Mit tehet az állatkínzás ellen?

[1] A járásbíróság a 2016. március 31-én kelt ítéletében a terheltet állatkínzás bűntettében [2012. évi C. tv. - a továbbiakban: Btk. - 244. § (1) bek., valamint (2) bek. a) pontja] mondta ki bűnösnek, és ezért 120 napi tétel, napi tételenként 1500 forint, összesen 180 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a törvényszék a 2017. július 13-án kihirdetett ítéletével a terhelt cselekményét állatkínzás vétségének [1978. évi IV. tv. - a továbbiakban: korábbi Btk. - 266/B. § (1) bek. a) pont] minősítette, és - a terhelt büntetését intézkedésre változtatva - 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. Egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[3] A bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállás lényege szerint 2012. szeptember 19-én 14 és 16 óra között G.-n, az F. utca 7. számú, az önkormányzat által használt ház udvarán egy 10,5 kg súlyú, kb. 40 cm magasságú, kistestű terrier jellegű keverék kutya megmorogta az ott dolgozó H.-né H. D. és T. F.-né dolgozókat. A kutya morogva ment feléjük, ezért a két nő bement a házba, és telefonon értesítették a terheltet. A terhelt - G. község polgármestere - nem sokkal később a helyszínre érkezett, és magához vette a gépkocsijában lévő íjat. Az ebet az udvaron találták, a terheltet követte H.-né H. D. és T. F.-né. Megpróbálták elzavarni a kutyát, a kutya vicsorgott és habzott a szája, de nem futott el. A terhelt ekkor előbbre lépett, és az ugató kutyát 3,5-4 méter távolságból nyílvesszővel oldalról meglőtte. Az alumíniumból készült, kb. 7 mm átmérőjű nyílvessző 55 mm-es penge nélküli vadászheggyel volt felszerelve, és a kutya bal 9. bordaközi tájékába fúródott.

[4] A kutya a nyíllal az oldalában elmenekült a lövés helyszínéről, majd a lövést követően 10-12 percen belül elpusztult. A rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a kutya pontosan hol pusztult el, illetve azt sem, hogy a pusztulásához vezető, a rekeszizmot perforáló és bélfodri erek sérülését okozó hasi bevérzéssel járó sérülést a terhelt által kilőtt nyílvessző okozta-e. Azt sem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a kutya röviddel a halála előtt szerzett, bal alkarján és haskorci redőjén rögzített sérülései mitől keletkeztek, ezen sérülések azonban egyenként és összességükben sem voltak alkalmasak a kutya pusztulásához vezető sérülés előidézésére.

[5] A terhelt által kilőtt és az állat testébe fúródott nyílvessző ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy a kutya maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

[6] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, annak törvényi okaként elsődlegesen a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, másodlagosan a hivatkozott törvényhely c) pontját megjelölve. Érdemben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.

[7] Indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében tévesen vont következtetést a végszükség - mint büntethetőséget kizáró ok - hiányára, és nem indokolta meg a terhelt erre vonatkozó védekezésének elvetését. Állattámadás alkalmas lehet végszükség előidézésére, a kutya által okozott veszély valós és okszerű volt, az erre vonatkozó feltevésre a terheltnek alapos oka volt. A kutya viselkedése közvetlen veszélyt jelentett a két tanúra és a terheltre is, ám ennek hiányában sem lenne büntethető a terhelt, mert okkal feltételezte, hogy cselekménye a társadalomra nem veszélyes. A kutya már többször rátámadt a tanúkra, az sem egyértelmű, hogy nem veszett kutya-e. A veszély közvetlen volt, másként el nem hárítható, és a terhelt vétlen volt e veszély előidézésében. A nyílvessző használata sem alapozza meg önmagában a terhelt büntetőjogi felelősségét.

[8] A terhelt cselekménye megfelel a szükségesség-arányosság mércéjének is, ha mégis átlépte, akkor ijedtsége, menthető felindulása miatt lépte túl annak mértékét, hiszen felelősséggel tartozott a tanúk testi épsége iránt is. Az erre vonatkozó indokolása a jogerős ítéletnek oly mértékben hiányos, hogy amiatt az ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan.

[9] Az indítvány szerint a terhelt büntetőjogi felelőssége azért is a büntetőjog szabályainak megsértése miatt került megállapítására, mert az állatkínzás törvényi tényállásának eleme a bántalmazás indokolatlansága is, márpedig jelen esetben az agresszív és megvadult állattal szemben a terhelt fellépése a tanúk és saját testi épségének védelme érdekében indokolt volt. Ezen túlmenően a tompa végű nyílvesszőnek a gyakorlóíjból történő kilövése nem volt alkalmas a gerinces állatnál maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás előidézésére. A kutya a lövést követően elszaladt, az sem bizonyított, hogy a megtalált állat azonos a terhelt által meglőtt ebbel. A másodfokú eljárásban bevont szakértő előadása alapján az is kétséges, valójában mi szúrta át az állatot, az állat pusztulását okozó szúrt seb jóval hosszabb és mélyebb, mint amennyire a nyílvessző az állatot megsebesíthette, semmi nem támasztja alá, hogy a kutya pusztulását a nyílvessző okozta-e, illetve a megtalált nyílvessző a terhelté lenne. A meglőtt kutya vonatkozásában tehát a cselekmény tényállásszerűsége nem áll fenn, a megtalált kutya tekintetében pedig bizonyítatlan a terhelt bűnössége.

[10] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.

[11] Indokai szerint az indítvány túlnyomó részében a tényállás megalapozottságát vitatja, és a bíróságok bizonyítékértékelő tevékenységét támadja, ezért e részeiben a felülvizsgálat törvényben kizárt. A jogerős ítéletben megállapított tények alapulvételével a terhelt bűnösségének megállapítása állatkínzás vétségében törvényes, a végszükségre való hivatkozás pedig alaptalan. Az ügyészi álláspont szerint ugyancsak alaptalan az indokolási kötelezettség elmulasztásának kifogásolása is, a bíróságok határozataiból megállapítható, hogy jogi álláspontjukat mire alapozták, a bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége pedig kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén.

[12] A Legfőbb Ügyészség átiratára tett írásbeli észrevételében a védő fenntartotta az indítványában foglaltakat és vitatta, hogy abban a tényállás megállapítását támadta volna; ezzel szemben az ítélet jogi fogyatékosságaira mutatott rá. A tényállás alkalmas a végszükség megállapítására, másodlagosan pedig az ítélet az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt felülbírálatra alkalmatlan. Nem kétséget kizáróan bizonyított az sem, hogy a terhelt által használt nyílvessző okozta az állat pusztulását, a nem bizonyított tényekből levont következtetések pedig megalapozatlanok a terhelttel szemben.

[13] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.

[14] A nyilvános ülésen a terhelt védője a felülvizsgálati indítványában foglaltakat változatlan tartalommal tartotta fenn. Hangsúlyozta, hogy indítványa nem a jogerős ítéletben megállapított tényállást támadja, hanem a végszükség tekintetében az indokolási kötelezettség megsértését sérelmezi. A terhelt a cselekmény elkövetésekor munkaidejét töltötte, és a kutya által megtámadott asszonyok a terheltet, mint a munkáltatói jogkör gyakorlóját hívták fel. A terhelt pedig a végszükségi helyzetben a lehető leggyorsabb döntést hozta meg annak érdekében, hogy a nők testi épsége és egészsége ne sérüljön.

[15] A védő álláspontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése abban is testet ölt, hogy a bíróságok nem vették figyelembe az arra vonatkozó bizonyítékokat, miszerint a terhelt cselekménye nem az állat életének kioltására, hanem az ember testi épségének, egészségének megóvására irányult.

[16] A Legfőbb Ügyészség képviselője ugyancsak fenntartotta az átiratukban foglaltakat. Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány és a védő felszólalása is túlnyomórészt a megállapított tényállást vitatja, más tényállást lát megállapíthatónak, mint ami a jogerős ítéleti tényállásban le van írva, és ehhez a más tényálláshoz képest látja megállapíthatónak a végszükséget. Jelen esetben az irányadó tényállás egyértelműen tartalmazza, hogy a kis testű kutya nem akarta megtámadni a feléje közeledőket, csupán morgással jelezte azt, hogy a szűk helyről menekülni próbált. Az a támadás, az a veszélyhelyzet, amelyet a felülvizsgálati indítvány alapul vesz, mely szerint a kutya fenyegette az embereket, és megtámadta őket, ellentétes a tényállásban leírtakkal.

[17] Ezért - az ügyészi álláspont szerint - a felülvizsgálati indítvány nagyobb részében kizárt, hiszen a tényállást támadja. Ugyanerre irányul az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó része is, hiszen az valójában egy más tényállás megállapítását célozza, és azért állítja az indokolási kötelezettség megsértését, mert a bíróság nem az általuk kívánt tényállást állapította meg. A jogerős ítéleti tényállást alapul véve azonban a bűnösség megállapítása, illetőleg a cselekmény minősítése is törvényes.

[18] A védő viszonválaszában megerősítette, hogy semmilyen vonatkozásban nem a tényállás megállapítását támadta, hanem elsődlegesen a végszükség meg nem állapítását, másodlagosan - a rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében - a bűnösség megállapítását sérelmezi.

[19] A terhelt felszólalásában az eljárás során elsőként kirendelt szakértő személyét, és szakvéleményének tartalmát kifogásolta, és vitatta, hogy az állat az általa kilőtt nyíl következtében pusztult volna el.

[20] A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos.

[21] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely jogerős ítélettel szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja. E jogorvoslat kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

[22] A védő az indítvány törvényes okaként elsődlegesen a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, másodlagosan e törvényhely c) pontját jelölte meg.

[23] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a bíróság jogerős ítéletében a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabott ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmazott, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztette fel, célja pedig a minősítés helyesbítése, avagy a törvénysértés kiküszöbölése mellett a törvénynek megfelelő nemű és mértékű joghátrány alkalmazása.

[24] A fentieknek megfelelő hivatkozást azonban az indítvány nem tartalmaz, és nem is célozza pusztán a jogerős ítéletben alkalmazott joghátrány megváltoztatását. Ekként az nem tekinthető a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján benyújtottnak.

[25] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha - egyebek mellett - a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog megsértése miatt került sor. Ugyanakkor a felülvizsgálati indítvány elbírálása során a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 423. § (1) bek.]; a felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak sincs helye [Be. 388. § (2) bek., Be. 419. § (1) bek.].

[26] Jelen esetben kétségtelen, hogy az indítvány több vonatkozásban is a bíróság által megállapított tényállást vitatta. Idetartozik a tényállás bizonyítatlanságára vonatkozó védői érvelés egésze. A bíróság jogerős ítéletében tényként rögzítette, hogy a terhelt által meglőtt, és az utóbb elpusztult kutya azonos, és ugyanaz a terhelt által kilőtt, illetve az állatban megtalált nyílvessző. Ugyancsak rögzítette azt is, hogy a terhelt által kilőtt, és az állat testébe fúródó nyílvessző alkalmas volt a kutya maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának előidézésére. E tények a felülvizsgálati eljárásban vitássá nem tehetők, megalapozottságuk vizsgálata a felülvizsgálat tárgya nem lehet; éppen ezt zárja ki a Be. 423. § (1) bekezdésében írt törvényi rendelkezés.

[27] Ugyanakkor az indítványban feltett jogkérdések - a terhelt büntetőjogi felelősségének büntethetőséget kizáró ok ellenében való megállapítása, illetve a cselekmény tényállásszerűsége - a jogerős ítéletben megállapított tények alapján elbírálhatók, mert megfelelnek a felülvizsgálat Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételeinek.

[28] Erre tekintettel a Kúria előrebocsátja, hogy következetes gyakorlata szerint az irányadó tényálláshoz tartozik az ítéletszerkesztésből adódóan az indokolás más részében lévő ténymegállapítás is (BH 2006.392.). Az elsőfokú bíróság ítéletében idézte T. F.-né tanúvallomását, miszerint a kutyát a terhelt és a tanú megpróbálta elzavarni, azonban a kutya vicsorgott, és habzott a szája, nem szaladt el. Ezzel kapcsolatban - tartalmi korlátozás nélkül - rögzítette azt is, hogy a bíróság a tanú vallomását elfogadta; az a kitétel, miszerint a tanú szubjektív riadalma nem adott alapot a terhelt vádban írt módon való közbeavatkozásra, már a jogi értékelés része, és ekként a felülvizsgálat tárgya lehet. A bíróság által elfogadott tanúvallomásban szereplő, fent idézett tények viszont bírói ténymegállapítások, a tényállás részei, melyek a felülvizsgálat alapját képezik. Ezért azokat a Kúria is ennek megfelelően tüntette fel az irányadó tényállás leírásában, és a jogi értékelés során is alapul vette.

[29] A végszükség a Btk. 15. § f) pontja szerinti büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok. A Btk. 23. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.

[30] Jelen ügyben tévedett az első- és a másodfokú ítéletet hozó bíróság, amikor a terhelt javára a végszükséget - mint büntethetőséget kizáró okot - nem állapította meg, noha ennek ténybeli alapjai a jogerős ítéletben megállapított tényállásból kitűnnek. Ellenben nincs ténybeli alapja annak rögzítésének, miszerint az állatnak nem volt támadó szándéka. A jogerős ítéletben megállapított tények - a morgás, a vicsorgás, a habzó száj - ennek az ellenkezőjére adnak következtetési alapot. A végszükség pedig alapvetően a két megtámadott nő oldaláról vizsgálandó, akik bezárkóztak és segítséget hívtak; ekként a részükről fennálló félelemre - a kutya szándékára vont következtetéssel szemben - van ténybeli következtetési alap. Ehhez képest pedig a végszükség fennállt, a terhelt - a veszélyben lévők testi épségének megóvása végett - ennek elhárítására törekedett.

[31] A bíróság jogerős ítéletében a "kutya tudattartalmából" indult ki, noha ilyen következtetés csak az ember tekintetében lehetséges. Élőlény ártó szándékú közeledése ellen a védekezés szabad; a támadás élőlény aktív cselekvősége, más ellen irányuló ártó vagy veszélyeztető erőkifejtés. A támadás elleni védekezésnek nem feltétele a támadó bűnössége sem; így állat ellen is helye van védekezésnek, a védekezés lehetősége pedig nem lehet szűkebb, mint az emberrel szemben. A terhelti fellépés tehát a két nő segélykérésére megfelel a végszükség törvényi feltételeinek; e tanúk valóban közvetlen veszélyben voltak, e veszély a testi épségüket, egészségüket fenyegette, és nem hárult el, hiszen a kutya még akkor is a helyszínen volt, és támadólag lépett fel, amikor a terhelt a veszélyben lévők hívására oda megérkezett.

[32] A kutya elzavarása sem járt eredménnyel, ezért a kutya olyan módon való elijesztése - és ezzel a veszélyhelyzet megszüntetése - ami alkalmas volt arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását eredményezze, nem tekinthető nagyobb sérelemnek, mint amivel a kutya támadása fenyegetett. A végszükségnek mint büntethetőséget kizáró oknak a Btk. 23. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei ezért jelen esetben maradéktalanul megvalósultak.

[33] A kifejtettekből az is következik, hogy az ügyben nem valósult meg olyan feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, ami egyúttal a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján felülvizsgálati ok; így az indokolási kötelezettség felülbírálatra alkalmatlanságot eredményező megsértése [Be. 373. § (1) bek. III. pont a) alpont] sem. A hivatkozott eljárási szabálysértés - és egyúttal felülvizsgálati ok - csak akkor valósul meg, ha a támadott határozat indokolása tény- vagy jogkérdés kapcsán olyan mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, mire alapozta a bíróság a döntését (BH 2010.117.).

[34] A védő indítványában maga is utalt rá, hogy az eljárt bíróság - ugyan röviden, de - foglalkozott a végszükség kérdésével, az e körben elfoglalt álláspontja az ítéletből egyértelműen kitűnt. Az indokolási kötelesség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját - a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel és/vagy intézkedéssel kapcsolatban - mire alapozta. A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH 2013.10.).

[35] Jelen esetben az indítvány e címen (is) a bíróságnak a bűnösség (a végszükség hiánya) kapcsán elfoglalt álláspontját támadta, a bíróság azonban indokolási kötelezettségének annak kapcsán is eleget tett; éppen ezért tudott dönteni a Kúria érdemben az indítványban felvetett jogkérdésben, és nem volt szükség a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére.

[36] Ekként a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta, s a terheltet az ellene állatkínzás bűntette [Btk. 244. § (1) bek., és (2) bek. a) pont] miatt emelt vád alól, a Be. 6. § (3) bekezdés c) pont első fordulata alapján - a Btk. 15. § f) pontjában írt büntethetőséget kizáró okból -, a Be. 331. § (1) bekezdése szerint felmentette.

[37] A felmentésre tekintettel úgy rendelkezett, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be. 339. § (1) bekezdése alapján az állam viseli, és a Be. 585. § (1) és (3) bekezdése szerint elrendelte a terhelt által eddig megfizetett bűnügyi költség törvényes kamatokkal emelt mértékű visszatérítését.

(Kúria Bfv. III. 1.745/2017.)

A pótmagánvádló - jogi képviselője útján - M. E.-vel szemben a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában felvett állatkínzás vétsége miatt vádindítványt terjesztett elő. A városi bíróság a 2011. május 18-án kelt végzésével az emiatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A pótmagánvádló fellebbezése alapján eljárva a törvényszék a 2012. április 11-én kelt végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A jogerős ügydöntő határozatokkal szemben a pótmagánvádló - jogi képviselője útján - felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással, mert - álláspontja szerint - az állatkínzás vétsége esetén helye van pótmagánvádnak. Arra hivatkozott, hogy a Legfelsőbb Bíróság BKv. 90. számú állásfoglalásának II/1. pontja alapján is helye van a pótmagánvádló fellépésének, ha a tényállás eredményt tartalmaz, és a vádindítványban megjelölt állat pusztulása ezen eredményre utal.

Kifejtette továbbá, hogy az állatkínzást egy meghatározott tulajdonos állatának sérelmére követik el szándékosan, ezzel az állat gazdájának lelki és egyéb sérelmet okoznak, ily módon nem állítható, hogy a cselekményt nem közvetlenül a tulajdonos sérelmére követték el. Megítélése szerint az állat jogi és személyes értelembe vett gazdája ezért a bűncselekmény sértettje, aki jogosult pótmagánvádlóként fellépni.

Arra tett indítványt, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat változtassa meg, és hozzon a törvénynek megfelelő határozatot, illetve - amennyiben ezzel nem ért egyet - a törvénysértő határozatokat helyezze hatályon kívül, és az első fokon eljárt bíróságot kötelezze új eljárás lefolytatására.

A felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.

A Be. 416. § (1) bekezdésének indítványozó által hivatkozott a) pontja szerint felülvizsgálatnak akkor van helye, ha az eljárás megszüntetésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Ilyen anyagi jogi szabályra azonban az indítványozó nem hivatkozott.

Az indítvány tartalmára és a megszüntető határozat jogcímére (törvényes vád hiánya) figyelemmel azonban az indítvány tartalmilag nem az anyagi jog szabályainak megsértésére, hanem a Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontjában megjelölt felülvizsgálati okra alapított.

A felhívott törvényhely szerint felülvizsgálati ok, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy I. c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor. A Be. 373. §-ának (1) bekezdés II. a) pontja szerint pedig feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés valósul meg, ha a bíróság a Be. 373. § (1) bekezdés I. pontjában meghatározott valamely ok törvénysértő megállapításával szünteti meg az eljárást. Ilyen eljárási szabálysértés, és ennek következtében felülvizsgálati ok, ha a bíróság tévesen állapítja meg a törvényes vád hiányát és szünteti meg erre figyelemmel a büntetőeljárást.

A folyamatban volt büntetőügyben azonban az eljárt bíróságok kellő alappal hivatkoztak a törvényes vád hiányára.

A Be. 2. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a vád akkor törvényes, ha azt a vádemelésre jogosult meghatározott személlyel szemben nyújtja be és az tartalmazza a vád tárgyává tett és büntetőtörvénybe ütköző cselekmény pontos körülírását.

Kétségtelen, hogy a Be. nem határozza meg kifejezetten a sértett pótmagánvádlóként történő fellépésének anyagi jogi kereteit és nem rendelkezik tételesen arról, hogy a Btk. Különös Részének mely törvényi tényállásai kapcsán van helye pótmagánvádnak. Ebből azonban nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van az eljárási jog szempontjából pótmagán­vádlókénti fellépésre jogosult sértettje.

A Legfelsőbb Bíróság által a BK 90. számú véleményben is kifejtettek szerint ez alapvetően attól függ, hogy az adott törvényi tényállás diszpozíciója tárgyi ismérvként tartalmaz-e passzív alanyt, eredményt, illetve a sérelem közvetett vagy közvetlen.

A hivatkozott állásfoglalás II/1. pontja szerint a sértett - pótmagánvádlóként - büntetőjogi igényét általában akkor érvényesítheti, ha passzív alanya a közvádra üldözendő bűncselekménynek vagy a tényállás eredményt tartalmaz. Általában kizárt a pótmagánvád, ha az adott bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi, vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, és a természetes vagy jogi személyt érintő jogsérelem csupán áttételesen következik be.

A kollégiumi vélemény indokolása emellett kifejti, hogy körültekintően kell vizsgálni: a sértetti igény alapja a személyében való érintettség nélkül csupán egyszerű károsulti, azaz vagyonjogi érdek, vagy az adott bűncselekménnyé nyilvánításban megtestesülő büntetőjogi érdekhez szorosan kötődő, abban gyökerező olyan jog, vagy jogos érdekbeli sérelem, illetve veszélyeztetettség, amely az adott (természetes vagy jogi személy) sértettre konkretizált és közvetlen.

A fentiek hiányában akkor, ha a bűncselekmény általi jogsértés, veszélyeztetés az állami, társadalmi, vagy gazdasági rend sérelmével jár, és az esetleges következmény a konkrét természetes vagy jogi személyre nézve csupán áttételes, nincs helye pótmagánvádnak (EBH 2011.2301.).

A Btk. XVI. Fejezetében szabályozott, a 266/B. §-a szerinti állatkínzás közrend elleni, ezen belül pedig a I. Cím alatti közbiztonság elleni bűncselekmény.

A cselekmény közvetlen jogi tárgya pedig az állat, mint érző lény életének, egészségének védelme, azaz az itt büntetni rendelt magatartások nem konkrét személy jogait sértik vagy veszélyeztetik.

Miután a pótmagánvádlókénti fellépésre a sértett ellen elkövetett bűncselekmény esetén van lehetőség, és a pótmagánvád nem a polgári jogi igény érvényesítésének egyéb útja, a felülvizsgálati indítványban hivatkozott azon érvelés, mely szerint a pótmagánvádló az elpusztult állat tulajdonosa és ebből következően közvetlen anyagi hátrány és ugyanakkor lelki trauma érte őt, nem foghatott helyt.

Ugyanakkor a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt elkövetési magatartás nem is eredmény-bűncselekmény. A bűncselekmény befejezettségéhez nem szükséges az állat maradandó egészségkárosodása vagy elpusztulása, elégséges az is, ha az elkövetési magatartás következmény kiváltására objektíve alkalmas, és az állat életének kioltása csupán súlyosító körülményként értékelhető.

Így a pótmagánvádló fellépése erre tekintettel is kizárt.

A Kúria a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy a felülvizsgálati indítványban foglalt sértetti érdeksérelem a Btk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint minősülő rongálás bűncselekményeként értékelhető; ez ugyancsak a vádindítvány részét képezte, és e bűncselekmény kapcsán a városi bíróság 2011. május 23-án jogerős ügydöntő határozatot hozott.

A fentiekre figyelemmel az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg a törvényes vád hiányát és szüntették meg az eljárást.

(Kúria Bfv. I. 1.546/2012.)

A városi bíróság a tárgyalás mellőzésével meghozott végzésével a terhelttel szemben állatkínzás vétsége miatt 200 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, s az egy napi tétel összegét 400 forintban állapította meg. A bűnjelként lefoglalt légpuskát elkobozta.

A végzés tárgyalás tartására irányuló kérelem hiányában 2009. június 5-én jogerőre emelkedett.

A megállapított történeti tényállás a következő:

"A vádlott 2008. november 4. napján 14 óra körüli időben a Keleti-főcsatorna partján a saját tulajdonát képező 4,5 mm kaliberű, gyártási szám és azonosító nélküli, felhúzó­karos, kínai gyártmányú légpuskával lelőtt 1 db fácánkakast."

Az alkalmazott jogszabályok között a bűncselekmény alapjaként a bíróság a Btk. 266. § (1) és (2) bekezdését, míg az elkobzás alapjaként a Btk. 77. § (1) bekezdésének a) pontját hívta fel.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt okból a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Indokai szerint az állatkínzás vétségének a Btk. 266/B. §-ának (2) bekezdése szerinti törvényi tényállása nem határozza meg a tiltott vadászati eszköz fogalmát, ezért erre nézve az 1996. évi LV. törvény 68. §-ának (1) bekezdésének rendelkezése az irányadó. A támadott határozat ezzel szemben - a vádirattal egyezően - a vadászatról szóló törvény 67. §-ának (1) bekezdésére alapozta a bűncselekmény megvalósulását, amely szerint "vadat csak vadászati célra engedélyezett - legalább negyvenöt centiméter csőhosszúságú - vadászlőfegyverrel lehet ejteni".

Miután a légpuska a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény szerint nem minősül lőfegyvernek - s annak használata a fentebb írtak miatt nem tekinthető tiltott vadászati eszköznek sem - a terhelt cselekménye nem bűncselekmény.

A terhelt azonban - mivel megszegte a légfegyverre vonatkozó szabályokat, továbbá vadászjeggyel sem rendelkezett és a vadászat gyakorlására megállapított feltételeknek sem felelt meg - a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Szabs. tv.) 141. § (2) bekezdésében és a 149. § (2) bekezdésében meghatározott lőfegyverrel visszaélés és jogosulatlan vadászat szabálysértését valósította meg, amely azonban már elévült.

Az indítvány arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság a terheltet az ellene állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel; ugyanekkor tartsa hatályban a légpuska elkobzására vonatkozó rendelkezést, ami a Btk. 77. § (1) bekezdésének b) pontja alapján - figyelemmel a Szabs. törvény 20. § (1) bekezdésének a) pontjára és (4) bekezdésére is - helytálló.

A védő szintén felmentő ítélet hozatalát kérte.

A felülvizsgálati indítvány a bűnösség megállapítását támadó részében alapos.

A Btk. 266/B. §-ának (2) bekezdése értelmében állatkínzás vétségét követi el, [s "az (1) bekezdés szerint büntetendő] aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel, vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik".

Az állatkínzás vétségének idézett törvényi tényállása ún. kerettényállás, amelyet az abban megjelölt speciális törvények vonatkozó rendelkezései töltenek meg tartalommal.

A vad védelméről, vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény határozza meg annak a "tiltott vadászati eszköznek" a fogalmát, amelynek használata megvalósíthatja a törvényi tényállást.

E törvény 68. §-a (1) bekezdésének a)-g) pontjaiban foglaltak szerint tiltott vadászati eszköznek minősül: "a mérgezett hegyű és robbanó fejű nyílvessző; a számszeríj; az e törvény előírásainak meg nem felelő vadászíj, illetve nyílvessző; a lőfegyverre szerelt hangtompító eszköz; a gímszarvasra, dámszarvasra, muflonra, valamint őzre történő vadászat esetén a sörétes vadászlőfegyver; a hurok, horog, madárlép, verem; a működése vagy felhasználása körülményei folytán nem szelektív háló."

A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében kötelezően irányadó jogerős tényállás szerint a terhelt 4,5 mm kaliberű légpuskával lőtte ki a fácánkakast. A légpuska a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény szerint nem minősül lőfegyvernek, és a vadászati törvény 68. §-ának (1) bekezdése alapján tiltott vadászati eszköznek sem. Következésképpen annak használatával a terhelt a Btk. 266. §-ának (2) bekezdésében meghatározott állatkínzás vétségének törvényi tényállását nem valósította meg.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak helyt adott; a támadott jogerős ügydöntő határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával megváltoztatta. A terheltet az ellene állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól - mert a cselekménye nem bűncselekmény - a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja alapján - felmentette.

Kétségtelen, hogy a terheltnek a tényállásban írt magatartása alapul szolgálhat valamilyen szabálysértés (az indítványban jelzett lőfegyverrel kapcsolatos, vagy akár a Szabs. tv. 157. § (5) bekezdése szerinti tulajdon elleni szabálysértés) megállapítására, azonban a szűkszavú tényállásból az ennek megítéléséhez szükséges elemek hiányoznak.

Alappal felmerülhet viszont a jogosulatlan vadászat szabálysértésének a megvalósítása (a tényállásból következően a terhelt vadászjeggyel nem rendelkezett) azonban a szabálysértés miatti felelősségre vonást a Szabs. tv. 11. §-ának (7) bekezdése kizárja. Eszerint ugyanis a cselekmény az elkövetésétől számított két év elteltével feltétlenül elévül. Minthogy az irányadó tények szerint az elkövetésre 2008. november 4-én került sor, az elévülés időközben 2010. november 4-én bekövetkezett.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a szóban lévő szabálysértés miatti eljárást is megszüntette. Egyébként az elévülés minden más szóba jöhető szabálysértéssel kapcsolatban is bekövetkezett.

Miután a terhelt bűncselekményt nem követett el, a légfegyvernek, mint a bűncselekmény elkövetési eszközének, a Btk. 77. § (1) bekezdés a) pontjára alapozott elkobzása a támadott ítéletben téves, és anyagi jogszabály sértő.

Nem rendelhető el azonban az elkobzás a Btk. 77. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében sem, mivel ez annak a dolognak az elkobzását írja elő, amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik.

A közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) Korm. rendeletben a légfegyver nem szerepel; tartása (birtoklása) a lőfegyverekről szóló 2004. évi XXIV. törvény alapján nem engedélyköteles. (Az engedélyezési kötelezettség csak a 7,5 joule csőtorkolati energia feletti légfegyverekre terjed ki; az eljárás adatai szerint a lefoglalt légfegyver csőtorkolati energiája ezt a határértéket nem érte el.)

A szabálysértésekről szóló törvény 20. §-ának (7) bekezdése általános szabályként tiltja az elkobzás elrendelését, ha a cselekmény elkövetése óta két év eltelt; azt kivételként szintén csak akkor engedi meg, ha az elkobzás tárgyának birtoklása jogellenes.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a támadott határozatot e tekintetben is megváltoztatva, a légfegyver elkobzását mellőzte.

(Legf. Bír. Bfv. I. 1180/2010.)

Az elsőfokú bíróság a 2009. május 14. napján kihirdetett ítéletében három terhelt ügyét bírálta el. Az I. r., a II. r. és a III. r. terhelteket társtettesként elkövetett állatkínzás vétségében [Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pont] és társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 316. § (1) bekezdés, (2) bekezdés I. fordulat] mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül az I. r. terheltet 6 hónapi fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, a II. r. terheltet 35 napi fizikai munkakörben végzendő közérdekű munka büntetésre, a III. r. terheltet 240 napi tétel, napi tételenként 300 forint, összességében 72 000 forint pénzbüntetésre ítélte. A II. r. terhelttel szemben hozott ítélet első fokon jogerőre emelkedett.

A másodfokú bíróság, a 2009. szeptember 29. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a városi bíróság ítéletét kizárólag a fellebbezéssel érintett I. r. és III. r. terheltek tekintetében bírálta felül annak ellenére, hogy a megyei főügyészség a felülbírálatra a II. r. terhelt tekintetében is indítványt tett. A megyei bíróság a városi bíróság ítéletét az I. r. és a III. r. terheltek tekintetében annyiban változtatta meg, hogy őket a társtettesként elkövetett állatkínzás vétségének [Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pont] vádja alól felmentette és a halmazati büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A városi bíróság ítéletében foglalt tényállást részben kiegészítette, annak egyes megállapításait pedig mellőzte. E módosítások figyelembevétele mellett a jogerős határozat tényállása a következő:

Az I. r., a II. r. és a III. r. terheltek 2008. február 9. napján éjjel 2 óra 15 perc körüli időben, a Holt-Tiszán, kopoltyúháló alkalmazásával, engedély nélkül halásztak, amely során jogtalanul kifogtak, és elvittek 3 darab 3 nyaras és 1 darab 4 nyaras nőstény őshonos pikkelyes nyurgapontyot, 2 darab nőstény amurt, 3 darab folyami rákot, 1 darab törpeharcsát, valamint egy 2 kg súlyú kagylót.

A vádlottak a halakat a Holt-Tisza partjáról a lakásukig akarták szállítani. Útközben rendőrök ellenőrizték őket.

Az I. r., a II. r. és a III. r. terheltek vagyon elleni cselekményüket a K.-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége sértett sérelmére 24 693 forint értékre követték el, amely kár a lefoglalással megtérült.

A terheltek az I. r. terhelt tulajdonában levő és a tőle lefoglalt marázsa hálóval (kopoltyúháló), valamint merítőhálóval, továbbá a II. r. terhelt tulajdonában levő, és tőle lefoglalt evezős gumicsónakkal halászták.

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. tv. 27. § c) pontja szerint egy halászható (horgászható) vízterületen alkalmazható halászati eszközöket és módokat az adott halászati (horgászati) vízterület halászati jogosultja határozza meg. A Holt-Tisza halászati jogosultja a K.-Tisza Vidéki Horgászegyesület Szövetsége sértett, amely az adott vízterületen kizárólagos módon csak a horgászatot engedélyezi, a halászati tevékenységet nem. Erre tekintettel - figyelembe véve azt is, hogy a terhelteknek a cselekmény elkövetésekor érvényes állami halászjegye és területi engedélye nem volt - az I r., a II. r. és a III. r. terheltek jogosulatlanul halásztak.

Az I., a II. r. és a III. r. terheltek továbbá megszegték az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1989. évi XXVIII. tv. 6. §-ának rendelkezését, mely szerint tilos az állatnak indokolatlan, vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést, sérülést okozni, kíméletét nem biztosító módon szállítani, elhelyezni.

A terheltek az állatokat víz nélkül, zsákokban, zsúfolt helyen tárolták és szállították, amely alkalmas volt arra, hogy az állatok pusztulását okozza.

Az elsőfokú bíróság a II. r. terhelt tekintetében első fokon jogerős ügydöntő határozata ellen, a terhelt javára a megyei főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melyet a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított. A felülvizsgálati indítványban kifejtett álláspont szerint a II. r. terhelt bűnösségének megállapítására a társtettesként elkövetett állatkínzás vétségében a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. A főügyészség a terheltnek e tekintetben bűncselekmény hiányában történő felmentését indítványozta. Az irányadó tényállás alapján ugyanis nem állapítható meg olyan bánásmód alkalmazása, mely a gerinces állat maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának okozására alkalmas. A Btk. "bánásmód" kifejezése az állat szenvedésének folyamatjellegét is értékeli, hosszabb ideig tartó tevékenységet feltételez, a rövid ideig tartó tárolás vagy szállítás annak megállapítására nem alkalmas. Ebből következően a terhelti tevékenység nem tényállásszerű. A felülvizsgálati indítvány arra is utalt, hogy a tiltott halfogási eszközök alkalmazása sem kerülhet szóba, így a Btk. 266/B. § (2) bekezdése szerinti bűncselekmény megállapítására sincs alap.

A Legfőbb Ügyészség a II. r. terhelt javára benyújtott felülvizsgálati indítványt fenntartotta és az abban foglalt indokok alapján a II. r. terhelt társtettesként elkövetett állatkínzás vétsége vádja alóli felmentését indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

Elöljáróban szükséges rögzíteni, hogy a felülvizsgálati eljárás lefolytatását végső soron a másodfokú bíróság a Be. 349. (2) bekezdésével kapcsolatos téves jogértelmezése tette szükségessé. A megyei főügyészség az I. r. és a III. r. terheltekkel szemben folytatott másodfokú eljárásban az állatkínzás vétségét érintő jogkérdésben már törvényes álláspontot foglalt el és e terheltek felmentésén túlmenően a Be. 349. § (2) bekezdésének alkalmazásával a jogerős határozattal marasztalt II. r. terhelt felmentésére is indítványt tett. A megyei bíróság e rendelkezés meghozatalára lehetőséget nem látott. Álláspontja szerint: "A Be. 349. § (2) bekezdése értelmében azonban csak abban az esetben van helye a fellebbezéssel nem érintett vádlott vonatkozásában is a felmentő rendelkezés meghozatalára, ha a fellebbezéssel érintett vádlottak törvénysértően súlyos büntetését is enyhíti a bíróság. Jelen esetben pedig erre nem került sor." Ez az álláspont azonban a törvényi szabályozással is ellentétes.

A Be. 349. § (2) bekezdése szerint: "A másodfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett vádlottat felmenti, a bűncselekményének enyhébb minősítése folytán törvénysértően súlyos büntetését, illetve a vele szemben büntetés helyett alkalmazott intézkedést enyhíti, vagy az elsőfokú bíróság ítéletének reá vonatkozó részét hatályon kívül helyezi, és vele szemben az eljárást megszünteti, illetőleg az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a fellebbezéssel érintett vádlott tekintetében is ugyanígy határoz."

Ugyanakkor törvényes a megyei bíróság álláspontja az anyagi jogi kérdésben, és ebből következően megalapozott a felülvizsgálati indítvány is: a II. r. terhelt bűnössége megállapítására az elsőfokú eljárásban a társtettesként elkövetett állatkínzás vétségében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. A Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény tényállási elemei maradéktalanul nem valósultak meg. Az állatkínzás vétségét az valósítja meg, aki gerinces állatot indokolatlanul olyan módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Az alapul szolgáló ügyben a bántalmazás nem jött szóba, míg a terheltek magatartása a "bánásmód" fogalomkörbe azért nem illeszthető, mert a terheltek elbírált tevékenysége (a kifogott halaknak a kifogás helyéről lakásukig szállítása víz nélküli zsákokban, zsúfolt helyen), egyszeri és eseti jellegű tevékenység. A törvényi tényállásban szereplő "bánásmód" hosszabb ideig tartó folyamatot feltételez. Erre utal az állatkínzás vétségét törvénybe iktató 2004. évi X. törvény 2. §-ához fűzött indokolás is, amely kiemeli az állat szenvedésének folyamatjellegét, de ez következik a bánásmód szó nyelvtani értelméből is. (A Magyar nyelv értelmező szótára szerint például bánásmód az a mód, ahogyan valaki valamivel, főleg jószággal, rendszeresen foglalkozik, bánik.) A kifejtettekből következően a terhelti magatartás nem alkalmas a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bűncselekmény megállapítására. Helytálló a felülvizsgálati indítvány érvelése abban a tekintetben is, hogy a terheltek ugyan jogosulatlanul, de nem a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halásztak, így a Btk. 266/B. § (2) bekezdése szerinti bűncselekmény megállapítása sem jöhet szóba.

A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek alapján megállapította, hogy a II. r. terhelt bűnössége megállapítására a társtettesként elkövetett állatkínzás vétségében [Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontja] a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor, ezért a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta és maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. A II. r. terheltet az ellene társtettesként elkövetett állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján, a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjának felhívásával, bűncselekmény hiányában felmentette.

A terhelt részbeni felmentésére és a védő enyhítésre irányuló kérelmére is figyelemmel, a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta a II. r. terhelt büntetésének arányosságát is, de ennek enyhítésre - a bűnösség körének szűkülése ellenére sem - látott lehetőséget. A II. r. terhelttel szemben az alkalmazott mértékű közérdekű munka büntetés a terhén fennmaradó, társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt eltúlzott büntetésnek nem tekinthető. Mivel a büntetés a terheltet érintő egyetlen bűncselekmény következménye, a halmazati megjelölést értelemszerűen mellőzni kellett.

(Legf. Bír. Bfv. II. 1024/2010.)

A pótmagánvádló - jogi képviselője útján - a vádlottal szemben a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában felvett állatkínzás vétsége miatt vádindítványt terjesztett elő. A városi bíróság a 2011. május 18-án kihirdetett végzésével az emiatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A pótmagánvádló fellebbezése alapján eljárva a törvényszék a 2012. április 11-én kihirdetett végzésével az első fokú bíróság végzését helybenhagyta.

A jogerős ügydöntő határozatokkal szemben pótmagánvádló - jogi képviselője útján - felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással.

Az indítványozó szerint az eljárt bíróságok döntése törvénysértő, mivel az állatkínzás vétsége esetén helye van pótmagánvádnak. Arra hivatkozott, hogy a Legfelsőbb Bíróság BKv. 90. számú állásfoglalásának II/1. pontja alapján is helye van a pótmagánvádló fellépésének, ha a tényállás eredményt tartalmaz, és a vádindítványban megjelölt állat pusztulása ezen eredményre utal.

Kifejtette továbbá, hogy az állatkínzást egy meghatározott tulajdonos állatának sérelmére követik el szándékosan, ezzel az állat gazdájának lelki és egyéb sérelmet okoznak, ily módon nem állítható, hogy a cselekményt nem közvetlenül a tulajdonos sérelmére követték el. Megítélése szerint az állat jogi és személyes értelembe vett gazdája ezért a bűncselekmény sértettje, aki jogosult pótmagánvádlóként fellépni.

Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat változtassa meg, és hozzon a törvénynek megfelelő határozatot, illetve - amennyiben ezzel nem ért egyet - a törvénysértő határozatokat helyezze hatályon kívül, és az első fokon eljárt bíróságot kötelezze új eljárás lefolytatására.

A felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.

A Be. 416. § (1) bekezdésének az indítványozó által felülvizsgálati okként megjelölt a) pontja szerint felülvizsgálatnak akkor van helye, ha az eljárás megszüntetésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Az indítványozó azonban - indítványának tartalma szerint - nem anyagi jogszabálysértésre hivatkozott, hanem a törvényes vád hiányának téves megállapítására, tehát a Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontjában megjelölt felülvizsgálati okra alapította.

A felhívott törvényhely szerint valóban felülvizsgálati ok, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy I. c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.

A Be. 373. §-ának (1) bekezdés II. b) pontja szerint feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés valósul meg, ha a bíróság a Be. 373. § (1) bekezdés I. pontjában meghatározott valamely ok törvénysértő megállapításával szünteti meg az eljárást. Ilyen eljárási szabálysértés, és ennek következtében felülvizsgálati ok, ha a bíróság tévesen állapítja meg a törvényes vád hiányát és szünteti meg erre figyelemmel a büntetőeljárást.

A folyamatban volt büntetőügyben azonban az eljárt bíróságok törvényesen hivatkoztak a törvényes vád hiányára.

A Be. 2. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a vád akkor törvényes, ha azt a vádemelésre jogosult meghatározott személlyel szemben nyújtja be és az tartalmazza a vád tárgyává tett és büntető törvénybe ütköző cselekmény pontos körülírását.

Kétségtelen, hogy a Be. nem határozza meg kifejezetten a sértett pótmagánvádlóként történő fellépésének anyagi jogi kereteit és nem rendelkezik tételesen arról, hogy a Btk. Különös Részének mely törvényi tényállásai kapcsán van helye pótmagánvádnak. Ebből azonban nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van az eljárási jog szempontjából pótmagánvádlókénti fellépésre jogosult sértettje.

A Legfelsőbb Bíróság által a BK 90. számú véleményben is kifejtettek szerint ez alapvetően attól függ, hogy az adott törvényi tényállás diszpozíciója tárgyi ismérvként tartalmaz-e passzív alanyt, eredményt, illetve a sérelem közvetett vagy közvetlen.

A hivatkozott állásfoglalás II/1. pontja szerint a sértett - pótmagánvádlóként - büntetőjogi igényét általában akkor érvényesítheti, ha passzív alanya a közvádra üldözendő bűncselekménynek vagy a tényállás eredményt tartalmaz. Általában kizárt a pótmagánvád, ha az adott bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi, vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, és a természetes vagy jogi személyt érintő jogsérelem csupán áttételesen következik be.

A kollégiumi vélemény indokolása emellett kifejti, hogy körültekintően kell vizsgálni: a sértetti igény alapja a személyében való érintettség nélkül csupán egyszerű károsulti, azaz vagyonjogi érdek, vagy az adott bűncselekménnyé nyilvánításban megtestesülő büntetőjogi érdekhez szorosan kötődő, abban gyökerező olyan jog, vagy jogos érdekbeli sérelem, illetve veszélyeztetettség, amely az adott (természetes vagy jogi személy) sértettre konkretizált és közvetlen.

A fentiek hiányában akkor, ha a bűncselekmény általi jogsértés, veszélyeztetés az állami, társadalmi, vagy gazdasági rend (mint jogtárgy) sérelmével jár, és az esetleges következmény a konkrét természetes vagy jogi személyre nézve csupán áttételes, nincs helye pótmagánvádnak (EBH 2011.2301.).

Az 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: korábbi Btk.) XVI. Fejezetében szabályozott, a 266/B. §-a szerinti állatkínzás közrend elleni, ezen belül pedig a I. Cím alatti közbiztonság elleni bűncselekmény. Az elkövetés és az elbírálás időpontjára tekintettel az ügyben e törvényhelyre kellett tekintettel lenni.

A cselekmény közvetlen jogi tárgya pedig az állat, mint érző lény életének, egészségének védelme, azaz az itt büntetni rendelt magatartások nem konkrét személy jogait sértik vagy veszélyeztetik.

Miután a pótmagánvádlókénti fellépésre a sértett ellen elkövetett bűncselekmény esetén van lehetőség, és a pótmagánvád nem a polgári jogi igény érvényesítésének egyéb útja, a felülvizsgálati indítványban hivatkozott azon érvelés, mely szerint a pótmagánvádló az elpusztult állat tulajdonosa és ebből következően közvetlen anyagi hátrány és ugyanakkor lelki trauma érte őt, nem foghatott helyt.

Ugyanakkor a korábbi Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt elkövetési magatartás nem is eredmény-bűncselekmény. A bűncselekmény befejezettségéhez nem szükséges az állat maradandó egészségkárosodása vagy elpusztulása, elégséges az is, ha az elkövetési magatartás következmény kiváltására objektíve alkalmas, és az állat életének kioltása csupán súlyosító körülményként értékelhető.

Így a pótmagánvádló fellépés erre tekintettel is kizárt.

A Kúria a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy a felülvizsgálati indítványban foglalt sértetti érdeksérelem a korábbi Btk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint minősülő rongálás bűncselekményeként értékelhető; ez ugyancsak a vádindítvány részét képezte, ezért e bűncselekmény kapcsán a városi bíróság 2011. május 23-án jogerős ügydöntő határozatot hozott.

A fentiekre figyelemmel az eljárt bíróságok nem tévedtek, amikor a törvényes vád hiányát állapították meg és megszüntették az eljárást.

A Kúria ezért a Be. 424. §-ának (1) bekezdés d) pontja szerinti tanácsülésen a Be. 426. §-a alapján a megtámadott jogerős ügydöntő határozatokat hatályukban fenntartotta. (Kúria Bfv. I. 1546/2012.)

A K.-i Városi Bíróság a 2006. április 25. napján kihirdetett ítéletével hatályon kívül helyezte a B.-i Városi Bíróság 2004. október 14. napján jogerős határozatának az A. F. terhelt próbára bocsátását kimondó rendelkezését, e terhelt próbára bocsátását megszüntette; és bűnösnek mondta ki A. F. I. r. terheltet 2 rb. társtettesként elkövetett állatkínzás vétségében, A. J. II. r. terheltet pedig társtettesként elkövetett állatkínzás vétségében.

Ezért az I. r. terheltet, halmazati büntetésül 8 hónapi - végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre; a II. r. terheltet, mint visszaesőt 5 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte.

Egyben elrendelte a II. r. terhelttel szemben a B.-i Városi Bíróság ítéletével kiszabott - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - 8 hónapi börtönbüntetés végrehajtását.

Védelmi fellebbezések alapján eljárva a S. Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a 2006. július 13. napján meghozott végzésével az elsőfokú határozatot - mindkét terhelt tekintetében - helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által helyesbített - tényállás, felülvizsgálati indítvánnyal érintett részének lényege a következő.

A. F. I. r. terheltet korábban a B.-i Városi Bíróság a 2004. október 14. napján jogerős határozatával társtettesként elkövetett állatkínzás vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta.

2005. augusztus 26. napján este az I. és a II. r. terhelt a H. és H. C. Kft. sértett által bérelt, K. község külterületén lévő tavakhoz ment azért, hogy engedély nélkül, eresztő­hálóval halászva, halat tulajdonítsanak el.

A terheltek a mederbe rögzítettek 1 db 90 m hosszú, 6,5 cm szembőségű és 1 db 25 m hosszú, 5 cm szembőségű eresztőhálót; s azokkal 2 db busát, 1 db tükörpontyot és 1 db amurt fogtak ki, amit betettek az értük helyszínre érkező személy által vezetett személygépkocsi csomagtartójába. 22 óra 40 perckor B. és Sz. között történt közúti ellenőrzés során a rendőrök a terheltek cselekményét felfedték.

A terheltek által használt eresztőhálók nem a halászatban használatos terelőeszközök, hanem halcsapdák, felső élükön minimális parafával, alsó élükön jelképes mennyiségű ólommal. Emiatt vízbe helyezve lebeg. Az ilyen hálónak nekiúszó hal nem érzékel akadályt, átjutással próbálkozik, eközben a nagy szembőség miatt fennakad, beszorul, a hálóba gabalyodik, az a kopoltyúfedelére tekeredik, amitől megfullad, vagy olyan súlyos hámsérülést szenved, hogy az esetleges szabadulásakor is elpusztul.

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 23. § (1) bekezdése szerint tilos a hal fogásához minden olyan fogási eszköz, illetve mód alkalmazása, amely a halállományt és az élőhelyét károsíthatja.

A terheltek tudták, hogy az általuk használt eresztőháló a tó halállományát károsíthatja.

A lefoglalt 1 db ponty, 1 db amur és 2 db busa hal élt, rajtuk külsérelmi nyomok, hosszanti sebek voltak, a pikkely hiányzott.

Az eresztőháló 1-2 órai használata során már károsító hatást képes kifejteni, mivel nyáron a víz meleg, a halak oxigénigénye nagy, így - fennakadásuk esetén - megfulladásuk is gyorsabban bekövetkezhet.

Az eljárt bíróság jogi értékelése szerint a terheltek társtettesként elkövették a Btk. 266/B. § (2) bekezdésébe ütköző állatkínzás vétségét.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. és a II. rendű terhelt védője terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt, a tényállás I. pontja alatti cselekmény kapcsán, mindkét terhelt felmentése érdekében.

Az indítvány szerint a terheltek cselekménye nem bűncselekmény, mert

- egyrészt az 1997. évi XLI. törvény 23. § (3) bekezdése szerinti halfogási eszközökre, illetve módokra fennálló tilalom csak a folyóvízen való halászatra vonatkozik, a terheltek viszont tavon halásztak, ami az 1995. évi LVII. törvény értelmében állóvíz, így az adott eresztőháló használata megengedett volt;

- másrészt az 1998. évi XXVIII. törvény alapján nem minősül az állat bántalmazásának, kínzásának a halászat, ha az megengedett eszközzel vagy módon történik.

Ehhez képest pedig - az indítvány szerint - a terheltek magatartása nem valósított meg bűncselekményt.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában - és az ügyész a nyilvános ülésen is - a felülvizsgálati indítványt - mindkét terhelt vonatkozásában - részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a védő felszólalásában az indítványban foglaltakat fenntartotta. Egyben kiegészítette azzal, hogy az alapügyben több, felülvizsgálat tárgyát képező eljárási szabálysértés történt.

Az eljárt bíróság ugyanis nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor - a szakértő véleményével szemben - nem fogadta el az elkövetés eszközének megengedett használatát igazoló tanú vallomását. Nem vette figyelembe, hogy a cselekmény kapcsán csak az egyik terhelt ellen indult szabálysértési eljárás. A háló használatából eredő károsító hatás bekövetkezésének időbeliségére vonatkozó szakértői állásponthoz képest nem tisztázta a terheltek magatartását. Továbbá kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság nyilvános ülésén a terheltek védője nem volt jelen.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének vitatására.

Előzetesen - a nyilvános ülésen a felülvizsgálati indítvány kiegészítéseként elhangzott kifogások kapcsán - a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.

A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja, illetve 373. § (1) bekezdés III. pontjának a) alpontja alapján valóban feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés az, ha az eljárt bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Jelen esetben azonban erről nincs szó.

E körben a védő kifogásai ténykérdésekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség megsértését sérelmezik, ami felülvizsgálat során - tekintettel a Be. 423. §-a (1) bekezdésének előírására - nyilvánvalóan csak arra vonatkozhat, ha a megtámadott határozat (tényállási részen kívüli) indokolásából nem állapítható meg, nem ellenőrizhető, hogy az eljárt bíróság milyen bizonyítékokra alapította a tényállást, illetve döntését.

Jelen ügyben azonban az elsőfokú ítélet indokolása - az egyéb bizonyítékok mellett - kétségtelenül számba veszi H. F. tanú vallomását, valamint P. T. igazságügyi halászati szakértő véleményét. Ezen túlmenően viszont a bizonyítékok mikénti, a védelem álláspontjával esetlegesen ellentétes értékelése, illetve annak kérdésessé tétele már felülvizsgálat tárgyát nem képezheti.

Az alapügyben elbírált cselekmény kapcsán indult szabálysértési ügyre vonatkozó kifogás pedig figyelmen kívül hagyja, hogy - az iratokból kitűnően - a B.-i Városi Bíróság 2006. január 16. napján meghozott és jogerős végzésével A. F.-et (jelen ügy I. r. terheltjét) tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt sújtotta 40 000 forint pénzbírsággal. Ehhez képest a szabálysértési és a büntetőügynek csupán annyi a kapcsolata, hogy a szabálysértés megállapítása azon halak eltulajdonítása miatt történt, melyeket utóbb, az állatkínzás vétsége miatt indult büntetőeljárás során lefoglaltak.

Következésképpen más-más elkövetési magatartás miatt, két önálló felelősség megállapításáról van szó. A Be. 10. §-a alapján pedig abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el és milyen bűncselekményt, a bíróságot nem köti a szabálysértési eljárásban hozott határozat, illetőleg az abban megállapított tényállás.

Kétségtelen, hogy az alapügyben a másodfokú bíróság a helybenhagyó határozatot 2006. július 13. napján - a védő és a terheltek távollétében - tartott nyilvános ülésen hozta meg. A nyilvános ülésre a Be. 361. § (3) bekezdése alapján a terheltet idézni, a (4) bekezdés alapján pedig, ha a védelem nem kötelező, akkor a védőt értesíteni kell. A Be. 362. § (1) bekezdése alapján a nyilvános ülést a szabályszerűen megidézett terhelt távollétében is meg lehet tartani, s ha annak eredményeként megállapítható, hogy a meghallgatása nem szükséges, a fellebbezés elbírálható.

A másodfokú bíróság e törvényi rendelkezéseket betartva járt el. A kötelező védelem eseteit a Be. 46. §-a kimerítően felsorolja. Azáltal, hogy a terheltnek meghatalmazott védője van, a védelem nem válik kötelezővé, s az önmagában még nem teszi elengedhetetlenné a védő jelenlétét a másodfokú bíróság nyilvános ülésén. Következésképpen a védő - tartalmát tekintve a Be. 373. § (1) bekezdés II. pontja d) alpontja szerinti eljárási szabálysértésre hivatkozó - kifogása sem alapos.

A Btk. 266/B. § (2) bekezdése alapján állatkínzás vétségét követi el, aki a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik, vagy horgászik.

E törvényi tényállás keretszabály, a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (Hht.) tölti ki a tartalmát. A Hht. 23. § (1) bekezdése alapján tilos a hal fogásához minden olyan fogási eszköz, illetve mód alkalmazása, amely a halállományt és élőhelyét károsíthatja.

A Hht. 23. § (2) és (3) bekezdése, valamint 24. §-a ezen általános (bármely eszközre, illetve módra fennálló) tilalom alapján, és nem pedig az alóli kivételként, bizonyos eszközök, módszer használatát, illetve bizonyos eszköz adott helyen való használatát kifejezetten is megtiltja, illetve szabályozza.

Következésképpen jelen ügyben - eltérően az indítvány álláspontjától - a Hht. 23. § (1) bekezdésének van jelentősége; s ehhez képest mindazon érv közömbös, mely szerint a Hht. 23. § (3) bekezdéséből fakadóan, az elkövetés helye miatt a terheltek magatartására a tilalom nem terjed ki.

A Hht. 23. § (1) bekezdéséből következően a Btk. 266/B. § (2) bekezdése szempontjából annak van jelentősége, hogy egy adott halfogási eszköz, vagy mód alkalmas-e a halállomány, illetve annak élőhelyének károsítására. Amennyiben igen, akkor az ilyen eszköz, mód használata az állatkínzás bűncselekményét megvalósítja. A hal - egyébként jelen ügyben be is következett - tényleges károsodása nem tényállási elem. Az adott bűncselekmény a károsodás veszélyének (a veszélyhelyzetnek) létrehozását és nem pedig bekövetkezését rendeli büntetni.

Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy a terheltek által használt eszköz - részletezett tulajdonsága miatt - alkalmas arra, hogy a halban károsodást okozzon. Az ezt vitató kifogások pedig valójában a bíróság mérlegelését támadják, ami felülvizsgálat során kizárt.

A kifejtettekből következik, hogy a háló használatából eredő károsító hatás bekövetkezésének időbeliségére vonatkozó szakértői megállapítást támadó kifogás sem alapos, mivel nem a károsító hatás bekövetkezését, hanem annak - egy arra alkalmas eszköz használata folytán fennálló - objektív lehetőségét kell vizsgálni. Ezt pedig az eljárt bíróság megtette és annak eredményét tényállásban rögzítette.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt egyéb olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - mindkét terhelt tekintetében - a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. III. 297/2007.)

A városi bíróság 2005. május 31. napján meghozott ítéletével az I. r., a II. r. és a III. r. terhelteket társtettesként elkövetett állatkínzás vétsége miatt 3-3 hónap fogházbüntetésre és 1-1 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet tényállása szerint a III. r. terhelt 2004 év őszétől észlelte, hogy a telke hátsó kerítésén található résen keresztül egy nagy testű kutya jár az udvarába, illetve a szomszédos ingatlanokra élelmet keresve, veszélyeztetve a baromfikat. 2005. májusának végén megbeszélte az I. r. terhelttel, hogy az állatot valamilyen módon elpusztítják. Május 21-én ezért kerítésdrót-darabból hurkot készítettek és azt úgy rögzítették a hátsó kerítéshez, hogy abban a kutya fennakadjon. Másnap reggel a III. r. terhelt észlelte, hogy a kutya a nyakánál fogva a hurokban fenn­akadt és ott vergődik.

A kora délutáni órákban erről beszámolt az I. és a II. r. terhelteknek, és hívta őket, hogy a kutyát öljék meg. A még élő - de már erősen kifáradt - állatot a nyakán lévő hurokkal, egy fadarab segítségével a kerítésről leakasztották, a drótot meghosszabbították, majd az állatot a földön húzva levonszolták a kert végén található szilvásba. Míg a III. r. terhelt hátra maradt, addig az I. és II. r. terheltek az állatot egy kb. 2 méter magasban lévő faágra a drótnál fogva felakasztották, ezáltal a kutya fulladás következtében elpusztult.

A még élő állatnak a földön vonszolás következtében testfelülete nagy részén szőr- és hámhiány keletkezett, bal oldalán a III-IV. bordák között 1 cm széles, kb. 5-6 cm mély szúrt sérülés is volt. A terheltek a tetemet a fáról leakasztották, a közeli bozótosba vonszolták, és egy bokorba bedobták.

Az I. r. terhelt és a terheltek kirendelt védője által elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, valamint az ügyész által mindhárom terhelt javára enyhítés végett bejelentett fellebbezéseket elbírálva a megyei bíróság a 2006. január 31. napján meghozott ítéletével valamennyi terheltet az állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A terheltek terhére a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjában írt okból. Az indítványozó szerint a bíróság tévesen jutott arra az álláspontra, hogy az állat elpusztítása a terheltek részéről indokolt volt, ezért a Btk. 22. § i) pontjában írt büntethetőséget kizáró okra, de ezen túlmenően a Btk. 30. §-a szerinti végszükségre hivatkozás is téves. A terheltek felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. A Be. 425. § (1) bekezdés a) pontja alapján ezért a sérelmezett határozat hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a megyei főügyészség törvényes határidőben előterjesztett felülvizsgálati indítványát fenntartotta. Indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a megtámadott határozatokat változtassa meg, és maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.

A felülvizsgálati eljárásban kirendelt védők a megyei bíróság ítéletének hatályában fenntartását indítványozták.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta.

A Btk. 266/B. § (1) bekezdése szerint, aki

a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi

az állatkínzás vétségét követi el.

A törvényi tényállás nem ún. "kerettényállás", ezért nem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) tölti ki tartalommal, hanem a büntető norma maga határozza meg az elkövetési magatartásokat. A büntető törvény egyes fogalmai értelmezésénél azonban az Ávt. felhasználható információként szolgál.

A bűncselekmény elkövetési tárgya minden gerinces állat, így a kóbor kutya is. Az Ávt. 2. § (1) bekezdés i) pontjából is az következik, hogy a háziasított állatok gazdátlan egyedei, a kóbor állatok olyan gerinces állatok, amelyekre nemcsak az Ávt. szerinti, hanem a büntetőjogi védelem is kiterjed.

A Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott állatkínzás vétségének elkövetési magatartásai lényegében az Ávt.-ben tilalmazott magatartások legdurvább formáira vonatkoznak. Ez lehet olyan indokolatlan bántalmazás vagy bánásmód alkalmazása, amely alkalmas arra, hogy a gerinces állat maradandó egészségkárosodását vagy végső esetben pusztulását okozza.

A bántalmazásnak, bánásmódnak (ez utóbbi ismétlődő, huzamosabb magatartás) az Ávt.-ben tilalmazott módja az elkövető büntetőjogi felelősségét megalapozhatja, a jogszabály engedélye viszont kizárhatja.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a kóbor kutya az I. és III. r terhelt által készített dróthurokban reggel fennakadt, és abban a délutáni órákig vergődött. A terheltek az ily módon kifáradt kutyát a kerítésről leakasztották, vonszolták, felakasztották, majd a kutya fulladás következtében elpusztult.

E tényállásból kitűnik, hogy a terheltek a kutyát szenvedést okozva bántalmazták, az általuk kifejtett magatartás alkalmas volt a pusztulás előidézésére, az állat végül elpusztult. E magatartás a törvényi tényállás szerinti pusztulás okozására alkalmas bántalmazásnak tekintendő. A bűncselekmény megvalósulásához ugyanis az eredmény bekövetkezése nem szükséges, elegendő a bántalmazásnak a pusztulás előidézésre való alkalmassága. Az állat életének kioltása nem önálló elkövetési magatartás, az eredmény bekövetkezése - mint jelen esetben is történt - súlyosító körülményként értékelhető.

A bűncselekmény megállapíthatósága érdekében azonban azt is vizsgálni kellett, hogy az állat pusztulását okozó bántalmazás indokoltan vagy indokolatlanul történt. Bűncselekménynek ugyanis csak az indokolatlan bántalmazás tekintendő.

Az eljáró másodfokú bíróság megítélése szerint a terheltek részéről a bántalmazás indokolt volt, hiszen az Ávt. 11. § második mondata szerint elfogadható oknak minősül a kártevők irtása. A 12. § (2) bekezdése pedig megengedi, hogy ha az állat életének kioltását szükséghelyzet indokolja, az kábítás nélkül történjék. Az indokoltság és a szükséghelyzet fennállása a Btk. 22. § i) pontjában meghatározott büntethetőséget kizáró ok, ezért a terheltek nem büntethetők.

A terheltek a kóbor kutya életét a háziállataik védelmében oltották ki. Az állatnak a pusztulását okozó bántalmazását azonban ez a körülmény sem indokolta. Ez a bántalmazás ugyanis nem tekinthető az Ávt. 11. §-a szerinti kártevő irtásának. A kóbor állat ugyanis nem kártevő, hanem az Ávt. 2. § (2) bekezdés i) pontja szerint olyan gazdátlan egyed, amelyre az Ávt. szerinti, de a büntető törvény szerinti védelem is kiterjed. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben a háziállat védelmére hivatkozással az állat élete kioltásának a szükségessége megállapítható is lenne, a terheltek által alkalmazott akasztásos eljárás akkor sem lehetne indokolt bántalmazás. Ez a magatartás ugyanis az Ávt. 3. § 4. pontja szerinti állatkínzásnak minősülő olyan cselekmény, amelyet az Ávt. 12. § (2) bekezdése szerinti szükséghelyzet sem indokol. E rendelkezés szerint szükséghelyzet esetén is gondoskodni kell arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon.

Az Avt. 11. §-ában meghatározott feltétel esetén sem a Btk. 22. § i) pontja szerinti büntethetőséget kizáró ok való­sulna meg, hanem a Btk.-án kívüli más jogszabály engedélye zárná ki a bántalmazás, az elpusztítás indokolatlanságának, így a cselekmény tényállásszerűségének a megállapítását.

A terhelteknek a kutya hurokba kerülését követően, de a terhelt és a szomszédok kertjébe történt korábbi bejárása során sem kellett közvetlen és másként el nem hárítható támadásától tartani, ezért a Btk. 30. §-ában írt végszükség sem állapítható meg. A terheltek nem végszükségben cselekedtek, javaik közvetlen veszélyben nem voltak, a kutya azonnali támadással nem fenyegetett. Mindebből következik, hogy a terheltek a Btk. 266. § (1) bekezdés a) pontja szerinti állatkínzás vétségét megvalósították, ezért a felmentésükre a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor [Be. 416. § (1) bekezdés a) pont]. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta. Az I. r., a II. r. és a III. r. terhelteket bűnösnek mondta ki a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző állatkínzás vétségében, melyet a Btk. 20. § (2) bekezdés szerint társtettesként követtek el.

A Btk. 37. §-ban írt büntetési célok szem előtt tartásával elegendőnek látta - a Btk. 72. § (1) bekezdésében írt törvényi feltételek meglétére figyelemmel - a Btk. 70. § 2. pontja szerinti próbára bocsátás intézkedés alkalmazását. Ennek időtartamát - mindhárom terhelt esetében - a Btk. 72. § (5) bekezdése alapján - 2 évben határozta meg.

(Legf. Bír. Bfv. II. 765/2006.)

A városi bíróság a 2005. július 11. napján meghozott ítéletével M. I. terheltet súlyos testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége és állatkínzás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 5 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az I. pont alatti - a súlyos testi sértés, és a könnyű testi sértés alapját képező - tényállás lényege szerint 2004. szeptember 26-án a terhelt 2-3 üveg sör elfogyasztását követően veszekedést kezdeményezett élettársának 70 éves anyjával, amit a házuk udvarán folytatódó kölcsönös szóváltás követett. Ennek során a terhelt a mozgássérült, állandóan bottal járó idős asszonyt, a botot megragadva rángatta. A nagyanyja védelmében közbeavatkozó D. Sz.-ának - kölcsönös ütésváltás során - 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést okozott. A dulakodás közben az idős sértettől a fabotját elvette, a térdén kettétörte.

A II. pont alatti tényállás a következő:

A terhelt a sértettekkel történő - fentebb írt "dulakodása során véletlenül, pontosan már meg nem határozható sérülést okozott a család hat hetes, vörös színű, az esetkor az udvaron tartózkodó házi macskájának.

A dulakodás befejezését követően M. I. vádlott anélkül, hogy a macska sérüléseit különösebben szemrevételezte volna, az életben lévő állatot a kezébe vette és a szomszéd telken lévő ház falához vágta, majd a földről felvette és a szomszéd, egyébként lakatlan telekre az állatot átdobta. Azt, hogy az állat a vádlott fenti szándékos magatartása következtében elpusztult-e, kétséget kizáró bizonyossággal megállapítani nem lehetett."

A városi bíróság jogi értékelése szerint a terheltnek az a magatartása, hogy a kétségtelenül sérült, de még életben lévő gerinces állatot a szomszéd ház falához vágta, majd átdobta a szomszéd telekre, olyan indokolatlan bánásmód, ami - a véletlenül előidézett sérüléstől függetlenül - mindenképpen alkalmas arra, hogy az állatnak maradandó egészségkárosodást, vagy annak elpusztulását okozza. Ekként pedig ezzel a cselekményével a Btk. 266/B. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerinti állatkínzás vétségét megvalósította.

Védelmi fellebbezés alapján a megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2005. december 6-án meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta.

A terheltet az állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

Minthogy a megyei főügyészség a könnyű testi sértés vonatkozásában a vád képviseletétől elállt, e vonatkozásban az eljárást elkülönítette.

A fennmaradó súlyos testi sértés bűntette miatt a büntetést 250 napi tétel - napi tételenként 500 forint összegű - összesen tehát 125 000 forint pénzbüntetésre enyhítette.

Az I. pont alatti tényállást kis mértékben pontosította; a II. pont alattit nem érintette.

A felmentő rendelkezésre vonatkozó jogi okfejtése szerint az állatkínzás vétségének megállapítása nem jöhet szóba, hiszen a tényállás szerint a terhelt "egy súlyosan sérült állatot pusztított el."

"Az elpusztítás önmagában - ha mégoly drasztikus módon történik is - nem azonos a törvényi tényállásban szereplő elkövetési magatartással. Nyilvánvaló, hogy egy állat puszta megölése esetén, amelyre a mindennapi életben számos esetben kerül sor, a kínzásra irányuló szándék, az egészségkárosodáshoz, vagy pusztuláshoz vezető indokolatlan bánásmód hiányában a bűncselekmény nem valósul meg."

A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozatának felmentő rendelkezése ellen, a törvényes határidőn belül, a terhelt terhére, a Be. 405. § (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt okból, a határozat hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozva a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Álláspontjának lényege szerint a másodfokú bíróság az általa helyesnek tartott tényállástól eltérve, az anyagi jog sérelmével mentette fel az állatkínzás vétségének vádja alól a terheltet. A bíróság jogi indokolása nemcsak a tényállással, hanem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) előírásaival is ellentétes.

Az állatkínzás vétségének törvényi tényállása a gerinces állatokra vonatkozik; háttérjogszabálya az Ávt., ami különbséget tesz gerinces és nem gerinces állatok megölése között.

Az Ávt. 11. §-a szerint az állat élete elfogadható ok és körülmény esetén kioltható, s ilyen elfogadható ok lehet - a törvény szerint - az állat gyógyíthatatlan betegsége, vagy sérülése is. A másodfokú bíróság a tényálláshoz kötöttség és a felülmérlegelési tilalom elvének sérelmével "egy súlyosan sérült" állat elpusztítását értékelte. Ezt is anélkül tette, hogy az Ávt. vonatkozó rendelkezéseit figyelembe vette volna. Az életkioltásnak a terhelt által alkalmazott módját az Ávt. 12. §-a tiltja, hiszen annak rendelkezései szerint még szükséghelyzetben is gondoskodni kell arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon. Az életkioltás módját az Ávt. 45. §-a meghatározza, és arra kizárólag az állategészségügyi szakhatóságot jogosítja fel. Így az állat tulajdonosa még a törvényben meghatározott szükséghelyzetben sem végezhet az állattal. Ekként pedig a sérülés gyógyíthatatlanságában való tévedés sem zárja ki a büntetőjogi felelősséget, míg a terhelt esetében a sérülésről való meggyőződés hiánya megalapozza azt, tekintve, hogy a tényállásban írt magatartás mind alanyi oldalról, mind pedig módjában tilalmazott.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt fenntartotta.

Képviselője a Be. 422. §-ának (1) bekezdése alapján tartott nyilvános ülésen kifejtette: a szóban lévő törvényi tényállásnak több fordulata van. A "bántalmazással" megvalósítható esetben a törvény minősített bántalmazást nem kíván meg; ehhez csupán az szükséges, hogy annak módja az eredmény lehetőségét objektíve magában hordozza.

A törvény ugyanis nem a "fizikai fájdalom okozása" kitételt alkalmazza, mivel a büntetőjogi szankcionálás nem az állatban elért érzethez, eredményhez, hanem az elkövető magatartásához kapcsolódik.

A terheltnek a magatartása a törvényi tényállás első fordulatát maradéktalanul megvalósította: felmentése anyagi jogi szabályt sért.

A védő - utalva arra, hogy a terhelt nem öncélúan, hanem az állat szenvedéseinek elhárítása végett cselekedett - a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta. A felülvizsgálati indítvány részben eltérő okokból alapos.

Az abban többször hivatkozott Ávt. az ún. egyedi állatvédelem követelményrendszerének alapvető, átfogó szabályait tartalmazza, melyeknek a mindennapi életben is érvényesülniük kell.

A törvényi szabályozás alapgondolata, - az Ávt. általános indokolásából megállapíthatóan - hogy az állatvilág magasabb rendű képviselői örömöt, elégedettséget, de szenvedést és halálfélelmet is kifejezni képes élőlények, s ezért az ember és az állatok közötti kapcsolatban meghatározott szerepet kell kapnia az emberiességnek, az erkölcs és a kultúra egyetemes értékeinek is.

Az Ávt. e szempontokra figyelemmel rögzíti az állattartás alapvető szabályait, az állatok életfeltételeinek azt a közös minimumát, amit minden állattartónak biztosítania kell (4. és 5. §). De az állatok kímélete, az állatkínzás megtiltása érdekében általános érvényű tilalmakat is felállít [6. § (1) bek.].

E § szerint az állatnak tilos indokolatlan, vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést, vagy sérülést okozni; így különösen az állatot nem szabad kínozni, emberre, vagy állatra uszítani, kíméletét nem biztosító módon mozgatni, teljesítőképessé­gét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni stb.

Az Ávt. általános előírásai és tilalmai jelentik az emberi bánásmód, az emberi felelősség legalacsonyabb azon szintjét, amelyeknek megszegése állatvédelmi bírságot vonhat maga után (43. §)

Ezzel szemben a büntetőjogi védelem lényegesen szűkebb körű; az csak az Ávt.-ben tiltott magatartások legdurvább eseteire vonatkozik.

A Btk. 266/B. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott állatkínzás vétségének elkövetési magatartásai ugyanis az olyan indokolatlan bántalmazás vagy bánásmód alkalmazása, amely alkalmas arra, hogy a gerinces állat maradandó egészségkárosodását, vagy pusztulását okozza.

A törvényi tényállás nem ún. kerettényállás, hiszen az nem az Ávt. szabályaira utal vissza, hanem a büntetőjogban ismert fogalmakkal maga a büntető norma határozza meg az elkövetési magatartást. A cselekmény elkövetője nem csupán az állattartó, hanem bárki lehet. Az elkövetési magatartásnak két fordulata van: a bántalmazás és a bánásmód, mely utóbbi ismétlődő, huzamosabb magatartást feltételez.

A bántalmazás "indokolatlan" voltának a megítélése bírói mérlegelés kérdése, ami csak az eset összes körülményeinek, a társadalomban kialakult általános erkölcsi felfogásnak a figyelembevételével történhet. Minthogy az állatvédelmi törvény is alapvetően erkölcsi indíttatású, az ember és az állat közötti viszonyban emberiességi szempontokat tart szem előtt, az abban foglalt előírásoknak, tilalmaknak az "indokolatlanul" tényállási elem tartalommal való megtöltésénél elsődleges - egyéb vonatkozásokban pedig jogértelmezést segítő szerepe van.

Következésképpen a bántalmazásnak, bánásmódnak az Ávt.-ben - és értelemszerűen egyéb speciális állatvédelmi jogszabályban - tiltott módja, ha az állat maradandó egészségkárosodásának, vagy elpusztulásának veszélyét magában hordja, a büntetőjogi felelősséget is megalapozhatja, míg a jogszabály engedélye kizárhatja azt.

Az állatkínzás vétségének nem önálló elkövetési magatartása az állat életének kioltása. Az Ávt. szerint is (11. §) elfogadható ok esetén az állat élete kioltható, s ilyen ok lehet az állat gyógyíthatatlan betegsége, sérülése is. Azonban az Ávt.-ben megfogalmazott általános szabályok szerint - az ott írt kivételektől eltekintve - még ilyen esetben is törvényi kívánalom, hogy az életkioltás az állat számára a legkisebb szenvedéssel járjon, humánusan történjen.

A megyei bíróság álláspontjával szemben tehát az elpusztításnak olyan drasztikus módja, amikor az elkövető felismeri, hogy magatartásával a gerinces állatot szükségtelen, elkerülhető fájdalomnak is kiteszi, s ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik, a magatartást tényállásszerűvé teheti.

A felülvizsgálati indítvány jogi érvei ennyiben mindenképpen helytállóak, miként alapos az indítvány abban a részében is, hogy a megyei bíróság az általa irányadónak tekintett tényállástól eltérve, abban nem szereplő tényeket értékelve hozott felmentő rendelkezést.

Ennek kapcsán egy súlyosan sérült állat elpusztítását értékelte, melynek során a terheltet az állat további szenvedéstől való megkímélése vezette.

Az ítélkezésének alapját képező tényállás ezzel szemben azt tartalmazza, hogy a terhelt indulatból követte el a cselekményt; a sérülés milyensége tisztázható nem volt; arról a terhelt különösebben meg sem győződött, s az sem volt megállapítható, hogy az állat elpusztult, vagy sem.

E tényállás alapján a másodfokú bíróságnak az állatkínzás vétsége "bántalmazással" megvalósítható fordulatát kellett volna vizsgálnia és értékelnie. Helytálló a felülvizsgálati indítvány és az ülésen jelen lévő ügyész érvelése abban is, hogy az elkövetés adott körülményei mellett a bántalmazás indokolatlan volta is megállapíthatónak mutatkozik.

Mindemellett rá kell mutatni arra, hogy a másodfokú bíróság által helyesnek talált tényállás - szemben a vádirattal - nem tartalmazza, hogy a terhelt az állatot nagy erővel vágta hozzá a szomszéd ház falához.

E nélkül pedig az már nem ítélhető meg, hogy a cselekmény alkalmas volt-e maradandó egészségkárosodás, vagy pusztulás okozására. A Legfelsőbb Bíróság ezért nem volt abban a helyzetben, hogy eldöntse, a terhelt felmentése anyagi jogi sérelemmel, vagy anélkül történt (BH 1998/110.).

Mindezekre tekintettel a megyei bíróság ítéletét a Be. 425. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával hatályon kívül helyezte és a bíróságot új másodfokú eljárásra utasította.

Ennek során a Be. 351. § és 352. §-aiban írt eljárási szabályokra tekintettel kell a II. pont alatti tényállást is felülbírálnia. Ezt követően kerül abba a helyzetbe, hogy a hiánytalan tényállás alapján állást foglaljon az állatkínzás vétségében való bűnösség, vagy felmentés kérdésében.

A felülvizsgálati eljárásban a kirendelt védő díjával felmerült bűnügyi költséget a Be. 428. §-a értelmében az állam viseli.

(Legf. Bír. Bfv. I. 293/2006. sz.)

A városi bíróság a 2005. július 11. napján meghozott ítéletével a terheltet súlyos testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége és állatkínzás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 5 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az I. pont alatti - a súlyos testi sértés, és a könnyű testi sértés alapját képező - tényállás lényege szerint 2004. szeptember 26-án a terhelt 2-3 üveg sör elfogyasztását követően veszekedést kezdeményezett élettársának 70 éves anyjával, amit egy ház udvarán folytatódó kölcsönös szóváltás követett. Ennek során a terhelt a mozgássérült, állandóan bottal járó idős asszonyt, a botot megragadva rángatta. A nagyanyja védelmében közbeavatkozó D. Sz.-nak - kölcsönös ütésváltás során - 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést okozott. A dulakodás közben az idős sértettől a fabotját elvette, a térdén kettétörte.

A II. pont alatti tényállás a következő:

A terhelt a sértettekkel történő - fentebb írt - "dulakodása során véletlenül, pontosan már meg nem határozható sérülést okozott a család hathetes, vörös színű, az esetkor az udvaron tartózkodó házimacskájának.

A dulakodás befejezését követően M. I. vádlott anélkül, hogy a macska sérüléseit különösebben szemrevételezte volna, az életben lévő állatot a kezébe vette és a szomszéd telken lévő ház falához vágta, majd a földről felvette és a szomszéd, egyébként lakatlan telekre az állatot átdobta.

Azt, hogy az állat a vádlott fenti szándékos magatartása következtében elpusztult-e, kétséget kizáró bizonyossággal megállapítani nem lehetett."

A városi bíróság jogi értékelése szerint a terheltnek az a magatartása, hogy a kétségtelenül sérült, de még életben lévő gerinces állatot a szomszéd ház falához vágta, majd átdobta a szomszéd telekre, olyan indokolatlan bánásmód, ami - a véletlenül előidézett sérüléstől függetlenül - mindenképpen alkalmas arra, hogy az állatnak maradandó egészségkárosodást, vagy annak elpusztulását okozza.

Ekként pedig ezzel a cselekményével a Btk. 266/B. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerinti állatkínzás vétségét megvalósította.

Védelmi fellebbezés alapján a megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2005. december 6-án meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta.

A terheltet az állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

Minthogy a megyei főügyészség a könnyű testi sértés vonatkozásában a vád képviseletétől elállt, e vonatkozásban az eljárást elkülönítette.

A fennmaradó súlyos testi sértés bűntette miatt a büntetést 250 napi tétel - napi tételenként 500 forint összegű - összesen tehát 125 000 forint pénzbüntetésre enyhítette.

Az I. pont alatti tényállást kismértékben pontosította; a II. pont alattit nem érintette.

A felmentő rendelkezésre vonatkozó jogi okfejtése szerint az állatkínzás vétségének megállapítása nem jöhet szóba, hiszen a tényállás szerint a terhelt "egy súlyosan sérült állatot pusztított el."

"Az elpusztítás önmagában - ha mégoly drasztikus módon történik is - nem azonos a törvényi tényállásban szereplő elkövetési magatartással. Nyilvánvaló, hogy egy állat puszta megölése esetén, amelyre a mindennapi életben számos esetben kerül sor, a kínzásra irányuló szándék, az egészségkárosodáshoz, vagy pusztuláshoz vezető indokolatlan bánásmód hiányában a bűncselekmény nem valósul meg."

A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozatának felmentő rendelkezése ellen, a törvényes határidőn belül, a terhelt terhére, a Be. 405. § (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt okból, a határozat hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozva a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Álláspontjának lényege szerint a másodfokú bíróság az általa helyesnek tartott tényállástól eltérve, az anyagi jog sérelmével mentette fel az állatkínzás vétségének vádja alól a terheltet. A bíróság jogi indokolása nemcsak a tényállással, hanem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) előírásaival is ellentétes.

Az állatkínzás vétségének törvényi tényállása a gerinces állatokra vonatkozik; háttérjogszabálya az Ávt., ami különbséget tesz gerinces és nem gerinces állatok megölése között.

Az Ávt. 11. §-a szerint az állat élete elfogadható ok és körülmény esetén kioltható, s ilyen elfogadható ok lehet - a törvény szerint - az állat gyógyíthatatlan betegsége, vagy sérülése is. A másodfokú bíróság a tényálláshoz kötöttség és a felülmérlegelési tilalom elvének sérelmével "egy súlyosan sérült" állat elpusztítását értékelte. Ezt is anélkül tette, hogy az Ávt. vonatkozó rendelkezéseit figyelembe vette volna.

Az életkioltásnak a terhelt által alkalmazott módját az Ávt. 12. §-a tiltja, hiszen annak rendelkezései szerint még szükséghelyzetben is gondoskodni kell arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon. Az életkioltás módját az Ávt. 45. §-a meghatározza, és arra kizárólag az állategészségügyi szakhatóságot jogosítja fel. Így az állat tulajdonosa még a törvényben meghatározott szükséghelyzetben sem végezhet az állattal.

Ekként pedig a sérülés gyógyíthatatlanságában való tévedés sem zárja ki a büntetőjogi felelősséget, míg a terhelt esetében a sérülésről való meggyőződés hiánya megalapozza azt, tekintve, hogy a tényállásban írt magatartás mind alanyi oldalról, mind pedig módjában tilalmazott.

A Legfőbb Ügyészség az írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt fenntartotta.

Képviselője a Be. 422. §-ának (1) bekezdése alapján tartott nyilvános ülésen kifejtette: a szóban lévő törvényi tényállásnak több fordulata van. A "bántalmazással" megvalósítható esetben a törvény minősített bántalmazást nem kíván meg; ehhez csupán az szükséges, hogy annak módja az eredmény lehetőségét objektíve magában hordozza.

A törvény ugyanis nem a "fizikai fájdalom okozása" kitételt alkalmazza, mivel a büntetőjogi szankcionálás nem az állatban elért érzethez, eredményhez, hanem az elkövető magatartásához kapcsolódik.

A terheltnek a magatartása a törvényi tényállás első fordulatát maradéktalanul megvalósította; felmentése anyagi jogi szabályt sért.

A védő - utalva arra, hogy a terhelt nem öncélúan, hanem az állat szenvedéseinek elhárítása végett cselekedett - a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány részben eltérő okokból alapos.

Az abban többször hivatkozott Ávt. az ún. egyedi állatvédelem követelményrendszerének alapvető, átfogó szabályait tartalmazza, melyeknek a mindennapi életben is érvényesülniük kell.

A törvényi szabályozás alapgondolata, - az Ávt. általános indokolásából megállapíthatóan - hogy az állatvilág magasabb rendű képviselői örömöt, elégedettséget, de szenvedést és halálfélelmet is kifejezni képes élőlények, s ezért az ember és az állatok közötti kapcsolatban meghatározott szerepet kell kapnia az emberiességnek, az erkölcs és a kultúra egyetemes értékeinek is.

Az Ávt. e szempontokra figyelemmel rögzíti az állattartás alapvető szabályait, az állatok életfeltételeinek azt a közös minimumát, amit minden állattartónak biztosítania kell (4. és 5. §). De az állatok kímélete, az állatkínzás megtiltása érdekében általános érvényű tilalmakat is felállít [6. § (1) bek.].

E § szerint az állatnak tilos indokolatlan, vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést, vagy sérülést okozni; így különösen az állatot nem szabad kínozni, emberre, vagy állatra uszítani, kíméletét nem biztosító módon mozgatni, teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni stb.

Az Ávt. általános előírásai és tilalmai jelentik az emberi bánásmód, az emberi felelősség legalacsonyabb azon szintjét, amelyeknek megszegése állatvédelmi bírságot vonhat maga után (43. §).

Ezzel szemben a büntetőjogi védelem lényegesen szűkebb körű; az csak az Ávt.-ben tiltott magatartások legdurvább eseteire vonatkozik.

A Btk. 266/B. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott állatkínzás vétségének elkövetési magatartásai ugyanis az olyan indokolatlan bántalmazás vagy bánásmód alkalmazása, amely alkalmas arra, hogy a gerinces állat maradandó egészségkárosodását, vagy pusztulását okozza.

A törvényi tényállás nem ún. kerettényállás, hiszen az nem az Ávt. szabályaira utal vissza, hanem a büntetőjogban ismert fogalmakkal maga a büntető norma határozza meg az elkövetési magatartást.

A cselekmény elkövetője nem csupán az állattartó, hanem bárki lehet.

Az elkövetési magatartásnak két fordulata van: a bántalmazás és a bánásmód, mely utóbbi ismétlődő, huzamosabb magatartást feltételez.

A bántalmazás "indokolatlan" voltának a megítélése bírói mérlegelés kérdése, ami csak az eset összes körülményeinek, a társadalomban kialakult általános erkölcsi felfogásnak a figyelembevételével történhet.

Minthogy az állatvédelmi törvény is alapvetően erkölcsi indíttatású, az ember és az állat közötti viszonyban emberiességi szempontokat tart szem előtt, az abban foglalt előírásoknak, tilalmaknak az "indokolatlanul" tényállási elem tartalommal való megtöltésénél elsődleges - egyéb vonatkozásokban pedig jogértelmezést segítő szerepe van.

Következésképpen a bántalmazásnak, bánásmódnak az Ávt.-ben - és értelemszerűen egyéb speciális állatvédelmi jogszabályban - tiltott módja, ha az állat maradandó egészségkárosodásának, vagy elpusztulásának veszélyét magában hordja, a büntetőjogi felelősséget is megalapozhatja, míg a jogszabály engedélye kizárhatja azt.

Az állatkínzás vétségének nem önálló elkövetési magatartása az állat életének kioltása. Az Ávt. szerint is (11. §) elfogadható ok esetén az állat élete kioltható, s ilyen ok lehet az állat gyógyíthatatlan betegsége, sérülése is. Azonban az Ávt.-ben megfogalmazott általános szabályok szerint - az ott írt kivételektől eltekintve - még ilyen esetben is törvényi kívánalom, hogy az életkioltás az állat számára a legkisebb szenvedéssel járjon, humánusan történjen.

A megyei bíróság álláspontjával szemben tehát az elpusztításnak olyan drasztikus módja, amikor az elkövető felismeri, hogy magatartásával a gerinces állatot szükségtelen, elkerülhető fájdalomnak is kiteszi, s ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik, a magatartást tényállásszerűvé teheti.

A felülvizsgálati indítvány jogi érvei ennyiben mindenképpen helytállóak, miként alapos az indítvány abban a részében is, hogy a megyei bíróság az általa irányadónak tekintett tényállástól eltérve, abban nem szereplő tényeket értékelve hozott felmentő rendelkezést.

Ennek kapcsán egy súlyosan sérült állat elpusztítását értékelte, melynek során a terheltet az állat további szenvedéstől való megkímélése vezette.

Az ítélkezésének alapját képező tényállás ezzel szemben azt tartalmazza, hogy a terhelt indulatból követte el a cselekményt; a sérülés milyensége tisztázható nem volt; arról a terhelt különösebben meg sem győződött, s az sem volt megállapítható, hogy az állat elpusztult, vagy sem.

E tényállás alapján a másodfokú bíróságnak az állatkínzás vétsége "bántalmazással" megvalósítható fordulatát kellett volna vizsgálnia és értékelnie.

Helytálló a felülvizsgálati indítvány és az ülésen jelen lévő ügyész érvelése abban is, hogy az elkövetés adott körülményei mellett a bántalmazás indokolatlan volta is megállapíthatónak mutatkozik.

Mindemellett rá kell mutatni arra, hogy a másodfokú bíróság által helyesnek talált tényállás - szemben a vádirattal - nem tartalmazza, hogy a terhelt az állatot nagy erővel vágta hozzá a szomszéd ház falához.

E nélkül pedig az már nem ítélhető meg, hogy a cselekmény alkalmas volt-e maradandó egészségkárosodás, vagy pusztulás okozására. A Legfelsőbb Bíróság ezért nem volt abban a helyzetben, hogy eldöntse, a terhelt felmentése anyagi jogi sérelemmel, vagy anélkül történt (BH 1998/110.).

Mindezekre tekintettel a megyei bíróság ítéletét a Be. 425. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával hatályon kívül helyezte és a bíróságot új másodfokú eljárásra utasította.

Ennek során a Be. 351. § és 352. §-aiban írt eljárási szabályokra tekintettel kell a II. pont alatti tényállást is felülbírálnia. Ezt követően kerül abba a helyzetbe, hogy a hiánytalan tényállás alapján állást foglaljon az állatkínzás vétségében való bűnösség, vagy felmentés kérdésében.

(Legf. Bír. Bfv. I. 293/2006.)