Magánlaksértés

221. § (1) Aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével bemegy, illetve ott bent marad, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakó vagy azzal rendelkező akarata ellenére vagy megtévesztéssel

a) éjjel,

b) fegyveresen,

c) felfegyverkezve vagy

d) csoportosan

bemegy, vagy ott bent marad.

(3) Aki mást megakadályoz abban, hogy lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen,

a) ha az (1) bekezdésben meghatározott módon követi el, az (1) bekezdés szerint,

b) ha a (2) bekezdésben meghatározott módon követi el, a (2) bekezdés szerint

büntetendő.

(4) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a (2) bekezdésben meghatározott módon követik el.

A dolog elleni erőszakkal, továbbá a helyiségbe vagy az ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, valamint a hamis vagy lopott kulcs használatával vagy erdőben jogellenes fakivágással elkövetett lopás esetében

I. a keletkezett kár összege a lopás érték szerinti minősítése szempontjából nem vehető figyelembe;

II. a rongálás vagy a magánlaksértés a törvényi egység folytán a lopással bűnhalmazatban csak akkor állapítható meg, ha a rongálásnak, illetve a magánlaksértésnek valamennyi tárgyi és alanyi ismérve a lopástól elkülönülten megvalósult;

a) a tárgyi és alanyi ismérvek elkülönülésének hiányában is meg kell állapítani a lopás és a rongálás bűncselekményeinek bűnhalmazatát, ha a rongálásnak az 2012. évi C. törvény Különös Részében előírt büntetési tétele az adott esetben a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételénél súlyosabb;

b) míg a magánlaksértésnek az 2012. évi C. törvény 221. § (4) bekezdése szerinti bűntetti alakzata kerül bűnhalmazatba a lopás vétségével.

A bűnhalmazati minősítés említett eseteiben a lopás nem értékelhető dolog elleni erőszakkal elkövetettnek.

I. A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 370. § (2) bekezdésének bc), bf), bg), bi) pontjai a dolog elleni erőszakkal, valamint a helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, továbbá a hamis vagy lopott kulcs használatával (vagy erdőben jogellenes fakivágással) szabálysértési értékre elkövetett lopást vétségként rendelik büntetni.

Ugyanennek a törvényszakasznak a további rendelkezései - a Btk. (3) bek. b) pont bb) pontja a (4) bekezdés b) pont, az (5) bekezdés b) pontja, és a (6) bekezdés b) pontja - értelmében pedig, dolog elleni erőszakkal elkövetés esetén az érték szerinti minősítésre irányadó büntetési tételnél egy fokkal súlyosabb kerül alkalmazásra.

A törvény tehát a lopásnak a fenti elkövetési módjait, noha azok az esetek jelentős hányadában a rongálás vagy a magánlaksértés törvényi tényállását is megvalósítják, a lopás minősítő körülményeiként szabályozza.

Ezzel kifejezésre juttatja azt, hogy ilyenkor a rongálás, illetőleg a magánlaksértés önállóan nem jön létre, hanem az a lopás minősítő körülménye lesz. A törvény ugyanis az így minősülő lopás büntetési tételeinek meghatározásánál az említett cselekmények együttes megvalósulását figyelembe vette.

Ez a jogértelmezés a vizsgált cselekmények tárgyi és alanyi összefüggéseinek az elemzéséből következik.

Tárgyi oldalon a cselekmények időbeli és térbeli egybeesése, az eszköz-cél kapcsolata hoz létre jellegzetesen szoros belső kapcsolatot.

De a lopás meghatározó jelentőségére utal az alanyi oldalon fennálló összefüggés is. Az elkövető egységes elhatározás eredményeként valósítja meg az egész magatartást, annak indítéka azonban kizárólag az idegen dolog eltulajdonítása. A rongálás, illetőleg a magánlaksértés képét mutató cselekményre kizárólag azért került sor, mert az adott körülmények között az idegen dolog elvétele csak így lehetséges.

Mindezekből következik, hogy a Btk. 370. §-ának fenti rendelkezései szerint minősülő lopás törvényi egység. A dolog elleni erőszakkal, a helyiségbe vagy az ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, valamint a hamis vagy lopott kulcs használatával (vagy erdőben jogellenes fakivágással) elkövetett lopás esetében tehát a rongálás vagy a magánlaksértés a lopással bűnhalmazatban általában nem állapítható meg.

Az iménti jogértelmezés alapján az is kézenfekvő, hogy a törvényi egység csak akkor jön létre, ha a lopás és az egyébként a rongálás vagy a magánlaksértés tényállását megvalósító magatartások között az összefüggés a vázoltaknak felel meg. Amennyiben a lopási szándék a dolog elleni erőszak, illetőleg a jogtalan bemenetel után keletkezik, a magatartások önálló jogi értékelése és a bűnhalmazat megállapítása szükséges. A lopás ilyen esetekben nem minősíthető a 2012. évi C. törvény 370. § (2) bek. bc), bf), bg), bi) pontjai szerint.

II. Miként az eddigiekből is kiderül, a tárgyalt jogértelmezési kérdések szempontjából kiindulási alapként az olyan esetek szolgálnak, amelyekben a korábban vázolt alanyi és tárgyi tényezők nem különülnek el egymástól.

A dolog elleni erőszak esetén tehát a rongálási kár éppen azáltal jön létre, hogy az elkövető a lopást dolog elleni erőszakkal valósítja meg. Főszabályként ilyenkor nem létesül bűnhalmazat a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és a rongálás között.

Kivételesen azonban mégis előfordulhat, hogy megdől az az általános rendezési elv, amely ezt a megoldást diktálja: nevezetesen hogy a törvény a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételének megállapításánál a rongálást már figyelembe vette.

Ez pedig akkor következik be, amikor a rongálás törvényi büntetési tétele a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételénél súlyosabb. Ezt a súlyosabb büntetési tételt a törvényalkotó nyilvánvalóan nem vehette figyelembe a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás keretei között létrehozott törvényi egység - ennél enyhébb - büntetésében. Ilyenkor a törvényi egység felbomlik, a lopási és a rongálási cselekményt önállóan kell minősíteni, a szoros alanyi és tárgyi összefüggés ellenére is.

A Btk. 370. §-ának, valamint a 371. §-ának büntetési tételeit egybevetve, tételesen felsorolhatók azok az esetek, amelyek a bűnhalmazati értékelést igénylik.

Bűnhalmazat megállapításának van helye, ha:

a) A szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopáshoz kapcsolódó rongálás ötszázezer Ft-ot meghaladó kárt okoz, illetőleg a kár a kulturális javak körébe tartozó tárgyban, régészeti lelőhelyben vagy műemlékben keletkezik.

- Lopás: két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés Btk. 370. § (2) bek. bc) pont.

- Rongálás: három évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés [Btk. 371. § (3) bek., (4) bek. b) pont, (5)-(6) bek.].

b) A kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás ötmillió Ft-ot meghaladó károkozással jár, illetőleg az elkövető a kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket rongál meg.

- Lopás: három évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 370. § (3) bek. b) pont, ba) pont].

- Rongálás: egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 371. § (4) bek.] vagy ennél súlyosabb [Btk. 371. § (5)-(6) bek.].

c) A nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás mellett a rongálás különösen nagy kárt okoz.

- Lopás: egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 370. § (4) bek. b) pont].

- Rongálás: két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 371. § (5) bek.].

d) A jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás mellett a rongálás különösen jelentős kárt okoz.

- Lopás: két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 370. § (5) bek. b) pont].

- Rongálás: öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 371 § (6) bek.].

Kiolvasható ebből, hogy olyan esetekben létesül bűnhalmazat, amikor a rongálás két érték- (kár-) fokozattal van a lopás felett (mivel a közöttük levő középső fokozatot a dolog elleni erőszak foglalja el).

Ennek folytán a különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette esetén a rongálás halmazati megállapítása már nem jöhet szóba.

A helyiségbe vagy az ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, valamint a hamis vagy lopott kulcs használatával (vagy erdőben jogellenes fakivágással) elkövetés a lopást csak a szabálysértési érték esetén minősíti.

Ennek következtében a magánlaksértés körében a bűnhalmazatnak egyetlen esete van: a Btk. 221. §-ának (4) bekezdése szerint minősülő magánlaksértés bűntette súlyosabban büntetendő, mint a lopás vétsége.

A kétszeres értékelés tilalma mind a rongálás, mind a magánlaksértés körében érvényesül.

Bűnhalmazat esetén a lopás ilyenkor sem minősíthető a Btk. 370. § (2) bekezdésének bc), bf), bg), bi) pontjai szerint (miután a törvényi egység felbomlott).

A lopás egyéb - tényszerűen megvalósuló - minősített esetei azonban megállapíthatók. Ezek az egyéb minősítő körülmények nem érintik a korábban az a)-c) pontokban adott súlybeli arányokat, mivel dolog elleni erőszakkal egyenlő értékűek.

BH 2022.2.38 Amennyiben a sértett már az elkövetés napján tudomást szerzett a magánlaksértés bűncselekményének elkövetőjéről, és e cselekményről nem új adatok feltárása vagy a cselekmény átminősítése folytán derült ki, hogy az magánindítványra büntethető vagy üldözendő, és az már a cselekmény elkövetésekor is nyilvánvaló volt, eljárás pedig hivatalból nem indult, a Be. 378. § (4) bekezdésének alkalmazására nincs mód [Be. 378. § (3) és (4) bek.].

bűntettének kísérletében [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 321. § (1) bek., (3) bek. c) pont], 2 rendbeli társtettesként (felfegyverkezve, csoportosan) elkövetett rablás bűntettében [korábbi Btk. 321. § (1) bek., (3) bekezdés a) és c) pont], társtettesként (csoportosan) elkövetett rablás bűntettében [korábbi Btk. 321. § (1) bek., (3) bek. c) pont] és társtettesként (éjjel, csoportosan, felfegyverkezve) elkövetett magánlaksértés bűntettében [korábbi Btk. 176. § (1) bek., (2) bek. a), c) és d) pont, (4) bek.]. Ezért őt - halmazati büntetésül mint többszörös visszaesőt - 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett továbbá az előzetes fogvatartás beszámításáról, vagyonelkobzás elrendeléséről, a lefoglalt bűnjelről és a bűnügyi költség megfizetésére kötelezésről.

[2] A védelmi fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla a 2013. október 22. napján tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terhelt tekintetében - a kiszabott fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás megjelölésének pontosítása mellett - helybenhagyta.

[3] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a II. r. terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt az elsőfokú bíróság törvényes megalakításának hiánya, a bűnösség részben törvénysértő megállapítása és a kiszabott szabadságvesztés törvénysértő tartama miatt, hatályon kívül helyezés, és új eljárás elrendelése érdekében.

[4] A II. r. terhelt indítványa szerint:

[5] Az elsőfokú bíróság tanácsának elnöke nem volt a fiatalkorúak ügyeire az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kijelölt bíró.

[6] A bűnösségének megállapítása részben törvénysértő.

[7] Nem 4 rendbeli, hanem 2 rendbeli rablást követett el. A rablás kísérletéhez semmi köze, ami az iratok, a sértetti vallomás és a ki nem hallgatott tanúk vallomásaiból kiderül. A másik esetet nem jelölte meg.

[8] A kettős értékelés tilalmát sérti, hogy a rablásba beleolvad a dolog elleni erőszak és az erőszakos behatolás, mégis (bűn)halmazat miatt ítélték el. Ennek kapcsán - bár nem jelölte meg, de - feltételezhetően a magánlaksértésben sérelmezte a bűnösségének megállapítását.

[9] Kifogásolta még, hogy kérése ellenére nem végeztek poligráfos vizsgálatot.

[10] A kiszabott szabadságvesztés tartama azért törvénysértő, mert a másodfokú bíróság a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdését alkalmazta, holott azt az Alkotmánybíróság a 23/2014. (VII. 15.) AB határozatával megsemmisítette 2013. július 1. napjával visszamenőleges hatállyal, illetőleg az eltúlzottan magas tartalmú is.

[11] Mindezt meghaladóan nem biztosították számára az ügyész által módosított váddal szembeni védekezés lehetőségét.

[12] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt - eltérő okból - részben alaposnak, egyebekben részben a törvényben kizártnak és részben alaptalannak tartotta az alábbiak szerint:

[13] Fiatalkorúak elleni bírósági eljárásban első fokon a tanács elnöke (egyesbíró), másodfokon és - a Kúriát kivéve - harmadfokon a tanács egyik tagja az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kijelölt bíró [a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. (a továbbiakban: korábbi Be.) 448. § (2) bekezdés]. Az elsőfokú bíróságon a tanács egyik ülnöke pedagógus [korábbi Be. 448. § (3) bek.]. A fiatalkorúak bírósága a felnőttkorú terhelt ügyét is elbírálja, ha az a fiatalkorú ügyével összefügg [korábbi Be. 448. § (4) bek.].

[14] A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) a kijelölést érintően nem változtatott, a Be. 678. § (4) bekezdése lényegében megegyezik a korábbi Be. 448. § (4) bekezdésében foglaltakkal. Az ülnök tekintetében változott szabályozás utólag nem kérhető számon, s a II. r. terhelt tekintetében mindez egyébként is közömbös. Ha ugyanis a fiatalkorúak bírósága a felnőttkorú terhelt ügyét is elbírálja, az elsőfokú bíróság tanácselnökének esetleges ki nem jelölése kizárólag a fiatalkorú terheltet érintené, s nem a II. r. terheltet (BH 2016.112., 2006.42., 2000.533.). E részében a törvényben kizártnak tartotta a II. r. terhelt indítványát.

[15] Megállapította egyúttal a Legfőbb Ügyészség, hogy az első fokon eljárt bíróság tanácselnöke rendelkezett, rendelkezik kijelöléssel, és a bíróság összetétele hiánytalanul megfelel a korábbi Be. szabályainak, azaz a II. r. terhelt indítványa e részében alaptalan is.

[16] A felülvizsgálat szigorú tényálláshoz kötöttsége folytán a bizonyítottság hiányára hivatkozással támadott 2 rendbeli rablás bűntette körében - a jogi érvelés hiányára is figyelemmel - a terhelt indítványa a törvényben kizárt indítvány.

[17] A kettős értékelés tilalmának sérelme nélkül törvényesen állapították meg a II. r. terhelt bűnösségét az eljárt bíróságok a magánlaksértés bűntettében, az ún. behatolási erőszak és az ún. rablási erőszak elkülönül egymástól (BH 1998.4., 1996.456., 1996.291.), ezért a II. r. terhelt indítványa e részében alaptalan.

[18] A poligráfos vizsgálat elmulasztása és a módosított váddal szemben nem biztosított védelem olyan eljárási szabálysértések, amelyek nem tartoznak a Be. 649. § (2) bekezdésében taxatíve meghatározott, a felülvizsgálatot is megalapozó, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések közé, ezért e kifogások helytállóságát felülvizsgálat keretében nem lehet vizsgálni. E kifogásokat a törvényben kizárt hivatkozásoknak tekintette.

[19] Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában utalt ugyan a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdésének tartalmára is, ám a II. r. terheltet többszörös visszaesőként, és nem erőszakos többszörös visszaesőként ítélte el. A másodfokú bíróság az indokolásában nem foglalkozott a II. r. terhelt büntetésének kiszabásával.

[20] Mindkét bíróság indokolásának teljes körét nézve arra vonható következtetés, hogy a II. r. terheltet többszörös visszaesőként (korábbi Btk. 137. § 16. pont) ítélték el, és vele szemben a halmazati büntetés mértékét a korábbi Btk. 97. § (1) bekezdésének alkalmazásával állapították meg. Az így kiszabott szabadságvesztés tartama azonban törvénysértő, s e részében a II. r. terhelt indítványa alapos.

[21] A 2011. december 10. napján hatályos korábbi Btk. 85. § (2) bekezdése és 97. § (1) bekezdése alapján - miután a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül a legsúlyosabb (felfegyverkezve és csoportosan elkövetett) rablás bűntette öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - halmazati büntetésként öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés lett volna kiszabható. A 18 év szabadságvesztés a törvényes tételkereten kívül esik.

[22] A jogerős ügydöntő határozat maradéktalanul tartalmazza a bűnösségi körülményeket, ezért az abban felsorolt enyhítő és súlyosító körülmények újraértékelésével a Kúria maga hozhat a törvénynek megfelelő megváltoztató határozatot. A II. r. terhelt a vagyon elleni erőszakos bűncselekményeket sorozatosan követett el és a többszörös visszaesést megalapozó elítéltetéseit meghaladóan is számos alakalommal ítélték el, ezért a büntetési célok között az általános megelőzés szempontjait szükséges előtérbe helyezni, ami a halmazati tételkeret felső határát közelítő tartamú szabadságvesztéssel látszik elérhetőnek.

[23] A Legfőbb Ügyészség a Be. 649. § (2) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértést nem észlelt, ezért azt indítványozta, hogy a Kúria tanácsülésen eljárva a támadott határozatot a II. r. terhelt tekintetében változtassa meg akként, hogy a fegyházbüntetésének tartamát a törvényes keretek között állapítsa meg, egyebekben pedig hatályában tartsa fenn.

[24] A II. r. terhelt az észrevételében nem értett egyet azzal, hogy az öt évtől tizenöt évig terjedő büntetési tétel felső határa kerüljön alkalmazásra, mert korábban nem követett el komoly bűncselekményt és rablásért sem ítélték még el. Cáfolta, hogy nem valósult volna meg a Be. 649. § (2) bekezdése szerinti eljárási szabálysértés, ugyanis a nyomozás során "sárba tiporták a jogot". Az elsőfokú bíróság "rémálom volt", megszólalni sem lehetett, és a szembesítések is elmaradtak. A másodfokú "tárgyaláson" kapott egy ceruzát és egy lapot, hogy írja le a mondandóját. Nem volt ügyvédje, mert felőle halálra is ítélhették volna. Jelenleg van ügyvédje, de ő sem ér sokat.

[25] Megismételte, hogy csak két rablás elkövetésében vett részt.

[26] A Kúria azt állapította meg, hogy a II. r. terhelt felülvizsgálati indítványa a kiszabott szabadságvesztés tartamát sérelmező részében az alábbiak szerint alapos.

[27] A II. r. terhelt azt állította, hogy az első fokon eljárt bírói tanács nem volt törvényesen megalakítva, mert az elsőfokú bíróság tanácsának elnöke nem az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kijelölt bíró.

[28] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen eljárási szabálysértés miatt helye van [Be. 648. § b) pont]. Eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő - egyebek mellett - arra hivatkozással, hogy a bíróság a határozatát a 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta meg [Be. 649. § (2) bekezdés d) pont]. A felülvizsgálatot is megalapozó ún. feltétlen (abszolút) eljárási szabálysértés, ha a bíróság nem volt törvényesen megalakítva [Be. 608. § (1) bek. a) pont 1. ford.].

[29] A Kúria abból indult ki, hogy a felnőttkorú terheltként elítélt II. r. terheltet az általa felhozott ok semmiképpen nem érinti, az kizárólag a felülvizsgálati indítvánnyal nem érintett I. r. fiatalkorú terheltet érinthetné. Márpedig a más terheltet érintően állított felülvizsgálati ok a felülvizsgálattal érintett terhelt tekintetében a felülvizsgálat megalapozásául nem szolgálhat. E körben az ítélkezési gyakorlat következetes, amit a következő döntések is igazolhatnak:

[30] A felülvizsgálat az erre alapul szolgáló bármely ok esetén is csak arra a terheltre nézve folytatható le, akinek javára vagy terhére a felülvizsgálati indítványt az arra jogosultak benyújtották (EBH 2013.B2.II.). A Kúria az eljárási szabálysértések kapcsán is csak azokra a terheltekre vonatkozóan bírálhatja felül a megtámadott határozatokat, akik terhére vagy javára a felülvizsgálati indítványt előterjesztették, ezért a védő a felülvizsgálati indítványában csak olyan felülvizsgálati okra hivatkozhat, amely a saját védencét érinti (BH 2016.170.II.). A terhelt a saját javára, a védő pedig csak a védence javára nyújthat be felülvizsgálati indítványt (BH 2008.139. indokolása). Felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálható a felülvizsgálati indítvánnyal nem érintett - a terhelt büntetőjogi felelősségének elbírálása során elkövetett - eljárási szabálysértés (BH 2006.42.III.). Az eljárási szabálysértés miatt előterjesztett felülvizsgálati indítvány esetén nincs lehetőség arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság olyan terhelt ügyében is lefolytassa az eljárást, aki nem terjesztett elő felülvizsgálati indítványt (BH 2000.533.).

[31] Mindezeknek megfelelően a felülvizsgálati eljárásban az a feltételen eljárási szabálysértés, ha a fiatalkorú terhelt és a felnőttkorú terhelt cselekményeinek egy eljárásban elbírálása esetén a bíróság nem a fiatalkorúak ügyeire előírt összetételben jár el, csak a fiatalkorú terhelt felülvizsgálati indítványa esetén észlelhető (BH 2016.112.II., 2000.533., 2006.42.). A II. r. terhelt indítványa e részében a törvényben kizárt felülvizsgálati indítvány és ezáltal tárgytalanná vált annak az érdemi megvizsgálása, hogy a fiatalkorú másik terhelt ügyében eljárt bíróság megalakítása törvényes volt-e vagy sem.

[32] A II. r. terhelt indítványa szerint a bűnösségét egyes bűncselekményekben törvénysértően állapították meg a bíróságok.

[33] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt helye van [Be. 648. § a) pont]. A büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét [Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont].

[34] A II. r. terhelt indítványa szerint ő nem 4 rendbeli, hanem 2 rendbeli rablást követett el.

[35] A felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye. A jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

[36] A II. r. terhelt indítványa e részében a törvényben kizárt, mert a jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálat során irányadó tényállás törvényben tilalmazott támadásán keresztül sérelmezte adott körben a bűnösségének megállapítását. Az észrevételében az elismerten elkövetett rablási cselekményekre felajánlott teljes körű beismerés megtételére pedig törvényes lehetőség nincs, mert felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételére nem kerülhet sor.

[37] A II. r. terhelt szerint bűnösségének megállapítása a rablás bűntette mellett, azzal bűnhalmazatban a magánlaksértés bűntettében sértette a kettős értékelés tilalmát.

[38] A tényállás szerint a II. r. terhelt - a fiatalkorú I. r., a III. r. és a IV. r. terhelttel együtt - akként hatolt be Cs. M. sértett házába, hogy annak kerítésén átmásztak. Egyikük az udvaron egy karót vett magához és nekifutásból a vállával betörte a belülről tolózárral elreteszelt bejárati ajtót, majd benyomultak a lakásba. E sértett a magánlaksértés bűntette miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő magánlaksértés bűntette miatt. A II. r. terhelt e cselekménye társtettesként elkövetett minősített magánlaksértés bűntettét valósította meg.

[39] Ezt követően egyikük ököllel arcon ütötte Cs. M. sértettet, a nála lakó K. L. sértettet pedig a többiek a falhoz szorították, és halállal fenyegették. A terheltek a két sértettől pénzt és értékcikkek átadását követelték. Cs. M. sértettet egyikük a karóval hátba is "vágta" (ütötte). Végül elvették a sértettek minimális értékű pénzét, ingóságait, s azokkal futva távoztak. A II. r. terhelt e cselekménye a társtettesként elkövetett 2 rendbeli minősített rablás bűntettét valósította meg.

[40] A II. r. terhelt tehát - társaival együtt - mind a magánlaksértés, mind a rablás elkövetése során erőszakot alkalmazott. Amint arra a Legfőbb Ügyészség is helyesen mutatott rá az átiratában, az ún. behatolási erőszak és az után az ún. rablási erőszak elkülönül egymástól. A BH 1996.291. szám alatt közzétett döntés szerint a rablást és a magánlaksértést bűnhalmazatban kell megállapítani, ha az elkövető rablási szándékkal erőszakkal vagy fenyegetéssel hatol be más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre. A BH 1996.456. számú döntés szerint a terhelt a rablásra irányuló szándéka megvalósítása végett dolog elleni erőszak alkalmazásával - a bezárt ajtót berúgva - éjjel hatolt be a sértett lakásába. A házijog sérelme folytán ezzel a cselekményével a terhelt a korábbi Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontjában írt elkövetési módra tekintettel a (4) bekezdése szerint minősülő magánlaksértés bűntettét követte el. A BH 1998.4. számú döntés pedig kimondja, hogy az önbíráskodáshoz több vonatkozásban hasonló rablás bűntette tekintetében az újabb ítélkezési gyakorlat (BH 1996.291. és 1996.456.) megállapítandónak látja a rablásnak a vele kapcsolatos magánlaksértés vétségével való bűnhalmazatot, továbbá az erőszakos közösülésnek a végrehajtása érdekében elkövetett magánlaksértéssel való bűnhalmazatot (BJD 9035.). A rablás és az annak érdekében elkövetett magánlaksértés tehát - aktuálisan a megvalósításuk módjának függvényében megvalósult minősített esetükben - egymással valóságos anyagi bűnhalmazatban állnak. Következésképpen a II. r. terhelt indítványa e részében alaptalannak bizonyult.

[41] A terhelt indítványa szerint a kiszabott szabadságvesztés tartama törvénysértő, mert a másodfokú bíróság a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdését alkalmazta, holott azt utóbb az Alkotmánybíróság a 23/2014. (VII. 15.) AB határozatával visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, illetőleg a büntetés egyébiránt is eltúlzottan magas tartamú.

[42] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt helye van [Be. 648. § a) pont]. A büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság - a bűncselekmény törvénysértő minősítésén túl - a Btk. más szabályának megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést [Be. 649. § (1) bek. b) pont 2. ford. ba) alpont].

[43] Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében idézte a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdését, de alkalmazását elvetette, aminek indoka közömbös. A II. r. terhelt mint többszörös visszaeső büntetését a korábbi Btk. 97. § (1) és (2) bekezdésére alapozta azzal, hogy vele szemben öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Ezt azonban nem indokolta meg.

[44] A másodfokú bíróság - vélhetően azért, mert az elsőfokú bíróság nem alkalmazta a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdését - ki sem tért erre a kérdésre. A II. r. terhelt 18 év szabadságvesztés büntetéséről mindössze megállapította, hogy az nem eltúlzottan szigorú.

[45] A II. r. terhelt az utolsó cselekményét 2011. december 10-én követte el. Az ekkor hatályos korábbi Btk. 85. §-a értelmében bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni [85. § (1) bek.]. A büntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni [85. § (2) bek.]. Ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát [85. § (3) bek.].

[46] Az ekkor, éspedig 2010. július 23-tól hatályos korábbi Btk. 97. § (1) bekezdése alapján: a különös és a többszörös visszaesővel szemben - amennyiben e törvény másként nem rendelkezik - az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a húsz évet. Halmazati büntetés esetén a korábbi Btk. 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell a felével emelni.

[47] A II. r. terhelt többszörös visszaeső (korábbi Btk. 137. § 14. pont). A II. r. terhelt által elkövetett újabb bűncselekmények közül kétségtelenül a legsúlyosabb a felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntette [korábbi Btk. 321. § (1) bek., (3) bek. a) pont és c) pont 2. fordulat], amely öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. E büntetési tétel felső határa a többszörös visszaeső II. r. terhelt esetében a korábbi Btk. 97. § (1) bekezdés 1. mondata alapján a felével emelkedik, tehát a bűncselekmény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Halmazati büntetés esetén a többszörös visszaesővel szemben érvényesülő szigor nem fokozható, tehát a korábbi Btk. 85. § (3) bekezdése már nem alkalmazható. Ezt támasztja alá a korábbi Btk. törvényjavaslatának miniszteri indokolása is, amely az ítélkezési gyakorlatban általánosan elfogadott.

[48] A korábbi Btk. akként lépett hatályba, hogy a 97. § (1) bekezdésében a különös visszaeső tekintetében került rögzítésre: "Különös visszaesővel szemben - amennyiben a törvény másként nem rendelkezik - az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a tizenöt évet. Halmazati büntetés esetében a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt kell a felével emelni." A többszörös visszaeső tekintetében pedig a korábbi Btk. 98. § (1) bekezdése írta elő: "a többszörös visszaeső büntetésének kiszabására a 97. § rendelkezései irányadóak." Ezzel tehát megegyező tartalmú a korábbi Btk. 2011. december 10-én hatályos, de immár a különös és a többszörös visszaesőre egybevont 97. § (1) bekezdése.

[49] A törvényjavaslat 97. §-ához fűzött indokolás 2. pontja egyértelműen fogalmazott: "Halmazati büntetés esetén a 85. § (3) bekezdése lehetőséget ad a (2) bekezdés szerinti - tehát a halmazatban levő bűncselekmények közül a legsúlyosabb - büntetési tételnek a felével történő emelésére. Különös visszaesés és bűnhalmazat találkozása esetén azonban indokolatlan lenne a kétszeres emelés. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy ha az elkövető különös visszaeső, akkor halmazat esetében a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt kell a felével emelni." A törvényjavaslat 98. §-hoz rendelt indokolás 1. pontja ugyancsak egyértelmű: "a büntetés kiszabásának azok a szigorúbb szabályai, amelyeket a 97. § a különös visszaesőre határoz meg, a többszörös visszaesőnél is szükségesek. Minthogy a többszörös visszaesők kategóriája a különös visszaesőkénél veszélyesebb, önellentmondás lenne a különös visszaesőkre irányadónál enyhébb szabályozás. Általában nem indokoltak azonban szigorúbb szabályok sem; a büntetési tételek kereteinek további emelése az elkövető személyi körülményeinek olyan túlzott értékeléséhez vezetne, amely a büntetéskiszabást helytelen irányba terelhetné." Következésképpen a többszörös visszaeső II. r. terhelttel szemben halmazati büntetésként is öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

[50] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a II. r. terhelttel szemben a jogerős ítélettel halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztés 18 évi tartama törvénysértő. Az II. r. terhelt indítványa e részében - az általa felhozottól eltérő okból - alaposnak bizonyult. A Kúria egyetértett azzal, hogy ez a törvénysértés felülvizsgálat keretében orvosolható.

[51] Az alapügyben eljárt bíróságok által megállapított bűnösségi (enyhítő és súlyosító) körülmények újraértékelésével a Kúria is arra következtetett, hogy a II. r. terhelt tekintetében a súlyosító körülmények nyomatéka messze meghaladja a javára jelentkező enyhítő körülményekét. A következő tényezők emelendőek ki. A II. r. terhelt 1996. szeptember 2. és 2008. június 15. napjai között számos bűncselekményt - jellemzően lopást, valamint ittas járművezetést, pénzhamisítást, s erőszakos jellegű garázdaságot és zsarolást - követett el, melyek miatt kilenc alkalommal és valamennyi esetben többszörös visszaesőként ítélték el egyaránt végrehajtandó szabadságvesztésre.

[52] A II. r. terhelt a jelen ügybeli, tárgyi súlyuk folytán kimagasló társadalomra veszélyességű bűncselekményeket más büntetőeljárás hatálya alatt, többszörös visszaesőként, többszörös bűnhalmazatban követte el. A többszörös visszaesését megalapozó elítéltetéseken túl is többszörösen elítélt, bűnöző életmódot folytató II. r. terhelt személyében rejlő társadalomra veszélyesség is igen magas fokú. Az említetteken felül a legsúlyosabb cselekménye miatt önmagában is eleve öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[53] A terheltekkel szemben jogerősen kiszabott büntetések egymáshoz viszonyított tartamát sem lehet szem elől téveszteni. A szabadságvesztések tartama: az I. r. fiatalkorú terheltnél 6 év, a III. r. terheltnél 16 év - de végül a Kúria a Bfv.II.1340/2014/5. számú ítéletével a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdésének mellőzésével 12 évre ítélte - és a IV. r. terheltnél 14 év. A Kúria annyiban igazodott a bíróságok álláspontjához, hogy nem merítették ki a halmazati büntetés - szerintük - lehetséges tartamát, viszont az előzőekben rögzített szempontok alapján előtérbe kellett helyezni az általános megelőzést (korábbi Btk. 37. § 2. mondat 2. ford.).

[54] Mindezekre figyelemmel a Kúria a II. r. terheltet - halmazati büntetésül [korábbi Btk. 85. § (2) bek., 97. § (1) bek. 2. mondat 1. ford.] mint többszörös visszaesőt (korábbi Btk. 137. § 14. pont) - 14 év fegyházban végrehajtandó [korábbi Btk. 42. § (2) bek. b/2. pont, (3) bek.] szabadságvesztésre ítélte. A büntetés halmazati jellegét, a II. r. terhelt többszörös visszaesői minőségét és a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a jogerős ítélet helytállóan határozta meg. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata azonban nem csupán a minősített rablások miatt a korábbi Btk. 42. § (2) bekezdés b/2. pontján, hanem a korábbi Btk. 42. § (3) bekezdésén is alapul, mivel egyébiránt is fegyházban kell végrehajtani a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha az elítélt többszörös visszaeső.

[55] A kifejtettek alapján a Kúria - a Be. 660. § (1) bekezdés főszabálya alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdés főszabálya szerinti összetételben eljárva - a II. r. terhelt felülvizsgálati indítványának részben és eltérő okból helyt adott.

[56] A megtámadott határozatot a II. r. terhelt tekintetében a Be. 662. § (2) bekezdés b) pont 2. fordulata szerint megváltoztatta, s maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. A terheltet 14 év szabadságvesztésre ítélte, valamint a Btk. 92/B. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a már végrehajtott büntetés beszámításáról. Egyebekben a megtámadott határozatot a II. r. terhelt tekintetében - Be. 662. § (1) bekezdése alapján - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 33/2019.)

A bűncselekmény megvalósulásának feltétele, hogy a lakás ténylegesen lakásként használt legyen. Nem minősül más lakásának és nem lehet tárgya a bűncselekménynek a még ki nem utalt és más által nem használt önkormányzati bérlakás [Btk. 221. § (1) bek.].

II. Akkor, ha a bíróság úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, és ezért a terheltet felmenti, a szabálysértést elbírálja. Szabálysértés miatt azonban nincs helye felelősségre vonásnak, ha a szabálysértés elkövetése óta hat hónap eltelt, és az elévülést nem szakította félbe eljárási cselekmény. Ilyenkor a bíróság a szabálysértés miatt az eljárást a megszünteti [2017. évi XC. tv. (Be.) 573. § (1) bek.; Szabs.tv. 6. § (1) és (5) bek., 83. § (1) bek. h) pont].

[1] A járásbíróság a 2017. december 1. napján, tárgyalás mellőzésével meghozott végzésével a terhelttel szemben magánlaksértés vétsége [Btk. 221. § (1) bek.] miatt százhúsz óra fizikai munka jellegű közérdekű munka büntetést szabott ki. Rendelkezett arról, hogy amennyiben a terhelt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka, illetve annak hátralévő része helyébe fogházbüntetés lép. Kötelezte a terheltet, hogy a magánfél részére fizessen meg 10 795 forint kártérítést, valamint az állam javára 1500 forint eljárási illetéket.

[2] A járásbíróság végzése 2017. december 14. napján jogerőre emelkedett.

[3] A jogerős határozat ellen a főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában írt okból.

[4] Az indítványozó kifejtette, hogy az irányadó tényállás szerint a terhelt a T. város önkormányzatának tulajdonát képező önkormányzati bérlakásba erőszakkal - a bejárati ajtót vállal benyomva - hatolt be, a tényállás ugyanakkor azt nem tartalmazza, hogy a szóban forgó ingatlanba a terhelt kiköltöztetése után új lakó költözött volna be, vagy azt magánszemély részére kiutalták volna, ekként az sem állapítható meg, hogy az adott lakás másnak az ingatlana. Mi­után a magánlaksértés bűncselekményének jogi tárgya a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog, így csak másnak a lakása jöhet szóba, ezért álláspontja szerint a még ki nem utalt, üresen álló önkormányzati lakás nem lehet elkövetési tárgya a magánlaksértésnek, mivel az nem minősül más lakásának. Ennek alátámasztására hivatkozott a BJD 4159. és 7498. szám alatt közzétett döntésekre.

[5] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálattal megtámadott határozatot változtassa meg és a terheltet az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel.

[6] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt annak helyes indokaira tekintettel fenntartotta, indítványozta a járásbíróság határozatának megváltoztatásával a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontja alapján a terhelt bűncselekmény hiányában történő felmentését.

[7] A jogerős határozat meghozatalára a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény hatálya alatt került sor. 2018. július 1-jén ugyanakkor hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.).

[8] A Be. 868. § (1) bekezdése szerint a törvény rendelkezését a törvényben megjelölt kivételekkel a hatályba lépéskor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. E kivételek között a felülvizsgálati eljárás rendelkezései nem szerepelnek.

[9] Ezért a Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Be. rendelkezéseire volt figyelemmel, és a felülvizsgálati indítvány elbírálására a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatot a Be. 659. § (5) bekezdésében foglalt felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálta felül, emellett vizsgálta a Be. 659. § (6) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéseket is, ilyet azonban nem észlelt.

[10] A járásbíróság végzésében megállapított tényállás lényege a következő:

[11] A terhelt a 2010. június 28. napján kötött, határozatlan idejű lakásbérleti szerződés alapján a T. város önkormányzatának tulajdonát képező önkormányzati bérlakásban lakott. A terhelt a lakás használatáért a mindenkor érvényes önkormányzati rendeletben meghatározott mértékű bérleti díjat volt köteles megfizetni, illetőleg viselnie kellett a szerződésben írt külön szolgáltatások díját is. A szerződés szerint az önkormányzat a bérleti szerződés felmondására volt jogosult, ha a terhelt a lakbért a megfizetésre megállapított időpontig nem fizette meg, és a szerződés bármely okból történő megszűnésekor a terhelt köteles volt a lakást kiüríteni és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban az önkormányzat birtokába visszabocsátani.

[12] A terhelt a szerződés megkötését követően a bérleti, lakáshasználati és a különszolgáltatási díj megfizetési kötelezettségének nem tett eleget. Emiatt az önkormányzat a szerződést 2015. október 31. napjával felmondta, és felhívta a terheltet, hogy e napig a lakást kiürített állapotban adja át. A terhelt - annak ellenére, hogy az önkormányzat felszólító levelét 2015. október 12. napján kézhez kapta - a lakást nem hagyta el, díjtartozását továbbra sem egyenlítette ki.

[13] A járásbíróság az önkormányzat által indított perben a 2016. október 17. napján jogerős ítéletében arra kötelezte a terheltet, hogy a bérlakást harminc napon belül hagyja el, azt az ingóságaitól kiürített, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja át az önkormányzat részére. Miután a terhelt ennek nem tett eleget, a járásbíróság a 2017. május 4. napján jogerőre emelkedett végzésében feljogosította a végrehajtót, hogy a terhelt lakás elhagyására való kötelezettségének teljesítését a rendőrség közreműködésével kényszerítse ki.

[14] A végrehajtó 2017. június 15-én 13 órakor a terheltet a lakásból kilakoltatta.

[15] A kilakoltatás során a terhelt akként nyilatkozott, hogy ingóságait a lakásból már elszállította, az ingatlanban maradt ingóságokra pedig nem tart igényt. A terhelt a lakást 13 óra 28 perckor elhagyta, a lakáskulcsokat az önkormányzat jelen lévő képviselőjének átadta, a lakást 13 óra 37 perckor lezárták.

[16] A terhelt még ugyanezen a napon, 2017. június 15-én 19 óra körül visszament az önkormányzat tulajdonát képező lakáshoz, és abba erőszakkal - a bejárati ajtót vállal benyomva - behatolt és 2017. július 5. napjáig ott is maradt.

[17] A terhelt a lakás bejárati ajtajának benyomásával 10 795 forint kárt okozott az önkormányzat sértettnek.

[18] A sértett - képviselője útján - joghatályos magánindítványt terjesztett elő a terhelttel szemben a sérelmére megvalósított magánlaksértés bűncselekménye miatt, továbbá polgári jogi igényt terjesztett elő, abban a 10 795 forint összegű kár és annak 2017. június 15. napjától járó kamatai megfizetésére kérte a terheltet kötelezni.

[19] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét.

[20] A Btk. 221. § (1) bekezdésében meghatározott magánlaksértés vétségét az követi el, aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével bemegy, illetve ott benn marad.

[21] A szóban forgó ügyben a terhelt az önkormányzati bérlakás használatára 2015. október 31. napjáig volt jogosult, ekkor ugyanis az önkormányzat a lakásbérleti szerződést felmondta és felszólította, hogy a lakás a bérleti díj nem fizetése okán hagyja el. Így a terhelt 2015. november 1. napjától már nem volt jogosult a lakás használatára.

[22] A terheltet a végrehajtó 2017. június 15-én lakoltatta ki a lakásból. Azt azonban az önkormányzat nem utalta ki másnak.

[23] A magánlaksértés jogi tárgya a lakás, illetve a lakáshoz tartozó egyéb helyiség és a bekerített hely zavartalan használatához fűződő érdek, vagyis az ún. házijog.

[24] Annak nincs jelentősége, hogy a lakás természetes vagy jogi személy tulajdonában van-e.

[25] A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. § (5) és 3. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat tulajdonában lévő lakás bérbeadásának érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges, a lakásra a tulajdonos önkormányzat - e törvény keretei között alkotott - rendeletében meghatározott feltételekkel lehet szerződést kötni. Az önkormányzati rendeletben meg kell határozni az önkormányzati lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának a lakás bérbeadásakor fennálló jövedelmi és vagyoni körülményekhez igazodó feltételeit.

[26] A fentiek szerint a önkormányzati lakás esetében a lakhatásra rendeltség az önkormányzat és a bérlő által kötött szerződés létrejöttétől függ, mindaddig, amíg e rendelkezés meg nem történik, a lakás ténylegesen nem lakható.

[27] A bűncselekmény megvalósulásának feltétele, hogy a lakás ténylegesen lakásként használt legyen.

[28] Nem lehet tárgya a bűncselekménynek a még ki nem utalt önkormányzati bérlakás. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy az az önkormányzati bérlakás, amit még nem utaltak ki és üresen áll, nem lehet elkövetési tárgya a magánlaksértésnek (BJD 4159.; BJD 7498.), mivel nem minősül más lakásának.

[29] Mivel a terhelt a 2015. november 1. napjától már nem volt jogosult a lakás használatára, 2017. június 17-én pedig kilakoltatták, azonban a rendelkezésre álló adatok szerint új bérlővel az önkormányzat nem kötött szerződést, bérlőt nem jelölt ki, a lakás a tényállásban írt cselekmény elkövetésének időpontjában nem minősülhetett más lakásának.

[30] Miután a lakás, ahová a terhelt erőszakkal behatolt, nem volt más lakása, így a terhére rótt cselekmény nem bűncselekmény, azzal a Btk. 221. § (1) bekezdése szerinti magánlaksértés tényállását nem valósította meg.

[31] Az okozott kár mértékére tekintettel a cselekmény nem minősülhetett a Btk. 371. §-a szerinti rongálás vétségének sem.

[32] Mindezekre tekintettel a Kúria a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontja alapján a járásbíróság ítéletét megváltoztatta és a terheltet a magánlaksértés vétségének vádja alól a Be. 566. § (1) bekezdés a) pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette.

[33] Az irányadó tényállásban rögzített cselekmény elkövetésével azonban a terhelt megvalósította a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs.tv.) 167. §-a szerinti önkényes beköltözés és a 177. § (1) bekezdés b) pont szerinti rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértését.

[34] A Be. 573. § (1) bekezdése szerint akkor, ha a bíróság úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, és ezért a terheltet felmenti, a szabálysértést elbírálja.

[35] A cselekmény elkövetési ideje 2017. június 15., a járásbíróság ítélete 2017. december 1. napján kelt és 2017. december 14. napján emelkedett jogerőre.

[36] A Szabs.tv. 6. § (1) bekezdése szerint nincs helye felelősségre vonásnak, ha a szabálysértés elkövetése óta hat hónap eltelt (elévülés). Az (5) bekezdés szerint a szabálysértés miatt az eljárás alá vont személy ellen a szabálysértési hatóság, a fegyelmi jogkör gyakorlója, az ügyészség és a bíróság által foganatosított eljárási cselekmények az elévülést félbeszakítják. A félbeszakítás napjával az elévülési idő újrakezdődik.

[37] Miután az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedése óta az elévülést nem szakította félbe eljárási cselekmény, az önkényes beköltözés szabálysértésének és a rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértésnek a büntethetősége a Szabs.tv. 6. § (1) és (5) bekezdésére figyelemmel 2018. június 13. napján elévült, ezért a Kúria a szabálysértés miatt az eljárást a Szabs.tv. 83. § (1) bekezdés h) pontja alapján megszüntette.

[38] A polgári jogi igény érvényesítését a Be. 560. § (1) bekezdés b) pontja szerint egyéb törvényes útra utasította.

(Kúria Bfv. I. 1.328/2018.)

I. A magánindítvány előterjesztése az elkövető kilétének ismeretéhez kötött. Az ismeretlen személy ellen előterjesztett magánvád nem törvényes, a bíróság eljárásának alapját nem képezheti. Azonban a magánindítvány előterjesztésére jogosult sértett bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítványa valamennyi elkövetővel szemben hatályos. Így a magánindítvány joghatályos a közvetett tettessel szemben is, ha az eljárás későbbi szakaszában derül ki: az abban megjelölt előkövető tévedés miatt nem büntethető, azonban a közvetett tettes igen [Btk. 31. § (5) bek., Be. 173. § (3) bek.].

II. Nem büntethető, aki ügyvéd jogszerűtlen tanácsa alapján - a tanács jogszerűségében bízva - követ el bűncselekményt, mivel az ügyvédi tanácsra tekintettel a cselekményt abban a téves feltevésben követte el, hogy az a társadalomra nem veszélyes.

A bűncselekményért közvetett tettesként a tanácsot adó ügyvéd felel [Btk. 13. § (2) bek., 20. § (2) bek.].

III. Az az elkövető, aki az ingatlan használatára jogosultat az ingatlanba történő bejutásában szándékosan azzal akadályozza, hogy a zárat lecserélteti, elköveti a magánlaksértés bűncselekményét [Btk. 221. § (3) bek. a) pontja].

[1] A járásbíróság a 2015. december 16. napján kihirdetett és a törvényszék végzése folytán 2016. június 16. napján jogerős ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki közvetett tettesként elkövetett magánlaksértés vétségében [Btk. 221. § (3) bek. a) pont], ezért százhúsz napi tétel, napi tételenként 1500 forint, összesen 180 000 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy azt meg nem fizetése esetén fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

[2] A jogerős határozatok ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a), b), és c) pontjára hivatkozva.

[3] Az indítványozó szerint a jogerős ítélet sérti a Nemzeti hitvallás és az Alaptörvény más rendelkezéseit, továbbá, az Európai Unió Alapjogi Chartájának több - az indítványban részletesen felsorolt - rendelkezését, megvalósítva ezzel a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a), b) és c) pontjában írt felülvizsgálati okokat.

[4] Emellett indítványában a következőkre hivatkozott:

[5] Az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a terhelt azon védekezését, miszerint a sértettnek az S. K. tulajdonossal szemben elkövetett súlyos jogsértéseit az eljárás során nem vizsgálták, holott végső soron ez vezetett a sértett lakásból való kizárásához, figyelmen kívül hagyták a sértett és a tulajdonos közötti polgári peres eljárásban megállapított tényeket is, a védő indítványa ellenére a peres ügy iratait nem szerezték be, és ez megalapozza a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felülvizsgálati okra figyelemmel a felülvizsgálatot.

Eljárási szabálysértés, hogy a nyomozási bíró érdekellentétre hivatkozással kizárta S. K. védelméből előbb a terheltet, majd dr. G. K. ügyvédet, holott ilyen érdekellentét nem is állt fenn közöttük, ahogy az is, hogy a terhelt védőkénti kizárására, majd meggyanúsítására éppen védői nyilatkozata alapján került sor, dr. G. K. ügyvéd - aki jelenleg a terhelt meghatalmazott védője - S. K. védelméből történő kizárásáról pedig a bíróság hatáskör hiányában döntött.

[6] Nincs arra elfogadható magyarázat, hogy miként lett a terheltből - ügyvédi tevékenysége körében adott tanácsa miatt - előbb a magánlaksértés felbujtója, majd közvetett tettese; az eljárás során a hatóságok csak a tulajdonos S. K. terhére szóló tényeket tárták fel, a javára szóló tények és jogi érvek teljes egészében tisztázatlanok maradtak.

[7] Az eljárt bíróságok megsértették a Btk. 12., 15., 20., 24., 30. §-ait és a Be. 4., 6., 7. §-ait. Törvénysértés az is, hogy az elsőfokú bíróság megtiltotta a terheltnek a bírósági tárgyaláson a talár viselését, amellyel megsértette a terhelt Alaptörvényben garantált emberi méltóságát, az ügyészség pedig nem adott választ a védő felvilágosítás-adási kéréseire, mellyel megsértette a Be. 43. § (2) bekezdés f) pontja szerinti terhelti jogokat.

[8] A "felperes" emberi méltóságát sértette, hogy a bíróság semmibe vette a vád, a védelem és az ítélkezés elkülönülésére vonatkozó rendelkezéseket, amely abban nyilvánult meg, hogy a tárgyalás elnapolását követően az ügyész a tárgyalóteremben maradt.

[9] A nyomozó hatóság megsértette - a részletezett - anyagi és eljárásjogi szabályokat és ezzel a terhelt emberi méltóságát.

[10] Az emberi méltóság megsértésének minősül az is, hogy az eljárt bíróságok az Alaptörvény V. és VI. cikkében foglaltak ellenére állapították meg a terhelt bűnösségét, amely sérti az ügyvéd foglalkozású terhelt személyiségi jogait is.

[11] S. K. nem valósította meg a Btk. 221. § (1) és (3) bekezdés a) pontja szerinti tényállást, mert mint tulajdonos, a sértettet a saját lakásába nem engedte be, nem tanúsított erőszakot, a zárcserét sem ő hajtotta végre, semmilyen cselekményével nem volt tévedésben, a vádirati tényállás erre egyébként sem utalt, amely miatt a terhelttel szemben nem kerülhetett volna sor közvetett tetteskénti vádemelésre, és a védő ellen, ügyvédi minőségében adott tanácsa miatt egyébként sem lehetett volna eljárást indítani.

[12] Az elsőfokú ítélet megalapozatlan, mert az ítéleti tényállás nem tartalmazza, ki a zárcsere tényleges végrehajtója, másrészt a tulajdonos a saját ingatlanán bármikor jogszerűen lecserélheti a zárat.

[13] A bíróságok magánindítvány hiányában jártak el, mivel a sértett az ügyben ténylegesen nem volt sértett, a nyomozó hatóságot megtévesztve állította azt, hogy a lakáson haszonélvezeti joga állt fenn, és elhallgatta, hogy a lakás nem az övé, abban nem rendelkezik lakhatási joggal. E körben hivatkozott a Kúria Bfv.I.119/2013/2. számú határozatára.

[14] A vád nem volt törvényes. A vádhatóság a Be. 4. § (1) bekezdésében írt kötelezettségének sem tett eleget, így a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem lehetett volna a terhelt terhére értékelni.

[15] S. K.-val szemben a büntetőeljárást tévedés miatt megszüntető határozat a terhelt részére, aki abban az időben S. K. meghatalmazott védője volt, nem került kézbesítésre.

[16] A védői feladatokat korábban ellátó ügyvédként a terhelt a Btk. 15. § g) pontja és 24. §-a alapján egyébként sem lett volna büntethető.

[17] Mivel a magánlaksértés csak szándékosan követhető el, ám akkor, ha az ügyvédi tanács helytelen jogi eszköznek bizonyul, ezt nem lehet szándékosnak minősíteni, a közvetett tettesség ezért sem valósulhatott meg. Ebben a körben hivatkozott az elkövetéskor hatályos Polgári Törvénykönyv 98-99. és 115. §-ára is.

[18] S. K. nem volt tévedésben, mert az ügyvédi tanács elfogadása vagy el nem fogadása nem minősül ténybeli tévedésnek, a Btk. 20. § (1) bekezdése értelmében pedig ténybeli tévedés jöhet számításba a közvetett tettesség esetén is. Emellett akkor, ha S. K. tévedésben volt, úgy ezt a terhelt vonatkozásában is meg kellett volna állapítani, így ő sem lehetett volna közvetett tettes.

[19] Hiányoznak a közvetett tettesség megállapításának anyagi jogi feltételei, mivel az ügyész nem bizonyította, hogy a cselekmény elkövetése miatt S. K. tévedés miatt nem büntethető.

[20] Sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése is, amely szerint mindenkinek joga van a védelemhez, továbbá senki sem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye alapján, és a vád tárgyát az S. K. ellen folyó nyomozás során a terhelt által védőként kifejtett tevékenységből eredő információ képezte, így a tényállás szerinti cselekményt a büntető anyagi jog szabályait megsértve minősítette bűncselekménynek a bíróság.

[21] Alaptörvény-ellenes az a bírói gyakorlat, amely a lakás használójának a házi jogát akkor is védelemben részesíti, ha nem jogszerű a lakáshasználat, mivel ez sérti a polgári jogban rögzített tulajdonosi jogokat, és S. K. a Ptk. által szabályozott jogos önhatalommal élve védte meg a tulajdonát, amire a Btk. 24. §-a alapján jogszabályi engedélye volt.

[22] Az ügyben eljárt ügyész és a bírók elfogultak voltak a terhelttel szemben, és nem érvényesült a terhelt tisztességes, pártatlan, időszerű eljáráshoz való joga.

[23] A bíróságok, illetve a felettes ügyészségek nem adtak helyt a védői kizárási indítványoknak, holott kizárt bíró vett részt az eljárásban, mivel a bíró elfogultsága miatt bejelentett kizárási indítványt ugyanazok a bírók bírálták el, akik a terheltet, mint védőt kizáró határozat elleni fellebbezést elbírálták és akik másodfokon jogerős döntést hoztak, emellett a 21/2016. (XI. 30.) AB határozat szerint nem vehetett volna részt az eljárásban az a bíró, aki a nyomozási bíró határozata elleni vádlotti és védői fellebbezések elbírálásában részt vett.

[24] A védő kizárásáról döntő nyomozási bíró határozatát felülbíráló másodfokú bíróság prejudikált azzal, hogy megállapította: a védő jogi tanácsa alkalmas volt arra, hogy S. K.-t a Btk.-ban meghatározott cselekmény elkövetésére sarkallja.

[25] A bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének sem, a terhelt bűnösségének megállapítására alapot adó tényekkel kapcsolatos bizonyítást a bíróság nem folytatta le, és ennek indokolásával adós maradt.

[26] Mindezek alapján elsődlegesen a megtámadott határozatok megváltoztatására és a terhelt felmentésére, másodlagosan pedig a határozatok hatályon kívül helyezésére, és másik elsőfokú bíróság kijelölése mellett a megismételt eljárás lefolytatására tett indítványt.

[27] Álláspontjának alátámasztására csatolta a kerületi bíróság és a törvényszék határozatát.

[28] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben megalapozatlannak tartotta.

[29] Kifejtett álláspontja a következő:

[30] A járási ügyészség által benyújtott vádirat tartalmazta azokat a történeti tényeket, amelyek alapján a vád törvényes volt, annak ugyanis nem fogalmi ismérve az, hogy a "büntetőtörvénybe ütköző cselekmény" leírása körében a törvényi tényállás jogi fogalmait használja, elégséges, ha a történeti tények leírása olyan mértékben konkrét, amelyből büntetőtörvénybe ütköző cselekményre lehet következtetni, és a vádirati tényállásnak egyébként nem a különös részi törvényi tényállás jogi fogalmait kell felsorolnia, hanem azokat az eseményeket, melyek alkalmasak az indítványozott cselekmény bíróság általi megállapítására. Ez a feltétel teljesül, ha a tényállás a bűncselekmény tárgyi oldali ismérveit olyan részletességgel tartalmazza, amelyből az alanyi oldal elemeire alapos következtetést lehet vonni. Ezért a Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontjában írt és a Be. 373. §-ának (1) bekezdésébe ütköző I. c) pontján alapuló felülvizsgálati ok nem állapítható meg. Ezek kapcsán hivatkozott a BH 2011.219. és az EBH 2015.B10.II. szám alatt közzétett döntésekre.

[31] A Be. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Eszerint pedig S. K. az ügyvédi tanács jogszerűségében bízva cseréltette le a házon a zárat, a sértett számára az új zárhoz kulcsot nem biztosítva.

[32] Az indítványozó ezt a tényállást támadta, amikor hiányolta a zárcserét ténylegesen elvégező személy kilétének feltárását, a zárcsere pontos időpontját és annak rögzítését, hogy ehhez képest mikor adott ügyvédi tanácsot a védő, továbbá a tévedésben lévő személy felhasználásával történő elkövetés tényét is, így ebben a részében a felülvizsgálati indítvány kizárt.

[33] Szintén kizárt a felülvizsgálat a bizonyítékokat értékelő tevékenység kapcsán, így nem vizsgálható az a kifogás, miszerint nem bizonyított, hogy S. K. megvalósította azt a bűncselekményt, amiért tévedés miatt nem büntethető, ahogy az sem, hogy a bíróság nem folytatta le a terhelt bűnösségének megállapítására alapot adó tényekkel kapcsolatos bizonyítást.

[34] A magánindítvány hiányát illetően helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy sértett azt joghatályosan előterjesztette S. K.-val szemben, és a Btk. 31. §-ának (5) bekezdése alapján bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos, ezen túl a sértett a közvetett tettessel szemben is megtette a magánindítványát, amikor erre a bíróság felhívta.

[35] Az indítványozó által megjelölt jogszabálysértések, amelyek a terhelt és dr. G. K. ügyvédeknek a védelem ellátásából kizárásával, a gyanúsítás módosítása közlésének elmaradásával, továbbá a Be. és Btk. indítványban felsorolt szakaszaival, valamint az Alaptörvény, Nemzeti hitvallás, Európai Unió Alapjogi Chartájának a rendelkezéseivel kapcsolatosak, nem tartoznak a felülvizsgálatot megalapozó feltétlen hatályon kívül helyezési okok körébe, így ebben a tekintetben is kizárt a felülvizsgálat.

[36] Ugyan az indítványozó által hivatkozott 1959. évi IV. törvény (korábbi Ptk.) 115. § (2) bekezdése alapján a tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint zárhat ki vagy háríthat el önhatalommal minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi, azonban ez nem irányadó egy, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezeti joggal bíró személlyel szemben, így az indítványozó azon véleménye, amely szerint a tényállásban foglaltak azért nem meríthetik ki a magánlaksértés törvényi tényállását, mert a polgári jog szabályai szerint a lakás tulajdonosának joga van jogos önhatalommal megvédeni a tulajdonát, nem helytállóak, a Btk. 24. §-ában írt büntethetőséget kizáró ok így fel sem merülhet.

[37] A következetes bírói gyakorlat szerint - utalva a EBH 2002.733. szám alatt közzétett döntésre - a lakás használóját megilleti a házi jog védelme akkor is, ha megszűnt a jogcíme a lakás használatára, és nem helytálló az indítvány érvelése, miszerint alaptörvény-ellenes a gyakorlat, amely a polgári jog szabályai ellenében a lakás használójának házi jogát akkor is védelemben részesíti, ha nem jogszerű a lakáshasználat.

[38] Az indítványhoz mellékelt elsőfokú ítéletet felülbíráló, a másodfokú határozat kapcsán kifejtette, hogy - az indítványozó hivatkozásától eltérően - nem azt állapította meg, hogy az EBH 2002.733. számú jogesetben rögzített, fentebb ismertetett joggyakorlat nem követendő, hanem csupán azt, hogy adott ügyben olyan speciális körülmények merültek fel, melyek indokolták az attól való eltérést.

[39] A sértett haszonélvezeti jog alapján lakott az ingatlanban, a haszonélvezeti jog megváltása egyébként is vitatott maradt, ennek a polgári jogvitának az eldöntéséig nem lehetett olyan rosszhiszeműséget megállapítani az ő vonatkozásában, ami miatt az indítványozó által példaként hozott bírósági határozattal párhuzamba lenne állítható jelen ügy.

[40] Az Alaptörvényben foglaltakkal kapcsolatban, miszerint senki sem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye alapján, helytállóan rögzítette az eljárt bíróság, hogy a terhelt nem mint védő adott tanácsot S. K.-nak, mivel akkor még csak a polgári jogvita miatt álltak egymással kapcsolatban.

[41] Az S. K. tévedésére vonatkozó indítványozói érvelés sem helytálló, mert a tévedés szabályait nem csak ténybeli tévedés esetén lehet alkalmazni, hanem a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerint nem büntethető az sem, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van, S. K. pedig alapos okkal - ügyvédi tájékoztatás alapján - tévedett a cselekménye társadalomra veszélyességét illetően, ami miatt nem büntethető.

[42] A kizárt bíró kapcsán az indítványozó által hivatkozott 21/2016. (XI. 30.) AB határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményeket a 25/2017. (X. 17.) AB határozat szerint azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyek a 21/2016. (XI. 30.) AB határozat közzétételekor folyamatban voltak, vagy amelyek a közzétételt követően indultak, de nem estek a Be. módosító szabályának hatálya alá. Jelen eljárás pedig 2016. június 16. napján fejeződött be jogerősen másodfokon, azaz a 25/2017. (X. 17.) AB határozat által megjelölt időpontban (2016. november 30. napján) már nem volt folyamatban, ezért az AB határozatokra figyelemmel nem tekinthetők az eljárt bírók kizártnak, ekként ez a kifogás nem valósít meg felülvizsgálati okot (BH 2017.362.).

[43] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a Be. 426. §-a alapján, a Be. 424. §-ának (1) bekezdése szerinti tanácsülésen a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.

[44] A Legfőbb Ügyészség indítványára mind a felülvizsgálati indítványt előterjesztő védő, mind a terhelt írásbeli észrevételeket tett.

[45] A védő fenntartotta azt a véleményét, miszerint sértett a cselekmény elkövetésekor nem volt a lakás haszonélvezője, a tényállás nem tartalmazza a közvetett tettesség tekintetében szükséges szándékos magatartást és azt, hogy S. K. tévedésben volt. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a tisztességes eljárás követelménye sérült, mert a terheltnek nem volt lehetősége a védőkénti kizárásának vitatására, illetve sérelmezte az S. K. elleni elleni büntetőeljárás megszüntetését. Hangsúlyozta, hogy a magánindítvány hiányát támasztja alá a Kúria hivatkozott felülvizsgálati határozata, és a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor, mivel védőként adott tanácsot, ezért meggyanúsítása törvénysértő volt, végezetül kifejtette azt is, hogy véleménye szerint az Alkotmánybíróság 21/2016. (XI. 30.) AB határozata nem csak az azt követő büntetőeljárásokban alkalmazandó.

[46] A terhelt az észrevételében szintén arra hivatkozott, hogy a sértett már a feljelentés idején sem volt az ingatlan haszonélvezője, abban semmilyen lakhatási joggal nem rendelkezett, a legfőbb ügyészségi indítvány félreértelmezte a haszonélvezeti jog megváltásával kapcsolatos polgári eljárás természetét. Véleménye szerint az eljárás során nem sikerült eldönteni, hogy a terhére rótt bűncselekményt milyen minőségben követte el, őt védőként törvénysértően zárták ki az eljárásból, a bíróság ezt a minőségét sem ismerte el. Végül kifejtette azt is, hogy vele szemben a sértett nem terjesztett elő magánindítványt.

[47] A felülvizsgálati indítvány elbírálására a Kúria a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatot a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján bírálta felül.

[48] A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelynek kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében tételesen felsorolt okok alapján van helye, ezen belül az a) és b) pont alapján büntető anyagi jogi szabálysértés, a c) pont alapján pedig - a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve a II-IV. pontjában felsorolt - eljárási szabálysértések miatt. A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

[49] A felülvizsgálati indítvány az eljárási szabálysértésekre hivatkozó részében részben a törvényben kizárt, részben megalapozatlan.

[50] A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálatra kizárólag az ott meghatározott, a bíróság által elkövetett eljárási szabálysértések miatt kerülhet sor, a nyomozás során elkövetett eljárási hibák, szabálysértések - még ha azok ténylegesen megtörténtek is - a felülvizsgálati eljárásra nem adnak lehetőséget.

[51] Így törvényben kizárt a felülvizsgálati indítványnak az a része, amelyben az indítványozó a nyomozás során elkövetett esetleges törvénysértéseket sérelmezi, ideértve a nyomozási bíró eljárását is.

[52] A Kúria nem vizsgálhatta azt sem, hogy az eljárt bíróságok eljárása mennyiben sértette az Alaptörvény, a Nemzeti hitvallás, az Európai Unió Alapjogi Chartájának több rendelkezését, erre a hivatkozott törvényhely alapján nincs jogosultsága. A büntetőeljárási törvény felhatalmazása hiányában nem vizsgálható a felülvizsgálati eljárás keretei között az Alaptörvényben biztosított alapvető jogok sérelme sem.

[53] Figyelemmel arra, hogy a Be. 4., 6. és 7. §-ának, továbbá 43. § (2) bekezdés f) pontjának, 45. § (1) bekezdés c) pontjának és (3) bekezdésének, 50. § (3) bekezdésének rendelkezései nem tartoznak a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában megjelölt, felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések közé, ezek kapcsán - még azok esetleges alapossága esetén is - ugyancsak kizárt a felülvizsgálat.

[54] Nyilvánvalóan nem felülvizsgálati ok az sem, hogy az egyébként ügyvéd foglalkozású terhelt a bírósági tárgyaláson vádlottként nem viselhette a talárját, ahogy nem képez felülvizsgálati okot az sem, hogy a terhelt kapott-e az S. K. ellen indult büntetőeljárásról megszüntető határozatot.

[55] E körben megjegyzi a Kúria, hogy az egyébként ügyvéd foglalkozású terhelt számára a bírósági tárgyaláson az ügyvédi talár viselésének megtiltása nem ütközik semmilyen jogszabályba, ellenben megfelel az állandó bírói gyakorlatnak, amely szerint talárt a bíróság tagjain kívül a büntetőügyben eljáró ügyész, védő, vagy az ügyvéd foglalkozású jogi képviselő visel.

[56] A Be. 373. § (1) bekezdés I. b) és c) pontjában, illetve II-IV. pontjában megjelölt és felülvizsgálatot is megalapozó eljárási szabálysértések kapcsán a védő által felhívottak nem alaposak.

[57] Így a magánindítvány hiányára vonatkozó védői hivatkozás az alábbiak miatt alaptalan:

[58] A sértett 2011. október 13. napján a rendőrkapitányságon tett feljelentésében akként nyilatkozott, hogy feljelenti volt élettársát, S. K.-t, mert az 2011. október 13-án a családi ház zárjait leszereltette, illetve az ingóságait az ingatlanból elszállíttatta. Kérte az eljárás megindítását, az elkövető felelősségre vonását, az okozott kár megtérítését. Ezt a nyilatkozatát a 2011. november 11. napján foganatosított tanúkihallgatása alkalmával megismételte. Miután a magánindítvány előterjesztésére jogosult sértett bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítványa mind az elkövetéskor, mind az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény szerint valamennyi elkövetővel szemben hatályos, és a magánindítvány nem vonható vissza, az előzőekre tekintettek nincs jelentősége annak, hogy a sértett a terhelttel szemben külön előterjesztett-e magánindítványt.

[59] Az S. K.-val szembeni magánindítvány attól függetlenül joghatályos, hogy az eljárás későbbi szakaszában kiderült: S. K. tévedés miatt nem büntethető. A közvetett tettesség lényege éppen az, hogy az elkövető olyan személy felhasználásával valósítja meg a bűncselekmény törvényi tényállását, aki - többek között - tévedés miatt nem büntethető. Ezt azonban a feljelentőnek (a magánindítvány előterjesztőjének) nem szükséges tudnia.

[60] A felülvizsgálati indítványban hivatkozott, a Kúria Bfv.III.119/2013/2. számú felülvizsgálati határozata mindennek nem mond ellent. A Kúria e határozatában azt mondta ki, hogy "a magánindítványnak - amint a törvényes vádnak, s ekként a magánvádnak - feltétlen eleme a terhelt személyének egyértelmű (beazonosítható) megnevezése. A magánindítvány előterjesztése ugyanis kifejezetten az elkövető kilétének ismeretéhez, kilétéről való tudomásszerzéshez kötött [Be. 173. § (3) bek.]. Ehhez képest ismeretlen kilétű személy vonatkozásában fogalmilag nincs magánindítvány, ami egyben azt jelenti, hogy a magánvád nem törvényes, bíróság eljárásának alapját nem képezheti (EBH 2006.1395.)." Ebben a Kúria által felülvizsgálati eljárásban meghozott határozat alapját képező ügyben a magánindítvány előterjesztése azonban ismeretlen személy ellen történt, akinek kilétét az eljárt bíróság sem tisztázta, így hiányzott a magánindítvány.

[61] Nem alapos a törvényes vád hiányára való hivatkozás sem.

[62] A járási ügyészség által emelt vád megfelelt a Be. 2. § (2) bekezdésében írt követelményeknek, mivel azt az arra jogosult ügyészség nyújtotta be a bírósághoz, meghatározott személlyel szemben, a büntetőtörvénybe ütköző cselekmény miatt, és abban a bíróság eljárását kezdeményezte. A vád azonosításra alkalmas módon tartalmazta a terhelt megnevezését és személyi adatait, az általa elkövetett cselekmény pontos (a történeti tényállásban történt) leírását, s ebben a terhelt konkrét cselekvőségét. A vád tárgyává tett cselekmény vádiratban rögzített történeti tényállása tartalmazta az anyagi jogszabály megfelelő tényállási elemeit, az indítvány pedig arra irányult, hogy a bíróság e cselekmény miatt folytassa le az eljárást, s ebben állapítsa meg a terhelt bűnösségét és emiatt szabjon ki vele szemben büntetést.

[63] A vád törvényességét nem érinti, hogy a nyomozás szabályait betartották-e, ahogy az sem, hogy a vád törvényesen beszerzett és ellenőrzött bizonyítékokon alapszik-e; a vád megalapozottsága a vád törvényessége szempontjából közömbös. A vád törvényessége a vádnak az a képessége, amelynek folytán alkalmas a bírósági eljárás megindítására (EBH 2014.B17., EBD 2012.B31., EBH 2011.2299.), és a vád törvényessége szempontjából annak megalapozottsága - bizonyíthatósága - közömbös, az a büntetőügy érdemi kérdése, amelyre a bíróság ügydöntő határozata ad választ (EBH 2015.B10.).

[64] Az első- és másodfokú bírósági eljárásában - a felülvizsgálati indítvány állításával szemben - nem vett részt kizárt bíró. Az Alkotmánybíróság 21/2016. (XI. 30.) AB határozat rendelkező része 1. pontjában meghatározott alkotmányos követelmény, illetve ennek kapcsán a Be. - 2017. évi XXIX. törvénnyel megállapított - 606/B. §-a szerint a Be. 2017. április 19. napjától hatályos 21. § (3) bekezdés a) pontját a folyamatban lévő eljárásokban és a jogerős ítélettel elbírált ügyek tekintetében is alkalmazni kell azzal, hogy a törvényszék másodfokú tanácsának tagjaként a nyomozási bíró határozatának felülbírálata során eljáró bíró a 2016. november 30. napja után indult büntetőeljárásokból minősül kizártnak. A Be. 606/B. § (1) bekezdésének b) és c) pontja éppen azt tartalmazza, hogy a törvényszék másodfokú tanácsának tagjaként, illetve az ítélőtábla tanácsának tagjaként eljáró bírót érintő, 2017. április 19. napján hatályba lépett kizárási ok, azaz a Be. 21. § (3) bekezdésének a) pontja a 2016. november 30. napján folyamatban lévő eljárásokban nem, csupán a 2016. november 30. napja után indult büntetőeljárások esetében minősül kizárási oknak (BH 2018.70.).

[65] A védő a felülvizsgálati indítványban ugyan a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott eljárási szabálysértések közül a Be. 373. § (1) bekezdésének III. a) pontjára, azaz az indokolási kötelezettség megsértésére is hivatkozott, azonban ez a kifogása is alaptalan.

[66] A Kúria gyakorlata szerint a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontja szerint az indokolási kötelezettség - felülvizsgálati indítványban hivatkozott - megsértése kizárólag akkor eredményezhetne felülvizsgálati eljárást is megalapozó, feltétlen hatályon kívül helyezéssel járó eljárási szabálysértést, ha a megtámadott határozat indokolása - tény- vagy jogkérdés kapcsán - oly mértékben lenne hiányos, hogy abból nem lenne megállapítható, mire alapozta a bíróság a döntését (BKv. 1., BH 2010.117.).

[67] Az indokolási kötelezettség felülbírálatra alkalmatlanságot eredményező elmulasztása miatt az ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróság új eljárásra utasítása akkor szükséges, ha a megállapított tényállás a rendelkező részbeli minősítéshez viszonyítottan nem tartalmazza hiánytalanul az anyagi jogi szempontból releváns tényeket, ezért a bűnösség helytálló megállapítása mellett nem lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a cselekmény minősítése, ezáltal a kiszabott büntetés törvényes-e (BH 2016.238.).

[68] Az indokolási kötelesség ilyen fokú - a felülvizsgálati eljárásra okot adó - megsértése azonban nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját - a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel és/vagy intézkedéssel kapcsolatban - mire alapozta. A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH 2013.10., 2009.352.).

[69] Az elsőfokú ítélet kellő részletességgel tartalmazza mind a bíróság által megállapított tényállást, mind a bizonyítékok értékelését, mind pedig a bíróságnak a bűnösség és a jogi minősítés tekintetében elfoglalt álláspontját.

[70] Az indokolási kötelezettség megsértése címén az indítványozó azt is sérelmezte, hogy ugyan S. K.-val szemben az ügyészség az eljárást megszüntette, ehhez képest a bíróságok a terhelt tekintetében mégis megállapították, hogy tévedésben lévő személy felhasználásával követte el a terhére rótt cselekményt, holott az elsőfokú határozat tényállása nem tartalmaz minden olyan jelentős tényt, amely a közvetett tettesség megállapításához szükséges.

[71] Azonban az ítéleti tényállás tartalmazza azt, hogy a terhelt ügyvédként adott jogszerűtlen tanácsot S. K.-nak, aki annak jogszerűségében bízva cseréltette le a családi ház zárját, ennek jogi értékelését pedig az ítélet tartalmazza.

[72] Az elsőfokú ítélet tartalmazza azt is, hogy milyen bizonyítékok alapján állapította meg a terhelt tekintetében a tényállást. A bizonyítékok elfogadása és értékelése alapján levont következtetések helyessége már kívül esik a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása; ez pedig a felülvizsgálati eljárásban kizárt.

[73] A Kúria utal arra is, hogy S. K.-val szemben az ügyészség nem emelt vádat, így büntetőjogi felelősségéről a bíróság nem is dönthetett, a korábbi gyanúsítotti kihallgatásáról készült jegyzőkönyv felolvasására, illetve tárgyalási kihallgatására pedig törvényesen került sor.

[74] A Kúria nem észlelt más, az indítványozó által nem hivatkozott, a Be. 423. § (5) bekezdése szerint hivatalból figyelembe veendő eljárási szabálysértést sem.

[75] Az állított eljárási szabálysértések mellett az indítványozó a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott anyagi jogi törvénysértésekre is hivatkozott. Ezek egy része kapcsán a felülvizsgálat szintén a törvényben kizárt, más része pedig alaptalan.

[76] A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.

[77] Ez azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során a jogerős határozatban megállapított tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése nem vizsgálható, az eljárt bíróságok által levont jogi következtetések - így a bűnösség megállapításának, és a cselekmény jogi minősítésének - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével bírálható el (BH 2004.102.).

[78] Ahogy azt az előzőekben kifejtettek tartalmazzák, az eljárt bíróságok által megállapított történeti tényállás szerint S. K., mint a lakás tulajdonosa a lakásban haszonélvezeti joga alapján tartózkodó sértettet akként akadályozta meg házi joga gyakorlásában, hogy ügyvédje, a terhelt tanácsára az ingatlan zárját lecseréltette. A védő ezzel ellentétes hivatkozásaival a törvényi tilalom ellenére a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállást támadta, így azokkal a Kúria érdemben nem is foglalkozott.

[79] A tényállás része az is, hogy S. K. tévedésben volt-e a cselekménye jogszerűségét illetően, így a tényállás támadásának minősül ennek vitatása is.

[80] A történeti tényállás megvalósulása szempontjából közömbös, hogy a zárcserét ténylegesen ki hajtotta végre. Az irányadó bírói gyakorlat azt a magatartást, hogy a jogosultat az ingatlanba történő bejutásában azzal akadályozzák, hogy a zárat lecserélik, egyértelműen a Btk. 221. § (3) bekezdés a) pontja szerinti magánlaksértés alakzata alá vonja (BH 1999.349., 2008.5.).

[81] Az a védelmi állítás sem állja meg a helyét, miszerint S. K., mint az ingatlan tulajdonosa, jogszerűen járt el a polgári jog szabályai szerint.

[82] Általánosan ismert polgári jogi alapelv, miszerint ugyan a főszabály szerint a dolog birtoklására a tulajdonos jogosult, léteznek azonban olyan dologi vagy kötelmi jogi jogcímek, amelyek a tulajdonos helyett mást jogosítanak fel a birtoklásra (például: bérlet, haszonkölcsön, haszonbérlet, haszonélvezet, letét). A büntetőjogi védelem pedig minden esetben azt a személyt illeti meg, aki a lakásba jogszerűen költözött be és ténylegesen ott lakik. Az eljárt bíróságok által megállapított tényállás pedig azt tartalmazza, hogy 2011. október 11. napján a kérdéses ingatlanban holtig tartó haszonélvezeti joga alapján sértett lakott. Ezen nem változtatott az, hogy ezt az állapotot S. K. szerette volna megszüntetni.

[83] Megjegyzi a Kúria, hogy a felülvizsgálati indítványhoz csatolt, a törvényszéknek a kerületi bíróság ítéletét megváltoztató ítéletében olyan, a büntetőjogi védelem szempontjából is releváns polgári és közigazgatási ügyekben hozott határozatokra hivatkozva egészítette ki az első fokon megállapított tényállást, amelyek alapján abban a konkrét ügyben valóban felmentésnek volt helye, ilyen határozatok azonban a jelen felülvizsgálattal érintett ügy kapcsán nem születtek, illetve azok nem kapcsolódnak a megállapított tényálláshoz.

[84] A terhelt szándékossága - ezen belül is eshetőleges szándéka - a jogszerűtlen ügyvédi tanács tekintetében egyértelműen megállapítható volt, és mivel az S. K. ellen indított nyomozást büntethetőséget kizáró ok, tévedés címén megszüntették, mint arról már szó volt, az eljárt bíróságok az ő felelősségét nem vizsgálhatták.

[85] A közvetett tettesség lényege, hogy a tettes egy másik személyt használ fel "eszközként", aki a szándékos bűncselekmény tárgyi tényállási elemeit megvalósítja, azonban e szándékos bűncselekmény miatt azért nem vonható felelősségre, mert nála hiányoznak az elkövetővé váláshoz szükséges alanyi feltételek. Közvetett tettes az is, aki a bűncselekményt olyan személlyel valósíttatja meg, aki tévedésben van. Ha a tévedésben levő személy tévedését gondatlansága okozta, és a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli, akkor büntethető lesz mind a közvetett tettes, mind a gondatlansága miatt tévedésben lévő személy. A közvetett tettes a szándékos bűncselekményért felel, amit a tévedésben lévő személlyel valósíttatott meg. A Btk. 20. § (2) és (3) bekezdésének normaszövege egyértelmű: közvetett tettesség esetén a felhasznált tévedésben lévő személy azért a szándékos bűncselekményért nem büntethető, amit az őt felhasználó személy vele megvalósíttat. Ez azonban a gondatlan bűncselekményért nem zárja ki a tévedésben lévő személy felelősségét. Az adott ügyben azonban erre nem kerülhetett sor.

[86] Miután a felülvizsgálati indítvány túlnyomó része a törvényben kizárt, egyebekben pedig alaptalan, a Kúria a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 1.600/2017.)

II. A zaklatás bűncselekménye nem minden elkövetési magatartásánál feltétel a rendszeres vagy tartós elkövetés [1978. évi IV. tv. 176/A. § (2) bek. a) pont, (3) bek. a) pont].

III. A felülvizsgálati eljárásban a büntetés végrehajtásának felfüggesztéséről vagy félbeszakításáról kell csak alakszerű végzést hozni, az erre irányuló indítvány elutasításáról nem [Be. 423. § (6) bek.].

[1] A járásbíróság a 2014. április 22. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki magánlaksértés bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 176. § (1) bek., (2) bek. a) pont] és zaklatás bűntettében [korábbi Btk. 176/A. § (2) bek. a) pont, (3) bek. a) pont]. Ezért őt, mint visszaesőt, halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

[2] A kölcsönös fellebbezések folytán másodfokon eljárt törvényszék a 2015. február 17. napján tartott nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[3] A másodfokú bíróság által kiegészített történeti tényállás lényege a következő:

[4] A terhelt és a sértett élettársi kapcsolatuk idején albérletben laktak. Bérleti díjat nem kellett fizetniük, mivel az ingatlan tulajdonosával úgy állapodtak meg, hogy helyette a lakást rendben tartják, a kertet művelik és gondozzák. Élettársi kapcsolatuk 2011. január 11-én végleg megszakadt, ekkor a terhelt a lakásból elköltözött.

[5] A terhelt 2013. február 26. napján előzetes letartóztatásból szabadult. Éjfél körül, de már 2013. február 27. napján megjelent a fenti ingatlannál, ahol a sértett és három gyermeke, illetve H. J. és U. P. töltötte az éjszakát. Helyismeretét kihasználva a kiskapu reteszét eltolta és az udvarra bement, majd a lakás ajtaján, ablakán huzamosabb ideig dörömbölt. Közben (félelemkeltés céljából) megfenyegette a sértettet, azt ordítva neki, hogy "büdös kurva gyere ki, rohadt ribanc engedj be vagy elvágom a torkodat".

[6] E fenyegetések a sértettben komoly félelmet keltettek, ezért sem ő, sem a házban tartózkodók nem mentek ki és a terhelttel nem vették fel a kapcsolatot.

[7] Mindez éjjeli 2 óra 30 perc körüli ideig tartott, mikor a terhelt távozott, ám 5 óra 30 perckor oda visszatért és a ház ajtaján ismételten dörömbölni kezdett. Magatartásával csak akkor hagyott fel, amikor észlelte, hogy U. P. és H. J. távozik a házból, s utánuk eredt.

[8] A sértett még aznap joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

[9] A bíróság jogerős ügydöntő határozata (alapítélet) ellen a terhelt nyújtott be - védője útján - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt, mert álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévedtek, amikor a terhére rótt bűncselekményekben bűnösségét megállapították.

[10] A magánlaksértés bűntette vonatkozásában felhívta a BH 2014.357. számon közzétett eseti döntést és hangsúlyozta, hogy a vádbeli ingatlant az ő betéti társasága bérelte. Élettársi közösségük fennállása alatt a sértett éppen emiatt lakhatott ott. Vitatta, hogy a visszatérés szándéka nélkül hagyta volna el a bérleményt. Ezzel szemben állította, hogy a bérleti szerződést soha nem mondta fel. Az ingatlanból kitiltva nem volt, és azt kényszerű megszakításokkal (fogva tartások) folyamatosan használta. Életközösségük megszakadása ellenére oda visszatérhetett, a használati joga nem szűnt meg, ingóságai, szerszámai is ott maradtak. Ellenben a sértettnek - a kapcsolatuk után - nem volt semmilyen jogcíme az ott-tartózkodásra, s ameddig ezt mégis megtehette, azt csakis neki köszönhette.

[11] Ebből következően nem tartotta tényállásszerűnek magatartását, mert nem más személy, hanem a saját ingatlanába kívánt bejutni, s így a bűncselekményt nem követte (követhette) el.

[12] Másodlagosan megismételte a fellebbezésében kifejtetteket és azzal érvelt, hogy miután a bekerített udvarra bejutott, őt senki nem szólította fel távozásra és senki nem tudatta vele, hogy ott más akarata ellenére tartózkodik. A lakásba nem ment be. Ezt követő cselekvősége mindössze annyi, hogy kopogott és trágár szavakat használt. Cselekménye ez okból sem tényállásszerű, mert kifejezett tiltás hiányában a sértett akarata elleni bemenetel mint elkövetési magatartás nem valósult meg.

[13] A zaklatás bűntettében úgy vélte, azért nem lehetett volna bűnösségét megállapítani, mert e bűncselekmény bármely alakzatának megvalósulásához rendszeresség kell, ezáltal egyetlen magtartással el sem követhető. Visszautasította, hogy éjjel, rendkívül durván, ablakot, ajtót huzamosabb időn át verve valósította volna meg tettét.

[14] Mindezek alapján indítványozta a jogerős ügydöntő határozatok megváltoztatását. Felmentését kérte az ellene emelt vád alól, s egyben büntetése végrehajtásának a félbeszakítását is.

[15] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.

[16] Mindenekelőtt arra utalt, hogy a felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Az indítvány ezzel szemben állította, hogy a terhelt nem végleges szándékkal hagyta el a lakást és a sértettnek nem volt jogcíme a lakáshasználatra.

[17] A felülvizsgálat során irányadó tényállásból kiindulva nem alapos a felülvizsgálati indítvány, mert az ingatlan végleges elhagyása után a korábban ott jogszerűen tartózkodó terhelt számára a lakás már más lakásának minősült és a magánlaksértés a házhoz tartozó bekerített helyre történő bemenetellel megvalósult. Közömbös, hogy ettől függetlenül mely ingóságai voltak még az ingatlanban.

[18] A legfőbb ügyész a zaklatás vonatkozásában sem tartotta alaposnak az indítványt, mert annak megállapított alakzata nem feltételezi a rendszeres vagy tartós elkövetést. A terhelt félelemkeltés céljából - torkának elvágásával - fenyegette meg volt élettársát. E tényállásra figyelemmel a bűnösség megállapítása e bűncselekmény tekintetében is törvényes, nem sérti a büntető anyagi jog szabályait.

[19] Miután az alapügyben eljárt bíróságok nem vétettek feltétlen eljárási szabálysértést, a Legfőbb Ügyészség a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.

[20] A Legfőbb Ügyészség átiratára a terhelt észrevételt tett. Abban - érveit megismételve - az indítványában foglaltakat fenntartotta és indokait kiegészítette. A bekerített helyre nem erőszakkal vagy fenyegetéssel jutott be és a lakásba ily módon nem ment be, ezért a magánlaksértést illetően a korábbi Btk. 176. § (1) bekezdésének felhívását alaptalannak tartotta. A zaklatásként értékelt cselekményének végrehajtását pedig nem félelemkeltési célzat vezérelte, márpedig nem lehet zaklatásnak minősíteni az olyan indulati cselekményt, ahol - bár szitkok és káromkodás közepette - az indulatait vezette le (BH 2011.303.).

[21] Ennek megfelelően továbbra is a felmentését és a döntésig szabadságvesztése végrehajtásának félbeszakítását kérte.

[22] A Kúria a büntetés végrehajtásának félbeszakítására tett indítvány elbírálása kapcsán rögzíti, hogy a Be. 423. § (6) bekezdésének második tagmondatában írt lehetőséggel nem élt, mert nem látott indokot a foganatba vett büntetés félbeszakítására. A rendkívüli jogorvoslati eljárásban alakszerű határozatot az indítvány elutasításáról hoznia nem kellett. Alakszerű határozat hozatala csak a végrehajtás felfüggesztését vagy félbeszakítását elrendelő határozat esetén szükséges. E körben a Kúria perújítási ügyben hozott korábbi elvi határozata (EBH 2013.B.24.) a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.

[23] A Kúria azt állapította meg, hogy felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben pedig nem alapos, a legfőbb ügyész nyilatkozata megalapozott.

[24] Az indítványozó, ahogy erre a Legfőbb Ügyészség rámutatott, figyelmen kívül hagyta, hogy a felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben meghatározott feltételek alapján kerülhet sor.

[25] Az eljárási törvény szerint a tényállás helyessége a felülvizsgálat tárgya nem lehet. A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdésének törvényi előírása szerint a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényálláshoz kötöttség folytán a tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tényállás alapjául elfogadott bizonyítékok eltérő értékelésére, a jogerős határozatban megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására, további bizonyításra nem kerülhet sor. Annak eldöntése, hogy a bűnösségére vont következtetés helytálló vagy a büntető anyagi jog szabályai sérültek, csakis az irányadó, az alapítéletben meghatározott történeti tényállás tükrében történhet.

[26] Miután tehát a felülvizsgálati eljárásban ténykérdések felülbírálatára nem kerülhet sor, az indítványhoz csatolt bérleti szerződésnek sincsen jelentősége. A terhelt a tényállással ellentétesen állítja, hogy az ingatlan elhagyására részéről időlegesen, kényszerűségből és nem a véglegesség szándékával került sor.

[27] A megállapított tényeket sérelmező részében a terhelt felülvizsgálati indítványa a törvényben kizárt, ezért - a Be. 421. §-ának (1) bekezdése alapján - az elutasításának volna helye. A jogerős ügydöntő határozat érdemi felülvizsgálatára az indítvány egyéb érvei alapján került sor.

[28] Az alapügyben eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy a terhelttel szemben az elkövetéskor hatályos büntető jogszabály (a korábbi Btk.) alkalmazandó, ezzel a Kúria is egyetértett. Tény ugyanakkor, hogy a felülvizsgálati támadás szempontjából semmilyen érdemi különbség nem mutatkozott az elkövetéskori és az elbíráláskori büntetőtörvény (2012. évi C. tv., a Btk.) között.

[29] A magánlaksértés törvényi tényállása a magánszféra sérthetetlenségét, a házi jogot védi mindazon támadásokkal szemben, melyek azt - a törvényben meghatározott módokon - veszélyeztetik.

[30] Az élettársi közösség (melynek egyik feltétele a közös háztartás) megszakadásával, az ingatlan végleges elhagyásával, a terhelt elköltözésével az addig kölcsönös házi jog kettévált. A terheltet e jog a továbbiakban más ingatlan vonatkozásában illette meg. A korábbi magánlakás kizárólag a sértett és gyermekei otthonává vált.

[31] A terhelt a tényállásban rögzített magatartásával megsértette volt élettársa házi jogát, otthonát, lakhatását, amelyet a magánlaksértés bűncselekményének a tényállása - adott esetben - a tulajdonossal szemben is oltalmaz. Ebből adódóan a használati jog származékos jogosultja, a bérlő sem hivatkozhat őt megillető jogra, ha azt akár szívességi lakáshasználatot engedve más számára továbbadta.

[32] A Kúria az EBH 2002.733. számú elvi határozatában már rámutatott: "a bírói gyakorlat kezdettől fogva egységes és következetes abban, hogy ha a lakás használója jogszerűen költözött a lakásba és ott is lakik, akkor megilleti a lakás használatához való jog, még akkor is, ha a benttartózkodásának jogcíme időközben megszűnt, így igényt tarthat az ún. házi jog büntetőjogi védelmére akár a lakás tulajdonosával szemben is".

[33] Következésképpen a terhelt nem hazatért, hanem a lakást ténylegesen használó sértett zavartalan lakhatását sértette, amikor éjjel, éjfél után, a lakásához tartozó bekerített helyre a kapu kireteszelésével, erőszakmentesen behatolt.

[34] Abban a téves feltevésben sem lehetett, hogy neki ezt megengedték. A jogerős ítélet tényállása tartalmazza, hogy a tárgyaláson - amelyen a terhelt előzetes letartóztatását megszüntették - a sértett is jelen volt, a terhelt mégsem vele tért "otthonába". Oda a terhelt éjjel érkezett és a sértett szándékával, akaratával mit sem törődött.

[35] Helytállóan emelte ki a Legfőbb Ügyészség, hogy a magánlaksértés nemcsak a lakásba, de a hozzá tartozó bekerített helyre bemenetellel is befejezett, azaz a törvényi tényállást - a korábbi Btk. 176. § (2) bekezdésének a) pontját - a terhelt már azzal a magatartásával kimerítette, hogy a sértett akarata ellenére éjjel az udvarra bement.

[36] Azokban az élethelyzetekben, mikor a házi jog sérelme a sértett előtt, jelenlétében valósul meg, az akarata ellenére történő elkövetés megállapításához elvárt, hogy a tilalmát az elkövető előtt egyértelműen, legalábbis ráutaló magatartással, kifejezze. Amikor azonban a sértett az elkövetési magatartás kifejtésekor nincs jelen - mert a lakás nem lakott vagy jelesül alszik - akaratát azzal demonstrálja, hogy lakását bezárja. A tényállásból közvetve kitűnik, hogy bekerített volt az ingatlan, annak kapui nem tárva-nyitva voltak, hanem a helyben szokásos módon zártak. Ahhoz, hogy az ingatlan bezárásával kifejezett sértetti akarat ellenére a bekerített helyre a terhelt bejusson, éppen azt használta ki, hogy korábban ő is ott lakott és tudta, hogyan lehet a kaput kinyitni. Ezzel a sértett akarata ellenére, az ezt gátló akadályt leküzdve a lakás körbekerített udvarára bement.

[37] Vitán felüli, hogy az éjfél és 2 óra 30 perc közötti idő az éjszaka része. Ezáltal nem kétséges az sem, hogy az elkövetési magatartás nem puszta szabálysértés [2012. évi II. törvény 166. § (1) bekezdése], hanem az éjjeli elkövetés, mint felminősítő körülmény folytán bűncselekmény.

[38] A jogellenes bemenetellel a magánlaksértés bűncselekményének a korábbi Btk. 176. § (2) bekezdésének a) pontjában írt befejezett alakzata megvalósult. A bűncselekmény végrehajtása azonban az udvarra bemenetellel még nem ért véget. A terhelt ezt követően a lakáshoz ment. A lakás ajtaján, valamint ablakán huzamosabb ideig dörömbölt azt ordítva, hogy "büdös kurva gyere ki, rohadt ribanc engedj be vagy elvágom a torkodat". E fenyegetések a sértettben komoly félelmet keltettek.

[39] A terheltnek az éjszaka nyugalmát megzavaró, kitartó háborgatása, dörömbölése, fenyegetése ellenére a bent lévők - s köztük a sértett - nem akartak vele találkozni, ám ő ezzel nem törődött. Éppen ellenkezőleg. A tényállásból kitűnően a sértettre kívánta kényszeríteni akaratát, a lakásba azonban már nem sikerült behatolnia.

[40] A befejezett stádiumba jutott magánlaksértés bűncselekménye ez utóbbi magatartással kiegészülve tehát egyaránt megvalósította a korábbi Btk. 176. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott fordulatait, ezért a bíróságok helyesen minősítették azt a (4) bekezdés szerinti bűntettként.

[41] A terhelt ez utóbb értékelt cselekménye egyúttal a zaklatás bűntettének törvényi tényállását is maradéktalanul kimerítette.

[42] A Kúria tévesnek találta a felülvizsgálati indítvány rendszerességet és tartósságot igénylő feltételeit.

[43] Az elkövetéskor hatályos korábbi Btk. 176/A. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint, aki félelemkeltés céljából mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a zaklatást házastársa, volt házastársa, bejegyzett élettársa, volt bejegyzett élettársa, élettársa, vagy volt élettársa sérelmére követi el [korábbi Btk. 176/A. § (3) bek. a) pontja].

[44] A zaklatás idézett alakzata egyetlen elkövetési magatartással, egyszeri kvalifikált, személy elleni erőszakos bűncselekménnyel (illetve közveszéllyel) fenyegetéssel is megvalósul. A terheltnek a történeti tényállásban rögzített élet elleni és közvetlen fenyegetése maradéktalanul illeszkedik e törvényi tényállásba.

[45] A tartalmán kívül vizsgálni kell egyrészt, hogy a terhelt kijelentése mennyire volt komolyan vehető, alkalmas volt-e komoly félelem kiváltására, és másrészt, hogy megtételére milyen céllal került sor. A zaklatás ugyanis célzatos bűncselekmény, amely kizárólag egyenes szándékkal követhető el.

[46] A szitkozódás közbeni heves, vagdalkozó kijelentések komolytalanok, s nem alkalmasak komoly félelem keltésére, de nem is az a céljuk, ezért a zaklatás szóban forgó alakzata alá nem sorolhatók, ahogy az az indítványozó által is felhívott eseti döntésből (BH 2011.303.) következik.

[47] A felülvizsgálat során is mellőzhetetlen folyamatában szemlélni a tényállást a célzat és a sértettet ért hatás szempontjából. A fogva tartásból szabaduló terhelt éjjel a vele kapcsolatot kerülő sértettet akarata ellenére felkereste. Semmibe véve házi jogát behatolt az ingatlanára. Felverte őt és gyermekeit, hosszasan zavarta nyugalmukat. Akkor sem távozott, mikor a lakásból válasz nem érkezett. Ez az erőszakos, éjszakai fellépése a női sértettel szemben önmagában is félelemkeltő. Ebben a helyzetben az a fenyegetése, hogy "…rohadt ribanc engedj be vagy elvágom a torkodat", nem céltalan kijelentés, hanem kifejezetten a sértettnek címzett fenyegetés, amelynek az volt a célja, hogy a sértettben félelmet keltsen. A sértett szidalmazása ("büdös kurva gyere ki") mellett fenyegetésével félelmet akart kelteni benne.

[48] Az irányadó tényállásból ezért kétségtelenül következik a félelemkeltésre irányuló szándék, mellyel a terhelt a sértettet az akarata szerinti cselekvésre kívánta késztetni. Ezért a célzatra vont bírói következtetések helyesnek bizonyultak.

[49] A fenyegetés nemcsak alkalmas volt a komoly félelem kiváltására, de tényszerűen félelmet, ijedséget keltett, amelyet helyénvalóan tartalmaz a tényállás is. Elvitathatatlan ezért, hogy a fenyegetés korábbi Btk. 138. §-ában írt feltételei fennálltak és a zaklatás korábbi Btk. 176/A. § (2) bekezdés a) pontjában körülírt alakzatát a terhelt egészében kimerítette.

[50] Mivel cselekményét volt élettársa sérelmére valósította meg, a korábbi Btk. 176/A. § (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő zaklatás bűntettének megállapítására - a magánlaksértés bűntettével valóságos anyagi halmazatban - is törvényesen került sor.

[51] Az eljárt bíróságok tehát a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül vontak következtetést a terhelt bűnösségére, ezért a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjára alapított felülvizsgálati indítvány alaptalan.

[52] A kifejtettek folytán - a Be. 424. § (1) bekezdésének első fordulata szerint tanácsülésen, a Be. 420. § (1) bekezdés első mondata első fordulatának megfelelő összetételben eljárva - a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 1.054/2015.)

[1] A járásbíróság az ügyész indítványára tárgyalás mellőzésével 2013. február 14. napján meghozott végzésével a terhelttel szemben magánlaksértés bűntette [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 176. § (2) bek. a) pont] miatt 7 hónapi börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét.

[2] A terhelt marasztalásának alapjaként végzése tényállásában a járásbíróság a következőket rögzítette:

[3] A terhelt és a sértett házasságát a városi bíróság 2008. április 03. napján felbontotta, de továbbra is egy házban maradtak, amely 1/4-1/4 részében a sértett és a testvérének a tulajdona, 2/4 részben pedig Gy. L. tulajdona.

[4] A sértett megengedte a terheltnek, hogy a ház egyik szobáját használja, míg el nem tud költözni. 2012. június 21. napján 19 óra 30 perc körüli időben a terhelt és a sértett között veszekedés alakult ki, mert a terhelt ittas volt, s ezt a sértett kifogásolta.

[5] A terhelt ekkor megragadta a sértett jobb csuklóját. Másik kezét ökölbe szorította, a sértettet azonban nem ütötte meg, mert a sértett anyja felszólította, hogy a sértettet hagyja békén. A terhelt azonban a sértett csuklóját nem engedte el, hanem a sértettet a pólójánál fogva rángatni kezdte, majd az ágyra lökte.

[6] A sértett bántalmazását látta három kiskorú gyermeke is.

[7] A sértett - bántalmazása miatt - bejelentést tett a rendőrségen. A helyszínre érkező rendőrök a terheltet a házból - miután néhány holmit összeszedett - a sértett kérésére elküldték.

[8] A terhelt azonban 23 óra 15 perc körül visszament a házhoz, és kérte a sértettet, hogy engedje be a házba. A sértett a terhelttel csak a nyitott ablakból beszélt, és közölte vele, hogy nem engedi be.

[9] A terhelt ekkor a sértett által már előzőleg lakattal bezárt kapun átmászva bement az udvarra, a bejárati ajtót rugdosni kezdte, azt kiabálta a sértettnek, hogy megöli, ha rendőrt hív.

[10] A sértett és a terhelt gyermekei megijedtek a terhelt fenyegetésétől. A gyermekek kérték a sértettet, hogy tegyen bejelentést újra a rendőrségen.

[11] A sértett kérésére a rendőrjárőrök ismét megjelentek a házban. Felszólították az udvaron tartózkodó terheltet az ingatlan elhagyására, melynek a terhelt eleget tett.

[12] Mivel a sértett tartott attól, hogy a terhelt a rendőrök távozása után újra visszamegy, gyermekeivel a nagynénjéhez ment el, az éjszakát ott töltötték.

[13] A sértett távozása után a terhelt ismét elment a házhoz, ekkor a járdáról kiabált a sértettnek. A terheltet a helyszínre érkező rendőrök ismételten elküldték a ház elől.

[14] A sértett 2012. június 21. napján magánlaksértés, zaklatás, és testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő az értesített rendőrök előtt.

[15] Az ügyész a zaklatás bűncselekménye miatt indított eljárást megszüntette. A könnyű testi sértés vétsége vonatkozásában a vád képviseletét nem vette át, és az iratokat a magánvádas eljárás lefolytatása végett a járásbíróságra áttette.

[16] A terhelt cselekményével megvalósította az 1 rb. a Btk. 176. §-ának (2) bekezdés a) pontjában meghatározott, aszerint minősülő és büntetendő magánlaksértés bűntettét.

[17] A járásbíróság végzése 2013. május 21. napján jogerőre emelkedett.

[18] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt javára a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. A főügyészség álláspontja szerint a tényállásban leírt magatartás a bűncselekmény megállapítására nem alkalmas, mivel a magánlaksértés bűncselekménye csak más lakása, helyisége vagy bekerített helye tekintetében követhető el. Az irányadó tényállás szerint a terhelt az ingatlant volt házastársával közösen és jogszerűen, szívességi lakáshasználóként használta, életvitelszerűen ott lakott. A rendőrök felszólítására a lakásból nem végleges jelleggel távozott, ekként a visszatérő terhelt számára a lakás nem volt más lakásának tekinthető. A megyei főügyészség ezért a jogerős határozat megváltoztatásával a terhelt felmentését indítványozta.

[19] A Legfőbb Ügyészség a főügyészség felülvizsgálati indítványát, annak helyes indokaira hivatkozva fenntartotta.

[20] A megyei főügyészség felülvizsgálati indítványát a Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése szerint tanácsülésen bírálta el és azt megalapozottnak találta.

[21] A Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. A terheltnek felrótt - a Btk. 176. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő - magánlaksértés bűntettét követi el, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel éjjel bemegy vagy ott bennmarad.

[22] A magánlaksértés büntetendővé nyilvánítása az emberi szabadságjogok és személyiségi jogok elengedhetetlen részét képező magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot védi. A bűncselekmény jogi tárgya a lakás, illetőleg a lakáshoz tartozó egyéb helyiség és a bekerített hely zavartalan használatához fűződő érdek, az ún. házi jog.

[23] A magánlaksértés bűncselekménye - az egyéb tényállási elemek megvalósulása mellett is - csak abban az esetben állapítható meg, ha elkövetésére más lakása, egyéb helyisége vagy bekerített helye tekintetében került sor. A törvényi tényállás a házi jogot és nem a tulajdonjogot védi. A használat, a birtoklás ténye részesül büntetőjogi oltalomban. Annak vizsgálatakor tehát, hogy a terhelt cselekményével érintett lakás "más" lakásának minősül-e, mindenkor a tényleges helyzetből kell kiindulni. Nem a tulajdonjogi helyzet, hanem a tényleges használat az irányadó. Egy adott lakásba jogszerűen beköltöző és ténylegesen ott lakó személy a lakás használójának tekintendő mindaddig, amíg a lakásból végleges jelleggel el nem távozik, vagy onnan el nem távolítják. Még az ideiglenes jellegű távollét sem teszi a lakást e tekintetben más lakásává [BJD 1177., BJD 8963., BJD 1179.].

[24] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás alapján az állapítható meg, hogy a terhelt elvált házastársa lakásába jogszerűen költözött be, és egy szobát a résztulajdonos volt házastárs hozzájárulásával használt. Ilyen körülmények között a cselekmény elkövetésének időpontjában a terhelt a lakás jogszerű használója volt, az a számára a magánlaksértés bűncselekményének megállapítása szempontjából más lakásának nem volt tekinthető, így az oda bemenetellel a neki felrótt bűncselekményt e lakás tekintetében nem követhette el.

[25] A Kúria erre tekintettel egyetértett a terhelt javára bejelentett ügyészi felülvizsgálati indítványban foglaltakkal, és a terheltet az ellene a Btk. 176. § (2) bekezdésének a) pontjába ütköző magánlaksértés bűntette miatt emelt vád alól - a jogerős határozatot a Be. 427. § (1) bekezdésének a) pontja alapján megváltoztatva - a Be. 331. §-ának (1) bekezdése és a 6. § (3) bekezdésének a) pontja alapján felmentette.

(Kúria Bfv. II. 1.306/2013.)

A városi bíróság ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel a (4) bekezdés szerint minősülő, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntet­tének kísérletében, és ezért nyolc hónapi börtönbüntetésre és egy évi közügyektől eltiltásra ítélte; emellett elrendelte a vele szemben egy korábbi jogerős ítélettel kiszabott egy év nyolc hónapi szabadságvesztés végrehajtását is.

Az ítéleti tényállás lényege e terheltet érintően a következő:

Az I. rendű terhelt társával, a II. rendű terhelttel együtt megjelent a sértett d.-i lakásánál 2009. november 19. napján 23 és 24 óra között. Miután a sértett kinézett az ajtón lévő kisméretű ablakon, az I. rendű terhelt közölte vele: "gyere ki, te köcsög, a szádon keresztül húzom ki a beledet, ha nem jössz ki, én bemegyek." Majd be is nyúlt az ablakon, és megkísérelte megfogni a sértettet, rajta keresve egy másik személyt.

Miután a sértett a felszólításnak nem tett eleget, a terheltek az ajtót - lenyomva annak kilincsét - kinyitották. A sértett felkapcsolta a villanyt, és kiabálni kezdett, hogy "kapni fognak", ha nem mennek el, majd az ajtót visszacsukta.

A terheltek észlelték, hogy a lakásban többen vannak, ezért elszaladtak.

Az elsőfokú bíróság határozatát az ellene bejelentett fellebbezések folytán a megyei bíróság a 2011. június 7. napján kelt végzésével az I. rendű terheltre vonatkozó részében felülbírálta, és azt helybenhagyta.

A jogerős határozatok ellen az I. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, annak jogalapját a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjában jelölve meg. Az indítvány elsősorban a megtámadott határozatok megváltoztatására és a terhelt felmentésére, másodsorban a minősítés megváltoztatására és a büntetés enyhítésére, harmadsorban pedig a határozatok hatályon kívül helyezésére és az első fokon eljárt bíróság új eljárásra utasítására irányult.

Arra hivatkozott, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság tévedett, amikor védencének a lakás ajtaja előtt elhangzott kijelentését a magánlaksértéshez szükséges speciális fenyegetésként értékelték. Arra is utalt, hogy az elsőfokú bíróság eltérően rögzítette az ítélet tényállási részében és az indokolásban a történteket, az utóbbiban a tényállásban rögzített fenyegető kijelentésre nem is hivatkozva; miután így kétséget kizáróan a fenyegető kijelentés elhangzása nem is bizonyított, azt a terhelt terhére nem is értékelhették volna az eljárt bíróságok.

Ezt meghaladóan a védő az elsőfokú ítélet tényállásának és indokolásának ellentmondásaira hivatkozva az erőszakos elkövetést sem találta bizonyítottnak, így annak a terhelt terhére értékelését is sérelmezte.

Emellett megítélése szerint a védence az ajtón nem is lépett be, így a bűncselekmény elkövetését nem kísérelte meg; de a kísérlet megállapíthatósága esetén sem lenne büntethető, mert szándékától önkéntesen elállt. Amennyiben pedig a bűncselekmény kísérletében bűnössége mégis megállapítható lenne, álláspontja szerint az csupán a Btk. 176. § (2) bekezdés a) pontja szerinti bűntett kísérleteként minősíthető, így a jogerős ítéletek szerinti minősítés törvénysértő; miután ez utóbbi cselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, a törvénysértő minősítés törvénysértő büntetést eredményezett.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt megalapozatlannak találta. Megítélése szerint a terhelt megkísérelte megragadni a sértettet, tehát erőszakkal, emellett komoly félelem keltésére alkalmas fenyegetéssel próbált meg más lakásába éjjel bejutni, és a cselekmény befejezése nem önkéntes elállása miatt, hanem azért maradt el, mert a sértett fenyegetőzött és a terhelt észlelte azt is, hogy a lakásban többen vannak; így a cselekmény minősítése törvényes, ahogy a kiszabott büntetés is.

Ezért a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt.

A Kúria a megtámadott határozatot a Be. 423. § (4) bekezdése alapján az indítványban megjelölt okokra tekintettel vizsgálta felül; emellett az (5) bekezdés alapján hivatalból figyelemmel volt a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - esetleges eljárási szabálysértésekre is.

Ilyen eljárási szabálysértést azonban nem észlelt.

A Be. 416. § (1) bekezdése - védő által hivatkozott - a) pontja szerint felülvizsgálati ok, ha a büntető anyagi jog valamely szabályának megsértése miatt került sor a terhelt bűnösségének megállapítására; a b) pont szerint pedig felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.

A felülvizsgálatot ezen okokra figyelemmel a Kúria lefolytatta, és az indítványt a bűnösség megállapítását támadó részében megalapozatlannak, a minősítés kifogása kapcsán pedig alaposnak találta.

A védő által hivatkozott anyagi jogi jogsértés - azaz részint az az állítás, hogy a magánlaksértés kísérlete nem valósult meg, hiszen a terhelt a lakásba nem lépett be, illetve az a kifogás, amely szerint a terhelt önkéntes elállása folytán maradt el a bűncselekmény befejezése, így a terhelt nem büntethető - nem foghat helyt.

A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó; az indítványban a tényállás nem támadható. Ebből következően csak e tényállás alapján vizsgálható az, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására anyagi jogi szabály megsértésével került-e sor.

Az irányadó tényállás szerint a lakás ajtaját - annak kilincsét lenyomva - a terheltek nyitották ki; a lakásba használójának akarata ellenére kíséreltek meg bejutni. Bemeneteli szándékukat éppen az I. rendű terhelt fenyegető kijelentése támasztja alá: "...ha nem jössz ki, én bemegyek!". Így a magánlaksértés kísérlete megvalósult.

A Btk. 17. § (3) bekezdése szerint valóban nem büntethető kísérlet miatt az, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése. Az elállás azonban csak akkor tekinthető önkéntesnek, ha az elhatározás döntően az elkövető belső motivációjának eredménye, és nem külső - a befejezést akadályozó - körülményekre vezethető vissza.

A bűncselekmény befejezésével a terheltek az irányadó tényállás szerint nem önként hagytak fel, hanem azért, mert a sértett azt kiabálta, hogy "kapni fognak", ha nem mennek el, emellett észlelték, hogy a lakásban többen tartózkodnak, így elszaladtak.

Ennek kapcsán megjegyzi a Kúria, hogy azok az ellentmondások, amelyek a védő szerint az elsőfokú ítéletben szerepelnek, ténylegesen nem léteznek; az általa hivatkozott kifejezések nem a tényállásban szerepelnek, azokat a bíróság a jogi indokolásban fejtette ki, és tartalmilag megfelelnek a tényállásban rögzítetteknek; emellett a felülvizsgálati eljárásban a tényállásban rögzítettek az irányadóak. Ami pedig a bizonyítottság hiányára utalást illeti: a tényállás megalapozottsága vagy megalapozatlansága nem felülvizsgálati ok; így az a felülvizsgálati eljárásban nem is vizsgálható.

Mindezekre figyelemmel az eljárt bíróságok helyesen következtettek a terhelt bűnösségére a vád tárgyává tett bűncselekményben.

Helytállóak azonban a cselekmény minősítésével kapcsolatos kifogások.

Az nem vitás, hogy a terhelt erőszakot akart alkalmazni, amikor az ajtón lévő ablaknyíláson benyúlva megragadta a sértettet, emellett az általa használt fenyegetés nem csupán általánosságban, hanem a konkrét esetben is alkalmas volt komoly félelem keltésére. Az irányadó tényállás szerint azonban a terhelt által alkalmazott erőszak és fenyegetés célja nem a lakásba való bejutás, hanem az volt, hogy a sértettet a lakás elhagyására kényszerítse. Az ajtó kinyitása is fizikai erőszak nélkül valósult meg.

Így tévesen minősítették az eljárt bíróságok a terhelt cselekményét erőszakkal és fenyegetéssel elkövetettnek.

Miután az nem vitás, hogy a terhelt társával a magánlaksértést éjjel követte el, cselekménye helyesen a Btk. 176. § (2) bekezdése szerinti, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette.

A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint a törvénysértő minősítés miatt csak akkor van helye felülvizsgálatnak, ha az törvénysértő büntetést eredményezett.

A Btk. a 176. § (4) bekezdése szerint minősülő bűncselekményt öt évig terjedő, míg a (2) bekezdés szerint minősülőt három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Erre, valamint a cselekmény kísérleti szakban maradására is tekintettel - az eljárt bíróságok által értékelt súlyosító és enyhítő körülmények mellett - a kiszabott büntetés neme ugyan törvényes, tartama azonban törvénysértően súlyos.

Ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontja alapján megváltoztatta, és a bűncselekmény törvényes minősítése mellett az I. rendű terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztést négy hónapra enyhítette, az ítélet egyéb rendelkezéseit pedig hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 1.279/2011.)

A városi bíróság a 2011. február 2-án kihirdetett és a kihirdetés napján első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett magánlaksértés bűntettében [Btk. 176. § (2) bek. a) pontja]. Ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.

A megállapított tényállás lényege szerint az 1960-ban született büntetlen előéletű terhelt és élettársa a 2010. augusztus 23. napjától 2011. január 11. napjáig terjedő időszakban béreltek egy ingatlant. A bérleti díj nem fizetése miatt a tulajdonos 2011. január 11-ei hatállyal felbontotta a bérleti szerződést. Felszólította a terheltet, hogy élettársával együtt hagyja el az ingatlant.

A terhelt a felszólításnak eleget tett. Elhagyta a házat, azonban a bejárati ajtó melletti ablakot szándékosan nyitva hagyta.

A terhelt nem talált másik lakhatási lehetőséget magának, ezért 2011. január 17. napján a hideg idő miatt, a délutáni órákban, pontosan nem meghatározható időpontban visszament a házhoz, a nyitva hagyott ablakon keresztül bemászott az ingatlanba. Egész éjszaka bent maradt, ott töltötte az éjszakát, majd reggel kimászott az ablakon és elhagyta a házat.

A terhelt ezt a tevékenységét 2011. január 20. napjáig folytatta, ezen időszakban valamennyi napon délután 18-19 óra körüli időben az ablakon keresztül bemászott a házba és ott töltötte az éjszakát, majd reggel elhagyta az ingatlant.

A tulajdonos magánlaksértés bűncselekménye miatt 2011. január 21. napján magánindítványt terjesztett elő a terhelttel szemben.

A terhelt fenti cselekményével a Btk. 176. §-a (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott és aszerint büntetendő folytatólagosan elkövetett magánlaksértés bűntettét követte el.

A rövidített indokolással készített ítélet tartalmazza még az alkalmazott jogszabályok megjelölését.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt javára, a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a bűnösségének kimondására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

A felülvizsgálati indítvány szerint - amint azt az irányadó tényállás megállapította - a terhelt a sértett ingatlanába a délutáni, kora esti órákban ment be erőszak, vagy fenyegetés alkalmazása nélkül oly módon, hogy oda a korábban nyitva hagyott ablakon bemászott. A jogellenes bemenetel a magánlaksértés bűncselekményének megállapítását azért nem alapozza meg, mert arra nem a Btk. 176. §-ának (1) bekezdésében írt módon került sor. Az éjszaka történt bennmaradás pedig - mint önálló elkövetési magatartás - csak akkor volna jelentős, ha a bemenetel nem lett volna jogellenes.

A terhelt azzal a magatartásával, hogy a sértett ingatlanába a sértett akarata ellenére bement, a szabálysértésekről szóló törvény 139. §-ának (1) bekezdése szerinti magánlaksértés szabálysértését valósította meg. Az éjszaka történt bennmaradása csupán a szabálysértést megvalósító bemenetel természetes folyománya, amely azonban a terhelt magatartását nem emeli bűncselekménnyé. Ez következtethető a BH 1991/54. számú jogesetből.

A megyei főügyészség mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Kúria a városi bíróság ítéletét változtassa meg. A terheltet a magánlaksértés bűntette miatt emelt vád alól - a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja alapján - mentse fel. Állapítsa meg, hogy elkövette a magánlaksértés szabálysértését, amelynek büntethetősége azonban elévült.

A Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványát azzal a pontosítással tartotta fenn, hogy a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. tv. 11. §-ának (1), (6) és (7) bekezdése értelmében a terhelt által megvaló­sított magánlaksértés szabálysértése nem évült el. A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatot változtassa meg. A terheltet az ellene magánlaksértés bűntette miatt emelt vád alól mentse fel, és az iratokat a szabálysértés elbírálására jogosult hatóságnak küldje meg.

A Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen a legfőbb ügyész képviselője az ügyészi felülvizsgálati indítványt az átiratában foglaltakkal egyezően fenntartotta.

A védő a felülvizsgálati indítvánnyal egyetértett. Egyúttal azt indítványozta, hogy a Kúria a magánlaksértés szabálysértése miatt indított eljárást elévülés címén szüntesse meg.

A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett egyrészt a felülvizsgálati indítványban megjelölt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - okból, valamint - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt egyéb eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében - hivatalból [Be. 423. § (4)-(5) bek.] bírálta felül.

Ennek során a felülvizsgálati indítványt és a védő indítványát alaposnak találta.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

Az ügyészség szerint ilyen anyagi jogi szabálysértés való­sult meg, mert a terhelt bűnösségének a kimondására anyagi jogszabálysértéssel került sor.

Az irányadó tényállás szerint akkor, amikor a terhelt 2011. január 11-én a sértett felszólításának eleget téve elhagyta annak lakását, a bejárati ajtó melletti ablakot szándékosan nyitva hagyta. A sértett lakásába utóbb, az ilyen módon nyitva hagyott ablakon keresztül 2011. január 17-én azért ment vissza, mert egyrészről az eltelt hat nap alatt nem talált magának másik lakhatási lehetőséget, másrészről pedig a hideg idő miatt.

A Kúria egyetértett a felülvizsgálati indítványban foglalt érveléssel abban, hogy a tényállásban foglaltak szerinti jogellenes bemenetel a magánlaksértés bűncselekményé­nek megállapítását azért nem alapozza meg, mert arra nem a Btk. 176. §-ának (1) bekezdésében előírt módokon került sor. A terhelt a sértett ingatlanába a délutáni, kora esti órákban ment be erőszak, illetve fenyegetés alkalmazása vagy hivatalos eljárás színlelése nélkül oly módon, hogy oda a korábban nyitva hagyott ablakon bemászott.

A bemenetellel elkövetett cselekménye a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 139. §-ának (1) bekezdésében meghatározott magánlaksértés szabálysértésének a megállapítására alkalmas.

Nem értett egyet azonban a Kúria a felülvizsgálati indítványban foglalt érveléssel abban, hogy az éjszakai bent maradás - mint önálló elkövetési magatartás - csak akkor jelentős a bűncselekmény megállapítása, minősítése körében, ha a bemenetel nem lett volna jogellenes.

Az ügyészség e körben állásfoglalásának a kialakítása során a BH 1991/54. szám alatt közzétett döntésben foglalt érvelésből indult ki. A Kúria azonban észlelte, hogy abban az ügyben a bemenetel büntetőjogellenes cselekménnyel valósult meg. A tettes már a bemenetellel elkövette a Btk. 176. §-ának (1) bekezdésében meghatározott magánlak-sértés vétségét.

A jelen felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben a terhelt a sértett ingatlanába történő bemenetellel bűncselekményt nem követett el. Magatartása a fentebb már kifejtettek szerint szabálysértést valósított meg.

Elvi éllel mutat rá a Kúria arra, hogy a bemenetellel elkövetett magánlaksértés szabálysértését követő, és önmagában is bűncselekményt megvalósító bent maradással elkövetett magánlaksértés bűncselekményének a megállapítását a korábban elkövetett szabálysértés nem zárhatja és nem is zárja ki. Amennyiben tehát a terhelt önmagában a sértett ingatlanában éjszaka történt bent maradásával a Btk. 176. §-a (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott magánlaksértés bűntettét elkövette volna, úgy cselekménye a megelőző bemenetel ellenére büntetőjogellenes cselekménynek minősülhetne.

A Btk. 176. §-a (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott magánlaksértés bűntettét az követi el, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre az ott lakónak vagy az azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel éjjel bemegy, vagy ott bent marad.

E tényállásban meghatározott "bent maradás" nem puszta bent tartózkodást jelent. Ez a bent maradás kizárólag az ott lévő (lakásban stb. bent lévő) jogosult személlyel szemben tanúsított magatartással valósulhat meg. Az elkövető a ténylegesen ott lakó vagy azzal rendelkező jogosultnak a bent maradását tiltó akaratnyilvánításával helyezkedik szembe, vagy az ilyen személy aktuális megtévesztésével éri el, hogy annak lakásában (stb.) bennmaradjon.

Az irányadó tényállás alapján azonban a sértett lakásában már bent tartózkodó terhelt a bent maradása érdekében az egyébként is távollévő sértettet nem tévesztette meg. A jelen nem lévő sértett a lakásában már bent tartózkodó terheltet aktuálisan nem is hívta fel a lakásának az elhagyására. Következésképpen a terhelt a Btk. 176. §-ának (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmény egyik elkövetési magatartását sem valósította meg.

A Kúria ezért a városi bíróság ítéletét - a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - megváltoztatta és a terheltet az ellene folytatólagosan elkövetett magánlaksértés bűntette [Btk. 176. § (2) bekezdés a) pontja] miatt emelt vád alól - a Be. 6. §-a (1) bekezdése a) pontjának I. fordulata és a 331. §-ának (1) bekezdése alapján - felmentette.

Megállapította, hogy a terhelt elkövette a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 139. §-ának (1) bekezdésében meghatározott magánlaksértés szabálysértését.

Az Sztv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint elévülés folytán nincs helye felelősségre vonásnak, ha a cselekmény elkövetése óta hat hónap (relatív elévülési határidő) eltelt.

Az Sztv. 11. §-ának (5) bekezdése szerint, ha az elkövetéstől számított hat hónapon belül a cselekmény miatt büntetőeljárás indul, de a büntetőügyben eljáró hatóság, illetőleg a bíróság a szabálysértési eljárás lefolytatása céljából az ügyet átteszi a szabálysértési hatósághoz, az (1) bekezdés szerinti elévülés az áttételt elrendelő határozatnak a szabálysértési hatósághoz érkezése napjával újrakezdődik.

E § (7) bekezdése szerint pedig a cselekmény elkövetésétől számított két év (abszolút elévülési határidő) elteltével nincs helye szabálysértési felelősségre vonásnak.

A városi bíróság marasztaló ítélete a kihirdetése napján, 2011. február 2-án első fokon jogerőre emelkedett. Ezt követően hat hónapon belül a terhelttel szemben az elévülést félbeszakító hatósági intézkedésre nem került sor, ezért az elévülés bekövetkezett.

Az ügyész felülvizsgálati indítványa 2011. október 7. napján, tehát hat hónapon túl érkezett a városi bírósághoz. Ennek azonban azért sincsen jelentősége, mert az ügyész felülvizsgálati indítványa az elévülést egyébként sem szakíthatja félbe (lásd 3/2010. BJE határozat).

2011. február 2. napját követően az elévülést először csak a Kúria jelen határozata szakította félbe. Mivel pedig ez a határozat az Sztv. 11. §-ának (1) bekezdésében meghatá-rozott hat hónapos (relatív) elévülési határidőn túl született, annak már nincs jelentősége, hogy a két éves (abszolút) elévülési határidő még nem járt le.

Az elévülés hat hónap elteltével mindig bekövetkezik. Ennélfogva a terhelt terhére megállapított szabálysértés miatt a szabálysértési eljárás lefolytatásának már nincs helye, ezért a Kúria a felmentéssel egyidejűleg a szabálysértés miatt indított eljárást - az Sztv. 84. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján, elévülés címén - megszüntette.

(Kúria Bfv. II. 1.260/2011.)

Az elsőfokú bíróság 2007. február 8-án kelt ítéletében a terheltet az ellene magánlaksértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette, és vele szemben magánlaksértés szabálysértése miatt 20000 forint pénzbírságot szabott ki.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt és a sértett házasságát a bíróság 2004 júniusában felbontotta és a felek egyezsége alapján döntött arról, hogy a közös tulajdonú lakásukat a továbbiakban közösen használják.

A válást követően a terhelt és elvált házastársa között a viszony megromlott, ezért a sértett úgy döntött, hogy a lakást napközben csak rövid időtartamokra használja, éjszakáit édesanyjánál tölti. Ezt közölte a terhelttel, aki az eseményekről tájékoztatta ügyvédjét oly módon, hogy férje a visszatérés szándéka nélkül elhagyta a lakást. E tájékoztatás alapján az ügyvéd azt tanácsolta, hogy a terhelt a lakás zárjait cseréltesse le, oda új zárakat tetessen fel. Mindemellett azonban biztosítsa a sértettnek, hogy szükség esetén a lakásba bejusson. A terhelt a lakás zárjait lecseréltette, ekként a sértett oda bejutni nem tudott és 2005. november 22-én emiatt joghatályos magánindítvánnyal feljelentést tett a terhelt ellen.

A jogi indokolásban a bíróság rögzítette, hogy a Btk. 176. § (1) bekezdése szerint a magánlaksértés vétségét az követi el, aki erőszakkal akadályoz meg mást abban, hogy a lakásába bemenjen, ilyen erőszakos magatartást azonban a bíróság megállapítása szerint a terhelt a régi zár eltávolításával és az új zár felszerelésével nem tanúsított. Ennek következtében tényállási elem hiányában a terhelt a magánlaksértés vétségét nem követte el, ám megállapítható az 1999. évi LXIX. tv. 139. §-a szerinti magánlaksértés szabálysértése, amely erőszak alkalmazása nélkül és büntetni rendeli azt, aki a lakásába, egyéb helységébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre az ott lakónak vagy az azzal rendelkezőnek akarata ellenére, vagy megtévesztéssel bemegy, bent marad, úgyszintén, aki mást akadályoz abban, hogy lakásába bemenjen. Ilyen jogi megfontolások mellett a bíróság a terheltet az ellene emelt vád alól felmentette és őt csupán szabálysértés miatt marasztalta.

A másodfokú bíróság 2007. szeptember 11-én kelt végzésében az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy a dolog elleni erőszak - melyet a Btk. a magánlaksértés vétségének elkövetéséhez megkíván - valamilyen akadály fizikai erővel történő leküzdése, az óvó, védő, rögzítő berendezés rendeltetéstől eltérő módon való felnyitása, amely általában állagsérelemmel jár. Az elkövető tehát rendeltetésellenes fizikai ráhatást gyakorol a dologra, ekként fejt ki erőszakot. A másodfokú bíróság jogi indokolása szerint azonban e feltételeknek az egyszerű zárcsere nem felel meg, az erőszakos magatartásként nem értékelhető.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a megyei főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelyet a Legfőbb Ügyészség fenntartott. A felülvizsgálati indítvány indokolása az állandó bírói gyakorlatra utalva kiemelte, hogy "a lakást jogszerűen használó tulajdonos is megvalósíthatja a magánlaksértést, ha a zárat lecserélve, a lakás használatára úgyszintén feljogosított volt házastársát megakadályozza abban, hogy a lakásba bejusson" (BH 1999/349.). Az állandó bírói gyakorlat jogértelmezésének tehát a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatok nem felelnek meg, ezért azok hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyészi felülvizsgálati indítvánnyal egyetértett.

Az alapügyben eljárt bíróságok tévesen értelmezték a magánlaksértés vétségének törvényi tényállásában megjelölt "erőszak" fogalmát [Btk. 176. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság ítélete helyesen utalt ugyan arra, hogy a dolog elleni erőszak fogalmi körébe tartozik általában valamely őrzést, megóvást, behatolást szolgáló berendezés "rendeltetésétől eltérő módon" történő felnyitása, ám tévedett, amikor a zárberendezés eltávolítását rendeltetésszerű használatnak tekintette és arra utalt, hogy a rendeltetésellenes használat mindig rongálással jár.

A lakásajtóra felszerelt zár a lakásba való illetéktelen behatolás akadályozását szolgáló szerkezet, melynek rendeltetésszerű használata kizárólag a zárhoz tartozó kulccsal történő nyitás és zárás lehet. Nem a zár rendeltetésszerű használata azonban magának a zárszerkezetnek az eltávolítása. E művelet valójában ugyancsak a lakás felnyitását vagy (másik zár felszerelését biztosítva) a lakás kinyitását vagy bezárását szolgálja, ez mégsem tekinthető a zárhasználat szokásos, tehát rendeltetésszerű módjának. A zárleszerelés (s a vele járó zárcsere) lényegét tekintve éppen a rendeltetésszerű használat erőszakos megakadályozása.

Mit sem változtat e tényen, ha a leszerelés nem jár rongálódással. A zár ugyanis a szerkezet lecserélése érdekében, tehát a jogszerűen bennlakó bejutását megakadályozandó - leszerelhető szakszerűen, állagrongálás nélkül, és ugyanilyen eredménnyel jár, ha használhatatlanná tétele érdekében megrongálják, letépik, tönkreteszik. A jogos használó lakáshoz való jogának gyakorlása egyformán sérül a zár leszerelésével és kicserélésével, illetve használhatatlanná rongálásával. A két módszer közötti különbség az elkövető érdekeit tekintve bír jelentőséggel: a megrongált, tönkretett zár használata az elkövető számára is lehetetlenné válik, míg az eredeti zár eltávolítása (és cseréje) a sértett bejutását akadályozza csupán.

A Legfelsőbb Bíróság 1999. évi 349. számú eseti döntése e megfontolásokat figyelembe véve rögzítette, hogy a magánlaksértés vétsége szempontjából a zár leszerelése a dolog elleni erőszak fogalomkörébe esik, ezért az e módszerrel elkövetett cselekmény szabálysértésnek nem tekinthető. Az ennek figyelembevételével kialakult egységes joggyakorlatot tekintve a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság felülvizsgált 2.Bf.437/2007/4. számú ítéletét a Be. 428. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. (Legf. Bír. Bfv.II.991/2007.)

A Ny.-i Városi Ügyészség az I. r. terhelttel szemben a Btk. 176. § (1) bekezdésében meghatározott magánlaksértés vétsége miatt emelt vádat.

A vádirati tényállás lényege szerint a terhelt 2005. augusztus 30-án a délelőtti órákban egy vasvillával a bejárati kiskaput, majd az előszoba ajtót is benyomva bement haragosának, J. A.-né sértettnek a lakásába. Ott a sértettet - a villát a mellkasához nyomva - megfenyegette, ezt követően a lakást elhagyta.

A sértett a magánlaksértés vonatkozásában joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

A Ny.-i Városi Bíróság a 2006. szeptember 19. napján kihirdetett és 2006. szeptember 21. napjával jogerősített - rövidített indokolást tartalmazó - ítéletével az I. r. terhelttel szemben a magánlaksértés vétsége miatt indult büntetőeljárást a Be. 511. § (1) bekezdése alapján - tartalmilag, tehát azért mert a magánvádló a tárgyaláson a vádat elejtette - megszüntette.

Az elsőfokú bíróság jogerős ügydöntő érdemi határozata ellen, az I. r. terhelt terhére, a törvényes határidőn belül, a határozat hatályon kívül helyezése és új e1járás elrendelése érdekében, a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott okból a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Indokainak lényege szerint a közvádra üldözendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárásban a sértett a vádat nem ejtheti el; ezt csak magánvádas ügyben teheti meg akkor, ha a vádat is ő képviseli.

Az I. r. terhelttel szemben viszont nem magánvád, hanem közvád alapján folyt a büntetőeljárás. A városi bíróság ezért a magánvádas eljárás szabályainak téves alkalmazásával tekintette vádelejtésnek azt a sértetti nyilatkozatot, miszerint a terhelt megbüntetését nem kívánja, és törvényes vád hiányában, a Be. 373. § (1) bekezdés I/c. és II/e. pontjában megjelölt - a rendkívüli jogorvoslati eljárásra alapot adó - eljárási szabálysértéssel szüntette meg a büntetőeljárást.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt - annak indokaival egyetértve - fenntartotta.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

A Be. 2. §-ának (2) bekezdésében meghatározott törvényes vád fogalmának alaki feltétele, hogy a bírósági eljárás lefolytatását vádlói jogosultsággal rendelkező személy kezdeményezze.

A büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint a vádemelés joga általában az ügyészt mint közvádlót illeti meg. A sértett mint magánvádló csak a törvényben, a Be. 52. §-ának (1) bekezdésében felsorolt - magánindítványra büntethető - esetekben léphet fel a vád képviselőjeként. Amennyiben a sértett magánvádló a vád képviseletében jár el, értelemszerűen a váddal rendelkezhet; azt akár indokolás nélkül elejtheti, és ez esetben köteles a bíróság a Be. 511. § (1) bekezdésének alkalmazásával az eljárást megszüntetni.

Ennek a szabálynak az alkalmazására tehát csak akkor kerülhet sor, ha a vádat a vádképviseletre is jogosult magánvádló ejti el.

Bár a magánlaksértés bűncselekménye is a Btk. 183. §-ának (1) bekezdése értelmében magánindítványra büntetendő bűncselekmény, azonban nem szerepel a Be. 52. § (1) bekezdésében felsorolt bűncselekmények között.

Következésképpen a sértett a sérelmére elkövetett magánlaksértés vétsége miatt törvényes vádat nem emelhetett, - azt nem képviselhette, és azzal nem rendelkezhetett - mivel ahhoz a vádlói jogosultsága, vagyis a Be. 2. §-ának (2) bekezdésében meghatározott ún. alaki feltétel hiányzott.

A Btk. 31. §-ának (6) bekezdésének rendelkezéséhez képest a sértett a magánindítványát sem vonhatta vissza.

A fentebb kifejtettek ellenére az I. r. terhelttel szemben a közvádra folytatott büntetőeljárásban a városi bíróság tévesen a sértettet tekintette a vád képviselőjének, és a nyilatkozatát tévesen értékelte vádelejtésnek.

Erre visszavezethetően a magánvádas eljárás szabályainak téves alkalmazásával, a Be. 511. §-ának (1) bekezdésének törvénysértő alkalmazásával törvényes vád hiányában szüntette meg az eljárást.

Ekként az I. r. terhelttel szemben közvád alapján magánlaksértés vétsége miatt folytatott büntetőeljárásban a jogerős ügydöntő határozat meghozatalára a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I/c. pontjában megjelölt feltétlen eljárási szabálysértéssel került sor.

A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Be. 424. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében tanácsülésen eljárva - a Be. 428. § (2) bekezdése alapján a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot az I. r. terhelt vonatkozásában új eljárásra lefolytatására utasította. (Legf. Bír. Bfv.I.298/2007)

I. A jogos védelem megállapítása szempontjából nem csak a már megindult (intéztett) jogtalan támadás, hanem a közvetlenül fenyegető jogellenes támadás is jogos védelmi helyzetet létesít;

azt a feltételt, hogy fennállott-e a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás, csak az eseménysor egészének - mint folyamatnak - az értékelésével lehet megállapítani [Btk. 29. § (1) bek.].

II. A jogtalan támadás és az elhárítás arányosságának vizsgálatánál a támadás és a védekezés szándékolt következményeit kell összevetni [Btk. 29. §].

III. Magánlaksértés esetében az erőszaknak nem kell célzatosnak lennie, ezért ha az erőszak az elkövetőknek a sértett lakásához tartozó bekerített helyre való bemenetelét is elősegítette: a magánlaksértésnek erőszakkal megvalósítása is megállapítható [Btk. 176. § (1) bek.].

A megyei bíróság a 2000. szeptember 14-én meghozott ítéletével az I. r. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 évi börtönbüntetésre ítélte, ennek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette;

a II. r. vádlottat társtettesként elkövetett magánlaksértés vétsége miatt 6 hónapi fogházbüntetésre ítélte, ennek a végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, a könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette;

a III. r. vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, ennek a végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, a magánlaksértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette;

a IV. r. vádlottat társtettesként elkövetett magánlaksértés vétsége miatt 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, és ennek a végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A II. r., a III. r. és a IV. r. vádlott 1999. július 28-án kora este az I. r. vádlott hétvégi házához mentek. A III. r. vádlott a ház előtt az utcán az ott dolgozó V. J.-t ököllel leütötte, aztán fejbe rúgta, a bántalmazástól V. J. 14-21 nap alatt gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. A II. r. és a IV. r. vádlottak ezalatt a szintén ott dolgozó Á. I.-val dulakodva bementek az udvarra. A zajra az I. r. vádlott kijött a házból az udvarra, és a két vádlottat távozásra szólította fel. Azok ezt megtagadták, mire az I. és a II. r. vádlott között szóváltás, majd dulakodás alakult ki, a IV. r. vádlott azonban közéjük állva szétválasztotta őket. Az I. r. vádlott ezután kihozta a házból az engedéllyel tartott pisztolyát, újból felszólította a II. r. és a III. r. vádlottat, hogy távozzanak, és figyelmeztette őket, hogy különben fegyvert fog használni. A felszólítás eredménytelen maradt, ezért az I. r. vádlott figyelmeztetésül többször a levegőbe lőtt, majd ismételt eredménytelen felszólítás után újabb figyelmeztetésként átlőtte az udvaron levő vashordó oldalát. A IV. r. vádlott ekkor már elment volna, hívta a társát is, de az nem ment, hanem inkább előre lépett, mire az I. r. vádlott kb. 2 méter távolságból a combjába lőtt.

A II. r. vádlott combcsontja darabosan eltörött, a nagyér vagy a nagyideg azonban nem sérült meg, mert a lövedéket a csont felfogta. A sérülés gyógytartama 3-5 hónap volt.

A III. r. vádlott csak a II. r. vádlott meglövése után segítségnyújtás végett ment be az udvarra.

Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére hosszabb próbaidőre felfüggesztett, hosszabb börtönbüntetés kiszabása végett, a II. r. és a IV. r. vádlott terhére a csoportos elkövetés megállapítása és a büntetésük súlyosítása végett, a III. r. vádlott terhére a felmentés miatt, a bűnösségének megállapítása és a büntetésének súlyosítása végett fellebbezett;

az I. r. vádlott és a védője a tényállás téves megállapítása miatt és felmentés végett jelentett be fellebbezést.

A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését módosítva tartotta fenn. Orvos szakértői vélemény beszerzését indítványozta annak a felderítése végett, hogy okozott-e a lövés a II. r. vádlottnak maradandó fogyatékosságot. Kijelentette, hogy a II. r. és a IV. r. vádlottak által véghezvitt magánlaksértés nem volt erőszakkal elkövetett, mivel a vádlottak nem a bemenetel, hanem a nála levő lapát megszerzése végett dulakodtak Á. I.-val. A cselekményük ennek ellenére bűncselekmény volt, mivel a III. r. vádlott a jelenlétével pszichikai bűnsegélyt nyújtott a II. r. és a IV. r. vádlottnak az udvarra bemenetelhez, így a magánlaksértés csoportosan elkövetettnek, ennek folytán vétségnek minősül, amelyet a II. r. és a IV. r. vádlott társtettesként, a III. r. vádlott pedig bűnsegédként követett el. Indítványozta a III. r. vádlott e bűncselekményben való bűnösségének a megállapítását és a büntetésének hosszabb próbaidő megállapításával történő súlyosítását.

A másodfokú tárgyaláson az ügyész a tényállásnak az iratok alapján történő helyesbítését és kiegészítését, az I. r. vádlottnak jogos védelem okából történő felmentését indítványozta, egyebekben pedig fenntartotta a korábbi indítványait.

Az I. r. vádlott és a védője csatlakozott az ügyészi indítványhoz.

Az elsőfokú bíróság ítéletét felülvizsgálva az állapítható meg, hogy a bíróság az eljárásjogi szabályokat betartva folytatta le az eljárást, és a tényállás megállapítása két orvosolható kisebb hibától eltekintve hibátlan, így az ügy érdemi elbírálásának nincs akadálya.

Az ügy felderítése túlnyomó részben megtörtént, mindössze annak tisztázása maradt el, hogy az I. r. vádlott cselekménye nem okozott-e a II. r. vádlottnak maradandó fogyatékosságot. A Legfelsőbb Bíróság az ügyész indítványával egyetértve, kiegészítő orvos szakértői véleményt szerzett be, így a felderítés hiánytalan.

A bizonyítékokat értékelve a bíróság logikus és ésszerű indokolással határozta meg, hogy meggyőződése szerint mely bizonyítékok felelnek meg a valóságnak, így helyesen vetette el az I. r. vádlottnak azt a védekezését, mely szerint a II. r. vádlott a meglövése előtt kést vett elő. A tényleges tényeket tekintve a tényállás összhangban áll az elfogadott bizonyítékokkal, és megállapítása során téves ténybeli következtetés nem történt.

A kiegészítő orvos szakértői vélemény alapján a Legfelsőbb Bíróság kiegészíti a tényállást azzal, hogy a II. r. vádlott lába a sérülés következtében 1,5 cm-rel rövidebb lett; és Á. I. hitelesnek elfogadott vallomása alapján azzal helyesbíti, hogy a II. r. és a IV. r. vádlottal történt dulakodása az udvaron kezdődött, és ott zajlott le.

A kiegészítéssel és helyesbítéssel az ítélet a részlettényeket tekintve is megalapozott.

Az ítéletben megállapított tényállás alapján az I. r. vádlott cselekményének jogi értékelése, a bűnösségének megállapítása téves.

Az elsőfokú ítélet szerint a II. r. és a IV. r. vádlottnak a magánlaksértés során kifejtett erőszakos magatartása megszakadt, amikor az I. r. vádlott a II. r. vádlottal folytatott dulakodás után bement a házba. Ettől kezdve a II. r. és a IV. r. vádlott nem tanúsított személy vagy dolog ellen irányuló olyan erőszakos magatartást, amely támadásnak lenne tekinthető, és amely ellen lövéssel kellett volna védekezni, az ilyen magatartás veszélye sem fenyegetett. Az I. r. vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor a lövést leadta, ezért a cselekményét az általános szabályok szerint kell elbírálni.

Az I. r. vádlott olyan testrészre lőtt, ahol általa is tudottan az adott fegyverrel leadott lövéstől életveszélyes sérülések keletkezhetnek, amiből az következik, hogy az életveszélyes sérülés lehetőségébe belenyugodva, ilyen sérülés okozására irányuló eshetőleges szándékkal cselekedett.

Az életveszélyes sérülés a véletlen folytán maradt el, a terhelt bűnössége fennáll, és a cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősül.

Ebben az indokolásban azonban a lövés előzményei figyelmen kívül maradtak.

A jogos védelemnek azt a lehetséges egyik feltételét, hogy volt-e közvetlenül fenyegető jogtalan támadás, csak az eseménysor egészének - mint folyamatnak - az értékelésével lehet megállapítani, mivel az elhárító magatartást közvetlenül megelőző helyzetet csak az előzményekkel összefüggésben fejezi ki a valóságos helyzetet.

A jelen eset is ezek közé tartozik.

A II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottak együtt mentek a hétvégi házhoz; a III. r. vádlott azért, hogy az ott dolgozó V. J.-t megverje.

Miközben ő az utcán V. J.-et bántalmazta, két társa bement az udvarra, és Á. I.-t támadta meg, hogy a lapátját elvegyék. A tulajdonos felszólítására nem távoztak el, hanem megközelítették őt és a II. r. vádlott dulakodni kezdett vele.

A két vádlottnak a házban tartózkodókkal kapcsolatuk, elintézni valójuk nem volt, nem is ismerték őket; az erőszakos behatolásuknak az ott levők garázda megfélemlítésén kívül más felismerhető indoka nem volt, és a tettlegességből ítélve a II. r. vádlott esetében a megfélemlítés a bántalmazás szándékát is magában foglalta.

Az a tény, hogy az I. r. és a II. r. vádlott közötti dulakodás nem a II. r. vádlott akaratából szakadt félbe, és hogy a II. r. vádlott a fegyverhasználat ismételt kilátásba helyezésére és a társa hívására sem volt hajlandó eltávozni, azt igazolja, hogy a bántalmazásra irányuló szándéka a dulakodás félbeszakadása után továbbra is fennállott. A II. r. vádlott a közvetlenül is érzékelhető legsúlyosabb figyelmeztetésre, a vashordó átlövésére pedig úgy reagált, hogy előre, a kb. 2 méterre álló I. r. vádlott felé lépett.

Ez a mozdulat az előzményeket figyelembe véve azt fejezte ki, hogy a II. r. vádlott megindult a bántalmazást végrehajtani, és ezzel az I. r. vádlottat fenyegető jogtalan támadás bekövetkezésének a veszélye közvetlenné vált.

A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerint nemcsak a megindult jogtalan támadás, hanem a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás is jogos védelmi helyzetet létesít, ezért - az ítéletben írtakkal ellentétben, - az I. r. vádlott jogos védelmi helyzetben volt, amikor a lövést leadta.

A támadás és az elhárítás arányosságának vizsgálatánál azok szándékolt következményeit kell összevetni.

A II. r. vádlott támadó szándéka erős volt, mivel azt súlyos sérülés elszenvedését kockáztatva is végre akarta hajtani, és a jelen ügyben is igazolt tapasztalati tény, hogy eszköz nélkül is súlyos sérülést lehet okozni; mindebből az következik, hogy az I. r. vádlottat súlyos sérülés veszélye is fenyegette.

Az I. r. vádlott a lövés előtt szóban figyelmeztette a fegyverhasználatra a támadót, figyelmeztető lövéseket adott le, ezt még meg is ismételte, és ezek eredménytelensége után

a támadó lábára, tehát úgy célzott, hogy a lövés életfontosságú szervet lehetőleg ne érjen. Az ismételt figyelmeztetések azt mutatják, hogy a sérülés okozását is el akarta kerülni, és amikor lövésre kényszerült, azért célzott a lábra, mert bízott abban, hogy így életveszélyes sérülés nem keletkezik.

A bizakodásra alapos oka volt, mert az életveszélyes sérülés a comblövésnek nem rendszerinti, hanem rendhagyó következménye, ezért az életveszélyes eredményért tudatos gondatlanság terheli.

A szándéka csak súlyos testi sértés okozására terjedt ki, ezért az elhárítás nem volt aránytalan. Jogos védelmi helyzetben cselekedett, a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében a cselekményért nem büntethető, ezért őt a Legfelsőbb Bíróság a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt ellene emelt vád alól felmentette.

A II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottak bűnösségének megállapítása és a cselekményeik minősítése törvényes.

Az erőszakkal elkövetett magánlaksértés esetében az erőszaknak nem kell célzatosnak lennie, ezért bár a II. r. és a IV. r. vádlott elsősorban a lapát megszerzése végett alkalmazott erőszakot, az erőszak a bemenetelüket is elősegítette. Ezzel mindkét vádlott tisztában volt, az erőszak a bemenetelre nézve is szándékos volt, a magánlaksértés az ügyészi állásponttól eltérően erőszakkal elkövetettnek minősül.

A III. r. vádlott V. J. bántalmazása végett ment a helyszínre, s miután ezt végrehajtotta, a lövés megtörténtéig nem ment be a társai után az udvarra. E tény miatt nem állapítható meg egyértelműen, hogy a bemenetelre nézve szándékegységben lett volna a társaival, ennek hiányában pedig szándékos bűnsegélyt sem nyújthatott nekik a behatoláshoz. A magánlaksértés vétségének vádja alól történt felmentése az ügyészi állásponttal ellentétben törvényes.

A bűnösnek kimondott vádlottak büntetését befolyásoló körülmények felsorolása annyi kiegészítést igényel, hogy mindhárom vádlottal szemben további súlyosító körülmény a cselekményeik garázda jellege, a III. r. vádlottal szemben pedig az, hogy ő volt az egész eseménysor kezdeményezője.

Tekintettel arra, hogy a III. r. vádlott büntetését bűntett miatt szabták ki, és a Btk. 89. §-ának (3) bekezdése értelmében ilyen esetben a próbaidő legrövidebb tartama 2 év lehet, ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlott börtönbüntetése felfüggesztésének a próbaidejét 2 évre felemelte.

A kiszabott büntetések egyebekben megfelelőek, azok súlyosítására indok nincs.

Az I. r. terhelttől lefoglalt, és a tulajdonában levő pisztoly lefoglalását a terhelt felmentése folytán a Legfelsőbb Bíróság a Be. 102. §-ának (1) bekezdése alapján megszüntette, és a (2) bekezdés alapján annak az I. r. vádlott részére történő kiadását rendelte el.

(Legf. Bír. Bf.III.221/2001. sz.)

A városi bíróság az 1997. december 2-án kelt, a tárgyalás mellőzésével hozott végzést hatályában fenntartotta. Ebben az első fokú bíróság a terhelttel szemben magánlaksértés vétsége miatt 80 napi tétel - egynapi tételenként 120 forint -, összesen 9.600 forint pénzfőbüntetést szabott ki.

A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az 1998. március 17-én kelt végzésével az első fokú bíróság határozatát megváltoztatva megállapította, hogy a terhelt elkövette a magánlaksértés vétségét, és ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.

A tényállás lényege szerint a terhelt a sértett elvált férje. A bíróság mindkettőjüket feljogosította az ingatlan használatára. 1995. július 29. napjáig ezt az ingatlant használta a sértett is a három gyermekével. Ezen a napon a távollétüket kihasználva, a terhelt a bejárati ajtón a zárat lecserélte, és ezáltal lehetetlenné tette számukra, hogy oda visszatérjenek; a sértettet és gyermekeit ténylegesen kizárta az ingatlanból.

A határozat indokolása a Btk. 176. §-a (1) és (3) bekezdésének a megjelölésével kifejti, hogy a magánlaksértés tárgya a tulajdoni viszonyoktól függetlenül, a tényleges állapot szerinti zavartalan lakáshasználat biztosítása, így a terhelt tulajdonosi pozíciójának a büntetőjogi felelősség szempontjából nincs jelentősége.

A jogerős határozatok ellen a terhelt és a védője terjesztettek elő felülvizsgálati indítványt, a büntető anyagi jog szabályainak sérelmére hivatkozással, felmentés érdekében. Az indítvány szerint a terhelt ugyancsak használati joggal rendelkezett, ezért a cselekménye nem más lakása ellen irányult. Továbbmenően az elkövetés módjaként a törvényben megkívánt erőszak, fenyegetés vagy hivatalos eljárás színlelése sem állapítható meg. Így érvelésük szerint tényállási elemek hiányában a terhelt nem követett el bűncselekményt.

A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak, álláspontja szerint a Btk. 176. §-ának (3) bekezdésében írt akadályozás az (1) bekezdés szerinti aktív, erőszakos tevékenységgel valósult meg a zár lecserélése útján, az tehát kimeríti a dolog elleni erőszak fogalmát. A magánlaksértés megnyilvánulhat a közös lakáshasználat esetében a másik jogosult akadályozásával is. Ezért indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat hatályukban tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

Az irányadó tények szerint a terhelt elvált felesége is az adott ingatlanban lakott a gyermekekkel, távollétüket kihasználva cserélte le a zárat a terhelt, és ezzel - szándékának megfelelően - megakadályozta, hogy oda a továbbiakban visszatérjenek. A Btk. 176. §-ának (1) bekezdésében írt erőszakos magatartás egyaránt megvalósulhat személy elleni, illetve dolog elleni erőszakkal. A bírói gyakorlat következetes a tekintetben, hogy az új zár felszerelése a dolog elleni erőszak fogalomkörébe esik, mivel ennek létesítésével kizárja a bejutás lehetőségét. A Btk. 176. §-ának (3) bekezdésében meghatározott elkövetési mód pedig megvalósult akkor, amikor ezzel az erőszakos cselekménnyel a terhelt megakadályozta, hogy a lakás használatára szintén feljogosított volt házastárs oda bemenjen.

A védői érveléssel szemben nincs jogi jelentősége annak a körülménynek sem, hogy a terhelt nem csupán tulajdonosa, hanem szintén jogszerű használója volt az adott ingatlannak. Egységes az ítélkezési gyakorlat ugyanis annak megítélésében is, hogy a cselekmény elkövetője nem kizárólag a lakáshasználatra jogosultakon kívül eső személy lehet, hanem a különélő, de a lakást továbbra is közösen használó házastársak egyikének a másik sérelmére megvalósított magatartásával is megvalósul a magánlaksértés.

Fentiekből következően tehát a terhelt a Btk. 176. §-ának (1) bekezdésében írt erőszakos cselekményével, a (3) bekezdésben meghatározott elkövetési mód formájában a magánlaksértés törvényi tényállását maradéktalanul megvalósította, így a terhelt a büntetőjogi felelősségének a megállapítására az anyagi jogszabályoknak megfelelően került sor, ekként a Btk. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati ok nem valósult meg.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv.IV.2052/1998. sz.)