BH 2013.4.86

A megyei bíróság a 2011. szeptember 2-án kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében [Btk. 317. § (1) bekezdés és (6) bekezdés a) pont]. Ezért őt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte; a magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az eljárt bíróság az elkövetéskor hatályos büntetőtörvényt alkalmazta; a terhelt magatartására vonatkozó jogi értékelésének lényege a következő.

Az elsőfokú bíróság szerint a terhelti magatartás megítélésénél azt kellett értékelni, hogy a sértett a terhelt részére átadott összeget meghatározott célra - az s.-i ingatlan megszerzésére - nyújtotta; ugyanakkor a terhelt ezt az összeget e céltól teljesen eltérően - magánbankszámlára utalással, készpénzfelvétellel, a terhelt személyéhez köthető hiteltörlesztéssel - a sértett hátrányára, érdekeit sértő módon használta fel. A megbízónak tényleges vagyoni hátrányt eredményező, a hozzájárulásának hiányában jogellenesen végrehajtott terhelti sajátjaként való rendelkezés sikkasztás megállapítására ad alapot.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság adós maradt a pénzátadás magánjogi hátterének vizsgálatával. Ezt pótolva rögzítette, hogy a büntetőeljárás tárgyát képező összeget a sértett megbízási jogviszony [Ptk. 474. § (1) bekezdés] keretében bocsátotta a terhelt, illetve az általa irányított gazdasági társaság rendelkezésére, a felhasználási cél - az s.-i ingatlanok megszerzése - konkrét meghatározásával. Amikor a terhelt a pénzösszeg vonatkozásában nem a sértett - azaz a megbízó - utasítása szerint járt el, megsértette a Ptk. 474. § (2) bekezdésében írt kötelezettségét.

A terhére megállapított sikkasztás bűntettét a sajátjaként történő rendelkezéssel valósította meg; nem volt jogosult a pénzösszeg szabad felhasználására. Az eltulajdonításra, azaz a végleges elvonás szándékára nincs adat; a terhelt az összeget a konkrét céltól eltérően azért használta fel egyéb gazdasági tevékenysége körében, mert bízott abban, hogy azt a későbbiekben a sértett részére vissza tudja fizetni.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bek. a) pontjának megjelölésével, a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében.

Indokai szerint a cselekmény nem tényállásszerű; sem a rábízás, sem a sikkasztás valamely elkövetési magatartása nem állapítható meg.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

A Kúria az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

Felülvizsgálatban a felülbírálat az indítványhoz [Be. 423. § (4) bekezdés], a jogerős határozatban megállapított tényálláshoz [Be. 423. § (1) bekezdés] és főszabályként a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. § (2) bekezdés] kötött.

Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bekezdés, 388. § (2) bekezdés].

A jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a bűnösség megállapítása a büntető anyagi jog megsértésével történt.

Jelen ügyben azonban erről nincs szó.

Az eljárt bíróság nem sértett törvényt, amikor a terhelt bűnösségét megállapította, és a felrótt cselekmény minősítése, valamint a kiszabott büntetés is törvényes.

A Btk. 317. § (1) bekezdése szerint sikkasztást követ el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.

Idegennek az a dolog tekintendő, ami - a rábízáskor és az elkövetési magatartás kifejtésekor is - nem az elkövető, hanem más (természetes vagy jogi) személy tulajdonában áll.

Rábízottá pedig akkor válik az ilyen dolog, ha a rábízás folytán annak birtokbavétele, az átvétele, illetve a dolog feletti tényleges hatalom megszerzése megtörténik. A rábízással a dolog tulajdonosa az őt megillető egyik részjogosítványt, a birtoklás jogát ruházza át más személyre. Ebből következően a rábízásnak kifejezettnek, közvetlennek és személyre szólónak kell lennie.

Ehhez képest sikkasztás tettese (társtettese) kizárólag az lehet, akire a dolgot rábízták; sértettje pedig - értelemszerűen - a tulajdonos.

Sikkasztás esetében - egyezően a lopással - a tényállási elem nem az okozott kár, hanem annak a dolognak, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették az elkövetéskori (s nem pedig rábízáskori) értéke.

Nem tényállási eleme a sikkasztásnak a károkozási vagy jogtalan haszonszerzési célzat, sem pedig a károkozás vagy vagyoni hátrány bekövetkezte.

A sikkasztás az ingó dolog feletti tényleges, s egyébként jogszerű hatalom (birtoklás) kihasználása, visszaélés a tulajdonos bizalmával.

A sikkasztás elkövetési magatartása egyrészt a jogtalan eltulajdonítás, ami a birtokláson kívüli tulajdonosi jogosítványok jogellenes gyakorlását jelenti; másrészt pedig a sajátjaként rendelkezés, ami a rábízó akaratával szembeni, az elkövető akarata szerinti magatartás. Utóbbi minden olyan - az eltulajdonításon kívüli - magatartás, amikor az elkövető tulajdonosként viselkedik, azt a látszatot kelti harmadik személy, vagy akár maga a tulajdonos előtt, mintha tulajdonos lenne [BJD 3111.].

A sikkasztás tárgya lehet pénz.

Rámutat a Kúria arra, hogy a pénz, mint helyettesíthető dolog átadása esetében - amennyiben az kölcsön címén történik - valóban nem lehet szó sikkasztásról. Ez esetben ugyanis a kölcsönösszeg átmegy a tulajdonba, és ilyenkor legfeljebb csalás bűncselekménye jöhet szóba.

Ha azonban az átadott pénz nem kölcsön, akkor annak eltulajdonítása sikkasztást valósít meg.

Önmagában, az elkövetői szándék szempontjából közömbös a visszatérítés megtörténte. A sikkasztás esetében ugyanis - a már kifejtettek szerint - nem tényállási elem a jogtalan haszonszerzési és a károkozási célzat, sem pedig a károkozás bekövetkezte. Ekként az a bűnösség, illetve tényállásszerűség megállapításának sem lehet feltétele. A lényeg, hogy az elkövető tisztában van a tulajdonosi akarattal, és szándéka átfogja, hogy magatartása azzal ellentétes.

A tényállás szerint tény a terhelt a sértettől pénzt kapott, s azt saját célra használta.

Tény, hogy amikor a terhelt és a sértett utólagos írásbeli megállapodást kötöttek, akkor a pénz nem volt meg, és hogy a terhelt ezen írásbeli megállapodás megkötésekor az általa átvett pénz sorsáról kérdező sértettet nem tájékoztatta.

Tény továbbá, hogy a sértett a pénzét akarta befektetni, és hogy a pénz átadásának - a terhelt számára meghatározottan - közvetlen célja: konkrét ingatlan megszerzése volt.

Ugyanakkor a közvetett cél - az ingatlanfejlesztés, értékesítés, ennek révén valamely projekt egésze - nem került meghatározásra. Nincs meghatározva, hogy a megszerzendő konkrét ingatlan ténylegesen kinek a nevére kerül megvételre, az azonban igen, hogy a pénzt az ingatlan megvételre lehet felhasználni.

Ehhez képest - és a sikkasztás megvalósulása szempontjából - valójában közömbösek a fenti határozatlanságok; azok ugyanis nem jelentik, hogy a terhelt szabad kezet kapott volna az összeg felhasználására; a sértett pénzének meghatározott célja volt.

Mindezek - tehát a fentebb hivatkozottak - a szóbeli ügylet tartalmát képezték.

Ehhez képest valójában abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az első, szóbeli, avagy az utólagos írásbeli ügyletnek kell jelentőséget tulajdonítani.

Rámutat a Kúria arra, hogy a büntetőjog szerinti büntetendőség és büntethetőség lényege a bűnösség. Ebből a szempontból pedig közömbös, hogy valamely magatartás milyen polgári jogi szerződéstípusba tartozik.

Márpedig a felülvizsgálati indítvány egyoldalúan csupán a polgári jog oldaláról vizsgálta a történteket, és ezen keresztül kifogásolta a terhelt bűnösségének megállapítását.

Azon túlmenően, hogy a büntetőügyben eljáró bíróság a Be. 10. §-a alapján a büntetőjogi felelősséget önállóan állapítja meg, a Kúria megjegyzi, hogy sikkasztás esetében az eltulajdonítás, sajátjaként rendelkezés jogtalansága éppen abban érhető tetten, hogy annak nincs a jog szerint elismert "jogcíme".

A terhelt magatartása a sértett pénzének megszerzésére irányult, melyhez egyébként nem lett volna jogcíme. Büntetőjogi szempontból nem önmagában a sértett kára bekövetkeztének van jelentősége - sikkasztás esetében a károkozás egyébként sem tényállási elem - hanem annak, hogy a terhelt a sértetti akarat ellenére rendelkezett, minek következtében pedig a sértett károsodott.

Nyilvánvalóan különböző tehát a polgári jogi és büntetőjogi megítélés alapja.

A felülvizsgálati indítvány álláspontjától eltérően közömbös a választott szerződés polgári jogi formája, fajtája.

Vagyon elleni bűncselekmény - így például csalás, sikkasztás - esetében általában mindig valamilyen kötelmi ügylet áll a háttérben, s a sértett kötelmi igény jogosultjává válik. Így csalás esetében a megtévesztett sértett egyben gyakorlatilag mindig követelés, ekként kötelmi igény jogosultja lesz [BH 2012.5.]; míg sikkasztás kapcsán a rábízó sértett válik igényjogosulttá.

Mindez azonban nem jelenti, hogy ez a jogcím az ügylet megítélésének alapja lehetne, hiszen az - tehát a visszatérítési igény - mindkét esetben éppen a bűncselekmény folytán keletkezik.

A jelen ügyben az irányadó tényállás szerinti célzott felhasználásra átadott pénzeszköz nem kölcsön volt, annak utólagos - az elkövetési magatartást követő - ekkénti szerződésbe foglalása az eredeti és valós terhelti-sértetti szándékon, akaraton már nem változtat [EBH 2323.; BH 2012.17.]; visszamenőleg nem közömbösíti a sikkasztás megvalósulását.

Összességében az irányadó tényállásból csupán az a következtetés vonható, hogy a jelen esetben a sértett a terhelt cégének adott célra juttatta a kérdéses összeget. Semmi alapja nincs annak, hogy mindezt akár kölcsönnek, akár megbízásnak lehetne tekinteni; egyszerűen rábízás történt, amit a terhelt nem tartott be.

A terhelt büntetőjogi felelősségének sikkasztás bűntettében való megállapítása ebből következően helyesen történt [BH 1999.247; BH 2006.180; BH 2006.181.].

Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése szerint hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 300/2012.)