BH 2013.3.54

A városi bíróság a 2010. április 2. napján kelt ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki

- a Btk. 323. § (1) bekezdésében meghatározott és aszerint minősülő társtettesként elkövetett zsarolás bűntettében, és

- a Btk. 276. §-ában meghatározott és aszerint minősülő társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében.

Ezért őt - halmazati büntetésül - 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Elrendelte a városi bíróság 2007. november 7. napján jogerős ítéletével kiszabott 8 hónap - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetés utólagos végrehajtását.

A városi bíróság tényállásában a következőket rögzítette:

M. J. postai kézbesítőt 2008. május 22. napján helyettesítésre osztották be abba a körzetben, ahol a terheltek is laktak. A betanítás során az állandó kézbesítő felhívta a figyelmét, hogy az R. út 77. szám alatt lakó személyek "veszélyesek, kardokkal, késekkel járnak".

M. J. beosztásának megfelelően végezte a kézbesítést 2008. május 26. napján.

14 óra 30 perckor az R. útra ért, ahol a 75. számú ház előtt a terheltekkel együtt több személy tartózkodott.

Ezen társaságból egy ismeretlen kilétű személy megkérdezte a kézbesítőtől, érkezett-e küldemény az R. út 75., vagy a D. út 46. szám alatti címekre. Amikor az I. rendű és a II. rendű terheltek meglátták, hogy az R. út 77. szám alatti ház postaládájába levelet akar bedobni, elindultak a kézbesítő felé, miközben azt kiabálták: "A rákos kurva anyádat, ugye van küldemény az R. út 77. szám alá?"

A terheltek ekkor a kézbesítő elé álltak, oly módon, hogy csak a kerékpár választotta el őket egymástól. A terheltek társaságában lévő ismeretlen férfiak közül az egyik ölbe tett kézzel megállt előtte, a másik 1-2 m távolságra tőle, a háta mögött sétálgatott úgy, hogy M. J. hátra sem mert nézni.

A terheltek ordítozva mondták, nem hiszik el, hogy nincs küldemény, és biztosak abban, hogy pénz is érkezett. A kézbesítő közölte, hogy nincs küldemény ezekre a címekre. Az I. rendű terhelt azt követelte, hogy mutassa meg a küldeményeket, mert meg akar győződni róla.

M. J. ekkor már nagyon megijedt, ezért elővette a táskájából a mappát, amelyben az utalványok és a hivatalos iratok voltak, az utalványokat megpróbálta eltakarni.

Ennek ellenére az I. rendű terhelt azokat észrevette és megkérdezte, fog-e nyugdíjat fizetni és ordítva követelte, hogy mutassa meg az utalványokat. A mappa le volt téve a kerékpáron lévő csomagtartóra, az I. rendű terhelt a mappát kinyitotta, széthúzta az utalványokat és közölte, hogy a felső három nekik jár, az írástudatlan II. rendű terhelt pedig helyeselt.

M. J. - mivel tudta, hogy az utalványok nem a terhelteket illetik meg - a személyi igazolványukat kérte. A terheltek erre felháborodva közölték, hogy a rendőröknek sem igazolják magukat. A kézbesítő ekkor közölte, hogy enélkül nem fizeti ki a pénzt. Az I. rendű terhelt kijelentette, hogy "már pedig ide fogod adni!", a II. rendű terhelt továbbra is helyeselt. Az I. rendű terhelt kivette a kézbesítő kabátjának felső zsebéből a tollat.

Az írástudatlan II. rendű terhelt a G. M. és K. J. nevére szóló utalványokat olvashatatlan aláírással látta el, míg a K. J. nevére szóló utalványra utólag nem azonosítható személy írta rá az R. J.-né nevet.

Az így aláírt utalványok közül a K. J. nevére szólót az I. rendű terhelt, az általa aláírt két utalványt a II. rendű terhelt átadta a postásnak, aki abban bízva, hogy távozhat, összesen 70 740 forintot fizetett ki a terhelteknek.

Az I. rendű terhelt közölte a kézbesítővel, hogy ez máskor is így legyen, különben ne is menjen arra.

M. J. a 70 740 forintot a Magyar Posta Zrt. részére befizette.

A II. rendű terhelt és V. R. a büntetőeljárás tartama alatt M. J. részére ezen összeget megtérítette.

A másodfokon eljáró megyei bíróság a 2011. október hó 27. napján tartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. rendű terhelt vonatkozásában megváltoztatta, a terhelt közbizalom elleni cselekményét 1 rb. magánokirat-hamisítás vétségének minősítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. rendű terhelt vonatkozásában helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a zsarolás bűncselekményének törvényi minősítése körében leszögezte, hogy a Btk. 138. §-ában meghatározott fenyegetést - mint tényállási elemet - mindig az elkövetés konkrét körülményeinek feltárása alapján kell megítélni. A kilátásba helyezett hátrányt mindig az azt elszenvedő, tehát a sértett helyzetéből kiindulva kell vizsgálni.

Jelen ügyben a felülbírálat alapját képező tényállásból a másodfokú bíróság szerint megállapítható, hogy M. J. sértett figyelmét már felhívták a terheltek agresszivitására. A terheltek azonnal trágár szavak kíséretében léptek fel a még semmit sem tevő sértettel szemben. Személyi igazolványaik elkérése után azt azzal tagadták meg, hogy még a rendőröknek sem adják oda. A pénz kifizetésének megtagadása után pedig kijelentették, hogy "már pedig ide fogod adni".

Összegezve a másodfokú bíróság megállapította, hogy ilyen szövegkörnyezetben elhangzott vádlotti kijelentések a fentiek tükrében alkalmasak voltak arra, hogy a sértettben komoly félelmet keltsenek, így mindenben megvalósítják a Btk. 138. §-ában meghatározott fenyegetés ismérveit.

Fentieket meghaladóan a másodfokú bíróság a közbizalom elleni bűncselekmény minősítéséből a társtettességre való utalást mellőzte.

Az ügyben meghozott első-, és másodfokú ítélet ellen az I. rendű terhelt védője útján nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-nak (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt okokra hivatkozással a bűnösség megállapítása miatt.

Az indítvány kifejti, hogy álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen alkalmazták a Btk. 323. §-ában meghatározott zsarolás bűncselekménye fogalmi ismérvei között szereplő fenyegetés fogalmának meghatározásakor a Btk. 138. §-ában írtakat, ennek következtében a terhelti cselekmény zsarolás bűncselekményeként való minősítése törvénysértő.

Megítélése szerint a megállapított tényállás védence vonatkozásában nem tartalmaz olyan magatartást, amely a fenyegetésnek a tárgyi eleme közé tartozó súlyos hátrány kilátásba helyezését jelentené. Ugyanakkor nincs megállapítva, hogy miben merül ki a bíróság szerint a súlyos hátrány kilátásba helyezése, mit tekint a bíróság a történeti tényállásból egyáltalán "súlyos hátránynak", amely a sértettnél jelentkezhetett volna.

Kifogásolta azt is, hogy a sértett tudattartalmának vizsgálata mellőzhetetlen lett volna legalábbis annyiban, hogy a félelem kialakulásában, a sértetti tudatban milyen szerepet játszott a korábban a munkavégzésre betanító kézbesítőtől szerzett információ, és ettől elkülönítve és elhatárolva kellett volna megállapítani a terheltek magatartása miatt kialakult tudattartalmat. Csak e két külön sértetti tudattartalmat befolyásoló tényező elhatárolása után lehet megítélni szerinte azt, hogy a sértettben kialakult félelemben milyen súlyt képvisel a korábbi információ, illetőleg a terhelti magatartás, és ezt követően lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor mely bűncselekmény elkövetése róható fel a terhelteknek.

Miután álláspontja szerint a megállapított cselekmény a jogerős ítélethez képest másként, enyhébb szankcióval fenyegetett cselekménynek minősülhet, ezért a felülvizsgálati indítványát arra vonatkozóan terjesztette elő, hogy a Kúria az I. rendű terhelt cselekményét a jogerős ítéletben foglaltakhoz képest más bűncselekménynek minősítse, egyben a kiszabott büntetést enyhítse.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.

A Btk. 323. §-ának (1) bekezdésében meghatározott zsarolás bűntettét elköveti, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön, és ezzel kárt okoz.

A Btk. 138. §-a szerint a törvény alkalmazásában - eltérő rendelkezés hiányában - fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.

Fenti jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy a zsarolás - kényszerítésben megnyilvánuló - elkövetési magatartása a sértettre történő olyan fizikai vagy pszichikai ráhatás, amely alkalmas arra, hogy a sértett ennek nyomása alatt az elkövető által megkívánt magatartást tanúsítsa. A zsarolási erőszak, illetve fenyegetés az elkövetési tevékenység törvényben meghatározott módja.

A zsarolási fenyegetésnek nem kell közvetlenül élet vagy testi épség ellen irányulnia, ez ugyanis már a minősített eset megállapítását indokolná.

A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a terheltek fellépése a sértettel szemben kezdettől fogva tartalmazza a fenyegetés mozzanatát. Eszerint a terheltek magatartása alapján egyértelmű volt a sértett előtt, hogy mit várnak el tőle, mint postástól. A terheltek irányították az eseményeket, saját akaratukat kényszerítették rá. A tényállásból egyértelműen megállapítható, hogy az I. rendű terhelt tevőleges magatartása alapján mintegy kiszolgálták magukat.

Nem hagyható figyelmen kívül a tényállás szerint a fentieken túlmenően a terheltek sértettel szemben tanúsított verbális megnyilvánulása, az, ahogy köszönés helyett trágár szavakkal léptek fel vele szemben, az ordibálásuk, illetve amit és ahogy mondtak neki. A tényállás emellett tartalmazza azt is, hogy "a vádlottak a kézbesítő elé álltak, oly módon, hogy csak a kerékpár választotta el őket egymástól. A vádlottak társaságában lévő ismeretlen férfiak közül az egyik ölbe tett kézzel megállt előtte, a másik 1-2 m távolságra tőle, a háta mögött sétálgatott úgy, hogy M. J. hátra sem mert nézni."

Fenti körülmények tükrében megállapítható, hogy a terheltek - így az I. rendű terhelt - viselkedése két dolgot hordott magában:

- ha nem elég a kiabálás, bekövetkezhet az erőszak,

- a sértettet mozgásában korlátozták.

A kifejtettek okán a Kúria megállapítja, hogy az I. rendű terhelt társával együtt történő fellépése mind külső megjelenésében, mind hatásában alkalmas volt arra, hogy a sértett postásban komoly félelmet keltsen. Ennek hatására a terheltek által kiválasztott három utalványon szereplő összeget kifizette nekik, annak ellenére, hogy tudta, erre nem jogosultak, és ezáltal a kifizetések miatt a munkáltatója felé neki kell helyt állnia.

Bár a jogtalan haszonszerzési célzatnak a kár okozására nem kell kiterjednie, a kár, mint eredmény a tényállási eleme a bűncselekménynek. A bekövetkezett kár tényleges összegének, illetve igényelt mértékének nincs jelentősége a bűncselekmény megállapíthatósága szempontjából, a szándékos bűncselekmény azonban akkor befejezett, ha a kikényszerített sértetti magatartás eredményeként a kár bekövetkezik. Jelen ügyben ez történt.

A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy az I. rendű terhelt cselekménye maradéktalanul kimerítette a zsarolás bűntettét.

Mindezek miatt a Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján megtartott nyilvános ülésen, a Be. 426. §-a szerint a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott első- és másodfokú határozatot hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 244/2012.)