BH 2016.1.1

[1] A törvényszék katonai tanácsa a 2014. július 2. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki

[2] - a büntetés-végrehajtási főtörzsőrmester I. r. vádlottat hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § c) pont] és felbujtóként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1)-(2) bek., (4) bek. a) pont],

[3] - a II. r. vádlottat 3 rendbeli, felbujtóként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1)-(2) bek., (4) bek. a) pont],

[4] - a III. r, a IV. r. és az V. r. vádlottat társtettesként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1)-(2) bek., (4) bek. a) pont].

[5] Ezért a bv. főtörzsőrmester I. r. vádlottat - halmazati büntetésül - egy év hat hónap szabadságvesztésre és lefokozásra, a II. r. vádlottat - halmazati büntetésül - egy év négy hónap szabadságvesztésre, a III. r. vádlottat egy év szabadságvesztésre, a IV. r. vádlottat, mint visszaesőt egy év börtönbüntetésre és egy évre a közügyek gyakorlásától eltiltásra, az V. r. vádlottat egy év szabadságvesztésre ítélte.

[6] Az I. r., a II. r., a III. r. vádlott szabadságvesztésének végrehajtását kettő-kettő évi, az V. r. vádlott szabadságvesztésének végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette, továbbá az I. r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

[7] Az ítélet ellen az ügyész az I. r. terhelt előzetes mentesítésének mellőzése érdekében jelentett be fellebbezést, egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt; az I. r. vádlott és védője, valamint a II. r. vádlott védője felmentés, a IV. r. vádlott az eljárás megszüntetése, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

[8] A fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla katonai tanácsa a 2015. február 20. napján meghozott ítéletével a törvényszék katonai tanácsának ítéletét - a jogerőt a III. és V. r. vádlottak tekintetében feltörve - megváltoztatta:

[9] - az elsőfokú ítéletnek az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak bűnösségét a testi épség elleni bűncselekményben megállapító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az I. r. vádlottal szemben a felbujtóként elkövetett könnyű testi sértés vétsége, a II. r. vádlottal szemben a felbujtóként elkövetett könnyű testi sértés vétsége, míg a III. r., a IV. r., valamint az V. r. vádlottakkal szemben a társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette;

[10] - az I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 180 napi tétel, napi tételenként 1000 forint pénzbüntetésre, míg a lefokozást egy évre a törzsőrmesteri rendfokozatba visszavetésre enyhítette,

[11] mellőzte a vádlott előzetes mentesítésére vonatkozó rendelkezést és rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén annak szabadságvesztésre való átváltoztatásáról.

[12] Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[13] A másodfokú ítélet ellen a katonai ügyész jelentett be másodfellebbezést

[14] - az I. r. vádlott terhére a büntetőeljárás részbeni megszüntetése miatt, további bűnösség megállapítása és súlyosabb büntetés kiszabása végett,

[15] - a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlott terhére a büntetőeljárás megszüntetése miatt, bűnösségük megállapítása, valamint velük szemben büntetés kiszabása érdekében.

[16] A katonai ügyész álláspontja szerint a másodfokú katonai tanács anyagi jogszabályt sértett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az öt vádlott azért nem valósította meg az aljas indokból elkövetett testi sértés bűntettét, mert az aljas indok nem következik az első fokon megállapított tényállásból, így a sértett magánindítványának hiányában a megállapítható maradék-bűncselekmény, a könnyű testi sértés vétsége miatti eljárásnak akadálya van (magánindítvány hiánya), ezért a büntetőeljárást valamennyi vádlottal szemben megszüntette.

[17] A Legfőbb Ügyészség a fellebbviteli főügyészség másodfellebbezését fenntartotta.

[18] Álláspontja szerint az eljárt bíróságok által megállapított tényállás kisebb részben megalapozatlan, ezért indítványt tett annak kiegészítésére, részint a IV. r. vádlott bűnügyi előéletére vonatkozóan, részint azzal, hogy Sz. J. sértett nyilatkozata szerint a sérelmére elkövetett bántalmazás miatt nem kívánt magánindítványt tenni.

[19] Egyebekben kifejtette, hogy az eljárás során nem merült fel adat arra, miszerint a vádlottak a sértettel, illetve gyermekével korábban kapcsolatban álltak volna, ezért a vádlottakat a sértett bántalmazására nem az iránta érzett ellenszenv indította. A büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott vádlottak indítékát egyrészt a bv. főtörzsőrmester I. r. vádlott elvárásának teljesítése, másrészt az a körülmény határozta meg, hogy a mások segítségére nem számítható, ezért számukra kiszolgáltatott sértettet megalázhatták. Álláspontja szerint a testi sértés elkövetése valamennyi terhelt esetében erkölcsileg elvetendő, súlyosan elítélendő motívumból fakadt.

[20] Ezért indítványozta, hogy a Kúria a másodfellebbezés elbírálása során állapítsa meg a bv. főtörzsőrmester I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét a felbujtóként, míg a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak bűnösségét a társtettesként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében is, és a bv. főtörzsőrmester I. r. vádlottal szemben szabjon ki végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést és lefokozást, mellőzve az előzetes mentesítését.

[21] A büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésébe három személyt bevonó II. r. vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, a III. r. és az V. r. vádlottakkal szemben szintén végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, míg a bűncselekményt visszaesőként elkövető IV. r. vádlottal szemben szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

[22] Az ügyészi másodfellebbezés alapján a Kúria az ügyben a Be. 393. §-a alapján nyilvános ülést tartott.

[23] Az első- és másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.

[24] Ennek során megállapította, hogy mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.

[25] A tényállást túlnyomórészt a Kúria is hiánytalannak találta, azt azonban - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően az ott leírtak szerint, az iratok alapján - a Be. 388. § (2) bekezdésére figyelemmel kiegészítette:

[26] A Legfőbb Ügyészség által fenntartott ügyészi másodfellebbezés alapos.

[27] Az irányadó tényállás szerint a bv. főtörzsőrmester I. r. vádlott az előzetes letartóztatása végrehajtására befogadott Sz. J. sértettet a büntetés-végrehajtási intézet 43-as zárkájába helyezte el, egyúttal a szintén e zárkában elhelyezett II. r. vádlottat a zárkából kiléptette és az intézetben a körletfelügyelők és a fogvatartottak között fennálló alá-fölé rendeltségi viszony kihasználásával felszólította arra, hogy zárkatársaival együtt a sértettet - az általa a gyermeke sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt - bántalmazza.

[28] E cselekmény jogi megítélésében a Kúria az első fokon eljárt katonai tanács érveit osztotta.

[29] A cselekmény elkövetésére csupán amiatt került sor, hogy a sértett a gyermeke sérelmére követett el bűncselekményt. A vádlottak a sértettet korábban nem ismerték, és őket - így az I. r. vádlottat - nem harag vagy bosszú, hanem a sértettel szembeni ellenszenv vezette. Ezt pedig az okozta, hogy a bántalmazásban részt vevő vádlottak - a II. r. vádlott közvetítésével - tudomást szereztek arról: Sz. J.-t milyen jellegű bűncselekmény miatt helyezték előzetes fogvatartásba.

[30] Amint arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott: az ilyen jellegű, a fogvatartottak között felmerülő igazságtételi szándék nem egyeztethető össze a társadalmi szokásokkal, elvárásokkal, és nem fakad erkölcsileg menthető okból. A fogvatartottak ezzel megalázni kívánták a sértettet, és ennek nem volt más oka, mint a sértett fogvatartásának alapjául szolgáló cselekménye. Ez pedig sem a hivatalos személyként eljáró az I. r. vádlott, sem pedig a fogva tartott vádlottak számára nem megengedett.

[31] Annak megítélésénél, hogy a fogva tartott vádlottak ezzel bűncselekményt követtek-e el, nincs jelentősége annak sem, hogy azt a körletfelügyelő felhívására követték el.

[32] A másodfokú bíróság által hivatkozott eseti döntések ennek nem mondanak ellent.

[33] Ahogy azt irányadó döntések is kifejtették (BH 1994.120., EBH 2002.730., BH 2012.115.): önmagában a bosszú mint indíték valóban nem alapozza meg a testi sértés aljas indokból történő elkövetését. Az adott ügyben azonban az váltotta ki a bántalmazást, hogy az I. r. terhelt tudomására hozta vádlott-társai­nak: a sértett azért került fogvatartásba, mert családját, gyermekét bántalmazta, és kifejezetten közölte velük azt, hogy a sértettet emiatt meg kell verniük.

[34] A vádlottak tehát a cselekményt aljas indokból követték el, így az mint minősítő körülmény megállapítható a testi épség elleni bűncselekménynél.

[35] Így a cselekményt a másodfokon eljárt ítélőtábla törvénysértően minősítette a könnyű testi sértés vétsége alapeseteként.

[36] Ugyanakkor a magánindítvány csak a könnyű testi sértés vétségének alapesetében büntethetőségi feltétel; az aljas indokból elkövetett testi sértés bűntette miatti eljárásnak a magánindítvány hiánya nem akadálya.

[37] Ezért törvénysértően döntött a másodfokú bíróság, amikor a vádlottakkal szemben a helyesen aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntetteként minősülő cselekmény miatt indult eljárást büntethetőségi akadály - magánindítvány hiánya - miatt megszüntette.

[38] Mindezekre figyelemmel a Kúria a másodfokú ítéletet a Be. 398. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta és a (3) bekezdésre figyelemmel a törvénynek megfelelően határozott a cselekmény minősítését, valamint a büntetés kiszabását, illetve intézkedés alkalmazását illetően is.

[39] A Kúria osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját is, amely szerint a vádlottakkal szemben - a IV. r. vádlott kivételével - az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény, azaz a Btk. alkalmazása indokolt a Btk. 2. § (2) bekezdésére tekintettel, mivel e vádlottakra kedvezőbb elbírálást eredményez.

[40] Ez azonban nem irányadó a IV. r. vádlottra vonatkozóan, miután ő a bűncselekményt a korábban kiszabott szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követte el, így feltételes szabadságra sem az 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdés a) pontjára, sem a Btk. 38. § (4) bekezdés d) pontjára figyelemmel nem bocsátható.

[41] Ennek megfelelően

[42] - az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. vádlottak cselekményét a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint büntetendő testi sértés bűntettének, a IV. r. vádlott cselekményét az 1978. évi IV. törvény 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I. fordulata szerint büntetendő testi sértés bűntettének minősítette, és

[43] - a bv. főtörzsőrmester I. r. vádlott bűnösségét felbujtóként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében is, a II. r. vádlott bűnösségét felbujtóként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt, míg a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlott bűnösségét társtettesként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében is megállapította.

[44] A II. r. vádlott cselekményeinek rendbeliségét illetően egyetértett a másodfokú bíróság álláspontjával, miszerint az egységesen egyrendbelinek minősül.

[45] A joghátrányokat illetően azonban differenciáltabb megoldást választott a Legfőbb Ügyészség indítványában foglaltaknál.

[46] Az I. r. vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabását látta szükségesnek. Ennek megfelelően - a Btk. 81. § (2) és (3) bekezdésének alkalmazásával - halmazati büntetésként szabadságvesztésre ítélte.

[47] A halmazati büntetés vele szemben irányadó mértéke három hónaptól négy év hat hónapig terjedő szabadságvesztés, és a Btk. 80. § (2) bekezdése szerint a szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke az irányadó. Azonban az elsőfokú bíróság által feltárt, a büntetés kiszabása során irányadó körülményekre is tekintettel - különösen az elkövetés, illetve az elsőfokú ítélet meghozatala óta eltelt hosszabb időre is figyelemmel - a szabadságvesztés tartamát a középmértéket el nem érően állapította meg, emellett az elsőfokú ítéletben feltárt, alapvetően pozitív előéletére tekintettel lehetőséget látott a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésére is, ahogy a legsúlyosabb katonai büntetés helyett a Btk. 136. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával katonai mellékbüntetés alkalmazására is.

[48] E körben jegyzi meg a Kúria, hogy a harmadfokú elbírálás időpontjában még hatályos, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) szerint - ahogy az azt 2015. július 1. napjától felváltó új szolgálati törvény szerint is - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén a szolgálati viszony további fenntartásáról vagy annak megszüntetéséről a vádlott elöljárója, végső soron a miniszter dönt.

[49] A többi vádlott cselekményének megítélésénél a Kúria arra volt figyelemmel, hogy ők a bűncselekmény elkövetése idején fogva voltak a büntetés-végrehajtási intézetben, és így nyilvánvalóan ki voltak szolgáltatva a körletfelügyelői szolgálatot ellátó I. r. vádlottnak.

[50] Ezért ugyan bűnösségüket megállapította, azonban cselekményüket olyan csekély fokban tartotta veszélyesnek a társadalomra, hogy nem látta indokoltnak velük szemben büntetés kiszabását vagy súlyosabb intézkedés alkalmazását; így a II. r., a III. r. és az V. r. vádlottat a Btk. 84. § (1) bekezdésének, míg a IV. r. vádlottat az 1978. évi IV. törvény 71. § (1) bekezdésének alkalmazásával megrovásban részesítette.

(Kúria Bhar. I. 768/2015.)