Az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei
Az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. Az előzetes letartóztatást a nyomozati szakban az ügyész indítványára a nyomozási bíró, a vádemelés után az eljáró bíróság rendeli el. Az előzetes letartóztatásnak létezik egy úgynevezett általános feltétele. Ezt nevezzük alapos gyanúnak. Ennek hiányában a bíróság már az úgynevezett különös feltételek meglétét sem vizsgálja.
A Büntetőeljárásról szóló törvény 129. §-a szerint a terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban (a nyomozás elrendelésétől) bírói döntés alapján, akkor van helye, ha az alábbi különös feltételek közül legalább egy megállapítható.
- (Be. 129.§ (2) a. pont): megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult, vagy
- (Be. 129.§ (2) b. pont): szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható, vagy
- (Be. 129.§ (2) c. pont): megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, vagy
- (Be. 129.§ (2) d. pont): megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.
Mit tudhat meg a konzultáció keretében?
Az első találkozáskor ügyfelünknek egy órás személyre szabott tájékoztatást nyújtunk a büntetőeljárás során őt megillető jogairól, kötelességeiről, a várható büntetés neméről és mértékéről, a szükséges lépésekről. A konzultációt követően lesz olyan helyzetben, hogy szabadon eldönthesse, hogy igénybe kívánja-e venni szakképzett büntetőjogászaink segítségét.
Az előzetes letartóztatás általános feltétele
Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja:
Az előzetes letartóztatás általános feltétele (Be. 129.§ (2) a.pont). Egyrészt annak az alapos gyanúja, hogy bűncselekmény történt, másrészt annak az alapos gyanúja, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el. Egy gyanú akkor alapos, amennyiben 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy történt bűncselekmény és azt a gyanúsított követte el.
Amennyiben nem áll rendelkezésre hiteltérdemlő bizonyíték, amiből a fentiekre lehetne következtetni, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékokat törvénytelenül szerezték be, úgy nem állapítható meg az alapos gyanú. Az alapos gyanút pedig közölni kell a gyanúsítottal. Minél inkább halad előre a büntetőeljárás, annál inkább vizsgálandó a gyanú erőssége.
Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás:
Előzetes letartóztatás elrendelésére kizárólag szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárásban van helye. A hatályos Btk. alapján elenyésző azoknak a bűncselekményeknek a száma, melynek elkövetését a törvény nem szabadságvesztéssel rendeli büntetni. (méreggel visszaélés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, minősített adattal visszaélés egyes esetei, hatóság félrevezetése egyes esetei, tanúvallomás jogosulatlan megtagadása, mentő körülmény elhallgatása bizonyos esetei, önkényuralmi jelkép használata, közokirat-hamisítás gondatlan alakzata, járványügyi szabálysértés…)
Fiatalkorú gyanúsítottak esetén a bűncselekmény különösen nagy tárgyi súlya:
Ez nem csupán akkor állapítható meg, ha a gyanúsításban szereplő bűncselekményre a Btk. súlyos büntetés kiszabását is lehetővé tesz, hanem akár akkor is, ha például a bűncselekményt a fiatalkorú például bűnszervezetben követte el, esetleg számos más büntetőeljárás hatálya alatt vagy bűnszervezetben, stb. A bűncselekmény különös tárgyi súlyát a bíróságnak minden esetben meg kell indokolnia.
Az előzetes letartóztatás különös feltételei
Szökés, elrejtőzés (Be. 129.§ (2) a.pont):
Ha a gyanúsított, miután bűncselekményt követett el, korábbi lakóhelyét, tartózkodási helyét megváltoztatja, szokásos életterét elhagyja, ismeretlen helyre költözik, esetleg megválik korábbi munkahelyétől és a hatóságok számára elérhetetlenné válik, akkor abból a hatóságok nagy valószínűséggel arra fognak következtetni, hogy mindezt azért tette, hogy a hatóságok számára elérhetetlenné váljon.
Nyilvánvalóan nincs erről szó, ha a fenti magatartások valamelyikére más okból került sor és ezt a tényt bizonyítani vagy valószínűsíteni is képes (például igazolja hogy az elutazását már jóval korábban eltervezte).
Nem tekinthetőek szökésnek a fenti magatartások akkor sem, ha a gyanúsított, miután tudomást szerzett arról, hogy a hatóságok vele szemben büntetőeljárást kívánnak folytatni, önként jelentkezik a hatóságoknál. Megalapozhatja a szökés veszélyét, ha a büntetőeljárás alatt vele szemben újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult.
Szökés, elrejtőzés veszélye (Be. 129.§ (2) b.pont):
Magyarországon erre való hivatkozással rendelik el a legtöbbször az előzetes letartóztatást, ráadásul ez ellen a különös ok ellen igen nehéz védekezni amiatt, hogy nagyon nehezen kézzelfogható.
A szökés veszélyére utalhat többek között, ha a gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekménnyel válik gyanúsíthatóva, kevés szállal kötődik lakókörnyezetéhez (nincs családja), nagyon gyakran változik a lakóhelye, kifejezetten erre utaló nyilatkozatot tesz, például hamis iratokkal rendelkezik, szervezett bűnözői kapcsolatai vannak, stb.
Csökkenti a szökés, elrejtőzés veszélyét ugyanakkor, ha a gyanúsított rendezett személyi körülményekkel rendelkezik, büntetlen előéletű, családos, súlyos betegségben szenved, kisebb tárgyi súlyú bűncselekménnyel gyanúsítják, idős korú, stb.
Nem lehet ugyanakkor kizárólag a bűncselekmény különös tárgyi súlyára alapozni az előzetes letartóztatás elrendelését. Csak a büntetőeljárás valamennyi körülményének alapos vizsgálata után lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy fennáll-e a szökés vagy az elrejtőzés veszélye.
Az összebeszélés veszélye (kollúzió) (Be. 129.§ (2) c.pont):
Az eljárás sikerének veszélyeztetésére tekintettel szintén elrendelhető az előzetes letartóztatás. Talán ez a különös ok a legkevésbé kézzelfoghatóbb letartóztatási ok, hiszen ez a veszély elméletileg valamennyi büntetőeljárásban fennállhat.
Ezért a bíróságnak a konkrét büntetőeljárásban kell alaposan mérlegelnie, hogy a gyanúsítottal szemben valóban szükséges-e erre a körülményre a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése. Egyrészt azt kell vizsgálni, hogy a gyanúsítottnak valóban szándékában áll-e meghiúsítani a sikeres nyomozást, másrészt, hogy erre van-e objektív lehetősége.
A bűnismétlés veszélye (Be. 129.§ (2) d.pont):
A bűnismétlés veszélyét egyrészt egy már előkészített bűncselekmény befejezésére tekintettel, másrészt pedig egy újabb bűncselekmény véghezvitelére tekintettel állapíthatja meg a bíróság.
Ennek megállapításakor a bíróságnak meg kell indokolnia az alapos feltevését, legalább fajlagosan meg kell jelölnie a várható újabb bűncselekményt, valamint valószínűsítenie kell, hogy a gyanúsítottnak objektív lehetősége és az akarata egyaránt fennáll a bűnismétlésre. Ennek mérlegelése során a bíróság együttesen értékeli a gyanúsított eddigi előéletét, magatartást, személyiségét stb.
Az előzetes letartóztatás tartama
Elrendelése előtt a nyomozási bíró az ügyész jelenlétében a terheltet meghallgatja.
A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás első ízben az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig tart, amelyet a nyomozási bíró 3 hónaponként legfeljebb az elrendeléstől számított 1 évig meghosszabbíthat. Ezt követően a törvényszék egyesbíróként eljárva, alkalmanként legfeljebb 2 hónappal meghosszabbíthatja.
A vádirat benyújtása után az elsőfokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart.
Az elsőfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetőleg a másodfokú bíróság által elrendelt előzetes letartóztatás a másodfokú eljárás befejezéséig, a másodfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetve a harmadfokú bíróság által elrendelt előzetes letartóztatás a harmadfokú eljárás befejezéséig, de mindegyik esetben legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart.
Az ügydöntő határozat kihirdetésekor fenntartott előzetes letartóztatás az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés kitöltéséig tart.
A bíróság előzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy távoltartást is elrendelhet, illetve óvadékot fogadhat el.
Az előzetes letartóztatás végrehajtása:
Az előzetes letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben – kivételes esetben maximum kétszer harminc napig rendőrségi fogdában – kell végrehajtani. A terhelt eljárási jogai az előzetes letartóztatás ideje alatt nem korlátozhatóak, védőjével, illetve külföldi esetében konzuli képviselőjével korlátozás nélkül érintkezhet.
Jogorvoslati és felülvizsgálati lehetőségek
A nyomozási bíró előzetes letartóztatást elrendelő határozata ellen az jelenthet be fellebbezést, akivel a határozatot közölték. A kihirdetés útján közölt határozat elleni fellebbezést a kihirdetés után nyomban be kell jelenteni. Ha a terhelt a határozat kihirdetésén nem vett részt, a fellebbezését az üléstől számított három napon belül jelentheti be.
A kézbesítés útján közölt határozat ellen a fellebbezést a terhelt a kézbesítéstől számított három napon belül jelentheti be. A fellebbezést a törvényszék másodfokú tanácsa tanácsülésen bírálja el. Az előzetes letartóztatás a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
Ha a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás tartama hat hónapot meghalad, és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot, az elsőfokú bíróság, ha pedig egy évet meghalad, a másodfokú bíróság az előzetes letartóztatás indokoltságát hivatalból felülvizsgálja.
A vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás indokoltságát 1 év után a másodfokú bíróság, ha az eljárás harmadfokú bíróság előtt folyik, a harmadfokú bíróság legalább hathavonta felülvizsgálja.
Az előzetes letartóztatás megszüntetése
Az előzetes letartóztatást a nyomozati szakban az ügyész indítványára a nyomozási bíró, a vádemelés után az eljáró bíróság szünteti meg, amennyiben az elrendelés feltételei már nem állnak fenn. Az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti kérelmet a terhelt és a védő korlátlanul benyújthat. A kérelemben annak az indoknak az oka fogyottá válását célszerű felvetni, amelyet a bíró az elrendelő határozatban megjelölt. Az előzetes letartóztatást a vádirat benyújtásáig az ügyész is megszüntetheti.
Fontos garanciális szabály, hogy az előzetes letartóztatás nem tarthat határozatlan ideig, a törvény meghatározza a különböző súlyú bűncselekmények esetén alkalmazható előzetes letartóztatás leghosszabb időtartamát. Ezért az előzetes letartóztatás megszűnik, ha
- 3 évnél nem súlyosabban büntetendő cselekmény esetén az 1 évet eléri,
- 5 évnél nem súlyosabban büntetendő cselekmény esetében a 2 évet eléri,
- egyéb bűncselekmény esetén a 3 évet eléri, kivéve ha a büntetőeljárás tizenöt évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő cselekmény miatt folyik.
kivéve az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás esetét, továbbá ha az ügyben harmadfokú bírósági eljárás vagy hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás van folyamatban.
Ha viszont a terhelt az előzetes letartóztatás megszűnését követően elrendelt lakhelyelhagyási tilalom, illetőleg házi őrizet szabályait megszegi, az előzetes letartóztatása ismét elrendelhető. Ekkor az előzetes letartóztatás fentebb említett maximális időtartamát az előzetes letartóztatás ismételt elrendelésének napjától kell számítani.
A kártalanítás szabályai
Az előzetes letartóztatás megszüntetése után, az előzetes letartóztatásért kártalanítás jár az alábbi esetekben:
ha a nyomozást a törvényben meghatározott okból szüntették meg,
ha a bíróság a terheltet felmentette vagy nem szabott ki büntetést,
az eljárást a törvényben meghatározott okból szüntette meg.
Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt:
- elrejtőzött, megszökött vagy szökést kísérelt meg,
- a tényállás megállapításának meghiúsítása érdekében bűncselekményt követett el, és ezt jogerős ítélet megállapította,
- a hatóságok megtévesztésére törekedett, és ezzel neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja reá terelődjék, és előzetes letartóztatását, házi őrizetét vagy ideiglenes kényszergyógykezelését elrendeljék, meghosszabbítsák vagy fenntartsák,
- előzetes letartóztatását azért rendelték el, mert a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet vagy a távoltartás, illetve az óvadék szabályait megszegte,
- felmentése esetén a kényszergyógykezelését rendelték el.
A kártalanítási igény előterjesztésének határideje hat hónap . A határidőt a jogerős nyomozást megszüntető határozat, felmentő ítélet, megszüntető végzés vele történő közlésétől kell számítani. A kérelemben meg kell jelölni a kártalanítási igény összegét, az igényt megalapozó bizonyítékokat, és csatolni kell az igényt alátámasztó okiratokat.
Ha a nyomozást megszüntették, a kártalanítási igényt annál a bíróságnál kell előterjeszteni, amely az előzetes letartóztatást elrendelte. Előfordulhat, hogy a terhelt a kártalanítási eljárás lefolytatása, vagy igényének előterjesztése előtt meghal. Ebben az esetben örököse az eljárás folytatását kérheti, illetőleg a határidőn belül kártalanítási igényt terjeszthet elő.
Az eljárást az iratok átküldése után polgári bíróság folytatja le a Polgári perrendtartás szabályai szerint. A perben felperesként a terhelt (örökös), alperesként a Magyar Állam képviseletében az igazságügyért felelős miniszter vesz részt.

BKv 99. (Előzetes letartóztatás) Ha a vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbítása helyett a bíróság házi őrizetet rendel el, e kényszerintézkedés tartama az előzetes letartóztatás meghosszabbításának tartamához igazodik. Ugyanez a jogi helyzet akkor is, ha a házi őrizetet váltja fel előzetes letartóztatás.
A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatást a bíróság (nyomozási bíró) az erre irányuló ügyészi indítvány esetén a törvényben írt időtartamokra meghosszabbíthatja [Be. 131. § (1) bek.]. A bíróságnak azonban vizsgálnia kell, hogy az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok nem valósíthatók-e meg enyhébb kényszerintézkedéssel [Be. 60. § (2) bek.]. Ha a bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbítása helyett elegendőnek tartja a házi őrizet elrendelését, akkor e kényszerintézkedést alkalmazza. Ebben az esetben nem először rendel el a terhelttel szemben kényszerintézkedést, hanem a már korábban elrendelt súlyosabb helyett egy enyhébbre tér át.
A Be. 138. §-ának (3) bekezdése a házi őrizetre az előzetes letartóztatás elrendelésére, meghosszabbítására, illetőleg fenntartására, valamint megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseket rendeli alkalmazni, tételesen felsorolva azokat a törvényhelyeket, amelyek az előzetes letartóztatás szabályai közül a házi őrizet esetében is alkalmazandók [130. § (1) bek., 131. §, 132. § (1) és (2) bek., 136. § (2)-(4) bek.]. Amikor a bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbítása helyett a házi őrizet elrendeléséről határoz, az előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítvány keretei között, az előzetes letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó időtartamok az irányadók. Az enyhébb kényszerintézkedést tehát olyan időtartamra rendelheti el, mint amilyen időtartamra az előzetes letartóztatást meghosszabbíthatta volna. Ez vonatkozik arra az esetre is, amikor az előzetes letartóztatás tartama az egy évet eléri, és a meghosszabbítás a törvényszék egyesbírájának hatáskörébe kerül át.
A házi őrizet ilyen elrendelésével továbbra is az előzetes letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó határidők érvényesülnek. Ennek nem csak célszerűségi okai, hanem garanciális jelentősége is van: A Be. 138. § (3) bekezdése szerinti, a két kényszerintézkedés meghosszabbítására vonatkozó, azonos rendszert előíró rendelkezés, illetve az időmúláshoz tapadó további következmény (a hatásköri változás) biztosítja a terhelt jogát arra, hogy a vele szemben elrendelt kényszerintézkedést a törvényben meghatározottak szerint a bíróság időről időre felülvizsgálja.
Ugyanez a helyzet a fordított esetben is, ha a terhelt házi őrizetből előzetes letartóztatásba kerül. A Be. 132. § (3) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt időtartamok szempontjából azonban a házi őrizetben töltött idő közömbös, azok kizárólag az előzetes letartóztatásban töltött időtartamokra vonatkoznak.
Budapest, 2012. május 7.
BKv 94. (Előzetes letartóztatás) Ha a vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás megszüntetése miatt bejelentett ügyészi fellebbezés elbírálásának időpontjában a gyanúsított már nincs ténylegesen fogvatartásban - mert az elrendelt előzetes letartóztatás tartama meghosszabbítás nélkül lejárt vagy az elsőfokú bíróság döntése folytán enyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt áll -, a végzés elleni fellebbezést a megyei bíróság másodfokú tanácsának el kell bírálnia. Amennyiben a gyanúsított előzetes letartóztatása továbbra is indokolt, úgy a másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú határozatot megváltoztatja, az előzetes letartóztatást meghosszabbítja és ismételt foganatba vételét rendeli el. (Be. 131. §; 136. § (2) bekezdés; 215. § (3) és (6) bekezdés; 347. § (1) bekezdés; 348. §; 370. §)
A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbításáról a nyomozási bíró vagy a nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályok szerint a megyei bíróság egyesbírája dönt.
A meghosszabbítás tárgyában hozott határozat ellen fellebbezésnek van helye. Az előzetes letartóztatás megszüntetése miatt bejelentett ügyészi fellebbezés halasztó hatályú. A halasztó hatály azonban kizárólag a kényszerintézkedést elrendelő korábbi határozatban megjelölt időtartam lejártáig áll fenn. Ha ez az időtartam letelt és az ügyészi fellebbezés másodfokú elbírálása még nem történt meg, úgy az előzetes letartóztatás a Be. 136. §-ának (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezés alapján megszűnik és a gyanúsított szabadlábra - vagy enyhébb kényszerintézkedés hatálya alá - kerül. Ezekben az esetekben a másodfokú bíróságnak az ügyészi fellebbezésről annak a ténynek az ismeretében kell döntenie, hogy a gyanúsított már nincs fogvatartásban.
A Be. 347. §-ának (1) bekezdése szerint a végzés elleni fellebbezés elintézésére az ítélet elleni fellebbezés szabályai az irányadók. A felülbírálat terjedelméről a Be. 348. §-a rendelkezik. A nem ügydöntő végzés felülbírálatára a törvény külön, eltérő szabályokat nem állapít meg. A végzés felülbírálatának eredményeképpen hozott másodfokú határozatokra is a Be. XIV. Fejezetének III. Címében foglalt rendelkezései az irányadók.
A törvény azokra az esetekre sem állapít meg eltérő szabályozást, ha a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés tárgyában hozott határozat ellen bejelentett fellebbezést a folyamatban levő nyomozati szakban akkor kell elbírálni, amikor a gyanúsított fogvatartásának ténye megszűnt.
Nincs tehát olyan büntetőeljárási rendelkezés, amely ezekben az esetekben mentesítené a másodfokú bíróságot a fellebbezés elbírálásának kötelezettsége alól. A joghatályos ügyészi fellebbezést tehát el kell bírálni. A másodfokú eljárásban tanácsülésen azt kell vizsgálni, hogy a kényszerintézkedés megszüntetéséről az elsőfokú bíróság a törvény rendelkezéseinek helyes alkalmazásával döntött-e avagy az ügyészi jogorvoslatban felhozottak a megtámadott végzés megváltoztatását indokolják.
Amennyiben a tanácsülésen eljáró megyei bíróság másodfokú tanácsa úgy ítéli meg, hogy az elsőfokú bíróság jogszabályt helytelenül alkalmazott, amikor az előzetes letartóztatást megszüntette, akkor megváltoztatja az elsőfokú végzést, és maga hoz a törvénynek megfelelő határozatot (Be. 372. § (1) bekezdés). A megszüntetést kimondó végzés - törvénynek megfelelő - megváltoztatása pedig értelemszerűen szólhat az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról és annak foganatba vételéről.
E határozat meghozatalának nem akadálya az a tény, hogy a gyanúsított ténylegesen szabadlábon van vagy enyhébb kényszerintézkedés hatálya alatt áll. A fellebbezés elintézése során a másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot bírálja felül és felülbírálatának terjedelmét a bejelentett (vissza nem vont) fellebbezés adja meg. A hibás elsőfokú döntés orvoslásának a másodfokú bíróság tehát csak a tényleges megváltoztatással, azaz a jogszabálynak megfelelő tartalmú döntéssel, adott esetben az előzetes letartóztatás meghosszabbításával tehet eleget. A ténybeli változás szükségszerű konzekvenciája pedig az, hogy a szabadlábon levő terhelttel szemben a letartóztatást ismét foganatba kell venni.
A másodfokú bíróságnak tehát nem szűnik meg a kényszerintézkedés megszüntetése tárgyában bejelentett ügyészi fellebbezés elintézésének hatáskörébe tartozó - a jogorvoslattal vitássá tett elsőfokú döntés megváltoztatásának lehetőségét is magában foglaló - törvényes kötelezettsége annak a ténynek az alapján, hogy az elsőfokú bíróság - esetlegesen téves, jogszabályt helytelenül alkalmazó - rendelkezése alapján átmenetileg szabadlábra került a büntetőeljárás olyan terheltje, akinek egyébként fogvatartásban a helye.
Budapest, 2011. május 4.
93. BK vélemény A nyomozási bíró eljárásáról az előzetes letartóztatás elrendelése tárgyában 1. Az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítványból és az ahhoz csatolt bizonyítékokból ki kell derülnie, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja és a személyre szóló megalapozott gyanú fennáll, és ki kell tűnnie, hogy az ügyész a gyanúsított esetében az előzetes letartóztatás mely különös okát, milyen adatok alapján látja fennállni.
2. A nyomozási bíró ülése kontradiktórius eljárás. Az indítványt megalapozó bizonyítékokat a jelenlévők megismerhetik, azokkal kapcsolatban észrevételeket tehetnek, okiratokat, tárgyi bizonyítási eszközöket csatolhatnak be, azonban további bizonyításnak nincs helye. A nyomozási bíró a határozatát az ügyészi indítványra, az ügyész által szolgáltatott bizonyítékokra, az ülésen elhangzottakra, és az ülésen esetlegesen benyújtott egyéb bizonyítási eszközökre alapítja.
3. A határozat indokolásában a nyomozási bíró számot ad arról, hogy az előzetes letartóztatás általános feltételei fennállnak-e, és megindokolja, hogy az előzetes letartóztatás mely különös okát, milyen adatok alapján állapította meg. A határozat indokolásában ki kell térni a védői ténybeli és jogi érvelésre és a nyomozási bíró azzal kapcsolatos álláspontjára.
1. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről - a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára a Be. IX. Fejezet VI. Címe szerinti eljárásban - a bíróság határoz [Be. 130. § (1) bek.]. A törvény az ügyészi indítvány tartalmi kellékeiről nem rendelkezik. A vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról szóló 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás 21. §-ának (4) bekezdése szerint az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítvány a bűncselekmény tényállását, minősítését, az előzetes letartóztatás törvényi okait, a gyanúsított Be. 117. §-ának (1) bekezdésében megjelölt személyes adatait - a határidő meghosszabbítására irányuló indítvány ezen túlmenően az időtartamot is - tartalmazza.
A nyomozó hatóság ügyész számára írott előterjesztésének azonban tartalmaznia kell az eljáró nyomozó szerv megnevezését, az ügyirat számát, a bűncselekmény Btk. szerinti megjelölését, a gyanúsítottnak a Be. 117. §-a (1) bekezdésében megjelölt adatait, és az előéletére vonatkozó adatokat, őrizetben levő gyanúsított esetén az őrizet kezdő időpontját a nap, az óra és perc megjelölésével, a bűncselekmény történeti tényállását, a megalapozott gyanút, illetve az előzetes letartóztatás feltételeinek fennállását alátámasztó bizonyítékokat, javaslatot az előzetes letartóztatás indítványozására a Be. 129. §-ának (2) bekezdésében megjelölt valamely okból, mindazon körülményeket, amelyek az indítványhoz szükségesek, így különösen azt, hogy a gyanúsítottnak meghatalmazott védője van, vagy a védelemről kirendelés útján gondoskodtak, a fogvatartás helyét, a védő értesítési helyét, illetőleg - magánindítványra üldözendő bűncselekmény esetén - a magánindítvány előterjesztésére utalást [a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 63. § (2) bek., a pénzügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 17/2003. (VII. 1.) PM-IM együttes rendelet 64. § (2) bek.].
Ebből kitűnően azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján az ügyész a kényszerintézkedés elrendelését szükségesnek tartja, az ügyészi indítványnak nem kell tartalmaznia, azokat azonban a Be. 211. § (3) bekezdése alapján az ülésen át kell adnia.
Az ügyész döntési szabadsága annak eldöntése, hogy a nyomozás addig keletkezett iratai közül melyeket tart olyannak, amelyek az indítványát megalapozzák. Mindenképpen az indítványt megalapozó, ezért az ülésen írásban előterjesztendő vagy szóban előadandó bizonyítékok azok, amelyek a nyomozás elrendelésére és a gyanúsítottal a megalapozott gyanú közlésére alapot adtak, továbbá azok a tények, amelyek az előzetes letartóztatás valamely különös okának meglétét bizonyítják, avagy valószínűsítik.
A különös okok - a Be. 129. § (2) bekezdésének a) pontja kivételével - valószínűségen alapulnak, a megalapozottságuk megállapításához az szükséges, hogy az ügyész annak a feltételezésnek a megalapozottságát igazolja, hogy például a terhelt a szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.
2. A nyomozási bíró ülésére a bírósági eljárás általános szabályait kell alkalmazni azokkal az eltérésekkel, amelyeket a IX. Fejezet VI. Címe tartalmaz. Ebből következően a nyomozási bíró ülése kontradiktórius bírósági eljárás, ahol az indítványt előterjesztő ügyész által becsatolt bizonyítékokat a gyanúsított és a védője megismerheti, és azokkal szemben - az ülés keretei között - védekezést terjeszthet elő.
Így a Be. 211. § (1) bekezdése alapján minden esetben biztosítani kell, hogy a gyanúsított és a védője a más által előterjesztett indítványt írásban, az ülés előtt megkaphassa, hogy az érdemi védekezésre felkészülhessen. A törvény szerint ez az általa előterjesztett indítvány esetén az ügyész feladata.
A Be. 211. § (3) bekezdése szerint a nyomozási bíró által tartott ülésen az indítványozó az indítványt megalapozó bizonyítékokat írásban előterjeszti vagy szóban előadja. A jelenlévőknek módot kell adni arra, hogy az indítványozó bizonyítékait - a 186. § keretei között - megismerjék. A 186. § a nyomozás iratainak megismeréséről tartalmaz szabályokat. A nyomozás iratainak megismertetése azonban nem a nyomozási bíró feladata. Az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítvány tárgyában tartott ülésen a nyomozási bíró irat-ismerete is csak azokra az iratokra korlátozódik, amelyeket az ügyész az indítványához csatolt, vagy az ülésen előterjesztett. A bírósági eljárás kontradiktórius jellegéből következően tehát nem az ülésen, és nem a nyomozási bíró feladata az, hogy a nyomozás sikerének érdekében az ülésen részt vevők iratismereti jogát korlátozza. Az ügyésznek kell eldöntenie, milyen bizonyítékokat tart elégségesnek az indítványának megfelelő bírói döntéshez, amellett, hogy a nyomozás iratainak megismerését a nyomozás sikere érdekében korlátozza.
Az eljárás kontradiktórius jellegéből következik az is, hogy a gyanúsított és a védője az ügyész által előterjesztett indítvánnyal kapcsolatban védekezést terjeszthet elő. A védekezés irányulhat az előzetes letartóztatás általános vagy különös okainak, ezeken keresztül a kényszerintézkedés szükségességének vitatására, illetve enyhébb kényszerintézkedés elégségességének állítására. Minden, az ügyészi indítványban állított letartóztatási ok tekintetében a bizonyítékokkal szemben a védekezés lehetőségét biztosítani kell.
Az ülés keretei azonban mind az ügyész által előterjesztett bizonyítékok megvizsgálásának, mind a védelem védekezésének természetes gátját képezik: nem folyhat pl. tanú- vagy szakértői bizonyítás a nyomozási bíró ezen eljárásában. Annak azonban nincs akadálya, hogy a gyanúsított vagy a védője okiratokat vagy tárgyi bizonyítási eszközöket csatoljon be, amelyek adott esetben ésszerű kételyt tudnak támasztani a kényszerintézkedés elrendelése törvényi előfeltételeinek megléte vagy az elrendelés szükségessége felől. Ha a letartóztatás ügyész által hivatkozott oka fennállásának megalapozottságra vonatkozó kétely ésszerű, a nyomozási bíró nem rendelheti el az előzetes letartóztatást.
A nyomozási bíró a gyanúsítottat a kényszerintézkedés alkalmazhatósága tekintetében hallgatja ki; ha azonban a gyanúsított magától nyilatkozik a bűncselekményre, vallomását a perbíróság felhasználhatja. Ebből az következik, hogy a kihallgatás elsődlegesen a kényszerintézkedés alkalmazhatósága feltételeinek tisztázására irányul, és biztosítani kell, hogy a bűncselekményről - igénye esetén - a gyanúsított vallomást tehessen [Be. 43. § (2) bek. d) pontja].
Az ülésen a nyomozási bírónak vizsgálnia kell az indítvány megtételéhez megkövetelt törvényi feltételek teljesülését: az előzetes letartóztatás általános és különös feltételeinek meglétét, továbbá - a Be. 209. §-ának (4) bekezdése alapján - azt is, hogy nincs-e akadálya a büntetőeljárás lefolytatásának. A személyes szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelése tárgyában tartott ülésen a nyomozási bíró vizsgálódásának ki kell terjednie a gyanúsított azon személyi körülményeire is, amelyek a döntést befolyásolják [Be. 211. § (4) bek.].
3. A nyomozási bíró az indítványról indokolt végzéssel határoz, amelyben az indítványnak helyt ad, részben ad helyt, vagy azt elutasítja. Ez a törvény általános rendelkezése; az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítvány esetében ez azt jelenti, hogy a nyomozási bíró az előzetes letartóztatást az ülés eredményéhez képest elrendeli, enyhébb kényszerintézkedést rendel el, vagy az indítványt elutasítva, az előzetes letartóztatást nem rendeli el.
A végzés indokolása tartalmazza az indítvány lényegét, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény rövid leírását és minősítését, az indítvány törvényi feltételeinek fennállását vagy azok hiányára való utalást.
Amikor a bíróság az előzetes letartóztatás különös feltételeit vizsgálja, rendkívüli gondossággal kell eljárnia. Figyelembe kell vennie, hogy olyan feltételezés, amely egy jövőbeni esemény bekövetkezésének a valószínűsítéséből áll, csak tényeken alapuló következtetések útján történhet. A megalapozottan feltehető kifejezés olyan jövőbeli történésre, eseményre utal, amelynek a bekövetkezése a rendelkezésre álló körülményekből, tényekből előrelátható, elképzelhető, várható, gyanítható, vagyis valószínűsíthető, valószínű.
A bűncselekmény - büntetési tételben megnyilvánuló - tárgyi súlya csak a konkrét ügy speciális jellemzőivel együtt jut szerephez, illetve ad ilyen következtetésre alapot. A tárgyi súly kapcsán önmagában a (Btk. Általános és Különös Része szerinti) jogalkotói értékelés nem biztosít az előzetes letartóztatás indokoltságára önálló következtetési alapot (BH 2007/403.). Ez egyértelműen kiderül a törvény indokolásából is: a tárgyi súly a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontja valószínűsítésére adhat alapot.
Az indokolásnak nem elegendő az ügyészi indítványban foglaltakra utalnia, el kell számolnia arról, hogy a nyomozási bíró a gyanúsítottat terhelő megalapozott gyanút, illetve az előzetes letartóztatás mely különös okát (okait), és milyen tények alapján látja fennállni, avagy milyen ésszerű kétely merült fel az indítvány megalapozottságával szemben. E körben számot kell adni arról is, hogy a gyanúsított mely személyi körülményeit vizsgálta, és azokból milyen következtetésekre jutott. Az eljárás kontradiktórius jellegéből következően az indokolásban minden, a nyomozási bíró által megállapított letartóztatási okra vonatkozóan ki kell térni, hogy arra milyen adat van, ki kell térni az ügyészi indítvánnyal szembeni védői ténybeli és jogi érvelésre és a nyomozási bíró azzal kapcsolatos álláspontjára is. Ez áll összhangban a Be. 5. §-ában rögzített alkotmányos tétellel (védelemhez való jog), és így válhat a határozat teljes körűen megalapozottá, jogorvoslattal érdemben támadhatóvá és a másodfokú eljárásban érdemben felülbírálhatóvá.
Budapest, 2011. május 4.
BKv 85. Döntési jogkör az előzetes letartóztatásban lévő vádlott nyilatkozattételi jogosultsága tárgyában
1. Az 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) 118/A. §-a szabályozza az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított és vádlott sajtótermékben, illetve elektronikus hírközlési hálózat útján történő közzététellel való nyilatkozattételének lehetőségét. A Bv. tvr. 118/A. §-át a 2008. évi XCII. törvény 9. §-a iktatta be, 2009. január 12. napjától hatályos. (Az elítéltre vonatkozó szabályozást a Bv. tvr. - egyidejűleg hatályba lépett - 36/C-36/E. §-ai tartalmazzák.)
a) Bv. tvr. A 118/A. § (2) bekezdése szerint a nyilatkozattétel, illetve a közzététel engedélyezésére és megtagadására a 36/C-36/E. § rendelkezéseit a 118/A. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A 118/A. § (5) és (7) bekezdése azonban kifejezett szabályozást ad. Így e körben a 36/C-36/E. § közömbös.
A Bv. tvr. 118/A. § (5) bekezdésének a) pontja alapján a kérelemről vádirat benyújtása előtt az ügyész határoz, a 118/A. § (7) bekezdésének I. fordulata alapján pedig a fellebbezést a nyomozási bíró bírálja el.
A Bv. tvr. 118/A. § (5) bekezdésének b) pontja alapján a kérelemről vádirat benyújtása után a bíróság határoz, a 118/A. § (7) bekezdésének II. fordulata alapján pedig a fellebbezést a megyei (fővárosi) bíróság másodfokú tanácsa bírálja el.
A Bv. tvr. 118/A. § (5) bekezdése - összevetve a (7) bekezdés tartalmával - a kérelem elsőfokú elbírálásáról rendelkezik, amely vádirat benyújtása után a bíróság hatáskörébe tartozik, alakszerű formája pedig végzés.
A Bv. tvr. 118/A. § (5) bekezdése b) pontja szerinti bíróság értelemszerűen az a bíróság, mely előtt a vádlott vád szerinti ügyében (a hatásköri és illetékességi szabályok alapján) az eljárás folyamatban van.
b) Mindezen túlmenően kifejezett rendelkezést sem a Bv. tvr. 118/A. §-a, sem pedig 36/C-36/E. §-a nem tartalmaz a vádirat benyújtása utáni, valamint az olyan eljárási helyzetre nézve, amikor nem vádirat benyújtásával kezdődik a bírósági eljárás.
A Bv. tvr. 118/A. § (9) bekezdése viszont akként rendelkezik, hogy az ügyész és a bíróság eljárására egyebekben a Be. szabályai irányadók.
2. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott nyilatkozattétele, illetve nyilatkozata közzététele iránti kérelem tárgyában hozott végzés kétség kívül nem ügydöntő, ellene a fellebbezés lehetőségét mind a Be., mind pedig a Bv. tvr. biztosítja (nem zárja ki).
A Be. 347. § (1) bekezdése alapján, a 346. § (1) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen a másodfokú bírósághoz van helye fellebbezésnek.
A Be. 383. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság első fokon hozott nem ügydöntő végzése ellen, ha a megyei bíróság hozta, akkor az ítélőtáblához, ha pedig az ítélőtábla hozta, akkor a Legfelsőbb Bírósághoz van helye fellebbezésnek.
A Be. 401. §-a alapján, a 400. § (2) bekezdése értelmében a harmadfokú bíróságként eljáró ítélőtábla első fokon hozott nem ügydöntő végzése ellen fellebbezésnek van helye a Legfelsőbb Bírósághoz.
A Be. 384. §-a és 400. § (3) bekezdése szerint az ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezésről tanácsülésen határoz.
3. a) Ekként a vádirat benyújtásával kezdődő bírósági eljárásban a kérelem tárgyában első fokon mindig az a bíróság dönt, mely előtt a vádlott ügyében az eljárás folyamatban van.
A fellebbezésről pedig
- a megyei bíróság másodfokú tanácsa dönt, ha első fokon helyi bíróság határozott;
- az ítélőtábla tanácsa dönt, ha első fokon a megyei bíróság elsőfokon eljáró tanácsa határozott;
- az ítélőtábla tanácsa dönt, ha első fokon a megyei bíróság másodfokon eljáró tanácsa határozott;
- a Legfelsőbb Bíróság tanácsa dönt, ha első fokon az ítélőtábla másodfokon eljáró tanácsa határozott;
- a Legfelsőbb Bíróság tanácsa dönt, ha első fokon az ítélőtábla harmadfokon eljáró tanácsa határozott.
A Be. 3. § (4) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság határozatai ellen fellebbezésnek nincs helye.
b) A kifejtettek értelemszerűen irányadók az olyan eljárásban, mely nem tartozik a vádirat benyújtása előtti eljárás fogalmisága - így a Bv. tvr. 118/A. § (5) bekezdés a) pontja - alá, viszont nem is vádirat benyújtásával veszi kezdetét (és amelyben lehetőség van a terhelt előzetes letartóztatására). Ilyen a perújítási eljárás és a felülvizsgálati eljárás.
Budapest, 2010. február 8.
53. BK vélemény Előzetes letartóztatás és házi őrizet beszámításának értelmezése végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabása esetén
Végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabása esetén az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt elsősorban a szabadságvesztésbe kell beszámítani, e büntetés végrehajtásának esetére; a pénzbüntetésbe történő beszámításnak csak akkor van helye, ha az előzetes fogvatartás, a házi őrizet meghaladja a felfüggesztett szabadságvesztés tartamát.
A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 92. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét be kell számítani a kiszabott szabadságvesztésbe, elzárásba, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe.
Az ítélkezési gyakorlatban felmerült a kérdés: olyan esetben, amikor a bíróság a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, és pénzbüntetést szab ki, az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt az esetleg utóbb elrendelésre kerülő szabadságvesztésbe, avagy a ténylegesen végrehajtandó pénzbüntetésbe kell-e beszámítani.
A Btk. 92. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés lényegében megfelel a korábban hatályban volt büntető törvény rendelkezéseinek azon kivétellel, hogy a törvény már nem ismeri a pénzmellékbüntetést, hanem a pénzbüntetés kiszabását teszi lehetővé más büntetés mellett. Erre figyelemmel a korábbi jogszabály alapján kialakult ítélkezési gyakorlat megváltoztatása nem indokolt.
A Btk. 92. §-ának (1) bekezdése nem tesz különbséget végrehajtandó és felfüggesztett szabadságvesztés között, amiből következik, hogy az előzetes fogvatartást és a házi őrizetet - attól függetlenül, hogy alkalmazta-e a bíróság a Btk. 85. §-ában foglalt rendelkezést - elsősorban a szabadságvesztésbe kell beszámítani.
A Btk. 92. § (1) bekezdésében felsorolt büntetési nemek egyben a beszámítás sorrendiségét is meghatározzák, vagyis az előzetes fogvatartást és a házi őrizetet mindenekelőtt a törvényben megjelölt legsúlyosabb büntetési nembe - a szabadságvesztésbe - kell beszámítani, akár felfüggesztették annak végrehajtását, akár nem.
A felfüggesztett szabadságvesztés mellett kiszabott pénzbüntetést viszont akkor lehet az előzetes fogvatartás és a házi őrizet tartamával - egészben vagy részben - lerovottnak tekinteni, ha az előzetes fogvatartás és a házi őrizet időtartama meghaladja a kiszabott szabadságvesztés tartamát.
Méltánytalan helyzetet eredményezne, ha a beszámítás nem a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésbe, hanem a pénzbüntetésbe történne. Amennyiben ugyanis utóbb a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, figyelmen kívül maradna az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött idő, mely korábban a pénzbüntetés összegének csökkentéseként került értékelésre.
BKv 17. Az ítélet jogerőre emelkedésekor az előzetes letartóztatásban levő terheltnek a büntetés végrehajtására nem lehet halasztást adni.
A Be. 131. §-ának (4) bekezdése szerint az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig; az azt követően elrendelt vagy fenntartott kényszerintézkedés a másodfokú eljárás befejezéséig; illetve az ezt követően elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás a harmadfokú eljárás befejezéséig tart.
A Be. 588. §-ának (1) bekezdése szerint az ítélet a jogerőre emelkedése után hajtható végre, e rendelkezés (2)-(4) bekezdése pedig részletesen szabályozza azt, hogy az első-, a másod- illetve a harmadfokú bíróság ítélete mikor emelkedik jogerőre.
Ezekből a szabályokból következően a terhelt az ítélet jogerőre emelkedésének időpontjától kezdve már nincs előzetes letartóztatásban.
Az előzetes letartóztatásban lévő terheltnek tehát az ítélet jogerőre emelkedésekor a bíróság a büntetés végrehajtására halasztást nem adhat; ez a szabadságvesztés félbeszakítását jelentené, amit a Bv. tvr. 22. §-ának (1) bekezdése szerint a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka vagy az igazságügyért felelős miniszter engedélyezhet.
BH 2021.10.279 A bűncselekmény - büntetési tételben megnyilvánuló - tárgyi súlya ugyanakkor csak a konkrét ügy speciális jellemzőivel együtt jut szerephez, illetve ad ilyen következtetésre alapot. A tárgyi súly kapcsán önmagában a (Btk. Általános és Különös Része szerinti) jogalkotói értékelés nem biztosít a letartóztatás indokoltságára önálló következtetési alapot [Be. 276. § (2) bek. a) pont ab) alpont].
BH 2021.10.279 I. Azon feltételezés alapja, hogy a vádlottak jelenléte az eljárásban más módon nem lenne biztosítható, a vád tárgyává tett bűncselekmények kiemelkedő törvényi fenyegetettségével kapcsolatos; a vád tárgyává tett cselekmények tárgyi súlya, az akár életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabásának lehetősége és az ezzel való fenyegetettség terhe az a konkrét tény, amely - összevetve az ügyben a vádlottak konkrét személyi, valamint az ügy objektív körülményeivel - a törvényi feltételek fennállását megalapozza.
II. A bűncselekmény - büntetési tételben megnyilvánuló - tárgyi súlya ugyanakkor csak a konkrét ügy speciális jellemzőivel együtt jut szerephez, illetve ad ilyen következtetésre alapot. A tárgyi súly kapcsán önmagában a (Btk. Általános és Különös Része szerinti) jogalkotói értékelés nem biztosít a letartóztatás indokoltságára önálló következtetési alapot [Be. 276. § (2) bek. a) pont ab) alpont].
[1] Az ítélőtábla 2021. április 13. napján megtartott tanácsülésen meghozott végzésével a 2019. október 2. napjától letartóztatásban lévő I. r. vádlott letartóztatását és a 2018. október 9. napjától 2018. október 11. napjáig őrizetben, azóta bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló II. r. vádlott bűnügyi felügyeletét fenntartotta. Megállapította, hogy a II. r. vádlott továbbra is csak a bíróság engedélyével hagyhatja el B. közigazgatási területét, illetőleg változtathatja meg lakóhelyét, tartózkodási helyét. A bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását változatlanul a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.
[2] A végzés ellen az I. r. vádlott kézbesítési íven fellebbezést jelentett be, amelyet nem indokolt.
[3] A végzés ellen a II. r. vádlott meghatalmazott védője is jelentett be fellebbezést, melyben indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését megváltoztatva a II. r. vádlott bűnügyi felügyeletét szüntesse meg. A védő fellebbezésében előadta, hogy a bűnügyi felügyelet szükségtelen és törvényi feltételei nem állnak fenn. A II. r. vádlott minden egyes nyomozati eljárási cselekményen, bírósági ülésen és tárgyaláson az előírtak szerint megjelent. A II. r. vádlottnak sem életkoránál, sem kapcsolatainál fogva nincs lehetősége és szándéka sem, hogy a büntetőeljárás alól magát kivonja. Téves az első fokon eljárt ítélőtáblának az az érvelése, hogy a rendezett családi, lakhatási és egzisztenciális körülmények nem zárják ki a II. r. vádlott szökésének és elrejtőzésének veszélyét. Az ítélőtábla nem fejtette ki, hogy milyen konkrét tények és indokok támasztják alá a kényszerintézkedés meghosszabbítását, a végzés ezek hiányában törvénysértő. A védő hivatkozott a kúriai gyakorlatra, mely szerint a vád tárgyává tett bűncselekmény tárgyi súlya önmagában nem elegendő érv a kényszerintézkedés elrendelésére vagy fenntartására. A II. r. terhelt bűnügyi felügyelete fenntartásának semmilyen ésszerű indoka nincs, a vád tárgyává tett cselekmény bekövetkezte óta eltelt csaknem két évtized (mely időtartam csaknem teljes egészét a II. r. vádlott kényszerintézkedés nélkül töltötte), ismert személyi körülményei, valamint a büntetőeljárási törvény 2. § (2) és 271. § (1) bekezdésében foglalt alapelvek a bűnügyi felügyelet további fenntartása ellen hatnak. A fenti szempontokat az ítélőtábla nem, vagy nem kellő alapossággal vizsgálta, ennélfogva határozata törvénysértő.
[4] A fellebbviteli főügyészség a végzést tudomásul vette.
[5] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezéseket alaptalannak tartotta. Kifejtette, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés fenntartása indokoltságának megítélésekor vizsgálni kell, hogy annak további fenntartása tényszerű alapon áll-e, észszerűen alátámasztott, az abból levont következtetés okszerű, ekként annak alkalmazása célszerű-e. Az ítélőtábla törvényesen állapította meg, hogy a kényszerintézkedés alkalmazásának a Be. 276. § (1) bekezdés a) pont II. fordulata szerinti általános előfeltétele mindkét vádlott esetében továbbra is fennáll. Velük szemben egymással halmazatban álló, kiemelkedő tárgyi súlyú, 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények miatt van folyamatban a büntetőeljárás. Erre figyelemmel a vádlottak bűnösségének megállapítása esetén velük szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabására kerülhet sor. A bűncselekmény tárgyi súlya azonban önmagában nem alapozhatja meg a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés fenntartását, a bűncselekmény tárgyi súlyával összefüggésben vizsgálni kell a vádlottak személyéhez köthető tényeket és adatokat is. A Legfőbb Ügyészség szerint az ítélőtábla ezt a vizsgálatot mindkét vádlott vonatkozásában helyesen el is végezte. Megállapítható, hogy az I. r. vádlott személyi körülményei kedvezőtlenek, jelen ügyben elrendelt letartóztatását megelőzően bejelentett munkahellyel, rendszeres igazolt jövedelemmel nem rendelkezett, jelentős összegű tartozás terheli, vele szemben más büntetőeljárás is folyamatban van, esetében felmerült a tanú befolyásolása is. Az I. r. vádlott egészségi állapota megromlott, nyilatkozata szerint sérvműtétre vár.
[6] A Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy az I. r. vádlott esetében a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés továbbiakban történő fenntartásának a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja, b) pont bb) alpontja, valamint c) pont cb) alpontja szerinti különös okai változatlanul fennállnak. A Be. 271. § (1) és (2) bekezdése szerinti szükségesség és arányosság elve alapján a Be. 277. § (4) bekezdés a), c) és e) pontjaiban foglaltakra is utalva a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint az I. r. vádlott letartóztatásának továbbiakban történő fenntartása indokolt, helyette enyhébb személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazhatóságának lehetősége kizárt.
[7] A II. r. vádlott esetében a vád tárgyává tett bűncselekmények törvényi fenyegetettsége miatt a szökés, elrejtőzés reális veszélye kedvező személyi körülményei ellenére is megállapítható. A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének, fenntartásának a Be. 276. § (2) bekezdésében megállapított okai a Legfőbb Ügyészség szerint nemcsak olyan körülményekre alapíthatók, amelyek a bizonyosság erejével állapíthatók meg. A II. r. vádlott esetében nyilvánvaló, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmények törvényi fenyegetettsége a személyére hatással van, egyben a folyamatban lévő bizonyítás érdeke sem hagyható figyelmen kívül. A II. r. vádlott kedvező személyi körülményei már értékelést nyertek, hiszen esetében nem került sor a személyi szabadság elvonásával járó kényszerintézkedés alkalmazására. Ugyanakkor a szökés, elrejtőzés megakadályozása, a bizonyítás lefolytatásához fűződő érdek olyan közérdek, amely megelőzi a személyi szabadság tiszteletben tartásához fűződő jogot. Mindezek alapján a II. r. vádlott bűnügyi felügyeletének fenntartásáról törvényesen döntött az ítélőtábla, végzése - utalva a Be. 279. § (3) bekezdés a) pontjára is - nem törvénysértő.
[8] Indítványozta, hogy a Kúria a Be. 614. § (3) bekezdés b) pontja alapján, a Be. 614. §-ának (4) bekezdése szerinti tanácsülésen az ítélőtábla végzését a Be. 605. §-ának (1) bekezdése alapján hagyja helyben.
[9] Az I. r. vádlott és a II. r. vádlott védőjének fellebbezése alaptalan.
[10] Az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a vádlottakkal szemben a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés általános feltétele a Be. 276. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulatára figyelemmel fennáll, az ügyészség a vádlottakat szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel vádolja. A Kúria az ítélőtábla indokolását kiegészíti azzal, hogy a vádlottak vonatkozásában a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés további fenntartásának a Be. 276. § (1) bekezdés b) pontjában írt feltétele is fennáll, mert a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés céljának eléréséhez ez szükséges, és az elérni kívánt cél más módon nem biztosítható.
[11] Az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a vádlottakkal szemben a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedések különös feltételei közül a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja továbbra is megállapítható, az ennek alapjául szolgáló tények és körülmények nem változtak.
[12] A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja értelmében személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés rendelhető el a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében, ha megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne.
[13] A Kúria e vonatkozásban rámutat arra, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését követően annak fenntartására, illetve az elsőfokú eljárásban fenntartást követő 6 hónap elteltével felülvizsgálatára sor került, azok során ezen különös feltétel fennállását az ügyben eljáró bíróságok vizsgálták és megállapították. A Kúria utal arra, hogy a Be. 279. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha az elrendelésének oka megszűnt. Az ügyben első fokon eljáró ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének oka nem szűnt meg, az eljárás során abban változás nem tapasztalható. A vádlottak jelenlétének biztosítása érdekében továbbra is feltehető, hogy az eljárásban való jelenlétük biztosítása kényszerintézkedés alkalmazása nélkül nem lehetséges, mert megalapozottan feltehető, hogy enélkül a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, elrejtőznének. A Be. 279. § (3) bekezdésére figyelemmel ezért ebben az ügyben a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszüntetésének nincs helye, ugyanakkor vizsgálandó más személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének lehetősége az I. r. vádlott vonatkozásában, melynek az ítélőtábla eleget tett, és helyesen állapította meg, hogy az I. r. vádlott vonatkozásában a letartóztatásnál enyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem lenne elegendő annak célja elérésére.
[14] A Kúria az ítélőtábla végzésének indokolásából mellőzi mindkét vádlott tekintetében azt, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye [Be. 276. § (2) bek. a) pont ab) alpont] a vád tárgyává tett bűncselekmények jellegére és a kitartó szándékkal történő elkövetésére figyelemmel lenne megállapítható, mivel azon feltételezés alapja, hogy a vádlottak jelenléte az eljárásban más módon nem lenne biztosítható a vád tárgyává tett bűncselekmények kiemelkedő törvényi fenyegetettségével kapcsolatos; a vád tárgyává tett cselekmények tárgyi súlya, az akár életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabásának lehetősége és az ezzel való fenyegetettség terhe az a konkrét tény, amely - összevetve az ügyben a vádlottak konkrét személyi körülményeivel, valamint az ügy objektív körülményeivel - a törvényi feltételek fennállását megalapozza.
[15] A Kúria megállapítja, hogy az I. r. vádlott vonatkozásában a Be. 276. § (2) bekezdés b) pontjának bb) alpontjára és c) pontjának cb) alpontjára történő hivatkozás is megalapozott, az ítélőtábla indokolása e körben helytálló.
[16] A Be. 276. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja értelmében a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelhető a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében, ha megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen, ha a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna. Az első fokon eljáró ítélőtábla ebben a körben helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az ügy egyedi körülményeire figyelemmel, a vádemelést követően bíróság előtt folyamatban lévő bizonyítási eljárás során jelen ügyben megalapozottan feltehető, hogy az I. r. vádlott a tanúk megfélemlítésével vagy jogellenes befolyásolásával a bizonyítás meghiúsítására törekedne. A bűncselekmény elkövetését tagadó I. r. vádlott kifejezetten vitatja egyes tanúk szavahihetőségét, az ügy sajátos körülményeire figyelemmel pedig kiemelkedő jelentősége van a bizonyítás eredményessége szempontjából annak, hogy az ügy tanúi vallomásukat befolyásmentesen tegyék meg. E vádlott tárgyaláson tett vallomásának egyes elemeiből megállapítható, hogy ő, valamint az ügy egyes tanúi között hosszabb időre visszanyúló ellentéteket megalapozó kapcsolat áll fenn, emellett az I. r. vádlott kifejezetten kérte, hogy az általa megjelölt tanúkkal a szembesítés a személyes jelenlétében történjen. A vádiratban foglaltak bizonyítása során arra figyelemmel, hogy a vád tárgyává tett cselekmények elkövetési ideje közel 20 évvel ezelőtti, a valósághű tényállás megállapítása szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a tanúk vallomásukat félelem- és befolyásmentesen tehessék meg.
[17] A Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja értelmében a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében is elrendelhető, ha megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Az I. r. vádlott előélete, letartóztatás előtti személyi körülményei alapján alappal feltehető, hogy a vádlott újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, vagyon elleni bűncselekményt követne el megélhetésének biztosítása érdekében.
[18] Az I. r. vádlott vonatkozásában a letartóztatás fenntartása a Be. 277. § (4) bekezdés a), c) és e) pontjai alapján továbbra is indokolt: a bűncselekmény jellegére, személyi és családi körülményeire, valamint a büntetőeljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására tekintettel megállapítható, hogy jelenlétének biztosítása, elrejtőzésének megakadályozása, a bizonyítás veszélyeztetésének elhárítása, illetve újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének megakadályozása távoltartással, illetve bűnügyi felügyelettel nem biztosítható.
[19] Mindez megalapozza a Be. 271. § (2) bekezdését, mely szerint súlyosabb korlátozással járó kényszerintézkedés akkor rendelhető el, ha a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél kisebb korlátozással járó kényszerintézkedéssel vagy egyéb eljárási cselekménnyel nem érhető el.
[20] A Kúria a Be. 271. § (1) bekezdésére figyelemmel megállapítja, hogy az eljárásban elrendelt kényszerintézkedés az I. r. vádlott vonatkozásában jelenleg nem olyan hosszú tartamú, amely az ügy tárgyi súlyához, valamint a vád tárgyává tett cselekmények jellegéből és az elkövetés óta eltelt időmúlásból fakadó terjedelmes bizonyításhoz kapcsolódó legszükségesebb mértékű korlátozás túllépésének lenne tekinthető.
[21] A letartóztatás és a személyi szabadságot korlátozó más bírói engedélyes kényszerintézkedés feltételeinek vizsgálatánál konkrét, az adott ügyre vonatkozó tényeken alapulhat az a következtetés, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés vagy a bűnismétlés veszélye (BH 2009.7.).
[22] Az Emberi Jogok Európai Bírósága az EJEB 2013.53129/2009. Imre Zsolt kontra Magyarország ítéletében kifejtette: azt, hogy a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartása észszerű-e, minden esetben az ügy speciális vonásainak a fényében kell megítélni. Az elhúzódó fogva tartás egy adott ügyben csak akkor lehet indokolt, ha a közérdek valódi követelményének olyan specifikus jelei állnak fenn, amelyek - az ártatlanság vélelme ellenére - nagyobb súllyal esnek latba, mint az Egyezmény 5. cikkében lefektetett, az egyéni szabadság tiszteletben tartását előíró szabályok (indokolás 41.).
[23] A nyomozási bíró eljárásáról az előzetes letartóztatás elrendelése tárgyában született 93/2011. BK vélemény szerint, amikor a bíróság az (előzetes) letartóztatás különös feltételeit vizsgálja, rendkívüli gondossággal kell eljárnia. Figyelembe kell venni, hogy olyan feltételezés, amely egy jövőbeli esemény bekövetkezésének a valószínűsítéséből áll, csak tényeken alapuló következtetések útján történhet. A megalapozottan feltehető kifejezés olyan jövőbeli történésre, eseményre utal, amelynek a bekövetkezése a rendelkezésre álló körülményekből, tényekből előre látható, elképzelhető, várható, gyanítható, vagyis valószínűsíthető, valószínű. A bűncselekmény - büntetési tételben megnyilvánuló - tárgyi súlya csak a konkrét ügy speciális jellemzőivel együtt jut szerephez, illetve ad ilyen következtetésre alapot. A tárgyi súly kapcsán önmagában a (Btk. Általános és Különös Része szerinti) jogalkotói értékelés nem biztosít az előzetes letartóztatás indokoltságára önálló következtetési alapot.
[24] Az előzetes letartóztatás szükségessége a büntetőeljárási törvényben meghatározott különös okok és a konkrét ügy jellemzőjének egybevetett vizsgálata eredményeként válik megismerhetővé (BH 2007.403.).
[25] A közérdek előtérbe léphet a személyi szabadság tiszteletben tartásának követelményeivel szemben (BH 2009.7.II.). A Kúria a közérdek körébe sorolja azt is, amikor a felrótt bűncselekmény büntetési tétele alapján a kiszabható büntetés olyan tetemes, hogy abból a szökés, elrejtőzés veszélyére vonható megalapozott következtetés. E következtetés alapja tény, éspedig a büntetési tétel. Ebből következik, hogy a vádlottaknak bűnösségük megállapítása esetén kiemelkedő tartamú, akár életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés végrehajtásával kell számolniuk, amely alapjául szolgálhat azon megalapozott feltevésnek, hogy erre figyelemmel személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszerintézkedés nélkül jelenlétük az eljárásban nem lenne biztosítható, illetve elrejtőznének (Kúria, Bpkf.II.568/2015/2.).
[26] Ez a körülmény megalapozza a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelésének hivatkozott törvényi feltételét, ugyanakkor az I. és II. r. vádlottak vonatkozásában konkrét személyi körülményeik összevetésével kell azt meghatározni, hogy erre figyelemmel letartóztatás elrendelése és fenntartása szükséges, vagy elégséges enyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése, illetve fenntartása. Az ítélőtábla e tekintetben az I. és II. r. vádlottak személyi és családi körülményeit, jövedelmi viszonyait, bűnügyi előéletüket figyelembe véve helyesen foglalt állást abban, hogy az I. r. vádlott esetében az elérni kívánt cél kizárólag letartóztatással, míg a II. r. vádlott esetében a korábban elrendelt feltételek mellett bűnügyi felügyelet fenntartásával is elérhető. Az ítélőtábla döntése és annak indokolása ezért megfelel a Be. 2. § (2) bekezdésében és (3) bekezdésében szabályozott elveknek mind az I., mind a II. r. vádlott vonatkozásában, így határozata törvényes. A vádlottakkal szemben alkalmazott személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének okai továbbra is változatlanul fennállnak, ezért azok megszüntetésének nincs helye. Az I. és II. r. vádlottal szemben fenntartott kényszerintézkedés a korábban megjelölt általános és különös okokon alapul, törvényi feltételei fennállnak, az elérni kívánt célhoz szükségesek, egyéni körülményeikkel és az elérni kívánt céllal arányosak, az azzal elérni kívánt cél az I. r. vádlott esetében enyhébb kényszerintézkedéssel nem, kizárólag letartóztatás útján, míg a II. r. vádlott esetében enyhébb kényszerintézkedéssel, bűnügyi felügyelet útján biztosítható.
[27] A II. r. vádlott védőjének érvelésével kapcsolatban a Kúria megjegyzi: nincs jelentősége annak, hogy védence a bűnügyi felügyelet szabályait betartotta. A kényszerintézkedés magatartási szabályainak betartása önmagában a kényszerintézkedés indokoltságát nem közömbösíti, a törvény csak a fenti szabályok megszegéséhez fűz eljárásjogi szankciókat. Betartása a vádlott kötelessége, ami önmagában nem hat vissza az alkalmazásának törvényi feltételeire (Kúria Bpkf.III.164/2021.).
[28] Mindezekre figyelemmel az I. r. vádlott, valamint a II. r. vádlott védőjének fellebbezése alaptalan. A Kúria erre tekintettel a Be. 614. § (1) bekezdése, (3) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése alapján az ítélőtábla fellebbezéssel támadott végzését tanácsülésen elbírálva, a Be. 605. § (1) bekezdésére utalva helybenhagyta.
(Kúria Bpkf. I. 585/2021.)
BH 2021.8.223 A 2020. évi XLIII. törvény 271. § 98. pontja 2021. január 1-jei hatállyal egyértelművé teszi, hogy ha a bíróság a körülmények alapján az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetését követően, az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel tartja szükségesnek kényszerintézkedés alkalmazását, nemcsak a letartóztatás, hanem a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés valamennyi formája elrendelésére, illetve ezen okból való fenntartására lehetőség van [Be. 552. § (2) bek.].
[1] Az ítélőtábla a 2020. október 26. napján meghozott számú végzésével
- a 2016. június 6. napjától június 9. napáig őrizetben, 2016. június 9. napjától 2018. május 9. napjáig előzetes letartóztatásban volt, majd pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatását töltött, 2018. augusztus 30. napjától szeptember 18. napjáig B. területére vonatkozó bűnügyi felügyelet alatt állt, 2018. szeptember 19. napjától október 17. napjáig letartóztatásban volt, azóta B. és a megye területére vonatkozó bűnügyi felügyelet alatt álló II. r. vádlott B. és a megye területe elhagyását tiltó - a nem jogerős ügydöntő határozat kihirdetését követően 2019. szeptember 25. napján fenntartott - bűnügyi felügyeletének, valamint
- a 2017. február 20. napjától február 22. napjáig őrizetben, 2017. február 22. napjától augusztus 22. napjáig előzetes letartóztatásban, 2017. augusztus 22. napjától december 20. napjáig házi őrizetben, 2017. december 20. napjától december 23. napjáig őrizetben, december 23. napjától 2018. június 30. napjáig előzetes letartóztatásban volt, 2018. július 1. napjától letartóztatásban lévő IV. r. vádlott - a nem jogerős ügydöntő határozat kihirdetését követően 2019. szeptember 25. napján fenntartott - letartóztatásának indokoltságát a Be. 291. § (2) bekezdése és a 297. § (4) bekezdése alapján felülvizsgálta, és azt a II. r. vádlott tekintetében a Be. 552. § (2) bekezdésében, és a 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában írt okból, míg a IV. r. vádlott tekintetében a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában, a c) pont ca) és cb) alpontjában írt okból továbbra is indokoltnak tartotta.
[2] A törvényszék a 2019. szeptember 25. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki:
- a II. r. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bek. IV. ford., (3) bek.] és mint visszaesőt 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte;
- a IV. r. vádlottat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bek. IV. ford., (3) bek.], társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében [Btk. 184. § (1) bek. IV. ford.] és társtettesként elkövetett lopás vétségében [1978. évi IV. tv. 316. § (1) bek., (2) bek. II. ford. d) pont] és halmazati büntetésül 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
[3] Az ítélet kihirdetésekor a IV. r. vádlott letartóztatásban volt, a II. r. vádlott bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt.
Az ítélet kihirdetését követően a törvényszék a 2019. szeptember 25. napján meghozott végzésével a II. r. vádlott bűnügyi felügyeletét a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában, míg a IV. r. vádlott letartóztatását a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában és c) pont cb) alpontjában, továbbá a Be. 552. § (2) bekezdésében meghatározott különös okokból a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.
[4] Jelenleg - az ítélet ellen bejelentett kétirányú fellebbezések folytán - másodfokú eljárás van folyamatban.
[5] Az ítélőtábla indokai szerint a IV. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a Be. 552. § (2) bekezdése szerinti letartóztatási ok, továbbá a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában és a c) pont ca) és cb) alpontjában meghatározott letartóztatási ok fennáll.
[6] Ez utóbbiak körében a IV. r. vádlott korábbi életmódjára, a megélhetését biztosító legális jövedelem hiányára, valamint arra hivatkozott, hogy a bejelentett lakcímén elfogása előtt nem tartózkodott, az eljárás tárgyát kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény képezi, cselekményével a házi őrizet alatt sem hagyott fel.
[7] A II. r. vádlott esetében az ítélőtábla indokai szerint a Be. 552. § (2) bekezdése, és a visszaesői minőségére, valamint arra tekintettel, hogy az eljárás tárgyát képező kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményt feltételes szabadságra bocsátást követően, annak hatálya alatt követte el, a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti letartóztatási ok is fennáll.
[8] A végzés ellen a II. r. vádlott védője és a IV. r. vádlott jelentett be fellebbezést.
[9] A II. r. vádlott védője a fellebbezésében arra hivatkozott, hogy védence a nem jogerősen kiszabott hat év szabadságvesztésből majdnem egészen két évet töltött letartóztatásban, amely időtartamot a jogszabály beszámítani rendel. Az így fennmaradó négy év már nem olyan súlyú, amely a szökés, elrejtőzés veszélyét megalapozná. Hivatkozott arra is, hogy a büntetés nagysága nem mindig elegendő alap a kényszerintézkedés alkalmazására, fenntartására. Vizsgálni kell a terhelt személyi körülményeit, vagyoni viszonyait, egészségügyi állapotát is. Kiemelte, hogy az ítélőtábla is megállapította: védence önkéntes jogkövető magatartást tanúsított, nem szegte meg a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait. A II. r. vádlott a szabadulása óta bejelentett munkaviszonnyal és legális jövedelemmel rendelkezik. A bűnügyi felügyelet szabályainak enyhítésével lehetőség nyílhatna a vádlott részére eltérő, előrelépést jelentő munkakör betöltésére. Álláspontja szerint nem állapítható meg a vádlott esetében a bűnismétlés veszélye sem. Az eljárás kezdete óta több mint négy év telt el, azonban ez ideig a II. r. vádlottal szemben nem indult újabb büntetőeljárás. Sérelmezte, hogy az eljárás elhúzódása nem értékelhető a vádlottak terhére. A másodfokú nyilvános ülés a járványhelyzet miatt rendre nem kerül megtartásra.
[10] Ezért indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését védence vonatkozásában változtassa meg, és a bűnügyi felügyelet szabályait akként enyhítse, hogy a nyomon követő technikai eszköz változatlan alkalmazása mellett engedélyezze a vádlott mozgását Magyarország teljes közigazgatási területén.
[11] A Legfőbb Ügyészség az ítélőtábla indokaival és jogi álláspontjával egyetértve a fellebbezéseket alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozat helybenhagyását indítványozta.
[12] A II. r. vádlott védőjének, és a IV. r. vádlottnak a fellebbezése nem alapos.
[13] Törvényesen járt el az ítélőtábla, amikor a IV. r. vádlott letartóztatását, továbbá a II. r. vádlott bűnügyi felügyeletét felülvizsgálta, s azt mindenben helyes okból és indokkal, megalapozottan továbbra is fenntartotta.
[14] Az ítélőtábla mindkét vádlott esetében megállapította a Be. 552. § (2) bekezdése szerinti letartóztatási okot. Ennek kapcsán a Kúria a következőkre utal. Ebben az esetben - eltérően a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjától - önmagában a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölése törvényi érdek, illetve cél, függetlenül attól, hogy a vádlott jelenléte további eljárási cselekményeknél szükséges-e. A végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó, viszont nem jogerős ítéletet követő helyzetben a szökés, elrejtőzés veszélye kettős kockázatot jelent.
[15] Egyrészt a vádlottak esetleges szökése, elrejtőzése nyilvánvalóan kihatással van, illetve lehet a velük szembeni eljárás lefolytatására, mivel annak addigi rendjét vagy meg kell változtatni, vagy az eljárást fel kell függeszteni. Másrészt a vádlott szökése, elrejtőzése (elérhetetlensége) következtében egyben a kiszabott szabadságvesztés esetleges jövőbeni végrehajtásának esélye is meghiúsul (BH 2017.291.).
[16] A nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama az adott vádlottak személyére konkretizálta a felrótt bűncselekmények - büntetési tételben kifejeződő - tárgyi súlyát. Az e letartóztatási okkal kapcsolatos bírói gyakorlatot - igaz, még a korábbi, az 1998. évi XIX. törvény szerinti Be.-hez kapcsolódva - a Kúria az EBH 2017.B.15. számú elvi határozatában akként foglalta össze, hogy a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartama a büntetés olyan súlyossága, amely a vádlottat a szökésre, elrejtőzésre motiválhatja. Ha a bíróság az ügyben ennek veszélyét reálisan fennállónak ítéli, úgy az új helyzet szülte önálló törvényi okból az előzetes letartóztatást elrendeli. E kényszerintézkedés az eljárásnak ebben a szakaszában már a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés esetleges végrehajtásának biztosítását szolgálja.
[17] Az iratokból kitűnően helyesek az ítélőtábla érvei a II. r. és a IV. r. vádlott esetében további letartóztatási okot, illetve okokat megállapító részében is.
[18] Mint ahogy korábban már rámutatott a Kúria, a II. r. vádlott védőjének érvelésével szemben nincs jelentősége annak, hogy a bűnügyi felügyelet szabályait a II. r. vádlott betartotta. Azzal, hogy az elsőfokú bíróság a bűnösségét megállapítva vele szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés-büntetést szabott ki, a fentiekben kifejtettek szerint új helyzet állt elő.
[19] Mindezek ellenében álló ok vagy körülmény az ügyiratokban nincs, s ilyet a Kúria nem észlelt.
[20] Megjegyzi a Kúria, hogy a 2020. évi XLIII. törvény 271. § 98. pontja 2021. január 1-jei hatállyal akként módosította a Be. 552. § (2) bekezdését, hogy "az (1) bekezdés esetén a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés a 276. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott okokon kívül akkor is elrendelhető, vagy fenntartható, ha az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani". A törvény egyértelművé teszi, hogy ha a bíróság a körülmények alapján az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetését követően az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel tartja szükségesnek kényszerintézkedés alkalmazását, nemcsak a letartóztatás, hanem a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés valamennyi formája elrendelésére, illetve ezen okból való fenntartására lehetőség van.
[21] Ekként a Kúria a Be. 614. § (3) bekezdése és (4) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 605. § (1) bekezdése alapján az ítélőtábla végzését mindkét fellebbezéssel érintett vádlott tekintetében helybenhagyta.
(Kúria Bpkf. III. 1.414/2020.)
EH 2019.12.B21 I. A kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget (huszonnyolc ember halálát) okozó veszélyeztetésének vétsége miatt indított büntetőügyben törvénysértő az előzetes letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet elrendelése és óvadék letétbe helyezésének előírása, akkor, ha a bíróság megítélése szerint eleve hiányoznak a letartóztatás ellenében a bűnügyi felügyelet elrendelésének törvényi előfeltételei [Be. 277. § (4) bek.].
II. A hatályos Be. szabályozása szerint az óvadék nem a letartóztatás alternatívája, hanem, az attól enyhébb kényszerintézkedések, a távoltartás, illetve a bűnügyi felügyelet biztosítékául szolgálhat. Amennyiben tehát a bíróság álláspontja szerint a terhelttel szemben a személyi szabadságot érintő engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél a bűnügyi felügyelettel nem biztosítható, akkor annak hiányát óvadékkal vagy az óvadék összegének nagyságával nem lehet pótolni [Be. 284. §].
III. Ha valamely ügyben a bűnismétlés, avagy a bizonyítás megnehezítésének kockázata vagy utóbbiaknak is kockázata fennáll, akkor óvadék nem fogadható el [Be. 284. §].
IV. A bűnügyi felügyelet rendeltetéséből, jellegéből következik, hogy e kényszerintézkedés elrendelésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a terhelt tartózkodási helye ismert, ellenőrizhető, s így biztosított, hogy az ügyben a hatóságok számára ténylegesen elérhető lesz.
Ismert, konkrét magyarországi tartózkodási hely hiányában a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazására sem kerülhet sor [Be. 281. § (2) bek. a) pont; 15/2018. (VI. 15.) IM rend.].
[1] 2019. május 31-én a kerületi ügyészség a kerületi bíróság mellett működő nyomozási bírónak indítványozta, hogy a Btk. 233. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés V. tétele szerint minősülő (helyesen) vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetésének vétsége miatt Y. C. ellen - a BRFK Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztály Közlekedés-baleseti Osztály Vizsgálati Alosztályán - indult büntetőügyben rendelje el a 2019. május 30. napja 14 óra 40 perctől őrizetben lévő terhelt letartóztatását a Be. 297. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, azaz 2019. július 1. napjáig
- a Be. 278. § (1) bekezdése alapján a Be. 466. § (1) bekezdés a) pontja szerint ülésen,
- figyelemmel a Be. 276. § (2) bekezdés ab) alpontjában írt feltétel fennállására, a Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjában írt célból, a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében, valamint figyelemmel a Be. 277. § (4) bekezdés a), b) és c) pontjában foglalt feltételek fennállására.
[2] A kerületi bíróság a 2019. június 1-jén megtartott ülésen meghozott végzésével
- elrendelte a terhelt letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. július 1. napjáig; egyben
- rendelkezett a terhelt védője által előterjesztett óvadék megállapítására irányuló indítvány elfogadásáról, és
- az óvadék letétele esetére a terhelttel szemben, a meghatározott magatartási szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet rendelt el az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatbavételtől számított négy hónap időtartamra;
- az óvadék összegét 15 millió forintban állapította meg,
- rendelkezett arról, hogy az óvadékot a bíróság határozatának véglegessé válásától számított három hónapon belül a törvényszék Gazdasági Hivatalánál készpénzben lehet befizetni;
- rendelkezett arról, hogy az óvadék letételének igazolását követően a terhelt vonatkozásában az óvadék befizetése esetére meghatározott magatartási szabály életbe lép, és a bűnügyi felügyeletet a magatartási szabály szerint kell végrehajtani;
- magatartási szabályként előírta, hogy a terhelt Budapest közigazgatási területét - az ügyben eljáró hatóságok idézésére és értesítésére való megjelenésen kívül - csak külön engedéllyel hagyhatja el, a lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg;
- rendelkezett arról, hogy a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni; végül
- figyelmeztette a terheltet a rendelkezéseknek megfelelő magatartás betartására, illetve az előírt magatartási szabály megszegésének törvényi következményeire.
[3] A végzés ellen az (ülésen jelen lévő) ügyész fellebbezett, az óvadék elfogadása miatt, és a bűnügyi felügyelet mellőzése érdekében, és indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezést ülésen bírálja el.
[4] A kerületi ügyészség 2019. június 4-i keltezésű írásbeli nyilatkozatában a fellebbezés indokaként kifejtette, hogy
- a terhelt jelenléte az eljárási cselekményeken kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható, s ez a cél nem érhető el a Budapest egész közigazgatási területére elrendelt bűnügyi felügyelettel, óvadék letétbe helyezése, illetve nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett;
- álláspontja szerint a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását indokolják mindazon - a kerületi bíróság által sem vitatott - körülmények, miszerint az ukrán állampolgár terhelt nem rendelkezik magyarországi lakó- vagy tartózkodási hellyel, a tartózkodási helye munkájából következően gyakran változik, nehezen elérhető, Európában jelentős helyismerettel rendelkezik, valamint a megalapozott gyanú tárgyát jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény képezi;
- az eljárás jelenlegi szakaszában kiemelt jelentősége van annak, hogy a terhelt az eljáró hatóságok számára bármikor elérhető legyen; hivatkozott arra, hogy a Párizsban, 1957. december 13-án kelt európai kiadatási egyezmény 6. cikkéhez Ukrajna fenntartást tett, s eszerint Ukrajna nem adja ki állampolgárát másik államnak; ez pedig - az ügyészi álláspont szerint - szintén azt támasztja alá, hogy a letartóztatás alkalmazása az egyetlen kellő garanciát jelentő eszköz a gyanúsított jelenlétének biztosítására.
[5] A kerületi ügyészség 2019. június 6-i keltezésű írásbeli nyilatkozatában mindezt kiegészítette, és
- hivatkozott arra, hogy a terhelttől a nyomozó hatóság a megalapozott gyanú közlésének napján lefoglalta a mobiltelefonját, s a kirendelt igazságügyi informatikus szakértő előzetes véleményében megállapította, hogy a lefoglalt mobiltelefonon található kommunikációból több ezret töröltek, továbbá a törlések egy része az eljárás tárgyát képező cselekmény elkövetése és a mobiltelefon lefoglalása közötti időben történt; az ügyészség következtetése szerint a terhelt semmisítette meg az elektronikus adatokat a saját használatú mobiltelefonján;
- csatolta az Eurojust holland nemzetközi szekciójának válaszát tartalmazó ügyészségi levélváltást, mely szerint a terheltet korábban, egy Hollandiában történt hajóbalesettel összefüggésben, mint az érintett hajó másodkapitányát, gyanúsítottként hallgatták ki, csatolta továbbá az időközben elkészült igazságügyi informatikus szakértői véleményt;
- kifejtette, hogy figyelemmel e körülményekre, továbbá arra, hogy a nyomozás további szakaszában az időközben beszerzett bizonyítékok alapján olyan személyek kihallgatása várható, akik a terhelttel alárendelt viszonyban állnak, a letartóztatás különös okaként már fennállnak a Be. 276. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában megjelöltek is, valamint megállapíthatók a Be. 277. § (4) bekezdés d) és e) pontjában írt feltételek is.
[6] A törvényszék a 2019. június 12. napján meghozott határozatával az elsőfokú bíróság végzését annyiban változtatta meg, hogy
- az óvadék letétele esetére elrendelt bűnügyi felügyelet további magatartási szabályaként előírta, miszerint a terhelt köteles személyesen jelentkezni hetente két alkalommal, hétfőn és csütörtökön 9 és 12 óra között a nyomozó hatóságként eljáró BRFK Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztály Közlekedés-baleseti Osztály Vizsgálati Alosztályán;
- figyelmeztette a terheltet ezen magatartási szabály betartására, illetve megszegésének törvényi következményeire; egyben
- rendelkezett arról, hogy az óvadék letétele esetére a letartóztatást megszünteti; s
- egyebekben az elsőfokú végzést helybenhagyta.
[7] A törvényszék a határozata záradékaként megállapította, hogy az elsőfokú végzés - helybenhagyás folytán - 2019. június 12-én véglegessé vált.
[8] A legfőbb ügyész 2019. június 25-én - a Be. 667. § (1) bekezdése alapján - törvényesség érdekében jogorvoslatot jelentett be a kerületi bíróság, valamint a törvényszék végzése ellen, és indítványozta, hogy a Kúria a Be. 669. § (1) bekezdése alapján állapítsa meg, hogy
- a kerületi bíróság, illetve a törvényszék törvénysértően fogadta el az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt, és rendelte el a terhelt bűnügyi felügyeletét az óvadék letétele esetére; továbbá
- a törvényszék másodfokú határozata törvénysértő arra figyelemmel is, hogy semmilyen formában nem rendelkezett az ügyészség fellebbezésének kiegészítésében írtakról.
[9] Indokai szerint a másodfokú bíróság az ügyészség kiegészített fellebbezését és indítványát illetően döntést nem hozott, arról nem rendelkezett. A Be. 478. § (1) bekezdése értelmében, ha a nyomozási bíróhoz benyújtott indítvány elbírálásának nincs akadálya, a bíróság nem ügydöntő végzéssel határoz, amelyben az indítványnak helyt ad, részben ad helyt vagy azt elutasítja. E rendelkezésből következően a bíróságot a vádemelést megelőzően benyújtott indítványokkal összefüggésben - hasonlatosan a vádhoz [a Be. 6. § (2) bekezdésben írt szabályra figyelemmel] - döntési kényszer terheli, a bíróságnak az indítvány minden eleméről határoznia kell. A másodfokú bíróságnak (miután az iratok felterjesztése megtörtént) a fellebbezéssel összefüggésben ugyancsak döntési kényszere van; a fellebbezésben írtakat el kell bírálnia: ez következik a Be. 481. § (2) bekezdésben írtakból is.
[10] Álláspontja szerint, mivel a törvényszék a döntési kötelezettségének nem tett eleget, a másodfokú határozat törvénysértő, amelynek további érdemi jogi következményei vannak. Az első fokon döntést hozó bíróság a fellebbezés elbírálásáig kötve van a megtámadott nem ügydöntő végzéséhez. E rendelkezésből következően a fellebbezés elbírálásáig az ügyészség az első fokon eljárt kerületi bíróság mellett működő nyomozási bírónál az újabb letartóztatási ok felmerülésére figyelemmel sem kezdeményezhette volna eredményesen újabb döntés meghozatalát, hiszen a bíróság a már meghozott elsőfokú határozathoz kötve volt. Hivatkozott arra is, hogy a Be. 478. § (3) bekezdésében írt rendelkezés alapján a határozat véglegessé válását követően változatlan alapon újabb indítvány előterjesztésének nincs helye; az ilyen indítványról való döntést a bíróság mellőzheti.
[11] Ehhez képest viszont - álláspontja szerint - figyelemmel arra, hogy az ügyészség a nyomozási bíró határozata ellen bejelentett fellebbezés indokolásának kiegészítésében az újabb tényt (bizonyítékot), illetve letartóztatási okot megjelölte, erre alapozva újabb letartóztatás elrendelésére irányuló indítvány benyújtásának a határozat véglegessé válását követően csak abban az esetben lehetett volna helye, ha a másodfokú bíróság kifejezetten rögzíti, hogy a fellebbezés kiegészítésében írtak érdemi vizsgálatára eljárásjogi értelemben nem volt lehetőség, így annak elbírálását mellőzte.
[12] Törvénysértő továbbá az is, hogy a másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezés kiegészítésében megjelölt újabb letartóztatási ok megállapíthatóságát érdemben nem vizsgálta. Tekintettel arra, hogy a Be.-nek a nyomozási bíró határozata ellen bejelentett fellebbezés elbírálásáról rendelkező 480-483. §-ai e tekintetben nem tartalmaznak speciális rendelkezést, a Be. 584. § (5) bekezdésében meghatározott keretek között a nyomozási bíró határozata ellen bejelentett fellebbezésben is lehet új tényt állítani, illetve új bizonyítékra hivatkozni. A törvényszék a védő fellebbezésében előadott újabb tényeket, érveket érdemben értékelte (így például azt, hogy a terhelt b.-i lakhatása megoldható), viszont az ügyészi fellebbezés indokolásának kiegészítésében kifejtett érvekkel nem foglalkozott. Az eljárás nyomozati szakasza egy dinamikus folyamat, amelynek során a nyomozó hatóság addig nem ismert bizonyítékokat szerez be, majd azok alapján a vizsgálatot irányító ügyészséggel együtt következtetéseket von le, új tényeket állapít meg. Ezek az újabb adatok érdemben befolyásolhatják a kényszerintézkedés tárgyában hozandó döntést is, így annak érdekében, hogy a bíróság végleges határozata az aktuálisan (az adott eljárási szakaszban megkívánt bizonyossággal) megállapítható tényeken alapuljon és minden tekintetben törvényes legyen, az újonnan beszerzett adatokat, és az azok alapján levonható jogkövetkeztetéseket a másodfokon eljáró bíróság elé kell tárni.
[13] A legfőbb ügyész kifejtette, hogy a Be. 276. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában meghatározott letartóztatási okok vizsgálata kiemelt jelentőséggel bírt volna abból a szempontból is, hogy amennyiben azok a terhelt vonatkozásában a bíróság álláspontja szerint is fennállnak, akkor a Be. 284. §-ában írtak alapján óvadék megállapításának nem lett volna helye, és a nyomozási bírói határozat megváltoztatása erre figyelemmel is indokolt lett volna.
[14] A legfőbb ügyész szerint az elsőfokú és a másodfokú határozat törvénysértő arra figyelemmel is, mivel az eljárt bíróság a terhelttel szemben óvadék letétele mellett úgy rendelt el bűnügyi felügyeletet, és állapította meg, hogy Budapest közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, hogy a terhelt b.-i (általában magyarországi) konkrét tartózkodási helye a hatóságok előtt nem volt ismert.
[15] A bűnügyi felügyelet jogintézményi lényegéből következik, hogy - a letartóztatáshoz képest ennek az enyhébb kényszerintézkedésnek - az elrendelésére abban az esetben kerülhet sor, ha a terhelt tartózkodási helye a döntés meghozatalának időpontjában ismert, ellenőrizhető, így garantált, hogy az ügyben eljáró hatóságok számára a terhelt ténylegesen elérhető lesz. A nyomozási bíró óvadék letétele esetére annak ellenére rendelt el a terhelttel szemben bűnügyi felügyeletet, hogy a kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen a védő kifejtette, miszerint a terhelt dolgozni szeretne és az általa vezetett hajón Európában közlekedni; éppen ezért ajánlotta fel a védő kommunikációs lehetőségként és jelentkezési formaként az elektronikus levelezést. Ezt követően a másodfokon eljárt törvényszék a védő által előterjesztett új tényeket értékelte, amelyek azonban csak arra vonatkoztak, hogy a terhelt b.-i lakhatása majd megoldható lesz, konkrét tartózkodási hely bejelentésére azonban ekkor sem, csak később, a végzés véglegessé válását követően került sor. Ilyen körülmények között törvénysértő a bűnügyi felügyelet elrendelése, illetve súlytalan a bíróság azon rendelkezése, amely szerint a terhelt a lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg, hiszen az a hatóságok előtt nem volt ismert (nem lehetett volna meghatározni a változtatás tárgyát képező lakcímet). Ezért a bíróság határozata ellentétben áll továbbá a bűnügyi felügyelet és távoltartás végrehajtásáról szóló 15/2018. (VI. 15.) IM rendelet 5. és 6. §-ában írt rendelkezésekkel is. E szabályok ugyanis a bűnügyi felügyelet ellenőrzésének és a technikai eszköz telepítésének előfeltételeként írják elő a tényleges tartózkodási hely létét, annak bírói kijelölését és ott a telepíthetőség ellenőrzését.
[16] A terhelt védője - a legfőbb ügyész indítványára tett - észrevételében a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati indítványt alaptalannak tartotta és elutasítását indítványozta.
[17] Kifejtette, hogy a Be. 2. § (2) bekezdése értelmében a büntetőeljárásban mindenki számára biztosítani kell a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz fűződő jogot. Ezen túl a védelem jogának egyik fontos garanciája, miszerint a terheltnek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen [Be. 3. § (5) bek.]. A kiemelten fontos, alapjogi eredetű rendelkezések a szükségesség-arányosság-célszerűség elvéből fakadnak. A legsúlyosabb, a személyi szabadság időleges elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés csak akkor alkalmazható, ha az eljárás biztonsági céljai enyhébb kényszerintézkedéssel (távoltartás, bűnügyi felügyelet) nem érhetők el. A törvényes kényszerintézkedés megválasztásakor a Be. szerint már nem a letartóztatás "primátusából" kell kiindulni, hanem azt kell mérlegelni, hogy a Be. 277. § (4) bekezdés a)-e) pontjában írt szempontokra tekintettel a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél távoltartással vagy bűnügyi felügyelettel elérhető-e. Jelen ügyben tehát az a kérdés, hogy a letartóztatás helyett a szigorúbb végrehajtási szabályokban megjelenő bűnügyi felügyelet a terhelt mozgását nyomon ko¨vető technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett alkalmas-e az eljárás biztonsági céljainak elérésére, azaz a szökés, elrejtőzés kiküszöbölésére és elhárítására.
[18] A védő szerint az óvadék letétbe helyezése esetére kilátásba helyezett bűnügyi felügyeletről való döntés meghozatala során semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy arra kizárólag, a döntés pillanatában már meglévő lakóhely ismeretében kerülhet csak sor, hanem kifejezetten a technikai ellenőrzéshez szükséges feltételek meglétéhez köti a bűnügyi felügyelet végrehajthatóságát. Ezért az indítvány által sérelmezett döntés meghozatalára a hatályos eljárásjogi kódex rendelkezéseivel teljes mértékben összhangban állóan került sor.
[19] A védő kifejtette továbbá, hogy a kerületi ügyészség által - az elsőfokú döntést követően - a fellebbezése kiegészítéseként előterjesztett indítványa a hatékony jogorvoslathoz való jog teljes kiüresítése mellett kétségbe vonja a fegyverek egyenlőségének elvét is, hiszen, ha a másodfokú bíróság akárcsak mérlegelés tárgyává tenné az ekként (az eljárás ezen szakaszában) előterjesztett ügyészségi indítványt, akkor a terheltet és a védőt elzárná a fellebbezés lehetőségétől.
[20] A Kúria az ügyben a Be. 668. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
[21] A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője a jogorvoslati indítványban foglaltakkal egyező tartalommal szólalt fel. Az ügyész - a védői felszólalásra válaszként - utalt továbbá arra, hogy a törvényesség érdekében a legfőbb ügyész jelentett be jogorvoslatot, aminek perjogi érvényességét illetően közömbös, hogy a jogorvoslati indítvány aláírója a büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes.
[22] A védő a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elutasítását indítványozta, és az írásbeli észrevétele szerinti tartalommal szólalt fel. Kifejtette, hogy a jogorvoslati indítvány - álláspontja szerint - tartalmilag alaptalan, de alakilag sem megfelelő. Hivatkozott arra, hogy a védő a 2019. június 8-i keltezésű észrevételében utalt arra a munkáltatói nyilatkozatra, amelyben a bűnügyi felügyelet elrendelése esetére a terhelt életvitelszerű lakhatási helye szerepelt. Álláspontja szerint ennek a bíróság végzésében nem kellett volna megjelennie, mivel a további rendelkezések a végrehajtásra tartozó kérdések. Utalt arra, hogy a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezést követő másodfokú eljárásban nincs lehetőség az ügyészi fellebbezés kiegészítésében felhozott újabb ok vizsgálatára - az eredeti indítvány kiterjesztésére -, mivel ezáltal az eljárás egyfokúvá válna, és a védelem jogai sérülnének. Kifejtette továbbá, hogy - álláspontja szerint - ülés tartásának lehetősége is fennállt a másodfokú bíróság számára, valamint az ügyészség a bíróság határozatának véglegessé válását (illetve a szabadlábra helyezést) követően nem lett volna elzárva attól, hogy újból indítványozza a letartóztatást.
[23] A legfőbb ügyész törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslata - a következők szerint - alapos.
[24] Törvénysértő az óvadék megállapítása, ha letartóztatás ellenében a bűnügyi felügyelet elrendelésének törvényi feltételei eleve, illetve a bíróság saját álláspontja szerint nem állnak fenn.
[25] Ha a bűnügyi felügyelet (a letartóztatás ellenében) nem alkalmazható, akkor az óvadék alkalmazásával sem tehető alkalmassá.
[26] A megsértett törvényhely a Be. 277. § (4) bekezdése, mely szerint a letartóztatás elrendelésének indoka, hogy annak elérni kívánt törvényi célja bűnügyi felügyelettel nem biztosítható; és a 281. § (2) bekezdés a) pontja, mely szerint a bűnügyi felügyelet elrendelése esetén a bíróság előírja, hogy a terhelt a számára meghatározott helyet, helyiséget engedély nélkül ne hagyja el.
[27] Törvényt sértett az eljárt bíróság, amikor egyfelől kifejtette (határozatában rögzítette), hogy a letartóztatással elérni kívánt törvényi cél - a letartóztatás ellenében - a bűnügyi felügyelettel egyáltalán nem biztosítható, továbbá a határozata szerint rögzítette, hogy a terhelt lakóhelye és tartózkodási helye egyaránt és kizárólag külföldi címen van, ugyanakkor viszont akként rendelkezett, hogy
- az óvadék letétele esetére a terhelttel szemben bűnügyi felügyeletet rendel el (kerületi bíróság); és
- az óvadék letétele esetére a letartóztatást megszünteti.
[28] A törvény kétségtelenül az eljáró bíróság belátására bízza a letartóztatás, illetve bűnügyi felügyelet (mint személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés) törvényi céljának és törvényi indokainak személyre konkretizálását, viszont - értelemszerűen (és ebből következően) - a bíróság ebbéli álláspontja válik egyben az adott kényszerintézkedés törvényi feltételévé.
[29] Ez a kompetenciamegosztás a következménye annak, hogy az ilyen döntésnél számba vehető körülményeknek nincs (nem lehet) kimerítő felsorolása, és az érintettre nézve nem felelősség megállapítását, hanem kockázatok latolgatását jelenti. És ennek - szükségszerű - következménye (és lényege) pedig az, hogy a kényszerintézkedés törvényi alapja (ami részint a törvényi oka, azaz a kockázat, részint pedig a törvényi célja, azaz a kockázat kiküszöbölése iránti érdek) kérdésében való döntés mindig mérlegelést igényel. A gondolkodás hasonló a büntető anyagi jog esetében ismeretes ún. nyitott törvényi tényállás esetéhez, amikor a törvényi tényállás az elkövetési magatartást nem határozza meg (ami pedig szükségképpen eredmény-bűncselekményt tételez). A konkrét elkövetési magatartás hiányából adódó tág értelmezési lehetőség korlátja viszont, hogy az elkövetési magatartásnak nem csupán a jogtárgy sérelmére kell irányulnia, hanem ennek az irányultságnak közvetlennek is kell lennie. Ugyanígy letartóztatás (bűnügyi felügyelet) esetében, tág tere van a bírói megállapításnak, kockázati esélyek elemzésének, aminek az eredményre (a veszélyre) mutató hatását korlátok között kell tartani. Másrészt viszont ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a bíróság a kockázatokat felmérte és veszélyre mutató hatását megállapította, akkor azt már csak a törvény adta keretek között közömbösítheti.
[30] Előrebocsátja a Kúria, hogy a törvénysértés arra vezethető vissza, hogy (amint azt a legfőbb ügyész is sérelmezte) az eljárt bíróság nem adott választ az ügyész által feltett kérdésekre, és a hiányzó válaszok a bíróságnak a védői felvetésekre kifejtett álláspontjából sem volt levezethető, azaz eljárása egyoldalú volt. Hasonlóan ahhoz, mint a vád ki nem merítése, ami (szemben a vádon túl terjeszkedéssel) nem érvényességi kérdést vet fel, viszont nem is jelenti, hogy az elhallgatott kérdésben döntés van.
[31] Ha a kényszerintézkedés oka olyan jövőbeni nemkívánatos esemény veszélye, aminek alapjaként a törvény csupán példálózva sorol fel bizonyos körülményeket, akkor előbb azok tényszerűsége, igazolhatóságának észszerűsége a mérlegelés tárgya. Amennyiben ez fennáll, akkor kell mérlegelni, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvényi célok érdekében és a terhelt személyi szabadsága ellenében szükséges, célszerű. Ehhez képest a bíróságnak minden esetben egyfelől konkrét, az eljárásban felmerült adatot, tényt kell rögzítenie, másfelől abból megalapozott és az adott terhelt személyére konkretizált következtetést kell vonnia valamely veszély meglétére, illetve annak hiányára. Az eljárt bíróság nem vette számba és ekként nem vizsgálta, s nem is mérlegelte az ügyész által hivatkozott körülmények teljes körét.
[32] Így a másodfokú bíróság, az ügyészi fellebbezés kiegészítésében felhozott újabb különös ok kérdésében döntést nem hozott, és az ügyészi indítványról e tekintetben semmilyen módon nem rendelkezett; illetve az ügyészi fellebbezés kiegészítésében hivatkozott újabb letartóztatási okkal, és az annak alapját valószínűsítő tényekkel érdemben nem foglalkozott. Nem foglalkozott azzal, miszerint az ügyész arra a következtetésre jutott, hogy a letartóztatás különös okaként már fennállnak a Be. 276. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában megjelöltek is, illetve megállapíthatók a Be. 277. § (4) bekezdés d) és e) pontjában írt feltételek is.
[33] A törvényességi jogorvoslat nem a konkrét felek, hanem csak a legfőbb ügyész által igénybe vehető jogi eszköz, melynek elsődleges célja nem a felekre kiható határozat (döntés) elérése, hanem annak deklarálása, hogy a megtámadott határozat egésze vagy annak valamely rendelkezése törvénysértő. Az erről szóló megállapítás nem a múltra hat, hanem a jövő jogalkalmazásának szól. Tehát a büntetőperben, az érintett büntetőeljáráson kívül eső olyan eljárás, amelynek tartalma jogértelmezés. Törvényi korlátja, hogy a Kúria határozata ellenében és perújítási, avagy felülvizsgálati okból nem vehető igénybe.
[34] A Be. törvényességi jogorvoslatra vonatkozó rendelkezései tartalmilag nem változtak a korábbi Be., 2002. évi I. törvény általi módosításával 2003. január 1-jén hatályba lépett szabályozáshoz képest. A 2002. évi I. törvény 224. §-ához fűzött indokolás szerint "A törvény nem csupán átveszi a hatályos jog szerinti törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat intézményét, hanem azt tovább bővíti. Ezt a rendkívüli jogorvoslatot a felülvizsgálattal már nem érinthető, de a jogegységi eljárással még nem orvosolható törvénysértések deklaratív jellegű orvoslására kívánja felhasználni.
[35] A törvény szabályozása ezt nem csupán a törvénysértő ügydöntő, hanem valamennyi jogerős bírósági határozat ellen gyakorolhatónak tartja. A rendkívüli jogorvoslat alapján hozható határozat csak a törvénysértés megállapítására szorítkozhat, de ha a terhelt felmentésének vagy vele szemben enyhébb rendelkezés meghozatalának van helye, a határozat az elítéltre is kihat.
[36] A törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat voltaképpen az Alkotmánybíróság által megszüntetett törvényességi óvás és az ennek helyébe lépett felülvizsgálati eljárás között keletkezett űrt tölti ki, és ezáltal megoldhatóvá válik, hogy - elvileg - törvénysértő bírósági határozat ne váljék kiküszöbölhetetlenné.
[37] A törvény azonban nem a törvényességi óvás jogintézményét éleszti fel. Az Alkotmánybíróság határozatában foglalt elvi elvárásokat a rendkívüli jogorvoslati és a jogegységi funkció szétválasztását illetően, illetve a rendkívüli jogorvoslat kezdeményezésének jogát alanyi joggá formálását illetően a törvényhozó 1992-ben megtette, majd ezt a jogegységi eljárás szabályozásával továbbfejlesztette 1997-ben. A jogi környezet tehát nem ugyanaz, mint az Alkotmánybíróság 1992. évi határozatának meghozatalakor.
[38] Ezért a törvény szerint törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat sem tartalmában, sem funkciójában nem azonos a törvényességi óvással, és nem ez az egyetlen jogi eszköz a jogerős, de törvénysértő határozatok orvoslására. Ellenkezőleg: a törvény a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslatot nem arra kívánja felhasználni, hogy jogerős határozatok törvénysértő jellegét orvosolja, hanem arra, hogy a joggyakorlat számára jogegységi funkciókat lásson el azzal, hogy a törvénysértő határozatok megtámadására ugyan lehetőséget ad, de orvoslásukra nem. Ez hasonló kiindulási alap, mint a jogegységi eljárás, de a jogegységi eljárás feltételei itt még nem állnak fenn" [2002. évi I. törvény 224. §-hoz fűzött indokolás; vö.: 2006. évi LI. törvény 214. §-ához; 2017. évi XC. törvény 666-669. §-ához fűzött indokolás].
[39] Jelen ügyben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati eljárásnak alanyi, tárgyi és tartalmi feltételei egyaránt adottak.
[40] A törvény nem határozza meg a törvénysértés mibenlétét, vagyis azt, hogy annak megállapítására anyagi, avagy eljárásjogi ok adhat-e alapot.
[41] Kétségtelen, hogy a Kúria döntési jogkörére vonatkozó szabály számos anyagi jogi elemet rögzít, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a legfőbb ügyész indítványa kizárólag anyagi jogi kérdésekre szorítkozhat. A Kúria gyakorlata következetes abban, hogy eljárásjogi kérdést érintő - ezen belül kényszerintézkedések, közte vádemelés előtt hozott bírósági határozat kapcsán felmerült - kérdésekben is határozott [Bt.I.130/2012/3.; Bt.III.24/2016/4.; Bt.II.357/2018/6.].
[42] Ez következik abból, hogy a szabályozás, a jogintézmény jogépségi célt szolgál; vagyis azt, hogy a jogerő (avagy a véglegesség) bekövetkezte, tehát fellebbezés, illetve más törvényi lehetőség hiányában se maradjon megválaszolatlanul a legfőbb ügyész törvényességi aggálya. Ez a szabályozás kétségtelen közjogi természetű megfontolása.
[43] Ugyanakkor a legfőbb ügyész kizárólagos jogosultságának perjogi ellensúlyaként a törvény csak bizonyos, és az érintett terhelt javát szolgáló megváltoztatására ad lehetőséget. Egyébként a Kúria a megtámadott határozat jogerejét nem törheti fel, csupán a törvénysértés deklarálására szorítkozhat. Ez a kettősség abból a megfontolásból ered, hogy a terhelt számára sérelmes törvénysértés esetében a megváltoztatást a törvényesség, az igazság követelménye (továbbá a favor defensionis elvárása), míg a terhelt számára kedvező, ám törvénysértő határozat érintethetetlenségét pedig a jogerő épségének igénye igazolja.
[44] Jelen ügyben ez utóbbiról van szó.
[45] Általánosságban valamely bírói rendelkezés vagy azért lehet törvénysértő, mert rossz (jogi, avagy ténybeli) választ ad, vagy pedig azért, mert nem ad választ.
[46] Ehhez képest egy bírói rendelkezés egyfelől azért törvénysértő, mert a törvény valamely konkrét, kötelező szabályát megszegi (ami inkább anyagi jogi természetű), avagy ún. abszolút eljárási szabálysértést vét.
[47] Másfelől azért törvénysértő, mert olyan törvényi szabályt sért, amelynek alkalmazását a törvény a bíró számára más törvényi szabályokkal összhangban, törvényi korlátok között biztosítja. Ezek főleg olyan eljárásjogi kérdések, amelyek értelmezést igényelnek. Ilyenkor arról van szó, hogy az ilyen bírói rendelkezés nem illeszkedik a törvénybe, ez azonban nem mérlegelés, hanem jogi értékelés következménye. Jelen ügyben ez történt.
[48] További esete a törvénysértésnek, amikor a bíró a törvény diszkrecionális lehetőségével (a törvény által delegált, átadott mandátummal) élve alkalmazza a törvényt, és ez valamelyik fél számára sérelmes (úgymond törvénysértő). Ezek leginkább a jogkövetkezmények körébe tartoznak, s mérlegelés eredményei. Ilyenkor is szó lehet azonban arról, hogy a rendelkezés a törvény elvi sérelmével jár. De ez a helyzet akkor is, ha a bíró hallgat, és nem foglalkozik olyan kérdéssel, ami a határozata rendelkezésével összefüggő; ez nem konkrét törvényi szabály megsértése, hanem egyoldalúság. Végül van az a törvénysértés, ami nem más, mint direkt büntetőjogi szabályba, tilalomba ütközés, ez egyben perújítási ok is [Be. 637. § (1) bekezdés e) pont].
[49] A támadott határozat rendelkezései a következők voltak
- a letartóztatás elrendelése és annak tartama;
- az óvadék megállapítását célzó védői indítvány elfogadása;
- az óvadék összegének megállapítása;
- az óvadék befizetési határidejének megállapítása;
- az óvadék letétele esetére bűnügyi felügyelet elrendelése és annak tartama;
- a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megállapítása;
- az óvadék letétele esetére a letartóztatás megszüntetése.
[50] Ehhez képest - tehát a rendelkezések mentén - vizsgálandó a legfőbb ügyész indítványának alapossága, illetve a törvénysértés mibenléte.
[51] A kerületi bíróság (nyomozási bírája) előtt
- az ügyész a terhelt letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés veszélye miatt,
- a védő elsődlegesen az ügyészi indítvány elutasítását, másodlagosan 10 millió forint óvadék fejében, a terhelt bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta.
[52] Ebben kellett dönteni, ezt kellett eldönteni.
[53] A kerületi bíróság szerint az ügyészi és védői indítvány (egyaránt) megalapozott. Ez a kijelentés önmagában ellentmondásos. Valójában ugyanis a kerületi bíróság kizárólag a védő (másodlagos) álláspontját fogadta el.
[54] A kerületi bíróság saját (határozatában rögzített) álláspontja a következő volt:
- megállapítható a felrótt bűncselekmény megalapozott gyanúja egyelőre,
- valószínűsíti a terhelt felelősségét több rendelkezésre álló adat,
- egyértelműen vannak olyan bizonyítékok, amelyek valószínűsítik a terhelt általi elkövetést,
- a gyanúsítás szerint a cselekmény - bizonyítottsága estén - alkalmas (az ügyészi állásponttal egyezően) a halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége [Btk. 233. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés V. tétele] megállapítására, ami 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,
- folyamatban van a nyomozás,
- megállapítható a terhelttel szemben a személyi szabadságot korlátozó (érintő) bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazásának a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában foglalt különös oka (ami a szökés, elrejtőzés, elérhetetlenné válás veszélye),
- megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiánya esetén a terhelt elérhetetlenné válna [Be. 276. § (2) bek. a) pont ab) alpont].
[55] A kerületi bíróság szempontjai, kockázatként vette számba a következőket
- megállapítható, hogy az adott cselekmény jelentős tárgyi súlyú, és igen súlyos következményekkel járt;
- a terhelt ukrán állampolgár, magyarországi tartózkodási hellyel vagy kötődéssel nem rendelkezik, munkájából adódóan tartózkodási helye gyakran változik, illetve nehezen elérhető, jelentős helyismerettel rendelkezik akár a környező nyugat-európai, akár saját hazája tekintetében is, és mind anyagi lehetőségei, mind pedig esetleges személyes kapcsolatai lehetővé tennék számára, hogy a hatóságok látóköréből hosszú időre kikerüljön;
- a 64 éves terhelt számára még a viszonylag alacsonyabb tartamú szabadságvesztés is jelentős motivációt jelenthet arra, hogy az esetleges felelősségre vonást elkerülje, akár úgy, hogy a hatóságok számára elérhetetlenné válik.
[56] A kerületi bíróság ezen kockázati tényezők ellenében vette számba a következőket
- a terhelt 44 éve dolgozik a vízi közlekedésben, 30 éve kapitányként;
- munkája jelentős része a Duna vonalához kötődik;
- saját elmondása szerint négy hét munka után két hét pihenőideje van, melyet odesszai lakcímén tölt;
- személyi, családi megélhetési és lakhatási körülményei teljes mértékben rendezettek.
[57] A kockázati körülmények számbavétele szintén ellentmondásos, mivel a kerületi bíróságnak valójában nem voltak a kockázat ellen ható érvei, hanem csupán a letartóztatás mellett voltak érvei:
- közömbös érv, hogy a terhelt hajóskapitány és mióta; ennek abból a szempontból lenne jelentősége, hogy mint ilyen bizonyos helyzetben nyomozó hatóság is (külföldön), ami azt jelenti, hogy értelemszerűen helyzeténél fogva teljes fennhatósága van a hajón (hajóval) történtek kapcsán, azaz a saját érdekérvényesítő képessége (helyzeténél fogva) mindenki másnál nagyobb; a kényszerintézkedés esetében ez lehetett volna kockázati szempont, s nem pedig a pályafutás;
- közömbös a terhelt munkájának a Duna - ami (köztudomásúan) nemzetközi folyó - vonalához kötöttsége, önmagától értődően;
- közömbös, hogy a terhelt a kétheti pihenőidejét ukrajnai otthonában tölti, egyben szintén közömbös a vele szemben Magyarországon folyó büntetőeljárás szempontjából az ottani körülményeinek, így lakhatási körülményeinek rendezettsége; illetve éppen ezeket oltja ki a kerületi bíróság általi kockázat megállapítása.
[58] Valójában tehát a kerületi bíróság határozata a kockázat kapcsán kifejezetten valós érveket, míg a szökés, elrejtőzés veszélye kockázata ellenében üres tartalmú szempontokat sorolt fel.
[59] A kerületi bíróság következtetése mindezek alapján, hogy szerinte
- a terhelt letartóztatása indokolt; mert személyi körülményei, különösen a hatóságok számára való elérhetetlenné válás veszélye és a cselekmény jellege miatt indokolt annak biztosítása, hogy az eljárás kezdeti szakaszában a hatóságok számára bármikor elérhető legyen;
- nem indokolt enyhébb kényszerintézkedés óvadék nélküli alkalmazása; mert a szökés elrejtőzés veszélye olyan jelentős, hogy enyhébb kényszerintézkedés óvadék nélküli alkalmazására nincs lehetőség.
[60] Ezért a kerületi bíróság szerint nincs lehetőség a bűnügyi felügyelet szigorúbb formájának alkalmazására, ami egy adott magyarországi lakcímhez köthető; ehhez különböző adatok, illetve nyilatkozatok szükségesek, mellyel a lakhatás biztosítását, a megélhetést igazolni kell; jelenleg pedig a védelem nem tudott ilyen iratokat benyújtani; így a bíróságnak nincs lehetősége e szigorúbb formájú bűnügyi felügyelet alkalmazására.
[61] Ez valójában azt jelenti, hogy a kerületi bíróság birtokában ekkor csupán a terhelt ukrajnai lakóhelyének és tartózkodási helyének címe volt, magyarországi cím pedig nem, azaz a terhelt elérhetetlen volt, s ezért a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazhatósága sem valós lehetőség.
[62] A kerületi bíróság utalt arra is, hogy a bűnügyi felügyelet enyhébb formája önkéntes jogkövetést feltételez, s vagy egy település elhagyásának tilalmát, vagy csupán jelentkezési kötelezettséget jelentene. A kerületi bíróság azonban ezen önkéntes jogkövetést önmagában nem tartotta valószínűsíthetőnek, figyelemmel a jelentős büntetési tételre, a terhelt mobilis életviszonyaira és személyi körülményeire; a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz pedig - álláspontja szerint - csak az észlelést és a feltalálást könnyíti meg, de megakadályozni nem tudja az esetleges eltávozást.
[63] Ugyanakkor a kerületi bíróság álláspontja szerint a letartóztatás helyett a bűnügyi felügyelet mégis alkalmazható lenne egy, a vállaltnál magasabb összegű, de a terhelt személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék alkalmazása esetén.
[64] Tehát a kerületi bíróság szerint
- kizárólag a szökés, elrejtőzés, elérhetetlenné válás mellett van számos és valós ténybeli körülmény, érv;
- e kockázat mérvének közömbösítésére, ellensúlyozására a bűnügyi felügyeletnek sem a szigorúbb, sem az enyhébb fajtája nem képes (még nyomon követő eszközzel sem),
- nincs meg a bűnügyi felügyelet alkalmazásának törvényi előfeltétele,
- nincs a terheltnek magyarországi lakó- vagy tartózkodási helye, nincs magyar elérhetősége, címe.
[65] Ugyanakkor a kerületi bíróság szerint a felajánlott 10 millió forintnál magasabb összegű, a bíróság szerint 15 millió forint összegű óvadék letétele esetén a bűnügyi felügyelet már alkalmas lesz a meglévő kockázatot ellensúlyozni.
[66] Azaz - végeredményként - a kerületi bíróság szerint 5 millió forint többlet megfizetése képes arra, hogy mindazokat a kockázati tényezőket közömbösítse, amelyre a bűnügyi felügyelet, nyomkövetővel (és egyébként 10 millió forint mellett) nem (volt) képes.
[67] Ez a kerületi bíróság határozatának újabb ellentmondása, és valójában ebben áll a kerületi bíróság törvénysértése.
[68] Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem lehetséges a letartóztatás bűnügyi felügyeletre váltása, ha a kockázatok (veszélyek) mérvének közömbösítésére, csökkentésére a bűnügyi felügyelet önmagában és eleve nem alkalmas (mivel a terhelt nem elérhető magyar címen, s csupán a jelentkezési kötelezettség jelentene kapcsolatot, ami pedig nyilván egyoldalú, ez különösebb magyarázatot nem igényel). Az óvadék már a bűnügyi felügyelet magatartási szabályát biztosítja (Be. 282. §), ám ha a bűnügyi felügyelet elrendelésének eleve nincsenek meg a törvényi feltételei (amint a kerületi bíróság azt rögzítette), akkor azok hiányát óvadékkal, avagy az óvadék összegének a nagyságával pótolni nem lehet. Hasonlóan ahhoz, ha egy börtönbüntetés végrehajtását nem lehet felfüggeszteni, akkor ez nem kerülhető meg, nem kerülhető ki akként, hogy a törvényi mértéket kimerítő, avagy azon túli időtartamra történik rendelkezés a végrehajtás felfüggesztésről.
[69] Ilyenkor, az ilyen bírói rendelkezés nem illeszkedik a törvénybe, másként szólva ilyen bírói rendelkezést a törvény nem ismer, nem tesz lehetővé. Ezáltal ugyanis a bíró a törvényben nem biztosított lehetőséggel élve ad lehetőséget (avagy zár el lehetőségtől), miáltal - törvényileg nem igazolható - előnyt (illetve hátrányt) okoz.
[70] A kerületi bíróság végzése ellen az ügyész fellebbezett az óvadék elfogadása miatt, és a bűnügyi felügyelet mellőzése végett.
[71] Az ügyész fellebbezésében és annak kiegészítéseként a következőkre hivatkozott
- a letartóztatás Be. 277. § (4) bekezdés b) pontja szerinti, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a 277. § (4) bekezdés d) pontja szerinti a terhelt és más személy viszonyára, továbbá a (4) bekezdés e) pontja szerinti a terhelt által tanúsított magatartásra tekintő indoka is fennáll,
- a letartóztatásnak a Be. 276. § (2) bekezdés b) pontja szerinti célból [a 276. § (2) bekezdés ba) és bb) alpontjai szerinti feltételek fennállása miatt] is helye van;
- a bűnügyi felügyelet az óvadékkal és a nyomkövetővel együtt sem elegendő, a jelenlét biztosítására,
- a szökés veszélyét a Budapest egész területén történő mozgás lehetősége is magában hordozza,
- az óvadék összege nem áll arányban a cselekmény tárgyi súlyával és a gyanúsított jövedelmi viszonyaival,
- Ukrajna nem adja ki állampolgárát másik államnak, a Párizsban, 1957. december 13-án kelt európai kiadatási egyezményhez Ukrajna által a 6. cikkben megfogalmazott fenntartás szerint,
- a terheltet Hollandiában 2019. április 1-jén történt hajóbaleset kapcsán, mint az érintett hajó másodkapitányát, gyanúsítottként hallgatták ki, s csatolta az Eurojust holland nemzeti szekciójának hivatalos átiratát, miszerint a terhelttel szemben Hollandiában nyomozás folyik,
- a terhelt a baleset után és a kihallgatása közötti időben mobiltelefonján elektronikus adatokat semmisített meg, törölt, s csatolta az igazságügyi informatikus szakértői véleményt, ami a gyanúsítottól lefoglalt eszközökről időközben elkészült.
[72] Itt jegyzi meg a Kúria, hogy az ügyész a kerületi bíróság előtt már hivatkozott a terhelt esetében fennálló kiadatási joghelyzetre, a törvényszék pedig határozatában rögzítette, hogy az ügyész szakvéleményt csatolt, viszont annak (egyébként ügyészi fellebbezésben is hivatkozott) tartalmáról említést nem tett.
[73] A védő elsősorban a terhelt kényszerintézkedés nélküli szabadlábra helyezését, másodsorban az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint nincs megalapozott gyanú, továbbá munkáltatói nyilatkozatot csatolt, ami szerint a terheltnek van megfelelő jövedelme, és a munkáltató B.-n a lakhatást biztosítja, annak költségét viseli. Kifejtette, hogy a büntetési tételben megnyilvánuló tárgyi súly önmagában nem lehet a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozás alapja.
[74] A törvényszéknek ebben, erről kellett döntenie.
[75] A törvényszék szerint az ügyészi fellebbezés nem megalapozott. Megjegyzi a Kúria, hogy valójában ez sem teljesen helyénvaló megállapítás, hiszen a törvényszék - az ügyészi fellebbezéssel, abban kifejtett indokokkal egyetértve - pótolta a kerületi bíróság jogi hivatkozását; azzal, hogy a kerületi bíróság szerint is indokoltnak tartotta, hogy a terhelt a nyomozó hatóság számára bármikor elérhető legyen, következésképpen jelenlétének letartóztatása útján való biztosítását a nyomozás érdekei is indokolják.
[76] A törvényszék saját (határozatában rögzített) álláspontja a következő volt. Kifejtette, hogy ülés tartásának nem volt helye [a Be. 481. § (4) bekezdése szerint]. Egyetértett a kerületi bírósággal abban, hogy
- a megalapozott gyanú fennáll [Be. 276. § (1) bek. a) pont],
- a szükségesség fennáll [Be. 276. § (1) bek. b) pont],
- a szökés, elrejtőzés veszélye a letartóztatás elrendelését indokolja,
- a kényszerintézkedés alkalmazása, a Be. 271. § (1) és (2) bekezdésében írtakra is figyelemmel nem mellőzhető,
- okszerű a következtetés, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye reális.
[77] Egyetértett abban, hogy az idősebb korú terhelt személyi és egzisztenciális körülményei teljességgel rendezettek. Ugyanakkor kifejtette, hogy a terhelt nehezen ellenőrizhető, lehetősége van arra, hogy a hatóság látóköréből kikerüljön, mert a családjával külföldön él, egzisztenciális háttere Ukrajnához, munkája pedig más európai országokhoz is köti. Ekként személyi kötődései a szokványosnál tágabb körűek, foglalkozásából következik, hogy tartózkodási helye az év nagyobb részében folyamatosan változik.
[78] Egyetértett a védővel abban, hogy a megalapozott gyanú szerinti cselekmény tárgyi súlya önmagában a kényszerintézkedés elrendelését nem alapozhatja meg.
[79] A törvényszék kifejtette, hogy - álláspontja szerint - nem bocsátkozhat a beszerzett bizonyítékok összevető mérlegelésébe, ideértve az ügyész által csatolt szakértői véleményt is.
[80] A törvényszék álláspontja téves. Kétségtelen, hogy a kényszerintézkedésről való döntéshozatal során a bíróság nem bocsátkozhat a rendelkezésre álló bizonyítékok büntetőjogi felelősség kérdésének tisztázását célzó mérlegelésébe, egybevetésébe. De egy adat, avagy bizonyíték önmagában való és a terhelt eljárásbeli magatartása esetleges kockázatosságának valószínűségére vonatkozó vizsgálata nem tehető félre. Ez két különböző vizsgálódás, s ebben is következetes az ítélkezési gyakorlat (BH 1992.234., 1998.118.). Megjegyzi a Kúria, hogy a törvényszék álláspontja folytán valójában a Be. 276. § (2) bekezdés ba) alpontja szerinti ok (eljárás megnehezítése), illetve annak megállapíthatósága kiüresedne. Amint jelen ügyben is ekként a törvényszék egy ügyészi érvet - s egyben egy különös okot - téves jogértelmezéssel közömbösített.
[81] A törvényszék kifejtette, hogy - álláspontja szerint - nincs jelentősége annak, hogy a terheltet korábban Hollandiában gyanúsítottként hallgatták ki, mivel az ügy tárgya, állása és annak kimenetele nem ismert, továbbá az ügyészi indítvány szerinti, Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti különös okkal összefüggésbe nem is hozható.
[82] A törvényszék álláspontja téves. Ugyanis pró és kontra egyaránt jelentősége lehet annak, ha az érintettel szemben - hivatalos adat szerint - alig pár hónappal korábban más büntetőeljárás is indult. Akivel szemben más büntetőeljárás is van folyamatban - jelen esetben másik országban -, annak jelentősége lehet vagy azért, mert mindenhol megjelenik, vagy azért, mert reálisan feltehető, hogy mindegyik elől el akar szökni. Ez vizsgálandó szempont, de azt nem lehet mondani, hogy közömbös. Mindazonáltal ez az adat és az ukrajnai kiadatás kérdése egyben kétségtelen számba veendő és megválaszolandó, de figyelmen kívül nem hagyható.
[83] A törvényszék álláspontja szerint fontos volt kiemelni, hogy a gyanúsítás tárgyát gondatlan vétség képezi.
[84] A törvényszék álláspontja alapvetően téves. Egyfelől a kényszerintézkedés indokoltsága tárgyában (a kockázatok körében, amint az általános feltétel kapcsán is) közömbös, hogy a felrótt cselekmény szándékos vagy gondatlan, avagy vegyes bűnösségű. Jelentősége nem ennek van, hanem annak, hogy mit fejez ki a törvényi értékelés, az adott cselekményt miként súlyozza, ez pedig nem más, mint a büntetési tétel. Ez olyan tényező, ami súlyként lebeg az elkövető feje felett, és ennek "terhe" miatt eljárásjogi elnevezése terhelt. Ha nem lenne kilátásba helyezett büntetés, az eljárás csak felelősség megállapítását célozná, akkor a szökés - s így a kényszerintézkedés - gondolata nem merülne fel. Ez a teher ami nyomasztó, és minél nagyobb, kétségtelenül annál inkább az. Jelen ügyben egyébként ez vitathatatlanul 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés (ami egyező a rablás bűntette alapesetével). Ezért a kényszerintézkedés kapcsán ennek van jelentősége. A gondatlan alakzatnak (miként előkészületnek, kísérleti szaknak, részesi magatartásnak) viszont nincs.
[85] Ezzel összhangban rendelkezik akként a törvény, miszerint szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban van helye a terhelttel szemben személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének [276. § (1) bek.]. Megjegyzi a Kúria, hogy a kényszerintézkedés kockázati elemeként a gondatlanság a bűnismétlés veszélye esetében lehet jelentőséggel bíró.
[86] A törvényszék rögzítette tovább, hogy álláspontja szerint a terhelt a személyi körülményeire [Be. 277. § (4) bek. c) pont] és a munkavégzés határokon átívelő, folyamatos úton léttel járó formája miatt jelent az eljárás szempontjából veszélyt.
[87] A törvényszék következtetése mindezek alapján, hogy - szerinte - a büntetlen előéletű, gondatlan bűncselekménnyel gyanúsított terhelt esetében a (semmilyen adattal nem cáfolt) feltételezhető jogkövető magatartást erősítve, a védelem által megjelölt összegnél jelentősen magasabb, annak másfélszeresét kitevő, a családjában egyedüli kereső terhelt éves jövedelme jelentős részét kitevő összegű óvadék és a nyomon követő technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet oly mértékben csökkentheti, ellensúlyozhatja a szökés, elrejtőzés kockázatát, hogy a letartóztatás mellőzhetővé válik.
[88] Vagyis a törvényszék álláspontja szerint is letartóztatást indokol a szökés, elrejtőzés veszélye, ami reális, okszerű, s rögzítette, hogy fennáll mind a bűncselekmény jellegére, mind a nyomozás állására, mind pedig a terhelt személyi és családi körülményeire tekintettel a kockázat, illetve annak indoka.
[89] Ugyanakkor a törvényszék
- nem foglalkozott az ügyészi fellebbezésben hivatkozott ukrajnai kiadatás kérdésével,
- közömbösnek tekintette a Hollandiában folyó másik eljárásra vonatkozó adatot,
- téves jogértelmezéssel közömbösítette a becsatolt új szakértői véleményt, ezért nem vizsgálta az ügyészi fellebbezés kiegészítésében felhozott újabb különös okot, vagyis hallgatott róla, döntést nem hozott,
- tévesen jelentőséget tulajdonított a gondatlanságnak, miközben a büntetési tétel nagyságát figyelmen kívül hagyta.
[90] Valójában tehát az történt, hogy a kerületi bíróság rossz törvényértelmezéssel kaput nyitott az óvadéknak. A törvényszék pedig ahelyett, hogy ezt a törvényértelmezést helyre tette volna - akár úgy, hogy megváltoztatja a rendelkezést, akár úgy, hogy olyan tartalommal tölti meg, amitől helyessé válik - valójában változatlan ténybeli kockázati alapon, helybenhagyta a kerületi bíróság döntését.
[91] Ehhez hozzátartozik, hogy egyfelől az ügyész álláspontját szó nélkül hagyta, vagy akként, hogy egyáltalán nem foglalkozott vele, vagy pedig úgy hogy téves jogértelmezéssel közömbösítette.
[92] Másfelől jelentőséget tulajdonított tévesen a következőknek:
- a gyanúsítás szerinti gondatlanságnak,
- a terhelt büntetlen előéletének,
- a b.-i lakhatás fizetővendéglátás útján biztosításának,
- az óvadéki összeg felajánlotthoz képest (másfélszeres) arányának, miközben hallgatott arról, hogy ennek nominál összegét az ügyész kevésnek tartotta,
- a szerinte nem cáfolt önkéntes jogkövetésnek, miközben közömbösítette az adatmegsemmisítésről szóló szakértői véleményt, valamint közömbösnek tartja az Ukrán kiadatás kérdését, illetve ezekről hallgatott.
[93] A törvényszéki határozattal véglegessé vált az a törvénysértés, ami miatt a kúriai eljárásnak helye volt. Ez pedig az, hogy amennyiben a bűnügyi felügyelet eleve, illetve a bíróság saját álláspontja szerint sem alkalmazható, akkor az óvadék alkalmazásával sem tehető alkalmassá, illetve alkalmazhatóvá, másrészt a törvény alapján óvadék helyesen és továbbra is csak a szökés elrejtőzés esetére szólhat, s ez azért van így, mert a többi ok magatartási szabállyal nem védhető, így az óvadékkal nem is biztosítható.
[94] Más kérdés, hogy az eljárt bíróság valójában hallgatott és nem döntött az ügyész többletokairól, amit az ügyész jogosan terjeszthet elő. Ez két dolgot érint egyrészt ilyenkor az ülés tartása nem kizárt (értelemszerűen a nagyobb garanciakészletű eljárási forma irányába mindig van lehetőség elmozdulni), de a kontradikció iránti elváráshoz fűződő érdek másként is biztosítható, amint jelen ügyben - egyébként a védelem és az ügyész által sem vitatottan, az írásbeli nyilatkozatok kölcsönös megismerése folytán - meg is történt. Másrészt a bíróság hallgatása nem döntés, azaz ilyen okból a végleges határozat után (ami res iudicata hatást nem von maga után) az ügyész újabb indítvánnyal élhet, amiről a bíróságnak döntenie kell.
[95] A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések alkalmazása során a törvény világos útmutatást ad, nyilvánvalóan abból a megfontolásból, hogy az állam-egyén viszonyát a büntetőeljárás rendeltetésével összhangba hozza.
[96] Az Alaptörvény IV. cikkének (2) bekezdése szerint: Senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. A (3) bekezdés kimondja: A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani. A bíróság köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
[97] A Be. 2. § (3) bekezdése alapján a büntetőeljárásban alapvető jogot korlátozni csak az e törvény szerinti eljárásban, az e törvényben meghatározott okból, módon és mértékben lehet, feltéve, hogy az elérni kívánt cél kisebb korlátozással járó más eljárási cselekmény vagy intézkedés útján nem biztosítható.
[98] A Be. 276. § (1) bekezdés b) pontja szerint szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban a terhelttel szemben személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének, meghosszabbításának és fenntartásának akkor van helye, ha a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés céljának eléréséhez ez szükséges, és az elérni kívánt cél másképp nem biztosítható.
[99] A törvénynek az elérni kívánt cél, a cél eléréséhez szükséges kifejezései azt szolgálják a bírói jogalkalmazás szempontjából, hogy a bíróság ezt tartsa szem előtt, és emellett gondoskodjon arról a bánásmódról, amit a törvény előír.
[100] A törvénynek kiterjedt intelmei vannak a fokozatosságra. Ilyen a Be. 2. § (3) bekezdése, a Be. 271. § (1)-(2) bekezdése, a Be. 276. § (1) bekezdés b) pontja, Be. 277. § (4) bekezdése, a Be. 279. § (1) bekezdése.
[101] Ezek az előírások azonban értelemszerűen nem a kényszerintézkedés törvényi alapját jelentik, hanem a jogalkalmazás törvényi szempontjait. A kényszerintézkedés törvényi alapját (törvényi okát és célját) azok a kockázatok, veszélyek jelentik, amit a törvény felsorol. Ennek megállapítása a jogalkalmazó (bíró) feladata. Kétségtelen olyan feladat, amikor egyben megmérni kell és megítélni is.
[102] De ennek sorrendje változatlanul az, hogy előbb a kockázat realitását és mérvét kell a tárgyi és személyi körülmények alapján, mentén felmérni, megállapítani, és annak ismeretében számba venni a visszatartó eszközöket, illetve kiválasztani a megfelelőt, ami elegendő, azaz szükséges és elégséges.
[103] Ez pedig akkor teljesülhet törvényi intelmek szerint, ha minden lehetséges, felmerült kockázat asztalra kerül, és minden veszély, kockázat el van számolva.
[104] Mindazonáltal a Be. 278. § (1) bekezdése szerint vádemelés előtt a bíróság az ügyész indítványára határoz a kényszerintézkedésről; a (3) bekezdés szerint pedig ha az ügyész letartóztatást indítványoz, akkor helyette bűnügyi felügyeletet stb. rendelhet el. Következésképpen vádemelés előtt a kényszerintézkedés tárgyában (amint korábban is) a bíróság kizárólag ügyészi indítványra jár el, és határoz, viszont ez egyben - értelemszerűen - azt is jelenti, hogy az indítványról határoznia kell.
[105] Ezzel összhangban az ügyészi indítványtól kell kiindulnia (összhangban azzal, hogy ebben az eljárási szakaszban hivatalból a bíróság nem járhat el, másrészt ilyenkor az ügyészi indítványozás vád szerinti eljárás igényét jelenti). Vagyis nem eleve alulról (a legenyhébbtől) felfelé, hanem az ügyészi indítványtól kezdve lefelé haladva kell vizsgálni, hogy melyik eszköz alkalmazható, szükséges és elégséges. Lényegében azonban az ilyen döntés értelme ugyanaz, mint az érdemi ítéleté, legyen a ténybelisége, az eljárása és a jogi rendelkezése helyes.
[106] A Be. 277. § (1) bekezdése szerint távoltartás a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, illetve - ha ez a sértett vonatkozásában állapítható meg - a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el. A (2) bekezdés szerint bűnügyi felügyelet a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának akadályozása, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el. A (4) bekezdés szerint a letartóztatás a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának akadályozása, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el, ha különösen a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, a terhelt személyi és családi körülményeire, a terhelt és a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy viszonyára, a terhelt büntetőeljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására tekintettel a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél távoltartással és bűnügyi felügyelettel nem biztosítható.
[107] A Be. 281. § (1) bekezdése szerint a bűnügyi felügyelet a terhelt szabad mozgásához és a lakóhely, illetve tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. A (2) bekezdés alapján bűnügyi felügyelet elrendelése estén a bíróság előírja, hogy a terhelt a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helységet, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhatja el, meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket vagy közterületet ne látogasson, illetve meghatározott időközönként és módon a rendőrség általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szervénél jelentkezzen.
[108] A 282. § alapján a távoltartás, bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását biztosító intézkedés a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz, illetve az óvadék. A 283. § (4) bekezdése szerint a bíróság a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz telepítésének feltételeit annak elrendelésekor tisztázza. A 284. § szerint az óvadék a bíróság által meghatározott pénzösszeg, amelynek célja a bíróság által elrendelt távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályai megtartásának, és a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének elősegítése.
[109] Kétségtelen, hogy az új eljárási törvény 2018. július 1-jei hatállyal jelentősen átalakította a 2003. július 1-jével újból bevezetett óvadék intézményét, amelynek új funkciója a távoltartás és a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását biztosító intézkedés. Az óvadék új szabályozásának lényege, hogy óvadék megállapítására minden esetben bűnügyi felügyelet, távoltartás, vagy távoltartás és bűnügyi felügyelet együttes alkalmazása esetén, e kényszerintézkedések magatartási szabályainak megtartása érdekében kerülhet sor.
[110] Azaz egyrészt előfeltétele, hogy meglegyen a bűnügyi felügyelet elrendelésének törvényi feltétele, ez nyilvánvalóan hiányzik akkor, amikor a bíróság birtokában csupán külföldi, ukrajnai tartózkodási és lakóhely címe van; az óvadék ezen nem segít.
[111] Továbbá olyan magatartási szabály biztosítására, ami elő nem írható, az óvadék nem szolgálhat. Ilyen az, hogy tartózkodni kell új bűncselekmény elkövetésétől, avagy a bizonyítás megnehezítésétől, meghiúsításától. Ehhez képest ezen más törvényi okok esetében az óvadék alkalmazására sincs törvényi lehetőség.
[112] Ma tehát - szemben a korábbi Be.-vel - az óvadék nem a letartóztatás önálló alternatívája, nem az óvadék válthatja fel a letartóztatást, hanem a bűnügyi felügyelet (illetve távoltartás, avagy kettő együtt), az óvadék pedig legfeljebb ennek a biztosítéka, biztosítását szolgálója lehet.
[113] Ehhez képest eldöntendő kérdés, hogy a letartóztatás törvényi okai (feltételei) és az óvadék törvényi lehetősége (célja, rendeltetése) miként áll összhangban. Kétségtelen, hogy főszabályként az óvadék a letartóztatást váltó bűnügyi felügyelet (stb.) magatartási szabályainak biztosítását célozza. Ugyanakkor a Be. 284. § e kettő mellett kifejezett, önálló célként rögzíti az eljárásban való jelenlét biztosításának elősegítését. A szabályozás viszont nem rögzíti kifejezetten, hogy az óvadék a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés kockázata esetében is alkalmazható biztosíték, és ezt - szemben a korábbi szabályozással - nem is zárja ki.
[114] Mindez összhangba akként hozható, hogy - amint arra a törvény indokolás is utal - a bűnismétléstől és a bizonyítás megnehezítésétől való tartózkodás nyilvánvalóan nem írható elő magatartási szabályként. Márpedig, ha valami nem írható elő magatartási szabályként, akkor annak biztosítékát, illetve biztosítékául óvadékot (pénzösszeget) sem lehet felajánlani és elfogadni. Következésképp ha a bűnismétlés, avagy a bizonyítás megnehezítésének a kockázata, avagy ilyen kockázat is fennáll, reális, akkor óvadék nem fogadható el. Ehelyett más biztosító intézkedést, vagy eleve más személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést kell választani. Eltérő törvényi rendelkezés hiányában a távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet e két kockázat estében is választható alternatíva, viszont az óvadék ezek biztosítékául nem szolgálhat (vö.: 2017. évi XC. törvény 280-295. §-hoz fűzött indokolás).
[115] Amennyiben tehát a bíróság saját álláspontja szerint a terhelttel szemben a személyi szabadságot érintő engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél bűnügyi felügyelettel (annak sem szigorúbb, sem enyhébb formájával) nem biztosítható, vagyis ha a bűnügyi felügyelet elrendelésének eleve nincsenek meg a törvényi feltételei (amint azt a kerületi bíróság a határozatában rögzítette), akkor azok hiányát óvadékkal, avagy az óvadék összegének nagyságával pótolni nem lehet.
[116] Vagyis, ha a bíró e két intézményt óvadék nélkül nem tartja elegendőnek, akkor értelemszerűen nem nyugtathatja meg lelkiismeretét az óvadékkal, vagyis nem választhatja e két intézményt, mivel az óvadék nem a letartóztatás önálló alternatívája, hanem a távoltartás és a bűnügyi felügyelet biztosítékainak egyike.
[117] Az óvadék nem pénzügyi kategória, valójában a zálog, egy ígéret fejében. Aki felajánlja az kimondva, kimondatlanul azt ígéri, hogy nem jelent kockázatot, aki engedi azt mondja, hogy az ígéret elfogadható, a kockázatérzés megnyugtató módon elviselhető. Ebben a bírónak kettős nézőpontja kell legyen, az egyik, amit a fél kínál, és a másik, ami (a féltől függetlenül) a bíró sajátja. Tehát a bírónak nem csupán az ügyfél kérdését kell megválaszolnia, hanem mert törvényt alkalmaz, a törvény szolgálatát végzi. Ennek helyességét szavatolja a Kúria.
[118] Az óvadék a letartóztatásnak törvényes alapját nem szünteti meg, illetve nem az óvadék szünteti meg a letartóztatás törvényes alapját, hanem a bűnügyi felügyelet stb. (függetlenül attól, hogy az óvadék letétele esetében szüntetik meg). Az óvadék mögött opportunista megfontolás van.
[119] Helytállóan hivatkozott a legfőbb ügyész arra is, hogy a bűnügyi felügyelet jogintézmény lényegéből következik, hogy ennek a kényszerintézkedésnek az elrendelésére abban az esetben kerülhet sor, ha a terhelt tartózkodási helye ismert, ellenőrizhető, így garantált, hogy az ügyben eljáró hatóságok számára a terhelt ténylegesen elérhető lesz. Ez következik a törvény [Be. 281. § (2) bekezdés a) pontja szerinti] megfogalmazásából is.
[120] A kerületi bíróság annak ellenére rendelt el a terhelttel szemben bűnügyi felügyeletet (írta elő, hogy a terhelt Budapest közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, tartózkodási helyét, lakóhelyét engedély nélkül nem változtathatja meg), hogy a kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen a védő kifejtette, a terhelt dolgozni szeretne és az általa vezetett hajón Európában közlekedni. S éppen ezért ajánlotta fel a védő kommunikációs lehetőségként és jelentkezési formaként az elektronikus levelezést. Ezt követően a másodfokon eljárt törvényszék a védő által előterjesztett új tényeket értékelte, amelyek arra vonatkoztak, hogy a terhelt megélhetését, egy adott címen b.-i lakhatását munkáltatója biztosítja, a terhelt konkrét magyarországi tartózkodási helyének megjelölésére - nyomkövető alkalmazása ellenére - azonban határozatában semmilyen formában nem utalt [vö.: 15/2018. (VI. 15) IM számú rendelet 2. § (1)-(3) bek.].
[121] Ilyen körülmények között a bűnügyi felügyelet elrendelése nem tekinthető tényszerű, más adattal alátámasztott, észszerű érvekkel indokolt intézkedésnek.
[122] A Be. 283. § (4) bekezdése kimondja, hogy a bíróság a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz telepítésének feltételeit annak elrendelésekor tisztázza.
[123] A bíróság határozata ellentétes ezért a terhelt jövőbeni mozgása ellenőrzésének megvalósíthatóságára vonatkozó, a Be. 283. § (4) bekezdésében írt törvényi, valamint a bűnügyi felügyelet és távoltartás végrehajtásáról szóló 15/2018. (VI. 15.) IM rendelet 5-7. §-aiban írt rendelkezésekkel is; másképpen szólva a bírói rendelkezés ténybeli alapja sem volt tisztázott.
[124] A megtámadott határozat törvénysértő rendelkezése arra is visszavezethető, hogy a másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezés kiegészítésében felhozott újabb különös ok kérdésében semmilyen döntést nem hozott, és az ügyészi indítványról e tekintetben semmilyen módon nem rendelkezett.
[125] A Be. 478. § (1) bekezdése szerint ha a nyomozási bíróhoz benyújtott indítvány elbírálásának nincs akadálya, a bíróság nem ügydöntő végzéssel határoz, amelyben az indítványnak helyt ad, részben helyt ad vagy azt elutasítja. A (2) bekezdés szerint a határozat indokolása tartalmazza az indítvány lényegét, az eljárás alapjául szolgáló cselekmény tényállásának rövid leírását és Btk. szerinti minősítését, az indítvány törvényi feltételeinek fennállását vagy azok hiányára való utalást. A (3) bekezdés értelmében ha a bíróság az indítványt végleges nem ügydöntő végzéssel elutasította, változatlan alapon újabb indítvány előterjesztésének nincs helye. Az ilyen indítványról való döntést a bíróság mellőzheti, ez azonban nem akadálya annak, hogy a kérdésben újabb nem ügydöntő végzést hozzon.
[126] A nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés elbírálására vonatkozó szabályokat a Be. 480-483. §-a tartalmazza, a Be. 465. § (1) bekezdése alapján pedig amennyiben a Be. bíróság vádemelés előtti eljárásra vonatkozó Tizenkettedik része nem tartalmaz speciális szabályt, a rendes bírósági eljárás szabályait e tekintetben is alkalmazni kell.
[127] A Be. 478. § (1) bekezdéséből következően - s összhangban a már hivatkozott 278. § (1) bekezdésében foglaltakkal, illetve annak kapcsán kifejtettekkel - a bíróságot a vádemelést megelőzően benyújtott indítványokat érintően döntési kötelezettség (döntési kényszer) terheli, az indítványról dönteni kell, illetve az indítványról kell dönteni.
[128] A Kúria 93. számú BK véleményében kifejtettek szerint: A határozat indokolásában a nyomozási bíró számot ad arról, hogy a letartóztatás általános feltételei fennállnak-e, és megindokolja, hogy a letartóztatás mely különös okát, milyen adatok alapján állapította meg. A határozat indokolásában ki kell térni a védői ténybeli és jogi érvelésre és a nyomozási bíró azzal kapcsolatos álláspontjára. A végzés indokolása tartalmazza az indítvány lényegét, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény rövid leírását és minősítését, az indítvány törvényi feltételeinek fennállását vagy azok hiányára való utalást.
[129] Az indokolásnak nem elegendő az ügyészi indítványban foglaltakra utalni, el kell számolnia azzal, hogy a nyomozási bíró a terheltet terhelő megalapozott gyanút, illetve a letartóztatás mely különös okát (okait), és milyen tények alapján látja fennállni, avagy milyen észszerű kétely merült fel az indítvány megalapozottságával szemben. E körben számot kell adni arról is, hogy a terhelt mely személyi körülményeit vizsgálta, és azokból milyen következtetésre jutott. Az eljárás kontradiktórius jellegéből következően az indokolásban minden, a nyomozási bíró által megállapított okra vonatkozóan ki kell térni, hogy arra milyen adat van, ki kell térni az ügyészi indítvánnyal szembeni védői ténybeli és jogi érvelésre és a nyomozási bíró azzal kapcsolatos álláspontjára. A határozatnak tartalmaznia kell, hogy az ügyészi indítványt mely részében találta alaposnak. Így válhat a határozat teljeskörűen megalapozottá (vö.: Kúria Büntető Kollégiuma Joggyakorlat-elemző csoport 2016.El.II.JGY.B.2.).
[130] Itt jegyzi meg a Kúria, hogy a Be. 478. § (3) bekezdése helyes értelme szerint a törvény változatlan alapon újabb indítvány előterjesztésekor az ilyen indítványról való döntés mellőzését akkor teszi lehetővé, ha azt korábban a bíróság már elutasította; vagyis az indítványról érdemben egyszer már döntött, döntési kötelezettségének eleget tett (hasonlóan ahhoz, amint perújítás esetében is az jelent újdonságot, aminek ténybeliségével az alapügyben eljárt bíróság nem foglalkozott, s jelentősége perdöntő). Elutasítás (az indítványról való döntés) hiányában - amint arra a védő helyesen hivatkozott - az ügyész nyilvánvalóan nincs elzárva attól, hogy újabb előterjesztést tegyen.
[131] A törvénysértő rendelkezéséhez vezetett az is (a már kifejtettek szerint), hogy a törvényszék az ügyészi fellebbezés kiegészítésében hivatkozott újabb letartóztatási okkal, és az annak alapját valószínűsítő tényekkel érdemben nem foglalkozott [az ügyész arra a következtetésre jutott, hogy a letartóztatás különös okaként már fennállnak a Be. 276. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában megjelöltek is, illetve megállapíthatók a Be. 277. § (4) bekezdés d) és e) pontjában írt feltételek is].
[132] A Be. 584. § (5) bekezdésében meghatározott keretek között lehet a fellebbezésben új tényt állítani, illetve új bizonyítékra hivatkozni.
[133] A letartóztatás okainak meglétét és a kényszerintézkedés szükségességét a bíróság nem csak olyan körülményre alapozhatja, amely a bizonyosság erejével megállapítható. Elégséges az is, ha a döntés olyan adaton (adatokon) alapul, amelyek tényszerűsége más adattal alátámasztott, és ez észszerű érvet szolgáltat arra a következtetésre, hogy e kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében szükségszerű, célszerű (BH 2017.7.II.).
[134] Amint arra a legfőbb ügyész átiratában helyesen hivatkozott, az eljárás nyomozati szakasza egy dinamikus folyamat, amelynek során a nyomozó hatóság addig nem ismert bizonyítékokat szerez be, majd azok alapján az ügyészséggel együtt következtetéseket von le, új tényeket állapít meg. Ezek az újabb adatok érdemben befolyásolhatják a kényszerintézkedés tárgyában hozandó döntést is, így annak érdekében, hogy a bíróság végleges határozata az aktuálisan (az adott eljárási szakaszban megkívánt bizonyossággal) megállapítható tényeken alapuljon és minden tekintetben törvényes legyen, az újonnan beszerzett adatokat, és az azok alapján levonható jogkövetkeztetéseket a másodfokon eljáró bíróság elé kell tárni. Nyilvánvaló, hogy annak lehetséges hatása a terheltre nézve lehet kedvező vagy hátrányos; úgyszintén a terhelt és a védő sincs megfosztva attól a lehetőségtől, hogy új tényekre hivatkozzon a fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság előtt (mint ahogy egyébként ezt a védelem jelen ügyben is megtette).
[135] Értelemszerűen az ügyész a kényszerintézkedés tárgyában folyó eljárásban a fellebbezésben újabb okot, körülményt (akár terhesebbet) is felhozhat, hiszen ilyen esetben "súlyosítási tilalom" nincs, eltérő döntés estében harmadfokú eljárás lehetősége fel sem merül, és nem jelenti a jogorvoslati jogosultság sérelmét sem. Ennek magyarázata pedig az, hogy az ilyen döntés rendes úton újra peresíthető, nem jelenti a döntés érinthetetlenségét; mint ahogyan a terhelt sincs elzárva attól, hogy bármikor a kényszerintézkedés megszüntetését, enyhébb intézkedés alkalmazását indítványozza.
[136] Az ilyen döntés nem bizonyosságról, nem az igazság kimondásáról (nem a büntetőjogi főkérdés eldöntéséről), hanem az igazság kiderítése esélyének biztosításáról szól. Az ilyen döntés nem res iudicata érvényű, csupán arra kell vállalkoznia, hogy vele szemben utóbb észszerű aggályok már ne legyenek támaszthatók. Ezt viszont el kell érni, akkor lehet mondani, hogy a döntés helyes. A kényszerintézkedés eljárási eszköz az igazság kiderítését, a valóság megismerése alapján célzó eljárásban. Ezért a kényszerintézkedés kérdése együtt halad a bizonyítással, annak fordulataival, esélyével, esélytelenségével. Ezért kell vádemelés előtt (és az után is) időszakosan vizsgálni a szükségességét, és indokoltságát, amit az ügydöntő határozat jogereje fog végleg lezárni.
[137] A másodfokon eljárt törvényszék a védő fellebbezésében előadott újabb tényeket, érveket érdemben értékelte (így azt, hogy a terhelt b.-i lakhatását munkáltatója biztosítja), az ügyészi fellebbezés indokolásának kiegészítésében kifejtett érvekkel azonban egyáltalán nem foglalkozott. Ez egyoldalú.
[138] Amint azt a Be. 284. §-a kifejezetten kimondja, az óvadék célja az előírt magatartási szabályok megtartásának, és a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítása.
[139] Amennyiben tehát a bíróság megállapítása szerint is az ügyész által előadott ténybeliség (bizonyítékok) a bizonyítási eljárás megnehezítését, meghiúsítását valószínűsítik, óvadék megállapításának - a Be. 284. §-ában írt rendelkezés folytán - sem lett volna helye.
[140] A megtámadott határozatban foglaltak kapcsán rámutat a Kúria arra, hogy a Be. a letartóztatás törvényi alapjaként meghatározza annak okait és céljait.
[141] A letartóztatás (mint kényszerintézkedés) törvényi céljai:
- a szökés, elrejtőzés (tartózkodási hely eltitkolásának) kiküszöbölése,
- az eljárási cselekményen való jelenlét biztosítása;
- a bizonyítás zavartalanságának biztosítása; és
- a (folyamatban lévő büntetőeljárás alatti) bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése.
[142] Ez egyben azt is jelenti, hogy a letartóztatásnak célhoz kötöttnek, ekként az adott törvényi cél veszélyeztetettségével arányban állónak is kell lennie. Önmagában valamely törvényi ok megállapítása nem elégséges.
[143] A letartóztatás törvényi oka egyrészt olyan múltbeli esemény bekövetkezte, melyet a törvény kifejezetten meghatároz [ilyen a szökés, elrejtőzés, illetve megkísérlésének, büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy megfélemlítése, bizonyítási eszköz megsemmisítése vagy meghamisítása, valamint újabb büntetőeljárás megindulásának ténye; Be. 276. § (2) bekezdés a) pont aa) alpont, b) pont ba) alpont, c) pont ca) alpont].
[144] Másik okcsoportba tartozik valamely jövőbeli nemkívánatos esemény veszélye [így a kötelező jelenlét ellenére távolmaradás, a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének, veszélyeztetésének, a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés kockázata; Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpont, b) pont bb) alpont, c) pont cb) alpont, 552. § (2) bekezdés]. Ez utóbbi okok esetében a törvény csupán példálózóan sorol fel olyan körülményeket, melyekből következtetés vonható valamely veszélyre.
[145] Ehhez képest a bíróságnak minden esetben egyfelől konkrét, az eljárásban felmerült adatot, tényt kell rögzítenie, másfelől abból megalapozott és az adott terhelt személyére konkretizált következtetést kell vonnia valamely veszély meglétére.
[146] A Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpont, b) pont bb) alpont, c) pont cb) alpont esetében a bíróság - értelemszerűen - nem csak olyan körülményre, okra alapozhatja a letartóztatást indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható.
[147] Elvárás azonban, hogy döntése ne csupán feltételezésen, hanem olyan adaton alapuljon, melynek megléte (tényszerűsége) a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, észszerű érvvel indokolt, igazolt, s ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében - és az adott terhelt személyi szabadsága ellenében - szükséges, célszerű (EBH 2025.).
[148] A személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését megalapozó, a Be. 276. § (2) bekezdésében felsorolt különös okokkal összefüggésben a Kúria kiemeli a következőket is.
[149] E kényszerintézkedés rendelhető el a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében, ha megszökött, szökést kísérelt meg, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, illetve megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne [Be. 276. § (2) bek. a) pont aa) és ab) alpont].
[150] Miután a törvény az elrejtőzést külön is említi, szökés esetét akkor lehet megállapítani, ha a terhelt a lakó- vagy tartózkodási helyéről eltávozott. Az eltávozás azonban nem tekinthető szökésnek, ha a terhelt nem a büntetőeljárás meghiúsítása, hanem egyéb okból, pl. rendes foglalkozásának folytatása végett távozott el, vagy ha azt a helyet, ahová távozott a hatóságnak bejelenti, vagy hasonló célból hozzátartozóival, a vele együtt lakókkal közli. Megszököttnek tekintendő az a terhelt is, aki - mielőtt a hatóság elbocsátotta volna - az idézés helyéről eltávozik. Az elrejtőzés előfordulhat önállóan vagy a szökéssel együtt. Az előbbi eset áll fenn, ha a terhelt lakásán vagy tartózkodási helyén elrejtőzött. Szökéssel kapcsolatos az elrejtőzés, ha a terhelt abból a helységből, ahol lakik megszökött és tartózkodási helyét eltitkolja. Az elrejtőzés már akkor megállapítható, ha a terhelt rendes lakó- vagy tartózkodási helyén nem található fel, és környezetében hollétéről felvilágosítást adni nem tudnak. Mind a szökésnek, mind az elrejtőzésnek arra kell irányulnia, hogy a terhelt azáltal magát a büntetőeljárás alól kivonja. Az elrejtőzés már önmagában valószínűsíti ezt a célt. Ilyenkor tehát a terheltnek magának kell igazolnia azt, hogy a szökés nem a büntetőeljárás meghiúsítása végett történt. Az önkéntes jelentkezés csak akkor zárja ki a letartóztatást, ha az valóban önkéntes és nem azért történt, mert az elkövető tudomást szerzett arról, hogy a hatóság nyomában van.
[151] Arra vonatkozóan, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye a büntetés milyen mértékénél áll fenn, a törvény nem tartalmaz rendelkezést, de erre nézve egyformán érvényes útmutatást adni nem is lehet. Ezt a kérdést, ennek kockázatát minden esetben külön-külön kell vizsgálni, s a büntetés mértékén kívül egyéb körülmények, így főleg a terhelt személyi körülményei, a bűncselekmény súlya és a bűnösség foka is figyelembe veendő. Az "egyéb ok", amelynek esetében a terhelt szökésétől vagy elrejtőzésétől tartani kell, lehet pl. az, hogy a terheltnek nincs állandó tartózkodási helye.
[152] Letartóztatásnak csak akkor lehet helye, ha a törvényben meghatározott, és ennek keretében az adott esetben kiszabható vagy nem jogerős ítéletben kiszabott büntetés súlyossága, az eset összes körülményeire tekintettel, a józan élettapasztalat szerint valóban valószínűvé teszi a szökés veszélyét. Éppen ezért a büntetés súlya mellett és ezzel kapcsolatban vizsgálni kell többek között a következő körülményeket is: milyen bűncselekmény megalapozott gyanúja terheli a terheltet; kiemelkedő jelentőséggel a terhelt esetleges külföldi kapcsolatait; a terhelt életkorát; a terhelt előéletét, a bűncselekménnyel is jellemzett egyéniségét; a terhelt foglalkozását, kereseti viszonyait, a munkakörülményeit, vagyoni helyzetét; családi állapotát, körülményeit; lakóhelyének állandóságát, annak földrajzi fekvését; a terhelt magatartását a büntetőeljárás alatt.
[153] A kérdés gyakorlati elbírálásánál abból kell kiindulni, hogy az, aki megszökik, nemcsak a büntetéstől menekül - esetleg csak ideig-óráig -, hanem szakítania kell eddigi életmódjával, családi, baráti környezetével, foglalkozásából adódó kapcsolataival. Egyfelől áll tehát a fenyegető büntetés előli tudatos vagy ösztönös menekülés vágya, ami természetesen annál erősebb lehet, minél súlyosabb büntetéssel kell számolnia a terheltnek, úgyszintén olyan körülmények, amelyek a menekülés vágyának tettre váltását előmozdíthatják; a másik oldalon állnak ezzel szemben azok a körülmények, amelyek fékezik a menekülés vágyát, vagy éppen kizárják a szökés bekövetkezését. Ugyancsak a szökést mozdíthatja elő a fiatalabb életkor, az ezzel járó nagyobb mozgékonyság, a terheltnek az elkövetett bűncselekmény jellege nyomán mutatkozó nagyfokú felelőtlensége, a visszatartó hatást gyakorló tényezők kis száma vagy éppen teljes hiánya, a családi kapcsolatok és az állandó lakás és kereset hiánya, a tartózkodási hely olyan fekvése, amely megkönnyíti a szökést. Viszont a szökés feltételezése ellen érvelhet: a rendezett életvitel, az állandó jellegű lakóhely, állandó foglakozás, kereset, a büntetőeljárás során tanúsított őszinte magatartás, megbánás, a terheltnek tartásra, eltartásra szoruló családtagjai, súlyos betegsége stb.
[154] A bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében kényszerintézkedés rendelhető el, ha a terhelt a bizonyítás meghiúsítása érdekében a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlített, jogellenesen befolyásolt, vagy tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot, vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisített, meghamisított, elrejtett; illetve megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene [Be. 276. § (2) bek. b) pont ba) és bb) alpont].
[155] Mihelyt bizonyíték van arra, hogy a terhelt az ügyben bárkit hamis vallomástételre, vagy a vallomás megtagadására rávenni törekedett, illetőleg hogy bizonyítékot hamisít meg vagy ilyentől a hatóságokat megfosztja vagy erre törekszik, a letartóztatás elrendelhető. Nem lényeges, hogy vajon a befolyásolni kívánt személy milyen minőségben vagy egyáltalán szerepelt-e, illetve szerepelni fog-e a büntetőeljárásban. Az sem jön figyelembe, hogy ez a személy esetleg jogosult a vallomástétel megtagadására. Az, hogy a bizonyíték, amelynek megsemmisítésére vagy megváltoztatására a terhelt törekszik, lényeges vagy lényegtelen, nem jön figyelembe. A törvény helyes értelme szerint a terhelt letartóztatható, ha a bűncselekmény felderítése meghiúsítására vagy megnehezítésére törekedett, illetőleg törekszik, akár személyesen végzi azt, akár mással végezteti. A letartóztatás nemcsak akkor indokolt, ha a bűncselekmény felderítésének meghiúsítására vagy megnehezítésére irányuló cselekményt még nem hajtották végre, hanem akkor is, amikor azt a terhelt már bevégezte. Ennek oka, hogy a letartóztatás elrendelésének mellőzése esetén az ilyen cselekmény ismétlésétől vagy szélesebb körre való kiterjesztésétől kell tartani, továbbá hogy a megváltoztatott bizonyítékokat gyakran csak úgy lehet a valóságnak megfelelő állapotba helyezni, ha a terhelt fogva van.
[156] A Be. 276. § (2) bekezdés c) pontja szerinti bűnismétlés megakadályozása lényegében preventív intézkedés, amely a terhelt részéről további bűncselekmény elkövetését kívánja megakadályozni. Elegendő, ha az újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja megállapítható, az azonban szükséges, hogy a terhelt az újabb bűntettet már korábbi cselekménye miatt folyó eljárás megindulása után kövesse el. A cselekmény befejezése, a vonatkozó kísérlet, illetőleg folytatása csak akkor bír jelentőséggel, ha ezt bizonyíték támogatja és különösen, ha a fenyegetés komoly veszélyt jelent, amely csak a terhelt letartóztatásával hárítható el. Ezt a veszélyt természetesen nem olyanként kell értelmezni, mint amely a bűncselekmény elkövetéséből általánosan következően fenyeget - hiszen ilyen veszély általában minden bűncselekménnyel kapcsolatban fennáll, s épp e veszély elhárítását is célozza a büntetéskiszabás -, hanem újabb bűncselekménynek közvetlenül, már a büntetőeljárás tartama alatt is fenyegető közeli veszélyéről van szó.
[157] A Kúria az ügyben indokoltnak látta továbbá a következőkre rámutatni.
[158] A Be. 285. § (3) bekezdése értelmében a bíróság az óvadékra irányuló indítványt vagy elutasítja, vagy megállapítja az óvadék összegét. Következésképpen - szemben a kerületi bíróság végzésével - nem kell az óvadék megállapítása esetén, mellette külön rendelkezést hozni az óvadék elfogadásáról is.
[159] A Be. 285. § (1) és (3) bekezdése és a 286. § (2) bekezdése összevetett értelmében az óvadék összegét a bíróság állapítja meg, azonban annak szempontjaként közömbös, hogy mekkora volt a védelem indítványa, illetve mekkora volt a felajánlott összeg. A bíróságnak nem a védelem ajánlatával, hanem a törvénnyel van elszámolnivalója, szemben azzal a törvényszéki állásponttal, ami jelentőséget tulajdonított annak, miszerint a kerületi bíróság által megállapított összeg másfélszerese a védelem részéről felajánlottnak.
[160] A gyanúsítás szerint felrótt bűncselekmény megnevezése helyesen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetésének vétsége. A bűnösségi alakzatot, tehát azt, hogy a bűncselekmény szándékosan vagy gondatlanságból elkövetettnek minősül-e, általában nem kell feltüntetni. Akkor indokolt ezt megtenni, ha egy vétségnek szándékos és gondatlan alakzata is van, ilyenkor a gondatlan alakzatra kell utalni. A felrótt bűncselekménynek egyaránt van szándékos és gondatlan alakzata, viszont előbbi kizárólag bűntett, utóbbi pedig vétség [vö.: Btk. 233. § (1)-(2) bekezdése, és (3) bekezdése].
[161] A megnevezés kapcsán megjegyzi a Kúria, hogy a "tömegszerencsétlenség" és a "halálos tömegszerencsétlenség" nem normatív, hanem jogelmélet és joggyakorlat által kialakított és bevett és következetes ítélkezési gyakorlaton alapuló kategória. A tömegszerencsétlenség az olyan baleset, amelynek következtében legalább egy ember súlyos testi sérülést, nagyobb számú - legalább kilenc - személy pedig sérülést (legalább könnyű testi sérülést) szenvedett. A halálos tömegszerencsétlenség pedig olyan tömegszerencsétlenség, amelynek következtében legalább egy ember meghalt és legalább kilenc más személy megsérült. A törvény szerint a halálos tömegszerencsétlenséggel egyező fenyegetettség alá tartozó, ha bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozta.
[162] A Kúria indokoltnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szerződések fennállása, rendelkezései, tartalma, valamint a kialakult viszonosság tekintetében a bíróságoknak kétség esetén az Igazságügyi Minisztérium ad felvilágosítást. Az Igazságügyi Minisztérium által kiadott "Tájékoztató a nemzetközi vonatkozású büntető ügyek intézéséről" összeállítás Függeléke áttekintést nyújt a büntetőügyekben eljáró bíróságoknak az eljárás szempontjából legfontosabb nemzetközi szerződésekről, és azok magyar szövegéről. A Tájékoztató Függelékének VI. Fejezetében található magyar fordításban az 1994. évi XVIII. törvénnyel, az 1994. évi XIX. törvénnyel, az 1994. évi XX. törvénnyel a 2001. évi LXVII. törvénnyel, valamint a 2005. évi CXVI. törvénnyel kihirdetett nemzetközi egyezményekhez az egyes tagállamok által tett fenntartások és nyilatkozatok; közte a Párizsban 1957. december 13-án kelt, európai kiadatási egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyvei (1994. évi XVIII. tv.) részes államainak az egyezményhez és a kiegészítő jegyzőkönyvekhez tett fenntartásai és nyilatkozatai. Itt található Ukrajna által a 6. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjához fűzött fenntartása, eszerint "Ukrajna nem adja ki Ukrajna állampolgárát egy másik államnak. Az egyezmény alkalmazása szempontjából Ukrajna állampolgárának kell tekinteni minden olyan személyt, aki a kiadatás kérdésben való döntés pillanatában Ukrajna törvényei szerint Ukrajna állampolgára" (elérhető: www.kormány.hu/igazságügyiminisztérium/igazságügyiinformációk/nemzetközi ügyek/tájékoztató).
[163] A törvényességi eljárás indítványozására - amint egyébként a jogegységi eljárásnál is - nem a felek jogosultak, hanem meghatározott személyek, jelen eljárás esetében a legfőbb ügyész.
[164] Valójában - bár az elintézés formája nyilvános ülés - a törvényességi eljárás (amint a jogegységi is) nemperes eljárás, nem szükséges, hogy legyenek ellenfelek. Tárgya - mindkettőnek - konkrét, valamely konkrét ügyben hozott döntés. Elsődleges célja - mindkettőnek - nem a felekre kiható határozat elérése; a határozat hatályának kiterjesztése nem szükségképpeni, csupán másodlagos következmény.
[165] Ez az eljárás - amint a jogegységi eljárás is - a nyilvánosság előtt folyó jogértelmezés. Valójában határozat és nem ügyvizsgálat. Fogalmilag másról van tehát szó ahhoz képest, mint valaki ügyének eldöntése.
[166] A jogértelmezés a jogegység fogalmi és gyakorlati feltétele.
[167] Helyes értelmezés szerint jogértelmezési kérdésekben nincs elfogultság, ez ugyanis nem a tények, bizonyítékok mikénti mérlegelése.
[168] Az értelmezésre váró jog forrása a törvény, és az ítélkezési mandátum forrása is a törvény. Ezért közömbös jogegységi eljárásban, hogy a konkrét döntéssel érintett bíró is szerepelhet-e az eljárásban, illetve hogy mi a korábbi nyilvánosságra hozott álláspontja.
[169] Valójában törvényességi eljárásban is erről van szó. Csupán szabályozástechnikai kérdés, hogy a törvényességi eljárás holléte folytán alkalom nyílik a bíróval szembeni kifogásra ilyen címen (jogegységi eljárás esetében ez nem lehetséges).
[170] Ám éppen azért, mert a Kúria törvényt értelmez, viszont törvényt nem tör, s még a látszatát is elkerüli, látta helyesnek ha jelen összetételben jár el.
[171] Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a Kúria kifejtse, hogy ezzel összefüggésben tartalmi szempontból sem volt a védő elfogultsági kifogása helyénvaló. Lévén olyan jogi álláspont kinyilvánítását rótta fel, ami jogot értelmez, törvényt értelmez, nem pedig bizonyítékokat mérlegel, nem hiteltérdemlőség kérdésében foglal állást, nem felelősséget latolgat.
[172] A törvény tartalma közügy. A törvény tartalmáról, a törvény helyes értelméről beszélni a Kúriának joga egyben kötelessége is. Ez nem személyes ügy, hanem intézményes.
[173] Ez abból a helyzetből adódik, hogy a Kúriának törvény adta joga, hogy ugyan peres ügyek apropóján, ám peren kívül járjon el, és a jog értelmezéséhez biztosítsa - amint itt is történt - az eszmecserét.
[174] Ekként a jogépségi célt szolgáló eljárásban benyújtott kizárásra irányuló indítvány minden jogalapot nélkülözött.
[175] A Kúria elnökhelyettese a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényben feljogosított személyként [Bjt. 44. § (2) bek.] eljárva, a Be. 107. § (2) bekezdésében foglaltaknak eleget téve, szóvivői kötelezettségét teljesítette, amikor a kényszerintézkedés tárgyában véglegessé vált döntésről - a legfőbb ügyész által a törvényesség érdekében igénybe vehető jogorvoslat benyújtását megelőzően - a közszolgálati rádió felkérésére tájékoztatást adott. E tényre figyelemmel igazgatási döntést hozott, mely szerint a legfőbb ügyész által utóbb benyújtott jogorvoslati indítvány elbírálásában nem vesz részt.
[176] Ekként a Kúria a Be. 667. § (1) bekezdése alapján a legfőbb ügyész törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati indítványát elbírálva a Be. 669. § (1) bekezdés 2. fordulata alapján megállapította, hogy a kerületi bíróság, illetve a törvényszék végzésének az óvadékra vonatkozó rendelkezése törvénysértő.
[177] A Kúria a Be. 669. § (3) bekezdése alapján kizárólag a törvénysértés megállapítására szorítkozott; a bűnügyi költség viseléséről a 669. § (4) bekezdése alapján rendelkezett.
[178] A Kúria határozata elleni fellebbezést a Be. 653. § (1) bekezdése értelmében a Be. 458. § (3) bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a Be. 650. § (1) bekezdés b) pontja zárja ki.
(Kúria Bt. III. 750/2019.)
BH 2020.6.171 I. A letartóztatás szempontjából a nem jogerős ítélet meghozatala új helyzetet teremt, melyre figyelemmel a törvény az eljárás további szakaszára új, önálló letartóztatási okként határozza meg, hogy az ítéletben kiszabott tartamú szabadságvesztésre figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani. Az erőszakos, részben élet elleni szervezett bűncselekményeket elkövető vádlottakkal szemben nem jogerősen kiszabott 20 évi, illetőleg 14 évi szabadságvesztés olyan büntetési tartam, amely a vádlottak szökési, elrejtőzési szándékát kiválthatja, annak elhatározását megerősítheti [Be. 522. § (2) bek.].
II. Az olyan bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben, ahol a törvény a letartóztatás tartamának felső határát nem állapítja meg, és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztésből - az ítélet szerint - a feltételes szabadságra bocsátás kizárt, ott a letartóztatásnál enyhébb - döntően önkéntes jogkövetésen alapuló - személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem lehet alkalmas a letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására.
Az ilyen ügyben a vádlott által fogvatartásban eltöltött hosszabb időtartam sem szól a letartóztatás ellen, mert az időmúlás következménye a letartóztatás indokoltságának bíróság általi, meghatározott rendszerességgel történő felülvizsgálata, de önmagában az időmúlás a kényszerintézkedés megszüntetéséhez nem feltétlenül vezet [Be. 276. § (2) bek. a) pont ab) alpont, 278. § (3) bek., 277. § (4) bek., 298. § (1), (2) bek. a) pont, 522. § (2) bek.].
[1] Az ítélőtábla a 2019. április 11-én meghozott végzésével a törvényszék előtt folyamatban lévő büntetőügyben - a fellebbviteli főügyészség indítványára tekintettel - a Be. 291. § (1) bekezdés b) pontja alapján az I. r., a II. r. és a VI. r. vádlott letartóztatásának indokoltságát felülvizsgálta, és azt mindhárom vádlott tekintetében továbbra is fenntartotta.
[2] Az ügyben az elsőfokú bíróság az ítélőtábla végzésének meghozatalát követően, 2019. május 29. napján nem jogerős ítéletet hozott, melyben
- az I. r. vádlottat 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 166. § (1) bek., valamint egy esetben (2) bek. b) és f) pont, egy esetben (2) bek. b), e) és f) pont], társtettesként elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263. § (1) bek. és (3) bek. b) pont], társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263/A. § (1) bek. és (3) bek. b) pont], valamint felbujtóként elkövetett fegyvercsempészet bűntette [korábbi Btk. 263/B. § (1) bek. és (3) bek. b) pont] miatt - mint visszaesőt - halmazati büntetésül 20 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható,
- a II. r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete [korábbi Btk. 166. § (1) bek., valamint (2) bek. b), e) és f) pont], társtettesként elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263. § (1) bek. és (3) bek. b) pont], valamint társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette [korábbi Btk. 263/A. § (1) bek. és (3) bek. b) pont] miatt - mint visszaesőt - halmazati büntetésül 14 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a II. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható,
- a VI. r. vádlottat 3 rendbeli rablás bűntette [2012. évi C. törvény - a továbbiakban: Btk. - 365. § (1) bek. a) pont, és egy esetben (3) bek. a) és c) pont, két esetben (3) bek. a) pont], valamint társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette [Btk. 325. § (1) bek. a) pont] miatt halmazati büntetésül 8 évi szabadságvesztésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, és abból a VI. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
[3] Az ítélőtábla végzése ellen az I. r. vádlott és védője, valamint a II. r. és a VI. r. vádlott jelentett be fellebbezést a letartóztatás megszüntetése, az I. r. vádlott védője másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében.
[4] Az I. r. és a VI. r. vádlott, valamint az I. r. vádlott védője fellebbezéseiket írásban indokolták; nem indokolta meg fellebbezését a II. r. vádlott.
[5] Az I. r. vádlott fellebbezésében utalt arra, hogy az ítélőtábla már korábban is megtette, hogy szó szerint átmásolta az előzetes letartóztatás tárgyában hozott korábbi végzésének indokolását az újabb határozatába, amit a Kúria is szó nélkül hagyott, és az ítélőtábla érintett tanácsa ellen bejelentett elfogultsági indítványát sem bírálták el azóta sem. A végzés - a vádlott álláspontja szerint - valótlan adatokon alapszik; életmódja rendezett, állandó munkahellyel és biztos, magas jövedelemmel rendelkezett.
[6] Kifejtette, hogy a jelen végzésben hivatkozott valamennyi, a letartóztatás alapjaként megjelölt körülmény már akkor is fennállott, amikor vele szemben a bíróság házi őrizetet alkalmazott, sőt akkor még további, súlyosabb bűncselekménnyel is vádolták; ennek ellenére sem szökött meg. A végzés erről szót sem ejt, csupán azt ismétli meg, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága már három évvel ezelőtt is elégtelennek talált.
[7] Végül kifogásolta, hogy az ítélőtábla végzésében rögzítette, hogy az elsőfokú eljárásban ítélet várható; álláspontja szerint ez nem a letartóztatás indokoltságával összefüggő körülmény.
[8] Az I. r. vádlott védője fellebbezésében előadta, hogy a letartóztatás indokoltságát illetően jelentős változás a további időmúlás, ami már az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy korábbi ítélete szerint is meghaladta azt a tartamot, amit egy demokratikus társadalomban a közérdek a személyi szabadság jogával szemben megkívánhat. Az ítélőtábla végzése nem felel meg az egyéniesítés követelményeinek, nem tér ki a vádlott családi, társadalmi kapcsolataira, és arra, hogy eljárási kötelezettségeit miként teljesítette. Nem vizsgálta azt sem, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók-e, annak ellenére, hogy a vádlott a rá vonatkozó szabályokat a vele szemben alkalmazott házi őrizet idején is betartotta. Nem fogadható el az ítélőtábla azon álláspontja sem, miszerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetettség önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.
[9] A VI. r. vádlott fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a bíróságot a nyomozó hatóság téves adatok felhasználásával téveszti meg, a tanúkat kényszerítették a vallomásra és meghamisították a jegyzőkönyveket, ugyanakkor fontos iratokat visszatartanak. Személyi körülményeiben lényeges változás egészségi állapotának súlyos megromlása.
[10] A VI. r. vádlott utalt rá, hogy az alapeljárás során külföldön dolgozott, és azóta csupán mentő körülmények kerültek felszínre. Az ítélőtábla nem hivatkozhatott volna tényként arra, hogy bűncselekményt követett el, és iratellenes az a megállapítása is, miszerint állandó munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezett.
[11] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezéseket alaptalannak tartotta, és mindhárom vádlott tekintetében az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint mindhárom vádlott esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye, ami kizárólag letartóztatással küszöbölhető ki.
[12] Az ügyészség álláspontja szerint a vádlottak terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele és a kiszabható szabadságvesztés tartama a szökés, elrejtőzés veszélyét megalapozza, és ezt a VI. r. vádlott egészségi állapota sem szünteti meg. A bűnismétlés veszélyét pedig a vádlottak korábbi büntetettsége, valamint az támasztja alá, hogy jelen eljárás több bűncselekmény miatt folyik velük szemben, amelyeket nem sokkal korábbi büntetéseik kiállása után követtek el.
[13] Az átirat szerint a házi őrizet szabályainak korábbi betartása, de családi és egyéb személyi körülményekre való hivatkozás sem elegendő az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása indokoltságának alátámasztására, a bizonyítékok értékelésére pedig a kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntés meghozatalakor nem kerülhet sor.
[14] Az I. r. és II. r. vádlottak, valamint az I. r. vádlott védőjének fellebbezése nem alapos, a VI. r. vádlott fellebbezése pedig időközben okafogyottá vált.
[15] Törvényesen járt el az ítélőtábla, amikor az I. r., II. r. és a VI. r. vádlottak letartóztatásának indokoltságát - helyesen - a Be. 291. § (2) bekezdése és a Be. 297. § (4) bekezdése értelmében felülvizsgálta, és azt a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában és c) pont cb) alpontjában meghatározott okokból továbbra is fenntartotta.
[16] Ugyanakkor a Kúria utal arra, hogy az ítélőtábla végzését sajátos perjogi helyzetben bírálja felül. A végzés indokolása arra a joghelyzetre vonatkozott, amikor is a vádlottakkal szemben még az elsőfokú eljárás folyamatban volt, így csupán a vád tárgyává tett, és a folyamatban lévő eljárás tárgyát képező cselekmény absztrakt büntetési tételéből indulhatott ki, míg a felülbírálat időpontjában azonban a vádlottakkal szemben nem jogerős ítélettel 20, 14, illetve 8 évi szabadságvesztés került kiszabásra.
[17] A nem ügydöntő végzés elleni fellebbezés elbírálása során a Kúria döntési jogköre teljes; nem csupán vizsgálhatja a fellebbezéssel támadott döntés törvényességét, hanem arról rendelkezni jogosult és köteles. Következésképp, bár nyilvánvalóan választ kell adnia arra, hogy a végzésben foglalt indok alapján - adott perjogi helyzetben - a vádlottak letartóztatásának fenntartása helytálló volt-e, azonban arról már a jelen eljárásjogi helyzetben kell rendelkeznie.
[18] Az I. r. és a II. r. vádlott tekintetében - a támadott végzés meghozatalakor fennálló perjogi helyzetben - az ítélőtábla helyesen vette számba a letartóztatás indokoltsága tekintetében releváns körülményeket.
[19] Értelemszerűen nem történt - és vádmódosítás hiányában, az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatala előtt fogalmilag nem is történhetett - változás abban, hogy a vád tárgyát képező bűncselekmények - büntetési tételben is kifejeződő - tárgyi súlya kiemelkedő, és ez nem hagyható figyelmen kívül a bizonyítás érdeke, illetve a folyamatban lévő bizonyítási eljárásban biztosítandó vádlotti jelenléthez fűződő törvényi érdek szempontjából. Az ítélőtábla helyesen hivatkozott tehát arra, hogy az I. r. és a II. r. vádlottal szemben vád tárgyává tett cselekmények tárgyi súlya nem csupán kiemelkedő, hanem a hasonló jellegű ügyekkel összevetve is kirívóan súlyos. Ez azt jelenti, hogy a hasonló jellegű (és nem ugyanilyen elkövetésű), de már életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását lehetővé tevő, egyrendbeli minősített emberöléshez képest további nyomatéka van annak, hogy az emberölés bűntette a vád szerint több okból is súlyosabban minősül, illetve az I. r. vádlott esetében a bűnsegédi elkövetéshez kapcsolódóan többrendbeli, és ahhoz az időközben történt részben jogerős, részben nem jogerős részfelmentések után is további súlyos, erőszakos jellegű, és lőfegyverekkel kapcsolatos, önmagukban is magas büntetési tételű bűncselekmények társulnak. Kiemelkedően súlyos az adott bűncselekményfajtákon belüli elkövetési mód is; erre a vádban felróttak szerint, a sorozatjellegű cselekmények tervezett előkészületei, a terep előzetes megfigyelése, a tűzfegyverek és más speciális eszközök beszerzése és használata, az elkövetési mód határozottsága nyújt következtetési alapot.
[20] Az időmúlás ténye a letartóztatás indokoltságának megítélése során kétségtelenül jelentőséggel bír; éppen ezért rendeli azt a törvény meghatározott rendszerességgel felülvizsgálni.
[21] Az I. r. és a II. r. vádlott által eddig előzetes letartóztatásban töltött időtartam valóban jelentős, és az a korábbi végzés meghozatala óta újabb hat hónappal növekedett. Az elsőfokú bíróság azonban folyamatosan tárgyal, így a vádlottak fogvatartása a vád tárgyává tett cselekmények büntetési tételének és konkrét tárgyi súlyának tükrében, az ügy terjedelmére és bonyolultságára is tekintettel az újabb hat hónap elteltével sem tekinthető aránytalannak és indokolatlannak. Az ilyen mérvű fenyegetettség mellett a rendezett családi viszonyokra és megélhetési körülményekre való hivatkozás is súlytalan (EBH 2014.B1.).
[22] Ezért az ítélőtábla végzésének meghozatalakor helyesen hivatkozott arra, hogy az I. r. és II. r. vádlottakkal szemben a letartóztatásnak a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott indoka fennáll.
[23] A letartóztatás szempontjából azonban a nem jogerős ítélet meghozatala új helyzetet teremt, melyre figyelemmel a törvény az eljárás további szakaszára új, önálló letartóztatási okot is meghatároz; a Be. 552. § (2) bekezdése ugyanis önálló letartóztatási okként jelöli meg, ha az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.
[24] A szabadságvesztés tartama olyan körülmény, amely a vádlott szökési, elrejtőzési szándékát kiválthatja, annak elhatározását megerősítheti.
[25] A konkrét ügy sajátosságait, valamint az I. r. és II. r. vádlottak egyedi körülményeit megvizsgálva jelen ügyben e veszély reálisan fennáll. A nem jogerős ítélettel kiszabott 20, illetve 14 évi szabadságvesztés olyan körülmény, ami a szökés, elrejtőzés kockázatát jelenti. A felülbírálat során a kockázat az, hogy a vádlott esetleges szökése, elrejtőzése nyilvánvalóan kihatással van, illetve lehet a vele szembeni eljárás lefolytatására, menetére, mivel annak addigi rendjét vagy meg kell változtatni, vagy az eljárást fel kell függeszteni. Ekként a vádlott szökése, elrejtőzése (elérhetetlensége) következtében egyben az esetlegesen kiszabott szabadságvesztés jövőbeni végrehajtásának esélye is véglegesen meghiúsulhat.
[26] Az I. r. és a II. r. vádlott esetében a szabadságvesztés tartamából fakadó szökési veszélyt nem közömbösítik személyi körülményeik, ezért velük szemben a letartóztatás szükséges és enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel nem váltható fel.
[27] Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott hosszú tartamú fegyházbüntetések alkalmazására igen durva, erőszakos jellegű, robbanóanyag és lőfegyverek felhasználásával elkövetett, tervezett és gondosan előkészített bűncselekmények miatt került sor. Az I. r. vádlott fellebbezésében részletezett személyi körülményei és vagyoni viszonyai pedig csak annak tükrében értékelhetők, hogy az I. r. vádlott - a nem jogerős ítélet szerint - ilyen körülmények között követte el a vagyoni haszonszerzés érdekében az emberi életeket is támadó bűncselekményeit. Ekként azok nem zárják ki a szökés, elrejtőzés veszélyét sem, illetve nem is csökkenthetik azt olyan fokban, hogy az döntően önkéntes jogkövetésen alapuló kényszerintézkedéssel is kiküszöbölhető legyen, függetlenül attól, hogy az eljárás korábbi, az alapeljárásnak a nem jogerős ítélet meghozatalát megelőző szakaszában már került sor a vádlottakkal szemben házi őrizet alkalmazására.
[28] A legnyomatékosabban a letartóztatás indokoltsága ellenében ható körülmény a vádlottak által eddig fogvatartásban töltött, kétségkívül rendkívül hosszú időtartam. Ennek a szökés, elrejtőzés veszélyére gyakorolt hatását azonban ellensúlyozza, hogy a vádlottak büntetése a terhükre bejelentett ügyészi fellebbezésre tekintettel - elméletileg - súlyosítható, valamint az a tény is, hogy a feltételes szabadságra bocsátásuk a nem jogerős ítélet szerint kizárt. Ugyanakkor a nem jogerős ítéletben kiszabott büntetésekből is még mindkét vádlott szabadságvesztésének több mint a fele kitöltetlen; e tartamok pedig önmagukban is a szökés, elrejtőzés veszélyét támasztják alá.
[29] Ekként az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben a szökés, elrejtőzés veszélye kapcsán immár nem a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott, hanem a Be. 552. § (2) bekezdése szerinti letartóztatási ok áll fenn.
[30] A bűnismétlés veszélye kapcsán az ítélőtábla végzését annyiban kell pontosítani, hogy az I. r. és a II. r. vádlott nem különös visszaeső; a nem jogerős ítéletben a bíróság mindkét vádlottat mint visszaesőt ítélte el. Ugyanakkor e vádlottak részben súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmények miatti büntetett előélete, és a röviddel utolsó szabadulásuk utáni (a nem jogerős ítélet szerinti) elkövetés, valamint a visszaesői minőségük, és (a nem jogerős ítélet szerinti) feltételes szabadság hatálya alatti elkövetés alapján az ítélőtábla megalapozottan vont következtetést arra, hogy a vádlottak - szabadlábra kerülésük esetén - szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. A vádlottak előéleti adataiból és a vádiratban terhükre rótt bűncselekmények vád szerinti elkövetési módjából a jövőbeni bűnismétlés veszélyére levont következtetést pedig nem zárja ki - különösen jelentős vagyoni haszonnal járó bűncselekmények tekintetében - az sem, ha a vádlott egyébként a megélhetését biztosító vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkezik.
[31] Az ítélőtábla tehát helyesen állapította meg, hogy az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában meghatározott letartóztatási ok továbbra is fennáll.
[32] Hiányossága viszont az ítélőtábla végzésének, hogy az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségével külön nem foglalkozott, és azok helyett a letartóztatás szükségességének jogszabályi alapjára sem hivatkozott. A Kúria azonban már utalt arra, hogy a nem jogerős ítélet szerint az abban megállapított erőszakos, részben élet elleni, szervezett bűncselekményeket elkövető, nem jogerős hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt vádlottakkal szemben döntően önkéntes jogkövetésen alapuló személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem lehet alkalmas a letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására; ezért a letartóztatás helyett a Be. 277. § (4) bekezdés a) és c) pontjára tekintettel nem alkalmazható enyhébb kényszerintézkedés.
[33] A kifejtettekkel ellentétes irányba ható további okot vagy körülményt a Kúria az iratokban nem észlelt. A közérdek valódi követelményének a speciális jelei fennállnak, ami a vádlottak társadalomra való veszélyességének - az előéletükön és a terhükre rótt cselekmények jellegén alapuló - magas fokából fakad, és a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztések egyéniesítik. Ez pedig a nem jogerős ítéletben a vádlottak terhére rótt bűncselekmények és a kiszabott szabadságvesztések tartama tükrében, a jelentős időmúlás ellenére is nagyobb súllyal esik latba, mint az egyéni szabadság tiszteletben tartására vonatkozó jog, és így az előzetes letartóztatás fenntartását indokolja (BH 2009.7.).
[34] Ehhez képest a letartóztatás fenntartásának alapjául szolgáló okok [Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja, valamint - a kifejtettek szerint - a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja helyett a Be. 552. § (2) bekezdése] az I. r. és a II. r. vádlottal szemben továbbra is fennállnak, az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása pedig - az eljárás jelen szakaszában - nem lenne alkalmas a letartóztatással elérni kívánt cél megvalósítására.
[35] A VI. r. vádlott letartóztatását a nem jogerős ügydöntő határozatának kihirdetését követően az elsőfokú bíróság - ugyancsak nem jogerősen - megszüntette.
[36] A Be. 291. § (1)-(2) bekezdése a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés indokoltságának időszakos felülvizsgálatát írja elő. Ekként a törvényi követelmény kizárólag a - jelen esetben - letartóztatás tényleges foganatosítása, illetve az e címen történő tényleges fogvatartás indokoltságának időszakos, hivatalbóli felülvizsgálatát jelenti.
[37] Ehhez képest a felülvizsgálat feltétele
- egyrészt a törvényi tartam - akár egybeszámítás folytán történő - letelte,
- másrészt pedig a felülvizsgálat időpontjában, az adott ügyben, letartóztatás jogcímén történő, tényleges fogvatartás.
[38] Következésképpen - törvényi feltétel hiányában - nincs helye felülvizsgálatnak, ha annak időpontjában
- a terhelt bármely okból nincs fogvatartásban, vagy
- a fogvatartás jogcíme nem letartóztatás, vagy nem az adott - hanem más (különálló) - ügyben elrendelt, fenntartott letartóztatás végrehajtása (BH 2012.189.I.).
[39] A Kúria döntési jogkörével kapcsolatban korábban kifejtettekből pedig az is következik, hogy a fentiek a felülvizsgálat tárgyában hozott döntés felülbírálatára is irányadók; ezért a letartóztatás megszűnésének esetén az annak indokoltságáról rendelkező végzés elleni fellebbezés is okafogyottá válik.
[40] Jelen ügyben pedig az ítélőtábla fellebbezéssel támadott végzésének felülbírálata időpontjában a VI. r. vádlott már nincs letartóztatásban, ezért a felülbírá-lat iránti eljárás megszüntetésének van helye (BH 2017.394.).
[41] Ezért a Kúria a Be. 614. § (1) bekezdésére való utalással, a hivatkozott törvényhely (3) bekezdés b) pontjára tekintettel, a (4) bekezdés szerinti tanácsülésen eljárva a Fővárosi Ítélőtábla végzését az I. rendű és a II. rendű vádlott tekintetében a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta, míg a VI. rendű vádlott tekintetében a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felülbírálat iránti eljárást megszüntette.
(Kúria Bpkf. III. 625/2019.)