BH+ 2012.1.12

A pótmagánvádló vádindítványa alapján eljárt városi bíróság a 2010. február 8. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene sikkasztás bűntette [Btk. 317. § (1) bekezdés, (4) bekezdés a) pont] miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege szerint a pótmagánvádló alapította a P.-i székhelyű betéti társaságot 1997. szeptember 15-én, amelynek egyben beltagja és a cégjegyzésre önállóan jogosult tagja ő maga, míg felesége a terhelt a cég kültagja volt.

Elgondolásuk szerint családi ingatlant kívántak építeni, ahol a Bt. is folytatta volna a tevékenységét, ezért egy ingatlanon az építkezéshez szükséges téglákat is tárolták. Az építkezésre azonban nem került sor, sőt a cégnek egyre nőtt a tartozása. Ezért a téglák eladásáról döntöttek, amellyel előbb a pótmagánvádló próbálkozott. Ennek érdekében újsághirdetést adott fel, és "eladó tégla" felirattal egy táblát is kihelyezett. Az értékesített 900 db porotherm tégla árával a Bt. beltagjaként a pótmagánvádló rendelkezett.

2006 tavaszán a Bt. - a házaspár lakcímén, ami egyben a Bt. székhelye is volt - taggyűlésén arról döntöttek, hogy a téglák további értékesítéséből rendezik a fennálló céges tartozásokat. A pótmagánvádló nem akart ezzel foglalkozni, ezért szóban engedélyt adott feleségének, a terheltnek arra, hogy ő bonyolítsa a téglák értékesítését a pénzügyi helyzet rendezése érdekében. A téglák minimum eladási árában nem állapodtak meg. A terhelt ezt követően előbb hirdetést adott fel, végül pontosan meg nem állapítható részletben, pontosan nem ismert darabonkénti áron csaknem a teljes mennyiséget eladta. Az összesen kb. 5-6 vevő az évek óta szabadon tárolt 6600 db téglát darabonként 200-240 forintos áron vásárolta meg.

Az egyes eladásokról írásbeli szerződés, számla nem készült, a vevők készpénzzel fizettek, a befolyt összegről a terhelt a férjét minden esetben tájékoztatta. Az eladásból származó 1 456 834 forintot az adósságok törlesztésére fordította.

E tényállás alapján a bíróság a terheltet a Btk. 317. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól - a Be. 331. §-ának (1) bekezdése alapján, mert bűncselekményt nem követett el - felmentette.

A bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a terhelt egy szóbeli felhatalmazás alapján értékesítette a régóta eladásra kínált téglákat. A téglák értékesítéséből több részletben befolyt összeget nem saját céljaira, hanem a Bt. tartozásainak kiegyenlítésére fordította.

A pótmagánvádló által a terhelt bűnösségének megállapításáért bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság 2010. szeptember 9. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, és a terhelt személyi adatait pontosította, egyben helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a pótmagánvádló a 2010. december 18. napján, benyújtott felülvizsgálati indítványában a felmentő ítéleti rendelkezést vitatta. Álláspontja szerint a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor [Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja]. Mindemellett sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok az általa előterjesztett bizonyítékokat nem vették figyelembe, tévesen állapították meg, hogy a terhelt az összeget nem a Bt. számlájára utalta, az valójában az OTP-nél vezetett számlára került. Ő maga azonban a bankszámlán lévő inkasszó miatt a pénzt nem ott, hanem ügyvédi letétben kívánta helyezni.

A Legfelsőbb Bíróság a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen a pótmagánvádló jogi képviselője a felülvizsgálati indítványt fenntartotta. Felszólalásában kifejtette, hogy a terhelt cselekménye a sikkasztás törvényi tényállását maradéktalanul kimerítette, mert az általa értékesített tégla számára idegen vagyon volt, a Bt. és a közötte lévő jogviszony alapján nem volt jogosult az eladásra, és végül a terhelt döntött arról is, hogy az eladásból származó bevételt nem adta át a Bt.-nek, a rábízott idegen dologgal sajátjaként rendelkezett.

A terhelt kirendelt védője a megtámadott határozat hatályában fenntartására tett indítványt. Álláspontja szerint a pótmagánvádló jogi képviselője a felülvizsgálati indítványban - és a nyilvános ülésen felszólalásában is - a jogerős ítéletben megállapított tényállást, a bizonyítékok mikénti értékelését támadja, ami a felülvizsgálati eljárásban kizárt.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelynek a törvényben rögzített szigorú korlátai vannak. A felülvizsgálati indítványban a jogerős határozatban megállapított tényállás nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdés].

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül, ami egyben azt is jelenti, hogy a jogkérdésben a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni.

A jogerős ítéleti tényállásban rögzítettektől eltérő körülményeket az előzőekben idézett törvényi rendelkezések miatt a Legfelsőbb Bíróság nem értékelhette. Így érdemben nem foglalkozott a felülvizsgálati indítványnak azon részeivel, amelyek a jogerős határozatban megállapított tényállást (a téglák eladásáról megbeszélés, a szóbeli felhatalmazás hiányára hivatkozással) a bíróság ténybeli következtetéseit, a megállapított tényállás megalapozottságát támadták.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt, a pótmagánvádló volt felesége a közös családi Bt. megbeszélésén kapott szóbeli felhatalmazás alapján foglalkozott a meghiúsult építkezésre vásárolt és feleslegessé vált téglák eladásával. Mindezt annak érdekében tette, hogy a Bt. tartozásait ki tudják egyenlíteni. Az eladásból több részletben befolyt pénzt ugyan nem adta át a férjének, azonban azt a cég tartozásainak kifizetésére fordította, illetve a bankszámlára befizette.

Az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 317. § (1) bekezdésében meghatározott sikkasztást az követi el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.

A sikkasztás elkövetési magatartása egyfelől a jogtalan eltulajdonítás, amely a tulajdoni állapot végleges szándékú megváltoztatását jelenti (ilyen a dolog eladása, elcserélése, el- vagy felhasználása, eltagadása), másfelől a sajátjaként rendelkezés, mely a tulajdonosi jogok időleges gyakorlására irányul.

A terheltre a pótmagánvádló, a tőle kapott szóbeli felhatalmazása alapján az eladásra szánt téglákat rábízta, mégpedig azzal, hogy az eladásból származó összeget a Bt. tartozásainak kiegyenlítésére fogják fordítani.

A terhelt a megállapodásnak megfelelően cselekedett, az eladásokról a férjét szóban tájékoztatta.

A sikkasztás bűntette megállapításához a "sajátjaként rendelkezést" tekintve olyan elkövetési magatartás nyújt alapot, amely során a megbízott személy a tulajdonjog egyik részjogosítványát, a rendelkezési jogot szándékosan jogellenesen, saját javára, a sértett hátrányára, vagyis annak érdekét sértő módon gyakorolja (BH 2006/181. szám).

Nem volt jogellenes, sőt a terhelt és a pótmagánvádló megállapodásában foglaltakhoz igazodó volt a terheltnek azon magatartása, hogy az eladásból befolyt összeget közvetlenül a tartozások kiegyenlítésére fordította, illetve egy jelentős részét a bankszámlára befizette. E magatartásával a Bt. beltagjának rendelkezési jogát gyakorolta, ám a pótmagánvádlónak érdeksérelmet nem okozott. A terhelt elbírált magatartásában sem a jogellenesség, sem a pótmagánvádló sértett vagyoni érdekeinek sérelme nem ismerhető fel. A tulajdonjog rendelkezési részjogosítványának - a dologgal a rábízó hozzájárulása nélkül való rendelkezése - csak akkor alkalmas a sikkasztás bűntettének megállapítására, ha e rendelkezés a megbízó vagyoni érdekeit szándékosan - akár ideiglenesen is - sérti.

A fentiek alapján a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül került sor.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.213/2011.)