemben támasztott követelések fedezete egyébként biztosított.

A felszámoló feladata, hogy feltérképezze az adóssal szemben támasztott hitelezői igényeket, felmérje az adós vagyonát, behajtsa az adós követeléseit, elkészítse javaslatát az adós vagyonának a felosztására és mindezek során folyamatosan biztosítsa az adós és a hitelezők közötti egyeztetés lehetőségét. A Cstv. e feladatok eredményes ellátása érdekében jogosítja fel a felszámolót az adós vagyonával való rendelkezésre.

Tévesen állította a terhelt, hogy a felszámoló teljes jogkörrel rendelkezhet a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonával és a rendelkezési jogát nem korlátozza a törvény. Helytelenül hivatkozott a védő is arra, hogy a felszámoló mindent megtehet a gazdálkodó szervezet vagyonával.

A Cstv. valóban úgy rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tulajdonosnak a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos külön jogszabályokban meghatározott jogai [Cstv. 34. § (1) bek.]. Az elmélet és a gyakorlat ugyanakkor egységes abban, hogy a Cstv. nem foszthatja meg a tulajdonosokat általános jelleggel a tulajdonjoguk gyakorlásától, ezt csak jól körülhatárolt körben teheti meg. A tulajdonosok személye a felszámolás elrendelésével nem változik, ezért a cégbírósági gyakorlat szerint nincs akadálya annak, hogy az adós gazdálkodó szervezet tulajdonosa az üzletrészét a felszámolási eljárás alatt elidegenítse, feltéve persze, ha talál rá vevőt. Emellett is a tulajdonos a tulajdonában álló cég vonatkozásában minden olyan intézkedést megtehet, amely nem érinti a cég vagyoni helyzetét.

A Cstv. 34. §-ának (2) bekezdése ennek megfelelően rendelkezik úgy, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. E rendelkezés alapján a felszámoló az adós vagyona felől valóban széles mérlegelési jogkörben dönthet, döntési kompetenciájának azonban több korlátja is van.

Miután a felszámolási eljárás célja és rendeltetése, hogy a hitelezők a Cstv.-ben meghatározott módon kielégítést nyerjenek, az a legáltalánosabb korlát, hogy a felszámoló a hitelezők érdekeit sértő vagy veszélyeztető vagyoni hatású intézkedést nem tehet. Ennek érdekében konkrétan ki is mondja a törvény, hogy a felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának a megóvásáról, megőrzéséről [Cstv. 48. § (3) bek.].

A felszámoló - 1986 óta fokozatosan bővülő - jogkörének gyakorlása - amely alapján dönthet arról, hogy az adós a tevékenységét folytatja-e, indít-e pert az adós képviseletében, értékesít-e egyes vagyonelemeket stb. - attól függően lehet jogsértő, hogy sérti-e, illetve veszélyezteti-e a hitelezők vagyoni érdekeit, vagy sem.

A hitelezői érdekek mellett a felszámolónak másodlagosan figyelembe kell vennie az adós gazdálkodó szervezet gazdasági érdekeit is. Különösen így van ez - mint a felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben -, ha az adós a likviditási zavar elhárítását követően tovább kívánja folytatni a tevékenységét, és erre reális lehetősége volna.

A Cstv. 45. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a felszámolási eljárásban a hitelezőkkel kötött egyezség folytán a gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége megszűnik, és az egyezség megfelel a jogszabályoknak, akkor a bíróság az egyezséget jóváhagyja. Az egyezséget jóváhagyó végzésben dönt a felszámolási eljárás befejezéséről stb. [Cstv. 60. § (2) bek.]. E rendelkezések is alátámasztják, hogy a felszámolási eljárás elsődleges célja a hitelezői igények kielégítése és nem az adós gazdálkodó szervezet megszüntetése.

Nem kétséges, hogy a kölcsönnyújtás kockázatos tevékenység. Ez indokolja, hogy aki azt vállalkozásszerűen (üzletszerűen) végzi, ezt csak a törvényben szigorúan meghatározott garanciális (prudenciális) szabályok között teheti, másrészről a pénzkölcsönért fizetett kamat a pénz használatának ellenértéke mellett a kölcsönnyújtás kockázataira is fedezetet kíván biztosítani.

Miután a pénzkölcsön nyújtása mindig tartalmaz kockázati elemet, az adós gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsön nyújtása mindig veszélyezteti a hitelezőknek azt az érdekét, hogy a felszámolási eljárásban befogadott követelésüket a lehetséges legnagyobb mértékben kielégítsék. Ez a kockázat független a kikötött kamat mértékétől.

A felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben a kikötött és végül meg is fizetett kamat azonos volt a kölcsönt nyújtó adós számlavezető bankjának mindenkori folyószámla kamatával, tehát a futamidő végén az adós úgymond a pénzénél maradt. A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza azonban, hogy a kölcsönnyújtás akkor is veszélyezteti a hitelezők érdekét, ha pozitív hozamot eredményez a futamidő végén és ezzel mintegy megnöveli a hitelezői igények fedezetét.

Különösen fokozza a kockázatot, ha a pénzkölcsön nyújtása felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet adós részére történik, ez aligha igényel bővebb magyarázatot. Köztudomású és a terhelt előtt is ismert (volt), hogy a hitelezés kockázatát egyébként üzletszerűen vállaló intézmények nem is nyújtanak hitelt (kölcsönt) felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek.

A Legfelsőbb Bíróság szerint a már hivatkozott rendelkezések alapján is megállapítható, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsön nyújtására a felszámolónak nincs törvényes lehetősége, ilyen cselekményre a Cstv. által adott felhatalmazása nem terjed ki. E cselekmény a megbízás kereteinek túllépése folytán jogellenes.

Tévesen alapította tehát felülvizsgálati indítványát a terhelt és a védő arra, hogy a magyar jogrendszerben nem létezik olyan jogszabály, amely a felszámolónak megtiltaná, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsönt nyújtson.

Ennek megfelelően helyes és továbbra is irányadó a BH 2004/174. szám alatt közzétett döntés II. pontjának második mondatában foglalt iránymutatás, amely szerint a gazdálkodó szervezet vagyonával sajátjaként rendelkezik, s ezáltal sikkasztást követ el, aki azt gazdaságilag kockáztatja.

A felszámoló foglalkozású terhelt számára az említett rendelkezésekből - a contrario - kétségtelen és nyilvánvaló volt, hogy a Cstv. a felszámoló számára kifejezetten megtiltja pénzkölcsön nyújtását az adós gazdálkodó szervezet vagyonából bármilyen feltételek mellett. Az egyetemi végzettségű és 1994 óta felszámolóként dolgozó terhelt maga sem hivatkozott arra, hogy nem ismerte a foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlen jogszabály rendelkezéseit, illetve a jogszabály alkalmazása során nélkülözhetetlen joggyakorlatot.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy a bíróságok - az elkövetési értékre is figyelemmel - a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül mondták ki a terhelt bűnösségét 2 rb., a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettében. Megállapította továbbá, hogy a törvényes keretek között kiszabott fő- és mellékbüntetés sem törvénysértő.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság - mi­után nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 763/2008.)